Miért meséli el kétszer a Tóra a teremtést? Az ember, a beszéd és a szabad választás
Ha a Tóra első fejezete már elmondta, hogyan teremtette Isten a világot és benne az embert, miért kezdi újra az egészet a második? Miért kell földből gyúrni Ádám testét, isteni leheletet fújni belé, és miért kell Évát egy oldalbordából megalkotni? Köves Slomó rabbi a „Kövesd a rabbit” podcast Berésit-sorozatának nyolcadik részében a második fejezetet vette sorra, és Onkelosz arámi fordításán, a bölcsek tanításain és a talmudi jogon keresztül arra kereste a választ, miben különleges az ember, és honnan ered a szabad választás képessége.
Nyolc kérdés egy rövid fejezetről
Az előző órákon az Óbudai Kolel tanulása végigért a teremtés hat napján és a hetedik napon. Most az egyik résztvevő, Bruno felolvasta a második fejezetet: az Édenkert, a négy folyó, az élet fája és a jó és rossz tudásának fája, a tilalom, Ádám, aki nevet ad az állatoknak, végül az asszony teremtése az oldalbordából. A fejezet felvezetés a következőhöz, amely a tiltott gyümölcsről, az első bűnről szól.
Mielőtt belefogtak volna, a rabbi a résztvevőkkel együtt összegyűjtötte, mi nem világos a szövegben. Miért kell újra elmesélni a teremtést, ráadásul eltérő módon? Az első fejezetben az ember férfinak és nőnek teremtetett, itt előbb csak Ádám, és Éva később. Ott Isten azt mondta, sarjadjon a föld, itt viszont nem nő semmi a mezőn, mert nem volt eső, és nem volt ember, aki művelje a földet. Hol van és mi az Édenkert? Miért gyúrja Isten földből az ember testét, amikor az állatoknál csak annyit mondott, hogy hozza elő őket a föld? Miért csak most derül ki, hogy nem jó az embernek egyedül? Mi jelentősége van annak, hogy Ádám nevet ad az állatoknak? És miért kell ilyen bonyolult műtét, altatás és oldalborda ahhoz, hogy megszülessen a nő, amikor a régi, bevált módszer is megtette volna?
Ugyanaz a történet, az ember szemével
A rabbi szerint a kulcs a nézőpont. Az első fejezet semleges elbeszélés arról, hogyan teremtette Isten az univerzumot. Minden napnak megvan a maga főszereplője: a fény, a víz, a szárazföld, az állatok, és a végén ott van az ember is, de csak egy szereplő a sok közül. A második fejezet ugyanezt a történetet az ember szemszögéből mondja el. Szinte minden mondatában megjelenik az ember; még a föld is hiányolja őt, hiszen nem terem, mert nincs, aki megművelje.
A fejezet arról szól, miben egyedi az ember, mi a viszonya a többi élőlényhez és a világhoz, és hogyan ébred rá a saját tudatára. A teremtése folyamat, amelyben megismeri a környezetét és önmagát, és kialakítja az identitását.
Két állampolgárság
Az ég és a föld már a Tóra első mondatában is szerepel, és a rabbi emlékeztetett rá, mit jelentenek: a föld a fizikai univerzum, az ég a létezés spirituális rétegei, amelyekről a kabbala négy világánál volt szó. A második fejezet ugyanígy indul, és ezzel a két dimenziót vezeti fel. A lelki, égi dimenzió az Éden, az Édenkert; a földi dimenzió az a föld, amely még nem hozott sarjat, és amelyből az ember teste vétetett.
Az ember teremtése két dologban tér el az állatokétól. Isten maga vett a földből, meggyúrta a testét, aztán belelehelte a lelkét. Az ember így összekötő kapocs a két dimenzió között.
„Ő egy két identitású valaki. Ő tartozhat ide is, tartozhat oda is. Ő neki két állampolgársága van.”
Az Édenkertet tehát állapotként kell elképzelni, ahogy a négy világ is ugyanannak a valóságnak a különböző szintjeit jelenti. A rabbi a hasonlatot a résztvevő Borisszal szemléltette: van egy Borisz, aki nagyon lent van, földhöz ragadt és testies, és van egy, aki elemelkedik a földi dolgoktól. Az ember mindkettőre képes, hiszen idézőjelben a föld az anyja, Isten az apja.
Kezdetben az ember a lelki dimenzióban élt, a teste nem húzta le, csak kiszolgálta. Ezért nem művelte még a földet; a kommentárok szerint a vers a termőföldről, a gabonáról beszél, a dzsungel addig is nőtt. Az, hogy az ember túrja a földet, maga is annak a képe, hogy a föld rabja lett. Ez a bűn után következik be: a kiűzetéssel fizikailag ugyanott marad, de az alapállapota a testi dimenzió lesz. Teljesen akkor térhet vissza az Édenbe, amikor elhagyja a testét; ezért mondjuk, hogy a lélek a halál után a Gán Édenbe kerül. Kivételek vannak, mint Eliáhu próféta, aki a testével együtt ment az égbe.
Miben más az ember?
A rabbi kérdésére, hogy miben különbözik a sas a többi madártól vagy az elefánt a többi emlőstől, sorra jöttek a válaszok: éles szem, ormány. Az embernél egy résztvevő rögtön rávágta: a szabad akaratban. A rabbi visszakérdezett: az elefánt is eldönti, hogy banánt vagy körtét eszik. Egy másik résztvevő szerint az állat az ösztönei szerint működik, az ember meg tudja haladni őket. Ez illik a történethez: az ösztön a testtel jár, az ember viszont több, mint test.
Az ókori filozófusok a teremtést négy csoportra osztották: élettelen, növény, állat és ember, és a görögök az embert a logosszal jellemezték. Bruno, aki tud görögül, elmondta, hogy a logosz a beszéd mögötti tartalmat, a gondolatot jelenti. A bölcsek viszont, amikor ugyanezt a felosztást átvették, a negyedik csoportot beszélőnek, héberül medabernek nevezték. Miért éppen a beszéd?
A beszéd mint kilépés önmagunkból
A rabbi szerint minden élőlény a saját perspektívájából látja a világot, és ez természetes: a fennmaradás vágya hajtja enni, gyűjteni, tanulni. Egy résztvevőhöz fordulva tréfásan kiszámolta, hogy a 75 év alatt gondolkodással töltött órák kilencven százalékában ő maga volt a téma, és hozzátette, hogy ezzel nincs mit szégyellni, nála is így van, csak még csak 48 éve. Az ösztön azonban nem biztosítja az erkölcsös életet. Az oroszlánt nem érdekli, milyen szép család várja otthon az antilopot, és utána sincs lelkiismeret-furdalása.
A beszéd ezen változtat. Aki el akarja mondani valakinek, ami benne van, annak bele kell helyezkednie egy külső nézőpontba; a jó kommunikátor is az, aki a hallgatóság helyébe tudja tenni magát. Az állat hangja egy érzés jelzése, amelyet hallgatóság nélkül is kiadna. Az emberi szó viszont a másiknak szól.
„Ha tudom magamat kívülről nézni, akkor föl van hirtelen egy új perspektíva.”
Ettől kezdve az éhségen, a szomjúságon és az ízlésen túl az is kérdés, hogy helyes-e vagy helytelen, amit tenni akarok. Ha nincs rajtam kívül álló nézőpont, akkor az a helyes, ami nekem kedves. A beszéd így egyszerre fejezi ki és teremti meg a szabad választás képességét.
A beszéd lehelete
Két érdekességet is hozott ehhez. Az egyik Onkelosz arámi Tóra-fordítása, a Targum. Onkelosz betért római arisztokrata volt a második Szentély idején, és fordítása, mint minden fordítás, egyben magyarázat is. Ahol a Tóra azt mondja, hogy Isten az élet leheletét lehelte Ádám orrába, Onkelosz úgy fordít: a beszéd leheletét. Az első fejezetben Isten beszélt, és létrejött a világ; most az ember beszél, és nevet ad minden teremtménynek. Mintha ugyanaz folytatódna, és éppen ebben állna az isteni képmás. Az elnevezés értelmet és erkölcsi célt ad a teremtmények létének.
A másik a talmudi jog. A mai jogrendszerekhez hasonlóan a háláchá, a zsidó vallási törvény sem tartja jogképes cselekvőnek a kiskorút és az elmebeteget, de hozzáveszi a süketnémát is. A magyarázat: akinek nincs meg a beszéd képessége, azon nem lehet számon kérni a szabad választást, hiszen éppen ez a képesség teszi alkalmassá a mérlegelésre.
Ebből áll össze a fejezet sorrendje. Föld és isteni lehelet; az isteni lehelet a beszéd képessége, a beszéd a szabad választásé, és Isten rögtön tilalmat is ad az embernek: ne egyél a fáról. A szabad választásnak azonnal van mire irányulnia.
Folytatás a következő órán
Egy résztvevő Lukács Györgyöt idézte, aki szerint az ember abban különbözik az állattól, hogy anticipálni, a jövőt előre elképzelni tud, és ehhez közösség és beszéd kell. A rabbi szépnek nevezte a gondolatot, és megjegyezte, hogy nem Lukács mondta először: a képzelőerő ugyanaz a képesség, mint a szabad választás, hiszen aki múltbeli vagy jövőbeli önmagát elképzeli, kívülről látja magát.
Innen folytatják. A következő órán arról lesz szó, miért egyáltalán egyértelmű, hogy van szabad választás, és nem volna-e sok szempontból logikusabb, ha minden előre el lenne döntve. Utána kerül sorra, miért teremtődött az ember egyedül, mit jelent a mellé adott segítőtárs, és mit jelképez az élet fája és a jó és rossz tudásának fája.
A Tóra szövegét mondatról mondatra olvassuk és elemezzük. Történetek, törvények, parancsolatok, fogalmak és szabályok – alaposan, összefüggéseiben, a zsidó hagyomány évezredes értelmezésein keresztül.
Az előadások az **Óbudai Kolel** keretében hangzanak el, Köves Slomó rabbi vezetésével.
