[Befejezvén a Sövuot traktátusbeli Misna tárgyalását és az arra vonatkozó fejtegetéseit, a Gömárá azzal folytatja, hogy erre alapozva elveti Ráv Huná döntését.]

וְאִם אִיתָא לִדְּרַב הוּנָא, כֵּיוָן דְּמִשְׁתַּבַּע מַלְוֶה שֶׁאֵינָהּ בִּרְשׁוּתוֹ – הֵיכִי מָצֵי מַפֵּיק לָהּ?

Ha azonban Ráv Huná véleménye (miszerint a kölcsönadónak esküt kell tennie, hogy a zálog nincs a birtokában) helytálló, hogyan is adhatná elő a kölcsönadó a zálogot, miután megesküdött, hogy az nincs a birtokában? Hiszen ha így cselekedne, azzal nem a kölcsönvevőt állítaná be hazugnak, hanem önmagáról bizonyítaná be, hogy hazug! Mivel a Sövuot traktátusbeli Misna mégis tart attól, hogy a kölcsönvevő esküje után a kölcsönadó előveszi a zálogot, fel kell tételeznünk, hogy a Misna szerint a kölcsönadónak nem kell megesküdnie, hogy a zálog nincs birtokában. Ez pedig ellentmond Ráv Huná állításának.

[A Gömárá ezután felsorolja a különböző ámorák válaszát a fenti kérdésre.]

אָמַר רָבָא: שֶׁיֵש עֵדִים שֶׁנִשְׂרְפָה.

(1) Rává azt mondta: általában igaz, hogy a letét őrzőjének kell esküt tennie, hogy a gondjára bízott zálog már nincs a birtokában, ahogy Ráv Huná mondta. A Sövuot traktátusbeli Misna azonban olyan esetről beszél, amikor tanúk bizonyítják, hogy a zálog elégett, ezért nem kellett a kölcsönadónak Ráv Huná esküjét letennie, hogy nincs a birtokában.

[A Gömárá ellenvetést tesz:]

אִי הָכִי מְהֵיכָא מַיְיתֵי לָהּ?

Ha így van, ha a zálog megsemmisült, honnan is tudná a kölcsönadó elővenni? Következésképpen, a Bölcseknek nem kell attól tartaniuk, hogy a kölcsönadó később előadja, így tehát a kölcsönvevő letehetné az esküt a zálog értékét illetően. Ezért el kell vetnünk Rává válaszát, és a Ráv Huná elleni kérdésre más választ kell keresnünk.

אֶלָּא אָמַר רַב יוֹסֵף: שֶׁיֵשׁ עֵדִים שֶׁנִּגְנְבָה.

(2) Ráv Joszéf azt mondta: A Sövuot traktátusbeli Misna azonban olyan esetről beszél, amikor tanúk bizonyítják, hogy a zálogot ellopták, ezért nem kellett a kölcsönadónak Ráv Huná esküjét letennie, hogy nincs a birtokában.

[A Gömárá közbeveti:]

סוֹף סוֹף מְהֵיכָא מַיְיתִי לָהּ?

Végső soron, akkor is, ha a zálog nem égett el, mégiscsak ellopták, és nincs a kölcsönadó birtokában. Honnan is szedhetné elő, bizonyítandó, hogy a kölcsönvevő hazudik? Következésképpen, a kölcsönvevő letehetné az esküt a zálog értékét illetően.

[A Gömárá válasza:]

דְּטָרַח וּמַיְיתִי לָהּ.

A zálog még létezik, és a kölcsönadó erőfeszítéseket tehet, és visszaszerezheti a tolvajtól, bizonyítandó, hogy a kölcsönvevő hamisan esküdött a zálog értékét illetően. Ezt elkerülendő rendelték el a Bölcsek az eskü átruházását a kölcsönadóra.

[A Gömárá közbeveti:]

אִי הָכִי, כִּי מִשְׁתַּבַּע מַלְוֶה נַמִי, לִטְרַח לֹוֶה וְלַיְתֵי!

Ha így van, akkor még ha a Bölcsek rendelkezésének megfelelően a kölcsönadó is teszi le az esküt a zálog értékét illetően, a probléma pusztán megfordul. A kölcsönvevő erőfeszítéseket tehet, és visszaszerezheti a tolvajtól, bizonyítandó, hogy a kölcsönadó hamisan esküdött.

[A Gömárá válasza:]

בִּשְׁלָמָא מַלְוֶה – יָדַע מַאן קָא עַיֵיל וְנָפֵיק בְּבֵיתֵיהּ, וְאָזִיל וְטָרַח וּמַיְיתֵי לָהּ, אֶלָּא לֹוֶה, מִי יָדַע מַאן עָיֵיל וְנָפֵיק בְּבֵיתֵיה דְּמַלְוֶה? –

Feltételezhető, hogy a kölcsönadó, akitől ellopták a zálogot, tudja ki lép be a házába, és ki hagyja el azt, vagyis lehet elképzelése a tolvaj kilétéről. Ezért erőfeszítéseket tehet, hogy visszaszerezze a zálogot. De tudja-e a kölcsönvevő, ki lép be a kölcsönadó házába, és ki hagyja el azt? Honnan tudhatná, hogy hol találhatja meg az ellopott zálogot? Ennek folytán nincs ok aggodalomra, hogy a kölcsönvevő előadja a zálogot. Ezért, ha tudjuk, hogy a zálogot ellopták, a kölcsönadónak nem kell Ráv Huná esküjét letennie, de a Bölcsek rendelkezése szerint neki kell esküt tennie a zálog értékét illetően.

Rává és Ráv Joszéf válasza egyaránt azon alapult, hogy a kölcsönadó azért nem tesz esküt, miszerint a zálog nincs a birtokában, mert tanúk vannak arra, hogy elégett vagy ellopták.

אַבַּיֵי אוֹמֵר: גְזֵירָה שֶׁמָּא יִטְעוֹן וְיֹאמַר לוֹ: אַחַר שְׁבוּעָה מְצָאתִיהָ.

(3) Ábájé más megoldást javasolt Ráv Huná elleni kérdésünkre, és azt mondta: Még ha a kölcsönadó köteles is esküvel megerősíteni, hogy a zálog nincs a birtokában, akkor is félő, hogy esetleg előadja a zálogot – mondván, hogy azt az esküje után találta meg – és kiderül, hogy a kölcsönvevő hamisan esküdött a zálog értékét illetően. Ezt elkerülendő hozták a Bölcsek rendeletüket, mely szerint a kölcsönadónak, és nem a kölcsönvevőnek kell esküt tennie a zálog értékét illetően.

Ábájé válasza szerint Ráv Huná esküjét még a Sövuot traktátusbeli Misnában leírt esetben is letetetik.

רַב אַשִׁי אָמַר: זֶה נִשְׁבָּע וְזֶה נִשְׁבָּע – זֶה נִשְׁבָּע שֶׁאֵינָה בִּרְשׁוּתוֹ, וְזֶה נִשְׁבָּע כַּמָּה הָיָה שָׁוֶה. וְהָכִי קָאָמַר: מִי נִשְׁבָּע תְּחִילָּה – מַלְוֶה נִשְׁבָּע תְּחִילָּה, שֶׁמָּא יִשָּׁבַע זֶה וְיוֹצִיא הַלָּה אֶת הַפִּקָּדוֹן.

(4) Ráv Ási a Misnát az eddigiektől eltérően úgy értelmezi, hogy a Ráv Huná elleni kérdésünk föl se merülhet. Azt mondta: A Misna valójában nem kötelezi a kölcsönadót, hogy esküt tegyen a zálog értékét illetően (amit egyébként a kölcsönvevőnek kellene letennie). Mindkét fél esküre kötelezett, a Misna csak a két eskü sorrendjével foglalkozik. Ő (a kölcsönadó) esküt tesz, és ő (a kölcsönvevő) is esküt tesz. Vagyis ő (a kölcsönadó) esküt tesz, hogy a zálog már nincs a birtokában, és ő (a kölcsönvevő) pedig esküt tesz a zálog értékét illetően. A Misna azon része, amely látszólag azt mondja, hogy az utóbbi eskütételi kötelezettséget ruházzuk át a kölcsönvevőről a kölcsönadóra, valójában ezt mondja: A két fél közül melyik mondja először az esküt? A Misna válasza: Először a kölcsönadó teszi le Ráv Huná esküjét, miszerint a zálog nincs a birtokában, elkerülendő azt, hogy miután a kölcsönvevő megesküdött a zálog értékét illetően, a kölcsönadó elővegye a zálogot, bizonyítandó, hogy a kölcsönvevő hamisan esküdött.

[Ezzel fejeződik be a Sövuot traktátusbeli Misna alapján a Ráv Huná megállapításával szembeni fenti ellenvetés tárgyalása.]
[A Gömárá most ugyanazon Misna egy másik része alapján újabb kifogást emel Ráv Huná véleményével szemben.]

רַב הוּנָא בַּר תַּחְלִיפָא מִשְּׁמֵיהּ דְּרָבָא אֲמַר: רֵישָׁא דְּסֵיפָא תְּיוּבְתָא לְרַב הוּנָא:

Ráv Huná bár Táchlifá mondta Rává nevében: A Sövuot traktátusbeli Misna utolsó szakaszának első része (2. a §) Ráv Huná nézetének cáfolata.

סֶלַע הִלְוִיתָנִי עָלָיו, שְׁתַּיִם הָיָה שָׁוֶה, וְהַלָּה אוֹמֵר: לֹא כִּי, אֶלָּא סֶלַע הִלְוִיתִיךָ עָלָיו סֶלַע הָיָה שָׁוֶה – פָּטוּר. וְאִם אִיתָא לִדְרַב הוּנָא, מִגּוֹ דְּמִשְׁתַּבַּע מַלְוֶה שֶׁאֵינָהּ בִּרְשׁוּתוֹ – לִישְׁתַּבַּע נַמִי אַגִּילְגּוּל שְׁבוּעָה כַּמָּה הָיָה שָׁוֶה!

Mivel az abban leírt eset szerint, ha a kölcsönvevő a következőt állítja: „Egy szelát kölcsönöztél az elveszett zálog fejében, de a zálog értéke két szelá. Ezért egy szelával tartozol nekem.” De a kölcsönadó azt mondja: „Nem így van. Valóban egy szelát adtam a zálog fejében, de a zálog értéke csak egy szelá, így a két igény kiegyenlíti egymást, és semmivel sem tartozom.” Ilyen esetben elfogadják a kölcsönadó szavát. Mentesül a fizetség alól, és esküt sem kell tennie állítása alátámasztására, mert a törvény szerint annak, aki tagadja mindennemű kötelezettségét (kofér bákol), nem kell esküvel alátámasztania állítását. Ha azonban Ráv Huná véleménye (miszerint a kölcsönadónak esküt kell tennie, hogy a zálog nincs a birtokában) helytálló, akkor – mivel ő már úgyis leteszi ezt az esküt, miszerint a zálog nincs a birtokában – ki lehetne terjesztenie esküjét (gilgul svuá) a zálog értékére is1. Ez azonban ellentmond a Misna harmadik esetének, amely szerint a kölcsönadót nem terheli eskütételi kötelezettség a zálog értékét illetően. Vagyis úgy tűnik, Ráv Huná véleménye téves.

[Ráv Káháná válasza:]

אֲמַר רַב אַשִׁי: אָמְרִיתָהּ לִשְׁמַעֲתָא קַמֵּיהּ דְּרַב כָּהֲנָא, וַאֲמַר לִי: תְּהֵא בְּמַאֲמִינוֹ.

Ráv Ási azt mondta: Elmondtam Ráv Káhánának a fent tanultakat, és ő azt mondta: A Misna rendelkezése, miszerint a kölcsönadót semmiféle eskütételi kötelezettség nem terheli, csak olyankor érvényes, amikor a kölcsönvevő megbízik a kölcsönadóban és elfogadja azt az állítását, hogy a zálog már nincs a birtokában. Ezek szerint a kölcsönadónak nem kell letennie Ráv Huná esküjét, miszerint a zálog nincs a birtokában és így azt nem is lehet kiterjeszteni, hogy cáfolja a kölcsönvevő állítását, miszerint a zálog értéke kétszerese volt a kölcsönnek.

[A Gömárá közbeveti:]

וְנֶהֶמְנֵיהּ לֹוֶה לַמַּלְוֶה נַמִי בְּהָא כַּמָּה הֲוָה שָׁוֶה!

De ha a kölcsönvevő elhiszi a kölcsönadónak, hogy a zálog elveszett, higgyen a kölcsönadónak a zálog értékét illetően is! Akkor viszont mit keresnek a bíróságon?!

[A Gömárá válasza erre a problémára:]

לָא קִים לֵיהּ בְּגַוֵּיה.

A probléma nem az, hogy a kölcsönvevő arra gyanakszik, hogy a kölcsönadó szándékosan hazudik, hanem inkább úgy érzi, hogy a kölcsönadó nincs tisztában a zálog értékével, mivel a zálog nem a kölcsönadó tulajdona, és csak rövid ideig volt a birtokában.

[A Gömárá közbeveti:]

וְנֶהֶמְנֵיהּ מַלְוֶה לְלֹּוֶה, דְּקִים לֵיהּ בְּגַוֵּיהּ!

Ha a Misna értelmezését arra a feltételezésre alapozzuk, hogy a kölcsönvevő hisz a kölcsönadónak, amikor az azt állítja, hogy a zálog nincs a birtokában, akkor higgyen a kölcsönadó is a kölcsönvevőnek, aki ismeri saját zálogát, és minden bizonnyal ismeri annak értékét?

[A Gömárá válasza:]

לָא מְהֵימַן לֵיהּ.

A Misnában említett eset azt feltételezi, hogy a kölcsönadó nem bízik a kölcsönvevőben.

[A Gömárá fölteszi a kérdést:]

וּמַאי שְׁנָא לֹוֶה דִּמְהֵימַן לֵיהּ לַמַּלְוֶה, וּמַאי שְׁנָא מַלְוֶה דְּלָא מְהֵימַן לֵיהּ לַלֹּוֶה?

Miben különbözik a kölcsönvevő, aki elhiszi a kölcsönadó állítását, miszerint a zálog nincs a birtokában, és a kölcsönadó, aki nem bízik a kölcsönvevőben a zálog értékét illetően?

[A Gömárá válasza:]

לֹוֶה מְקַיֵּים בֵּיהּ בַּמַּלְוֶה תֻּמַת יְשָׁרִים תַּנְחֵם“, מַלְוֶה מְקַיֵּים בֵּיהּ בַּלֹּוֶה וְסֶלֶף בּוֹגְדִים יְשָׁדֵם“.

A kölcsönvevő hisz a kölcsönadónak, mivel a bibliai vers2 szerint jár el: „Az egyenesek gáncstalansága vezeti őket…” E vers szerint az emberek anyagi sikere becsületességükből és megbízhatóságukból fakad. A tény, hogy az Örökkévaló gazdaggá tette a kölcsönadót és ő olyan nagylelkű, hogy másoknak kölcsönöz (kamat nélkül!), a kölcsönvevő szemében elegendő bizonyíték a kölcsönadó becsületességére. Ellenben a kölcsönadó azért nem bízik a kölcsönvevőben, mert ugyanennek a versnek a második részéből indul ki: „…a hűtlenkedők ferdesége elpusztítja őket.” Az a tény, hogy az Örökkévaló szegénnyé tette a kölcsönvevőt és az kénytelen másoktól kölcsönözni, azt jelenti, hogy nincs nyilvánvaló bizonyíték a kölcsönvevő becsületességére.

[Ezzel zárul a Gömárá részletes fejtegetése Ráv Huná véleményéről, miszerint a letéteményesnek esküt kell tennie, hogy az állítása szerint ellopott vagy elveszett holmi valóban nincs a birtokában.]

* * *

הַהוּא גַבְרָא דְּאַפְקִיד כֵּיפֵי גַּבֵּיהּ חַבְרֵיהּ, אֲמַר לֵיהּ: הַב לִי כֵּיפֵי. – אֲמַר לֵיהּ: לָא יָדַעְנָא הֵיכָא אוֹתְבִינְהוּ. אֲתָא לְקַמֵּיהּ דְרַב נַחְמָן, אֲמַר לֵיהּ: כָּל לָא יָדַעְנָא‘ – פְּשִׁיעוּתָא הִיא, זִיל שַׁלֵים. לָא שִׁילֵּם, אֲזַל רַב נַחְמָן אַגְּבֵּיהּ לְאַפַּדְנֵיהּ מִינֵּיהּ.

Egyszer egy ember ékszereket helyezett letétbe valakinél. Később így szólt a letéteményeshez: „Add vissza az ékszereimet.” A letéteményes azt felelte: „Nem tudom, hova raktam őket.” Az ügyet Ráv Náchmán elé vitték, és ő az alábbi ítéletet mondta ki: „Azt a letéteményest, aki azt állítja: »Nem tudom, mi történt a letéttel«, hanyagnak tekintjük3. Menj és fizesd meg az ékszerek értékét a letétbe helyezőnek.” A letéteményes azonban a bírósági ítélet ellenére sem fizetett. A letétbe helyező visszament Ráv Náchmánhoz, és követelte, hogy szerezzen érvényt a döntésének. Ráv Náchmán ment és lefoglaltatta a letéteményes házát és átruházta a letétbe helyező tulajdonába.

לְסוֹף אִישְׁתַּכַּח כֵּיפֵי, וְאִיַּקוּר. אֲמַר רַב נַחְמָן: הָדְרִי כֵּיפֵי לְמָרַיְיהוּ, וְהָדְרָא אַפַּדְנָא לְמָרָהּ.

Végül megkerültek az ékszerek, de időközben megnövekedett az értékük. A letétbe helyező ekkor ismét elment Ráv Náchmánhoz, és azt követelte, hogy a letéteményes házának fejében kapja vissza ékszereit. A letéteményes pedig azt állította, hogy mivel már kártalanította a letétbe helyezőt az ékszerekért, a megkerült ékszerek az ő tulajdonát képezik, és az értékük azután növekedett meg, hogy az ő tulajdonába kerültek. Újabb ítéletében Ráv Náchmán azt mondta: Az ékszerek kerüljenek vissza eredeti tulajdonosukhoz, a letét elhelyezőjéhez, és a ház is kerüljön vissza eredeti tulajdonosához, a letéteményeshez. A letéteményes nem jogosult hasznot húzni az ékszerek értékének növekedéséből.

אֲמַר רָבָא: הֲוָה יָתֵיבְנָא קַמֵּיהּ דְּרַב נַחְמָן, וּפִרְקִין הַמַּפְקִידהֲוָה, וַאֲמַרִי לֵיהּ: “שִׁילֵּם וְלֹא רָצָה לִישָּׁבַע“!

E történettel kapcsolatban Rává azt mondta: Diákként ültem Ráv Náchmán előtt, tanházában, amikor ezt a döntést hozta. Épp a Bává Möciá traktátus harmadik fejezetét, a Hámáfkidot tanulmányoztuk, és én így szóltam Ráv Náchmánhoz: De hiszen Misnánk, a fejezet első Misnája4 azt mondja, hogy „ha a letéteményes kifizette, mert nem akart esküt tenni…”, jogot szerez a kétszeres kárpótlásra. Továbbá fentebb5 már megállapítottuk, hogy amint fizetett, nemcsak a kétszeres kártérítésre való jogosultság, hanem a letétből származó összes haszon is átszáll a letéteményesre. Akkor hát miért nem jogosult a letéteményes az ékszerek értéknövekedésére, miután a háza már kárpótolta a letétbe helyezőt?

וְלָא אַהֲדַר לִי. וְשַׁפִּיר עֲבַד דְּלָא אַהֲדַר לִי. מַאי טַעְמָא – הָתָם לָא אַטְרְחֵיהּ לְבֵי דִינָא, הָכָא אַטְרְחֵיהּ לְבֵי דִינָא.

Rává folytatja a történetet: Ráv Náchmán nem válaszolt felvetésemre, mivel tudnom kellett volna, hogy kérdésem nem méltó válaszra. Rává megmagyarázza: Mi a különbség a Misnában tárgyalt eset és a Ráv Náchmán által elmondott eset között? Az, hogy ott (a Misnában) a letéteményes önként kifizette a letétbe helyezőnek a letét értékét, és annak nem kellett bírósághoz fordulnia. Ennek köszönhetően ruházta át a letétbe helyező a letéteményesre a kétszeres kártérítésre való jogosultságot, az értéknövekedést és minden más hasonló hasznot. Itt (a Ráv Náchmán által előadott esetben) azonban a letétbe helyező kénytelen volt bírósághoz fordulni6, hiszen a letéteményes megtagadta a fizetést, és végül csak kényszerűségből fizetett. Ennek következtében a letétbe helyező nem ruházott át rá a letétből fakadó egyetlen jogot sem. Tehát nincs ellentmondás Ráv Náchmánnak és ennek a Misnának a rendelkezése között.

[A Gömárá ezután tovább vizsgálja Ráv Náchmán döntését, és felteszi a kérdést:]

לְמֵימְרָא דְּסָבַר רַב נַחְמָן דְּשׁוּמָא הֲדַר?

Ráv Náchmán döntése azt jelenti-e, hogy ha a fizetésképtelen adós tulajdonát felbecsülik és az adósság fejében a hitelezőnek adják, akkor, ha az adós megtalálja a módját, hogy adósságát visszafizesse, ugyanúgy vissza kell adni neki a tulajdonát, ahogy Ráv Náchmán visszaadta a letéteményes házát cserébe a letétbe helyezőnek visszajuttatott ékszerekért?

[A Gömárá válasza:]

שָׁאנֵי הָתָם, דְּשׁוּמָא בְּטָעוּת הֲוָה, דְּקָא הֲוָה כֵּיפֵי מֵעִיקָּרָא.

Ráv Náchmán döntése az ékszerek ügyében nem mérvadó egy szokványos foglalást követő visszaigénylés esetén. Általában azért kerül sor a foglalásra, mert az adósnak valóban nincs pénze, ezért Ráv Náchmán joggal vélhette, hogy ez az értékbecslés és foglalás végleges elszámolásnak tekintendő, s éppúgy visszafordíthatatlan, mint egy adásvétel. Az ékszerek esete azonban más, mivel kiderült, hogy az értékbecslésre és foglalásra tévesen került sor, mivel végig a letéteményes birtokában voltak, és a letéteményes egyszerűen elfelejtette, hová tette őket, tehát visszaadásuk pusztán késedelmet szenvedett. Emiatt döntött úgy Ráv Náchmán, hogy a foglalás visszafordítható.

[Miután nem sikerült megállapítani Ráv Náchmán álláspontját egy szokványos foglalást követő visszaigénylés esetére, a Gömárá a következőkben más Bölcsek véleményét idézi.]

אָמְרִי נְהַרְדְּעֵי: שׁוּמָא הָדַר עַד תְּרֵיסַר יַרְחֵי שַׁתָּא.

A Nehárdeá-beli bölcsek mondták: A lefoglalt tulajdont csak ekkor kell visszajuttatni az adósnak, ha az az értékbecslés és foglalás időpontjától számított tizenkét hónap letelte előtt visszafizeti adósságát.

וַאֲמַר אַמֵימָר: אֲנָא מִנְּהַרְדְּעָא אֲנָא וּסְבִירָא לִי שׁוּמָא הָדַר לְעוֹלָם.

Erre Ámémár azt mondta: Én Nehárdeá-beli vagyok, de úgy tartom, hogy a felbecsült és lefoglalt tulajdon örökké visszaigényelhető.

[A Gömárá ezután összefoglalja az erre vonatkozó háláchát:]

וְהִלְכְתָא: שׁוּמָא הָדַר לְעוֹלָם. מִשּׁוּם שֶׁנֶּאֱמַר וְעָשִׂיתָ הַיָּשָׁר וְהַטּוֹב“.

A törvény ez: A felbecsült és lefoglalt tulajdon örökké visszaigényelhető az adósság visszafizetése esetén7, ahogy írva van:8 „Tedd azt, ami helyes és jó.” Habár a bírósági foglalás jogilag ugyanúgy visszafordíthatatlan, mint egy adásvétel, mégis erkölcsi megfontolásból a hitelező akkor cselekszik helyesen („…ami helyes és jó”), ha visszaszolgáltatja a tulajdont az adósnak, amikor az fizetőképessé válik, mivel az adós csak kényszerből engedte át tulajdonát.

[A Gömárá ezután néhány olyan esetet vizsgál, amely a lefoglalt tulajdon visszaszolgáltatásához kapcsolódik.]

פְּשִׁיטָא, שָׁמוּ לֵיהּ לְבַעַל חוֹב, וַאֲזַל אִיהוּ וְשָׁמָהּ לְבַעַל חוֹב דִּידֵיהּ, אָמְרִינַן לֵיהּ: לָא עָדִיף אַתְּ מִגַּבְרָא דְּאָתֵית מִינֵּיהּ.

(1. §) Nyilvánvaló, hogy amennyiben a bíróság felbecsülte és lefoglalta az adós tulajdonát egy hitelező számára, és később ugyanezt a tulajdont a bíróság újra felbecsülte és lefoglalta ezúttal a hitelező adóssága fejében, és ezután az első adós elment hitelezője hitelezőjéhez, hogy kifizesse az eredeti tartozást, és visszakövetelte lefoglalt tulajdonát, akkor azt mondjuk neki (mármint a hitelező hitelezőjének): „Te sem vagy különb, mint az, akitől jöttél.” Más szóval éppúgy nincsenek többletjogaid e tulajdon eredeti birtokosával szemben, mint az első hitelezőnek, akitől te foglaltad le. Ahogy neki is vissza kell juttatnia azt eredeti tulajdonosához (a „…tedd azt, ami helyes és jó” elv alapján), neked is kötelességed visszajuttatni azt az eredeti tulajdonoshoz, amennyiben ő hajlandó visszafizetni a kölcsönt, és nem térhetsz ki a visszaadás elől csupán azért, mert nem közvetlenül tőle szerezted.

זַבְּנָהּ, אוֹרְתָא, וִיהַבָהּ בְּמַתָּנָה – וַדַאי הָנֵי מֵעִיקָּרָא אַדַּעֲתָא דְּאַרְעָא נְחוּת, וְלָאו אַדַּעֲתָא דְּזוּזֵי נְחוּת.

(2. §) Ha azonban a hitelező a bírósági foglalás útján adósától megszerzett tulajdont eladta, örökül hagyta vagy elajándékozta, az adós nem követelheti, hogy a vevő, az örökös vagy a megajándékozott az eredeti tartozás kifizetése fejében szolgáltassa azt vissza neki. A hitelezővel ellentétben, aki csak készpénz hiányában kapta meg az adósság fejében a tulajdont, bizonyos, hogy ezek (a vevő, az örökös vagy a megajándékozott) elsődleges szándéka a föld birtokbavétele volt, és nem a pénzszerzés. Éppen ezért, azok az erkölcsi megfontolások, melyek értelmében a hitelezőnek vissza kell adnia a lefoglalt tulajdont, nem érvényesek e harmadik felek esetében; jogukban áll a törvény betűjéhez ragaszkodni, mely szerint a foglalás végleges és visszafordíthatatlan9.

שָׁמוּ לָהּ לְאִשָּׁה וְאִינְסִיבָא, אוֹ שָׁמוּ מִינָּהּ דְּאִשָּׁה וְאִינְסִיבָא וּמֵתָה – בַּעַל בְּנִכְסֵי אִשְׁתּוֹ לוֹקֵח הָוֵי, לָא מִיהֲדַר וְלָא מְהַדְּרִינַן לֵיהּ.

(3. §) Ha a bíróság egy női hitelező számára becsült fel és foglalt le tulajdont, aki ezután férjhez ment, idővel meghalt, tulajdonát férje örökölte, és tőle követelik, hogy az adósság visszafizetése fejében adja vissza a tulajdont, vagy fordítva: ha a bíróság felbecsülte és lefoglalta egy női adós tulajdonát, aki ezután férjhez ment, idővel meghalt, és a férje, aki örököse, követeli, hogy az adósság visszafizetése fejében kapja vissza a tulajdont, a törvény mindkét esetben azt mondja, hogy a férj úgy tekintendő, mintha megvásárolta volna felesége tulajdonát. Ezért, ha az asszony volt a hitelező és férje megörökölte a lefoglalt tulajdont, nem kell visszaadnia az asszony adósának követelésére, összhangban a Gömárá előző esetben hozott rendelkezésével. Ugyanígy: ha az asszony volt az adós, hitelezőjének nem kell visszaadni a tulajdont a férjnek, ha az követelné. A férj nem örökli elhunyt felesége jogát, hogy etikai megfontolásból különleges bánásmódban részesüljön, mivel ebben az esetben nem örökösnek, hanem harmadik félnek tekintendő, aki megvásárolta felesége tulajdonát10.

[A fenti döntés a következő forrásra támaszkodik:]

דַּאֲמַר רַבִּי יוֹסֵי בַּר חֲנִינָא: בְּאוּשָׁא הִתְקִינוּ: הָאִשָּׁה שֶׁמָּכְרָה בְּנִכְסֵי מְלוֹג בְּחַיֵּי בַעְלָהּ וּמֵתָה – הַבַּעַל מוֹצִיא מִיַּד הַלָּקוֹחוֹת.

Ahogy Rabbi Joszé bár Chániná mondta: Usában (egy fontos halachikus központ Galileában) a Bölcsek úgy rendelkeztek, hogy a férj, aki megörökli felesége tulajdonát, úgy tekintendő, mintha házasságkötésük alkalmával megvásárolta volna azt. Ezért, ha egy nő férje életében azzal a feltétellel adta el földjét, hogy amíg ő maga él, a férjéé marad a haszonélvezeti jog (usufruct), de a nő halálakor a vevőre száll; majd idővel a nő meghalt, a férj elveheti a földet a vevőktől, mivel őt olybá tekintik, mint aki jóval előttük (már a házasságkötéskor) megvette, és nem most örökölte meg. Ezzel szemben egyetlen más örökösnek sincs zálogjoga olyan tulajdonra, amit elvileg megörökölhetne. Ha példának okáért egy apa eladja tulajdonát, és azt követően meghal, fiai nem támaszthatnak követelést a vevővel szemben. Láthatjuk tehát, hogy a feleség tulajdonát illetően a férj vevőnek, és nem örökösnek tekintendő11.

1 Fogalom: Gilgul svuá. A törvény kimondja, hogy valahányszor az alperesnek esküt kell tennie, hogy cáfolja a felperes kárigényét, akkor a felperes ragaszkodhat ahhoz, hogy az alperes terjessze ki esküjét az ellene felhozott többi kárigényre is, még ha azok önmagukban nem is köteleznék esküre. Vagyis esetünkben, ha a kölcsönadónak le kellene tennie Ráv Huná esküjét, egyúttal azt is ki kellene jelentenie, hogy a zálog értéke nem haladta meg a kölcsön összegét, és ez még akkor is kötelessége volna, ha a kölcsönvevő kárigényének teljes visszautasítása általában felmenti ennek az eskünek a letétele alól.

2 Példabeszédek 11:3.

3 Háláchá: Az, aki azt állítja: „Nem tudom…” hanyag. „Azt a letéteményest, aki azt állítja: nem emlékszik, hova tette – vagy ásta el – a letétet, hanyagnak kell tekinteni. Azonnal ki kell fizetnie az elveszett dolgot, és nem kérheti, hogy a letétbe helyező várjon, míg ő tovább keres.” (Sulchán Áruch, Chosen Mispát 291:7.)

4 385. oldal.

5 390. oldal.

6 Háláchá: Kénytelen volt bírósághoz fordulni. „Ha a letét elvész vagy ellopják, és ezért a letéteményes felelős ugyan, de nem hajlandó kártalanítani a letétbe helyezőt és bírósági beavatkozásra van szükség, hogy kötelezzék a fizetésre, akkor, ha a tolvajt elgfogják vagy a letétet megtalálják, a letéteményest nem illeti meg sem a kétszeres kártérítés, sem a letét értéknövekedése. Sőt, a letétet, a tolvaj által fizetett további kártérítéssel együtt vissza kell juttatni a letétbe helyezőnek, aki viszont köteles visszafizetni a letéteményesnek a tőle már behajtott kártérítést. Bírósági beavatkozás alatt azt értjük, amikor a bíróság arra kötelezi a letéteményest, hogy fizesse ki a letétbe helyezőt. Ezzel szemben ha a bíróság csak az eskütételre kötelezte a letéteményest, és ezáltal felmentette őt a fizetés alól, de később a letéteményes úgy döntött, hogy mégis kártalanítja a letétbe helyezőt, akkor jogosulttá válik a kétszeres kártérítésre.” (Tur, Chosen Mispát 295. fej.)

7 Háláchá: A foglalt tulajdon örökké visszaigényelhető. „Ha az adós tulajdonát a bíróság lefoglalja és átadja a hitelezőnek, és az adós később megtalálja a módját, hogy visszafizesse adósságát, a hitelezőnek még abban az esetben is el kell fogadnia a pénzt, és vissza kell adnia a tulajdont, ha a foglalás óta több év telt el. Eltérnek a vélemények abban, hogy ha a jelzáloggal terhelt tulajdont az adós eladta egy harmadik félnek, és annál foglalta le a hitelező, akkor a vevő követelheti-e, hogy a hitelező a neki járó pénz fejében szolgáltassa vissza a tulajdonát. A Sulchán Áruch szerint követelheti, a Römá szerint nem. (Sulchán Áruch, Chosen Mispát 103:9.)

8 5Mózes 6:18.

9 Háláchá: Újra felbecsültette saját hitelezőjének… Ha azonban eladta… „Ha a hitelező saját hitelezőjére átruház egy olyan tulajdont, amit ő foglalás révén szerzett meg, az eredeti adós megtartja azt a jogát, hogy visszakövetelje a saját adóssága visszafizetésének fejében. Ha azonban az első hitelező eladta, elajándékozta vagy örökül hagyta a tulajdont, az adós nem követelheti visszajuttatását.” (Sulchán Áruch, Chosen Mispát 103:10.). Egyes szaktekintélyek (a Römá, a Ros nyomán) úgy vélik, hogy a másokra örökül hagyott tulajdon csak akkor nem száll vissza az eredeti tulajdonosra ha több örökös van, azonban ha egyetlen örökös van, vissza kell adnia az eredeti tulajdonosnak. (uo.).

10 Háláchá: Nőtől vagy nő számára foglalt tulajdon. „Ha egy nő tulajdonát felbecsülik és lefoglalják, vagy ha adósság fejében egy nő foglalt tulajdonra tesz szert, és a nő később férjhez megy, férje vevőnek tekintendő felesége tulajdonát illetően. Ennek megfelelően az első esetben nem követelheti annak visszaadását, a második esetben pedig nem köteles eleget tenni annak a követelésnek, hogy adja vissza.” (uo.). Egyes szaktekintélyek szerint ez csak a nő halála után érvényes (Römá, Rási, Rós és mások nyomán; uo.).

11 Háláchá: Ha egy nő eladta földjét, ami fölött férje haszonélvezeti joggal rendelkezik. „Ha egy nő férjhez menését követően eladja tulajdonát, ami fölött a férj haszonélvezeti joggal rendelkezik, a férj, míg felesége él, továbbra is a kizárólagos haszonélvező, noha a felesége életében nincs tulajdonjoga arra a földre. Ha az asszony meghal, a férj minden jogot megszerez, de ha a férj hal meg a nő életében, vagy elválik tőle, a tulajdon a vevőé.” (Maimonidész, A házasság törvényei 22:7.)