Megjelent az Egység 124. száma

Ebben a lapszámban ismét különle­ges helyekre utazunk: gye­rekkorunk szultánokkal és pasákkal teli mesevilágába, Törökországba és napjaink egyáltalán nem meseszerű harcainak földjére. Olyan kö­zösségek nyomában járunk, melyeknek sok helyen ma már nyoma sem maradt – és olyanokén, melyeknek nyomai megőrződtek évszázadokon át. Olyan arcát mutatjuk meg a ma sokat emlegetett kurdoknak és törököknek, amit talán sosem látott azelőtt: kurd és török zsidókról olvashat ebben a lapszámban.

Emellett visszatekintünk szukkot ünnepére és megtudjuk, mire készülnek a közeljövőben a nemrég megnyílt két új zsinagóga rabbijai. Szalai Kálmánnal, a TEV titkárával a szervezet nemzetközi nyitásáról és oktatási programjáról beszélgettünk. Jiddiskájt rovatunk fő témáját az irányok adják, amik meglepően sokat számítanak a zsidóságban: merre állnak a zsinagógák, merre fordulunk ima közben, merről kerüli a menyasszony a vőlegényt – mind kiderül Oberlander Báruch rabbi cikkeiből.

 

Ha nem szeretne lemaradni az Egység cikkeiről, fizessen elő a lapra a fizetes.zsido.com oldalon! Évente három ingyenes számot kaphat, ha feliratkozik levelezőlistánkra a posta@zsido.com címen. 

***

Az újságot megvásárolhatja az EMIH Keren Or Központjában (1052 Bp., Károly krt. 20.), vagy a Kóser Piacon (1075 Bp., Dohány utca 36.) Ha nem szeretne semmiről sem lemaradni, akkor fizessen elő a magazinra a fizetes.zsido.com oldalon.

  • Küldés emailben