Miért este kezdődik a nap, és miért „nagyon jó” csak a hatodik? A teremtés hat napja versről versre
Miért nevezi a Tóra az első napot „egy napnak”, és nem elsőnek? Mit jelentenek a vizek az égbolt fölött és alatt? És hogyan nőhettek ki a növények, mielőtt a nap és a hold a helyére került volna? Köves Slomó rabbi a „Kövesd a rabbit” podcast Berésit-sorozatának hetedik részében visszatért a teremtéstörténet szövegéhez, és Rási, a Rámbán és a Rámbám magyarázataival napról napra végigolvasta az első fejezetet.
Vissza a szöveghez
Az Óbudai Kolel tanulása az első órán felolvasta a Berésit első fejezetét, aztán hosszú filozófiai kitérő következett: szó szerint értendő-e a hatnapos teremtés, mit jelent a metafora a Rámbámnál, megfér-e egymás mellett a Tóra és a tudomány, és mit tanít a kabbala a végtelen fényről, a cimcumról és a teremtő beszédről. Most, mielőtt összegeznék az első fejezetet, újra felolvasták a szöveget, és a rabbi versről versre magyarázta.
Az első mondat, „kezdetben teremtette Isten az eget és a földet”, a rabbi összefoglalásában magát a létezést írja le, bármilyen formát ölt is. A görög filozófia ezt hülének nevezte, a sorozat absztrakt anyagnak. Az ég és a föld itt gyűjtőfogalom, minden spirituális és fizikai létezést jelent; a konkrét égbolt csak később kerül sorra. A puszta és üres föld, a sötétség a mélység színén a cimcum ürességét írja le, a „legyen világosság” pedig a korlátozott fényt, amely a véges létezés formáit létrehozza.
Világosság és sötétség
Rási a világosság és a sötétség elválasztását egyszerűen úgy érti, hogy Isten időben különítette el őket: legyen külön napszak a világosságnak és a sötétségnek, és így lett este és reggel. Köves Slomó rabbi spirituális olvasatot is hozott. A kisugárzás és a visszahúzódás, a pozitív és a negatív pólus egyaránt Istentől ered, hiszen semmi nincs rajta kívül; a Talmud megfogalmazásában kezdetben keverten jelentek meg. Isten azonban egyértelmű határvonalat akart.
„Az első és legfontosabb cselekedet a teremtésben az, hogy Isten elválassza a világost a sötéttől, hogy egyértelmű legyen, mi a jó és mi a rossz, mi a világos és mi a sötét.”
A versből gyakorlati szabály is következik: mivel „lett este, és lett reggel”, a zsidó naptárban a Sábát és minden ünnep este kezdődik. Ennek mély üzenete is van: a teremtés után az alapállapot a sötétség.
Az egyik résztvevő arra figyelt fel, hogy a héber szöveg „jom echád”, egy nap, és nem „jom risón”, első nap. A magyarázat: első csak akkor van, ha van második is. Az első világháborút sem nevezték elsőnek, amíg nem jött a második, addig a Nagy Háború volt.
Felső és alsó vizek
A második napon Isten boltozatot alkot, és elválasztja a fölötte és alatta lévő vizeket. A Rámbán, Náchmanidész és a Rámbám, Maimonidész egyaránt felhívja a figyelmet arra, mennyiszer tér vissza a teremtéstörténetben az elválasztás. Ez is azt erősíti, hogy a hat nap a már megteremtett lét formáinak alakulását írja le.
A Rámbán szerint a felső vizeket nem fizikailag kell elképzelni: az alsó víz az, amit ismerünk, a felső a szellemi megfelelője. A középkori magyarázók a négy alapelemmel, a vízzel, a tűzzel, a földdel és a levegővel írták le, mi határozza meg egy dolog formáját. Ezek elvont tulajdonságok, a rabbi tréfásan hozzátette, hogy semmi közük a periódusos rendszerhez. Az emberben is mind a négy megvan, és a keverékük adja a személyiséget. A teremtés elválasztásaiban sorra ez a négy elem jelenik meg: a fény a tűz, a vizek a víz, a szárazföld a föld, a vizek fölött lebegő isteni szellem a levegő.
A Talmud egyik mondása szerint a tenger azért sós, mert a földi vizek sírnak, vágyakoznak az égi vizek után. A víz az evilági élvezetek jelképe, hiszen minden ételhez víz kell, és ez az élvezet olyan, mint a sírás a szellemi élvezetekhez mérve. Ezért kellett minden áldozat mellé sót tenni, és ezért mártjuk a kenyeret sóba: emlékeztet arra, hogy az evilági élvezetnek sokkal magasabb szellemi megfelelője van.
A föld, amely magától terem
A harmadik napon a vizek egy helyre gyűlnek, és előtűnik a szárazföld. A rabbi három szintet különböztetett meg: a semmiből valamit létrehozni teremtés, egy formából újat létrehozni alkotás, egy eltakart dolgot láthatóvá tenni felfedés. A vizek eddig csak takarták a földet, Isten most elhúzta a függönyt.
A „hozzon a föld sarjat … a maga faja szerint” kifejezésnél az Or HáChájim magyarázatát idézte: Isten a fizika és a biológia szabályait is megteremtette, így a növények és az élőlények újra és újra létrehozzák önmagukat. Mi hát a teremtés igazi újdonsága, az anyag, vagy a szabályrendszer, amelyben alakul? E magyarázat szerint a szabályok sem öröktől adottak, ugyanúgy Isten teremtette őket, mint az anyagot.
Egy résztvevő egy fizikus előadását idézte: az univerzum állandóinak legkisebb eltérése is összeomlasztaná az egész rendszert. Ha ennyire nagy a véletlen, talán mégsem véletlen.
A „maga faja szerint” még valamit tanít. Hogy mi a jó és mi a rossz, mi a fény és mi a sötétség, mi egy fa saját faja, az a Tóra felfogásában valós meghatározás, Isten választja szét. Ha nem volna Isten, el kellene fogadnunk, hogy minden csak a megfigyelő nézőpontján múlik.
A visszatérő „látta Isten, hogy jó” mondatról is kérdeztek. Ha a teremtéstörténet erkölcsi tanítást ad, ennek a fordulatnak különösen fontos az üzenete. Az egyik: a világ alapvetően jó hely, még ha van is benne sötétség és nehézség, szemben azokkal, akik az ókorban és ma is rossz helynek tartják. A másik: ha az ember jót lát, nevezze meg. Gyakran magától értetődőnek vesszük; Istentől eltanulhatjuk, hogy megnevezzük, sőt le is írjuk.
Te vagy középen
A negyedik napon Isten elhelyezi az égitesteket. A vers előbb két nagy világítóról, aztán egy nagyobbról és egy kisebbről beszél. A midrás szerint Isten a napot és a holdat egyformán nagynak teremtette, de a hold panaszkodott, hogy két király nem viselheti ugyanazt a koronát, mire Isten azt felelte: akkor legyél te a kisebb.
Hogyan lehetett három nap az égitestek előtt? A Talmud szerint a nap, a hold és a csillagok az első napon megteremtődtek, a negyediken csak a helyükre kerültek. A rabbi ennél is tovább ment. A régi világkép a Földet tette a világegyetem közepére, bonyolult szférákkal számolt, aztán kiderült, hogy egyszerűbb a Naprendszer modellje. Mindkét számítás kijön, ami megváltozott, az az ember önképe: jelentéktelennek kezdte érezni magát. A zsidóság szempontjából lényegtelen, melyik fizikai modell az egyszerűbb, erkölcsi értelemben a Föld van középen. Ezért beszél a Tóra előbb a földről, a vizekről és a növényekről, és csak utána az égitestekről, amelyek azért vannak, hogy uralkodjanak nappal és éjjel, és jelezzék a Sábát és az ünnepek idejét.
„Ne azt nézd, hogy én milyen kicsi kis szerencsétlen kis apró bolygó vagyok egy végtelen univerzumban. Nem, nem, te vagy középen.”
Ami csak anyagból van
Az ötödik napon a vizek élőlényekkel népesülnek be. A rabbi szerint a magyar fordítás itt pontatlan: a héber szöveg azt mondja, hogy maguk a vizek hozzák létre az élőlényeket. Ezt nem akarta evolúciós magyarázattá avanzsálni, bár ki sem zárta; a középkori magyarázók szerint minden élőlényben mind a négy alapelem megvan, de a halakban a víz, a madarakban a levegő van túlsúlyban.
Ebből éles határ következik az állatok és az ember között. Az élőlény több annál az anyagnál, amiből készült: mozog, van akarata, túl akar élni. Létének forrása mégis csak a fizikai anyag, ezért nincs örök élete.
„Szomorúan tudom nektek elújságolni, hogy nincsen kutyaédenkert és macskatúlvilág.”
Az állat azt teszi, amit az ösztöne diktál, mérlegelési képessége nincs. Az ember, akibe Isten isteni lelket lehelt, képes meghaladni a saját anyagát. Egy résztvevő ellenvetésére, hogy az állat csak a fennmaradásáért öl, az ember viszont sokszor másért is, a rabbi azt felelte: ez ugyanannak az éremnek a másik oldala. Aki erkölcsileg felemelkedhet az anyaga fölé, az alá is süllyedhet.
A ház, amelybe utoljára költözik be a gazda
A hatodik napon teremtődik az ember, a teremtés csúcspontja. Isten az embernek növényeket ad eledelül, húst nem; a legtöbb kommentár szerint az ember kezdetben vegetáriánus volt, erre a sorozat később visszatér. A midrás hasonlata szerint aki egy ház építését kívülről nézi, csak akkor érti meg a célját, amikor beköltözik a tulajdonos. Aki utoljára jelenik meg, az a lényeg: az ember a teremtés középpontja.
Mit jelent, hogy Isten a maga képére teremtette az embert, és miért mondja többes számban: „alkossunk embert a mi képünkre”? Van, aki királyi többesnek magyarázza. A Rámbám szerint a celem különleges teremtő forma; a rabbi a stencil hasonlatával élt. Ez a stencil eddig csak Istené és az angyaloké volt, most az emberé is lett: az absztrakt, a saját egótól elvonatkoztatott gondolkodás képessége. A róka okos és ravasz, de az eszét mindig az ösztönei szolgálatába állítja; az ember az első élőlény, amely önmagán túl tud gondolkodni. A többes szám Istenre és az angyalokra utal, akik szintén rendelkeznek ezzel a képességgel.
Jó és nagyon jó
Az óra végén a rabbi arra mutatott rá, hogy a „nagyon jó” először akkor hangzik el, amikor már az ember is megteremtődött. Addig minden csak jó volt.
„Az igazán jó az akkor jó, amikor volt választási lehetősége a jó és a rossz között.”
Az ember az első teremtmény, akinek szabad választása van, ezért attól a pillanattól nagyon jó a világ. A férfi és a nő teremtése és az ember alapkondíciói a második fejezetben kerülnek elő. Előbb azonban csütörtökön rövid teszt következik mindkét témából.
A Tóra szövegét mondatról mondatra olvassuk és elemezzük. Történetek, törvények, parancsolatok, fogalmak és szabályok – alaposan, összefüggéseiben, a zsidó hagyomány évezredes értelmezésein keresztül.
Az előadások az **Óbudai Kolel** keretében hangzanak el, Köves Slomó rabbi vezetésével.
