Chászid gondolatok a lubavicsi rebbe,
Menáchem Mendel Schneerson rabbi nyomán.

 

Az egyén értéke

Miért nem követték a tanítványok a mesterüket?
Az omer számlálás 33-dik napján, Lág BáOmer-kor azt ünnepeljük, hogy ekkor szűnt meg az a járvány, amely Ákivá Talmud kori rabbi huszonnégyezer tanítványát pusztította el (Meiri a Jövámot 62b-ről; Sulchán Áruch Háráv 493:5.). Bölcseink elmondják (Jövámot 62b.), hogy a járvány büntetés volt azért, mert ezek a tanítványok nem tanúsítottak kellő tiszteletet egymás iránt. Ez roppant meglepő. Végtére is Ákivá rabbi mondotta (3Mózes 19:18.; lásd Szifrá és Rási kommentárjait e verssel kapcsolatban), hogy a „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat” parancsolat „a Tóra alapelve?” (Szánhedrin 38a.; Midrás Tánchumá, Pársát Pinchász, 10. rész). Miképpen távolodhattak el a tanítványai olyan nagymértékben mesterük tanaitól, hogy egymáshoz való viszonyuk miatt Isten járványt hozott rájuk?

 

Eltérő utak

A chászid filozófia elmagyarázza, hogy mivel természetét és gondolkodását illetően minden ember egyedi, ezért ki-ki egyedi úton jár az Örökkévaló szolgálatában, a Tóra-tanulásban és a micvák teljesítésében. Lehet, hogy valakit az Örökkévaló szeretete ösztönöz, míg egy másik embert az Iránta érzett félelemmel vegyes tisztelet sarkall. Hasonlóképpen Ákivá rabbi tanítványai is a maguk egyéni módján közelítettek az isteni szolgálathoz. Mivel nagyon különleges személyiségek voltak, mindegyikük annyira egyénivé alakította a maga hozzáállását, hogy az már személyisége minden aspektusára kihatott. Ráadásul, becsületes emberek lévén, kétségkívül őszintén ki is fejtették a nézeteiket. A maga szemszögéből szemlélve a dolgokat mindegyikük tökéletlennek, nem megfelelőnek és alsóbbrendűnek tekintette a többiek alapállását, és mivel Ákivá rabbi annyira hangsúlyozta a „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat” parancsolat fontosságát, ezért mindegyik tanítvány igyekezett meggyőzni társait a maga igazáról. Mivel azonban egyiküket sem lehetett letéríteni a maga választotta ösvényről, ezért egyikük sem változtatott. Nőttön nőtt közöttük a feszültség, mert a mélységes meggyőződés, amellyel ragaszkodtak a maguk szemléletéhez, megakadályozta őket abban, hogy tisztelettel forduljanak a társaik által járt, másmilyen út felé.

 

Túllátni önmagunkon

Ákivá rabbi tanítványainak történetéből számos tanulságot vonhatunk le. Először is: noha hibát követtek el azzal, hogy nem tanúsítottak kellő tiszteletet egymás iránt, istenszolgálatuk mélységes meggyőződése figyelemre méltó. Egy olyan ember, aki félvállról veszi az Örökkévaló szolgálatát, nem így viselkedett volna. Életvitelük mutatja, milyen fokú elsőbbséget kell élveznie életünkben az Örökkévalóhoz való viszonyunknak. Ugyanakkor azonban a súlyos büntetés által hangsúlyozott hibájukat is fel kell ismernünk. Nem számít, milyen mélyen merülünk is a magunk választotta Isten-szolgálatba, eközben is eléggé széles látókörűeknek kell maradnunk, hogy értékelni tudjuk felebarátunk másfajta alapállását. Lehet ugyan, hogy a mi szemszögünkből szemlélve nem a legmegfelelőbb ösvényen jár, de az is lehetséges, hogy ezt csak a magunk korlátai mutatják így, és nem az övéi. Továbbá: még ha valaki valóban kevésbé tökéletes is, akkor sem szabad, hogy a fogyatékosságai meggátoljanak minket abban, hogy kedvező megvilágításban szemléljük az illetőt. Ugyanis mindenkiben megvan a fejlődés képessége. Inkább arra összpontosítsuk erőfeszítéseinket, hogy segítsünk neki felismerni ezt a képességet, mintsem arra, hogy csupán a felismerés hiányát hangsúlyozzuk.

 

Mindannyiunk gazdagsága

Ákivá rabbi élete példázza, hogy a származására és a jelenlegi teljesítőképességére való tekintet nélkül, bárkiből lehet nagy ember. Ákivá rabbi betért szülők gyermeke volt (Maimonidész bevezetése a Misne Torához), és csak negyvenéves korában kezdett tanulni (Ávot Dörábi Nátán 6:2.). Ennek ellenére a tudás olyan magaslataira jutott, hogy a Szóbeli Tannal kapcsolatos ismereteink teljes egészében az ő tanításain nyugszanak (Szánhedrin 86a.). Prófétáink elmondják (Máláchi 3:12.), hogy az Örökkévaló így szólt népéhez: „Mert kedvelt föld lesztek ti…” A Báál Sém Tov a következőképp magyarázza ezt a metaforát: Ahogyan a föld rejt kincseket – aranyat, ezüstöt, drágaköveket –, úgy vannak mindenkiben értékes spirituális források. Ez a lehetőség egyeseknél felszínre bukkan, másoknál rejtve marad, de mindenkiben megtalálható. A teendőnk mindössze annyi, hogy munkálkodjunk a feltárása érdekében. Mindenki képes radikális előrelépésre, ha rászánja magát.

 

Víz csiszolta kő

Továbbá: nem kell csodákra várnunk, hogy azokból merítsünk ihletet. Bölcseink elmondják (Ávot DöRábi Nátán 6:2.), hogy Ákivá rabbit egy egyszerű fizikai megfigyelés indította a Tóra-tanulás elkezdésére. Észrevéve, hogy egy kődarabot lekoptatott a szüntelenül csepegő víz, felismerte, hogy a Tóra (amelyet a vízhez szokás hasonlítani – lásd a Jesájá 55:1-hez fűzött kommentárokat; Bává Kámá 17a.) képes az ő kődarabhoz hasonlóan nyers tulajdonságait lecsiszolni. Mint Ákivá rabbi esete is tanúsítja, nincs olyan akadálya a fejlődésnek, amit ne lehetne leküzdeni. Bölcseink tanítása szerint (Táná Dövé Élijáhu Rábá, 25. fej.) mindenkiben megvan a képesség, hogy föltegye a kérdést: Mikor közelítik meg tetteim ősatyáink, Ábrahám, Izsák és Jákob tetteit?Adja az Örökkévaló, hogy önmagunk jobbítására és fejlesztésére irányuló erőfeszítéseink, és társaink fejlődésének elismerése siettesse annak a kornak az elérkezését, amikor majd a Messiás „tökéletesíti a világot, és a Megváltás eljövetelével [mindenkit] az Örökkévaló szolgálatára [sarkall]” (Misne Torá, A király és a háborúk szabályai 11:4.). Következzék ez be még a mi időnkben.

(A Likuté Szichot XXII., 138. oldaltól, alapján.)

II.

 

Az anyagi és a spirituális világ ötvözése
A Tóra hatása a fizikai világra

Lág BáOmer, rabbi Simon Bár Jochájnak, a Talmud egyik legkiemelkedőbb tudósának, és a Zohár szerzőjének a halálozási évfordulója. Rabbi Simon tudása a jogi törvények rétegétől a legmélyebb, misztikus titkokig átfogta a Tórát. Ezen túlmenően megvolt az az egyedülálló képessége, hogy a tudás e két területét ne elkülönült, független tanként, hanem egyetlen összetett egységként szemlélje, amelyben az összefüggő egészet alkotó Tóra teste a törvényi aspektus, a lelke pedig a misztikum. Ennek a Tórán belüli egységnek felismerése vezette el Simon rabbit oda, hogy anyagi világunkban felismerje az isteni egységet, és hogy ezt a konkrétumokban ugyanúgy meglássa, mint az elvontakban. Mindent magába foglalóként értelmezte a Tóra-tanulást, amely életünk valamennyi aspektusát képes befolyásolni és kontrollálni. A Zohár elmondja, hogy Izrael földjét egyszer nagy aszály sújtotta. Mikor a zsidók Simon rabbihoz fordultak segítségért, ő megmagyarázta nekik az „Íme, mi jó és mi kedves, hogy testvérek együtt laknak!” verset (Zsoltárok 133:1.) – és eleredt az eső. Ugyanígy meséli el a Midrás (Smot Rábá 52:3.), hogy rabbi Simon egyik tanítványa, miután külföldön meggazdagodott, hazatért Izraelbe. Látva, hogy a többi tanítvány irigykedik rá, rabbi Simon egy völgyhöz vezette őket, és így kiáltott: „Völgy, völgy, telj meg aranypénzzel!” – és lőn. „Aki akar, vihet belőle – közölte –, de tudnia kell, hogy az Eljövendő Világ-béli részét viszi el.” Simon rabbi képes volt e világi anyagi javakként manifesztálni az Eljövendő Világ spirituális gazdagságát.

 

Nem eltávolodás, hanem kiterjedés

Lág BáOmer napján Simon rabbi e képességét szeretnénk követni. Szokás ezen a napon, hogy a jesivák fiatal tanulói elhagyják az osztálytermeket, és kimennek a szabadba. E szokásnak nyilvánvalóan nem az a célja, hogy a Tóra-tanulás szüneteltetésével emlékezzenek meg rabbi Simonról, hanem az, hogy a tanulás központját, a jesivát kivigyük a természetbe. Rabbi Simon képes volt egyesíteni a Tóra legmélyebb, misztikus és a fizikai világ természetes elemeit. Az ő példáját követve a gyerekek annyira kiterjesztik a jesiva atmoszféráját, hogy az még a Tóra birodalmától látszólag távol álló mezőt is magába foglalja. Simon rabbi azt tanította, hogy a Tóra és a fizikai világ alapvető egységének nemcsak egyszer egy évben, hanem minden nap ki kell fejeződnie.

 

Mindent magába foglaló elkötelezettség

Ennek fényében megérthetjük a „Ne mozduljon el szádtól e könyv, s elmélkedj róla éjjel nappal” (Jósuá 1:8.). verssel kapcsolatos klasszikus talmudi vitát (Bráchot 35b.). Rabbi Jismáel azt állítja, hogy a verset nem szabad szó szerint értelmezni, hanem inkább úgy, hogy a lehető legtöbb időt kell a Tóra-tanulásnak szentelni, de egy bizonyos időt a megélhetésre kell fordítani. Simon rabbi ezzel szemben úgy véli, hogy igenis szó szerint kell értelmezni: az embernek minden idejét és erejét a Tóra-tanulásnak kell szentelnie, és az anyagi szükségletek biztosítását az Örökkévalóra kell bízni. Simon rabbi hű volt a maga tanításaihoz. A Talmud (Sábát 11a.) azt mondja róla: Toráto umánuto – „A Tóra volt a mestersége”. Kizárólag a Tóra-tanulásnak szentelte magát, és egyáltalán nem foglalkozott világi dolgokkal.

 

Kihasználni a pillanatokat

Fontos-e számunkra Simon rabbi álláspontja? A vitát összefoglalva, a Talmud megjegyzi (Bráchot uo.): „Sokan hajlottak Jismáél rabbi tanácsára, és boldogultak, mások Simon rabbi tanácsát követték, és nem boldogultak.” Noha Simon rabbi képes volt a maga fennkölt szintjén funkcionálni, úgy tűnik, hogy ez a legtöbb ember képességeit meghaladja. Sőt, rabbijaink azt állítják (Sulchán Áruch Háráv, Az imák törvényei 106:4., A Tóra tanulás törvénye 4:4–5.), hogy a Simon rabbi-féle Toráto umánuto fogalma már nem létezik. [Rabbi Simon Bár Jocháj állítólag belátta végül, hogy az ő odaadása a legtöbb ember képességét meghaladja. A Sábát 33b. elmondja, hogy mikor Simon rabbi és Elázár rabbi tizenhárom évi rejtőzködés után előjött a barlangból, mindennapi dolgaikkal foglalatoskodó emberekkel találkoztak. Elázár rabbi nem értette. „Hogyan képesek emberek lemondani az örök életről (azaz a Tóra-tanulásról), és ideiglenes dolgokkal törődni?” Simon rabbi így békítette: „Te meg én elég vagyunk a világnak.”] Hogyan lehetséges hát, hogy megértjük a tanítását? Bölcseink megjegyzik (2Mózes, Mechiltá 16:4.), hogy a Tóra csak azoknak adatott, akik mannát ettek – azaz a sivatagban vándorló zsidóknak.

Ennek a kijelentésnek nem az a célja, hogy korlátozza a Tóra-tanuláshoz hozzáférő emberek számát, hanem arra tanít, hogy miképpen közelítsünk hozzá. Amíg őseink a mennyekből kapták az élelmet, nem kellett azzal foglalkozniuk, hogy miből éljenek meg. Mivel minden szükségletükről csodák gondoskodtak, ezért megtehették, hogy teljes energiájukat a spirituális fejlődésnek szenteljék. Mi ezzel szemben nem élvezünk nyilvánvaló csodákat, következésképp időnk egy részét kénytelenek vagyunk világi dolgokra fordítani. Mindazonáltal a Tóra-tanulás ideje alatt minden ügyes-bajos dolgunkat, minden anyagiakkal kapcsolatos gondolatot félre kell tennünk. Így a Tóra-tanulásra szánt időben meg tudjuk közelíteni azok szintjét, „akik mannát ettek”, és Simon rabbi Toráto umnáuto elvét. Rabbi Snéur Zálmán elmagyarázza Tánjá című könyvében (25. fej.), hogy bármely micva teljesítése örök egységet biztosít Istennel. Ilyenformán már a „mannát evők” osztatlan figyelmével végzett rövid Tóra-tanulás is rabbi Simon Bár Jocháj szintjén erősít meg minket az Örökkévalóhoz fűződő időtlen kötelékben. Az ilyen tanulás után még akkor is megmarad a belső kapcsolat, amikor az illető az anyagiak felé fordítja a figyelmét.

 

Előkészület a végső egységre

A megváltás korában az anyagi és a spirituális Simon rabbi által példázott egysége az egész világon tükröződik majd. Simon rabbi tanításainak elterjesztése által a Megváltás eljövetele siettethető. Ahogy a Zohár írja (3:124b.; lásd Igeret Hákodes, 26. levél): „Mert a zsidó nép végül megkóstolja az Élet Fáját, ami nem más, mint a Zohár Könyve, és kegyelemben kijön vele a száműzetésből.” Jöjjön el még a mi időnkben.

(A Likuté Szichot III., 1002–1007. alapján.)

Megszakítás