4. ZSTSZ

3. micva

„Ezért nem eszik Izrael fiai mindmáig a szökőinat, amely a csípő forgócsontján van, mert megérintette Jákob csípőjének forgócsontját, a szökőinat.” (1Mózes 32:33.)

Ez a parancsolat, a combi vénához kapcsolódó ín fogyasztásának tilalmát írja elő. A kifejezés „…nem eszik…” nem pusztán az elbeszélés részeként szerepel – tehát hogy, mivel ezt történt az atyával, gyermekei nem eszik az inat, hanem az Örökkévaló tilalma ez.

A parancsolat lényege, hogy a zsidóság számára utalásként szolgáljon, bár nagy megpróbáltatásokat kell elszenvedjenek száműzetéseikben a népek és Ézsau leszármazottai keze által[1], azért biztosak maradhatnak abban, hogy utódaik és nevük örökre fennmarad és jönni fog egy megváltó, aki kimenti őket az elnyomók kezéből. Erre emlékeztet ez a parancsolat és ennek tudatában örökre szilárdak maradnak hitükben és jámborságukban.

A parancsolat utalás mivolta onnan látható, hogy a Midrás szerint az angyal, aki Jákob ősatyánkkal harcolt, Ézsau őrangyala volt. Írmagostul ki akarta irtani Jákobot a földről, őt magát és gyermekeit is megölve, minthogy ezt nem volt képes elérni, combja megérintésével gyötörte. Ugyanígy hoznak Ézsau leszármazottai is kínt és szenvedést Jákob leszármazottaira, de végül megszabadulunk. Ahogy Jákob ősatyánknál találjuk „…már felkelt rá a nap…”, hogy meggyógyítsa és megszabadult a fájdalomtól, így fog a mi számunkra is sütni a Messiás napja: meggyógyít szenvedéseinkből és megvált – ámen, mihamarabb, még napjainkban.

A parancsolat részletei: melyik is a tiltott ín [mindkét combon, a csonthoz közeli ín], a tisztítás és kaparás amit körülötte kell elvégezni [minden darabja eltávolítandó és a környezetét is ki kell kaparni, zsírja nem tiltott, de mégsem eszik], mely állatokra érvényes [minden kóser házi- és vadállatra, a madarak kivételével], kire lehet rábízni a tisztítást [a talmudi időkben minden mészáros elfogadható volt, a Sulchán Áruch idején már csak közismerten megbízhatóan kóser mészáros végezhette], stb., mindezekkel a Chulin traktátus 7. fejezete foglalkozik.

Érvényes mindenhol, minden időben, férfiakra és nőkre egyaránt. Ha valaki megszegi és megeszik egy egész ilyen inat, még ha az kisebb is az törvényben az ételre definiált szokásos minimum mennyiségnél [közájit = 28.8 cm³], vagy ha egy nagy ínból megevett egy közájit-nyit, korbácsolást kap.

73. micva

(2Mózes 22:30.).

Ne edd meg az állatot, amelyik tréfá – „mezőn széttépett”. A tiltó versnek az egyszerű jelentése az, hogy tartózkodjunk az olyan állat húsától, amelyet egy oroszlán vagy egy farkas széttépett a mezőn, vagy úgy megsebezett, hogy az állat abba láthatóan bele fog pusztulni. Hiszen természetesen nem azt akarja az Írás mondani, hogy ha a támadó állat megsebezte a füle hegyét vagy kitépte némi gyapját, akkor amiatt már tréfának (vadállat által megszaggatottnak) kellene nevezni. A szó helyes jelentése, amit a Szóbeli Tan is megerősít, az, hogy (az állat) annyira megsebesült, hogy ennek következtében egy óra múlva, vagy egy rövid időn belül elpusztul. Áldott emlékezetű Bölcseink azt mondották[2], hogy ez a „rövid” időszak egy évig is eltarthat.

Továbbá: minden értelmes embernek meg kell értenie, hogy a Tóra nem különösebben foglalkozik azzal, hogy az állat farkas, oroszlán vagy medve által lett-e tréfá, hogy általuk jutott-e erre a sorsra, hanem egyszerűen tiltottnak nyilvánít minden olyan állatot, amelyik halálos sebesülést szenvedett, mindegy hogy hogyan. A különböző halálosnak tekintett sérüléseket a Bölcsek sorolták fel. Mint ahogy az a Misnában is olvasható[3]: „a szabály a következő: minden olyan betegségben szenvedő állat, melyhez hasonló [egy másik állat, ugyanilyen sebbel] nem marad életben, az tréfának neveztetik”. Így, mikor az Írás azt mondja, hogy „a mezőn”, az nem szó szerint értendő. Az Írás ugyanis, mindig az általános dolgokról beszél, és a mezőn a háziállatokat valóban [a ragadozók] bármikor széttéphetik. Így van [írva] ez a Midrás Möchiltában[4] is: az Írás egy általános dologról beszél.

Továbbá: az Írás azért használja „a mezőn” kifejezést, hogy sok más dolgot is tanítson általa. Ugyanis a Tóra szavai sokféle módon értelmezhetők. Külsőre ölthetnek magukra királyi „fehér gyolcsot és selymet és hímes ruhát”[5], belül pedig lehet bennük arany és sok drágakő. Ennek a versnek a „ruházata” az az első pillantásra legnyilvánvalóbb és legszembetűnőbb jelentése, hogy csak a vadak által megtépett tréfáról, és az állatról lemetszett hús (amely szintén a tréfá kategóriájába tartozik) elfogyasztásának tilalmáról szól[6]. De a mélyebb jelentése a következő: Arra tanít minket, hogy minden olyan hús, amely kilépett szokásos életteréből tiltott, mivel olyanná válik, mint a [a „mezőn széttépett „] tréfá állat húsa. Ilyen például az áldozati hús, melyet tilos saját helyéről ki, a Templom előudvarába vinni; ugyanígy a kevésbé szent áldozatok húsa, melyet Jeruzsálem falán túlra tilos vinni; vagy a húsvéti áldozatra felajánlott hús, melyet ugyancsak tilos Jeruzsálem falain túlra vinni. Továbbá tréfa az olyan meg nem született állat is, amely még az anyja levágása előtt kidugta valamelyik végtagját az anyaméhből, és az anyja levágása után került ki az anyja testéből.

A vers értelme így megváltozik, mintha azt olvasnánk: „és a mezőn levő hús tréfá”. Más szóval az a hús, amelyik kívül esik a szokásos határain – hiszen ezt jelenti a „mező”, azt a helyet, melyet nem vesznek körül határok – tréfá. A fentebb említettek esetekben a hús, bár nem vadállat tépte szét, mégsem felel meg az előírásoknak, s ezért ugyanaz a törvény vonatkozik rá, mint a tréfára; s bárkit, aki csak egy olívabogyónyit is fogyasztott az ilyen húsból, meg kell korbácsolni.

Ez a tiltó parancsolat azon a megfontoláson alapul, hogy a test csupán a szellem eszköze: a szellem a test felhasználásával munkálkodik, és nélküle képtelen elvégezni a feladatát. A szellem a saját maga érdekében, s nem ártalmára költözik a testbe, hiszen az Örökkévaló sosem árt, csak jót cselekszik, mindannyiunk javára. Ezért tapasztaljuk, hogy az Ő szolgálatában álló test olyan, mint a kovács vagy bármely szerszámkészítő kezében levő kalapács, amellyel akármilyen szerszámot el tud készíteni.

Ha a kalapács erős, és úgy készült, hogy alkalmas legyen a munkadarab megragadására, a mesterember pontosan elkészítheti a szerszámokat. Ha a kalapácsok alkalmatlanok, a szerszámokat sem alakíthatja megfelelő formájúra, és használhatatlanok lesznek. Ugyanígy, ha a test bármi módon hiányt szenved valamiben, vagy károsodik, akkor ennek megfelelően a szellem is károsul. A mi teljes és tökéletes Tóránk épp ezért távol tart bennünket mindattól, ami ilyesféle fogyatékosságot okozhat.

Az egyszerű értelmezés szerint, ez az oka a Tóra étkezési tilalmainak. Azon pedig ne csodálkozzunk, ha akad a tiltott ételek között olyan, amelynek veszélyességét sem mi magunk, sem az orvoslás bölcsei nem ismerik, nem értik, hiszen a megbízható, hitelt érdemlő Orvos[7], aki felszólított a tilalmak betartására, mindannyiunknál bölcsebb. Milyen botor és elhamarkodott lenne az, aki saját értelmi képességei alapján döntené el valamely dolog hasznosságát vagy haszontalanságát.

Tudnunk kell, hogy saját érdekünkben nem tárul fel előttünk minden egyes tiltott étek tilalmának oka, sem az étel veszélyességének mibenléte. Ez pedig azért van így, , nehogy a magukat bölcsnek és tartó emberek így szóljanak: „Az az ártalom, amely a Tóra szerint egy bizonyos dologban fellelhető, csak egy bizonyos hely esetében létezik, mivel olyan az ártalom természete; vagy csak egy bizonyos alkatú ember esetében áll fenn.” És egy ostobát talán meg is győznének e balga szavak. Ez az oka tehát, hogy bizonyos tilalmak értelmét nem tárták fel előttünk, hogy el ne bukjunk ezen az akadályon.

Ez a jelenség ismert a gyógyítás területéről: a számunkra tiltott tréfá állatok húsa kárt okoz elfogyasztójában, mivel maga a tréfá arra utal, hogy a jószág valamilyen betegségben szenved. Ezt nem olyan nehéz belátni, ezért ne kérdezzük: „Ugyan milyen hiányosság vagy sérülés lehet egy olyan jószágban, amely csak egy pár pillanattal ezelőtt lett tréfá, és amelyet rögtön rituálisan levágtak?” Hiszen ezt nem bölcsességből kérdeznénk[8]. Tudjuk, hogy mindennek van kezdete. Ha belátjuk, hogy valamiben az idő folyásával romlást és károsodást figyelhetünk meg, akkor azt is el kell ismernünk, hogy ez a károsodás a kezdetektől ott volt, ha még oly csekély mértékben is. Semmi kétségünk nem lehet afelől, hogy a károsodás, bármilyen csekély legyen is, ártalomhoz vezet. .

Továbbá a Tóra valamennyi törvényét, s mindazt, aminek fenn kell maradnia, egy effajta „sövénnyel” kell övezni. Hiszen ha [határok nem lennének ilyen szélsőségesen meghúzva, [és] a Tóra mindig apró mértékekhez kötné a tilalmat, akkor végül semmi sem maradna belőlük.

Az előírás részletes törvényeit – például, hogy mely sérült állatok tekintendők tréfának – Mózessel ismertette meg az Örökkévaló a Sínai-hegyen. A tréfának nyolc főtípusa van:

A halálosan megsebezett állat[9], a halálosan átlyuggatott állat (például ebbe a kategóriába esik, ha az állat valamelyik létfontosságú szerve halálos sérülést szenvedett), az olyan állat, amelyiknek hiányzik valamely szerve vagy végtagja[10], amelynek a máját eltávolították, ha a gerince eltörött, ha az altestet fedő hús nagyobbik részét leszakították, ha magasról leesett és valamelyik végtagja eltört, vagy ha a bordái többsége eltörött[11].

A legsúlyosabb tilalmú tréfá a szétszaggatott, megsebezett állat, mivel ezt a Tóra egyértelműen említi[12]. Áldott emlékű Bölcseink éppen ezért úgy vélték, hogy az ilyen állat esetében még a kétséges esetek is tiltottak, míg a többi tréfá állat kétséges esetei sokszor megengedettek[13].

Minden egyes főtípushoz számtalan altípus tartozik, amelyeket a Talmud részletesen tárgyal. A tréfá állattípusok száma a vadon élő állatok és madarak illetve a háziállatok között hetvenkettő, amint az a Talmud szövegéből és számításainkból is kitűnik, beleértve azt a fajta tréfát is, amely a négylábúak esetében előforduló típusokon túl kizárólag a madarakra érvényes. Ezekhez a változatokhoz nem szabad hozzátenni, és elvenni sem szabad belőlük. Hiszen ha bármely háziállat vagy vadállat olyan sérülést szenvedne, amely nem szerepel a korai nemzedékekhez tartozó Bölcseink felsorolásában, s amelyet Izrael valamennyi bírósága elfogadott, akkor talán túléli – még ha az orvoslás területén nyert tapasztalataink azt mutatják is, hogy előbb-utóbb elpusztul.

Továbbá: ami azokat a sérüléseket illeti, amelyek szerepelnek a felsorolásban, s melyektől az állat tréfá lesz, akkor is, ha a mai orvosi ismereteink fényében úgy tűnne, hogy ezek némelyike nem végzetes és a jószág esetleg életben marad, szintén a Bölcseink által felsoroltak a mérvadók, és azokra kell hagyatkoznunk, mivel ez a felsorolás a Tórán alapul[14]. A Talmud Chulin traktátusa részletesen tárgyalja a felsorolt hetvenkét tréfá típusait és azok jellemzőit.

Ami a Bölcseink által az állatokkal és madarakkal kapcsolatban felsorolt tréfá jellemzőit illeti, nem szükséges, hogy valaki ezek felől megbizonyosodjon,mielőtt egy állat vagy madár húsát elfogyasztaná, mivel feltehető, hogy azok kóserek[15]. Mivel a legtöbb jószágról úgy tartják, hogy egészséges, mi is úgy tartjuk. Ez alól kivétel egyetlen végzetes eshetőség, melynek fennállását Bölcseink előírása szerint meg kell vizsgálnunk, mielőtt elfogyasztanánk az állat húsát, mivel ez a fajta tréfá igen gyakori. Ez a tüdő tréfája, amikor lenövéseknek nevezett kitüremkedések figyelhetők meg benne,és félő, hogy ennek következtében a tüdőhártya oly mértékben megfeszült, hogy azon lyuk keletkezett[16].

Éppen ezért, meg kell vizsgálni, hogy mi módon képződtek a kitüremkedések az állat tüdején, mielőtt ennénk a húsából, és ha úgy találjuk, hogy oly módon, ami a tüdő perforálódásához vezethet, akkor az állat tréfá. Mivel úgy tartjuk, hogyha a tüdő minden valószínűség szerint perforálódni fog, azt úgy tekintjük, mintha [már a madár] halott lenne, hiszen semmilyen módon nem képes elkerülni a halált. Tudvalevő, hogy az a kórság, amely ezeket a kitüremkedéseket okozza, szükségképpen a tüdő perforálódásához vezet, vagyis halálos kimenetű betegség kezdetét jelöli. Épp ennek a jele az, hogy kifejezetten ezeken a bizonyos helyeken jelennek meg a kitüremkedések…

Ezek és ezen előírás többi részletének a magyarázata a Talmud Chulin traktátusának 3. fejezetében találhatók. Ebben a fejezetben, a Mákot utolsó fejezetében, illetve a Bráchot első fejezetében találhatók az előzőekben említett egyéb tiltásokat tartalmazó törvények, melyek a vers szóhasználatából illetve mélyebb jelentéséből bonthatók ki…

Ez a törvény mindig és mindenhol, férfira és nőre egyaránt érvényes. Ha valaki megszegi és akár csak egy olívabogyónyit fogyaszt egy tréfá állat húsából, vagy olyan jószágból, amelynek állaga, vagy állapota a vers jelentéséből kikövetkeztethetőknek felel meg, azt megkorbácsolással kell büntetni…

92. micva

„Ne főzz gödölyét anyja tejében” (2Mózes 23:19.).

Nem szabad az állat húsát tejben főzni. A Szóbeli Tan magyarázata szerint[17] a tilalom nem csupán a gödölyére vonatkozik, hanem mindenféle állat húsának jelölésére szolgál, hiszen a „gödölye” szó voltaképp az állathúsra vonatkozó kifejezés. Az Írás azért használta ezt a konkrét kifejezést, mert a hús olyan puha, mint egy gödölye húsa. Honnan tudhatjuk, hogy ez valóban így van? A Tórában előforduló esetekből: a versben „gödölye” áll, mellette a magyarázat: „kecskegödölye”[18]; ebből következik, hogy amikor a „gödölye” önmagában áll, nem jelent szükségszerűen kecskegödölyét, hanem bármiféle állat húsa lehet.

Ezen előírás alapját ugyanaz a megfontolás képezi, ami a varázslónőkre vonatkozó előírás kapcsán (62. micva) említettem. Nevezetesen, hogy az ott felsorolt okok miatt tilos bizonyos dolgokat összevegyíteni. Elképzelhető, hogy a hús és a tej, főzéssel történő vegyítésének tilalma ugyanebből eredeztethető. [Mégpedig: ha két dolgot összevegyítenek, hogy egy új, hibrid anyagot hozzanak létre, az eredeti összetevők már nem eredeti formájukban léteznek tovább, s így a növekedésük és létük fölött őrködő angyalok hatalma megtörik.]

Ennek bizonyítéka, hogy még akkor is tilos összevegyíteni a dolgokat, ha nem fogyasztjuk el őket. Ebből kitűnik, hogy a tilalom értelmét nem az esetleges elfogyasztásból adódó veszély adja, hanem az, hogy tartózkodjunk az összevegyítéstől, és hogy a fent említett hibrid anyagot tartsuk magunktól távol.

Az Írás egy másik esetben (113. micva) úgy rendelkezik, hogy amennyiben mégis létrehozunk ilyen hibrid anyagot, tilos elfogyasztanunk azt, vagy más módon hasznot húzni belőle. Éppen azért, hogy az ilyen összevegyített anyagot távoltartsuk magunktól. Ha valaki mégis fogyasztana belőle, az még abban az esetben is megkorbácsoltatik, ha nem lelte benne élvezetét és semmi haszna nem származott belőle, holott a többi ételre vonatkozó tilalom esetében nincs ilyen büntetés. Mindez arra utal, hogy a [fogyasztására illetve a haszonélvezetre vonatkozó] tilalom az összevegyítés miatt áll fenn. Ezáltal helyénvalónak tűnik az is, hogy a tilalom a varázslásról elmondottakhoz hasonló okú.

A fentiek leírását a szükség vezérelte hogy elfogadható indokot találjunk, de nem mellőzhetjük a misztikus tradíció mesterének tanítását. Az áldott emlékű Maimonidész más okra hivatkozott[19]. Szerinte vannak olyan bálványimádók, akik tej és hús összevegyítésével áldoznak [bálványaiknak], s a Tóra ezért tiltja ezek vegyítését. „De mindez mit sem ér nekem”…[20]

Az törvény előírásait az Örökkévaló segedelmével, szokásunkhoz híven, röviden ismertetjük a fogyasztására és a haszonszerzésre vonatkozó tilalom tárgyalásakor (113. micva), a Ki Tiszá hetiszakasz részében.

Ez a törvény mindig és mindenhol, férfira és nőre egyaránt érvényes. Ha valaki megszegi, és húst tejjel főz, meg kell korbácsolni, még ha nem is fogyasztott belőle.

159. micva

„És ez legyen nektek tisztátalan a csúszó-mászók között, amelyek másznak a földön: a menyét, az egér és a gyík a maga neme szerint” (3Mózes 11:19.).

A nyolcféle csúszómászó rituálisan tisztátalan és megszentségtelenít.

A parancsolat alapjainak tisztázása előtt bevezetés: Ép elmével senki sem kételkedhet abban, hogy még sosem létezett ember, aki minden bölcsességet a legteljesebben ismert volna, aki előtt semmi sem maradt rejtve. Tudjuk, hogy még Tanítónkról, Mózesről – béke reá! – is azt mondották az áldott emlékezetű Bölcsek[21]: „Ötven kapuja van a bölcsességnek, és mind megadatott neki – kivéve egyet.” Salamon király maga azt mondta önmagáról[22]: „Mondtam: Hadd leszek bölcs, de ő távol van éntőlem!” Tehát egy olyan ember nem vonhatja kétségbe, akinek a koponyájában agy van, hogy az Örök Úr a bölcsesség Atyja, hogy a bölcsesség általa létezik, mert teljességgel csak Ő tartalmazza. Afelől sem lehet semmiféle kétség, hogy minden jóság Atyja csak olyasmit rendel az Ő teremtményeinek, ami a javukat és hasznukat szolgálja, hogy minden rosszat elhárítson a fejük fölül.

Következésképp, amikor elménkkel felfogunk valamit a parancsolatokból, amikor megtanuljuk, mit nyerünk általuk, örvendezünk. Amikor pedig nem tudjuk felfogni elménkkel, hogy egy adott micva teljesítése által mit nyerhetünk, annyit azért mindenképp tudnunk kell, hogy az Örökkévaló a maga minden lényénél nagyobb bölcsességében tudja, mit nyerhetünk e parancsolat által[23], hiszen éppen azért rendelte azt el.

Áldott emlékezetű Bölcseink már tudatták velünk[24], miért nem kell ismernünk minden parancs okát. Azt mondották: azért van így, hogy ne botoljunk meg általa, [a tudás által] s erre bizonyságot is mutattak: „lásd, három ok feltáratott[25], s a világ egyik nagy emberét [Salamont] súlyos csapás érte miatta.”[26]

Mármost tételezzük fel, hogy valamelyik buzgó kérdező azzal a metaforával támad rám, amelyet áldott emlékezetű Bölcseink használtak[27]: „A kanál, amelyet a mesterember alkotott – azzal égesse meg a saját száját mustárral” – vagyis, hogyan szegem meg én magam azt az elvet, melyet épp a mielőbb támasztottam alá. Hiszen most mondottam, hogy az Örök Úr elleplezte előlünk parancsolatai okát és én mégis fölemeltem kezem, hogy szóljak róluk az ifjaknak. Mert valamikor rég Bölcseink megelőztek engem, és sok dolgot elmondtak egyszerű jelentésükről a Midrásokban és máshol és mély bölcsességük, mélységes megértésük és nagy szentségük azokban a szavaikban van elrejtve. Még minden szelek sem mozdíthatják el őket. Ha tehát valaki nekiveselkedik, hogy bölcs tanácsot keressen egyszerű magyarázatukban, és valami újat szándékozik megmutatni nyilvánvaló jelentésükben, mert szeretne bepillantani a rácson át,[28] hogy örömét lelje látványuk sugárzásában, és az után sóvárog, hogy összegyűjtse leveleiket, s felövezze magát velük[29], azt nem szabad a szemére lobbantani, hanem inkább áldani kell, dicsérni az ő szintjén.

Miután a bevezetőben elmondtuk, hogy az Örökkévaló bölcsessége minden bölcsességnél nagyobb és hogy Ő nem rendel semmi mást, csak olyat, ami a javunkra és nagy hasznunkra válik, nincsen semmi nehézségünk, se kérdésünk semminemű étel tiltottságával kapcsolatban, vagy hogy miért kell eltávolítani mindent, ami tisztátalan: nincs kételyünk az olyan tilalmakkal kapcsolatosan, amelyeknek jótéteményét sem nem ismerjük, sem próbálgatással megérteni nem bírjuk. Merthogy tudjuk, hogy igazából ez mind jól van. És ne töprenkedj, fiam, a megszentségtelenítés és a rituális tisztaság dolgain, mert azok értelme javarészt rejtve van minden emberi elme elől. Lehetséges, hogy ez a tisztátalanság ártalmas a léleknek, s valamiképpen megbetegíti; magam így hallottam bölcs tudósoktól. Hasonló ez ahhoz, amit az áldott emlékezetű Bölcsek tanítottak[30]: Írva van[31]: vönitméthem bám („Ne tegyétek magatokat tisztátalanná általuk”), amelyet úgy is lehet olvasni, hogy vönittámtem ban (ostobák lesztek általuk). Ez azt jelenti, hogy az értelem kútfője, ami a lélek, valamiképp kárt szenved a megszentségtelenítéstől.

Azon se csodálkozz, hogy az elme anyagi dologtól kárt szenvedhet, még ha az nem az ő fajtája is [Kérdés: kinek mi nem a fajtája?]: hiszen a lélek egy egységet alkot a testtel, és éppen ezért ez kétségkívül megtörténhet. És ha mi emberek vagyunk a magunk szerény értelmével, és nem ismerjük a lelket s annak természetét, hogyan kutassuk merő találgatással a végkimerülésig, hogy mi gyógyítja vagy betegíti meg? Még az orvosok sem terveznek gyógymódot addig, míg a betegség lényegét meg nem állapítják.

Ennek okáért minden olyan esetben, amikor a tisztátalanság messzire eltávolíttatik [tőlünk], nem a mi dolgunk, hogy leássunk a dolog gyökeréig, míg csak el nem érjük a lélek dolgainak legvégső ismeretét, míg meg nem ismerjük természetét, eredetét és rendeltetését.

Tudd s értsd meg ezt, mert ily módon kapunk némi választ a tisztátalanság és a tisztaság parancsának alapvető okairól, amíg arcunkat a lelki nyugalom maszkja nem fedi a vörös tehén parancsa okának ismeretlenségével kapcsolatban, [azaz mintegy eltakarjuk szégyenünket, amiért nem értjük a vörös tehén vonzatait, amiről a szerző majd ír még,] amely beszennyezi a rituálisan tisztát, és megtisztítja a rituálisan tisztátalant. De ott is hosszasan értekezünk még a tárgyról, hogy megkapjuk jutalmunkat, amiért törekedtünk értékes szavakat találni[32].

A parancs néhány törvénye következik[33]: a nyolcféle csúszómászót „a tisztátalanság elsődleges okának” nevezik, azaz tisztátalanná teszik a személyt vagy tárgyat, amellyel érintkeznek; ha azonban a tárgyak agyagedények, azokat akkor teszik tisztátalanokká,[34] ha beléjük másznak. A rituális tisztaságot illetően az úgynevezett elsődleges, illetve származtatott okok közötti különbség a következő: ami elsődleges oknak neveztetik, az tisztátalanná tesz személyt és tárgyat, de a származtatott ok nem tesz tisztátalanná se személyt, se tárgyat[35].

Ezek a nyüzsgő teremtmények nem okoznak tisztátalanságot, míg el nem pusztulnak, ahogyan írva van[36]: „mindenki, aki érinti azokat holtuk után, tisztátalan legyen”[37]…

Ez a törvény mindig és mindenhol, férfira és nőre egyaránt érvényes abban az értelemben, hogy akit a nyüzsgő teremtmények tisztátalanná tesznek, azt tisztátalannak nevezzük. És a személy mindaddig tisztátalan marad, amíg – ahogy a törvény szól – vízben rituálisan meg nem merítkezik…

Ha valaki folyamatosan tisztátalanná válik, még ha szándékosan is, ezáltal nem követ el bűnt, csak amíg meg nem tisztul, nem szabad szent tárgyakat érintenie. Mindazonáltal minden értelmes ember tartsa magától távol a tisztátalanságot, mert a lelket a tisztaság magasztalja…

451. micva

„Akkor levághatsz marhádból és apró jószágodból… úgy, amint parancsoltam neked” (5Mózes 12:21.).

Ha valaki egy háziállat, egy vadon élő állat vagy szárnyas húsát szeretné elfogyasztani, annak az állatot előbb rituálisan le kell vágnia; nincs más megengedett módja a fogyasztásnak, mint a rituális vágás.

A Szifré szerint[38] ahogy az áldozati állatokat rituálisan kell levágni (schi­tá)[39], ugyanúgy a nem-áldozati állatokat is, „amint parancsoltam neked”. Ebből tudhatjuk, hogy tanítónk, Mózes a garatra és a légcsőre vonatkozó parancsolatokat kapott, miszerint a szárnyasok esetében az egyiknek a nagyobb részét, míg más állatok esetében mindkettőnek nagyobbik részét el kell vágni a rituális vágás során. Más szóval, ez nem bontható ki a vers jelentéséből; ez a parancsolat inkább a Szóbeli Tan része, azaz Mózes a schitá (rituális vágás) egészére, a kérdés további részleteivel együtt kapta meg az általunk is ismert parancsolatokat, miszerint a vágást késsel kell elvégezni, megjelölve a garat és a légcső elvágásának lehetséges helyét…

Hogyan következtettek Bölcseink arra a szabályra, hogy a halak esetében nincs [szükség] sechitára?[40] – abból, hogy írva van[41]: „Avagy mind a tenger halait gyűjtsék-e össze számukra, hogy elég legyen nekik?”: [ezek] pusztán azáltal, hogy összegyűjtötték, akár élők, akár élettelenek voltak, [megengedettekké váltak]. Ugyanígy semmilyen sáskafélénél sincs [szükség] sechitára, mivel a halakhoz hasonlóan, ezek esetében is összegyűjtésről beszélnek – miképpen írva van[42]: „amint összeszedik a sáskát”. Az Írás ezeket a halak után említi, a Smini hetiszakasz végefelé, miképpen írva van[43]: „Ez a tan a baromról, a madárról és minden élőlényről, mely mozog a vízben – ezek a halak –, és minden lényről, mely csúszik-mászik a földön” – ezek a sáskák. Utóbbiak teste is pikkelyes, miként a halaké.

A Cáv hetiszakasz vége fele, a vérre vonatkozó tilalom (148. micva), illetve az Ácháré mot hetiszakasz elején (187. micva), a rituálisan levágott állat vérének elfedésére vonatkozó tevőleges parancsolat kapcsán leírtam mindazt, amit a távoltartásról tudok, ama tényről hogy a Tóra minden [húsos] állat vérét messze távolította tőlünk. Ugyanígy rámutatok arra, hogy a nyilvánvaló jelentésből következően a schitá előírásai ugyanezen megfontoláson alapulnak. Köztudott, hogy a testből a vér jóval erősebben ömlik ki a torkon át, mint a test bármely más részén. Épp ezért kaptuk parancsolatba a schitá elvégzését a hús elfogyasztása előtt, mivel ott minden vér eltávozik, és a hússal együtt nem fogyasztjuk el az élet-szellemet is.

    Megállapíthatjuk azt is, hogy a schitá elvégzése a nyaktájon, ellenőrzött késsel, azt a célt szolgálja, hogy ne okozzunk felesleges szenvedést élő jószágnak[44]. A Tóra megengedte hogy az ember, mivel felettük áll, eledelként és szükségleteinek fedezésére használja az állatokat, azonban indokolatlan fájdalmat nem okozhat. A régmúltban Bölcseink a Bává Möciá[45] és a Sábát[46] traktátusban hosszan tárgyalták az élő állatnak okozott fájdalom tilalmát, és hogy ez a tilalom vajon a Tórából eredeztethető-e, és arra a megállapításra jutottak, hogy a tilalom a Tóra törvényeiből fakad.

Ezen előírás törvényei között szerepel, amit áldott emlékű Bölcseink tanítottak[47]: ötféle dolog ronthatja el a sechitát, amennyiben ezek közül bármelyik bekövetkezik a rituális vágás során. Ezek a következők: szünetelés, leszorítás, alámetszés, elkanyarodás, beszakítás…

A „leszorítás” akkor következik be, ha valaki a kést lefele irányítja a rituális vágás során, mintha retket vágna, más szóval nem [gyors] oda-vissza mozdulattal végzi a vágást…

Ha valaki nem szakértője a sechitát érvénytelenítő négy dolognak, nem végezhet rituális vágást; ha mégis megtenné, tilos az ő sechitájából enni.[48] Még ha megkérdeznék is tőle, hogy vajon ügyelt-e ezekre a dolgokra, és ő azt felelné: „Hogyne, hogyne”, szavai mit sem érnek. Mivel eredetileg sem ismerte [a szabályokat], talán akaratlanul is elvétette, sőt talán egyáltalán nem emlékszik rájuk…

Annak, aki rituális vágást szeretne végezni, ismernie kell a kés ellenőrzésének módját. Bölcseink kötelezővé tették a kés három oldalának körömmel és hússal történő megvizsgálását[49]; s ha a legkisebb hibát észleljük is, tiltottá válik minden, amit ilyen késsel vágtak. A sechitát csak olyan eszközzel szabad elvégezni, amelyik jól vág és nincsenek hibái[50]…

Ez a törvény mindig és mindenhol, férfira és nőre egyaránt érvényes, hiszen a nők számára is előírás, hogy csak a megfelelő schitá után fogyaszthatnak háziállatot, vadon élő állatot vagy szárnyast. Ők is elvégezhetik a rituális vágást, és az ő sechitájuk is elfogadható, ha járatosak a schitá törvényeiben[51]. Bölcseink szerint a gyermek által végzett rituális vágás is elfogadható, amennyiben a vágást egy olyan felnőtt férfi felügyeli, aki járatos a schitá törvényeiben[52]. Bölcseink egyúttal arra is figyelmeztettek[53], hogy eleinte ne engedjük a gyermekeket rituális vágást végezni, mivel csekély felfogóképességük miatt elronthatják azt, s ezért veszteséget okoznak.

Ha valaki megszegi e törvényt és nem ügyel arra, hogy ne egyen olyan háziállat, vadonélő állat vagy szárnyas húsából, amelyet a fent említett öt ok valamelyike fogyasztásra alkalmatlanná tett; vagy ha nem ellenőrzött késsel végezték a rituális vágást – ez esetben megszegte ezt a tevőleges előírást és semmibe vette azt a rendelkezést, miszerint[54] „Ne egyetek semmi dögöt” és, hacsak egy olívabogyónyit fogyaszt is belőle, meg kell korbácsolni, miképpen ezt az Örökkévaló segedelmével, kifejtjük e hetiszakaszban (472. micva)…