A július 4-i ünnepi felvonuláson hét emberrel végzett egy merénylő a Chicagóhoz közeli Highland Parkban. Az áldozatok közül négyen a zsidó közösség tagjai voltak. Illinois állam lubavicsi küldöttei úgy döntöttek, hogy a sötétséget fénnyé változtatják és a Chábád-filozófia alapkönyvét pontosan ott nyomtatják ki, ahol a lövések eldördültek – írja az Anash.

A Tánja minél több helyszínen való kinyomtatását a Lubavicsi Rebbe lelkesen támogatta és örömét fejezte ki az egyre gyarapodó kiadások láttán. Manapság már szinte nincs olyan eldugott része a világnak, ahol ne publikálták volna ezt a művet, melyet a haszidizmus egyik legjelentősebb alkotásának tartanak.

Schanowitz rabbi és felesége már több mint negyven éve szolgálják a negyven százalékban zsidók által lakott előváros, Highland Park közösségét. A Chábád-központban népszerű zsinagóga, zsidó iskola, elegáns mikve is helyet kapott. Az épület a felvonulási útvonal mellett fekszik, ezért sok embernek nyújtott menedéket, amikor a tömeg menekülni kezdett a gyilkos lövedékei elől.

A merényletre csak a fény terjesztése lehet a válasz

„Tökéletlen világban élünk” – mondta a Highland Park-i rabbi a mészárlást követően.

A rabbi és felesége azonnal megkezdték a traumát szenvedett emberek vigasztalását és számos akcióval próbálták felhívni a közösség figyelmét arra, hogy egy ilyen szörnyű eseményre kizárólag a jó cselekedetek szaporítása lehet a megfelelő válasz. A Chábád közösség tagjai végigjárták a környék üzleteit és mindenhol adománygyűjtő perselyt helyeztek el, melyek tartalmát mindenki olyan jótékony célra használhatja, amilyet jónak lát.

„A pénz perselybe helyezése az önzetlenség és a jóindulat szellemiségét erősíti”

– magyarázat a rebecen. Emellett a zsidó közösség körében mezuza-kampányba kezdtek. A mezuza védelmet jelent az otthonok számára. Akinek még nincs, annak adnak, aki pedig már rendelkezik mezuzával, annak felajánlják, hogy megvizsgálják a tekercset, amely csak akkor kóser, ha minden egyes betű hibátlan állapotban van.

Illinois állam vezető lubavicsi rabbija, Yosef Moscowitz a jó cselekedetek e sorozatát kívánta még tovább növelni, amikor előállt a Tánja kinyomtatásának ötletével.

„A Rebbe szerette volna, ha minden településen kinyomtatják a Tánját, mert az képes pozitív hatást gyakorolni az adott közösségre és növelni a hely szentségét. Schanowitz rabbi néhány évtizeddel ezelőtt már kinyomtatta a Tánját Highland Parkban, most pedig eljött az ideje, hogy ismét megtegye, ezúttal a merénylet helyszínén”

– mondta Moscowitz rabbi.

Szavait tettek követték és a Tánja nyomtatásra szakosodott Zelik Newmanhoz fordult segítségért. A kisteherautóba telepített nyomda meg is érkezett és a mécsesekkel, virágcsokrokkal és egyéb emléktárgyakkal díszített helyszín mellett parkolt le. Áramot az ott lévő tévétársaságoktól szereztek, miután a rabbi elmagyarázta a munkatársaiknak, hogy a műszaki berendezéseket egy valóban szent célra tudják felhasználni, ha kölcsönadják azokat a nyomda beüzemeléséhez. Azonnal igent mondtak és a rabbi rendelkezésére bocsájtották az egyik kamionjukat, valamint a generátorukat. Végül a rendőrséget is sikerült meggyőzniük arról, hogy engedélyezzék az ad-hoc nyomda működését, így végrehajthatták a tervet.

A Tánja kinyomtatásával egyidőben a Chábád önkéntesei lechájimot mondtak némi szíverősítő kíséretében a megjelentekkel, az érdeklőkre tfilint raktak és szombati gyertyákat osztogattak. „Ezután már ez a vidám rendezvény lesz az, ami megmarad az emberek emlékezetében erről a nyárról és nem a korábban elkövetett, visszataszító gyilkosság” – mondta a rabbi.

„Az egyik legfontosabb kötelességünk, hogy a kétségbeesett közösség számára vigaszt nyújtsunk, fénnyé változtassuk a sötétséget, növeljük a szentséget, a szenvedést örömmé, a bánatot optimizmussá formáljuk. A Tánjában áll a Chábád legfontosabb küldetése: az isteni fény kisugárzásának erősítése, a sötétség feletti győzelem kivívása. Mi ezért küzdünk és nincs semmi, ami jobban kifejezné mindezt, mint hogy éppen ezen a helyszínen nyomtatjuk ki a Tánját. Nemcsak Highland Park, hanem egész Illinois állam sok erőt merít e szent könyv kinyomtatása kapcsán”

– tette hozzá.

Hasonló akciókról, például a Golán-fennsíkon kinyomtatott Tánjáról, a Himalájában kinyomtatott példányról vagy a nemrégiben, az Álter Rebbe halálozási évfordulóján Bahreinben kinyomtatott kötetről lapunk is beszámolt. A z áldott emlékű lubavicsi Rebbe, Menachem Mendel Schneerson rabbi arra kérte haszidjait, hogy az Álter Rebbe, a ljádi Sneur Zálmán rabbi (1745-1813) fő művét a világon minden olyan helyszínen nyomtassák ki, ahol zsidók élnek, legyen szó a világ nagyvárosairól, vagy egészen eldugott, nehezen megközelíthető helyszínekről. Az ilyen módon kinyomtatott kötetek száma a 7800-hoz közelít.

A haszid mozgalom megalapítója, a Báál Sém Tov (Jiszráel ben Eliézer rabbi) azt tanította, hogy amikor a haszidizmus bölcsességének forrásai elérik a Föld minden szegletét, elérkezik az idő a messiás eljövetelére.

Fotó: Anash

Megszakítás