TÁNJÁ – A KÖZEPESEK KÖNYVE
Írta a Ljadi Snéur Zálmán rabbi. Naftali Kraus fordítási kísérlete
A Tánjá vagy „A közepesek könyve” a chábád chaszidizmus klasszikus kézikönyve, „bibliája”. A benne foglalt alapfogalmakra épül a chaszidizmus egész sor alapelve, ideológiája. Szerzője Snéur Zálmán rabbi, a chábád mozgalom megalapítója. Négy részből áll: Likuté Ámárim (Mondások gyűjteménye, vagy más néven „A közepesek könyve”), Sáár Hájichud vöháemuná (A hit és az egyistenhit kapuja), Igeret Hátsuvá (A megtérés dekrétuma) ésIgeret Hákodes (A szent dekrétum). Sok nyelvre lefordították, és világszerte több ezer kiadásban jelent meg. Magyar fordítására ez az első kísérlet. A jegyzeteket és a fogalmak magyarázatát a fordító írta.
A Tánjá magyar fordítását áldott emlékű Mesterünknek, a néhai lubavicsi rebbének, zclajánljuk. Ha ezzel egy zsidót is közelebb hozunk gyökereihez, a rebbe meg lesz velünk elégedve. Ez lesz a jutalom vesződséges munkánkért…
B. O. N. K.
Tanultuk (a Nidá traktátus harmadik fejezete végén(1)): Megesketik őt [az újszülöttet, világrajötte előtt]: „Légy jó ember, és ne légy rossz; még ha mindenki azt mondja, hogy igaz ember vagy, akkor is légy a magad szemében olyan, mintha rossz lennél!”
Felmerül a kérdés, hogyan lehetséges ez, hiszen (az Ávot [Atyák] traktátus második fejezetében(2)) azt tanultuk: „Ne tartsd magadat rossz embernek!” Ezenkívül, ha az ember rossz véleménnyel van magáról, akkor fájni fog a szíve, búskomor lesz, és nem lesz képes Istent örömmel és vidám szívvel szolgálni [ahogy kell]. Ha pedig nem veszi a szívére, akkor – Isten ments! – a könnyelműség vétkébe eshet.
Ennek magyarázata azonban az, hogy a Talmud szerint ötféle embertípus, illetve állapot létezik:(3)
1. Cádik vötov lo: igaz ember, akinek jól megy a sora.
2. Cádik vörá lo: igaz ember, akinek rossz dolga van.
3. Rásá vötov lo: gonosz ember, akinek jól megy a sora.
4. Rásá vörá lo: gonosz ember, akinek rossz dolga van.
5. Bénoni: úgynevezett közepes embertípus.(4)
A Talmud ezt a megállapítást a következő módon értelmezi:
Az „igaz ember, akinek jól megy a sora”, a tökéletes igaz ember.
Az „igaz ember, akinek rossz dolga van”, csak félig-meddig igaz ember.
A Rájá Mehemná [Zohár] Mispátim szakaszában ezt úgy magyarázza, hogy ennél a nem tökéletesen és egyértelműen igaz embernél a benne meglévő rosszaság alá van rendelve a jónak.
A Talmudban (Bráchot 9. fejezet vége(5)) azt találjuk, hogy az igaz embereket jó ösztönük, a rossz embereket rossz ösztönük uralja, míg a „közepeseket” mind a kettő. Rábbá(6) önmagát állítja példának, mondván: „Én például közepes vagyok.” Mondta neki Ábájé(7): Mester, ezzel a megállapítással mindenkit kirekeszt a jók sorából!” [Mert ha ő, aki közismerten igaz ember volt, azt mondja magáról, hogy ő „közepes”, mit mondjanak a valóban közepesek, vagy akik még ennél is kevesebbek?]
Ahhoz, hogy a fentieket [ezt a többféle igaz, illetve rossz emberfajta szerinti felosztást] világosan megértsük, egyrészt magyarázatra van szükség. Másrészt meg kell értenünk Jób mondását (Bává Bátrá 1. fejezet(8)): „Világ ura! Teremtettél igaz embereket és rossz embereket…”(9) [Másutt viszont azt tanultuk (Nidá 16b.): „Mielőtt egy asszony másállapotba kerül, a szolgálattévő angyal megkérdezi Istent, milyen legyen a születendő gyerek: erős vagy gyenge, okos vagy buta, gazdag vagy szegény…”], de azt, hogy jó vagy rossz ember lesz-e, nem említi[, mert a szabad választás az ember kezében van].(10)
Azt is meg kell értenünk, mit jelent az, hogy „közepes”. Azt semmi esetre sem jelentheti, hogy fele-fele alapon vannak érdemei és vétkei, hiszen ha ez így lenne, hogyan tévedhetett Rábbá annyira, hogy azt mondja magáról, hogy ő közepes, mikor pedig köztudottan egy pillanatra sem hagyott fel a Tóra tanulásával, olyannyira, hogy amikor eljött az ideje, a halál angyala nem volt képes hozzá férkőzni(11). Hogyan tévedhetett abban, hogy félig vétkes?
Továbbá: [gondoljuk el, hogyan lehetséges egy ilyen embert, akinek fele-fele arányban vannak vétkei és érdemei, „közepesnek” nevezni,] hiszen amikor vétkezik, akkor teljesen és egyértelműen rossz embernek számít (amikor pedig megtér, akkor újra igaz embernek kell nevezni), sőt még aki áthágja a bölcsek egyik könnyű rendelkezését, az is „gonosznak” számít, ahogy azt a Talmud Jevámot traktátusa 2. és Nidá traktátusa 1. fejezetében találjuk. Mi több, még az is rossz embernek számít, akinek módjában áll tiltakozni és ezzel valaki mást a vétkezéstől visszatartani, és ezt nem teszi meg (Sávuot traktátus 6. fejezet(12)).
Hát még és sokkal inkább, ha valakinek módjában áll betartani egy cselekvő parancsolatot, és nem teszi, például ha valakinek lehetősége van, hogy a Tórával foglalkozzék – tanuljon -, és ezt nem teszi; reá vonatkoztatták bölcseink(13) azt az Írás-verset, hogy „…az Örökkévaló igéjét vetette meg … ki kell irtani az ilyen embert…”(14). Világos, hogy egy ilyen ember sokkal inkább számít „gonosznak”, mint az, aki csak egy könnyű rendelkezést szeg meg.
Az elmondottak alapján arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a „közepes” (bénoni)olyan ember, aki még a Tóra-tanulás elhanyagolásában sem található vétkesnek. Csak így tévedhetett Rábbá, amikor magát „közepesnek” mondta.*
Amit pedig általánosságban mondanak(15) hogy az, akinek a jó cselekedetei és a vétkei fele-fele arányban oszlanak meg, az a „közepes”, és akinek az érdemei túlsúlyban vannak, az már „igaz ember”, csak képletes kifejezés, már ami a jutalmat, illetve a büntetést illeti; mert az ember [a cselekedetei] többsége alapján ítéltetik meg, és az ítélet ártatlannak mondja ki őt, mivel felmentették.
Azonban ami a fogalom valódi jelentését és az „igaz emberek”, illetve „közepesek” fokozatait illeti: erre mondták bölcseink(16) azt, hogy „az igazakat jó ösztönük uralja” [kizárólagosan], hiszen írva van(17), hogy „a szívem üres bensőmben”, ami azt jelenti, hogy egyáltalán nem létezik nála a rossz ösztön, hiszen [Dávid királyunk, aki ezt a zsoltárt írta] rossz ösztönét a sok böjttel, amit tartott, elpusztította. Aki azonban nem jutott el erre a magas szintre – még ha érdemei sokkalta felülmúlják is vétkeit -, egyáltalán nem számít „igaz embernek” (cádiknak). Ezért mondják bölcseink a Midrásban: „Látta az Örökkévaló, milyen kevés igaz ember van a világban – ezért tehát elültette őket minden nemzedékben…”(18), és ahogy írva van: „Az igaz ember a világ alapja”(19).
[A fent felvetett kérdésekre] a magyarázatot annak alapján találjuk meg, amit rabbi Chájim Vitál Sáár HáKdusá című művében (valamint az Éc Chájim 50. rész 2. fejezetében) leírt. Eszerint minden zsidó embernek – legyen az „igaz ember” vagy „gonosz ember” – két lelke van, ahogy írva van: „és Én alkottam a lelkeket”(20) [„lelkek” többes számban], ami azt sugallja, hogy minden zsidónak két lelke van: az egyik külsődleges, ez a klipából eredő, negatív előjelű burok. Ez a vérben jut kifejezésre, ami a testet élteti, ahogy írva van: „Mert a test lelke a vérben van”(21).
Ebből származnak az ember összes rossz tulajdonságai, amelyek ennek a léleknek a négy negatív elemében találhatók(22): a düh és a büszkeség, amelyek a tűzből erednek, amelynek a tulajdonsága, hogy felfelé törekszik; az élvezetek hajhászása a vízből ered, mert minden élvezeti cikk a víz által nő és terem; a kicsapongás, a gúny, a dicsekvés és a locsogás szél hozta tulajdonságok, míg a lustaság és a búskomorság a por terméke. A zsidóknál azonban bizonyos velük született jó tulajdonságok – mint például a könyörületesség és a szívélyesség – szintén ebből a külső, burokszerű lélekből származnak; mivel a zsidóknál ez a lélek a nogá burokból ered, amelyben van jó is, és ennek a titka a Tudás fájában keresendő, melyben jó és rossz [is volt egyszerre].
Ezzel szemben a bálványimádó, pogány népek lelke abból a három tisztátalan „burokból” származik, amelyekben semmi jó sincs, ahogy ezt az Éc Chájim című kabaliszikus mű kifejti (49:3.): mindazt a jót, amit a pogány népek tesznek, a saját önös érdekükben teszik. Ahogy azt a Talmudban találjuk, arra az Írás-versre írt kommentárban, ami úgy szól, hogy „a népek jótéteménye vétek”(23), mondván, hogy „mindaz a jótétemény és szívélyesség, amit a pogány népek gyakorolnak, csupán arra szolgál, hogy eldicsekedhessenek vele…”(24).
*A Zohárban (3. rész 231. oldal) ugyan az van írva, hogy akinek kevés vétke van, az az „igaz ember, akinek rossz dolga van” (cádik vörá lo) [ami ellenkezik az itt kifejtett felfogással a „közepes” feddhetetlen voltáról], de a Zohár ott rabbi Hámnunának azt a kérdését tolmácsolja, amelyet Illés prófétának tett fel. Illés válasza azonban megegyezik azzal, amit a fent említett Rájá Mehemná [Zohár] Mispátim szakaszából vett idézetben láttunk. És „a Tórának hetven arca [értelmezése] van”.
[1] Nidá 30b. [2] Atyák 2:3. [3] Bráchot 7a. és Ros HáSáná 16b. [4] A Tánjá másik neve „A közepesek könyve”, Széfer sel bénonim. A fogalom innen ered. [5] Bráchot 61b. [6] Neves amorita. [7] Rábbá kortársa és vitapartnere a Talmudban. [8] Bává Bátrá 16a. [9] Párbeszéd, annak a bibliai versnek az alapján: „…tudod, hogy nem vagyok bűnös, de senki nem ment meg kezedből” (Jób 10:7). Jób perel Istennel, és felrója, hogy ő teremtette az embert olyannak, amilyen, rossz ösztönnel. [10] Az itt felmerülő ellentétet a szerző a 14. fejezetben válaszolja meg. [11] Bává Meciá 86b. [12] Sávuot 39b. [13] Szánhedrin 99a. [14]4Mózes 15:31. [15] L. Maimonides: A megtérés törvényei 3:1. és Rási: Ros HáSáná 16b. [16]Bráchot 61b. [17] Zsoltárok 109:22. [18] Jomá 38b. [19] Példabeszédek 10:25. [20] Ézsaiás57:16. [21] 3Mózes 17:11. [22] Ahogyan minden materiális dolog négy alapelemből – tűz, víz, szél és por – tevődik össze, úgyszintén a szellemi dolgok ugyanezeknek az elemeknek a szellemi vetületéből állnak (Rabbi J. Weinberg). [23] Példabeszédek 14:34. [24] Bává Bátrá10b.
Cádik: Igaz ember. Bibliai értelmezése: aki jót és igazságosat cselekszik. Noé volt az első, akiről a Tóra tanúsítja, hogy cádik volt. A talmudi és későbbi értelmezés szerint egy zsidó, aki hűségesen betartja a parancsolatokat. A Tánjá szerint a cádik olyan zsidó, aki egyáltalán nem rendelkezik rossz ösztönnel.
A chaszidizmus megjelenése óta cádiknak nevezték az olyan szellemi vezetőt, rebbét, akinek megfelelő szellemi adottságai vannak a gyülekezet vezetésére.
Klipá: Burok, héj. Kabalisztikus fogalom. Értelme: ahogyan a gyümölcs héja befedi a gyümölcs belsejét, úgy teremtett az Örökkévaló olyan – destruktív, negatív – erőket, amelyek eltakarják, elfedik a minden dolog belsejében meglévő isteni éltető erőt.
Nogá: „fénylő” klipá, amiben nemcsak negatív, hanem pozitív erő is van.
Rásá: Rossz (gonosz) ember, a cádik ellentéte. A Talmud bölcsei szerint „aki kezet emel felebarátjára, az rásának számít.” (Szánhedrin 58b.)
Szitrá áchrá: „másik oldal”. Ugyancsak kabalisztikus fogalom, amely a szentség oldalával szemben áll: azt próbálja elfedni, semmissé tenni. Hasonló értelmű a klipáfogalmával.
Zohár: A zsidó kábálá arámi nyelven írt kézikönyve. Szerzője Simon bár Jocháj, az „isteni tanaita”, a mártírhalált halt rabbi Ákivá tanítványa.
