5.Messiás

1. fejezet

Az évszázados hitvitákon és a több évezredes disputáción Jézus messianizmusát nagyon sokszor tórai („Ó”-szövetség) idézetekkel igyekszenek bebizonyítani. Az efféle idézetek objektív megítélése igen nehéz, ha valakinek csupán felületes ismeretei vannak a judaizmusról, és pláne ha nem tud héberül.

Ahogyan azt a következő példák egyértelműen demonstrálni fogják, bármilyen írott szöveggel, ha pontatlanul fordítják le vagy kiragadják szövegkörnyezetéből, lehet olyan jelentéseket sugallani, amelyekre a szöveg eredeti szerzője soha nem is gondolt.

Az Újszövetség sem kivétel ez alól. Példának okáért az Újszövetség egyik szövegében[1] Jézus szájából a következő hangzik el:

„Ha valaki hozzám jön, de nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, sőt még a saját lelkét is, nem lehet az én tanítványom.”

Ennek a mondatnak a felületes olvasata alapján azt hihetnénk, hogy az embernek meg kell gyűlölnie a saját családját, sőt saját magát is ahhoz, hogy keresztény lehessen. Mindazonáltal bármely keresztény, akit szembesítenek e szöveg szó szerinti olvasatával, azonnal védekezni fog és azt állítja majd, hogy ez a mondat egyáltalán nem ezt jelenti. Ez csak a látszat magyarázza majd, ugyanis a szöveg ki lett ragadva a környezetéből és pontatlanul lett lefordítva.

Nos, a mi érvelésünk pontosan ugyanerre az argumentumra alapul. Könnyen előfordul, hogy egy bibliai vers teljesen mást jelent, mint amit közölni látszik. Ahhoz, hogy az ember helyesen értelmezhessen egy akár a zsidó Szentírásból, akár az Újszövetségből vett bibliai verset, először a maga szövegösszefüggésében és precíz fordításban kell elolvasnia.

Ugyanígy, amikor valaki a zsidó Szentírás valamely versét idézi, meg kell győződnünk arról, hogy a vers helyesen lett-e lefordítva. Például a héber Bibliában a Zsoltárok könyve 22:17. helyes fordításban így hangzik: „Körülvették kezemet és lábamat, akár egy oroszlán”[2], utalva ezzel Dávid királyra és az őt üldöző ellenségeire, akiket Dávid több helyen is oroszlánhoz hasonlít[3]. Amikor azonban ezt a sort szövegkörnyezetéből kiragadva olvassák és ráadásul félrefordítják: „átlyukasztották kezemet, lábamat”, ahogyan ez sok keresztény Bibliában megjelenik[4], a passzus készakarva Jézust juttatja az olvasó eszébe.

Ez a példa csupán egyet mutat be a számos bibliai vers közül, amelyeket sokak kicsavarnak és félrefordítanak, hogy segítsék őket céljaik elérésében. A legjobb, ha minden ilyen esetben feltesszük a kérdést: „Vajon ezek a versek helyesen vannak lefordítva és eredeti szövegösszefüggésükben lettek felolvasva?”

Amikor A zsidókhoz írt levél 8:8–9. Jeremiásból idéz, azt állítja, hogy Isten felváltotta az Ő Szövetségét, amit a zsidókkal kötött egy „Új Szövetségre”, hangoztatva, hogy mivel a zsidók nem tartották meg a „Régi (Ó) Szövetséget”, és ezért Isten „nem törődött velük többé”:

„Mert hibáztatja őket, amikor így szól: „Íme, eljön majd az idő, így szól az Úr, amikor új szövetséget kötök Izráel házával és Júda házával; nem olyan szövetséget, amilyet atyáikkal kötöttem azon a napon, amikor kézen fogva kivezettem őket Egyiptom földjéről. Mivel azonban ők nem maradtak meg az én szövetségemben, én sem törődtem velük, így szól az Úr.”

Holott a zsidó Biblia eredeti héber szövege[6] nem azt mondja, hogy Isten nem törődött velük, hanem épp ellenkezőleg a szövegben ez szerepel: „és Én (Isten) uruk voltam”. Sőt Jeremiás legtöbb keresztény fordításában is így áll.

Vannak keresztények, akik szerint a fenti félre fordított idézet arra utal, hogy Isten felbontotta az Ő Szövetségét, és elutasította a zsidó népet. Ez azonban teljességgel összeegyeztethetetlen, azzal a bibliai állásfoglalással, hogy a parancsolatok örök érvényűek[7], és hogy Isten azt ígérte, hogy sosem szegi meg a zsidókkal kötött Szövetségét[8], és sosem löki el őket magától[9].

A Tóra, Isten eredeti Szövetsége, örök, és a zsidó népnek kötelessége tartani magát ehhez a Szövetséghez. Szabad akaratuk lehetővé teszi számukra azt, hogy döntsenek, megtartják, vagy nem tartják meg a Tórát. Az „Új Szövetség”, amelyről Jeremiás beszél, nem váltja fel az eredetit, hanem megerősíti azt. A messiási korszakban Isten „új szívet” ad majd nekünk, s így szabadít meg bennünket a gonosz cselekedetek kísértésétől.[10].

Amikor A zsidókhoz írt levél 10:5., azt állítja, hogy Isten kiváltotta az állatáldozatokat a Messiás halálával, és ezt egy zsoltárokból idézett verssel[11] támasztja alá: „Áldozatot és ajándékot nem akartál, de testet alkottál nekem.”

Holott az eredeti szövegben ez áll: „Te nem kívánsz véres vagy ételáldozatot, de megnyitottad fülem a hallásra. Égőáldozatot és vétekáldozatot nem kívánsz.” Ez Istennek azon kívánságára utal, hogy hallgassunk az Ő szavára. Egy másik szentírási rész is erről szól[12]: „Bizony, többet ér az engedelmesség az áldozatnál.”

A legkönnyebb olyan próféciát igazolni, amelynek nincs hiteles forrása. Az Újszövetség tesz bizonyságot erről, amikor szép számú „próféciát” idéz, olyat aminek nem találunk forrást, és azokat a zsidó Szentírásnak tulajdonítja.

Máté evangéliuma azt állítja, hogy Jézus volt a Messiás, mivel Názáret városában élt. Az Újszövetség a következő „bizonyító erejű szöveget” használja érve alátámasztására: „amikor odaért [Jézus], abban a városban telepedett le, amelyet Názáretnek neveztek, hogy beteljesedjék, amit a próféták mondottak: názáretinek fogják őt nevezni”[13]. Názáretinek az olyan embert hívják, aki Názáret városában lakik, mivel azonban ez a város a zsidó Biblia időszakában nem létezett, ilyen idézetet nem lehet találni a zsidó Szentírásban.

A hatékony misszionárius vesz egy angolra fordított pontatlan görög fordítást, és az eredeti héberre egy pillantást sem vet.

A keresztény Biblia[14] a Jesájá 59:20-at idézi a következőképpen: „Eljön Sionból a Megváltó; eltávolítja a hitetlenséget Jákób házából”, imigyen igyekezve szentírási alátámasztást biztosítani annak a keresztény hiedelemnek, hogy a Messiás el fogja venni a bűneinket. Az eredeti héber szöveg gondosabb megvizsgálása azonban komoly dilemmát vet fel. A Jesájá 59:20. ugyanis az előbbinek épp az ellenkezőjét tartalmazza: „De eljön Cionhoz a Megváltó, Jákób megtérő bűnöseihez! – így szól az Örökkévaló.” A Messiásnak nem az a feladata, hogy elvegye a bűneinket; éppen ellenkezőleg, a Messiás majd csak akkor jön el, ha mi magunk felhagyunk a bűnös cselekedetekkel! Az is nagyon érdekes, hogy sok Újszövetségben ez a prófécia a Jesájá szövegrészben pontos, a rómaiakhoz írt levél vonatkozó részében pedig pontatlan fordításban szerepel.

Hogy megkísérelje bebizonyítani a „szűzi fogantatás” koncepcióját, a Máté 1:22–23. ezt állítja: „Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által: „Íme, a szűz fogan méhében, fiút szül, akit Immánuelnek neveznek” – ami azt jelenti: Velünk az Isten.” Máté evangéliuma nyilvánvalóan annak a próféciának a beteljesedése, amelyet a Jesájá 7:14. örökít meg.

Ez ténylegesen így hangzik: „Íme a fiatal nő teherben van, és fiút fog szülni, és Immánuélnak nevezi el.”

A Máté idézetében számos pontatlanság található:

1) Az a héber szó, hogy „álmá”, fiatal nőt jelent, nem pedig szüzet.

2) A versben ez áll: „há’álmá”, „a fiatal nő”, nem pedig egy fiatal nő, ezzel egy bizonyos nőt határozva meg közelebbről, akit Jesájá ismert; és

3) A versben ez áll: „és Immánuélnak nevezi el [ő, a fiatal nő]”, nem pedig az, hogy „akit Immánuelnek neveznek.”

4) Ha elolvassuk Jesájá könyvének egész hetedik fejezetét, ahonnan ez a vers is származik, nyilvánvalóvá válik, hogy a keresztények ezt a szövegrészt a maga eredeti szövegkörnyezetéből kiragadva kezelték .

A fejezet egy olyan próféciáról beszél, amelyet Jesájá Ácház zsidó királynak mondott, hogy enyhítse rettegését a két királytól (Damaszkusz és Szamária királyaitól), akik arra készültek, hogy rátörnek Jeruzsálemre, mintegy 600 évvel Jézus születése előtt. Jesájá arra utal, hogy ezek az események a nagyon közeli jövőben fognak bekövetkezni. A 16. vers ezt tökéletesen nyilvánvalóvá teszi: „Mert mielőtt ez a gyermek még megtanulná, hogy ami gonosz, azt elvesse, és a jót válassza, pusztává lesz az az ország, amelynek két királya most rettegésben tart.”

Ami azt illeti, a prófécia már az ezt követő fejezetben beteljesedik, amikor megszületik Jesájá fia. A Jesájá 8:4-ben ezt olvassuk: „Mielőtt ugyanis a gyermek megtanulja kimondani: „apám” és „anyám”, Damaszkusz kincsét és Szamaria zsákmányát Asszíria királya elé viszik.” Ez a vers pedig teljesen kizár bármiféle kapcsolatot Jézussal, aki csak 600 évvel később fog megszületni.

A Zsidókhoz írt levél[15] egy verset idéz a 2Sámuél 7:14-ből: „Atyjává leszek, és ő Fiammá lesz.” Ezt Jézusra mint Isten fiára tett prófétai utalásként tartják számon. Ha azonban ezt a verset a 2Sámuélben a maga teljességében vesszük szemügyre, akkor kiderül, hogy a vers nem az Újszövetség által idézett mondattal ér véget, hanem folytatódik: „Ha bűnt követ el, megfenyítem férfihoz illő bottal.” Ez persze nem illik bele a keresztény Biblia „bűntelen” Jézus-képébe. Ráadásul a vers kifejezetten Salamon királyról beszél, ahogyan az nyilvánvalóan kiderül a 1Krónikák 22:9-10-ből: „Salamon lesz a neve… Ő épít majd házat nevem tiszteletére. Ő a fiam lesz, és Én atyja leszek.”

A Biblia gyakran nevez bizonyos egyéneket Isten „fiá”-nak. Ami azt illeti, Isten Izrael egész népére így utal[16]: „Izráel az én elsőszülött fiam.”

A misszionáriusok állítása, hogy Jézus beteljesített egy próféciát, miszerint a Messiás Betlehemben fog megszületni, téves. Ők ugyanis a Michá 5:1-et próbálják meg bizonyító erejű szövegként kihasználni:

„Te pedig, efrátai Betlehem, bár a legkisebb vagy Júda nemzetségei között, mégis belőled származik az, aki uralkodni fog Izráelen. Származása visszanyúlik a hajdankorba, a távoli múltba.”

Ez a bibliai vers arra prófécia, hogy a Messiás Betlehemben fog megszületni. Ez a szöveg pusztán azt állítja, hogy eleve elrendeltetett, hogy a Messiás vissza fogja tudni vezetni a gyökereit Betlehembe. Ez egybevág azzal a bibliai kijelentéssel, amely szerint a Messiás Dávid király leszármazottja lesz, aki maga Betlehemben született, amint az az 1Sámuél 16:18-ból is kiderül.

Még egy fontos pontot érdemes kiemelni az összes ilyen és ehhez hasonló szövegekkel kapcsolatban: Fontos, hogy különbséget tegyünk egy olyan szentírási szöveg között, amely bizonyítékként szolgál arra, hogy valaki a Messiás, és egy olyan szentírási szöveg között, amely egyszerűen csak megemlít egy olyan ismérvet, amelynek a Messiás meg kell hogy feleljen. Egy bizonyítéknak oly mértékben kizárólagosnak kell lennie, hogy annak csakis egyetlen személy felelhessen meg. Hogy egy példával éljünk: A Messiás egyik ismérve az, hogy zsidó. Ha valaki zsidó, akkor ezzel már meg is felelt ennek az ismérvnek; mindazonáltal ez önmagában még nyilvánvalóan nem bizonyíték arra, hogy ez az illető a Messiás, hiszen több millióan élnek még a világon rajta kívül, akik megfelelnek ennek a követelménynek. Így aztán az állítás, hogy Jézus Betlehemben született, még nem bizonyít semmit, hiszen gyermekek ezrei születtek ott.

2. fejezet

Az Újszövetség felfogása szerint „mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének”[17], illetve nem létezik a bűnöktől való megváltás vagy bármiféle személyes kapcsolat Istennel, csak akkor, ha az ember hisz Jézusban. Különösen a zsidó nép tekintetében, ugyanis a zsidóknak mindig is szükségük volt az állati vér-áldozatra ahhoz, hogy bűneiktől megszabaduljanak. Mivel az áldozatok eltöröltettek a Szentély lerombolását követően sok keresztény szerint a zsidók ma már csakis úgy találhatnak megváltást bűneiktől, ha hisznek Jézusban, aki „meghalt a kereszten, és az egyetlen, végső áldozatként vérét hullatta.”

Az elgondolás, hogy eleve bűnösnek születtünk, és hogy az állatáldozatok nélkül a zsidók nem tudnak vezekelni bűneikért, kirívó példája a zsidó Biblia félremagyarázásának.

Mindenekelőtt a Biblia arra tanít, hogy a bűn egy cselekedet, és nem egy állapot. Isten az embert a rosszra való hajlammal teremtette meg[18], de képesnek arra, hogy felülkerekedjen ezen a hajlamán[19], és a rossz helyett a jót válassza[20]. Isten megadta a módját, hogyan szabadulhat meg az ember bűneitől. Amikor áldozatokat kellett bemutatni, akkor ezek csupán az akaratlanul elkövetett bűnök alól való feloldozást szolgálták[21], és arra voltak hivatva, hogy az egyént valódi bűnbánatra késztessék. Számos olyan passzust találhatunk[22], amely leírja, hogy manapság, amikor nincsen Szentély és nincsenek áldozatok, az imák töltik be az áldozatok szerepét. Még azt is olvassuk, hogy „Isten előtt a töredelmes lélek a kedves áldozat. A töredelmes és megtört szívet nem veted meg, Istenem!”[23] és „Mert jóságot kívánok, és nem áldozatot, Isten ismeretét, és nem égőáldozatokat”[24]. A Tóra azt tanítja, hogy bűnbánattal, imával, böjtöléssel és helyes cselekedetekkel az ember közvetlenül is kapcsolatba léphet Istennel.

Ezt az elgondolást gyönyörűen illusztrálja Jónás és Eszter könyve, ahol mind a zsidók, mind a nem-zsidók megbánták bűneiket, imádkoztak Istenhez, és bűneik megbocsáttattak anélkül, hogy bármiféle áldozatot felajánlottak volna.

Sokan gyakorta félremagyarázzák azt a zsidó tradíciót, hogy „az igazak szenvedése a vezeklés egy formája.” A zsidó forrásokból egyértelműen kiderül, hogy ez a koncepció csupán a zsidó nép egészét sújtó isteni büntetés enyhítésére vonatkozik. Semmi köze az egyéni bűn alól való feloldozáshoz. Minden embernek egyéni kötelessége, hogy közvetlenül Istennek bánja meg bűneit[25].

A bűnbánatra használt héber szó a tesuvá, és szó szerint azt jelenti, hogy „visszatérni Istenhez”. Személyes kapcsolatunk Istennel lehetővé teszi számunkra, hogy bármikor odaforduljunk Hozzá, amint az a Máláchi 3:7-ben áll: „Térjetek meg Hozzám, és Én is hozzátok térek!” valamint a Jechezkél 18:27-ben is olvasható: „Ha pedig a bűnös megtér, és nem követi el többé bűnét, hanem törvény és igazság szerint él, akkor megmenti az életét.” Ráadásul Isten módfelett könyörületes és megbocsátó, amint az a Dániél 9:18-ból is kiderül: „Mert nem a magunk igaz tetteiben, hanem a te nagy irgalmadban bízva visszük eléd könyörgéseinket.”

Ellentétben az Újszövetséggel[26], amely a parancsolatokat átoknak és akadálynak festi le, Dávid király így fogalmaz a Zsoltárok könyvében[27]: „Isten törvénye tökéletes, felüdíti a lelket.”

Salamon király azt mondta, hogy az emberiség legfőbb rendeltetése az, hogy higgyen Istenben és megtartsa az Ő parancsolatait, amint az a Prédikátor könyvében[28] is áll: „Mindezt hallva a végső tanulság ez: Féld Istent, és tartsd meg parancsolatait, mert ez minden embernek kötelessége!”

A Tóra azt tanítja[29], hogy ez az Istenhez vezető ösvény kétségtelenül bármikor a rendelkezésünkre áll. Jesájá[30] pedig azt tanítja, hogy a judaizmus és a zsidó nép feladata megmutatni ezt az ösvényt a világnak azáltal, hogy betölti a „népek világossága”-ként kijelölt szerepét.

3. fejezet

A keresztény teológia többek között az Isten földi megtestesülésébe, Isten Szentháromságként való létezésébe és a Jézusba mint az Isten és ember közötti közbenjáróba vetett hitre alapul. Lényeges kihangsúlyozni, ez a teológia teljességgel nem összeegyeztethető a Tórával.

Az Isten abszolút Egyetlenségébe vetett hit parancsolata többek közt a Smában is elhangzik[31]: „Halljad Izrael, az Örökkévaló, a mi Istenünk, az Örökkévaló egy!” Az ebben a bibliai versben kifejezett koncepció nem csupán cáfolja más istenek létezését, de egyben azt is nyomatékosan kijelenti, hogy Isten az egyedüli valóságos létező. A Biblia szerint Isten nem csupán végtelen, de túl van időn, téren és anyagon is. Istennek nincs se kezdete, se vége, amint arról a Jesájá 44:6-ban is olvashatunk: „Én vagyok az első és az utolsó, rajtam kívül nincs isten.” Jóllehet, a judaizmus hisz abban, hogy Isten számos módon (pl. mint bíró vagy védelmező) megnyilatkozik teremtményei (az emberek) előtt, az Ő lényege ugyanakkor oszthatatlan, és éppen ezért nem lehetséges az Ő vonatkozásában bármiféle részekre való felosztásról vagy feloszthatóságról beszélni. Valami, ami túl van időn és téren, nem írható le olyasmiként, aminek három különböző aspektusa van. Abban a pillanatban, ahogy efféle megkülönböztetéseket teszünk Isten lényegével kapcsolatban, tagadjuk az Ő abszolút Egyetlenségét és egységét.

A héber Bibliából vett következő versek, ha helyes fordításban olvassuk őket, újabb bizonyítékokat hoznak az Isten Egyetlenségébe vetett fundamentális és döntő fontosságú zsidó hitre: „Lássátok most, hogy Én, Én vagyok az, És nincs más isten mellettem”[32] és „az Örökkévaló, az Isten; nincs kívüle más”[33].

A még azt is tiltja, hogy Istent „bármihez hasonlatosnak” képzeljék el. Az 5Mózes 4:15-19. és az 5Mózes 5:8-9. csupán néhány példa a számos bibliai hivatkozás közül, amelyek megtiltják a zsidóknak, hogy azt higgyék, Isten valamiféle fizikai formában lakozik, ellentétben azzal, amit az Újszövetség állít.

A közbenjáróra vonatkozó tiltás a Maimonidész leírása szerint a bálványimádást tiltó második parancsolatban foglaltatik[34]. Ezért aztán az újszövetségi kijelentés[35]: „senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam [azaz Jézus által]”, a zsidók számára nem elfogadható. Még ha egy zsidó Isten részének tekint is valamit, azt nem használhatja közbenjáró gyanánt. A Tóra azt tanítja, hogy mindenki képes közvetlen kapcsolatot létesíteni Istennel.

Ezek az ősi pogányságban gyökerező keresztény hiedelmek képezték az alapját annak az elutasításnak, amellyel a zsidók az elmúlt kétezer esztendőben akár halálbüntetés terhe mellett is ellenálltak a kereszténységnek. A zsidók mindig is érezték és értették, hogy az áttérés egyet jelentene Istenhez fűződő, a Tórában leírt kapcsolatuk felbontásával.

4. fejezet

kérdés: Hisznek-e a zsidók a mennyországban és a pokolban?

válasz: Noha a zsidó Biblia elsősorban az evilági életünkre és viselkedésünkre összpontosít, a judaizmus feltétlenül hisz a mennyországban és a halál utáni életben. A többes számú alak az 1Mózes 1:26-ban: „Alkossunk embert a mi képünkre,” azt sugallja, hogy az ember kettős természetű spirituális lelke és fizikai teste van. Ezt egyértelműsíti az 1Mózes 2:7: „És megalkotta az Örökkévaló Isten az embert a föld porából és az élet leheletét lehelte orrába; és az ember élő lénnyé lett.”

Amikor egy ember meghal, fizikai teste visszatér a földbe, ám spirituális, anyagtalan lelke tovább él örökké, amint az az Írásban olvasható[36]: „A por visszatér a földbe, olyan lesz, mint volt, a lélek pedig visszatér Istenhez, aki adta.”

Nem hiszünk az örök kárhozatban és a pokolban. A zsidók egy afféle purgatóriumban hisznek, amely megtisztítja a lelket spirituális szennyfoltjaitól, mielőtt az visszatér Istenhez[37].

kérdés: Hisznek-e a zsidók Sátánban?

válasz: A keresztény hit szerint Sátán egy bukott angyal, akinek szabad akarata van, és fellázad Isten ellen. A judaizmus ettől nagyon eltérő nézetet vall. A Jesájá 45:7, a Jób 1:8–12. és az 5Mózes 13. rávilágít, hogy Isten megteremtette a gonosz cselekedetekre való kísértést, próbára teendő iránta tanúsított lojalitásunkat. Ezért is van az, hogy ez a szó (szátán) a héberben szó szerint kihívó ellenfélt jelent[38].

A mi küldetésünk az, hogy legyőzzük magunkban ezeket a kísértéseket, és mindig helyesen cselekedjünk. A Tóra[39] azt tanítja, hogy ennek a küldetésünknek képesek vagyunk megfelelni.

kérdés: Hogyan jöhetne el ma a Messiás, ha már nincsenek többé királyok Júda törzséből?

válasz: Keresztény források gyakran idézik az 1Mózes 49:10-et: „Nem távozik Júdából a jogar, sem a kormánypálca térdei közül, míg eljő Siló [Messiás].” Ezzel azt akarják bebizonyítani, hogy a Messiásnak már el kellett jönnie, hiszen Izrael királysága már eltávozott Júda törzséből. Ez az érvelés két okból is hibás: 1) A bibliai vers valójában azt jelenti, hogy a királyság joga mindig megmarad Júda törzsén belül egészen a Messiás eljöveteléig, és azt követően is, hogy a Messiás már eljött; 2) Ha ez a logika helytálló volna, akkor viszont azt kellene mondanunk, hogy a Messiásnak már Jézus előtt el kellett jönnie, hiszen Júda királysága átmenetileg megszűnt Jézus előtt több mint száz évvel, a makkabeusok és a chanukai csoda idején.

A téves érvek között szerepel az is, hogy mivel az összes családi adatot és hivatalos iratokat a zsidó Szentélyben tárolták, ma már senki sem tudja bizonyítani zsidó genealógiáját, hiszen a Szentélyt és vele együtt az összes okiratot elpusztították a rómaiak. Ez az érvelés teljesen hamis. Ezrá könyvének második fejezetéből egyértelműen kiderül, hogy a magánjellegű családi genealógiai iratokat nem a Szentélyben tárolták. Sőt, valójában ma is szép számmal élnek olyan zsidók, akik családfájukat Júda törzséig, azon belül pedig egészen Dávid királyig vissza tudják vezetni.

kérdés: Miért állítják bizonyos keresztény források, hogy a Messiásnak még a Második Szentély lerombolása előtt el kellett jönnie?

válasz: Helytelen az az állítás, hogy a „Nagyobb lesz e későbbi templom dicsősége, mint a korábbié volt” bibliai vers[40] azt bizonyítja, hogy a Messiásnak a Második Szentély idején kell elérkeznie. Az érv úgy hangzik, hogy dacára annak a ténynek, hogy a Második Szentély méreteiben valóban nagyobb volt, semmiféle kézzelfogható jele nem volt annak, hogy a „dicsősége” is nagyobb lett volna, mint az elsőnek. Ezzel az érv azt sejteti, hogy a zsidók nem vettek észre valamit, és az érv szerint a „dicsőség” a Messiás volt, aki szerintük csakis Jézus lehetett.

A kijelentést pedig, hogy „Nagyobb lesz e későbbi templom dicsősége, mint a korábbié volt”, a Tóra szemszögéből kell értelmezni, amely a teremtés és a szétszóratás végső céljára összpontosít. A teremtés célja pedig az, hogy az isteni az élet legvilágiasabb helyein és körülményei között is nyíltan megmutatkozzék, amint arról a Jesájá 11:9: „mert tele lesz a föld az Örökkévaló ismeretével, ahogyan a tengert víz borítja,” valamint a Jesájá 40:5 beszél: „Mert megjelenik az Örökkévaló dicsősége, látni fogja minden ember egyaránt. Az Örökkévaló maga mondja ezt.” Ez összhangban van annak a rabbinikus tanításnak az értelmével, amely szerint a Második Szentély „dicsősége” fölülmúlta az Első Szentélyt, amennyiben méreteiben nagyobb és szebb volt, és hosszabb ideig is állt. Azaz a fizikai világ[41] ezáltal nagyobb mértékben vett részt Isten dicsőségének kinyilatkoztatásában a Második Szentély idején. Annak lerombolását követően ez a folyamat a szétszóratás idején is folytatódott, és tart mind a mai napig.

A szétszóratásnak nem csupán az a szerepe, hogy vezeklésre bírjon bűneink miatt, hanem egyben elősegíti azt a küldetésünket is, hogy feltárjuk az Istenit az egész világ előtt. A Vájikrá Rábá 13:5-ből és a Michá 7:15-ből megtudjuk, hogy az egyiptomi száműzetés paradigmaként szolgál az összes azt követő száműzetéshez. Az egyszerű jelentésen túl ennek az első száműzetésnek mélyebb célja volt. József nyilatkoztatta ezt ki az 1Mózes 45:7-8-ban, amikor azt mondta, hogy Istennek pozitív célja volt azzal, hogy őt Egyiptomba küldte. Ráadásul Isten azt mondta Ábrahámnak az 1Mózes 15:13-ban, hogy az Egyiptomi száműzetés gyarapítólag hat majd az ország (Izrael Földje) anyagi javaira.

Ugyanígy tehát az összes ezt követő száműzetésnek is több mint egy célja van. Amellett, hogy a száműzetés hatékony eszköz a bűnökért való vezekléshez, egyben azt a célt is szolgálja, hogy az egész fizikai világot használjuk fel arra, hogy hirdessük és napvilágra tárjuk Isten jelenlétét ebben a világban.

---