„Rajtam legyen, uram király, a bűn és atyám házán”
1. Megtudta Jóáb, Czerúja fia, hogy a király szíve Ábsálóm felé fordul.
2. Küldött tehát Jóáb Tekóába, és hozatott onnan egy okos asszonyt; és szólt hozzá: Tettesd csak magadat gyászolónak, ölts csak magadra gyászruhákat s ne kend magad olajjal, hogy olyan légy mint egy asszony, ki már sok idő óta halott fölött gyászol.
3. És menj be a királyhoz és beszélj hozzá ezen meg ezen szóval – és szájába tette Jóáb a szavakat.
4. És szólt a Tekóabeli asszony a királyhoz – levetette magát arcával a földre és leborult – szólt: Segíts, oh király!
5. És mondta neki a király: Mi lelt? Mondta: Bizony, özvegyasszony vagyok, meghalt a férjem.
6. Szolgálódnak pedig két fia volt, ők ketten civódták a mezőn és nem volt senki, ki őket elválasztotta volna egymástól, és leütötte az egyik a másikat és megölte őt.
7. És íme, rátámadt az egész család szolgálódra és azt mondták: add ki azt, aki leütötte testvérét, hogy megöljük őt testvére életéért, akit agyonütött, hadd irtsuk ki az örököst is – hogy kioltsák parázsomat, mely megmaradt, hogy ne hagyjanak férjemnek nevet és maradékot a föld színén.
8. Ekkor szólt a király az asszonyhoz: Menj haza és majd parancsot adok felőled.
9. Erre szólt a Tekóabeli asszony a királyhoz: Rajtam legyen, uram király, a bűn és atyám házán; a király meg trónja pedig ártatlan.
10. És mondta a király: Aki így beszél hozzád, hozd énelém, és többé nem fog hozzád nyúlni.
11. Mondta: Gondoljon csak a király az Örökkévalóra, Istenedre, hogy sokat ne pusztítson a vérbosszuló és ki ne irtsák a fiamat. És mondta: Él az Örökkévaló, nem hull fiadnak egy hajszála sem a földre.
12. Erre mondta az asszony: Hadd szóljon szolgálód uramhoz a királyhoz egy szót. És mondta: Szólj!
13. Ekkor mondta az asszony: És miért gondoltál ilyent Isten népéről – minthogy ezt a szót mondta ki a király, szinte bűnös – azzal, hogy a király nem hívja vissza az eltaszítottját?
14. Mert meg kell halnunk s úgy vagyunk mint a földre omlott víz, melyet össze nem gyűjtenek; Isten sem vesz el lelket, hanem gondolatokat gondol arra, hogy el ne taszítsa magától az eltaszítottat.
15. Most pedig, hogy jöttem elmondani a királynak, az én uramnak e szót – mert megfélemlített engem a nép; mondta tehát a szolgálód: hadd beszéljek csak a királyhoz, talán megteszi a király szolgálója szavát,
16. midőn rámhallgat a király, hogy megmenti szolgálóját azon ember kezéből, ki el akar pusztítani engem meg fiamat egyaránt Isten örökségéből.
17. Mondta tehát a szolgálód: legyen csak uramnak a királynak szava megnyugtatásomra, mert mint Isten angyala, olyan az én uram, a király, hogy hallja a jót és a rosszat. Az Örökkévaló, a te Istened pedig legyen veled.
18. Felelt a király és szólt az asszonyhoz: Ne titkolj el, kérlek, előttem semmit, amit tőled kérdezek. Mondta az asszony: Beszéljen csak uram, a király.
19. És mondta a király: Vajon Jóáb keze van-e veled mindebben? Felelt az asszony és mondta: Él a lelked, uram király, nem lehet kitérni se jobbra, se balra mind attól, amit beszélt uram, a király; bizony szolgád Jóáb, ő parancsolta nekem és ő tette szolgálód szájába mind e szavakat.
20. Azért hogy fordulatot adjon a dolognak, tette szolgád Jóáb ezt a dolgot- uram pedig bölcs, Isten angyalának bölcsessége szerint, hogy tud mindent, ami van a földön.
21. És szólt a király Jóábhoz: Íme kérlek, megtetted a dolgot; menj hát, hozd vissza a fiút, Ábsálómot.
22. Erre arcával a földre vetette magát Jóáb, leborult és megáldotta a királyt; mondta Jóáb: ma megtudta a te szolgád, hogy kegyet találtam szemeidben, uram királyom, mivel megtette a király szolgád szavát.
23. És fölkelt Jóáb, Gesúrba ment és elhozta Ábsálómot Jeruzsálembe.
24. És mondta a király: Vonuljon vissza a házába, de arcomat ne lássa! Visszavonult tehát Ábsálóm a házába, de a király arcát nem látta.
25. Mint Ábsálóm pedig oly szép ember nem volt egész Izraelben, oly dicsérni való; lába talpától feje tetejéig nem volt rajta hiba.
26. S mikor lenyíratta haját – történt ugyanis, hogy idő múlva lenyíratta, amely idő múlva nyiratkozni szokott, mert nehéz volt rajta – akkor megmérte feje haját: kétszáz sékel volt, a királyi súly szerint.
27. És született Ábsálómnak három fia és egy leánya, neve Támár; ez szép ábrázatú asszony volt.
28. És lakott Ábsálóm két éven át Jeruzsálemben, de a király arcát nem látta.
29. S küldött Ábsálóm Jóábhoz, hogy őt a királyhoz küldje, de nem akart hozzá menni, még másodszor is küldött, de nem akart menni.
30. Ekkor szólt szolgáihoz: Nézzétek, Jóáb telke az enyém mellett van, ott van neki árpája, menjetek és gyújtsátok föl tűzzel. És felgyújtották Ábsálóm szolgái a telket tűzzel.
31. Erre fölkelt Jóáb és bement Ábsálómhoz a házba; szólt hozzá: Miért gyújtották föl szolgáid tűzzel a telkemet?
32. Szólt Ábsálóm Jóábhoz: Íme, küldtem hozzád, mondván: jöjj ide, hadd küldjelek a királyhoz, mondván: minek jöttem meg Gesúrból, jobb volna nekem, hogy még ott volnék; most tehát, hadd lássam a király arcát, ha pedig bűn van rajtam, akkor öljön meg.
33. Erre bement Jóáb a királyhoz és tudtára adta; hivatta Ábsálómot, aki bement a királyhoz és földig leborult arcával a király előtt, és megcsókolta a király Ábsálómot.