Vegyes

Jó hírekre vágyva

Marokkóban születtem 1936-ban. Tizenegy éves koromban lovaskocsival Casablancába utaztam, hogy két évet az ott működő Chábád jesivában töltsek. Nem éreztem jól magam, ko­molyabb intézménybe vágytam. Amikor meghallottam, hogy a Rebbe küldöttje, Michoel Lipsker rabbi Meknesben nyitott egy új jesivát, átiratkoztam. Ott végre megtaláltam, amit ke­restem: egy intenzív tanulási programot, melyben egyaránt helyet kapott a Talmud… Tovább Jó hírekre vágyva

Bővebben »

A vonakodó szerző

A családom nagyon közel állt Árje Levin rabbihoz, Jeruzsálem egyik szent emberéhez. A rabbi mindenkin segített: szegényeken, betegeken és a brit mandátum (1920-1948) idején üldözött és bebörtönzött embereken is. Gyakran ellátogatott hozzánk és olyankor mindig én kísértem haza. Eközben a tanulmányaimról kérdezgetett és sokszor beinvitált az otthonába, hogy ott folytassuk a beszélgetést. 12 éves koromban… Tovább A vonakodó szerző

Bővebben »

„Ők mind a mi gyermekeink”

Csak akkor kezdtem megismerkedni a vallásommal, amikor 1983-ban saját orvosi rendelőt nyitottam Brooklyn lubavicsi negyedében. Idővel, amikor már kezdtem jobban ismerni a zsidó életet, telefonon hívtak, hogy menjek el Schneerson asszonyhoz. Megbeszéltünk egy időpontot, de olyan elfoglalt voltam, hogy megfeledkeztem róla. Már este fél kilenc volt, amikor felhívtak és megkérdezték, hogy mi történt. Elnézést kértem,… Tovább „Ők mind a mi gyermekeink”

Bővebben »

Miért ellenezte a Rebbe a „területet békéért” elvet?

Abban az időben, amikor Becálel Zolty rabbi szolgált Jeruzsálem askenázi főrabbijaként, én vezettem az irodáját. 1981-ben elkísértem az Egyesült Államokba, ahol a guri hászidok adománygyűjtő vacsoráján volt díszvendég. Zolty rabbi azt tervezte, hogy az út során találkozni fog a kor legnagyobb tóratudósaival, mint például Moshe Feinstein rabbival, Yosef Ber Soloveitchik rabbival, a klausenbergi rebbével és… Tovább Miért ellenezte a Rebbe a „területet békéért” elvet?

Bővebben »

„Nem követek egyetlen rebbét sem!”

1974-ben, amikor a Michigani Egyetemen tanultam, egy nap megszólított egy fekete kalapos, szakállas férfi. „Elnézést, ön zsidó?” – tette fel a kérdést. Amikor közöltem, hogy eltalálta, meghívott egy jom kipuri istentiszteletre. A rabbit Aharon Goldsteinnek hívták, ő volt az Ann Arborban működő Chábád-központ vezetője. Éveken át jártam hozzá Tórát tanulni, s eközben egyre közelebb kerültem… Tovább „Nem követek egyetlen rebbét sem!”

Bővebben »

A beszéd ajándéka

Bár modern-ortodox családban nőttem fel, apám a New York-i Chábád jesivába íratott be 1954-ben, nem sokkal a tizenhatodik születésnapom előtt. Akkoriban az volt a szokás, hogy a diákok személyes áldást kaptak a Rebbétől a születésnapjuk alkalmából. Én nem sokkal korábban csatlakoztam a jesivához, és előtte még sohasem találkoztam a Rebbével. Mielőtt beléptem volna a szobájába,… Tovább A beszéd ajándéka

Bővebben »

Mindenkivel a saját nyelvén

Apám, Joszef Ráchámim rabbi Marokkóból vándorolt Izraelbe 1911-ben, és a jeruzsálemi óvárosban telepedett le. Én is ott születtem 1937-ben. Bár rendkívüli szegénységben éltünk és a biztonsági helyzet is aggasztó volt, a szüleim arra buzdították a bátyámat és engem is, hogy a tóratanulásnak szenteljük magunkat. Engem a haderai Novárdok jesivába küldtek, ahol öt évet töltöttem, majd… Tovább Mindenkivel a saját nyelvén

Bővebben »

Hullámok hátán

1970 óta dolgozom a Kol Jiszráel rádiócsatornánál, ahol zenés műsorokat szerkesztek és vezetek. Az első kilenc év után azonban elbizonytalanodtam, és nem voltam biztos abban, hogy továbbra is ezt szeretném csinálni. Akkoriban kezdtem el a Tóra előírásai szerint élni, és sokan arra biztattak, hogy inkább üljek be egy jesivába, és pótoljam be mindazt a tudást,… Tovább Hullámok hátán

Bővebben »

És mi a helyzet a kínaiakkal?

Brooklynban születtem és nevelkedtem. Állami iskolába és egyetemre jártam. 1965-ben kaptam meg a mérnöki diplomámat. Ezt követően az egészségügyben dolgoztam két éven keresztül, és ezzel eleget tettem a katonai sorkötelezettségemnek. Ezután már teljesen szabad voltam. Az első utam Izraelbe vezetett, ahol egy kibucban dolgoztam, majd Kfár Chábádban tanultam egy jesivában. Hazatértem után a brooklyni Hadar… Tovább És mi a helyzet a kínaiakkal?

Bővebben »

Egy állam, ahol tilos volt szakállal tanítani

Először tinédzserként kerültem kapcsolatba a Chábáddal, az öt­ve­nes évek elején, amikor ifjúsá­gi vezetőként a philadelphiai Beth Jacob nyári táborban dolgoztam. A tábor vezetője, Aaron Popack rabbi ugyanis lubavicsi hászid volt. Amikor évekkel később el kellett döntenem, hogy egy ortodox vagy egy konzervatív zsinagógában vállalok-e tanári pozíciót, az ő javaslatára fordultam a Rebbéhez tanácsért. Levelet írtam,… Tovább Egy állam, ahol tilos volt szakállal tanítani

Bővebben »

Zsinagóga mint az integráció színhelye

Egy évvel azután, hogy a családom Migdál Háemekbe költözött, versenybe szálltam a polgármesteri székért, a baloldali Munkapárt színeiben. Mindössze huszonöt éves voltam, de megnyertem a választást. 1959 és 1977 között, összesen tizennyolc éven keresztül töltöttem be ezt a pozíciót. Abban az időben nagyon nehéz helyzetben volt a település. Migdál Háemeket 1953-ban alapították, elsősorban azért, hogy… Tovább Zsinagóga mint az integráció színhelye

Bővebben »

A szeretet a legfontosabb dolog

1925-ben születtem Fehéroroszországban, egy lubavicsi családban. Amikor a Rebbét említem, Menachem Mendel Schneerson rabbira gondolok, a lubavicsi mozgalom utolsó vezetőjére. Fiatal koromban azonban, ha azt mondtuk, hogy „Rebbe”, akkor az előző rebbét, Joszef Jicchák Schneerson rabbit értettük alatta. Ő volt az, aki 1927-ben Hebronba küldte a családunkat, hogy apám kóser mészárosként szolgáljon ott. 1929 augusztusában… Tovább A szeretet a legfontosabb dolog

Bővebben »

Hol van a mennyország kapuja?

Egy régi lubavicsi családból származom. Az üknagyapám a Mitteler Rebbe, azaz a második lubavicsi rebbe tanítványa volt. A harmincas években, a szov­jet zsidóüldözések során nagy­apá­mat, Leningrád rabbi­ját letartóztatták. A szibériai gulágra küldték, ahonnan egy év­vel ké­sőbb teljesen összetörve tért ha­za, majd 1933-ban el­hunyt. Sohasem találkoztam ve­le, ahogy apámmal sem, aki a második világháborúban halt meg,… Tovább Hol van a mennyország kapuja?

Bővebben »

A furcsa kidus

1951-ben vándoroltunk Hollandiából Kanadába, és Torontóban telepedtünk le. Eleinte egy elhagyott épületben laktunk, mely a hitközség tulajdona volt, és mikvének szerették volna átalakítani. Népes család voltunk, tíz gyerekkel. Én már húszéves voltam, így dolgozni kezdtem, a fiatalabb testvéreim pedig iskolába jártak. A legkisebbek otthon maradtak anyámmal. Obi akkor hároméves volt, Amina pedig alig kettő. Nem… Tovább A furcsa kidus

Bővebben »

Nixon listája : hogyan mentett a Rebbe szovjet zsidókat?

Oroszországban születtem, közvetlenül a második világháború befejezését követően. A Rebbe közbenjárásának köszönhetően a nagyszüleim 1958-ban Izraelbe távozhattak. Mindent csendben, hírverés nélkül intézett. Egy jól kiépített zsidó földalatti mozgalmat vezetett a bolsevikok orra előtt. Mi a szüleimmel 1968-ban tudtunk útnak indulni. Ők Izraelben telepedtek le, én viszont Brooklynba mentem tanulni, a Chábád központjába. 1970-ben megnősültem és… Tovább Nixon listája : hogyan mentett a Rebbe szovjet zsidókat?

Bővebben »

A Tóra maga az igazság

 1967-ben, a hatnapos háborút követően úgy döntöttünk a feleségemmel, hogy az Egyesült Államokból Izraelbe települünk át. A költözés előtt Izraelbe utaztam, állásinterjúra a Védelmi Minisztériumba. Nagy örömömre fel is vettek. Harvardot végzett jogászként az volt a feladatom, hogy védelmi eszközök, köztük tengeralattjárók beszerzését intézzem. Három évvel később azonban kaptam egy jobb ajánlatot. A hírrel felkerestem… Tovább A Tóra maga az igazság

Bővebben »

Nincs félmegoldás

Nehéz körülmények közé születtem. Vilniusban jöttem a világra 1941-ben, a második világháború közepén, mindössze két héttel azelőtt, hogy megkezdődtek volna a német bombázások. A veszély miatt nehéz volt összegyűjteni a minjent a körülmetélésemre, mert az emberek féltek az utcára lépni. A szüleim kénytelenek voltak egy időre árvaházba vinni, mert menekülniük kellett a nácik elől. Apám… Tovább Nincs félmegoldás

Bővebben »

Az Izrael-ellenes zsidó professzor

A legtöbb Jeruzsálembe látoga­tó turista megismerkedik a családunk nevével, mert megtekintik az a helyet, ahol egykor a Mandelbaumok háza állt. Az épületet 1948-ban, a függetlenségi háború alatt rombolták le és határállomást hoztak létre a hely­színen. 1967-ben, a város egye­sítését követően a kaput meg­szüntették, de a mai napig fontos történelmi és turisztikai hely­szín maradt. Egykor mi… Tovább Az Izrael-ellenes zsidó professzor

Bővebben »