József álmai és eladása, a Fáraó fő sütőmesterének és főpohárnokának álmai – a Tóra legismertebb történeteit tartalmazza múlt heti hetiszakaszunk, a Vájesev, amelyről Joel és Saul magyarázatát a gyönyörű júdeai tájban itt találhatják az érdeklődők. Kevésbé közismert azonban a szintén ebben a részben szereplő Támár története, mely családtörténetről, leszármazásról, ókori jogról és prostitúcióról is szól.
A rész talán furcsának, nehezen értelmezhetőnek tűnhet az olvasónak. Jehuda, Joszef egyik testvére, akinek az ötlete volt Joszef eladása, lement Kánaánba, és onnan választott feleséget – lement, mondják bölcseink, mivel mind morális, mind spirituális értelemben lentebbi szintre került. Az ősapák különös mértékben odafigyeltek, hogy ne keveredjenek a helyi népességgel, és mindig saját családjukból választottak maguknak feleséget, Jehuda azonban nem követte e hagyományt. Három gyermeke született e frigyből: Er, Onán és Selá.
Er, akinek a felesége Támár volt „rossz volt Isten szemeiben, és megölte az Örökkévaló”. Ezért a kor szokásainak megfelelően – ez a zsidó vallási jogban is így szerepel -, túlélő testvérének kellett feleségül vennie a gyermektelenül maradt asszonyt, hogy tőle származzon utódja testvérének. A második testvér, Onán azonban nem akart gyermeket nemzeni bátyja helyett, és az Örökkévaló őt is megbüntette: „ rossznak tetszett az Örökkévaló szemeiben, amit tett és megölte őt is.” Ekkor Jehuda, aki azt gondolta, hogy Támár okozta fiai halálát, úgy döntött, hogy harmadik fiát nem házasítja össze az asszonnyal: „Maradj özvegyen atyád házában, amíg nagy lesz Séla fiam; mert azt gondolta, hátha meghal ő is, mint testvérei. ” Az asszony ettől kezdve megkötött özvegyként élt, nem házasodhatott, és nem létesíthetett kapcsolatot férfival.
Jehuda azonban később sem házasította össze Selát Támárral. Támár ezért, amikor meghallotta, hogy Jehuda a közelben jár, özvegyi ruháit egy prostituált ruháira cserélte, és arcát eltakarva ült Énájim város kapujában: „És meglátta őt Jehuda és paráznának gondolta, mert elfödte arcát.” Érdemes megjegyezni, hogy Jehuda egy pillanatra sem lepődik meg azon, hogy a kapuban ülő, eltakart arcú nővel találkozik, és pontosan tudja, miért ül ott és úgy. Korábban is érintette már a Tóra a témát, Ávráhám és Szárá egyiptomi epizódjánál, vagy az előző hetiszakaszban, Dina történetével: Jáákov és fiai úgy érzik, hogy a lány megerőszakolásával az ő hírnevükön esett csorba. Bár a Tóra megtiltja, hogy az ember prostituáltnak adja el a lányát, ugyanakkor tényként beszél a prostitúcióról mint létező, és – amint ebben a történetben is látjuk – elfogadott jelenségről, ahogyan a háborús zónában történő erőszakot, bár nem támogatja, de törvényekkel szabályozza a szöveg.
Visszatérve szakaszunkhoz, az addigra megözvegyült Jehuda örömmel vette igénybe szolgálatait, és biztosítékul, hogy megfizeti azt, Támárnál hagyta botját, pecsétjét és zsinórját. Amikor Jehuda másnap visszament, és kereste a „szentelt nőt”, nem találta, így fizetés nélkül tért vissza házába. A férfi három hónappal később tudomást szerzett menye terhességéről, és hívatta Támárt, hogy végrehajtsák rajta a házasságszegőnek járó halálbüntetést. Ám Támár kezében hozta a bizonyítékokat: „Attól a férfitól, akié ezek, vagyok én viselős; mondta ugyanis: Ismerd csak fel, kié ez a pecsét, a zsinór és a bot.” Jehuda elismerte, hogy Támár: „Igazságosabb ő nálam, mivel nem adtam őt Séla fiamhoz.”
Támárnak egyébként ikrei születtek Jehudától, Zerách és Perec, születésük története sokban hasonlít Jákov és Észáv történetéhez. Közülük azonban mindketten erényes emberek voltak, és Perectől származott a zsidó történelem egyik legnagyobb alakja, Dávid király.
A Tórában Jehuda az első személy, aki elismeri, hogy hibázott, és ezzel elérte azt a szintet, ahol személyisége készen állt arra, hogy a világtörténelem első báál tesuvájává, vagyis megtérőjévé váljon. Ezt látjuk majd évekkel később, amikor ugyanaz az ember, aki azt javasolta, hogy adják el Joszefet, maga ajánlkozik fogolynak, csak hogy testvére, Binjámin szabad lehessen. Innen tudjuk, hogy a báál tesuva milyen magas spirituális szinten van: Júda, a megtérő, királyok atyja lett, míg Joszef, aki egész életében jámbor életű volt, alkirályként funkcionált csupán.
A történet igazi hőse azonban nem ő, hanem az asszony, Támár, aki vállalta azt is, hogy tettéért akár halállal is bűnhődjön. Célja azonban nemes volt: biztosítani akarta, hogy első férje neve fennmaradjon. Emellett azonban másra is odafigyelt: nagyon vigyázott, nehogy apósát, Jehudát szégyenbe hozza. Csak ők ketten tudták, mi történt igazán, és ez az a történet, amiből bölcseink levonták a következtetést: inkább kockáztassuk, hogy eleven tűzben égetnek el, mint hogy egy másik embert nyilvánosan megalázzunk.
zsido.com
