Talmud
Mönáchot 4. fejezet:
HILCHOT CICIT: A CICIT TÖRVÉNYEI
A Talmud szövege
Mönáchot 38. lap első oldali misna;
a 41. lap második oldalának közepétől
a 44. lap második oldalának elejéig.
(38/a lap közepén)
MISNA:
A micvák nélkülözhetetlen összetevői
[Ez a fejezet tovább tárgyalja az érvénytelenség eseteit, és olyan példákat sorol fel, amikor az egyik alkotóelem hiánya nem teszi alkalmatlanná a többit.]
A ciciten (szemlélőrojtok) a KÉK szín hiánya NEM ÉRVÉNYTELENÍTI A FEHÉRET, ÉS A FEHÉR szín hiánya NEM ÉRVÉNYTELENÍTI A KÉKET, vagyis ha valaki csak kék vagy csak fehér szálakat használ, akkor is teljesítette kötelességét. A KÉZRE VALÓ TFILIN hiánya NEM ÉRVÉNYTELENÍTI A FEJRE VALÓT ÉS A FEJRE VALÓ hiánya NEM ÉRVÉNYTELENÍTI A KÉZRE VALÓT, s mivel mindkettőre külön-külön előírás vonatkozik, aki a tfilinnek csak az egyik részét tette föl, az is részben teljesítette a parancsolatot.
(41/b lap közepén)
GÖMÁRÁ:
Hány szálból áll a cicit?
A Bölcsek azt tanították egy Brájtában: Hány szálból álljon a cicit? Bét sámáj azt mondta: négyből, amely félbehajtás után nyolc szálat ad; Bét hilél azonban azt mondta: háromból, amely félbehajtás után hat szálat ad[1].
És mennyire kell lelógniaacsomók utáni rojtoknak? Bét sámáj azt mondta: amennyi négy ujj[2] szélessége, azaz 8 cm[3], Bét hilél azonban azt mondta: amennyi három ujj szélessége, azaz 6 cm. És a három ujjnyi szélesség, amit bét hilél mondott az egy átlagos emberi tenyér szélességének, egy tefáchnak a háromnegyede.
[A Brájtá kijelentését megvilágosítandó, a Gömárá leírja, mekkora egy tenyérszélesség = egy tefách:]
Ráv Pápá azt mondta: A tefách, a Tóra törvénye szerint 8 cm, minthogy négy ujj szélessége, a hüvelykujjal mérve[4], hat ujj szélessége a kisujjal mérve, és öt ujj szélessége a harmadik vagy a középső ujjal mérve. Bét Hilél tehát három átlagos hüvelyujj szélességről beszél, Bét Sámáj pedig négyről.
A cicit mérete
[A Gömárá két ámorá véleményét idéz a cicit mértékével kapcsolatban:]
Ráv Huná azt mondta: A cicit rojtjának Bét Sámáj rendelkezésének megfelelően négy szálból kell állnia, amelyek rögzítési pontjának a ruha szélétőlszámított négy ujjon belül kell lenniük[5], és négyujjnyira le kell lógniuk[6].
Ráv Jehudá pedig azt mondta: A rojtnak Bét Hilél rendelkezésének megfelelően három szálból kell állnia, amelyek rögzítési pontjának a ruha szélétőlszámított három ujjon belül kell lenniük, és háromujjnyira kell lelógniuk.
Ráv Pápá azt mondta: A háláchá úgy szól, hogy a cicit rojtjának négy szálból kell állnia, amelyek rögzítési pontjának a ruha szélétőlszámított három ujjon belül kell lenniük, és négyujjnyira kell lelógniuk.
[A Gömárá kétségbe vonja a Brájtának azt a tételét, miszerint a cicit hosszának kell valamilyen minimális méretének lennie:]
Ez a fenti kijelentés azt akarja mondani, hogy a cicitnek kell valamilyen minimum méretének lennie? De vesd össze ezt a következő Brájtával, és figyeld meg a különbséget:
A Tóra cicitnek nevezi a rojtot[7]. A cicit szónak nincs más jelentése, csak az, hogy „valami túllógó”, például egy rojt, és a cicit nem más, mint egy bármilyen tetszőleges hosszúságú,túllógó rojt. és bét sámáj és bét hilél bölcsei már fölmentek jochánán ben bötérá házának emeletére, és ott azt mondták: a cicitnek nincs megszabott mérete, és hasonlóképpen a lulávnak sincs megszabott mérete.
Nem azt jelenti ez, hogy a cicit rojtjának egyáltalán nincs megszabott mérete, sem minimális, sem maximális?
(42/a lap kezdődik)
[A Gömárá így válaszol:]
Nem! Az utóbbi Brájtá csak annyit mond, hogy a cicitnek nincs maximális mérete, azaz a rojt olyan hosszú lehet, amekkorát csak óhajtunk, van viszont minimális mérete:négy ujjnyinál nem lehet rövidebb[8]. Mert ha nem így magyarázzuk ezt, akkor hogyan van értelme a Brájtá záró megállapításának: hasonlóképpen a lulávnak sincs megszabott mérete. Azt mondod erre, hogy csakugyan így van, hogy a lulávnak nincs semmilyen meghatározott mérete, se maximuma, se minimuma, hiszen ez ellentmond egy Misnának, ahol azt tanultuk[9]: AZ A LULÁV, AMELYIK MEGVAN HÁROM TEFÁCH hosszú, azaz 24 cm, az ELÉG hosszú AHHOZ, HOGY LENGESSÜK, ezért ÉRVÉNYES[10]. Tehát innen egyértelműen látjuk, hogy habár a lulávnak nincs maximális mérete, minimális mérete azért van. Ugyanígy a cicit tekintetében is a Brájtá csak annyit akar mondani, hogy habár maximális mérete nincs, minimális mérete azért van.
A cicit szálai
[A Gömárá a cicit szó egy másik értelmét hozza fel:]
A Bölcsek így tanították egy Brájtában: A Tóra cicitnek nevezi a rojtot. A cicit szónak nincs más jelentése, csak az, hogy „fürt”, ahogyan az Írásban áll: „megragadott engem hajam fürtjénél (böcicit rosi) fogva…”[11], ahogyegy hajfürt is amúgy különálló hajszálakból áll, ugyanúgy a cicit-fürtjeinek is kell egy olyan részének lennie, ahol a szálak különállnak.
Ábájé azt mondta: Úgy kell elválasztani a cicit rojt egyes szálait, ahogyan egy arameus hajfürt hajszálait, amelyeket a bálványimádók sajátos módon viseltek: a tövénél befonták, a végét viszont nem[12].
A rojtok elhelyezése
[A Gömárá visszatér ahhoz a vitához, amely arról szólt, hogy hová kell a ruhadarabon a cicitet elhelyezni:]
A Bölcsek úgy tanították egy Brájtában: Ha valaki az öltözék csücskéhez vagy a szegélyéhez rögzíti a cicitet, akkor az érvényes, rabbi eliezer ben jáákov viszont azt mondja, hogy a cicitek mindkét esetben érvénytelenek, ugyanis ő úgy tartja, hogy a cicitet a szegélytől valamennyire távolabb kell helyezni.
[A Gömárá egy ezzel kapcsolatos ámorita rendelkezést hoz fel:]
Kivel van összhangban a következő kijelentés, amit Ráv Gidél mondott Ráv nevében? Azt mondta: A cicitet a ruhadarab szélétől egy bizonyos távolságra kell rögzíteni, hogy túlnyúljon a szegélyen, úgy hogy viselés közben ráfeküdjön a szövetre is, mert írva van[13], hogy a cicitet a „ruhájuk sarkaira” kell tenni. Kivel van ez összhangban? Rabbi Eliezer ben Jáákovval, aki a fenti Brájtában azt mondja, hogy a cicitet nem szabad az öltözék legszélére erősíteni.
[A Gömárá meghatározza, hogy a végéről milyen távolságra kell erősíteni:]
Rabbi Jáákov mondotta rabbi Jochánán nevében: A cicitnek a ruhadarab szegélyétől egy hüvelykujj-ízület teljes hosszának távolságára kell lennie.
Ráv Pápá fentebb úgy rendelkezett, hogy a cicitet úgy kell elhelyezni, hogy a ruhadarab szegélyétől ne legyen három ujj szélességénél (6 cm-nél) távolabb. Rabbi Jáákov itt úgy rendelkezik, hogy úgy kell elhelyezni, hogy legalább egy hüvelykujj-ízület távolságra (3-4 cm-re)[14] legyen a ruhadarab szegélyétől. A ci­ci­tet tehát azon a területen kell rögzíteni, amely mindkét irányban a ruha szegélyétől számított egy hüvelykujj-ízületnyi és háromujjnyi távolság közötti sáv.
[A Gömárá elmagyarázza, miért van szükség mindkét szabályozásra:]
És mind Ráv Pápá, mind rabbi Jáákov szabályára szükség van.
Mert ha a cicit elhelyezésének szabályát csak Ráv Pápá szabályából vezettük volna le, akkor azt gondolhattuk volna, hogy a szabály értelmében a „leg­feljebb három ujjnyira a szegélytől” azt jelenti, hogy ennél nem szabad távolabb lennie, és minél közelebb van a szegélyhez, annál jobb, és rabbi Jáákov rendelkezése ennek az elgondolásnak a téves mivoltára hívja fel figyelmünket.
Ha pedig a cicit elhelyezésének szabályát csak rabbi Jáákov szabályából vezettük volna le, akkor azt gondolhattuk volna, hogy a szabály értelmében „a ruhadarab szegélyétől egy hüvelyujj-ízület teljes hosszának távolságára” azt jelenti, hogy ennél nem szabad távolabb lennie, sőt minél közelebb van a szegélyhez, annál jobb, és Ráv Pápá rendelkezése ennek az elgondolásnak a téves mivoltára hívja fel figyelmünket.
Tehát mindkét szabályra szükség van.
A szakadt cicit
[Egy ide vágó esetet idéz:]
Ráviná és Ráv Számá Ráv Ási előtt ült, amikor Ráv Számá látta, hogy a Ráviná öltözéke sarkában lévő lyuk, ahová a cicit volt fűzve, elszakadt, és egy teljes hüvelykujj-ízület hosszánál rövidebb távolság maradt a cicit és a ruha széle között. Azt mondotta Rávinának: Mester, te nem tartod magad rabbi Jáákov szabályához?
Rávináígy válaszolt: Rabbi Jáákov szabályacsak a cicit készítésének idejére lett kimondva. Mivel a Tórában[15] az áll, hogy „aggassanak rojtokat ruhájuk sarkaira”, ezért csak az a fontos, hogy eredetileg kerüljenek a ruhának arra a részére, amely „saroknak” tekintendő, és nem az, hogy mindig ott is maradjanak. Én eredetileg megfelelő távolságra tettem őket a szegélytől, és az, hogy most közelebb vannak, nem számít.
Ráv Számá zavarba jött,hogy így kiigazították. Ráv Ási azt mondta neki: Ne jöjj zavarba, amiért Ráviná kiigazított, mert ő Izraelből jött, és Erec Jiszráél egyetlen tudósa felér kettőnkkel (két babiloniai tudóssal)[16].
A cicit felerősítése
[A Gömárá leírja, milyen módokon lehet odaerősíteni a cicitet a ruhához:]
Ráv Áchá bár Jáákov négy szálat rögzített öltözéke mind a négy sarkára, mégpedig a következőképpen: először félbe hajtotta őket, hogy nyolc szálat for­máljanak, és azután bedugta őket öltözéke lyukába, úgy, hogy a hurok a szövet másik oldalán lógott ki, majd a fonalak végével megkerülte a szegélyt, és átbújtatta őket a hurkon, miáltal egy csúszócsomót készített belőlük, úgy hogy a szálak a csúszócsomónál fogva csüngnek le az öltözékről.
Ráv Áchá azért járt el így, mivel a Tóra[17] többes számban gödilim-nek, „fo­nott rojtok”-nak nevezi a cicitet, ez a kifejezés valójában kétszeres többes szám, hiszen az egyes számú gödil is legalább két összehajtott szálat jelent, mivel egy­etlen szálat nem lehet befonni, még ha félbe van is hajtva. A Tóra azzal, hogy a többes számú gödilim alakot használja, azt tanítja, hogy a cicit fonatának legalább annyi szálat kell tartalmaznia, amennyi legalább két fonat készítéséhez elegendő, azaz négy félbe hajtott, azaz nyolc szálat. Ráv Áchá ezért helyezkedik arra az álláspontra, hogy nem elegendő négy szálat átfűzni a lyukon, és aztán nyolc szállá hajtani őket (ahogyan ma szokás), mert az ő értelmezése szerint a vers azt kívánja, hogy a gödilim azaz négy félbe hajtott szál legyen keresztülfűzve a ruhán.
[Egy másik módszer:]
A difti Ráv Jirmijá öltözéke mindegyik sarkára nyolc szálat kötött, amelyek félbe hajtva tizenhatot tesznek ki, és nem formált belőlük csúszócsomót,hanem átfűzte a nyolc szálat a lyukon, aztán ráhajtotta őket az öltözék szélére, és csomóra kötötte őket. Azaz a cicit megkötésére a mi mai módszerünket használta, de négy helyett nyolc szállal.
Ráv Jirmijá elutasítja Ráv Áchának azt a feltételezését, miszerint a szálakat a lyukon történő átfűzés előtt félbe kell hajtani. Míg mi a gödilim-ből arra következtetünk, hogy a rojtnak négy szálat kell tartalmaznia, addig Ráv Jirmija úgy érti, hogy nyolcra utal. Ennek az az oka, hogy a szó םלדג-nek (gödilim) is lehetett volna írva, tehát a י (jud) betű nélkül. Mivel azonban egy fölösleges juddal, םילדג-nek van írva, ezért olyan, mintha a gödilim-et kétszer írták volna, s ilyenformán megkettőzték volna a megkívánt szálak számát. (Rási)
[Egy utolsó módszer:]
Már, Ráviná fia úgy készítette a cicitjeit, ahogyan mi, azaz négy szálat használt, ezeket átfűzte a lyukon, áthajtotta a sarkon, és csomóra kötötte. Ez a gö­dilim-nek arra az értelmezésére épül, mely szerint az mindössze négy szálra utal.
Micva nemzsidó által
[A Gömárá egy másik témára tér rá:]
Ráv Náchmán találkozott Ráv Ádá bár Áchávával, amint az épp cicit szálakat erősített az öltözékére, és a következő áldást mondta: „Áldott vagy Te, Örök Istenünk, a Világ Ura, aki megszentelt minket parancsolataival, és meg­hagyta nekünk a cicit készítését.” Gúnyosan így szólt hozzá: Mi ez a „cici” hang, amit hallok? Hiszen nem megmondta Ráv: A cicit fölerősítésére nem kell áldást mondani!
[A Gömárá egy hasonló beszélgetést idéz:]
Mikor Ráv Huná elhunyt, Ráv Chiszdá bement a tanházba[18], és Ráv két tanításának az ellentmondását tárta fel: Valóban azt mondta Ráv, hogy a cicit megkötésére nem kell áldást mondani, mint Ráv Náchmán állítja? De Ráv Jehudá azt mondta Ráv nevében: Honnan vezetjük le, hogy egy nemzsidó által fölerősített cicit nem használható? Onnan, hogy meg van írva[19]: „Szólj Izrael fiaihoz, és mondd meg nekik, hogy aggassanak rojtokat…”, Izrael fiai készítsenek maguknak cicitet, és nemzsidók ne készítsenek nekik. Ebből az következik, hogy a cicit felerősítése tevőleges parancsolat a zsidók számára. Mivel ezt Ráv mondotta, ezért nem mondhatta azt, hogy a cicit fölerősítése nem kíván áldást!
[A Gömárá megkérdezi:]
Mi az ellentmondás e között és az előző tanítás között?
[A Gömárá válaszol:]
Ráv Joszéf azt mondta: Ráv Chiszdá úgy tartja, hogy egy olyan micva esetén, amely akkor is érvényes, amikor egy nemzsidó hajtja végre, akkor ha a zsidó teljesíti ezt nem köteles rá áldást mondani,hiszen ekkor nem mondhatja a zsidó, hogy „Áldott vagy Te… aki megszentelt minket parancsolataival, és meghagyta nekünk…”. Azonban minden olyan micvára, amely érvénytelen, ha egy nemzsidó hajtja végre, áldást kell mondani, amikor egy zsidó teljesíti.
Ráv Chiszdá következésképp nem érti, hogyan mondhatott olyasmit Ráv, hogy a cicit rojtok fölerősítésére nem kell áldást mondani, mikor ő maga azt mondta, hogy a nemzsidó által fölerősített cicit érvénytelen. Ráv Chiszdá nézete szerint az utóbbi tanítás azt bizonyítja, hogy a cicit felerősítésére kell áldást mondani.
[A Gömárá megkérdőjelezi Ráv Joszéf által kifejtett alapelvet:]
Ténylegesen szabály az,hogy az áldásmondás annak függvénye, hogy érvényes-e az a micva, melyet egy nemzsidó hajtott végre?
Vegyük például fontolóra a körülmetélés esetét, amely akkor is érvényes, ha egy nemzsidó hajtja végre (és nincs szükség rá, hogy egy zsidó a micva kedvéért egy enyhe kiegészítő metszést ejtsen rajta), ahogyan egy Brájtából tanultuk:
Olyan városban, amelyikben nincs zsidó orvos, azaz mohél, aki képzett a körülmetélés végrehajtásában, de van nemzsidó vagy kutái[20] orvos, aki végre tudja hajtani, akkor a nemzsidó metélje körül a zsidó gyermeket, de ne a kutái. Mivel a nemzsidók nem metélik körül a fiaikat, ezért valószínűtlen, hogy a zsidó gyermeket egy pogány isten kedvéért metélnék körül. A kutáiak ezzel szemben körülmetélték a fiaikat, de előfordulhatott, hogy a zsidó gyermeket is a bálványuk kedvéért metélték körül. Ez a káros szándék teheti érvénytelenné a körülmetélést (Rási). Ezek rabbi méir szavai. Rabbi jehudá azt mondja: a kutáinak és nem a nemzsidónak kell körülmetélnie a zsidó gyerekeket. Rabbi Jehudá elismeri, hogy a nemzsidó által végzett körülmetélés érvényes, de egyébként helyteleníti, mert attól tart, hogy a nemzsidó kárt tehet a gyermekben.
Mindkét Bölcs tehát érvényesnek tekinti a nemzsidó által elvégzett körülmetélést. Mégis amikor egy zsidó hajtja végre, annak áldást kell mondania, ahogy azt tanították Bölcseink egy Brájtában[21]: a körülmetélő azt mondja: „Áldott vagy Te, Örök Istenünk, a Világ Ura, ki megszentelt minket parancsolataival, és meghagyta nekünk a körülmetélés micváját.”
Látjuk tehát, hogy annak ellenére, hogy nemzsidó is elvégezheti a körülmetélést, mégis ha zsidó teszi azt, akkor neki áldást kell mondania, ez pedig megkérdőjelezi Ráv Joszéf magyarázatát. – ? –
[A Gömárá válaszol:]
Ez az alapelv (miszerint csak olyan micvára kell áldást mondani, amelyet nemzsidó nem hajthat végre) kinek a véleményének felel meg? Ráv Chiszdá csak Rávnak tulajdonította, és ez a Ráv két tanítása közti ellentmondás alapja[22]. És valóban: Ráv érvényteleníti a nemzsidó által végrehajtott körülmetélést!
Ahogy ezt tanultuk: Honnan vezetjük le, hogy egy nemzsidó által végrehajtott körülmetélés nem érvényes, azaz nem csupán a gyermek védelmében tilos, de egyáltalán nem alkalmazkodik a bibliai törvényhez sem?[23] Dáru bár Pápá mondta Ráv nevében: Abból a versből van levezetve, hogy „Te (csak a zsidók) pedig tartsd meg szövetségemet (a körülmetélést)…”[24]. Rabbi Jochá­nán azt mondta: Abból a redundáns szóhasználatú versből van levezetve, hogy לומי לומה (himol jimol) „Metéltessék körül…”[25],ami úgy is olvasható másképpen magánhangzósítva: hámál jámul, a körülmetélt metéljen körül másokat. A vers tehát leszögezi, hogy a milát csak körülmetélt személy végezheti.
Következésképp helyénvaló Ráv Chiszdá állítása, hogy Ráv szerint csak a nemzsidó által végre nem hajtható micvára kell áldást mondani, de olyanokra, amelyeket nemzsidó végre hajthat, nem kell.
Ez megmagyarázza, miért tartotta Ráv Chiszdá Ráv rendelkezéseit ellentmondóknak. Abból, hogy Ráv érvénytelennek tekintette a nemzsidó által felkötött cicitet, hogy a cicit rögzítése áldást igényel – ellentétben azzal a szabályozással, amelyet Ráv Náchmán Rávnak tulajdonított, miszerint a cicitre mégse kell áldást mondani. – ? –
[A Gömárá tovább vizsgálja a Ráv Chiszdá-féle alapelv helytállóságát:]
A szukká esete a Ráv Chiszdá alapelvét támasztja alá, miszerint az, hogy kell-e áldás vagy sem, attól függ, hogy a nemzsidó alkalmas-e a cselekedet végrehajtására; a tfilin esete viszont megcáfolja.
[A Gömárá kifejti:]
Vegyük fontolóra a szukká építését, amely akkor is érvényes, ha nemzsidó készítette, hisz egy Brájtában azt tanultuk: nemzsidó szukkája, akik a nyári hónapokban ebben laknak, nő szukkája[26], állat szukkája, amelyet azért építettek, hogy állatoknak árnyékot biztosítson, kutái szukkája és minden fajta még a felsoroltaknál is alsóbb rendű szukká használható, ha a törvénynek megfelelően van fedve,azaz ezeknek a sátraknak a fedelét akkor használható az ünnepi sátornak, ha azt árnyékadónak szánták, mintsem azért, hogy a teret kinek-kinek elkerítse.
És mikor egy zsidó szukkát épít, nem kell áldást mondania rá, hisz egy Brájtá azt tanította: aki szukkát készít magának, azt mondja: „Áldott vagy Te, Örök Istenünk, a Világ Ura, ki életben tartott, megőrzött bennünket, s engedte megérnünk ezt a mai napot!”[27] amikor az ünnepkor beleül (a szukkába), azt mondja: „Áldott vagy Te, Örök Istenünk, a Világ Ura, ki megszentelt minket parancsolataival, és meghagyta nekünk, hogy a sátorban lakjunk.”
A Brájtából egyértelműen kiderül azonban, hogya „…meghagyta nekünk, hogy készítsünk szukkát” áldást nem mondunk. A szukká esete tehát alátámasztja Ráv Chiszdá kijelentését, miszerint ha egy micva nemzsidó által is végrehajtható, akkor nem mondunk áldást a végrehajtására[28].
(42/b lap kezdődik)
[A Gömárá folytatja:]
A tfilin esete viszont cáfolja Ráv Chiszdá alapelvét.
Vegyük fontolóra a tfilinek készítését, amelyek nem használhatóak, ha egy nemzsidó írja őket, ahogy Ráv Chináná, a pásránjái Rává fia, a következő Brájtát tanította: Az a tóra-tekercs, tfilin vagy mezuza, amelyet szadduceus, kutái, bálványimádó, nemzsidó rabszolga, nő, kiskorú vagy hitehagyott zsidó írt, nem használható, mert írva van[29]: „kösd őket jelképként kezedre (tfilin)… írd fel őket házad ajtófélfáira (mezuza)…”, a két fogalom egymás után következéséből van levezetve: akire vonatkozik a micva, hogy kössön tfilint a karjára (azaz akit kötelez a tfilin micvája, és hisz benne)[30], az megfelel arra, hogy Tóra-tekercset, tfilint és mezuzát írjon, és akire nem vonatkozik a micva, hogy kössön tfilint a karjára, az nem felel meg arra, hogy Tóra-tekercset, tfilint és mezuzát írjon[31]. Ha tehát a tfilint egy nemzsidó, vagy a fentebb felsoroltak bármelyike írja, akkor nem alkalmas használatra.
Mégis, mikor egy zsidó tfilint ír, nem kell neki áldást mondania[32]. Hiszen Ráv Chijá, Ráv Huná fia, küldött egy tanítást Erec Izraelből rabbi Jochánán nevében, amely felsorolta a tfilinnel kapcsolatos összes áldást. A tfilin karra kötésére ezt mondja: „Áldott vagy Te… ki megszentelt minket parancsolataival, és meghagyta nekünk a tfilin rakását”, a tfilin fejre helyezésére ezt mondja: „Áldott vagy Te… ki megszentelt minket parancsolataival, és meghagyta nekünk a tfilin parancsát”[33]. Ezek a tfilinekkel kapcsolatos áldások, de az „…ki… meghagyta nekünk, hogy készítsünk tfilint” áldást nem mondjuk el.
Mivel a tfilint nem írhatja ugyan nemzsidó, de ha egy zsidó írja, annak nem kell áldást mondania, ezért megcáfoltuk Ráv Chiszdának azt az alapelvét, hogy ha egy nemzsidó nem alkalmas egy micva végrehajtására, akkor a cselekedetet végrehajtó zsidónak áldást kell mondania és vice versa.
Az áldásmondás kritériuma
[A Gömárá elmagyarázza, mi a valódi kritériuma annak, hogy mondunk-e áldást egy micvára vagy sem:]
Nem egyértelmű viszont, hogy a következő az oka annak, hogy egyes micvákra kell áldást mondani, másokra pedig nem:
Ha egy zsidó hajt végre olyan cselekedetet, amelynek teljesítése valamilyen micva befejezése – például körülmetélés –, akkor áldást kell mondania, attól függetlenül, hogy ez a cselekedet akkor is érvényes, ha egy nemzsidó hajtja végre.
És ha egy zsidó olyan cselekedetet hajt végre, amelynek teljesítése nem valamilyen micva befejezése – például tfilin írása (ami csupán előkészítése annak, hogy a karunkra illetve a fejünkre kötözzük a tfilineket, ami egy tevőleges micva befejezése) –, a zsidónak nem kell áldást mondania, attól függetlenül, hogy ez a cselekedet akkor is érvényes, ha egy nemzsidó hajtja végre.
Milyen ruhára kell cicit?
[Miután Ráv Joszéf Ráv Chiszdának tulajdonított alapelvét megcáfolta, a Gömárá egy új magyarázatot kínál Ráv Chiszdá nézetére, miszerint a cicit fölerősítése áldást kíván, és Ráv Náchmán nézetére, amely szerint nem kíván áldást.]
És a cicit felerősítésére mondandó áldás dolgában a következőben nem értenek egyet:
Az egyik mester (Ráv Chiszdá) azt mondja, hogy a cicit öltözékkel kapcsolatos kötelezettség,ami azt jelenti, hogy minden négysarkú ruhadarabra kell cicit, akár viselik, akár nem. Amikor tehát cicitet erősítünk egy ruhadarabra, azzal teljesítünk (befejezünk) egy micvát, következésképp ez a cselekedet áldást kíván.
A másik mester azonban (Ráv Náchmán) úgy tartja, hogy a cicit személyes kötelezettség,ami csak akkor lép életbe, amikor felöltünk egy öltözéket. Tehát az, hogy cicitet erősítünk egy ruhadarabra, mielőtt még fölvennénk, nem teljesíti (nem fejezi be) a micvát, s ennek megfelelően nem kell rá áldást mondani.
Nemzsidó is készíthet cicitet
[Az előző vita Ráv szavainak idézésére épült, ami szerint Ráv azt tanította, hogy a nemzsidó által fölerősített cicit érvénytelen. A Gömárá egy másik változatot idéz:]
Ráv Mordecháj azt mondta Ráv Ásinak: Ti így tanítjátok Ráv szabályát. Mi viszont így tanítjuk: Ráv Jehudá azt mondta Ráv nevében: Honnan vezetjük le, hogy a nemzsidó által fölerősített cicit nem használható? Onnan, hogy meg van írva[34]: „Szólj Izrael fiaihoz… készítsenek nekik rojtokat ruhájuk sarkaira…”. „…Készítsenek nekik…”, tehát azt is jelentheti, hogy mások (azaz akár nemzsidók) is készíthetnek cicitet Izrael fiainak. E változat szerint nincs semmiféle ellentmondás Ráv Náchmán és Ráv Jehudá Ráv nevében elmondott két tanítása között[35], miszerint a cicit odaerősítésére nem kell áldást mondani, megegyezik azzal a tanítással, hogy a nemzsidó által készített cicit érvényes.
A cicit és a tfilin alapanyagának kikészítése
[A Gömárá egy másik téma felé fordul:]
Ráv Jehudá mondta Ráv nevében: Ha valaki olyan szálakból készít cicitet, amelyek korábban kerültek a ruhadarab sarkára, és nem azért rögzítették oda őket, hogy cicitként szolgáljanak, például „tüskefonalból”[36], hímzőfonalból[37] vagy rojtból[38] készít cicitet, az érvénytelen, mert a cicitet önmaga – azaz a micva – kedvéért kell odaerősíteni[39]. De ha valaki közönséges szövőfonal-gombolyagból veszi a szálat, az érvényes,noha a fonalat, amit használt, nem a micva kedvéért fonták. Azért érvényes, mivel a micva kedvéért rögzítették a ruhadarabhoz. Annak, hogy nem a micva szándékával fonták, azért nincs jelentősége, mert a fonást nem tekintjük a megparancsolt cicitkészítés-hez tartozó folyamatnak.
[Ráv Jehudá folytatja:]
Mikor Smuél előtt megismételtem ezt a szabályt[40], azt mondta: Még ha a cicit közönséges szövőfonal-gombolyagból készül is, akkor is érvénytelen, mert megkívánjuk, hogy a cicit fonalát a maga (azaz a micva) kedvéért fonják.
Ráv és Smuél egyetért abban, hogy a cicitet a micva kedvéért kell elkészíteni, de míg Ráv szerint az „elkészítés” csupán a fonálnak a ruhadarabhoz történő erősítéséből áll, Smuél szerint a fonás is beletartozik.
[A Gömárá bemutatja ennek a vitának az egyik tannaita precedensét:]
Ez a dolog Tannák vitájának tárgya, amint azt a következő Brájtá mutatja: Ha valaki arannyal borítja a tfilint, vagy egy nem-kóser állat bőrével borítja be, az a tfilin nem használható.
Az aranydobozkák érvénytelenek, mivel még a tfilin szíjainak is fekete bőrből kell lenniük, így nyilvánvaló, hogy a dobozoknak is.
Ami a nem-kóser állat bőrét illeti, az azért érvénytelen, mert a Tóra azt mondja[41]: „És legyen ez jelképként kezeden és emlékeztetőként szemeid között, hogy a Örökkévaló igéje legyen szádban…”. A Bölcsek értelmezése szerint ez azt jelenti, hogy a tfilin dobozkáit valami olyasmiből kell készíteni, amit szabad a szájunkba venni, márpedig ez kizárja a nem-kóser állat bőrét (Rási).
Ha kóser állat bőrét használja, az esetben még akkor is használható, ha a bőr, amellyel a tfilintbevonja, nem annak kedvéért lett kikészítve, azaz nem azért, hogy a tfilin micvájához használják fel. Ez a Bölcsek véleménye. Rábán simon ben gámliél viszont azt mondta: még ha kóser állat bőrét használta is, nem használható – kivéve, ha eredetileg annak (a micvának) kedvéért készítette ki a tfilin bevonására használt bőrt.
A Bölcsek és Rábán Simon ben Gámliél tehát nem értenek egyet abban, hogy a tfilin dobozkájának készítéséhez felhasználandó bőrt már a kikészítés során a micva szándékával kell-e kikészíteni. Ebből következik, hogy a cicitet illetően hasonlóképpen nem értenek egyet abban, hogy a fonalat, amiből a cicitet készíteni akarják, eredendően a micva szándékával kell-e elkészíteni.
Ráv véleménye tehát párhuzamos a Bölcsekével, Smuél véleménye pedig Rábán Simon ben Gámliélével[42].
A kékbíbor
[A Gömárá a töchélet (kékbíbor) festésének témaköre felé fordul:]
Ábájé mondotta Ráv Smuél bár Ráv Jehudának: Hogyan fested ezt a kékbíbor szálat?
Ráv Smuél bár Ráv Jehudá így válaszolt: Vesszük a chilázon[43]nevezetű tengeri lény vérét meg bizonyos füveket, beletesszük őket egy fazékba, és felforraljuk őket. Ez a keverék a kékbíbor festék[44].
Utána kiveszünk egy kevés festéket egy tojáshéjba, és kipróbáljuk egy gyapjúpamaton:megvizsgáljuk, hogy jól fog-e a festék. Utána kiöntjük a tojáshéjban maradt festéket, és elégetjük a próbára használt gyapjúpamatot.
[A Gömárá elmondja, miért szükséges ez az eljárás:]
Tudj meg ebből három dolgot:
a) tudd meg belőle, hogy a próbaként megfestett gyapjú nem felel meg arra, hogy cicitfonal készüljön belőle. Ez abból van levezetve, hogy a próbához használt gyapjúpamatot elégetjük, ami nyilvánvalóan elővigyázatossági intézkedés annak érdekében, hogy ne lehessen felhasználni a cicit kékbíbor szálához. (Rási);
b) tudd meg belőle, hogy a kékbíbor festését a maga kedvéért kívánjuk meg,azaz azért, hogy a micvához használható legyen. Ez is a gyapjúpamat elégetéséből van levezetve[45]: mivel nem a micva kedvéért festették meg, ezért nem felel meg[46];
c) tudd meg belőle, hogy a próbához használt festék alkalmatlanná válik kékbíbor festésre.
Ennek a szabálynak két pontja van:
(1) Miután a festéket használták már valaminek a megfestésére (itt most a gyapjúpamatról van szó), alkalmatlanná válik a cicit kékbíbor szálainak készítésére;
(2) ha egy csekély mennyiségű ilyen használt festék (például egy tojáshéjnyi) belekeveredik a nagyobb mennyiségű, még fel nem használt festékbe (tehát abba, ami a festőfazékban maradt), akkor az előbbi az utóbbit alkalmatlanná teszi (Rási).
Az első pont abból vezethető le, hogy a próbát a tojáshéjban, és nem a fazékban végezzük el. A másodikat pedig abból kell levezetni, hogy a tojáshéjat eldobjuk.
[A Gömárá azt tudakolja, hogy ezek vajon ténylegesen három külön törvényt alkotnak-e:]
Az a törvény, miszerint a próbaként megfestett gyapjú nem felel meg arra, hogy cicitszálat készítsünk belőle, ugyanaz a törvény, amelyik megkívánja, hogy a kékbíbor szálakat a maguk kedvéért fessük. ?
[A Gömárá válaszol:]
Ráv Ási azt mondta: Az előzőt a „Mi az oka” stílusában mondották, és azt jelenti: Miért nem felel meg a próbaként megfestett gyapjú arra, hogy cicitszálakat készítsünk belőle? Azért, mert megkívánjuk, hogy a kékbíbor festés önmaga kedvéért történjen.
A fentebbi három szabály tehát lényegében véve két törvény, amelyekből az elsőhöz (az a. ponthoz) indoklás is tartozik (ez a b. pont).
[A Gömárá megjegyzi, hogy a fenti törvények közül az utolsót (a c. pontot) vitatják:]
Ez egy tannaita vita tárgya, ahogyan azt a következő Brájtá mutatja: A próbára használt festék nem felel meg arra,hogy a kékbíbor festésben tovább használják, mert írva van[47]: „teljesen kékbíborból”. Ezek rabbi chániná ben gámliél szavai.
Ezen vélemény szerint a „teljesen” szó azt jelenti, hogy a legerősebben ható színezőanyagot kell használni a kékbíbor szálak megfestéséhez. Nem szabad tehát olyan színezőanyagot használni, amivel előzőleg megfestettek már valamit, mert akkor a második festés gyengébb minőségű lesz.
E szerint a próbára használt festék esete az egyszer már használt festék alkalmatlanságának csak egyik példája. Lényegében azt mondja, hogy ha egy festéket egyszer már használtak valamilyen célra – ide értve a kékbíbor szálak festését is –, akkor többé nem alkalmas kékbíbor szálak festésére.
Rabbi jochánán ben dáháváj azt mondja: még a második árnyalatú kékre festett is megfelel kékbíbornak, mert írva van: „karmazsin színű fonalat”,ami értelmezhető úgy is, hogy második festésű vörös gyapjú[48].
A שני תולעת(sni toláát) kifejezés, amit a Tóra használ a vörös gyapjúszálra, „második [festésű] vörös”-ként is értelmezhető. Rabbi Jochánán ben Dáháváj ebből vezeti le, hogy a kohének öltözékéhez készítéséhez szükséges fonal megfestésére használt vörös festéket szabad egynél többször felhasználni. És mivel a kohén öltözékkel kapcsolatosan kétszer is ugyanaz a vers[49] említi a „kékbíbor”-t és a „vörös fonal”-at, ez azt tanítja, hogy ennek a törvénynek a tükrében a kékbíbor hasonló a vörös fonalhoz (Rási a Chidusé HáRásbá értelmezése szerint).
Kitől vásárolhatunk kegytárgyakat?
[Egy kékbíborral foglalkozó Brájtá:]
A Bölcsek azt tanították egy Brájtában: A kékbíbornak nincs semmiféle vizsgálata, vagyis nincs olyan módszer, amivel meg lehetne állapítani, hogy a kékbíbor szál kék fonala valódi-e, vagy indigóval festették[50], és következésképp csak szakembertől,azaz megbízható személytől szabad vásárolni,aki tudja, hogy az indigó alkalmatlan erre a célra.
Ezzel ellentétben a tfilin vizsgálatának vannak módszerei, azaz meg tudjuk vizsgálni a tekercset, hogy megfelelő-e, nincs e benne fölösleges betű, vagy nem hiányzik-e belőle, de ennek ellenére csak szakértőtől szabad vásárolni. Az eladónak tudnia kell, hogy a tfilin készítéséhez használandó bőrt (értve ezalatt a dobozkák és a tekercsek készítéséhez használt bőröket egyaránt) a micva kedvéért kell kikészíteni. Mivel utólag már képtelenség megállapítani, hogy megfelelő szándékkal készítették-e ki a bőrt, ezért a bizonyság egyetlen módja az, hogy ha megbízható személytől vásároljuk.
Végül a Tóra-tekercsek és a mezuzák vizsgálatának vannak módszerei, és bárkitől vásárolhatók,mivel a tfilinnel ellentétben a Tóra-tekercsekhez és a mezuzákhoz használatos pergameneknek nem kell a micva szándékával készülniük (Rási)[51].
(43/a lap kezdődik)
A kékbíbor eredetiségének vizsgálata
[A Gömárá megkérdi:]
Tényleg nincs módszer a kékbíbor megvizsgálására? De hiszen Ráv Jichák, Ráv Jehudá fia, végzett ilyen vizsgálatot. [E vizsgálat hozzávalóit a בגש”םBöGeSeM mozaikszó segít megjegyezni[52].]
Timsót[53] vett, görögszéna nedvét, és negyvennapos vizeletet[54], és ezekben áztatta a kékbíbort estétől reggelig. Ha a fonal színe megfakult, alkalmatlannak minősült, mert a fakulás indigót jelez, ha pedig nem fakult meg a szín, alkalmasnak minősült, mert ez mutatja a kékbíbor valódiságát.
Ráv Ádá Rává előtt szólva azt mondta ráv Ávirá nevében,hogy a következő próba használatos: Végy kemény árpakovászt, tedd bele a fonalat, és süsd meg így, a fonallal együtt. Ha a fonal színe jobbra változik, akkor megfelel, ha pedig rosszabbra, akkor nem. És a következő emlékezetsegítő szolgál annak megjegyzésére, hogy melyik változás jelzi az alkalmasságot, és melyik az alkalmatlanságot: aki rosszabbra fordítja a szavait, azt hamisnak tartjuk, aki pedig jobbra – túlteljesíti az ígéretét, azt igaznak.
Azt mindenesetre látjuk, hogy léteznek módszerek a kékbíbor fonal valódiságának a megállapítására. Miért állítja a Brájtá, hogy a kékbíbornak nincs vizsgálata?
[A Gömárá válaszol:]
A Gömárá újraértelmezi a Brájtát: Mi az igazi jelentése annak, amit a Brájtá állít, nevezetesen hogy „a kékbíbornak nincs vizsgálata”? Ez olyan esetre vonatkozik, amikor tartani lehet attól, hogy a fonalat a festék kipróbálásakor festették meg. Még ha a kékbíbor fonal állja is a fentebb említett próbákat, és valódinak bizonyul, akkor sem lehet eldönteni, hogy a micva vagy a próba kedvéért festették-e meg. Ezért kell a kékbíbort megbízható embertől vásárolni, aki tudja, hogy a próba céljából festett fonal nem alkalmas cicitnek.
[A Gömárá egy tanulságos történetet idéz:]
Ráv Ácháj[55] idejében történt, hogy a Máské városába való Már kékbíbort hozott. A kékbíbort alávetették Ráv Jichák, Ráv Jehudá fia, próbájának, és a szín kifakult. Ezután Ráv Ádá módszerével vizsgálták meg, és a szín jobbra változott. Úgy gondolták, cicitkészítéshez alkalmatlannak nyilvánítják,mert az első próbát nem állta ki. Ráv Ácháj azt mondta nekik: De ez a fonal se nem valódi kékbíbor, se nem indigó! Ha az, hogy az első próbát nem állta ki, azt jelenti, hogy nem kékbíbor, akkor annak, hogy a második viszont átment, azt kell bizonyítania, hogy nem indigó. Pedig hát a fonal nyilvánvalóan vagy kékbíbor, vagy indigó!
Ebből akísérletből tehát azt kell tanulnunk, hogy Ráv Jichák, Ráv Jehudá fia, és Ráv Ádá tanításai nem két külön vizsgálati módszer, hanem kiegészítik egymást:
Ha Ráv Jichák, Ráv Jehudá fia, módszerével, az elsőként elvégzendő próbával vizsgáljuk a kékbíbor fonalat, és a színe nem fakul meg, akkor határozottan alkalmas cicitnek, mivel az indigó biztosan elhalványult volna. Ha viszont elhalványul a színe,  akkor még mindig kétséges a dolog, és Ráv Ádá módszerével, azaz a kemény árpakovászban történő megsütéssel is meg kell vizsgálni. Ha akkor a színe jobbra változik, akkor a fonal alkalmas cicitnek, mivel kékbíbornak bizonyult, ha pedig rosszabbra változik, akkor alkalmatlan,mivel indigónak bizonyult.
[Ráv Ácháj elemzését alátámasztják:]
A következő üzenetet küldték onnan (Erec Izraelből): Ráv Jichák, Ráv Je­hudá fia, tanításai és Ráv Ádá tanításai összhangban vannak egymással.
[Egy másik ide kapcsolódó eset:]
Rabbi Máni körültekintő ember volt, és csak a fenti Brájták szigorú szabályait szem előtt tartva vásárolt kékbíbort, melyek szerint a próba céljából megfestett fonal nem felel meg kékbíbornak, s következésképp szakembertől kell vásárolni. Egyszer egy bizonyos öreg azt mondta neki: Eljárásod dicséretes, mivel eleid elei is így cselekedtek, és ennek köszönhetően dolgaik sikeresek voltak.
Cicit a nem-zsidónál
[A Gömárá egy idevágó Brájtát idéz:]
A Bölcsek azt tanították egy Brájtában: Aki olyan ruhadarabot vásárol a piacon, amelyen cicit van (azaz tálitot vesz), akkor ha zsidótól veszi, akkor az használható, ugyanis megtartjuk azon feltételezésünket, hogy azon levő kékbíbor megfelelő szándékkal lett befestve, tehát kóser.
Ha nemzsidótól veszi, arra az esetre a következő törvény vonatkozik:
Ha kereskedőtől veszi, használható, mert feltételezzük, hogy a kereskedő zsidótól vette, mivel az nem kockáztatná üzleti hírnevét azzal, hogy hamis színben tüntesse fel az áruját.
Ha pedig magánembertől vette, akkor az nem használható,mivel annak nem kell félnie, hogy kiderül, hogy hamis színben tüntette fel az eladni való holmiját. Következésképp még ha próbának vetjük alá, és valódinak találjuk is a kékbíbort, számításba kell vennünk azt a lehetőséget, hogy a nemzsidó maga festette meg, és nem a micva kedvéért (Nimuké Joszéf).
A szabály, miszerint a nemzsidó kereskedőtől vásárolt ruhadarab használható, annak ellenére is érvényes, hogy azt mondották: cicites ruhadarabot csak akkor szabad nemzsidónak eladni, ha az eladó előbb leveszi róla a ciciteket. E szabály ellenére, ha egy kereskedéssel foglalkozó nemzsidó ad el egy cicittel ellátott tálitot, az a feltételezés, miszerint nem valószínű, hogy egy csekély haszon ellenében kockára tegye a jó hírét, okot ad arra a következtetésre, hogy a tálitot egy törvényszegő zsidó adta el neki.
[A Gömárá megpróbál magyarázatot adni a fent említett megszorításra:]
Mi az oka,hogy nem szabad cicites ruhadarabot nemzsidónak eladni?
Itt Babilóniában azzal magyarázták, hogy ezt a rendeletet azért léptették életbe, mert attól tartottak, hogy a nemzsidó a tálitot egy nemzsidó utcanőnek adja fizetségül, minek folytán az azt állíthatja, hogy a zsidótól kapta, és ezzel az illetőt annak gyanújába keveri, hogy vele hált[56].
Ráv Jehudá azonban azt mondja: A fenti tilalomnak az az aggodalom a magyarázata, hogy ha a nemzsidó tálitot visel, előfordulhat, hogy egy zsidó szintén zsidónak nézi, és esetleg útitársul szegődik ehhez a nemzsidóhoz, és az meggyilkolja[57].
Kire kötelező a cicit parancsa?
[A Gömárá egy másik témát vet fel:]
Ráv Jehudá szokta odakötni a kékbíbor szálakat – azaz a cicitet – háza népe (azaz a felesége)[58] négysarkú ruhájához. Továbbá az is szokása volt, hogy reggelente, mikor magára öltötte a maga négysarkú ruháját, elmondta az áldást: „Áldott vagy Te, Örök Istenünk… ki megszentelt minket a parancsoltaival, és meghagyta nekünk, hogy tálitot öltsünk!”
[A Gömárá elemzi ezt az gyakorlatot:]
Mivel Ráv Jehudá cicitet erősített a felesége ruhájához, ebből világosan látszik, hogy szerinte a cicit olyan tevőleges parancsolat, mely nem kötődik egy meghatározott időponthoz, hiszen a Misna[59] azt tanítja, hogy a meghatározott időpontokhoz kötődő tevőleges parancsok nőkre nem vonatkoznak.Azaz úgy tartja, hogy a micva éjszakára ugyanúgy vonatkozik, mint nappalra. Akkor pedig miért mondott minden egyes reggel áldást a cicitre?
Mivel a cicit kötelezettséget nem szakítja meg az éjszaka, akkor ezt a micvát illetően a napi kötelesség az előző napi folytatása. Ennek megfelelően az áldást csak akkor kell elmondani, amikor valaki első alkalommal ölti magára a négysarkú ruhadarabot. Onnantól kezdve csupán egyetlen cicit-kötelezettség kötődik hozzá; az új nap nem hoz magával új micvát (Rási). – ? –
[A Gömárá válaszol:]
Ráv Jehudá annak rendeletnek megfelelően járt el, amit rabbi Jehudá, a Fejedelem mondott. Ahogy egy Brájtá tanította: Valahányszor magunkra vesszük a tfilineket, áldást mondunk rájuk. ezek rabbi Jehudá szavai. A tfilinviselés kötelessége egész napra érvényes de éjszakára nem; Rabbi Jehudá úgy rendelkezik, hogy annak, aki reggel a tfilinek feltevésekor elmondta az áldást, de aztán napközben levette őket, az újbóli felvételükkor még akkor is újra el kell mondania az áldást, ha napjában százszor ismétli ezt a műveletet. Tehát rabbi Jehudá úgy tartja, hogy az áldást még akkor is a micva minden egyes teljesítésekor el kell mondani, ha azok egy olyan időszakban történnek, amikor a kötelezettség folyamatos. Ráv Jehudá rabbi Jehudával ért egyet, s következésképp habár a cicit parancsa nem időhöz kötött tevőleges parancsolat, és így a kötelezettség folyamatos, az áldást mégis minden felöltéskor el kell mondani.
Ha ez így van, akkor Ráv Jehudának a nap minden órájában, valahányszor csak levetette és újra magára öltötte a ruhadarabot, is el kellett volna mondania az áldást. Miért csak reggelente mondta el?
[A Gömárá válaszol:]
Ráv Jehudá szemérmes ember volt, és egész nap nem vetette le négysarkú ruhadarabját. Így, bár elfogadta rabbi Jehudá véleményét, miszerint a micva minden egyes teljesítésekor el kell mondani az áldást, mégse volt lehetősége elmondani az áldást csak naponta egyszer, reggel, amikor beburkolta magát.
[A Gömárá kérdezi:]
De akkor miért mondta éppen reggel az áldást? Nem akkor kellett volna elmondania az áldást, amikor először magára öltötte a ruhadarabot?[60]
[A Gömárá válaszol:]
Akkor mondta el az áldást, amikor az éjszakai öltözékét nappalira cserélte[61].
 
[A nők kötelezettségével kapcsolatban egy Brájtát idéz:]
A Bölcsek azt tanították egy Brájtában: A cicit micvája mindenkire nézve kötelező, akár kohén, lévi, izraelita, betért, nő vagy nemzsidó rabszolga. rabbi simon a nők esetében kivételt tesz, mert a cicitegy meghatározott időhöz kötődő tevőleges parancsolat, és a nőkre[62] semmilyen olyan tevőleges parancs nem vonatkozik, amelyik egy meghatározott időhöz van kötve.
A háláchá rabbi Simon véleményét követi, így tehát a nők számára nem kötelező a cicit parancsa.
(44/a lap kezdődik)
A chilázon
[A Gömárá egy Brájtát idéz, amely a kékbíbor festék forrásával foglalkozik:
A Bölcsek azt tanították egy Brájtában: A chilázon testének színe hasonló a tengeréhez, alkata hasonló[63] a haléhoz[64], hetven évente[65] jön ki a vízből a földre, és a kékbíbor szálakat a vérével festik[66]. következésképp,mivel a chilázon ilyen ritka a szárazföldön, a kékbíbor szál drága.
A cicit micvájának jutalma
Egy Brájtá azt tanította: Rabbi nátán azt mondta: nincs még egy könnyű micva sem írva a tórában, amelymint majd látni fogjuk, ne vezetne bőkezű jutalomhoz ezen a világon. és az eljövendő világban várható jutalomról nem is tudom, mennyire nagy lesz!,
[Rabbi Nátán alátámasztja az állítását:]
Menj, és lásd ezt a cicit micvájának e történetéből: Történt egyszer egy bizonyos zsidó emberrel, aki, bár más dolgokban felületes volt, a cicit micváját mindig aprólékos pontossággal betartotta, hogy fülébe jutott: van egy utcanő a tengerparti városokban, akinek a szolgálatait oly nagyra értékelik, hogy fizetségül négyszáz arany dinárt kér. Ez a bizonyos ember küldött neki négyszáz aranyat, és megüzente, mikor látogatja meg. amikor eljött az ideje, megérkezett a nő házához, és leült a kapuban. A szolgálólánya észrevette, bement, és szólt az úrnőjének. „megérkezett az az ember, aki négyszáz aranyat küldött neked, és itt ül a kapu előtt.” A nő azt mondta: „vezesd be!”.
Hét ágyat ágyazott meg a férfinak, egyiket a másik fölött, hat ezüstöt, meg egy aranyat[67], és az ágyak között egy-egy ezüstlétra volt, csak a legfelső volt aranyból. a nő fölmászott a létrákon, és ruhátlanul leült a legfelső ágyra, és a férfi is nekifogott a mászásnak, hogy ruhátlanul leüljön vele szemben.
Eközben viszont négy cicitrojtja a szemébe hullt[68]. A férfi ekkor lesiklott a létrákon, leült a földre, és a nő is lesiklott a létrákon, és ő is leült a földre, és azt mondta a férfinak: „róma urára![69] Esküszöm, hogy nem szabadulsz tőlem, míg meg nem mondod, mi hibát leltél bennem”.
A férfi azt felelte: „az isteni szolgálatra![70] Esküszöm, hogy még sose láttam hozzád foghatóan gyönyörű nőt, viszont van egy micva, amit az örökkévaló, a mi istenünk parancsolt meg nekünk, és annak neve cicit, és ezzel a micvával kapcsolatban kétszer van írva a Tórában[71]: én vagyok örök istenetek[72]. Az egyik azt tudatja velünk: ťén vagyok, aki által a romlott végül elnyeri büntetésétŤ, a másik pedig azt, hogy ťén vagyok az, aki által ez erényes végül elnyeri a jutalmát.Ť ebben a pillanatban ez a négy cicit rojt úgy tűnt föl előttem, mint négy tanú,aki tanúja lesz a bűnnek, amit el akarok követni.”
Azt mondta a nő neki (a férfinak): „nem hagylak elmenni, míg meg nem mondod, mi a neved, mi a neve a városodnak, mi a neve a tanítódnak, és mi a neve az tanházadnak, ahol a tórát tanulod.” A férfi leírta mindezt, és a kezébe adta.
Miután elment, a nő fölkelt, és három részre osztotta minden vagyonát: egyharmadát az állam tisztségviselőinek adta, megvesztegetésként, hogy engedjék áttérni a judaizmusra. egyharmadát a szegényeknek adta, egyharmadát pedig magához vette. Így osztotta el minden vagyonát, kivéve az ágyneműket, amiket magával vitt[73]. És eljött rabbi chijá tanházába. Azt mondta neki: „rabbi, adj utasítást rólam, hogy térítsenek engem be.” A rabbi azt mondta neki: „lányom, igazán az Ég kedvéért kívánsz betérni? talán az egyik tanulóra vetettél szemet, hogy feleségül menj hozzá? És olyan nemzsidót, akit a betérésben alsóbbrendű ok motivál, például házasság, nem lehet befogadni.[74] A nő erre elővette a magával hozott írást, odaadta neki, és elmesélte az egész történetet, azt hogy milyen mély benyomást tett rá a tanítvány arcába hulló négy cicit csodája, amely megmutatta neki a micvák komolyságát, és meggyőzte a rabbit, hogy valóban az Ég kedvéért kíván betérni.
Miután betért, rabbi Chijá azt mondta neki: „eredj, és gyűjtsd be vagyonodat, azaz menj feleségül ahhoz a tanulóhoz, akivel a házadban találkoztál”. A nő megtette, és ugyanazzal az ágyneművel, amivel először tiltottan ágyazott meg neki, most megengedetten tette.
[Rabbi Nátán így fejezi be:]
Ez a jutalma ezen a világon annak, aki lelkiismeretesen betartja a cicit micváját; és az eljövendő világban várható jutalomról nem is tudom, mennyire nagy lesz!
Mennyi idő után kötelező a cicit és a mezuza?
[A Gömárá még egy szabályt idéz a cicittel kapcsolatban:]
Ráv Jehudá azt mondta: A kölcsön kért négysarkú ruhadarabra, amíg kölcsönben van, teljes harminc napig nem kell a kölcsönkérőnek cicitet fölerősíteni[75]. A harminc nap letelte után, azonban a Bölcsek rendelete alapján már kötelező.
[A Gömárá alátámasztja ezt a szabályt:]
Hasonlóképpen tanította egy Brájtá: Aki egy fogadóban lakik izraelben, vagy aki házat bérel izraelen kívül, annak harminc napig nem kell mezuzát erősítenie az ajtófélfájára, mert még nem rendezkedett be (Rási). A harminc nap letelte után azonban köteles.
Aki viszont izraelben bérel házat, annak az izraelben történő letelepedés érdekében azonnal fel kell tennie a mezuzát. A Bölcsek ugyanis elrendelték, hogy Izrael területén még a bérlőnek is haladéktalanul föl kell szerelnie a mezuzát, hiszen ez elveheti az illető kedvét az esetleges elköltözési szándékától, mivel a törvény úgy szól[76], hogy ha valaki egyszer fölszerelte a mezuzákat az ajtófélfákra, akkor már akkor sem távolíthatja el őket, ha elköltözik. Ha pedig mégis elköltözik, az ajtófélfákon maradt mezuzák arra fognak ösztönözni más zsidókat, hogy költözzenek be.
Akinek csak egy tfilinje van
[A Misnában az áll:]
A KÉZRE VALÓ TFILIN hiánya NEM ÉRVÉNYTELENÍTI A FEJRE VALÓT ÉS A FEJRE VALÓ hiánya NEM ÉRVÉNYTELENÍTI A KÉZRE VALÓT, s mivel mindkettőre külön-külön előírás vonatkozik, aki a tfilinnek csak az egyik részét tette föl, az is részben teljesítette a parancsolatot.
[A Gömárá pontosítja e szabályt:]
Ráv Chiszdá azt mondta: Ezt csak azzal az esettel kapcsolatban tanították, amikor valakinek megvan mindkét tfilinje, de csak az egyiket viseli, ebben az esetben legalább azt a micvát teljesíti, de ha nincs meg neki mindkettő, akkor mindkét tfilin elengedhetetlen a másik érvényességéhez, és egyik sem viselhető a másik nélkül.
[Ráv Chiszdá rendelkezését kétségbe vonják:]
Azt mondották Ráv Chiszdának: Ezt komolyan mondod? Nem kéne legalább egy tfilint viselnie annak, akinek csak egy tfilinje van?
[Ráv Chiszdá visszavonja a szabályát:]
Azt mondta nekik: Nem! Én nem ezt mondom, mert ha feltételezzük, hogy nincs lehetősége két micva[77]teljesítésére, de megvan a lehetősége egyre, akkor hát nem természetes, hogyazt az egy micvát legalább teljesítenie kell? Nyilvánvaló, hogy az embernek minden micvát teljesítenie kell, amire képes. Tehát még ha csak egy tfilinje is van akkor is legalább tegye azt fel.
[A Gömárá megkérdezi:]
És eredetileg, amikor Ráv Chiszdá kijelentette, hogy az az ember, akinek csak egy tfilinje van, az nem viselheti azt az egyet, akkor mit akart ezzel mondani?
[A Gömárá válaszol:]
Úgy gondolta, ajánlatos elrendelni az egy tfilin viselésének tilalmát, nehogy az illető szándékos hanyagságból nevegye meg a másikat, mivel egy tfilinnel is teljesítheti a tfilin micváját.
A tfilin, a cicit és a mezuza elhanyagolásának vétke
Ráv Séset azt mondta: Aki nem ölt tfilint, nyolc tevőleges parancsolatot hág át[78]; akinek nincs cicitje a négysarkú ruhadarabján, az öt tevőleges parancsolat ellen vét[79]; minden kohén, aki nem megy föl az emelvényre, hogy a papi áldásokat elmondja, három tevőleges parancsolatot szeg meg[80]; és mindenki, akinek nincs mezuza az ajtaján, két tevőleges parancsolat ellen vét, mert írva van[81]: „És írd fel azokat házad ajtófélfáira”, és az is: „És írd őket házad ajtófélfáira [82].
(44/b lap kezdődik)
A hosszú élet titka
[A Gömárá egy megállapítással zárja, amely arra vonatkozik, hogy milyen nagy érdem a tfilin micvájának megtartása:]
És Rés Lákis azt mondta: Aki tfilint visel, meghosszabbítja a napjait, mert írva van[83]: „Uram, ez által élünk, és egészen benne van lelkem élete; így erősíts és gyógyíts föl engem.” A vers arra tanít, hogy akik a tfilin viselése által magukon hordozzák az Örökkévaló nevét, életet érdemelnek.


[1] A vita érveit a Gömárá ennek a traktátusnak 39a. lapján részletezi.
[2] Ujj = Ecbá. 1 ecbá egyenlő 2 cm-rel.
[3] A 39a-n úgy tanultuk, hogy a cicit rojtjának kétszer olyan hosszúnak kell lennie, mint a csomózott résznek. Rási magyarázata szerint tehát a cicit teljes hossza összesen legalább hat ujj szélessége. Ebből kétujjnyi csomózott, négyujjnyi pedig a lecsüngő rojt. Rábénu Tám azonban úgy tartja, hogy Bét Sámáj itt a csomózott rész hosszáról beszél. A cicitnek ez a része nem lehet négy ujj szélességénél rövidebb, és ennek megfelelően a cicit teljes hossza ilyenformán tizenkét ujj szélessége. Megint mások úgy magyarázzák, hogy Bét Sámáj a csomózott és a rojtos hosszát együttes hosszáthatározza meg négy ujj szélességében (Maimonidész, A cicit szabályai 1:6.; Ros 12.). A szokás Rábénu Tám szigorú vé­leményéhez igazodik (Orách Chájim 11:4.).
[4] A hüvelykujjat az ízületnél kell mérni, ahol a legszélesebb (Bét Joszéf, Orách Chájim 11:1.)
[5] Azt a követelményt, hogy a cicitet a széltől számított négyujjnyi távolságon belül kell elhelyezni, egy tórai idézetből vezették le, miszerint a rojtok helye „ál kánfé vigdéhem”, „ruhájuk sarkaira” (4Mózes 15:38.). Az a rész, amely a ruhadarab szélétől négyujjnyinál beljebb van, a ruhadarab fő részének, és nem a sarkának tekintendő. A Gömárá lentebb (42a.) ehhez hozzáfűzi, hogy a cicitnek ugyanakkor egy bizonyos távolságra kell lennie a széltől. Ennek az a magyarázata, hogy a ruhadarab legszélét keren-nek, csücsöknek nevezik. A kánáf, a sarok ennél valamivel beljebb kezdődik, és a széltől háromujjnyira terjed (Bét Joszéf uo.).
[6] Az ujjszélességet nem átlósan mérjük a saroktól, hanem a ruhadarab szélétől vízszintesen illetve függőlegesen, ennek az a következménye, hogy átlósan mérve, lehet 5.65.
[7] 4Mózes 15:38.
[8] Az idézett Brájtá megfogalmazása, ami azt mondja hogy „a cicitnek nincs mérete”, amiből úgy tűnhet, hogy még minimális mérete sincs, egy olyan esetre utal, amikor a cicit eredetileg megfelelő hosszúságú volt, de később elszakadt, és csak egy kis darab maradt belőle. Ahogy a 38b-n tanultuk, ezek a darabok érvényesek (Rási).
[9] Szukká 29b.
[10] A Gömárá (Szukká 32b.) kifejti: ez azt jelenti, hogy a luláv gerince nem lehet három tefáchnál rövidebb – ami egyenlő a mirtuszágak és a fűzfaágak minimális hosszával –, és ehhez még a gerincnek kell egy külön tenyérszélességnyi, hogy lengetni lehessen. Ilyenformán tehát a lulávnak legalább négy tefách hosszúnak kell lennie.
[11] Jechezkél 8:3.
[12] A Toszáfot (39b.) úgy tudja, hogy Ábájé nem azt írja le, hogyan kell készíteni a cicitet, hanem egy olyan kívánalmat közöl, ami utána is érvényes: vigyázni kell, hogy a cicit szálai soha ne gabalyodjanak össze.
[13] 4Mózes 15:38.
[14] A különböző véleményeket lásd Encyclopedia Tálmudit, 1. kötet, Águdál címszó végén.
[15] 4Mózes 15:38.
[16] Ahogy a Gömárá mondja (Bává Bátrá 158b.): „Erec Izrael levegője bölcsebbé tesz” (Rábénu Gersom).
[17] 5Mózes 22:12.
[18] Ráv Chiszdá Ráv Huná rabbitársa majd utóda volt a szúrai régió akadémiája vezetésében és vezető tudósaként (Igeret rabbi Sörirá Gáon).
[19] 4Mózes 15:38.
[20] Kutá-ból származó(a talmudi irodalomban kuti-nak ismert népcsoport), szamaritánusok. A tíz törzs száműzetése után Számáriában és a környező területeken Salmanészer asszír király által letelepített nem zsidók. Noha áttértek a zsidó vallásra, ezt nem őszinte hittel tették (lásd 2Királyok 17:6., 24–41.), és a parancsolatokat sem tartották be következetesen. Áttérésük után is gyakorolták a bálványimádás egy bizonyos fajtáját, mert egy galamb képét imádták, amelyet Gerizim hegyén találtak. Éppen ezért a Bölcsek nem tudtak egyetértésre jutni abban, hogy vajon zsidók-e vagy sem. A Misna a szamaritánusokat a zsidók és a nem zsidók között elhelyezkedő közbülső státuszú népként határozza meg. Később teljesen elhagyták a zsidó vallást, és a Bölcsek úgy rendelkeztek, hogy nem tekintendők zsidóknak.
[21] Lásd Sábát 137b.
[22] Ha Ráv ehhez a szabályhoz tartja magát, akkor Ráv Chiszdának igaza volt, amikor abból, hogy Ráv érvénytelennek tekinti a nemzsidó által felkötött cicitet, arra következtetett, hogy a cicit fölerősítésére kell áldást mondani.
[23] Ennek megfelelően, ha egy nemzsidó mégis körülmetélt egy zsidó gyermeket, egy zsidónak kell hitelesítenie azzal, hogy a micva kedvéért egy enyhe kiegészítő metszéssel egy csöpp vért serkent ki. Ezt az eljárást hátáfát dám brit-nek nevezik: kiserkenteni a szövetség vérét. Lásd Römá, Jore Déá 264:1.
[24] 1Mózes 17:9.
[25] Uo. 17:13.
[26] Egy szabadtéri kunyhó, amelyben az asszonyok ruhát szőnek. A nők föl vannak mentve a szukkaépítés alól, ilyenformán minden olyan szukká, amely nekik épült, nyilvánvalóan nem a micva teljesítését szolgálta.
[27] Ez a sehechejánu áldás, általában örömteli alkalmat jelent, beleértve olyan micvák teljesítését is, amelyekre csak bizonyos alkalmakkor kerülhet sor. Ezt csak az mondja el, aki magának és nem másoknak készít szukkát. Ma nem mondjuk el a sehechejánu áldást a szukkáépítésre, mert arra a sehechejánura hagyatkozunk, amit akkor mondunk el, amikor az ünnep idején a szukkában ülünk (Sulchán Áruch, Orách Cháim 641:1.).
[28] Noha az elsődleges micva a szukkában történő lakás, és a megépítése csak előkészítés, a Tóra megemlíti ezt a cselekedetet, mondván: „A sátrak ünnepét készíts magadnak [azaz építs szukkát]…” (5Mózes 16:13.), ezért ha nem volna jelen az a tényező, hogy egy nemzsidó is elkészítheti, az előkészítő jellege ellenére is áldásra szólítana fel.
[29] 5Mózes 11:18., 20.
[30] Nemzsidók és kiskorúak nem kötelesek tfilint viselni, mert rájuk nem vonatkoznak a Tóra micvái. E Bölcs szerint a kutáiak sem kötelesek, mert az a véleménye, hogy azok nem tekintendők zsidóknak [lásd 42a., a 203. jegyzetben]. Nők nem kötelesek tfilint ölteni, mert mivel szombaton és ünnepnapon nem öltünk tfilint, ezért ez egy micvát ászé söházmán görámá (bizonyos időhöz kötött tevőleges micva), és az nőkre nem vonatkozik. A nemzsidó rabszolgák csak azokat a micvákat kötelesek teljesíteni, ami a nőknek is kötelező.
[31] A vers konkrétan a mezuzáról szól, de a Tóra-tekercsek és a tfilinek hasonlóak a mezuzához.
[32] Noha a tfilin írása csak előkészítése a tfilinviselés tevőleges micvájának, erről a cselekedetről szó van a Tórában, amikor azt mondja: „Írd fel őket…” (lásd az előző jegyzetet). Tehát maga az írás beletartozik a micva kategóriájába, és így megkívánja az áldást. Továbbá: nemzsidó nem hajthatja végre ezt a micvát. Ennek ellenére nem mondunk rá áldást.
[33] Lásd fentebb, 36a.
[34] 4Mózes 15:38. E változat szerint Ráv a ועשו להם ציצית(„vöászu láhem cicit”) szavakat úgy értelmezi: készítsenek nekik (nem önmaguknak).
[35] A háláchá Ráv Jehudá Rávnak tulajdonított tanításának első változatával van összhangban, miszerint a nemzsidó által készített cicit nem érvényes (Orách Chájim 14:1.). Rási szerint ez arra enged következtetni, hogy a cicit öltözékkel kapcsolatos kötelezettség. Azonban Rif és Ros másfelől közelít: szerintük a kötelezettség személyes jellegű.
[36] Mikor a szövet hosszanti vázát adó láncfonal szövés közben elpattan, a takács egyszerűen összeköti az elszakadt végeket, és folytatja a szövést. A csomó tüskeszerűen kiáll a kész szövetből. Ráv olyan esetről beszél, amikor a csomóvégek a ruhadarab sarka közelében lógnak ki, és valaki cicitet fon belőlük (Rási második magyarázata).
[37] Ez olyan esetre vonatkozik, amikor a ruhadarab szélét valamilyen hímzéssel díszítették, vagy a szövet szélét visszahajtották és beszegték. Néhány szál kilógott a hímzésből vagy a szegésből, és ezeket fonták össze cicitnek.
[38] Ez azokra a láncfonalakra vonatkozik, amelyek az utolsó vetüléksor után még rojtként kilógnak a szövetből. Valaki ezeket cicitté fonta (Rási).
[39] Az ilyen cicitek a „ťkészíts…Ť, és ne a már elkészítettet használd” rendelkezés miatt sem érvényesek [lásd 33a., A zsidó tudományok III., 104. oldal] (Rási).
Ha viszont ezeket a szálakat elvágják, és a micva kedvéért újra odaerősítik, akkor érvényesek (Rási, ahogyan a Bét Joszéf értelmezi, Orách Chájim 115:5., 14:2.).
Maimonidész(A cicit szabályai 1:11–12.) másképp magyarázza ezeket az eseteket. Nézete szerint nem szükséges, hogy a cicit a micva kedvéért legyen a ruhadarabhoz rögzítve (Bét Joszéf 11:1., 14:2.), és Ráv a cicithez használt szálak minőségéről beszél. A „tüskés” olyan kis gyapjúcsomókat jelent, amelyek a tüskés ágakon akadnak fenn az arra haladó juhokról; a „szőrszál” olyan gyapjúszálakra vonatkozik, amelyek még a nyírás előtt kihullanak a juh gyapjából; a „rojt” azokat a gyapjúszálakat jelöli, amelyek a megszőtt ruhadarab szélén kilógnak. Ezek a fonalak azért nem alkalmasak cicit készítésére, mert gyengébb minőségűek, és használatuk tiszteletlenség volna a micvával szemben. (Bét Joszéf uo.).
[40] Ráv Jehudá eredetileg Ráv tanítványa volt. Ráv halála után Smuél keze alatt tanult, akinek Ráv sok tanítását továbbadta (Rási).
[41] 2Mózes 13:9.
[42] A Toszáfot eltöpreng a tfilin és a cicit analógiáján. A cicitet illetően a Tóra azt mondja: „Rojtokat készíts magadnak” (5Mózes 22:12.). A Gömárá (Szukká 9a.) a „magadnak” szót úgy értelmezi: „a magad cicit-kötelezettsége kedvéért”. A tfilint illetve azonban nincs ennek megfelelő vers. Így, noha Smuél azt mondja, hogy a cicitet a micva kedvéért kell fonni, lehet, hogy egyetért a Bölcsekkel abban, hogy a tfilinhez használt bőrt nem szükséges a micva kedvéért kikészíteni.
Érdekes, hogy Maimonidész valóban különbséget tesz a cicit és a tfilin törvényei közt. Ő úgy rendelkezik, hogy a cicit fonalát a micva kedvéért kell fonni (A cicit szabályai 1:11.), ugyanakkor viszont szerinte a tfilin dobozaihoz használt bőrt egyáltalán nem kell a micva kedvéért kikészíteni (A tfilin szabályai 3:15.). Lásd még Sulchán Áruch, Orách Chájim 11:1., 32:37.
[43] A Gömárá lentebb (44a. teteje) többet mond erről a lényről.
[44] A Gömárá nem határozza meg ezeket a füveket. Maimonidész(A cicit szabályai 2:2.) sejteni engedi, hogy bármilyen fű használható, amelyik lehetővé teszi, hogy a festék jobban beszívódjon a gyapjúba.
Rási viszont (a Toszáfot olvasata szerint) mintha úgy mondaná, hogy a füveket nem keverik a chilázon vérével, hanem a gyapjút először füvek főzetébe áztatják, hogy fölvegye a festéket, és azután tiszta chilázonvérben megfestik. Lásd tovább Maimonidész, ugyanott.
[45] A Gömárá később megjegyzi, hogy ez az előző rendelkezés megismétlése.
[46] Még ha azzal a szándékkal hajtjuk is végre a próbát, hogy ha sikeres, akkor a megfestett gyapjút kékbíbor szálként használjuk majd, a gyapjúpamat akkor sem felel meg erre a célra, mivel a próba és a kékbíbor szál előállításának szándéka összemosódik, kettős szándékkal teljesítettük, azaz a micva kedvéért és a próba kedvéért, s ilyenformán érvénytelen (Toszáfot).
[47] 2Mózes 28:31. Az idézett vers nem a cicitre vonatkozik, hanem a kötényre (möil), amit a főpap viselt. Ezzel szemben a cicithez használt kékbíbor szálak törvényét a kohének öltözékének kékbíborából származtatja rabbi Chániná (Toszáfot; lásd lejjebb).
[48] 3Mózes 14:4.
[49] Lásd 2Mózes 25:4., 39:29.
[50]A chilázon, kékbíbor festékhez nehéz volt hozzájutni (csak „hétévente egyszer” jelenik meg a parton – lejjebb 44a.), ezért a töchéletet drágán adták. Van egy olcsóbb festék, amit az indigó növényből nyernek, és amelynek színe hasonlít a töchéletére, de azzal nem teljesíthető a micva.
[51] A Toszáfot ellenvetéssel él, a Gitin 54b-t idézi, ahol az áll, hogy a Tóra-tekercs pergamenjét a micva szándékával kell kikészíteni! A Toszáfot emiatt másképpen magyarázza a Gömárát, lásd uo.
[52] A  בגש”ם(BeGeSeM) szó a hozzávalókra utal. A ב (bét) betű egy prefixum, azt jelenti: -val, -vel; a ג (gimel) a גילא (gilá – timsó) szót jelöli, a ש (sin) a שבלילתא(sávliltá – görög széna), a מ, ם (mem) pedig a מימי רגלים(mémé ráglájim – vizelet).
[53] Ez Rási véleménye. Maimonidész szerint (A cicit szabályai 2:5.) a talmudi mágböjá gilá kifejezés szalmát jelent.
[54] A magyarázat forrása: Rási második magyarázata; Maimonidész A cicit szabályai 2:5.Az is lehetséges, hogy egy negyvennapos gyermek vizeletéről van szó (Rási első magyarázata; lásd Toszáfot, Nidá 63a.).
[55] Ráv Ácháj az egyik Rábánán Szávoráé volt, az Ámorák utáni Bölcsek egyike, akik a Babilóniai Talmud utolsó szerkesztői voltak. A Talmud gyakran idézi magyarázatait (lásd Igeret Ráv Sörirá Gáon és Rabbi Aron Hyman: Toldot Tánáim VöÁmoráim, Ráv Ácháj címszónál).
[56] Egy másik magyarázat: Lehetséges, hogy egy nemzsidó azért vásárol cicittel ellátott tálitot, hogy zsidónak adja ki magát. Ennek folyományaként előfordulhat, hogy egy zsidó utcanő vele hál, és ezzel megszegi a tilalmat: „Ne házasodjál velük össze” (5Mózes 7:3.). (Rási)
[57] A Gömárá a legszélsőségesebb esetet veti föl, de a gyakorlatban az is előfordulhat, hogy a bálványimádó nem rosszindulatú ugyan, de a zsidó mégis eszik az ő nem kóser ételéből (Nimuké Joszéf).
Mivel attól tartunk, hogy a nemzsidó a tálit által megpróbálja zsidónak kiadni magát, ezért nem csupán eladni tilos neki tálitot, de még kölcsönadni sem szabad. (Sulchán Áruch, Orách Chájim 20:2.)
[58] A Gömárá tiszteletteljesen „háza népe”-ként említi a feleséget, elismerve annak szerepét a háztartás irányításában. (Toszáfot Jom Tov a Szotá 1:1-hez, a Gömárá Sábát 118b. alapján)
[59] Kidusin 29a.
[60] Ráv Jehudá hajnal előtt kelt, hogy a Tórát tanulja, ha még éjszaka is volt, nyilván rögtön felkeléskor magára öltötte a négysarkú ruhadarabot, mivel úgy tartotta, hogy a cicit micvája éjszakára is érvényes.
[61] A Gömárá válasza szerint úgy tűnik, hogy Ráv Jehudá esténként is elmondta az áldást, amikor a nappali öltözékét éjszakaira cserélte.
[62] És a nemzsidó rabszolgákra sem, akik csak a nőkre (is) kötelező micvákat kötelesek betartani.
[63] Miért mondja a brájtá azt, hogy csupán hasonló egy tengeri lényhez? Ennek egyik lehetséges oka, hogy a chilázon nem kizárólag a vízben él, hanem időnként kijön a szárazföldre is.
[64] A dág általában azt jelenti: „hal”. A Bölcsek azonban egy más helyen (Sir Hásirim Rábá 4:11.) azt mondják nekünk, hogy a chilázonnak héja (háza) van, amely vele együtt növekszik, Rási pedig a Szánhedrin-ben (91a.)„féreg”-nek nevezi. E források alapján úgy tetszik, hogy a chilázon valamilyen tengeri puhatestű. Ugyanő az Ávodá Zárá-hoz (82b.) írt kommentárjának kéziratos változatában az ófrancia limace (csiga) szóval nevezi meg (lásd még Rásinak a Sir Hásirim Rábá parafrázisát 5Mózes 8:4. kommentárjában). Elképzelhető, hogy a dág itt csak „tengeri lény”-t jelent.
[65] Ez nem azt jelenti, hogy chilázonra csupán hetven évente egyszer lehet szert tenni. A Gömárá (Sábát 26a., 74b.) hálóval dolgozó halászokról beszél, akik a Földközi-tenger Haifa és Tir közötti részén chilázon halászatával foglalkoznak. Ezen túlmenően a Zohár (3:175b.) azt mondja, hogy a chilázon a Galileai-tengerben található. Mindebből úgy tűnik, hogy bizonyos vizekben, ha némi nehézség árán is, de bármikor szert lehetett tenni chi­lá­zon­ra, de néhány tíz évente a vízből tömegesen a partra sereglettek, és olyankor bőség volt belőlük. A chilázon kérdéséről általában Lásd a radzyni (Lengyelország) rebbe, Ger­son Chá­noch Leiner rabbi (1839–1891) Szfuné Tömuné Chol című könyvében.
[66] Ez a „vér” valójában nem a chilázon életet adó vére, hanem egy festékszerű váladék, amelyet a teremtmény teste egyik üregében halmoz fel (Rábénu Tám, idézi a Toszáfot a Sábát 75a-hoz).
Számos olyan tengeri lény létezik, amely sötét, festékszerű folyadékot tárol a testüregeiben, és nem tudni bizonyosan, hogy ezek közül melyik a chilázon. 1888-ban Lengyelországban a radzyni rebbe olyan kék festékkel festette meg a cicitet, amelyet egy szépia (Sepia officinalis) tinta-tasakjából nyert. Isaac Herzog rabbi, Izrael Állam későbbi első főrabbija ezt nem helyeselte, mondván, hogy a kékbíbor csigának (Janthina janthina) chilázonnak kell lennie. Mások szerint az egyetlen megfelelő forrás erre a célra a csíkos bíborcsiga (Trunculariopsis (Murex) trunculus).
[67] Lásd lentebb, 256. jegyzet.
[68] A Tóra jelzi, hogy a cicit megvédi viselőjét az erkölcstelenségtől, mondván: „…s mikor látjátok, eszetekbe jusson… ahelyett hogy szívetek és szemetek után járnátok, ami erkölcstelenségre vinne benneteket!” (4Mózes 15:39.)
[69] Azaz a császár életére (Rási első magyarázata). Az is lehet, hogy a nő a rómaiak által imádott istenségre utal (Rási második magyarázata).
[70] Ez a zsidó eskütétel formája: a szentség valamelyik tárgyára esküszünk.
[71] 4Mózes 15:41. Ez a vers zárja a cicittel kapcsolatos passzust: „Én vagyok Örök Istenetek, aki kiszabadított benneteket Egyiptom földjéről, hogy Istenetek legyen. Én vagyok Örök Istenetek”.
[72] Az Én vagyok Örök Istenetek kifejezést általában úgy értelmezik, hogy az a büntetésre és a jutalomra vonatkozik (lásd Bává Möciá 61b.). Itt az ismétlés mindkettőre utal.
[73] Amikor a brájtá arról szól, hogy hat ágy ezüst volt, egy pedig arany, lehet, hogy az ágyneműről beszél, konkrétan ezüstfehér vászonlepedőkről, és egy vöröses selyemről.
[74] Lásd Jövámot 24b.
[75] Forrása: a „Rojtokat készíts magadnak ruhádnak négy szögletére” vers (5Mózes 22:12.), ami arra utal, hogy „de ne a felebarátod ruhájára”. (Gömárá, Chulin 136a.)
[76] Bává Möciá 102a.
[77] Lásd fentebb, 38a.
[78] A tfilinre két tevőleges parancsolat vonatkozik: „Kösd őket jelképként kezedre” (5Mózes 6:8., 11:18.), illetve „Legyenek homlokdíszek szemeitek között”(uo.). Ez a két tevőleges parancsolat a tfilinekben lévő négy-négy Tóra-idézetre vonatkozik, ami összesen nyolc tevőlegesparancsolat (Rási első magyarázata).
[79] Ezek: 1. „aggassatok rojtokat ruhátok sarkaira” (4Mózes 15:38.); 2. „és a sarok rojtjaira tegyetek égszínkék fonalat” (uo.); 3. „hogy szemlélőrojtként szolgáljanak nektek” (4Mózes 15:39.); 4. „lássátok” (uo.); 5. „Rojtokat készíts magadnak ruhád négy szögletére” (5Mózes 22:12.).
[80] A papi áldások passzusa (4Mózes 6:22–27.) három áldás kiszolgáltatását parancsolja meg a papoknak, rendre: 1. „Így áldjátok meg Izrael fiait”; 2. „mondván nekik…”; 3. „És helyezzék nevemet Izrael fiaira, és én megáldom őket.” (Szotá 38b.)
[81] 5Mózes 6:9., 11:20.
[82] Ezek a kijelentések nem jelentik szó szerint azt, hogy aki nem visel tfilint, az a Tóra 613 parancsolatából nyolcat szeg meg, sem azt, hogy aki cicit nélkül visel négysarkú ruhadarabot, az további ötöt, stb. Az, ha a Tóra ismétel egy parancsolatot, nem számít külön micvának, mivel a Tóra csak azért ismétli ezeket a parancsokat, hogy ezzel is hangsúlyozza a fontosságukat, és mivel ismételten említi őket, ezért az az embert, aki elhanyagolja őket, úgy tekintik, mint aki számos parancsolatot szegett meg (Maimonidész, A micvák gyűjteménye, sores 9., A kohénok áldásának szabályai 15:12.).
[83] Jesájá 38:16.