Írta a ljadi Snéur Zálmán rabbi.   Naftali Kraus fordítása

 

A negyedik fejezet dióhéjban:

RSZ elmagyarázza ebben a fejezetben, hogy minden isteni léleknek három „öltözete” van – gondolat, beszéd és cselekvés – a Tóra 613 parancsolatába ötvözve, a tíz kifejezési formába foglalva. A tíz kifejezési forma – a három szellemi ismérv: ChochmáBiná és Dáát(melyeket az ember a Párdészben – ligetben – sajátít el a Tóra megértése révén); valamint a hét tulajdonság: Isten szeretete, az istenfélelem és származékaik, amik a parancsolatokban jutnak kifejezésre. A szeretet a gyökere a 248 tevőleges micvának, míg az istenfélelemben gyökerezik a 365 tiltó parancsolat.

A továbbiakban kifejti, hogy bár a három „öltözet” a lélek három kifejezési formájának „ruhája” – ezek magasabb szintűek, mint a NefesRuách és Nesámáé, mivel magát a Tórát fejezik ki, ami egy az Istennel, aki csak akkor fogható föl, ha a Tóra 613 parancsolatán keresztül jelenik meg. (A Cemách Cedek Rövidítései és összefoglalója alapján).

 

Ötödik fejezet [Reuvén és Simon vitája]

További magyarázat következik, hogy miképp kell érteni a „felfogás” kifejezést Élijáhu szavaiban:„az ész által felfoghatatlan vagy…” [hogyan fogjuk fel a végtelen isteni akaratot a Tóra tanulása révén?]

Ha valaki belegondol egy dologba, azt felfogja és megérti, akkor a felfogóképesség „megragadja” a témát, míg az ész magáévá teszi azt. Ezáltal a megértett dolog mintegy „meg lesz fogva”, „körülvéve” és beolvad az értelembe, ami megértette és magáévá tette [azt]. Ugyanakkor a dolog logikája2 maga is beívódik és eggyé válik azzal, ami azt megértette és felfogta3.

Például, ha az ember megért és felfog egy Halachát a Misnában, vagy a Talmudban, tökéletesen és egyértelműen, akkor esze „megfogta” és „körülvette” azt úgy, hogy saját maga is benne foglaltatik. Ez a Háláchá pedig [nem egyéb mint] Isten bölcsessége és akarata, mivel Isten úgy akarta [és rendelte], hogy Reuvén és Simon vitájában, amikor az első így és így érvel, és amaz így és így válaszol, akkor a döntés (a Háláchá) így és így legyen. S még ha ez soha nem is fordult elő a gyakorlatban, és soha nem is lesz az életben, hogy valaki ezekkel az érvekkel forduljon a bírósághoz, elég az, hogy az volt az Örökkévaló bölcs akarata, hogy ha valaki így érvel, és társa amúgy ellenérvel, akkor az ítélet ez és ez legyen. Tehát ha valaki ezt a Háláchát felfogja eszével, és tudja, hogy így szerepel a Misnában, a Gemárában, vagy a kodifikátoroknál, akkor ezzel megértette, felfogta és „eszével körülvette” az Örökkévaló bölcsességét és akaratát, amely csak akkor nem felfoghatatlan, ha „beöltözik” [vagyis egyesül és beolvad] az előttünk lévő törvényekbe, Halachákba, és [ezzel teljesen egyidejűleg] az illető értő felfogása is eggyé válik ezzel. Ez olyan csodálatos egyesülés, amihez fogható nincs még egy, és a gyakorlati életben egyáltalán nem létezik ehhez hasonló „egybeolvadás”, amelynek során két dolog eggyé és ugyanazzá válik minden szempontból4.

Innen ered a Tóra tanulásának és megértésének felsőbbsége a gyakorlati parancsolatokkal szemben5. Ez vonatkozik a beszéddel összefüggő micvákra, sőt, még a Tóra-tanulás micvájának verbális részére is6: az elmélyülés a Tóra megértésében és elsajátításában mindenképpen magasabb rendű, mivel a gyakorlati és beszéddel összefüggő parancsolatok esetében az Örökkévaló „felöltözteti” a lelket és körülfogja az Isteni Fénnyel, úgymond „tetőtől talpig”7. Ezzel szemben a Tóra elsajátításakor amellett, hogy az ész „beöltözik” az isteni bölcsességbe, az Isteni bölcsesség is bennefoglaltatik abban, amit az ész felfog [vagyis kölcsönhatás áll fenn az emberi ész és az isteni értelem között]; már amit képes felfogni és megérteni a Tóra bölcsességéből, a PáRDéSZ négy részéből, kiki a maga esze és felfogóképessége szerint.

Mivel tehát a Tóra tudásának8 esetében, a Tóra maga úgymond „beöltözik” [mondhatni „beköltözik”] az ember lelkébe és azzal eggyé válik, ezért nevezik [a Tórát] a lélek „kenyerének” és „ételének”. Akárcsak a fizikai értelemben vett kenyér, táplálja a testet, amint belé került és eggyé vált vele, hússá vérré vált benne, mert csak ettől él és marad fenn a test. Ugyanígy a Tóra értésével és az emberi lélek által történő elsajátításával, – amikor az ember alaposan tanulmányozza a Tórát esze teljes figyelmével, mígcsak esze teljesen felfogja, magáévá teszi azt és egyesül vele úgy, hogy teljesen eggyé válik azzal – a Tóra a lélek eledele lesz, benne életté válik, ami az életet adó végtelen Istentől (áldott Ő) ered, aki az isteni bölcsességbe és a Tórába öltözve jelenik meg9.

Ezt jelenheti a Zsoltárvers (40:9.): „A tanod [Tórád] a bensőmben van” [vagyis nem egy különálló valami, hanem beívódott testembe-lelkembe és eggyé vált velük]. Ehhez hasonlóan írja az Éc Chájim (44:3.), hogy a parancsolatok [amiket ezen a világon teljesítettek] – a lelkek „öltözete” az Édenkertben, míg a Tóra – a lelkek „kenyere”, azon lelkeké, amelyek ezen a világon önzetlenül [vagyis önmagáért] foglalkoztak a Tórával. Ugyanezt a gondolatot a Zohárban (Vájákhél, 210. old.) is megtaláljuk. A Tórával önmagáért való foglalkozás10 pedig azt jelenti, hogy a Tóra elsajátítása összeköti a lelket az Örökkévalóval, az illető képességei szerint – ezt a Pri Ec Chájim11 [is] írja.

(Ami pedig a lélek „élelmét” illeti, ez egyfajta „Belső Fény”, míg az „öltözetek” egyfajta „Külső Fény”12 [ami körülfogja a dolgot, de nem hatol belé]. Ennélfogva mondták Bölcseink, hogy „a Tóra-tanulás egyenértékű az összes parancsolattal”13 mivel a parancsolatok csupán „öltözetek”, míg a Tóra egyidejűleg „élelem” is és „öltözet” is az intelligens, értő, a Tórában elmélyülő lélek számára14. Méginkább így van ez, amikor az ember kiejti ajkán, vagyis szóban is kifejezi a Tóra gondolatait, mivel maga a lehelet, ami a beszédet kíséri, az is egyfajta „Külső Fénnyé” válik, ahogy ezt a Pri Ec Chájim tanusítja11).

Jegyzetek

[1] „Éljiáhu” – a próféta – Tikuné Zohár 12b. Magát a fogalmat említi a negyedik fejezet.

[2] RSZ ezt egyszerűen észnek hívja.

[3] A „körülvevő” és a „körülvett”, vagyis a befogadó és befogadott logika, egyazon érme két oldala. Steinsaltz helyesen állapítja meg, hogy ezek képletes fogalmak (mivel nem a fizikai tér és idő síkján beszélünk róluk, hanem mint absztrakt, elvont fogalmakról). Hogy az ész felfog, illetve „megfog” egy bizonyos logikát – ez azt jelenti, hogy az ész kapcsolatba kerül a felfogandó, értelmezendő tézissel. A kölcsönhatást („körülvevő” és „körülvett” között), misem bizonyítja jobban, mint az, hogy ha az észt elfoglalja valamilyen gondolatmenet, akkor nem képes egyidejűleg másik gondolatsort is befogadni és magáévá tenni (N. Mindel, a Tánjá első angol fordítója).

[4] Olyan ez, mint amikor valaminek a logikája olyannyira megkapó, hogy az azt felfogó és elfogadó ember észjárása teljesen a magáévá teszi azt, és nem is tud többé gondolkozni másként.

[5] A gyakorlati, tevőleges micvák során is létesül kapcsolat a parancsteljesítő zsidó és az Örökkévaló között, de a Tóra elsajátítása elméleti síkon az említett „csodálatos egyesüléssel” jár és ebben rejlik elsőbbsége (Steinsaltz).

[6] A Tóra-tanulás micvája két részre osztható: maguknak a szavaknak a kiejtése, (pl. a zsoltárok elmondása), akkor is, ha azokat nem értjük, illetve a magasabb szint, melynél a Tórát már felfogjuk és ésszel megértjük.

[7] A legfelsőbb fogalomkörtől egészen a legalacsonyabbig (Weinberg: Siurim).

[8] Steinsaltz hangsúlyozza, hogy itt éppenséggel a Tóra ismeretét, értését domborítja ki RSZ és nem gyakorlati betartását.

[9] Chájé Hechájim kabbalisztikus fogalom, ami itt megújult értelmet kap RSZ szöveghasználatában. Jelentése: az Örökkévaló Isten minden élet alapja, forrása.

[10] Lásd még Tánjá 39-41. fejezetek. Itt RSZ eltér az „önmagáért” szokásos, bevett értelmétől (lismá és lo lismá), és ennek egyedülálló, kabbalisztikus értelmezést ad. Az „önmagáért” nem azt jelenti, „öncélúan”, hanem: a Tóra-tanulás célja az, hogy az ember ezzel „összekösse, lelkét az Örökkévalóval” (Steinsaltz). Miért nem öncélú ez? Azért mert az illető tudja (érzi), hogy ez az Örökkévaló akarata (ld. még a Fogalmakban).

[11] Chájim Vitál kabbalisztikus könyve, amely – az Éc Chájimmal együtt – a lurjai kabbala egyik klasszikus forrásműve.

[12] Míg az öltözet kívülről fogja körül az embert, de nem melegíti belülről, addig a Tóra, akárcsak az éltető élelem, behatol az emberbe és szerves részévé válik. A Fény két változatáról – ld. a Fogalmakban.

[13] Misna Péá 1:1.

[14] A fejezet utolsó bekezdése mintegy toldalék, „utóirat”, és az eredeti szövegben zárójelben szerepel. A Tánjá szerzője idéz itt az Éc Chájim című könyvből (ld. 11. jegyzet) amely megállapítja, hogy a Tóra – a lélek élelme, míg a parancsolatok – az öltözete. De ha ez így van, akkor a Tóra előnyős tulajdonsága, hogy élelem gyanánt szolgál a léleknek, míg a micvák előnyős tulajdonsága, hogy ők az „öltözet. De mi adja akkor a Tóra elsőbbségét a parancsolatokkal szemben? Hiszen már tanultuk, hogy a szellemi „öltözet” lehet magasabbrendű annál, aminek ruhaként szolgál!

Erre a kérdésre válaszol RSZ az utolsó, zárójelbe tett bekezdéssel, amely pontosan megvilágítja az „élelem” és az „öltözet” szerepét szellemi síkon, és kinyilvánítja, hogy a Tórának két előnye van: egyszerre „élelem” is és „öltözet” is az „értelmes léleknek”, amely Tórát tanul (Weinberg: Siurim).

Fogalmak

„Éc Chájim”, „Pri Éc Chájim” – A lurjai kabbala kézikönyvei, „amiket rabbi Chájim Vitál írt az alapján amit Mesterétől… rabbi Jichák Lurja Askenázitól hallott, az igaz kabbala alapján, amit ő Élijáhutól kapott…” (idézet a könyvek címlapjáról).

Az Éc Chájim a kabbala alapjait és a Zóhár magyarázatát tartalmazza. A Pri Éc Chájimnégy témával foglalkozik: 1. Az imák jelentése és jelentősége (Kávánot). 2. A micvák jelentése és jelentősége. 3. A prófécia és a Szent Sugallat (Ruách Hákódes). 4. A megtérés (Tsuvá) módozatai és jelentőségé.

Chájim (ben Joszéf) Vitál 1543-ban született Cfátban. Eleinte az ottani neves kabbalisták Mose Kordoveró (RáMáK) és Mose Álsech tanítványa volt, de amint az ÁRI (Jichák Lurja Askenázi nevének elterjedt rövidítése) alijázott és Cfátban telepedett le – tanítványául szegődött, és feljegyezte tanításait. Ebben felhasználta társai írott jegyzeteit is. Az ÁRI azt mondta róla, hogy nincs még egy olyan tanítványa, aki annyira értené tanításait, mint Chájim Vitál.

Az ÁRI halála (1572) után az őt 18 évvel túlélő Chájim Vitált nem érdekelte a lurjai Tan terjesztése, ezért feljegyzéseit elzárta egy ládában. Amikor súlyosan megbetegedett (1586-7) és majdnem halálán volt, tanítványai „kilopták” a feljegyzéseket és lemásolták azokat „az utókor részére”. A feljegyzések először 1782-ben jelentek meg nyomtatásban Éc Chájim („az élet fája”) címmel, az oroszországi Korzce (Koric) városában. Ugyanabban az évben jelent meg a Pri Éc Chájim („az élet fájának gyümölcse”) is.

A könyvek, amelyek több verzióban ismeretesek, a chászid tanok alapjául szolgálnak, és RSZ gyakran idéz belőlük mind a Tánjában, mind egyéb műveiben.

„Lismá” és „Lo lismá” – Talmudi fogalmak melyeknek többféle értelmezése van. A „lismá” elsődleges jelentése: „önmagáért”, vagyis nem haszonlesésből, nem önös érdekből, hanem magáért a dologért. Pl. ha valakiről azt mondjuk hogy Tórát tanul „lismá” (szó szerint: a nevéért), magáért a Tóráért – nem azért hogy rabbi legyen, vagy hogy valamilyen állást betölthessen, stb. Ellenkezője a „lo lismá”, vagyis fennáll valamilyen nyílt, vagy burkolt ok, ami miatt, az illető Tórát tanul, (illetve bármit tesz) nem önmagáért, hanem a Tóra csak eszköz valaminek az elérése érdekében. A fogalom kiterjesztése: „lösém sámájim” (szó szerint: az egekért), vagyis „Istenért”, tehát ha valaki azért tartja be a parancsolatokat, mert Isten így parancsolta a Tórában és nem valami jutalom reményében.

A Talmud több ízben azon reményének ad kifejezést, hogy bizonyos esetekben valaki, aki eleve lo lismá hozzáállással közeledik egy dologhoz, azáltal hogy foglalkozik vele, idővellismá lesz, vagyis az érdek eltűnik, és a dolgot önmagáért csinálja. Ebbe a fejezetben RSZ más értelmezést ad e fogalmaknak.

„Or mákif”, „or pnimi” – (Külső Fény, Belső Fény) – A „fény” itt az isteni hatások klasszikus kabbalisztikus metaforája. A „Külső Fény” olyan végtelen isteni alkotó erő, mely magas szintje miatt nem tud „beköltözni” a teremtményekbe, ezért mintegy körülfogja azokat, s így hat rájuk – ellentétben a „Belső Fénnyel”, mely le tud ereszkedni emberi szintre. Például a Tóra tanulása révén lehetséges a Végtelen Isteni Akarat megértése és felfogása.

RSZ – Rabbi Snéur Zálmán – a Tánjá szerzője.
Megszakítás