אֲמַר רָבָא: נַעֲשָׂה כְּאוֹמֵר לוֹ: לִכְשֶׁתִּגָּנֵב וְתִרְצֶה וּתְשַׁלְּמֵנִּי – הֲרֵי פָּרָתִי קְנוּיָה לְךָ מֵעַכְשָׁיו.

Rává így válaszolt: Rámi bár Chámá kifogása egy helytelen feltételezésen alapszik. Itt nem egy nem létező valami tulajdonjogának átruházásáról van szó, hanem olybá kell vegyük, mintha a letétbe helyező a letét átadásakor a következő kijelentést tette volna a letéteményesnek: „Ha a letétet ellopják, és te inkább fizetni fogsz nekem, mint hogy esküt tégy, amivel mentesítenéd magad a fizetés alól, akkor a tehenem tulajdonjogát a mostani pillanattól fogva, visszamenőleg megszerezted magadnak.” Mivel a tehén tulajdonjogának megszerzése visszamenőlegesen lép érvénybe, ezért a letéteményes automatikusan megkapja a tulajdonjogból fakadó összes előjogokat. Rává megoldása megkerüli a Rámi bár Chámá által fölvetett kifogás problémáját, mert egy már létező holmi – a tehén – visszamenőleges eladásáról beszél, ezért a tehén olyan holminak tekintendő, amelynek tulajdonjogát a letéteményes a letétbe helyezéskor megvásárolta.

Mint láthatjuk, Rává válasza azon a feltételezésen alapszik, hogy a tehén tulajdonosa nem a kétszeres kártérítés felvételére való jogot ruházza át a letéteményesre, hanem visszamenőlegesen magát a tehenet.

מַתְקִיף לָהּ רַבִּי זֵירָא: אִי הָכִי, אֲפִילּוּ גִיזּוֹתֶיהָ וּוְלָדוֹתֶיהָ נַמִי. אַלָּמָּה תַּנְיָא: חוּץ מִגִיזּוֹתֶיהָ וּוְלָדוֹתֶיהָ!

Rabbi Zérá kifogásolta ezt a feltételezést: Ha így áll a helyzet, ha a letéteményes a letétbe helyezéskor megvásárolta a tehenet, akkor a letéteményesre kell szálljon a tulajdonjogból származó összes haszon. Így tehát még az állatról lenyírt gyapjú és az állat ivadéka is, amely akkor keletkezett, mikor az állat a letéteményes gondjaira volt bízva, a letéteményesé kell legyen. Miért tanítja hát nekünk az egyik brájtá, hogy ha a letéteményes kifizeti a letétbe helyezőnek a letét ellenértékét, megilleti őt az állattal kapcsolatos összes jog, „kivéve annak lenyírt gyapját és ivadékait”?

אֶלָּא אָמַר רַבִּי זֵירָא: נַעֲשָׂה כְּאוֹמֵר לוֹ חוּץ מִגִיזּוֹתֶיהָ וּוְלָדוֹתֶיהָ.

Rabbi Zérá szerint Rává magyarázata csak abban az esetben fogadható el, ha olybá vesszük, mintha a letétbe helyező a letét átadásakor a következő kijelentést tette volna a letéteményesnek: „…a tehenem tulajdonjogát a mostani pillanattól fogva, visszamenőleg megszerezted magadnak, a lenyírt gyapjút és az ivadékokat kivéve” 1.

[A Gömárá itt fölteszi a kérdést:]

וּמַאי פַּסְקָא?

Mi az alapja ennek a döntésnek? Miért állítja rabbi Zérá, hogy a tulajdonos hajlandó lemondani a kétszeres, négyszeres vagy ötszörös kártérítés kézhezvételének jogáról, de a lenyírt gyapjút és az állat ivadékait illetően fenntartja jogait?

[A Gömárá ezt a választ adja:]

סְתָמָא דְּמִלְּתָא, שְׁבָחָא דְּאָתָא מֵעָלְמָא – עָבֵיד אִינִישׁ דְּמַקְנֵי, שְׁבָחָא דְּמִגּוּפָהּ – לָא עָבֵיד אִינִישׁ דְּמַקְנֵי.

Általában egy külső forrásból származó bizonytalan haszonról – például pénzbeli kártérítés – az ember inkább hajlandó lemondani, és azt átruházni, mivel lehet, hogy az sosem fog létrejönni. Ezzel szemben annak a haszonnak az esetében, ami magának az állatnak a testéből származik – például a lenyírt gyapjú vagy az ivadékok –, az ember nem valószínű, hogy átruházná a jogát, mivel ez a haszon biztosan létrejön. Ilyenformán a letétbe helyező lehet, hogy hajlandó lemondani egy tolvaj által esetelegesen fizetett pénzbeli kártérítésről, a saját állatáról lenyírt gyapjúról, illetve az állat ivadékairól azonban biztosan nem.

אִיכָּא דְּאָמְרִי, אֲמַר רָבָא: נַעֲשָׂה כְּאוֹמֵר לוֹ לִכְשֶׁתִּגָּנֵב וְתִרְצֶה וּתְשַׁלְּמֵנִּי, סָמוּךְ לִגְנֵיבָתָהּ קְנוּיָה לְךָ.

Vannak, akik szerint a Rává nevében imént idézett megállapítás némiképp eltérő formában hangzott el: Rává azt mondta: „Olybá kell vegyük, mintha a letétbe helyező a letét átadásakor a következő kijelentést tette volna a letéteményesnek: »Ha a letétet ellopják, és te inkább fizetni fogsz nekem, mint hogy esküt tégy, amivel mentesítenéd magad a fizetség alól, akkor a tehenem tulajdonjogát az ellopása előtti pillanattól fogva, visszamenőleg megszerezted magadnak.«” Azaz a letéteményes csak közvetlenül az ellopás előtti időtől szerez tulajdonjogot, és nem az állat átadásának pillanatától, mint Rává véleményének előző változatában.

A letéteményes mindkét változat szerint megszerzi az állat tulajdonjogát, és nem csak a kétszeres kártérítésre való jogot, az első változatban azonban a megszerzés az átadás pillanatától érvényes, míg a második esetben csak a lopást közvetlenül megelőző pillanattól.

מַאי בֵּינַיְיהוּ?

Mi a gyakorlati különbség a Rává-féle megállapítás két változata között?

[A Gömárá ezt a választ adja:]

אִיכָּא בֵּינַיְיהוּ:

A gyakorlati különbség közöttük:

קוּשְׁיָּא דְּרַבִּי זֵירָא.

(1) Rabbi Zérá kifogása, amely a letéteményesnek a lenyírt gyapjúra és az ivadékokra vonatkozó tulajdonjogával kapcsolatos, Rává megállapításának első változatára vonatkoztatható, a másodikra azonban nem.

אִי נַמִי, דְּקַיְימָא בַּאֲגַם.

(2) Egy másik gyakorlati különbség a két változat között: ha az állat az ellopása pillanatában történetesen éppen egy gazdátlan mocsárban áll. Ilyen helyzetben, mivel az állatot nem a letéteményes udvaráról lopják el – és a második változat szerint ekkor kellene átmenjen a tulajdonába –, az udvar általi tulajdon-átruházás (kinján chácér) nem lép életbe, ennélfogva a letéteményes nem jogosult a kétszeres kártérítésre.

Az első változat szerint azonban lényegtelen, hol áll az állat az ellopását megelőző pillanatban, mert a letéteményes már akkor megszerezte az állat tulajdonjogát, mikor a gondjaira bízták.

* * *

[A Gömárá Misnánk elemzését folytatja.]

שִׁילֵּם וְלֹא רָצָה לִישָּׁבַע [וכו‘]”.

Ha a letéteményes kifizette, mert nem akart esküt tenni…”, akkor a kétszeres kártérítés őt illeti.

אָמַר רַבִּי חִיָּיא בַּר אַבָּא אָמַר רַבִּי יוֹחָנָן: לֹא שִׁילֵּםשִׁילֵּם מַמָשׁ, אֶלָּא כֵּיוָן שֶׁאָמַר הֲרֵינִי מְשַׁלֵּם“, אַף עַל פִּי שֶׁלֹּא שִׁילֵּם.

Rabbi Chijá bar Ábá mondotta rabbi Jochánán nevében: A „kifizette” szó nem szükségképp jelenti azt, hogy a letéteményes ténylegesen fizetett is, hanem azt is jelentheti, hogy csupán kimondta: „Hajlandó vagyok fizetni”. Ezáltal már jogot szerzett arra, hogy a tolvaj neki fizessen kétszeres kártérítést, még akkor is, ha a tolvaj megtalálásáig nem fizette ki a kártérítést a letétbe helyezőnek. A letéteményest fenti kijelentése pillanatától fogva megilleti mindaz a kártérítés, amelynek megfizetésére a tolvajt kötelezik.

[A Gömárá a Misnának ezt az értelmezését magának a Misnának a szavaival vonja kétségbe, mondván:]

תְּנַן: “שִׁילֵּם וְלֹא רָצָה לִישָּׁבַע“, שִׁילֵּם – אִין, לָא שִׁילֵּם – לָא.

A Misnánkban úgy tanultuk: Ha a letéteményes kifizette, mert nem akart esküt tenni… Ez egyértelműen azt jelenti, hogy ha ténylegesen kifizette, akkor valóban jogosult a kétszeres kártérítésre, ha viszont – noha kijelentette, hogy hajlandó rá – de még nem fizette ki, nem illeti meg a kétszeres kártérítés. Márpedig ez ellenkezik rabbi Jochánán véleményével!

[A Gömárá ellenérvet hoz fel a Misnából:]

אֵימָא סֵיפָא: “נִשְׁבַּע וְלֹא רָצָה לְשַׁלֵּם“, טַעְמָא – דְּלֹא רָצָה, הָא רָצָה – אַף עַל פִּי שֶׁלֹּא שִׁילֵּם!

Vegyük szemügyre a Misna második felét: Ha azonban a letéteményes megesküdött, és nem akarta kifizetni… Ebből a megfogalmazásból arra kell következtetnünk, hogy a letéteményes ebben az esetben azért nem jogosult a kétszeres kártérítésre, mert nem akart fizetni; ha azonban fizetni akart volna, megilletné a kétszeres kártérítés, akkor is ha még ténylegesen nem is fizetett. Vagyis a Misnánk két felének eltérő megfogalmazásából levezetett következtetések ellentmondóak!

אֶלָּא מְהָא לֵיכָּא לְמַשְׁמַע מִינָּהּ.

Így tehát ebből a nyelvészeti vitából semmit sem lehet leszűrni, mivel a két következtetés kölcsönösen kizárja egymást, tehát legalább az egyik megfogalmazást nem lehet szó szerint értelmezni.

[A Gömárá megerősíti rabbi Jochánán fenti álláspontját:]

תַּנְיָא כְּוָתֵיהּ דְּרַבִּי יוֹחָנָן:

A következő brájtá tanítása alátámasztja rabbi Jochánán nézetét:

הַשּׂוֹכֵר פָּרָה מֵחֲבֵירוֹ וְנִגְנְבָה, וְאָמַר הַלָה: “הֲרֵינִי מְשַׁלֵּם וְאֵינִי נִשְׁבַּע“, וְאַחַר כָּךְ נִמְצָא הַגַּנָּב – מְשַׁלֵּם תַּשְׁלוּמֵי כֵפֶל לַשּׂוֹכֵר.

Ha valaki bérbe vesz egy tehenet, azt ellopják, és a bérlő azt mondja: »Inkább hajlandó vagyok fizetni, de nem teszem le az esküt«2, és később megtalálják a tolvajt, akkor az kétszeres értékkel tartozik a bérlőnek.” Ebből a megfogalmazásból úgy tűnik, hogy pusztán azzal, hogy hajlandó fizetni a bérbeadónak, a bérlő igényt tarthat a kétszeres értékre.

[A Gömárá most a Misna első részének egy másik oldalát vizsgálja.]

A fentiekben a letétbe helyező azért ruházza át a letéteményesre a kétszeres kárpótlás jogát, mert beéri azzal, hogy letéte értékének visszatérítése garantálva van. Ez érthető is olyan esetekben, mikor a letéteményes nem volna köteles fizetni a letétbe helyezőnek, hanem önként, eskütétel helyett választja ezt. Azonban mi a törvény olyan esetben, mikor az ingyenes őrző elismeri, hogy a holmi elvesztése az ő hibája folytán következett be, és következésképp kártérítéssel tartozik a tulajdonosnak?

אָמַר רַב פַּפָּא: שׁוֹמֵר חִנָּם, כֵּיוָן שֶׁאָמַר פָּשַׁעְתִּי‘ – מַקְנֶה לֵיהּ כְּפֵילָא, דְּאִי בָּעֵי פָּטַר נַפְשֵׁיהּ בִּגְנֵיבָה.

Ráv Pápá azt mondta: Ha az ingyenes őrző elismeri, hogy „A lopás amiatt következett be, mert hanyag voltam”3, és ezáltal kártérítésre kötelezi magát, a letétbe helyező cserében ráruházza a tolvaj megtalálása esetén neki járó kétszeres kártérítést. Mert bár a letéteményesnek a jog szerint nincs más választása, mint a letétbe helyező kártalanítása, mindazonáltal, ha akarja, azzal a hamis kifogással, miszerint az ő hanyagsága nem játszott szerepet a holmi ellopásában, kimenthette volna magát a kártérítési kötelezettség alól. Az, hogy nem él ezzel a kifogással, elegendő ok a letétbe helyezőnek, hogy ráruházza a kétszeres kártérítésre való jogosultságot.

Ez elvezet a második kérdéshez: Milyen törvény vonatkozik más letéteményesekre ha még a tolvaj megkerülése előtt megtérítik a kárt a tulajdonosnak? Mi a törvény akkor, ha megegyeznek a fizetésben, de az még nem történt meg?

[Három letéteményesi kategória létezik: Az ingyenes őrzőt semmiféle felelősség nem terheli a letét elvesztéséért vagy a letétben esett kárért – feltéve, ha azt nem a hanyagsága okozta. A fizetett őrző és a bérlő minden veszteségért – még a tolvajlásért is – felelős, kivéve ha a kárt vagy az elveszést olyan erők okozták, amelyek fölött semmiféle hatalma nem volt. A kölcsönvevő minden veszteségért felelősséggel tartozik, kivéve azt a kárt, amit a kölcsönvett tárgynak ahhoz a munkához való szokásos használata okozott, amire kölcsönkérték.]

שׁוֹמֵר שָׂכָר, כֵּיוָן שֶׁאָמַר נִגְנְבָה‘ – מַקְנֶה לֵיהּ כְּפֵילָא, דְּאִי בָּעֵי פָּטַר נַפְשֵׁיהּ בִּשְׁבוּרָה וּמֵתָה.

Ennél a pontnál Ráv Pápá azt mondja: Ha egy fizetett őrző elismeri, hogy „a letétet ellopták”, ezáltal kártérítésre kötelezve magát, a letétbe helyező cserében ráruházza a tolvaj megtalálása esetén neki járó jogosultságot a kétszeres kártérítésre. Mert ha akarja, azzal a hamis kifogással, miszerint a tárgy vagy az állat általa nem befolyásolható körülmények következtében sérült meg vagy múlt ki, kimenthette volna magát a kártérítési kötelezettség alól. Az, hogy nem él ezzel a kifogással, elegendő ok a letétbe helyezőnek, hogy ráruházza a kétszeres kártérítésre való jogosultságot.

שׁוֹאֵל שֶׁאוֹמֵר הֲרֵינִי מְשַׁלֵּם‘ – לֹא מַקְנֵי לֵיהּ כְּפֵילָא. בְּמַאי הֲוָה לֵיהּ לְמִפְטַר נַפְשֵׁיהּ – בְּמֵתָה מֵחֲמַת מְלָאכָה, מֵתָה מֵחֲמַת מְלָאכָה לָא שְׁכִיחַ.

A) A kölcsönvevő azonban, ha azt mondja: „Hajlandó vagyok fizetni” hiába ismeri el a felelősségét, a letétbe helyező nem ruházza át rá a kétszeres kárpótlásra való jogosultságot. Hiszen miként menthetné ki magát a kártérítési kötelezettség alól, akár hamis állítás révén is? Csak úgy, ha kijelenti, hogy az állat a szokásos munkavégzés közben múlt ki! Az azonban nem mindennapos eset, hogy egy állat a szokásos munkavégzés közben pusztuljon el, és a kölcsönvevő általában nem merészel ilyen hamis kijelentést tenni. Ennélfogva az, hogy a kölcsönvevő nem tett ilyen hamis kijelentést, még nem elegendő ok arra, hogy cserében a kölcsönadó átruházza rá a kétszeres kárpótlásra való jogosultságot.

Tehát Ráv Pápá szerint a kölcsönvevő pusztán azáltal, hogy jelzi fizetési készségét, még nem szerzi meg a kétszeres kártérítésre való jogosultságot. Azonban még nyitott a kérdés, hogy Ráv Pápá szerint tényleges fizetés esetén megilleti-e a kölcsönvevőt ez a jog.

אִיכָּא דְּאָמְרִי, אֲמַר רַב פַּפָּא: שׁוֹאֵל נַמִי, כֵּיוָן שֶׁאָמַר הֲרֵינִי מְשַׁלֵּם‘ – מַקְנֵי לֵיהּ כְּפֵילָא, דְּאִי בָּעֵי פָּטַר נַפְשֵׁיהּ בְּמֵתָה מֵחֲמַת מְלָאכָה.

B) A kölcsönvevőt illetően vannak, akik máshogy idézik Ráv Pápát. Szerintük Ráv Pápá azt mondta: A kölcsönvevő is, ha azt mondja: „Hajlandó vagyok fizetni”, a letétbe helyező cserében ráruházza a tolvaj megtalálása esetén neki járó jogosultságot a kétszeres kártérítésre. Mert ha akarja, azzal a hamis kifogással, miszerint az állat a szokásos munkavégzés közben múlt ki, kimenthette volna magát a kártérítési kötelezettség alól. Az, hogy nem él ezzel a kifogással, elegendő ok a letétbe helyezőnek, hogy cserében ráruházza a kétszeres kártérítésre való jogosultságot.

אֲמַר לֵיהּ רַב זְבִיד, הָכִי אֲמַר אַבַּיֵי: שׁוֹאֵל עַד שֶׁיְּשַלֵּם.

Ráv Zvid mondta neki (Ráv Pápának): Egyetértek veled abban, hogy még egy kölcsönvevő is megszerezheti a kétszeres kárpótlásra való jogosultságot, de csak akkor, ha már ténylegesen kifizette a kárt. Ábájé ugyanis azt mondja: A kölcsönvevő nem szerzi meg a kétszeres kártérítésre való jogosultságot, amíg nem fizet.

מַאי טַעְמָא?

Mi az oka ennek a különbségtételnek, amely elválasztja a kölcsönvevőket más letéteményesektől?

הוֹאִיל וְכָל הֲנָאָה שֶׁלּוֹ, בְּדִיבּוּרָא לָא מַקְנֵי לֵיהּ כְּפֵילָא.

Válasz: Mivel kölcsön esetén a tranzakció minden haszna a kölcsönvevőé. Következésképp a kölcsönbe adónak nincs oka arra, hogy hálát érezzen iránta, és puszta szó alapján nem ruházza rá át a kétszeres kártérítésre való jogosultságot. Ezt csak akkor teszi meg, amikor a kölcsönvevő ténylegesen fizet is.

[A Gömárá megerősíti Ráv Zvid fenti álláspontját:]

תַּנְיָא כְּוָותֵיהּ דְּרַב זְבִיד:

A következő brájtá tanítása alátámasztja Ráv Zvid nézetét:

הַשׁוֹאֵל פָּרָה מֵחֲבֵירוֹ וְנִגְנְבָה, וְקִידֵּם הַשׁוֹאֵל וְשִׁילֵּם, וְאַחַר כָּךְ נִמְצָא הַגַּנָּב – מְשַׁלֵּם תַּשְׁלוּמֵי כֵפֶל לַשּׁוֹאֵל.

Ha valaki kölcsönvesz egy tehenet, azt ellopják, és a kölcsönvevő kezdeményezett és önszántából, még mielőtt bíróság elé került volna az ügy, kárpótolta a kölcsönadót, és később megkerül a tolvaj, a kölcsönvevőnek fizeti a kétszeres kártérítést.” Ebből úgy tűnik, hogy a kölcsönvevő csak akkor jogosult a kétszeres kártérítésre ha már ténylegesen kárpótolta a kölcsönadót, ha csupán bejelenti fizetési szándékát, akkor nem.

[A Gömárá Ráv Pápá véleményének fent idézett két változatát vizsgálja:]

לְלִישָּׁנָא קַמָּא דְּרַב פַּפָּא וַדַאי לָא הָוְיָא תְּיוּבְתָא,

A fenti brájtá, amely a kölcsönvevőnek juttatja a kétszeres kártérítést, Ráv Pápá véleményének első változatát (mely szerint a kölcsönvevő pusztán azáltal, hogy nem állítja, hogy az állat a szokásos munkavégzés közben pusztult el, nem szerez jogot a kétszeres kártérítésre) semmiképpen sem cáfolja, mivel Ráv Pápá érvelhet azzal, hogy a brájtá esetében a kölcsönvevő igenis jogosult a kétszeres kárpótlásra, mivel ténylegesen kárpótolta a tulajdonost.

לְלִישָּׁנָא בַּתְרָא לֵימָא תֶּיהֱוֵי תְּיוּבְתֵּיהּ?

De mondhatjuk-e, hogy ez a brájtá, amely a kölcsönvevőnek csak tényleges fizetés esetén juttatja a kétszeres kártérítést, cáfolja Ráv Pápá véleményének második változatát, mely szerint a kölcsönvevő a felelőssége puszta elismerése által megszerzi azt?

[A Gömárá így felel:]

אָמַר לָךְ רַב פַּפָּא: מִי אַלִּימָא מִמַּתְנִיתִין, דְּקָתָנֵי שִׁילֵּםוְאוֹקִימְנָא בְּאָמַר, הָכָא נַמִי – בְּאָמַר.

Ráv Pápá mondhatja neked: Határozottabb-e a brájtá fogalmazása, mint a Misnáé, amely a „kifizette” szót használja, és amit úgy értelmeztünk, hogy még akkor is érvényes, ha a kölcsönvevő csupán bejelentette fizetési szándékát? Itt is értelmezhetjük úgy a brájtát, hogy arra az esetre is vonatkozik, amikor a kölcsönvevő csak bejelentette, hogy hajlandó fizetni, de még nem tette meg. Így tehát a brájtá nem cáfolná Ráv Pápá véleményének második változatát sem.

[A Gömárá szembehelyezkedik a fenti érveléssel:]

מִי דָּמֵי? הָתָם לָא קָתָנֵי קִידֵּם‘, הָכָא קָתָנֵי קִידֵּם!

Összehasonlítható-e a Misna a brájtával? A Misna nem azt mondja, hogy „kezdeményezett és kárpótolta”, hanem, hogy „kifizette”, ennélfogva értelmezhető úgy, hogy a kölcsönvevő csupán bejelentette fizetési szándékát. A brájtá azonban kifejezetten azt mondja, hogy „kezdeményezett és kárpótolta”, ami egyértelműen azt jelenti, hogy a kölcsönvevő fizetett. Ennek folytán a Ráv Pápá véleményének második változata ellen felhozott cáfolat még mindig áll.

[A Gömárá így válaszol:]

מַאי קִידֵּם‘ – ‘קִידֵּםוְאָמַר.

Mit jelent az, hogy „kezdeményezett”? Mindössze annyit, hogy kezdeményezően lépett föl, és kijelentette, hogy hajlandó fizetni, de nem azt, hogy ténylegesen fizetett!

[A Gömárá ellenvetést tesz:]

הָא מִדְּקָתָנֵי גַּבֵּי שׂוֹכֵר וְאָמַר‘, וְגַבֵּי שׁוֹאֵל קִידֵּם‘ – שְׁמַע מִינָּהּ דַּוְקָא קָתָנֵי.

Mivel azonban a bérlő esetével kapcsolatban idézett brájtá azt a kifejezést használta, hogy „a bérlő azt mondja: »Inkább hajlandó vagyok fizetni… «”, és a kölcsönvevő esetével kapcsolatban idézett brájtá pedig a „kezdeményezett és kárpótoltakifejezéssel él, ebből nyilvánvalóan levonhatjuk azt a következtetést, hogy a „kezdeményezett” kifejezést szó szerint értelmezzük, és azt jelenti, hogy a kárpótlás kifizetését kezdeményezte. Ilyenformán Ráv Pápá véleményének második változata ellen felhozott cáfolat még mindig áll.

[A Gömárá ezt nem tekinti megfelelő bizonyítéknak:]

מִידֵי גַּבֵּי הֲדָדֵי תַּנְיָא?

Egymás után tanultuk a két brájtát, hogy az egyik megfogalmazásából következtetéseket vonhatnánk le a másikra vonatkozólag? Talán nincs is kapcsolat közöttük, és a nyelvi különbségek csupán szerzőik eltérő stílusából adódnak!

[A Gömárá végezetül megállapítja:]

שַׁיְילִינְהוּ לְתַנָּאֵי דְּבֵי רַבִּי חִיָּיא וּדְבֵי רַבִּי אוֹשַׁעֲיָא, וְאָמְרִי: גַּבֵּי הֲדָדֵי תַּנְיָין.

A Bölcsek megkérdezték a rabbi Chijá és a rabbi Osáájá iskolájának brájtá-szakértőit, és ők azt válaszolták, hogy a fenti két brájtát valóban együtt tanították. Ennélfogva az egyik megfogalmazásából mégis vonhatunk le következtetéseket a másikra vonatkozólag, így ez a brájtá megdönti Ráv Pápá véleményének második változatát.

* * *

פְּשִׁיטָא, אָמַר אֵינִי מְשַׁלֵּםוְחָזַר וְאָמַר הֲרֵינִי מְשַׁלֵּם” – הָא קָאָמַר הֲרֵינִי מְשַׁלֵּם.

Nyilvánvaló, hogy ha a letéteményes először azt mondta: „Nem fogok fizetni”, majd utána azt, hogy „Inkább fizetek, mintsem esküt tegyek, de még mielőtt fizetett volna, megtalálják a tolvajt, akkor a letéteményes jogosult a kétszeres kártérítésre, mivel kijelentette, hogy fizetni fog, ezért a korábbi kijelentésének nem tulajdonítunk jelentőséget4.

1 Háláchá: A lenyírt gyapjút és az ivadékokat kivéve. „Ha valaki letétbe helyez valakinél egy állatot, azt ellopják, és a letéteményes inkább fizet a letétbe helyezőnek, mintsem esküt tegyen, a tolvaj, ha megfogják, kétszeres kártérítést köteles fizetni a letéteményesnek, de magát az állatot a lenyírt gyapjával és az ivadékaival együtt a letétbe helyezőnek kell visszaszolgáltatnia. A letéteményes ugyanis csak máshonnan szerezhet hasznot, magából az állat testéből nem.” A Mágid Misne rámutat, hogy Maimonidész szerint mindennemű lenyírt gyapjú és ivadék – akár a lopás előtt, akár utána keletkezett – a letétbe helyezőé. Más kommentátorok azonban megkülönböztetik a lopás előtt keletkezett lenyírt gyapjút és a lopás előtti ivadékokat, amelyek szerintük a letétbe helyezőt illetik, illetve a lopás után keletkezetteket, amelyek nézetük szerint a letéteményes tulajdonát képezik. (Maimonidész, A kölcsönvett és az őrzésre átadott tárgyak törvényei 8:1.)

2 Háláchá: És azt mondja: hajlandó vagyok fizetni. „Ha egy ingyenes vagy fizetett őrzőtől vagy egy bérlőtől ellopják a letétet, a tolvaj által fizetett kétszeres (négyszeres, ötszörös) kártérítés még akkor is a letéteményest illeti, ha még nem kárpótolta a letétbe helyezőt – feltéve, ha előzőleg kijelentette, hogy hajlandó fizetni” – Rabbi Jochánán véleménye alapján. (Maimonidész, uo. 8:1.)

3 Háláchá: Ha egyszer az ingyenes őrző elismeri: „Hanyag voltam.” „Amint az ingyenes őrző elismeri a hanyagságát, azonnal, még a tényleges fizetés előtt jogot szerez a kétszeres, négyszeres vagy ötszörös kártérítésre. Hasonlóképpen azonnal megszerzi magának ezt a jogot az ingyenes őrző vagy a bérlő, amint kijelenti, hogy a gondjaira bízott tárgyat ellopták. A kölcsönkérő azonban a felelősség puszta elismerésével nem szerez jogosultságot a kétszeres kártérítésre: köteles kárpótolni a kölcsönadót.” – ahogy Ráv Pápá és Ábájé mondja (Maimonidész, uo. 8:2.).

4 Háláchá: Ha azt mondta: „Nem fogok fizetni”, majd utána azt, hogy „Inkább fizetek”. „Ha a letéteményes először azt mondja, hogy „Nem fizetek”, és ezt később visszavonva kijelenti, hogy hajlandó fizetni, ezzel megszerzi magát a kétszeres kártérítés átvételére való jogot, feltéve, ha utóbbi kijelentését még a tolvaj elfogása előtt teszi.” (Maimonidész, uo. 8:4.)