אֵינִי מְשַׁלֵּם“, מַאי? מִי אָמְרִינַן: מִהֲדַר קָא הָדַר בֵּיהּ, אוֹ דִּלְמָא בְּמִלְתֵיהּ קָאֵי, וְדַחוּיֵי הוּא דְּקָא מַדְחֵי לֵיהּ?

(1) Ha azonban a letéteményes kijelentette, hogy „Hajlandó vagyok fizetni”, de azután visszakozott és azt mondta: „Nem fizetek, inkább leteszem az esküt, hogy mentesüljek a fizetési kötelezettség alól, és a tolvajt ez utóbbi kijelentése után találják meg, mi a törvény, kinek jár a kétszeres kártérítés? Mondjuk azt, hogy visszavonta fizetési ígéretét, s következésképp nem jár neki a kétszeres kártérítés? Vagy talán valójában szándékában állt fizetni, és csupán időnyerés céljából állította, hogy inkább esküt tesz, és emiatt a kétszeres kártérítés átvételére vonatkozó jogát nem vesztette el?1

אָמַר הֲרֵינִי מְשַׁלֵּםוּמֵת, וְאָמְרוּ בָּנָיו אֵין אָנוּ מְשַׁלְּמִיןמַאי? מִי אָמְרִינַן מִהֲדַר קָא הָדְרִי בְּהוּ, אוֹ דִּלְמָא בְּמִלְתָא דַּאֲבוּהוֹן קָיְימִי, וְדַחוּיֵי הוּא דְּקָא מַדְחוּ לֵיהּ?

(2) Hasonlóképpen, ha a letéteményes azt mondta: „Hajlandó vagyok fizetni”, de még mielőtt ezt megtehette volna, meghalt, és fiai azt mondták: „Nem fizetünk”, ezután pedig megtalálják a tolvajt, ilyenkor mi a törvény, kinek jár a kétszeres kártérítés? Mondjuk azt, hogy a fiúk visszavonták apjuk fizetési ígéretét? Vagy talán vállalják apjuk fizetési ígéretét, és csupán időnyerés céljából utasították el a letétbe helyezőt, és emiatt a kétszeres kártérítés átvételére vonatkozó jogukat nem veszítették el?

שִׁלְּמוּ בָּנִים מַאי? מָצֵי אֲמַר לְהוּ: כִּי אַקְנַאי כְּפֵילָא – לַאֲבוּכוֹן דַּעֲבַד לִי נְיַיח נַפְשַׁאי, לְדִידְכוּ – לָא, אוֹ דִּלְמָא לָא שְׁנָא?

(3) Ha a letéteményes meghal, mielőtt közölhette volna szándékát, és fiai kifizették a letétbe helyezőt, és a tolvajt később megfogják, ilyenkor mi a törvény, kinek jár a kétszeres kártérítés? Mondhatja-e nekik ilyen esetben a letétbe helyező, hogy „Ha átruháztam volna a kétszeres kártérítés átvételére való jogot, akkor apátokra ruháztam volna át, mivel sokszor tett nekem szívességet, rátok viszont nem ruházom át”? Vagy talán nem számít, hogy az apa fizetett-e vagy sem, és aki kifizeti a letétbe helyezőt, jogot szerez a kétszeres kártérítésre?

שִׁילֵּם לְבָנִים מַאי? מָצוּ אָמְרִי לֵיהּ: כִּי אַקְנֵי לָךְ אֲבוּנָא כְּפֵילָא – דְּעָבְדַּתְּ לֵיהּ נְיַיח נַפְשֵׁיהּ, אֲבָל אֲנַן לְדִידָן – לָא, אוֹ דִּלְמָא לָא שְׁנָא?

(4) Ha, miután állatát a letéteményesre bízta, meghal a letétbe helyező, az állatot ellopják, és a letéteményes kifizette a letétbe helyező fiainak a letét értékét, és a tolvajt később megfogják, ilyenkor mi a törvény, kinek jár a kétszeres kártérítés? Mondhatják-e neki a letétbe helyező fiai, hogy „Ha apánk átruházta volna a kétszeres kártérítésre átvételére való jogot, akkor azt azért tette volna, mert sokszor tettél neki szívességet, nekünk viszont nem tettél semmilyen szívességet, és ezért nekünk nem áll szándékukban rád ruházni a kétszeres kártérítés átvételére való jogosultságot”? Vagy talán nem számít, hogy a letéteményes a letétbe helyezőt vagy annak fiait kárpótolta-e, és mindkét esetben jogosult a kétszeres kártérítés átvételére?

שִׁלְּמוּ בָּנִים לְבָנִים מַאי?

(5) Ha a felek egyike sem él már a letét ellopásakor, és a letéteményes fiai kifizetik a letétbe helyező fiait, és később megtalálják a tolvajt, mi a törvény, kinek jár a kétszeres kártérítés?

שִׁילֵּם מֶחְצָה מַאי?

(6) Ha a letéteményes a letét értékének csak a felét fizette ki, de a többit nem hajlandó, és később megtalálják a tolvajt, mi a törvény, kinek jár a kétszeres kártérítés? Átruházta-e a letétbe helyező a letéteményesre a kétszeres kártérítés felének átvételére való jogot, vagy semmit sem ruházott át?

שָׁאַל שְׁתֵּי פָרוֹת וְשִׁילֵּם אַחַת מֵהֶן מַאי?

(7) Ha valaki kölcsönvett két tehenet, azokat ellopták, és a letéteményes fizetett az egyikért, de a másikért nem volt hajlandó, és később megtalálják a tolvajt, mi a törvény? Jogosult-e a kölcsönvevő az egy tehén után járó kétszeres kártérítésre, vagy semmire sem jogosult?

שָׁאַל מִן הַשׁוּתָּפִין וְשִׁילֵּם לְאֶחָד מֵהֶן מַאי?

(8) Ha valaki egy olyan tárgyat kért kölcsön, amelynek két tulajdonosa van, a tárgyat ellopják, és a kölcsönvevő csak az egyik kölcsönadónak térítette meg a letét értékének ráeső részét, és megtalálják a tolvajt, mi a törvény? Jogosult-e a kölcsönvevő a kétszeres kártérítésnek arra a részére, amely, az általa kárpótolt tulajdonost illette volna meg, vagy semmire sem jogosult?

שׁוּתָּפִין שֶׁשָׁאֲלוּ וְשִׁילֵּם אֶחָד מֵהֶן מַאי?

(9) Ha két társ kér kölcsön valakitől egy tárgyat, azt ellopják, és a két társ egyike kifizeti a tárgy értének ráeső részét, mi a törvény? Jogosult-e a kétszeres kártérítés felére, mivel ő teljes mértékben eleget tett kötelezettségének, vagy semmire sem jogosult?

שָׁאַל מִן הָאִשָּׁה וְשִׁילֵּם לְבַעֲלָהּ מַאי?

(10) Ha valaki kölcsönvett egy jószágot egy férjes asszonytól, és az az asszony tulajdonát képezte, a férjnek pedig haszonélvezeti joga volt rá, és a kölcsönvevő a férjnek fizette ki a jószág értékét miután ellopták tőle, mi a törvény? A férj tekintendő-e a jószág tulajdonosának, mely esetben a kölcsönvevő jogosult a kétszeres kártérítésre? Vagy pedig a férjnek nem áll jogában a kétszeres fizetség jogát átruházni a kölcsönvevőre?

אִשָּׁה שֶׁשָּׁאֲלָה וְשִׁילֵּם בַּעֲלָה מַאי?

(11) Ha egy férjes asszony vett kölcsön egy jószágot, azt ellopták, és a férje fizette ki a tulajdonosnak a jószág értékét, mi a törvény? Joga van-e az asszonynak a kétszeres kártérítésre, mivel férje kártalanította a kölcsönadót? Vagy pedig a kölcsönadó jogosult a kétszeres kártérítésre, mivel a férjnek semmit sem adott kölcsön?

תֵּיקוּ.

E kérdések után a Gömárá így fejezi be: Téku2, maradjon a kérdés, vagyis nincs válasz egyikre sem3.

* * *

[A Gömárá most megvizsgálja Misnánk első részét, mely szerint a letéteményes inkább kártalanítja a letétbe helyezőt, minthogy esküt tegyen, ami mentesítené a fizetés alól.]

אָמַר רַב הוּנָא: מַשְׁבִּיעִין אוֹתוֹ שְׁבוּעָה שֶׁאֵינָה בִּרְשׁוּתוֹ. מַאי טַעְמָא – חָיְישִׁינַן שֶׁמָּא עֵינָיו נָתַן בָּהּ.

Ráv Huná mondta: Még ha a letéteményes ki is jelenti, hogy az eskü helyett inkább kártalanítja a letétbe helyezőt, ez nem mentesíti őt egy másik eskü letétele alól, mivel (a bíróság) megesketik egy másik esküvel, hogy a letét nincs a birtokában, hanem állításának megfelelően elveszett vagy ellopták4. Mi az oka ennek az eskütételnek? Az az aggodalmunk, hogy a letéteményes talán csak szemet vetett rá, ezért azt állítja, hogy ellopták, és felajánlja, hogy kifizeti. Ennek megakadályozására a bíróság arra kötelezi, hogy erősítse meg esküvel, hogy nincs birtokában a letét. Ráv Huná szerint csak ennek az eskünek a letétele után kártalaníthatja tulajdona elvesztéséért a letéteményes a letétbe helyezőt.

מֵיתִיבִי: הַמַּלְוֶה אֶת חֲבֵירוֹ עַל הַמַּשְׁכּוֹן, וְאָבַד הַמַּשְׁכּוֹן,

A Bölcsek a Sövuot traktátus egyik Misnája5 és annak magyarázata alapján ellenvetéssel éltek Ráv Huná véleményét illetően. A Misna a következő: Ha valaki pénzt kölcsönöz zálog ellenében, melyet a kölcsönvevő a kölcsönadónál a visszafizetés biztosítékául letétbe helyezett, és a zálog elvész, akkor a kölcsönvevő és a kölcsönadó egyaránt tartozik a másiknak. Amennyiben a zálog értéke megegyezik a kölcsön értékével, a két kártérítési igény kiegyenlíti egymást. Vannak azonban más esetek is:

וְאָמַר לוֹ: סֶלַע הִלְוִיתִיךָ עָלָיו, שֶׁקֶל הָיָה שָׁוֶה. וְהַלָּה אוֹמֵר: לֹא כִּי, אֶלָּא סֶלַע הִלְוִיתָנִי עָלָיו, סֶלַע הָיָה שָׁוֶה – פָּטוּר.

(1. a §) A kölcsönadó így szól a kölcsönvevőhöz: „Egy szelát (azaz két sekelt vagy négy dinárt) kölcsönöztem az elveszett zálog fejében, de a zálog értéke csak egy sekel. Ezért egy sekellel tartozol nekem.” De a kölcsönvevő azt mondja: „Nem így van. Valóban egy szelát adtál kölcsön a zálog fejében, de a zálog értéke egy szelá, így a két igény kiegyenlíti egymást, és semmivel sem tartozom. Ilyen esetben, ha semmiféle bizonyíték nem áll rendelkezésre, ami alátámasztaná a kölcsönadó állítását, elfogadják a kölcsönvevő szavát. Mentesül a fizetség alól, és esküt sem kell tennie állítása alátámasztására, mert a Tóra szerint annak, aki tagadja mindennemű kötelezettségét (kofér bákol), nem kell esküvel alátámasztania állítását.

סֶלַע הִלְוִיתִיךָ עָלָיו, שֶׁקֶל הָיָה שָׁוֶהוְהַלָּה אוֹמֵר לֹא כִּי, אֶלָּא סֶלַע הִלְוִיתָנִי עָלָיו, שְׁלֹשָׁה דִּינָרִים הָיָה שָׁוֶה” – חַיָּיב.

(1. b §) A kölcsönadó így szól a kölcsönvevőhöz: „Egy szelát kölcsönöztem az elveszett zálog fejében, de a zálog értéke csak egy sekel. Ezért egy sekellel tartozol.” De a kölcsönvevő azt mondja: „Nem így van. Valóban egy szelát adtál kölcsön a zálog fejében, de a zálog értéke három dinár (azaz háromnegyed szelá vagy másfél sekel) így csak fél sekellel (azaz egy dinárral) tartozom.” Ilyen esetben a kölcsönvevő esküre kötelezett, mert a törvény szerint annak, aki részben elismeri a kárigény jogosságát (mode bömikcát), esküt kell tennie az általa elutasított részt illetően, és ezután csak az elismert kötelezettséget (jelen esetben egy fél sekelt) kell kifizetnie6.

סֶלַע הִלְוִיתָנִי עָלָיו, שְׁנַיִם הָיָה שָׁוֶה“, וְהַלָּה אוֹמֵר לֹא כִּי, אֶלָּא סֶלַע הִלְוִיתִיךָ עָלָיו, סֶלַע הָיָה שָׁוֶה” – פָּטוּר.

(2. a §) A kölcsönvevő a következőt állítja: „Egy szelát kölcsönöztél az elveszett zálog fejében, de a zálog értéke két szelá. Ezért egy szelával tartozol nekem.” De a kölcsönadó azt mondja: „Nem így van. Valóban egy szelát kölcsönöztem a zálog fejében, de a zálog értéke csak egy szelá, így a két igény kiegyenlíti egymást, és semmivel sem tartozom.” Ilyen esetben, ha semmiféle bizonyíték nem áll rendelkezésre, ami alátámasztaná a kölcsönvevő állítását, elfogadják a kölcsönadó szavát. Mentesül a fizetség alól, és esküt sem kell tennie állítása alátámasztására, mert a Tóra szerint annak, aki tagadja mindennemű kötelezettségét (kofér bákol), nem kell esküvel alátámasztania állítását7.

סֶלַע הִלְוִיתָנִי עָלָיו, שְׁנַיִם הָיָה שָׁוֶהוְהַלָּה אוֹמֵר לֹא כִּי, אֶלָּא סֶלַע הִלְוִיתִיךָ עָלָיו, חֲמִשָׁה דִּינָרִים הָיָה שָׁוֶה” – חַיָּיב.

(2. b §) A kölcsönvevő így szól a kölcsönadóhoz: „Egy szelát kölcsönöztél az elveszett zálog fejében, de a zálog értéke két szelá. Ezért egy szelával tartozol nekem.” De a kölcsönadó azt mondja: „Nem így van. Valóban egy szelát kölcsönöztem a zálog fejében, de a zálog értéke öt dinár így csak egy dinárral (azaz negyed szelával) tartozom.” Ilyen esetben a kölcsönadó esküre kötelezett, mert a törvény szerint annak, aki részben elismeri a kárigény jogosságát (mode bömikcát), esküt kell tennie az általa elutasított részt illetően, és ezután csak az elismert kötelezettséget (jelen esetben egy dinárt) kell kifizetnie.

מִי נִשְׁבַּע – מִי שֶׁהַפִּקָּדוֹן אֶצְלוֹ, שֶׁמָּא יִשָּׁבַע זֶה וְיוֹצִיא הַלָּה אֶת הַפִּקָּדוֹן.

A Misna ezek után felteszi a kérdést: „Ki tesz esküt a zálog értékét illetően?” A Misna válasza: „Az, akinél letétbe helyezték, azaz a kölcsönadó. Annak pedig, hogy a kölcsönadó teszi le az esküt, az a célja, hogy elejét vegyék egy olyan helyzetnek, melyben a kölcsönvevő tesz esküt a zálog értékét illetően, a kölcsönadó ezután pedig kijelenti, hogy mégsem veszett el, és előveszi a zálogot, ezáltal kiderül annak valós értéke, a kölcsönvevőről pedig az, hogy hamisan esküdött, és ezáltal alkalmatlanná válik a tanúskodásra és az eskütételre más esetekben is.” A Bölcsek vonakodtak bárkit olyan eskü letételére kötelezni, amelynek igazsága vagy hamissága azonnal kiderülhet. Éppen ezért a zálogot birtokló kölcsönadónak kell esküt tennie, mivel ha a zálog mégsem veszett el, az csak nála lehet.

[A Gömárá most elemzi a fent idézett Misna utolsó részét:]

אַהַיָּיא?

Melyik szakaszra, azaz a Misnában felsorolt négy eset melyikére vonatkozik a Misna utolsó rendelkezése, miszerint a bíróság azt kötelezi esküre, akinél a zálogot elhelyezték?

אִילֵימָא אַסֵּיפָא – וְתֵיפּוֹק לֵיהּ דִּשְׁבוּעָה גַּבֵּי מַלְוֶה הִיא, דְּהָא קָא מוֹדֵי מִקְצַת הַטַּעֲנָה!

Ha azt mondjuk, hogy a Misna utolsó (2. b §) esetére vonatkozik (amikor a kölcsönadó a kölcsönvevő kárigényének csak egy részét ismeri el), akkor nincs szükség a Misnának erre a rendelkezésére, mivel ez a kötelezettség nem a Bölcsek, hanem a Tóra törvénye alapján terheli a kölcsönadót, hiszen ő az, aki elismeri a kárigény egy részét (mode bömikcát). Ezért továbbra is fennáll a kérdés: a Misnában felsorolt négy eset melyikére vonatkozik a Misna utolsó megjegyzése?

אֶלָּא אָמַר שְׁמוּאֵל: אַרֵישָׁא.

Smuél mondta válaszában: A Misna utolsó megjegyzése inkább a Misna első szakaszára vonatkozik.

[A Gömárá felteszi a kérdést:]

מַאי אַרֵישָׁא?

Mit jelent „az első szakaszra” kifejezés Smuél válaszában, hiszen a Misna első szakasza két különböző esetet ír le, amelyek közül az elsőben egyáltalán nincs eskütételi kötelezettség?

[A Gömárá válasza:]

אַסֵּיפָא דְרֵישָׁא: סֶלַע הִלְוִיתִיךָ עָלָיו, שֶׁקֶל הָיָה שָׁוֶה, וְהַלָּה אוֹמֵר: לֹא כִּי, אֶלָּא סֶלַע הִלְוִיתָנִי עָלָיו, שְׁלֹשָׁה דִּינָרִין הָיָה שָׁוֶה – חַיָּיב. דִּשְׁבוּעָה גַּבֵּי לֹוֶה הוּא, וַאֲמוּר רַבָּנַן: לִשְׁתַּבַּע מַלְוֶה, שֶׁמָּא יִשָּׁבַע זֶה וְיוֹצִיא הַלָּה אֶת הַפִּקָּדוֹן.

Smuél szerint a Misna utolsó megjegyzése az első szakasz második esetére vonatkozik, amikor a kölcsönadó így szól a kölcsönvevőhöz: „Egy szelát adtam az elveszett zálog fejében, de a zálog értéke csak egy sekel. Ezért egy sekellel tartozol.” De a kölcsönvevő azt mondja: „Nem így van. Valóban egy szelát adtál kölcsön a zálog fejében, de a zálog értéke három dinár (azaz háromnegyed szelá vagy másfél sekel) így csak fél sekellel (azaz egy dinárral) tartozom.” Ebben az esetben a kölcsönvevőnek kellene esküt tennie, hiszen ő az, akit bepereltek és elismeri a kárigény egy részét (mode bömikcát). Mindazonáltal a Misna utolsó megjegyzésében a Bölcsek ezt mondták: Ilyen esetben inkább a kölcsönadó tegyen esküt, hogy alátámassza állítását, miszerint a zálog értéke csak egy sekel volt, és utána kapja meg az általa követelt pénzt – a másik sekelt – a kölcsönvevőtől. Azért ruházták át a Bölcsek az eskütétel kötelezettségét az alperesről a felperesre, nehogy letegye a kölcsönvevő az esküt, és utána a kölcsönadó elővegye a zálogot, és leleplezze a kölcsönvevőt, hogy hamis esküt tett a zálog értékét illetően. Ilyen helyzet elkerülése érdekében a kölcsönadó tesz esküt.

1 Háláchá: Ha azt mondta: „Fizetek”, és aztán azt mondta: „Nem fizetek.” „Ha a letéteményes a bíróság előtt kijelenti, hogy hajlandó fizetni, és aztán visszavonja ezt az ígéretét, és kijelenti, hogy nem hajlandó fizetni, visszakozása nem mentesíti az alól a kötelezettsége alól, hogy kárpótolja a letétbe helyezőt; mindazonáltal nem világos, hogy ő jogosult-e a tolvaj megfogása esetén a kétszeres kártérítésre.” A gyakorlatban követendő eljárást lásd a következő cikkelyben. (Tur, Chosen Mispát 295. fej.)

2 Fogalom: A Téku kifejezés abban az esetben használatos a Talmudban, ha Bölcseink nem jutottak egyértelmű döntésre egy felmerült esetben. Egyesek szerint a Téku mozaikszó: Tisbi jötáréc kusjot vöibájot, azaz eljön a Tisbi (Élijáhu) próféta és megválaszolja a kérdéseket.

3 Háláchá: Mi a törvény?… Maradjon a kérdés. A felvetett kérdések megválaszolatlanul maradnak. Amikor a Talmud nem ad megoldást pénzügyi vitákban, a pénz általában az azt birtokló fél tulajdonában marad, annak az elvnek megfelelően, hogy A bizonyítás a vádlót terheli (hámojci méchávéjro áláv hárájá). A fenti esetekben azonban a pénz egy tolvaj birtokában van, és a kérdés az, hogy kinek kell kifizetnie. Rif és Maimonidész döntése értelmében sem a letéteményes, sem a letétbe helyező nem tekinthető a letét birtokosának, s ezért egyenlő arányban kell elosztaniuk a kétszeres fizetséget vagy a letét értéknövekedését. De ha egyikük még a bírósági döntéshozatal előtt megkaparintja a fizetséget, ő lesz a tulajdonos, és a másik pereskedő nem veheti el tőle. Ri és Ros nem ért egyet, úgy rendelkeznek, hogy a letétbe helyezőt kell tulajdonosnak tekinteni, mivel ő az eredeti tulajdonos. A Gömárá által felvetett probléma megoldatlansága miatt a letéteményes sem a dupla kártérítésnek, sem a zálog értéknövekedésének semmiféle részére nem jogosult. (Tur, Chosen Mispát 295. fej.)

4 Háláchá: Eskütételre kötelezzük arra vonatkozóan, hogy a letét nincs a birtokában. „Ha a letéteményes kijelenti, hogy inkább hajlandó fizetni a letétért, minthogy megesküdjön, hogy a letét elveszett vagy ellopták, megteheti. Ha a letét olyasvalami, ami könnyen megszerezhető, akkor egyik esküt sem kell letennie (Maimonidész). Ha azonban egy különleges dolog, akkor a letéteményesnek meg kell esküdnie, hogy a letét már nincs a birtokában. Ez az eskü egyike a legkomolyabbaknak, és a letéteményes úgy teszi le, hogy közben valamilyen szent tárgyot tart a kezében. Ennek az eskünek az az oka, hogy – bár kifizeti a letétet – félő, hogy csak azért teszi, mert erősen vágyik a tárgyra, és így akarja elérni, hogy az igazi tulajdonos »eladja« neki” – Ráv Huná vélemény szerint. (Sulchán Áruch, Chosen Mispát 295:1.)

5 43a.

6 Háláchá: Egy szelát kölcsönöztem a zálog fejében, de annak értéke csak egy sekel volt. „Ha a kölcsönadó zálog fejében kölcsönöz pénzt és a zálog elvész vagy ellopják, a következő szabályok érvényesek: Először a kölcsönadónak le kell tennie a [Ráv Huná szerinti] letéteményesi esküt, hogy a zálog nincs a birtokában. Ha a kölcsönvevő azt állítja, hogy a kölcsön és a zálog azonos értékűek voltak, akkor le kell tennie azt az esküt (svuát heszét), amire a Bölcsek kötelezték azokat az alpereseket, akik tagadják bizonyítatlan adósságukat, ezzel kell megerősítenie állítását, miszerint a zálog valóban egyenértékű volt a kölcsönnel; ezután mentesül bármiféle fizetési kötelezettség alól. Ha azonban a kölcsönvevő elismeri, hogy a zálog értéke kevesebb volt a kölcsön értékénél, de azt állítja, hogy többet ért, mint amit a kölcsönadó állít, a kölcsönvevőnek, mielőtt kifizeti azt az összeget, amivel saját bevallása szerint tartozik, le kell tennie a Tóra által azok számára előírt esküt (svuát háTorá), akik elismerik a kárigény egy részét.” (Sulchán Áruch, Chosen Mispát 72:9–10.)

7 Háláchá: Egy szelát kölcsönöztél a zálog fejében, de annak értéke két szelá volt. „Ha a kölcsönadó zálog fejében kölcsönöz pénzt, a zálog elvész vagy ellopják, és a kölcsönvevő azt állítja, hogy a zálog értéke nagyobb volt, mint a kölcsöné, a következő szabályok érvényesek: Ha a kölcsönadó azt állítja, hogy a kölcsön és a zálog azonos értékűek voltak, akkor, ha biztos, hogy a zálog valóban elveszett – például ha a kölcsönvevő bízik a kölcsönadóban, hogy nem hazudik ilyen dolgokban, vagy ha tanúk igazolják, hogy a zálog elveszett –, a kölcsönadónak le kell tennie azt az esküt (svuát heszét), amire a Bölcsek kötelezték azokat az alpereseket, akik tagadják bizonyítatlan adósságukat, ezzel kell megerősítenie állítását, miszerint a zálog valóban egyenértékű volt a kölcsönnel, s ezután mentesül a kölcsönvevő iránti fizetési kötelezettség alól. Ha a kölcsönvevő nem bízik meg benne és nincsenek tanúk a zálog elvesztésére, a kölcsönadónak le kell tennie a [Ráv Huná szerinti] letéteményesi esküt, kinyilvánítva, hogy a zálog nincs a birtokában, és ebben az esküben ki kell jelentenie azt is (gilgul svuá), hogy a kölcsön azonos értékű volt a záloggal. Azonban, ha a kölcsönadó azt állítja, hogy a zálog értéke valóban magasabb volt, mint a kölcsöné, de kevesebbet ért, mint amit a kölcsönvevő állít, a kölcsönadónak éppúgy le kell tennie a Tóra által azok számára előírt esküt (svuát háTorá), akik elismerik a kárigény egy részét, és ebben az esküben el kell mondania a letéteményesi esküt is, és csak ezután fizeti ki az elismert tartozást.” (Sulchán Áruch, Chosen Mispát 72:12.).