Írta a Ljadi Snéur Zálmán rabbi. Naftali Kraus fordítása
A Tánjá vagy „A közepesek könyve” a chábád chaszidizmus klasszikus kézikönyve, „bibliája”. A benne foglalt alapfogalmakra épül a chaszidizmus egész sor alapelve, ideológiája. Szerzője Snéur Zálmán rabbi, a chábád mozgalom megalapítója. Négy részből áll: Likuté Ámárim (Mondások gyűjteménye, vagy más néven „A közepesek könyve”), Sáár Hájichud vöháemuná (A hit és az egyistenhit kapuja), Igeret Hátsuvá (A megtérés dekrétuma) és Igeret Hákodes (A szent dekrétum). Sok nyelvre lefordították, és világszerte több ezer kiadásban jelent meg. Magyar fordítására ez az első kísérlet. A jegyzeteket és a fogalmak magyarázatát a fordító írta.
A nyolcadik fejezet tartalma dióhéjban: A fejezet ismerteti, hogy ha valaki tévedésből tiltott ételt eszik, még ha azért is, hogy Istent szolgálja ezzel (lösém sámájim), az étel nem „megy fel”, vagyis nem válik javára. Ugyancsak közli a fejezet, hogy például a tanulatlan ember (ám háárec) [aki nem képes Tórát tanulni, és így beszéde fölösleges fecsegés] a nem tiltott, de üres beszéd büntetéseként köteles megtisztítani lelkét „a parittya közepe” (Káf Hákelá) által (lásd az előző fejezetben). Azonban a tilos beszéd, a gúnyolódás és pletyka valamint a Tóra figyelmen kívül hagyása olyan ember esetében aki képes Tórát tanulni – pokoli büntetést von maga után a Tóra elhanyagolása (bitul Torá) miatt kapott speciális büntetéseken túl. A világi tudományokkal való foglalkozás is a Tóra elhanyagolásának számít, sőt, megszentségteleníti az ember isteni lelkének intellektus részét (Chábád) és beöltözteti azt evvel – hacsak ez [a világi tudományok elsajátítása] nem a megélhetésért történik, Istennek tetszően, amikor is ez szent jelleget ölt (akár Rává esetében – ld. a 7. fejezetet).
[Rabbi Menachem Mendel Schneerson, a Cemách Cedek néven ismert harmadik lubavicsi rebbe Rövidítések és megjegyzések című könyve (Kicurim Vöheárot) alapján.]
Kilencedik fejezet
A két lélek harca
A Nógá Klipából eredő állatias lélek lakhelye1 minden zsidóban a szívben van, annak baloldali kamrájában, ami vérrel telített, ahogy írva van: „a vér maga a lélek”.2 Ennélfogva a szívben lakoznak a vágyak, a dicsekvés, a harag és hasonlók, és a szívből terjednek el az egész testben [hatnak, utasítanak], és onnan mennek fel a fejben székelő agyba is, hogy az átgondolhassa ezeket és ravaszkodhasson3 – ugyanúgy ahogy a vér is, melynek forrása a szív, onnan terjed el az összes testrészbe, és onnan megy fel a fejben székelő agyba is.
Ezzel szemben az isteni lélek a fejben lévő agyban székel, és onnan árad el a test minden részébe. [Az isteni lélek] a szívben is [lakozik], annak jobboldali kamrájában, ahol nincs vér4, ahogy az írva van: „Az okos ember szíve [az isteni lélek megnyilvánulása] a jobbján van”5. Ennek megnyilvánulása Isten lángoló szeretete, ami az értő szívekben lángol azoknál akik felfogják az Isten szeretetét kiváltó dolgokat, és agyuk értelmével belegondolnak abba.
Ugyancsak [az isteni lélek mélyebb megnyilvánulása] a szívnek Isten dicsősége és glóriájának nagyszerűsége felett érzett öröme, amikor a bölcs ember szemeivel6 látja, azaz agyának bölcsességével és értelmével nézi [érzékeli és felfogja] Isten dicsőségét és nagyságát, kifürkészhetetlen és végtelen gyönyörűségét, ahogy ezt máshol elmagyarázzák. Ilyeténformán a szívben lakozó többi isteni érzelem (midot) az agyban lévő Chábádból (Chochmá, Biná, Dáát) ered7.
[Annak ellenére, hogy az eddigiekből kiderül, hogy itt két különálló és részleteiben teljesen más lélekről van szó, melyeknek még a központja is máshol van, mégis ez a két lélek egymástól nem független, hanem, ahogy] az Írás tanúsítja, hogy „az egyik nemzet erősebb lesz a másik nemzetnél”8 mivel az emberi test egy „kis város”9. Ahogy két király küzd egymás ellen egy városért, mert mindegyikük el szeretné foglalni azt, uralkodni szeretne rajta, a saját akarata szerint akarja irányítani a város lakosait, hogy azok vessék alá magukat minden rájuk vonatkozó rendeletének – ugyanígy van ez a két [ellentétes] lélekkel is [az isteni lélekkel és a Klipából eredő ún. ösztön-lélekkel], amelyek egymás ellen küzdenek a test és összes részei feletti [uralomért].
Az isteni lélek vágya és akarata az, hogy egyedül ő legyen meghatározó, ő uralkodjon a testen, hogy annak részei neki fogadjanak szót, feltétel nélkül vessék alá magukat az ő akaratának, mint a szekér [amit a kocsis irányít, és amelynek egyáltalán nincs saját akarata], hogy öltözetévé váljanak az [isteni lélek] fent említett10 tíz megjelenési formájának és három „öltözetének” [gondolat, beszéd, cselekedet], melyek mind beöltöznek a test részeibe, és eggyé válnak velük, anélkül, hogy bármi idegen elem, Isten őrizz, elválasztaná őket. Vagyis a fejben lévő „három agy”11 el legyen telve az isteni lélek Chábádjával (Chochmá, Biná, Dáát), ami nem más mint felfogni és megérteni Istent (Chochmá és Biná) – elmélyülni Isten kifürkészhetetlen és végtelen nagyságában, és ílymódon elérni a [leülepedett] tudás (Dáát) által a hódolatot az agyában és az istenfélelmet a szívében, valamint Isten lángoló, újra és újra fellobbanó szerelmét a szívében12, hogy a lélek elepedő sóvárgással vágyakozzon13, kívánkozzon arra, hogy szívvel-lélekkel, teljesen egyesüljön a Végtelennel. [Ez a szeretet] a szív mélyéről fakad, a jobboldali kamrából. [Azaz az isteni lélek akarata, hogy] telis-tele legyen szerelmetes [Isten iránti] szerelemmel – olyannyira, hogy az kiterjedjen a baloldali kamrára is, és lebírja14 a Szitrá Áchrát, a „rossz vizek”15 forrását, vagyis a Nógá Klipából származó vágyakat, hogy megváltoztassa azokat, és állítsa őket a világi élvhajhászásból Isten szeretetére, ahogy az Írás tanúsítja „[szeresd …] teljes szíveddel”16, [amit a bölcsek úgy értelmeztek, hogy] „mindkét ösztönöddel”17.
Ezt úgy kell érteni, hogy az ember [azáltal, hogy átfordítja a rossz ösztönt is Isten szeretetére] felemelkedik az ún. Áhává Rábá (nagy szeretet-szerelem18) kategóriájába, egy olyan szeretetébe, amely magasabb rangú, mint a [fent említett] Áhává Ázá (erős szerelem)19, amit az izzó zsarátnokhoz hasonlítanak. Ez [az Áhává Rábá] az amit az Írás20Áhává Bötáánugim (élvezetes szeretet) elnevezéssel illet, ami az isteni jelenlét élvezetét jelenti, mint a túlvilágon.
Ez a [szellemi] élvezet az agyban lévő bölcsesség és értelem sajátossága, amellyel az agy élvezi a felismerést és Isten-ismeretet, ahogy és amennyire esze képes felfogni [azt]. Ez a „víz” és a „mag” szintje, azaz olyan Fényé, amely bele van vetve az isteni lélek szentségébe, ami jóra fordítja az ösztönlélekben lévő [rossz] vizet, amiből ezen világ vágyai erednek. Ahogy ezt az Éc Chájim (50. Kapujának, 3. fejezetében) találjuk, a Zohár nevében: a rossz tökéletes jóvá lesz, akár csak a jó ösztön, azáltal hogy leveti „szutykos ruháit”21 – vagyis az e világ hívságait, amelyekbe beöltözött.
Ugyanígy [az isteni lélek akarata az, hogy] a szívben székelő érzelmek (midot), amik tulajdonképpen a szeretet és félelem ágazatai, kizárólag Istennek legyenek szentelve; valamint a szájban levő beszéd- és az agyban székelő gondolkodási képesség, csak az isteni lélek gondolkodási és beszédismérveivel telítődjenek, amelyek magának Istennek a gondolatai és Tórája, annyira, hogy egész nap kizárólag erről beszéljen „ajkai nem állnak meg a tanulással”22,valamint a cselekvő erő, ami kezeiben és egyéb testrészeiben van kizárólagosan a micvák teljesítésében jusson kifejezésre. Ez [a cselekvés] az isteni lélek harmadik megjelenési formája [a gondolkodás és a beszéd mellett].
[Tehát az isteni lélek akarata az, hogy kizárólagosan az ő ismérvei és öltözetei töltsék be az egész testet] viszont a Klipából eredő állati ösztönlélek akarata ennek pont az ellenkezője [hogy a test csak nem szent dolgokkal telítődjön. De az állati lélek eme rossz akarata nem valódi rossz, mivel ez csak] az ember javára van, hogy az ember erőt vegyen magán, és legyőzze őt [rossz akaratát], ahogy ezt az utcalány példázata érzékelteti aZohárban23.
[1] „Lakhely” alatt azt a helyet értjük, ahol a dolog elsősorban kifejezésre jut. [2]5Mózes 12:23. Dr. Mindel megjegyzi, hogy az itt használt nefes kifejezés egyúttal lelket, életet és akaratot is jelent (ld. 1Mózes 23:8.). [3] A „ravaszkodás” – okoskodás – az elsődleges, alapvető vágy kivitelezésére irányul. [4] A mai orvostudomány szerint – RSZ is eképpen részletezi a szív felépítését a Torá or című művében (Börésit 7:4.) – a szív két nagy részre osztható. A szív jobboldala a testből érkező, széndioxidban dús vért a tüdőbe továbbítja oxigéncserére, míg a szív baloldala a már oxigénben dús vért szétküldi a test minden részébe. Azért használja RSZ az „ahol nincs vér” kifejezést, mert, szemben a baloldali résszel, melynek feladata a vér szétküldése, a szív jobboldalának kizárólagos feladata hogy a vérbe oxigén keveredjen (a lubavicsi rebbe magyarázata). [5] Prédikátor 10:2. [6] RSZ gyakran használ bibliai versekből vett idézettöredékeket, amelyek a forrásokat ismerő olvasónál a jobb megértést szolgálják. Itt a Prédikátor könyvéből vett idézet (2:14.) „a bölcs nyitott szemmel jár” (szó szerint a bölcsnek fejében a szeme) szolgája ezt a célt. Azonban bármely idegen nyelvre fordítva, az idézet nem olyan hatásos. [7] A későbbiekben RSZ leírja, hogy ez nem minden esetben áll, mivel vannak emberek, akiknek természetes, „örökletes” tulajdonsága Isten félelme és szeretete, talán nem is mindig tudatosan. RSZ itt elhagyja a rendhagyót és az általánossal foglalkozik (Steinsaltz). [8] 1Mózes 25:23. Itt, a másállapotos Rebekkának, mondják ezt születendő ikreire, Jákobra és Ézsaura célozva. RSZ általános, univerzális jelleget ad, az egyébként homályos versnek, melyben a jeemác ige erőset és erősködőt (küzdőt) is jelenthet (lásd még az 6. jegyzetet). [9] Az idézett vers (Prédikátor9:14.) egészében így szól: „(Volt) egy kis város, kevés lakóval. Megtámadta azt egy nagy király, körülvette és ostromműveket épített körülötte…”. A Talmudban (Nödarim 32b.) ezt úgy értelmezik, hogy a „kis város” – az emberi test. Erre építkezik itt RSZ, hogy a „városért” küzd a jó és a rossz ösztön. [10] Tánjá 3. és 4. fejezet. [11] Ez a „három agy” tulajdonképpen az ész három megismerési módja – a Chochmá, Biná és Dáát – de egyben megvan ezeknek a fiziológiai megfelelője is (Mindel). [12] A kifejezés az Énekek Énekében előforduló szókép változata (ld. az 6. jegyzetet). [13] „Sóvárog sőt eleped a lelkem” (Zsoltárok 84:3.) alapján. [14] Itkáfjá, arameus formában, kényszeríteni. A kabalisztikus fogalmak Itkáfjá és Ithápchá mibenlétét – ld. a Fogalmakban. [15] A „rossz vizek” mint kabbalisztikus fogalom a Szitrá Áchrá egyik elnevezése. Már a Misnában (Atyák 1:11.) ilyen értelemben fordul elő. Maimonidesz szerint (uo.) az istentagadás (epikorsut) jelképe. [16]4Mózes 6:5. [17] Bráchot 54a. Alapja: a libchá helyett a nyelvtanilag helytelen lövávchá(szíveid) használata arra utal, hogy több szívről van szó. Eszerint a jó és a rossz ösztönnek egyaránt feladata Istent szolgálni és neki alávetni magát. [18] Már volt alkalmunk megjegyezni hogy a héber a szeretet és a szerelem kifejezésére ugyanazt az áhává igét használja. [19] Vö. Énekek Éneke (8:6.) ahol a költő a halálhoz hasonlítja az erős („tüzes”) szeretetet. RSZ itt és másutt (a továbbiakban, a 15., 16., 18. stb. fejezetekben) részletesen tárgyalja a különböző fokozatokat a szeret-szerelem megnyilvánulásai között. [20] RSZ itt több fokozatot különböztet meg: Áhává Ázá, Áhává Rábá, és Áhává Bötáánugim (vö. Énekek Éneke 7:7.). [21] Zakariás próféciájából (3:3.) vett kifejezés. Ott Jósua a főpap visel „szutykos ruhákat”, ami Bölcseink szerint arra mutat, hogy fiai eltávolodtak a zsidóságtól, és nem zsidó lányokat vettek feleségül (Szánhedrin 93a., ld. még Ezrá 10:18.). [22] Talmudi kifejezés, Bává Bátrá 86a. [23] Zohár 2:163a. A Zohár itt a rossz ösztön, a jécer hárászerepét egy példázattal érzékelteti. Ebben fia hozzá való ragaszkodását azzal teszi próbára a király, hogy egy utcalányt felbérel arra, hogy az próbálja meg fiát elcsábítani. Ha a fiú megállja helyét, és nem hajlik a csábításra, akkor jutalom jár neki is és a megbízást teljesítő utcalánynak is. Tehát a rossz ösztöncsak az isteni akaratot teljesíti azzal, hogy próbára teszi az embert, aki – remélhetőleg – ki mutatja Istenhez való ragaszkodását, megállja a helyét és így közelebb kerül Hozzá.
Itkáfjá – Kabalisztikus fogalom, melynek jelentése és értelme a rossz ösztön elnyomása, leküzdése, semlegesítése. Akinek ez sikerül, azt nevezi RSZ „közepesnek”. Ez azt jelenti, hogy a közepesben megvan a hajlam a rosszra, és bár ő azt sikeresen leküzdi és semlegesíti, az bármikor előjöhet, és puszta léte azt a veszélyt jeleníti meg, hogy a „közepesen” bármikor eluralkodhat a rossz ösztön és – az érzékeny egyensúly felbillenve – úrrá lehet rajta a rossz. Ellentéte, illetve további fejlesztése az Ithápchá – ld. alább.
Ithápchá – Kabalisztikus fogalom: „fordulatot” jelent, vagyis azt hogy az ember minden lelkierejét – és a jó ösztönt – bevetve oly sikeresen küzd a rossz ösztön ellen, hogy azt nem csak leküzdi és semlegesíti, hanem magát a rosszat jóra fordítja. Aki erre képes, az már jóval több mint „közepes” – ez a Tánjá szerint az igaz ember, a cádik szintje. Bölcseink szerint az, hogy az Örökkévalót „mindkét ösztönnel” kell szolgálni, azt jelenti, hogy a jó és a rossz ösztönnel egyaránt. A Talmud példaként erre Dávid királyt idézi: „a szívem halott bennem” (Zsoltárok 109:22.). Ezt úgy értelmezi, hogy a szívében lakozó rossz ösztön meghalt mivel „megölte” a sok böjttel (Jeruzsálemi Talmud, Bráchot 9:5.). Ez az ideál: a rosszat jóra fordítani, amire csupán a cádik képes. A teljes és tökéletes cádik (cádik gámur) az, akiben a rosszból egy szemernyi sem maradt. Akiben még maradt valami – az „nem tökéletes cádik” (cádik seéjno gámur).
