Zsidó filozófia
A ZSIDÓ HIT ALAPJAI
IV. rész[1]
A zsidó nép
4:1. Úgy rendeltetett, hogy a jó, amelyért Isten megteremtette a világegyetemet, az embernek jusson osztályrészül.[2] A jó haszonélvezője azonban csak az lehet, aki azt feltárja. A zsidó népnek kötelessége az isteni jót föltárni.
A Tóra
4:2. Amellett, hogy az Örökkévaló megteremtette a zsidó népet, mint az Ő javainak kutatóit, Isten teremtett egy eszközt is, amelynek segítségével „Izrael” befogadja majd ezeket a javakat.[3] Ez az eszköz pedig a Tóra volt, amely Isten tervrajza volt a teremtéshez.[4]
4:3. A Tóra az Istenhez vezető út, ahogyan azt Ő Maga mondta[5]: „Mert jó tanulságot adok nektek, ne hagyjátok el tanításomat!”. Így szól tehát a tanítás: „Nem létezik más jó, csakis a Tóra.”[6]
4:4. A Tóra imigyen a teremtés egyik legfontosabb alkotóeleme volt. A Tóra maga allegorikusan így fogalmaz[7]: „Az Örökkévaló útjának kezdetén alkotott engem, művei előtt réges-régen”.[8] A Tóra mégis csupán átadásának pillanatában nyerte el jelenlegi formáját.[9]
4:5. A Tórát az Örökkévaló Izraelnek adta. Isten teremtésre irányuló szándéka megkövetelte, hogy a Tóra el legyen fogadva. Ellenkező esetben, a teremtés a létokát veszítette volna el, és meg is szűnt volna létezni.[10]
Noé 7 törvénye
4:6. Ha Ádám nem vétkezik, az egész emberiség meg kapta volna a Tórát.[11]
4:7. Ádám bűne miatt azonban a Tórát az emberiségnek csupán egy kicsiny, töredék része kapta meg. Az emberiség maradéka pedig hét parancsolatot kapott, mely minden egyes emberre kötelező érvénnyel bír. Ezek a következők[12]:
I. Ne imádjatok bálványokat![13]
II. Ne káromoljátok Istent!
III. Állítsatok fel ítélőszékeket![14]
IV. Ne öljetek!
V. Ne kövessetek el házasságtörést, se vérfertőzést!
VI. Ne lopjatok!
VII. Ne egyetek élő állat húsából!
4:8. E parancsolatok közül az első hatot maga Ádám kapta.[15] A hetedik parancsolat felesleges lett volna számára, mivel az állati hús fogyasztása egészen Noé nemzedékéig, a Vízözön utánig tilos volt.[16] Így tehát az utolsó parancsolatot, az élő állat húsából való evés tilalmát, Noé és fiai kapták.[17] Mivel ezzel vált teljessé az egész emberiségre kötelező érvényű parancsolatok sora, erre a hét parancsolatra úgy szoktunk hivatkozni, mint „Noé Fiainak Parancsolatai”-ra.[18]
4:9. Ezeket a parancsolatokat azért kapták az emberek, hogy azok megtartása révén részesülhessenek az isteni jóban. Ezért mondja azt a tanítás, hogy azok az emberek akik megtartják ezt a hét parancsolatot, biztosítják osztályrészüket az Eljövendő Világban.[19]
4:10. Ezeknek a parancsolatoknak az is célja, hogy morális és etikai alapként az emberiség evilági javát szolgálják. Például a bálványimádással és a blaszfémiával kapcsolatos tiltások arra tanítják az embert, hogy imádja és tisztelje a Legfőbb Lényt, lévén ez az alapja az egész etikának. A gyilkossággal, vérfertőzéssel, házasságtöréssel, tolvajlással és az igazságszolgáltatás lezüllesztésével kapcsolatos tiltások az emberi erkölcs alapjául szolgálnak. Végül pedig az élő állat húsából evéssel kapcsolatos tiltás arra tanítja az embert, hogy szeretettel viseltessen az alsóbbrendű élőlényekkel szemben, valamint arra is, hogy uralja alantas vágyait.[20]
Ábrahám
4:11. Ádámtól Noéig tíznemzedéknyi idő telt el, s ezalatt az emberiség folyamatos erkölcsi hanyatláson ment keresztül.[21] A világ visszatért a pogánysághoz, és a legtöbben megfeledkeztek az egyetemes parancsolatokról.[22] Hogy megújítsa az emberi civilizációt, Isten hatalmas Özönvízzel árasztotta el a földet, elpusztítva Ádám utódait Noé és családja kivételével.[23]
4:12. Azonban a nagy Özönvizet követően a világ újra visszatért a pogánysághoz és a kicsapongásokhoz. Az emberiség, nagyon kevés kivételtől eltekintve, megint csak megfeledkezett Isten egyetemes törvényeiről.[24] De voltak kivételek, mint például Noé fia, Sém[25], és az ő unokája, Éver[26], de még ők sem tanították nyilvánosan[27] Isten törvényét.[28] Újabb tíznemzedéknyi idő telt el, s a világ erkölcse ez alatt egyre csak romlott.[29]
4:13. Ebbe a pogány miliőbe született bele egy, a maga nemében páratlan személyiség. Ábrahám már egészen kora gyermekkorától fogva[30] felülmúlta pogány környezetét[31], és felismerte, hogy a világot egy Legfelsőbb Lény uralja és irányítja[32]. Mint kora egyik legnagyobb géniusza[33], Ábrahám éles elméje segítségével könnyedén keresztüllátott nemzedékének hazug és talmi értékein, és megértette a teremtés valódi célját.
4:14. Ábrahám hite egyre erősödött, életében minden mást háttérbe szorított, míg végül már a mártíromságot is hajlandó volt elszenvedni érte.[34] A történelemben korábban még sosem fordult elő, hogy egy teljesen a maga erejére utalt személy ilyen tökéletes mértékben szakított volna környezetével, legyőzve minden akadályt egy még ismeretlen hitért[35].
Bábel tornya
4:15. Amikor Ábrahám negyvennyolc éves volt, a történelem szempontjából döntő fontosságú esemény történt. Isten olyan erőt látott meg Ábrahámban, amely, Isten úgy ítélte, vissza tudná téríteni Hozzá az egész emberiséget, ha azt valamiképpen egyesíteni lehetne. Ezért aztán megteremtette az egység szellemét a világban, rábírva ezzel az egész emberiséget arra, hogy egy akarattal cselekedjen. Mindazonáltal ahelyett, hogy Isten szolgálatára egyesültek volna, az emberek azzal a céllal fogtak össze, hogy megépítsék Bábel tornyát[36].
4:16. Az emberiség mint egységes egész, ekkor saját külön nyelvvel és küldetéssel rendelkező népekké hullott szét. Ekkor határozott Isten arról, hogy Ábrahám leszármazottait szintén néppé teszi, azzal a különleges céllal, hogy Istent szolgálják és valóra váltsák a Tórában kijelölt célokat[37].
Ábrahám a próféta
4:17. Hetvenéves korában[38] Ábrahám önkéntes zarándoklatot tett a Szentföldre. Egy Egyiptomban töltött átmeneti időt követően, ahol nagy vagyonra tett szert[39], visszatért a Szentföldre, ahol hamarosan belekeveredett egy ott dúló nagy csatába[40]. Ábrahám döntő szerepet játszott a csatában, amelyet követően Sém[41] megáldotta őt, majd átadta neki az Ádám idejéből megörökölt hagyományokat[42]. Ebben az időben vette át Ábrahám Sémtől a hagyományok hordozójának tisztjét.[43]
4:18. A Sém által tanított módszereket használva[44], Ábrahám arra törekedett, hogy valódi prófétává váljék[45]. Isten hamarosan megmutatkozott Ábrahám előtt, és megígérte neki, hogy gyermekeit nagy nemzetté teszi.[46] Kis idővel ezt követően, amikor Ábrahám hetvenöt éves volt, Isten újra megnyilatkozott neki, és utasította, hagyja el végleg szülőföldjét, és telepedjen le a Szentföldön.[47]
4:19. Ekkorra Ábrahámnak már nem csupán a hite volt tökéletesen fejlett, de bátorsága is volt meggyőződése alapján cselekedni.[48] Megértvén, hogy az ember nem élhet egy igazságot úgy, hogy közben másokat tudatlanságban hagy azzal kapcsolatban, Ábrahám lett az első, aki nyilvánosan tanított Istenről és az Ő egyetemes parancsolatairól.[49]
4:20. Ezért aztán, kora más erényes férfiaival ellentétben, akiknek gyermekeit hamarosan újra magába szippantotta koruk pogánysága, Ábrahám képes volt átadni értékeit utódainak is. Tanításait olyannyira meg tudta gyökereztetni leszármazottainak körében, hogy azokból hamarosan a hívők egy jól megalapozott és önfenntartó csoportja fejlődött ki.[50] Isten tehát így szólt[51]: „Holott bizonyos, hogy Ábrahám nagy és hatalmas nemzetté lesz és benne áldottak lesznek a föld összes nemzetei. Mert megismertem őt azért, hogy ő parancsolja meg fiainak és háza népének, ő utána, hogy kövessék az Örökkévaló útját, cselekedjenek igazságot és jogot; hogy az Örökkévaló teljesítse Ábrahámon, amit róla mondott”.[52]
Ábrahám utódai és a körülmetélés
4:21. Ámde Ábrahám olyan romlott környezetben élt, hogy az még saját gyermekei és unokái közül is sokakat megfertőzött. Két fia közül csupán Izsák követte a hagyományt, Ismáel visszatért a pogánysághoz.[53] Hasonlóan, Izsák fiai közül csak Jákob maradt hű, Ézsau hamar elhagyta Isten törvényét. Így hát Ábrahám összes gyermeke közül csupán Jákob és családja volt képes sértetlenül továbbörökíteni a hagyományt.[54]
4:22. Isten megváltoztatta Ábrahám nevét[55], és meghagyta neki és utódainak a körülmetélés micvá-ját[56] örök szövetségül[57]. Ábrahámot Sém metélte körül[58], ezt követően pedig Ábrahám metélte körül egész háza népét[59]. Ez Jom Kipurkkor történt, és ezért ez a nap jelöli Izrael Istennel kötött szövetségének kezdetét.[60]
4:23. Azért kapták Ábrahám és utódai a körülmetélés micváját, hogy ez kitörölhetetlen testi jelként megkülönböztesse őket a többi néptől, és jelezze, ők urai a testi szenvedélyeiknek.[61] Mivel a jel a szaporodás szervére került, ez azt szimbolizálta, hogy az Ábrahámnak adott különleges megkülönböztetés gyermekeire is tovább fog hagyományozódni.[62]
4:24. A körülmetélés bizonyos fokig visszahelyezte Ábrahámot és utódait Ádám bűnbeesés előtti státuszába.[63] Ábrahám utódai körülmetéltségük okán válhattak a Tóra befogadóivá.[64] Tehát a teremtés célkitűzése a körülmetélés parancsolata révén vált teljesíthetővé.[65]
4:25. A körülmetélés parancsa nem vonatkozott Jismáel gyermekeire, mert azt Isten Jismáel születése után adta…[66] Ugyanígy nem vonatkozott Ézsau gyermekeire sem, mivel ők visszautasították azt a felelősséget, ami a szövetséggel együtt járt.[67] Tehát Ábrahám összes utóda közül egyedül Izrael gyermekeit köti ez a parancsolat.[68]
A próbatételek
4:26. Isten tíz különféle módon tette próbára Ábrahám hitét.[69] Utolsó próbatételként Isten azt kérte Ábrahámtól, hogy áldozza fel Neki szeretett fiát, Izsákot.[70] Ezeket a próbatételeket követően Isten azzal tüntette ki Ábrahámot, hogy megígérte, senki más, csakis az ő, Ábrahám utódai birtokolhatják majd „Izrael” rangját.[71] Isten azt is megígérte Ábrahámnak, hogy még ha utódai vétkeznek is Ellene, Ő sosem fogja elhagyni őket.[72]
4:27. A Pátriárkák közül csupán Jákob volt képes összes gyermekét Isten útján vezetni. Ez okból választatott ki arra éppen ő, hogy Isten kiválasztott népének atyja legyen.
4:28. Jákob azt követően vált méltóvá erre, hogy megküzdött egy angyallal, és legyőzte őt.[73] Ez a küzdelem spirituális szinten zajlott le, és Jákob egy prófétai vízióban észlelte azt.[74] A „férfi”, akivel viaskodott, a világban létező összes gonosz erőt szimbolizálta, ezért Jákob győzelmének ténye azt bizonyította, kellő spirituális erővel rendelkezett ahhoz, hogy átörökítse gyermekeire azt a képességet, hogy felül tudjanak kerekedni a gonoszon.[75]
4:29. Ebben a harcban Jákob megsérült a combján.[76] Ez a gonosz részleges győzelmét szimbolizálta, valamint az üldöztetéseket, amelyeket Jákob gyermekeinek, mint elhivatott népnek kell majd a jövőben elviselnie.[77] Jákob magára vette a felelősséget és annak minden következményét, csupán egy áldást kért, hogy gyermekeit kellő erővel és kitartással vértezhesse fel.[78]
4:30. Az angyal ezt követően az „Izrael”[79] nevet adományozta Jákobnak. Ez arról tanúskodott, hogy Jákob és utódai „lesznek Isten előtt”[80], és hogy hatalmuk lesz a legmagasabb szintű spirituális erők fölött is[81]. Ez azt is mutatta, hogy Jákob utódai mindent túlélnek majd, hogy Isten tanításainak lobogóját hordozhassák az egész emberiség előtt[82]. Később Isten is megerősítette, hogy Jákob neve Izrael[83].
Az egyiptomi száműzetés
4:31. Ám még a Pátriárkáktól való eredet sem lesz elegendő ahhoz, hogy Izraelt egy hitéhez minden körülmények között ragaszkodni képes néppé gyúrja.[84] Isten ezért elrendelte, hogy töltsenek el 210 évet Egyiptomban.[85] Ez idő alatt a legkeményebb üldöztetést és rabszolgaságot kell majd elviselniük.
4:32. Az egyiptomi rabság olyan volt, akár egy tisztító kemence[86], amelyben az összes spirituálisan gyengébb elem el lett távolítva[87], míg ezenközben az izraeliták egy kis sivatagi családból hatalmas néppé szaporodtak[88]. Az egyiptomi rabság az izraelitákat a kor egyik legnagyobb civilizációja hatásának teszi ki, ugyanakkor azonban meg is erősíti és egységbe kovácsolja őket.[89]
4:33. Az izraeliták még a legmegalázóbb szolgaság közepette is megőrizték önazonosságukat és alapvető morális értékrendjüket.[90] Az egyiptomi tűzpróbából Izrael tehát megnemesedve került ki, készen arra, hogy Isten fáklyavivője és Tórájának örököse legyen.[91]
4:34. Mindamellett, az izraeliták bizony sok tekintetben behódoltak az egyiptomiak pogány szokásainak.[92] Isten így beszélt az izraelitákról a Kivonulást megelőzően[93]: „De engedetlenek voltak velem szemben, és nem akartak hallgatni rám. Senki sem vetette el szeme elől a förtelmes bálványokat, és nem hagyták el Egyiptom bálványisteneit. Ezért azt mondtam, hogy kitöltöm rajtuk haragomat, és végzek velük haragomban ott, Egyiptom országában. De mást tettem nevemért, hogy ne gyalázzák azt azok a népek, amelyek között éltek, és amelyek előtt megismertettem magamat velük. Kihoztam őket Egyiptomból”.[94]
4:35. Végtére az izraelitákat Isten mégiscsak elsősorban a Pátriárkák érdemei miatt választotta ki. Ahogyan írva van[95]: „Csak a ti őseiteket kedvelte meg az Örökkévaló és szerette őket és kiválasztotta utánuk magzataikat, benneteket, minden nép közül, mind e mai napig”.[96]
4:36. Az izraeliták a Pátriárkák érdemei révén kerültek Egyiptomba, csak hogy onnét az emberiség által valaha megtapasztalt legnagyobb csodák közepette szabadíttassanak meg. Az Írásban ez áll[97]: „Nem azért kedvelt meg és választott ki az Örökkévaló titeket, mert számosabbak vagytok, mint más népek, hiszen ti a legkevesebben vagytok mind a népek között; hanem, mivel szeret benneteket az Örökkévaló és mivel meg akarja tartani az esküt, amelyet őseiteknek esküdött, azért vezetett ki az Örökkévaló benneteket erős kézzel és azért váltott meg téged a rabszolgaság házából, Fáraónak, Egyiptom királyának kezéből”.[98]
Az egyiptomi kivonulás
4:37. A Kivonulás páratlan eseménye volt a történelem annaleseinek. Isten egy egész nép előtt mutatkozott meg, és szó szerint megváltoztatta mind a történelem menetét, mind pedig a természet rendjét. Erről így szól az Írás[99]: „Vagy megkísérlette-e Isten, hogy elmegy és vesz magának egy nemzetet a többi nemzet közül próbákkal, jelekkel és csodákkal, háborúval és erős kézzel és kinyújtott karral és nagy, félelmetes tettekkel, aminőket veletek tett az Örökkévaló, a ti Istenetek Egyiptomban szemed láttára?”.[100] A Kivonulás nem pusztán azt a célt szolgálta, hogy egyedülálló módon hozza Izrael tudomására Isten létezést, hanem azt is, hogy megmutassa, Ő mélységes érdeklődéssel és felelősséggel viseltetik az emberiség dolgai iránt.[101]
A zsidóság és a többi világvallás
4:38. A Kivonulás és az azt környező események teszik a judaizmust a maga nemében egyedülállóvá az összes többi vallás között. A többi vallás mind úgy kezdődött, hogy volt egy ember, aki azt állította, hogy különleges üzenet hordozója, és fokozatosan követőket gyűjtött maga köré. A követői azután egyre szélesebb körben terjesztették az igét, térítették az embereket, míg végül aztán megszületett egy új vallás. Jóformán minden nagy világvallás ezt a mintát követi.[102]
4:39. A legfőbb kivétel ez alól a judaizmus. Isten egy egész hárommillió főt számláló[103] népet gyűjtött oda a Szináj hegy lábához, és úgy nyilatkoztatta ki üzenetét. Minden férfi, nő és gyermek hallotta Isten hangját, amint kinyilatkoztatta a Tíz Parancsolatot.[104] Ily módon örökös kötelék jött létre Isten és Izrael között.[105]
4:40. Ez a páratlan esemény mélyen belevésődött Izrael lelkébe, és a történelem során mindvégig olyasvalami maradt, amiről nem volt szabad megfeledkezni.[106] Ránk is ugyanúgy vonatkozik a parancsolat, hogy sose feledkezzünk el a Kivonulásról.[107]
4:41. Az Egyiptomból való csodás megszabadítás meghatározta Izrael kivételes kötelezettségét Istennel szemben. Isten így szólt[108]: „Mert az én szolgáim Izrael fiai, szolgáim ők, akiket kivezettem Egyiptom országából. Én vagyok az Örökkévaló, a ti Istenetek”.[109] Isten még ezt is kijelentette[110]: „Mert én vagyok az Örökkévaló, aki fölhozott benneteket Egyiptom országából, hogy legyek a ti Istenetek; legyetek tehát szentek, mert szent vagyok én”.[111] Isten ezt az ígéretet tette Mózesnek a Kivonulást megelőzően[112]: „És magamhoz fogadlak benneteket népül és Istenetek leszek és megtudjátok, hogy én vagyok az Örökkévaló, a ti Istenetek, aki kivezettelek benneteket Egyiptom kínszenvedései alól”.[113]
A kiválasztott nép
4:42. A Tízparancsolat kihirdetése előtt Isten tehát így szólt[114]: „Most tehát, ha hallgatva hallgattok hangomra és megtartjátok szövetségemet, akkor értékes kincs lesztek számomra az összes népek közül, mert enyém az egész föld”.[115]
4:43. Ily módon, a Teremtő kiválasztotta a zsidó népet, hogy azok teljes mértékben Istennek szenteljék magukat”[116] Így szólt Isten[117]: „Legyetek nekem szentek, mert szent vagyok én, az Örökkévaló; azért különítettelek el benneteket a népektől, hogy az enyéim legyetek”.[118]
4:44. Ám a kiválasztottság inkább felelősség és kötelezettség, mint kiváltság. Izrael örökös küldetése Isten tanait hirdetni a világnak.[119] Írva van, hogy[120]: „Én, az Úr, elhívtalak az igazságért… benned ajándékozom meg szövetségemmel népemet, világosságommal a nemzeteket”.[121] Ez azt jelenti, hogy a Tóra egyetemes érvényű parancsolatait meg kell ismertetni a világ népeivel[122].
4:45. Izrael küldetéséhez tartozik, hogy bizonyságot tegyen Isten létezéséről. Isten ezért így szólt Izraelhez[123]: „Ti vagytok az Én tanúim… és az Én szolgáim, akiket kiválasztottam”.[124] A tanítás szerint Izrael olyan, mint az emberiség szíve, szüntelenül dobog és az embereket Istenben való hittel és az Ő tanításaival tölti el.[125]
4:46. Ezt az egyetemes üzenetet gyakran még szenvedések és üldöztetések árán is hirdetni fogják. A tanítás szerint Izrael olyan, akár az olajbogyó, mert amiképpen az olajbogyót is ki kell préselni ahhoz, hogy olajat adjon, ugyanúgy Izrael üldöztetése is szükségszerű ahhoz, hogy fénye messzire világítson.[126] Még Izrael szétszóratása a népek között is azt a célt szolgálta, hogy [az izraeliták] megtanítsák a világot Isten szolgálatára.[127] Mi több, már maga az, hogy Izrael az egész világban szétszóródott, garancia arra, hogy az üldöztetések nem eredményezhetik teljes kihalását.[128]
A szenvedések
4:47. Mivel Izraelnek különleges helye van az isteni tervben, a népet folyton terelgetni és szidni kell, ha az letér az igaz útról. Ezért mondta Isten[129]: „Csak veletek léptem közösségre a föld minden nemzetsége közül, ezért kérem számon rajtatok minden bűnötöket”.[130] Mégis, amikor Isten megbünteti Izraelt, azt csupán úgy teszi, mint ahogyan egy apa bünteti meg a gyermekeit. Ahogyan írva van[131]: „Tudd meg tehát szívedben, hogy amint az ember fegyelmezi fiát, úgy fegyelmez téged az Örökkévaló, a te Istened”.[132]
4:48. Azonban Isten megígérte, hogy a tengernyi szenvedés ellenére Izrael mindig is létezni fog, hogy az Ő célját megvalósítsa. Így szólt[133]: „Mert a hegyek megszűnhetnek, és a halmok meginoghatnak, de hozzád való hűségem nem szűnik meg, és békét adó szövetségem nem inog meg”.[134] Majd így folytatja[135]: „Célt téveszt minden fegyver, amit ellened kovácsoltak, meghazudtolsz minden nyelvet, mely törvénykezni mer veled. Ez az öröksége az Úr szolgáinak, így szolgátatok nekik igazságot”.
4:49. Isten tehát szövetséget kötött Izraellel, hogy azok örök időkre igéjének hordozói legyenek. És ekképp szólott[136]: „Ilyen szövetségem van nekem velük… Lelkem, mely rajtad nyugszik, és igéim, amelyeket szádba adtam, nem fogynak ki a szádból, utódod szájából és utódod utódainak a szájából, mostantól fogva mindörökké”.
4:50. Noha Izraelt a történelem során mindvégig üldözték és megalázták, végül mégis minden őt igazolja majd. Isten így szólt[137]: „Bár elhagyott és gyűlölt voltál, feléd sem járt senki, de majd örökre felségessé teszlek, és örvendezővé nemzedékről nemzedékre”. Isten megígérte, hogy Izrael végül helyreállítja a világban a jót, és addig nem pusztulhat el, amíg ezt a feladatot végre nem hajtotta. Azt mondta[138]: „[Izrael] nem alszik ki, és nem törik össze, míg a törvénynek érvényt nem szerez a földön; tanítására várnak a szigetek”.[139]
4:51. Ami a legfontosabb, Izraelnek szerepe van abban, hogy beteljesüljön Istennek a teremtésben testet öltött célja.[140] Isten így szólt Izraelhez[141]: „Igéimet adom a szádba, és kezem árnyékával takarlak be, amikor újra kifeszítem az eget, és alapot vetek a földnek, Cionnak pedig azt mondom: Az én népem vagy!”.[142] Ezért hát úgy szól a tanítás, hogy Isten, Izrael és a Tóra semmi máshoz nem hasonlíthatóan fonódik össze.[143] A Tóra, akár egy lámpás olaja, és Izrael benne a kanóc, mely bevilágítja az egész teremtést.[144]




[1] I. rész: Judaizmus (A zsidó tudományok, I. kötet, 229–233. old.); II. rész: Az Örökkévaló (uo. 234–245. old.); III. rész: Az ember (A zsidó tudományok, III. kötet, 259–271. old.).
[2] Lásd fent, 3:12.
[3] Derech HáSém 1:4:5.; Pirké Mose az Ávot 3:14-ről.; Pszáchim 54a.; Brésit Rábá 1:5.
[4] Brésit Rábá 1:2.; Vö. Pirké dörábi Eliezer 3; Zohár 1:5a., 1:24b. (vége), 1:47a., 1:134a., 1:205b. (teteje), 3:35b., 3:69b., 3:178a.
[5] Példabeszédek 4:2.
[6] Atyák tanításai 6:3.; Bráchot 5a.; Möszechtá Kálá 8.; Jeruzsálemi Talmud, Ros Hásáná 3:8.; Tánchumá Röé 11.; Táná Döbé Élijáhu Zutá 17.; Échá Rábá, Peszichtá 2.
[7] Példabeszédek 8:22.
[8] Rási az 1Mózes 1:1.-ről.
[9] Náchmánidész, bevezető a Tórához írt Kommentárhoz; Mábit, Bét Elohim, Sáár Hájeszodot 25. Tehát átadása előtt a Tóra a vízhez volt hasonlatos, átadását követően pedig a kőhöz; Báhir 165. Ez magában foglalja az Isteni előre tudás és a szabad akarat paradoxonját is; lásd 3:39–41. Az ős-Tóra egyfajta „számítógépes program”-ként is felfogható, amely minden egyes eseményre (mint inputra) specifikus eredményt ad. Ekképp tehát a „program” már megvolt a teremtést megelőzően is, az „output” azonban csak a Tóra-adást követően lett meghatározva.
[10] Sábát 88a.; Ávodá Zárá 3a.; Rási az 1Mózes 1:31-ről.
[11] Derech HáSém 2:4:2.; Vö. Máhárál, Tiferet Jiszráel 17.; Toszáfot Jom Tov az Ávot 5:2-ről; Bét Elohim, Sáár Hájeszodot 19.
[12] Szánhedrin 56b.; Toszeftá, Ávodá Zárá 9:4.; Brésit Rábá 16:9.; Dvárim Rábá 2:17.; Sir Hásirim Rábá 1:16.; Psziktá 12. (100b.); Zohár 1:35b.; Maimonidész, A király szabályai 9:1.; A tévelygők útmutatója 1:2.; Kuzári 3:73. (75b.). Ennek a hét parancsolatnak a megjegyzésében a következő mnemotechnikai módszer segíthet: A héber ábécé első négy betűje, álef  אבר מן החי (éver min hácháj), hús élő állatból; bét ברכת השם(birkát hásém), Isten káromlása; gimel גזל(gezel), tolvajlás; dálet דינים(dinim), ítélőszékek, és a három legnagyobb bűn: bálványimádás, paráznaság és emberölés.
[13] Lásd fentebb, 1:19.
[14] Maimonidész A király szabályai 9:14-ben azt írja, hogy az ítélőszékek felállítása tevőleges parancs. Mások azonban vitatják ezt, és azon a véleményen vannak, hogy ez a parancsolat tulajdonképpen az igazságszolgáltatás lezüllesztésének tilalma; lásd Náchmánidész az 1Mózes 34:13-ról. Lásd Tsuvot HáRömá 10.
[15] Brésit Rábá 16:9., 24:5.; Smot Rábá 30:6.; Bámidbár Rábá 14:24.; Dvárim Rábá 2:17.; Sir Hásirim Rábá 1:16.; Midrás Tehilim 1:16.; Pesziktá 12. (100b.); Jálkut Simoni 1:272., 2:964.; Maimonidész, A király szabályai 9:1.; Keszef Misné, Lechem Misné, uo.
[16] 1Mózes 1:29.; Szánhedrin 59b.; Brésit Rábá 34:18.; Éc Joszéf (az Éin Jáákov-ról), Szánhedrin 100. Mások mindazonáltal úgy tartják, hogy Ádám is megkapta ezt a parancsolatot; Szánhedrin 56b.; Zohár 1:35b. Noha engedélyezett volt számára a húsevés, nem volt szabad az élelemért ölnie; az élő állat húsának fogyasztása azonban még abban az esetben is tiltott volt számára, ha azt a húst nem ember vágta ki az állat testéből; Rási, Szánhedrin 57a., Lemisri címszó alatt; Toszáfot, Szánhedrin 56b., Áchál címszó alatt; Rási az 1Mózes 1:29-ről; Mizráchi, Szifté Cháchámim, uo. Mások azt állítják, hogy az Örökkévaló ugyan Ádámnak is tett utalást erre a tilalomra, de az [mármint a tilalom] rá ténylegesen mégsem vonatkozott; Brésit Rábá 16:9. Lásd még Tsuvot Rásbás 542.; Ászárá Máámárot, Chokér Din 3:21.; Jád Jehudá 36.; Tsuvot Bét Söárim, Jore Déá 110., 113.
[17] 1Mózes 9:3–4.; Rási, uo. Vö. Sir Hásirim Rábá 1:16.; Pesziktá 12. (100b.); Maimonidész, A király szabályai 9:1.; Ikárim 3:15.
[18] Vö. Ávodá Zárá 64b.
[19] Szánhedrin 105a; Toszeftá, Szánhedrin 13:1; Midrás Tehilim 9:15; Maimonidész, A megtérés szabályai 3:5. (vége), A tanúskodás szabályai 11:10.; A király szabályai 8:11; Maimonidész a Szánhedrin 10:2-ről.
[20] Vö. A tévelygők útmutatója 3:48. Lásd Náchmánidesz, Torát HáSém Tmimá, 173. old.
[21] Ávot 5:2.; Tesuvot Rásbá 4:30. Lásd Zohár 2:104b.; Nicucé Zohár uo. 2; Tikuné Zohár 69. (102b., teteje); Ádir Bámárom 11b.
[22] Vö. Szánhedrin 37a. (teteje); Brésit Rábá 31:6.; Rási az 1Mózes 6:11-ről; Maimonidész, A bálványimádás tilalmának törvényei 1:1.
[23] 1Mózes 6–8. Ha a nemzedék méltónak bizonyult volna, ők kapták volna meg a Tórát; Smot Rábá 30:13.; Máhárzáv a Brésit Rábá 32:5-ről. Lásd még Ádir Bámárom 11b.
[24] Maimonidész, A bálványimádás tilalmának törvényei 1:2.
[25] Sém volt a semiták ősapja. Lásd Brésit Rábá 63:8.; Táná Döbé Élijáhu Rábá 28. (109a.), 20. (93b.); Rási az 1Mózes 25:22-ről.
[26] Széder Olám Rábá 1.; Rási az 1Mózes 10:25-ről.
[27] Jóllehet, Sém és Éver tartottak fenn akadémiákat; lásd Brésit Rábá 56:11; Tárgum Jonátán az 1Mózes 25:22-ről; Brésit Rábá 63:6.; Pirké dörábi Eliezer 32.; Rádál uo. 32:39.; Tárgum Jonátán, Rási az 1Mózes 25:27-ről; Brésit Rábá 63:10.; Mögilá 17a.; Rási az 1Mózes 25:17. és 28:9-ről; Brésit Rábá 67:8.; Jeruzsálemi Talmud, Szánhedrin 4:7. (22b.); Korbán Háédá uo. (4:8.); Eszter Rábá 4:6.
[28] Ráávád, Keszef Misné, a Maimonidész, A bálványimádás tilalmának törvényei 1:3. Mind­ket­ten próféták voltak; Széder Olám Rábá 1.; Kuzári 1:49. (35a.); A tévelygők útmutatója 2:39.
[29] Atyák tanításai 5:2.
[30] Egyesek szerint hároméves korától; Nödárim 32a.; Brésit Rábá 30:8., 64:4., 95:2.; Bámidbár Rábá 18:17.; Sir Hásirim Rábá 6:1.; Eszter Rábá 6:5.; Tánchumá, Lech Lechá 3.; Zohár 3:302a.; Ráávád, Ávodát Kochávim 1:3.; Keszef Misné; Migdál Oz; Hágáhot Májmoniot 1. uo.
[31] Például nevetség tárgyává tette és összetörte apja bálványait: Brésit Rábá 38:19.; Táná Döbé Élijáhu Zutá 25. (57a.).
[32] Brésit Rábá 39.1.; Bámidbár Rábá 14:7.; Maimonidész, A bálványimádás tilalmának törvényei 1:3.; Bét Elohim, Sáár Hájeszodot 48.
[33] Ábrahám volt például a világ legnagyobb asztronómusa; Bává Bátrá 15a. Azonkívül kora kiemelkedő és vezető személyisége is volt; Kidusin 32b.; Náchmánidész az 1Mózes 26:29. és 40:14-ről.
[34] Például, amikor a hitéhez való ragaszkodása miatt Nimród behajíttatta a tüzes kemencébe; Eruvin 53a.; Pszáchim 118a.; Brésit Rábá 38:19.; Midrás Tehilim 118:11.; Pirké dörábi Eliezer 26. (61a.); Táná Döbé Élijáhu Zutá 25. (58a.); Rási az 1Mózes 11:28. és 14:1-ről.
[35] Ábrahámnak nem volt tanára, Brésit Rábá 61:1. Bár ismert egy olyan vélemény is, amely szerint kisgyermekként Sém és Héber vezetése alatt tanult; Széfer Hájásár (szerk. Álter Bergman, Tel Aviv), 23.old.
[36] Álsech az 1Mózes 11:1-ről. Ebben az időben Ábrahám negyvennyolc éves volt, és ekkorra már hozzáfogott Isten tanításainak terjesztéséhez; lásd lentebb a 683. jegyzetet. Vö. Drásot HáRán 1.
[37] Derech HáSém 2:4:3. Írva van, hogy: „A Felséges részt adott a népeknek, és szétosztotta az emberfiakat, megszabta a népek határait, Izrael fiainak száma szerint. Mert az Örökkévaló része az Ő népe, Jákob a kimért öröksége” (5Mózes 32:8–9.). Lásd Szifré; Álsech; Báchjá; Or Háchájim; Kli Jákár; uo.
[38] A legtöbb forrás szerint ez akkor történt, amikor Ábrahám hetvenéves volt, még azt megelőzően, amikor hetvenöt éves korában (lásd lentebb) Isten utasította, hogy hagyja el Ur városát. Lásd Széder Olám Rábá 1.; Möchiltá a 2Mózes 12:40-ről; Náchmánidész; Mizráchi; Szifté Cháchámim; uo.; Rási, Szánhedrin 92b., Vötáu címszó alatt; Toszáfot, Sábát 10b., Vösel címszó alatt, Ávodá Zárá 9a., Ugömiré címszó alatt; Ros; Jövámot 6:2. Eszerint azt kell, hogy mondjuk, hogy az 1Mózes 12:10–15:21-ben leírtak akkor történtek, amikor Ábrahám hetvenéves volt, mivel ez egy megszakítások nélküli beszámoló. Isten második hívását az akkor már hetvenöt esztendős Ábrahámhoz az 1Mózes 12:1–9. írja le. További részletekért lásd HáGrá a Széder Olám Rábá 1-ről; Ábárbánel az 1Mózes 12:2-ről; Báálé Toszáfot az 1Mózes 12:4-ről.
[39] 1Mózes 12:16., 13:2. Lásd fent, a 668. jegyzetet.
[40] 1Mózes 14.
[41] 1Mózes 14:19. Málki Cedeket azonosítják Sémmel, lásd Tárgum Jonátán, Rási, uo.; Rádák; Rálbág Jósuá 10:1-ről. Vö. Zsoltárok 110:4.
[42] Pirké dörábi Eliezer 8. (18b.).
[43] Nödárim 32b.; Rán uo. Umálki Cedek címszó alatt.
[44] Pösziktá Chádátá, in A. Jellnek, Bét HáMidrás (Lipcse, 1853) 6:36.; idézve in Rabbi Je­hudá Barceloni, Kommentár a Széfer Jöcirá-hoz, 268. old.; Széfer Rokéách (Jeruzsálem, 1967), 19. old.
[45] Széfer Jöcirá 6:4.; Ráávád, uo.; Cioni az 1Mózes 12:5-ről; Wormsi Rabbi Eliezer a Széfer Jöcirá-ról (Przemysl, 1883), 1a. old.; Rabbi Mose Botril a Széfer Jöcirá-ról 1:1.
[46] 1Mózes 15.
[47] 1Mózes 12:1–9. Lásd fent a 673. jegyzetet.
[48] Brésit Rábá 39:21.; Szánhedrin 99b.; Rási az 1Mózes 12:5-ről. Lásd még 1Mózes 12:8.; Brésit Rábá 39:24.
[49] Ily módon Ő volt az első, aki Istent „Örökkévaló”-ként (Ádonáj) említette, Bráchot 7b. Lásd még Szotá 10b.; Máhárác Chájot a Chágigá 3a-ról. Vö. Jálkut Simoni 1:766. Lásd még Jechezkél 33:24.
[50] Maimonidész, A bálványimádás tilalmának törvényei 1:3. Vö. Jomá 28a.
[51] 1Mózes 18:18–19.
[52] A tévelygők útmutatója 3:24. (vége). Lásd Szánhedrin 57b.
[53] Ábrahám Ketúrától született fiait szintén keletre küldték, 1Mózes 25:6. Sokat megőriztek az Ábrahámtól megörökölt misztikus tradíciók közül, ám ugyanakkor meg is hamisították azokat bálványimádó gyakorlataikkal; lásd Zohár 1:100a–b. Lásd Szánhedrin 91a.; Beer Sevá uo.; Zohár 1:133b., 1:223a.; Gur Árje az 1Mózes 25:6-ról.
[54] Vö. Nödárim 31a.; Maimonidész, A fogadalmak szabályai 9:21.; Jore Déá 217:40.; Tesuvot Rivás 31.; Mágén Ávráhám 591:8.; Turé Záháv 591:3.
[55] Isten Ábrámról, Ábrahámra változtatta ősapánk nevét; 1Mózes 17:5.; Nechemja 9:7. Az így kapott név számértéke 248, ami azt szimbolizálja, hogy Ábrahám ura volt minden tagjának; Nödárim 32b. Ábrahám-nak (nem Ábrámnak) lett megteremtve a világ; Brésit Rábá 12:8., 1Mózes 2:4-től. Amint megváltozott a neve, eldőlt, hogy ő az az Ábrahám (egészen úgy, mint Izrael esetében, lásd 4:30.). Ezért áll a tanításban, hogy a Pátriárkákat Isten már a világ előtt megteremtette; Brésit Rábá 1:5. Ők alkotják az Isteni Merkává is. Brésit Rábá 82:7. Ez is kapcsolatban van az Isteni előre tudás és a szabad akarat paradoxonjával, lásd fent, 3:39–41.
[56] 1Mózes 17:9–14.; Vö. Pesziktá 12. (100b.); Sir Hásirim Rábá 1:16.; Maimonidész, A király szabályai 9:1.
[57] 1Mózes 17:9. A „szövetség” (brit) szó jelentését illetően, lásd Rási az 1Mózes 15:10-ről; Ikárim 4:45. Sokak véleménye szerint Ábrahám körülmetélésétől számított izraelitának; Náchmánidész a 3Mózes 24:10-ről; Prását Döráchim 1. Lásd még Jöfe Toár; Rabbi Jehuda (ben Joszéf) Maszkato, Nefucot Jehudá (Velence, 1589); idézve in Méám Loéz az 1Mózes 17:25-ről. Lásd Nödárim 31a.
[58] Pirké dörábi Eliezer 29. (24a.); Rádál uo. 29:1. Mások azt tartják, hogy Ábrahám önmagát metélte körül; lásd Brésit Rábá 49:2.; Tánchumá, Vájerá 2.
[59] 1Mózes 17:26–27. Vö. Rádál a Pirké dörábi Eliezer 29:2-ről. Vö. Or Háchájim az 1Mózes 17:23-ról.
[60] Pirké dörábi Eliezer 29. (64a.). Lásd még Toszáfot, Ros Hásáná 11a., Elá címszó alatt; Báálé Toszáfot az 1Mózes 17:26-ról. Mindazonáltal létezik egy olyan vélemény is, amely szerint Ábrahám Pészáchkor lett körülmetélve, lásd Széder Olám Rábá 5.; Rási az 1Mózes 19:3-ról; Náchmánidész az 1Mózes 17:26-ról; Chizkuni az 1Mózes 17:19-ről.
[61] A tévelygők útmutatója 3:49.; Kuzári 1:115. (76a.); Náchmánidész az 1Mózes 17:6-ról; Tur, Jore Déá 260.; Chinuch 2.; Szforno, Ábárbánel, az 1Mózes 17:11-ről.
[62] Kuzári, Szforno, Ábárbánel, uo.; Ibn Ezrá az 1Mózes 17:4-ről Vö. Sábát 108a.; Tánchumá, Lech Löchá 18.; Ákédát Jichák 18. (130a.); Menorát Hámáor 3:1:1:2. (80.).
[63] Or HáSém 2:2:6.; Ábárbánel az 1Mózes 17:9-ről (Jeruzsálem, 1964), 224a. old.; Kli Jákár a 3Mózes 12:3-ról. Bűne folytán Ádámról eltűnt a körülmetélés jele; Szánhedrin 38b. Ádám teremtésekor körül lett metélve; Tánchumá, Noách 5. Később, amikor elkövette a bűnt, előbőre megjelent; Máászé HáSém, Máásze Brésit 19. (Varsó, 1871), 58c. oldal. Az ezt megelőző állapot állt tehát helyre a körülmetélés parancsolatával; uo., Máásze Ávot 14. (90c.).
[64] Tánchumá, Mispátim 5. Ezért mondjuk az asztali áldásban azt, hogy: „áldunk a szövetségért, melynek nyoma testünkön van, a tanért, amelyre megtanítottál”; lásd Bráchot 48b., 49a.; Abudárhám, 322. old.
[65] Nödárim 31b. Vö. Zohár 3:13b. Lásd fenn, 4:5.
[66] Szánhedrin 59b.; Jeruzsálemi Talmud, Nödárim 3:8. (12a.); Maimonidész, A király szabályai 10:7. Vö. Zohár 2:32a. A parancsolatot Isten szándékosan csak Ismáel születését követően adta; Álsech az 1Mózes 17:1-ről (Varsó, 1779), 46c. old.
[67] Uo. Egyes szaktekintélyek szerint Ézsaut soha nem metélték körül, lásd Báálé Toszáfot az 1Mózes 25:25-ről; Olelot Efráim 3:13:399.; Brésit Rábá 63:13. Mindazonáltal vannak olyanok is, akik szerint Ézsau körül volt metélve, Széfer Háeskol 40. (Halberstadt, 1868), 132. old.; Jálkut Chádás, s.v. Jichák 55.
[68] Vö. Nödárim 31b. Egyesek azon a véleményen vannak, hogy mivel Keturá gyermekei (1Mózes 25:1–6.) azt követően születtek, hogy Ábrahám megkapta a körülmetélés parancsolatát, őket is kötötte ez a micva; Szánhedrin 59b. Egyesek szerint csak őket kötötte a parancsolat; Rási uo. Bné címszó alatt; mások szerint viszont az utódaikat is; Maimonidész, A király szabályai 10:8. Vö. Misné Lámelech uo.; Tesuvot Sáágát Árjé 49.; Máhárác Chájot, Nödárim 31a., 32a. Mivel Keturá gyermekei összekeveredtek az arabokkal, azok szintén körülmetélik gyermekeiket; Tesuvot Nodá Bijhudá, Tinjáná, Even Háezer 42.
[69] Atyák tanításai 5:3.; Maimonidész, Bertenoro uo.; Tesuvot Rásbás 456.
[70] 1Mózes 22.
[71] Vö. Jövámot 63a.; Rási az 5Mózes 29:12-ről. Rabbi Josuá Pinto (Rif) in Éjn Jáákov, uo. Lásd még Or HáSém 2:2:6.; Ikárim 3:13.
[72] Náchmánidész az 1Mózes 26:6-ról. Lásd 2Mózes 32:13., 3Mózes 26:44.; lejjebb a 765. jegyzet. Egészen eddig Isten jóindulatot tanúsított Ábrahám iránt, amikor őt választotta, mostantól azonban Ábrahám már kiérdemelte Isten választását; Máásze HáSém, Máásze Ávot 22.
[73] 1Mózes 32:26-29.
[74] A tévelygők útmutatója 2:42. A Divré Sálom az 1Mózes 32:26-ról írja, hogy ez akkor történt, amikor Jákob épp egy meditatív állapotban volt. Úgy szól a tanítás, hogy a tusakodásuktól felverődött por elérte a Dicsőség Trónusát, ami mutatja, milyen magas spirituális síkon zajlott a küzdelem; Chulin 91a.; Rásbá (in Éjn Jáákov) uo.
[75] Tánchumá, Vájislách 8.; Zohár 1:170a. Vö. Chulin 91b.; Brésit Rábá 77:2., 78:6. Mások mindamellett azt írják, hogy a „férfi”, akivel Jákob küzdött, Micháél arkangyal volt; Tárgum Jonátán az 1Mózes 32:25-ről; Jálkut Simoni 1:142.
[76] 1Mózes 32:25. Egyesek azt állítják, hogy ez a jobb combja volt; Chulin 90b., 91a. Mások viszont meg vannak győződve arról, hogy a bal combján sérült meg; Rájá Möhémná, Zohár 3:243a.; Párdesz Rimonim 17.; Éc Chájim, Sáár Hájáréách 5. Lásd még Likuté Torá HáÁri uo. Jákobot combja belső felén (jerech) érte az ütés, mivel ez a hely közel van a nemzőszervhez; Báchjá, uo.; vö. 2Mózes 1:5.
[77] Brésit Rábá 77:4.; Zohár 1:170b.; Náchmánidész az 1Mózes 32:26-ról; Chinuch 3.
[78] 1Mózes 32:27. Jákob és utódai ekkor egy parancsolatot kaptak, amely megtiltotta nekik az ülőideg (gid hánáse) elfogyasztását; 1Mózes 32:33. Ezt a parancsolatot voltaképpen Jákob kapta; lásd Pesziktá 12. (100b.); Sir Hásirim Rábá 1:6.; Maimonidész, A király szabályai 9:1.; Lechem Misné uo. A Chulin 7:6-ban (100b.) ez úgy jelentkezik, mint Rabbi Jehudá véleménye, amellyel a többség nem ért egyet. Maimonidész, uo., mindazonáltal azt írja, hogy nem vitás a parancsolat Jákobhoz köthető eredete, vita egyedül azzal kapcsolatban van, hogy az aktuális kötelezettség a Jákobnak adott parancsolat vagy a Szináj hegyi kinyilatkoztatás idején lépett-e érvénybe. Rási szerint, uo. Omru címszó alatt, az elfogadott vélemény az, hogy ez a parancsolat a Tóraadást megelőzően nem volt érvényben.
 A legegyszerűbb szinten: ennek a parancsolatnak az a célja, hogy Jákob és utódai sose felejtkezzenek el erről a kulcseseményről. Ez egy olyan étrendi előírás volt, amely a küldetésükhöz szükséges önmérsékletet volt hivatott szimbolizálni, különösen mivel ez megtiltotta számukra az összes négylábú hátsótestéből származó ínyencfalatok fogyasztását, hacsak ezt az ideget fáradságos munkával az állatból tökéletesen el nem távolították; vö. Rálbág uo. A combra mért ütés a gonosz részleges győzelmét jelképezte, s mivel akkor hatalmat szerzett ezen ideg fölött, annak fogyasztása számunkra tiltott; Zohár 1:170b.; Or Háchájim az 1Mózes 32:33-ról. Az ülőideg fogyasztásának tilalma ugyanakkor azt is örökre emlékezetünkbe vési, hogy a gonosz győzelme sosem lehet teljes, mert Izrael szenvedhet ugyan sérüléseket, de elpusztítani sosem lehet; Chinuch 3.
[79] 1Mózes 32:29. Vö. Hóséá 12:4.
[80] Tárgum uo.; Brésit Rábá 78:6.
[81] Tárgum Jonátán uo.; Chulin 92a. Vö. Hóséá 12:5.
[82] Lásd még Báchjá uo.; Jeruzsálemi Talmud, Táánit 2:6. (10b.); Kárbán HáÉdá uo.; Rabbi Ávráhám ibn Chijá, Hegjon Hánefes, az 1. fej. vége.
[83] 1Mózes 35:10.
[84] Ebből következik, hogy az egyiptomi száműzetés Ábrahám hitbéli elégtelenségének volt köszönhető; 1Mózes 15:13.; Tárgum Jonátán; Báálé Toszáfot, uo.; Pirké dörábi Eliezer 48. (113b.); Jálkut Simoni 1:77.
[85] Széder Olám Rábá 3.; Pirké dörábi Eliezer 48. (114a.); Jálkut Simoni 1:77.; Rási az 1Mózes 15:13-ról és a 2Mózes 12:40-ről; Mögilá 9a., Rási uo. Ubösár címszó alatt; Rásbám, Bává Bátrá 102a., Áser címszó alatt. A 400 évet Izsák születésétől számolták.
[86] 5Mózes 4:20; Jeremiás 11:4., Rádák uo.
[87] Mint például azok, akik a három napig tartó sötétség során pusztultak el; Tárgum Jonátán; Rási; a 2Mózes 10:23-ról; Smot Rábá 14:3; Táná Döbé Élijáhu 7. (60a.). A tanítás szerint az izraeliták kevesebb, mint egy ötöde élte meg a Kivonulást; Möchiltá; Rási; a 2Mózes 13:18-ról; Jálkut Simoni 1:277.; Zohár 3:108b.; Rási a Jechezkél 20:8-ról; Rádák a Jechezkél 20:9-ről.
[88] 2Mózes 1:7., 5Mózes 10:22.
[89] Vö. Smot Rábá 1:1.; Tánchumá, Smot 1.; Jálkut Simoni 2:950.
[90] Így például nem változtatták meg neveiket és nyelvüket, valamint tartózkodtak a szexuális kicsapongástól és a rágalmazástól; Möchiltá a 2Mózes 12:6-ról; Smot Rábá 1:33.; Vájikrá Rábá 32:5.; Bámidbár Rábá 20:21.; Sir Hásirim Rábá 4:24.; Tánchumá, Bálák 16.; Midrás Töhilim 114:4.; Psziktá 10. (83b.); Pirké dörábi Eliezer 48. (109b.); Táná Döbé Élijáhu Rábá 10., 23., 24.; Jálkut Simoni 1:657. Annak, hogy az izraeliták nem változtattak „neveiken, nyelvükön és öltözködésükön”, semmiféle köznapi kifejezését nem találjuk meg a Midrásokban; vö. Buber a Psziktá uo. 10:66-ról.
[91] Lásd a 721. és 724. jegyzetet. Vö. Bráchot 5a.; Möchiltá a 2Mózes 20:20-ról; Szifré az 5Mózes 6:5-ről; Midrás Töhilim 94:2.; Jálkut Simoni 2:850. A Tórát nem lehetett addig átadni, amíg az izraelita férfiak száma el nem érte a 600.000-et; Báchjá az 1Mózes 46:27-ről; Derech HáSém 2:4:5. Lásd lent, 5:10. Ezenkívül hét megtisztulásnak is meg kellett előznie a Tóraadást; Kád Hákemách, Sávuot, Micvot Lo Táásze címszó alatt (in Kitvé Rábénu Báchjá, Jeruzsálem, 1970), 412. old. Lásd még Jechezkél 16:7–8.; Rási, Rádák, uo.
[92] Smot Rábá 21:7; Jálkut Simoni 1:243.; Zohár 2:170b. Lásd Náchmánidész a 2Mózes 12:42-ről; Rádák az Jechezkél 16:7-ről; Likuté Máhárán 21:9.
[93] Jechezkél 20:8–9.
[94] Lásd Möchiltá a 2Mózes 12:6-ról.
[95] 5Mózes 10:15.
[96] Maimonidész, Igeret Témán (Jeruzsálem, 1961), 6. old. Lásd még 1Mózes 12:2., 17:6., 18:18., 5Mózes 4:37., 26:5.
[97] 5Mózes 7:7–8.
[98] Igeret Témán, uo. Vö. 1Mózes 15:13., 2Mózes 2:24., 6:5., 5Mózes 4:37.
[99] 5Mózes 4:34.
[100] A tévelygők útmutatója 2:35.
[101] Lásd fent, 1:6., a 2Mózes 20:2-től.
[102] Vö. Kuzári 1:6. Ezt elkerülendő, a Tórát nem Ábrahám kapta meg, hanem utódai, miután néppé lettek; Máhárál, Tiferet Jiszráél 18.
[103] Lásd Tárgum Jonátán a 2Mózes 12:37-ről. Mintegy 600.000 főnyi húsz év feletti férfit számlált a nép; 2Mózes 12:37.
[104] Lásd fent, 1:20.
[105] Maimonidész, A Tóra alapjainak szabályai 8:1.; Kuzári 1:87.
[106] Az 5Mózes 4:9–10-től. Lásd fent 1:24.
[107] Az 5Mózes 6:12-től. Lásd fent 1:22.
[108] 3Mózes 25:55.
[109] Vö. Szifré a 4Mózes 15:41-ről és az 5Mózes 11:10-ről; Kuzári 1:27. (29a.); Ibn Ezrá a 2Mózes 20:1. (vége)-ről. Lásd még 5Mózes 6:22–24., 7:11.; Smot Rábá 30:5.; Rási a 2Mózes 21:6-ról.
[110] 3Mózes 11:45.
[111] Szifrá, Rási, uo. Vö. Bává Möciá 61b.
[112] 2Mózes 6:7.
[113] Ibn Ezrá, Náchmánidész, uo. Vö. 2Sámuel 7:24., Jeremiás 24:7.
[114] 2Mózes 19:5.
[115] Vö. Möchiltá uo. Lásd még 5Mózes 7:6.
[116] Kuzári 1:103. (70a.), 5:20. (53b.). Ezért van az, hogy csupán Izrael hívatik „ember”-nek, Bává Möciá 114b.; Jövámot 61a.; Jechezkél 34:31-től; Rádák uo.; Toszáfot Jom Tov, Nögáim 12:1. Lásd még Bráchot 26a.; Sábát 150a.; Jövámot 98a.; Jechezkél 23:20-tól; Máhárác Chájot, Jövámot 61a. Vö. Toszáfot, Ávodá Zárá 3a., Kohánim címszó alatt.
 A Szinájnál Ádám bűnének foltja eltávolíttatott az izraelitákról; Sábát 146a.; Ávodá Zárá 22b.; Jövámot 103b. Ha nem vétkeznek az aranyborjúval, még a halhatatlanságot is elnyerték volna; Ávodá Zárá 5a, Zsoltárok 82:6-tól. Vö. Máhárál, Tiferet Jiszráél 47.
[117] 3Mózes 20:26.
[118] Rási uo. Vö. 3Mózes 19:2.
[119] Vö. Vájikrá Rábá 6:5. (vége).
[120] Jesájá 42:6.
[121] Számos szaktekintély szerint ez Izrael egészére vonatkozik; Rási uo.; Midrás Töhilim. Mások azon a véleményen vannak, hogy ez a Messiásra vonatkozik; Tárgum, Rádák, Möcudot, uo.; Midrás Töhilim 43:1. De még ha a Messiásra vonatkozik is, ő mint vezető és mint Izrael képviselője fog cselekedni, ezáltal teljesítve be az egész nép céljának ezen részét. A Messiás először tökéletessé teszi Izraelt, hogy azután Izrael tehesse tökéletessé az egész világot. Vö. Jesájá 49:6.
[122] Toszáfot, Chágigá 11a., Éjn címszó alatt. Vö. Szánhedrin 59a.; Toszáfot, Ávodá Zárá 3a., Seáfilu címszó alatt; Igrot HáRámbám, Igeret Lerábi Chászdáj Hálévi (16. old.). Egyének számára nem kötelező megróni egy nem-zsidót, ha az megszegi a hét egyetemes parancsolat valamelyikét; Rási, Szánhedrin 75a., Vöim címszó alatt. Adott esetben mégis ajánlott így cselekedni; Széfer Chászidim 1124. Az izraelitáknak mint népnek mindazonáltal kötelessége rávennie a nem-zsidókat a hét egyetemes parancsolat megtartására; Maimonidész, A király szabályai 8:10. Ez a Messiásnak is feladata lesz; Maimonidész, uo. 11:4.
[123] Jesájá 43:10.
[124] Máhári Kárá uo.; Ikárim 1:2. Vö. Jesájá 43:21., 44:8.
[125] Zohár 2:221b.; Kuzári 3:36. (51b.), 2:12. (13a.). A judaizmus ebben a szellemben idézte elő a kereszténység és az iszlám megszületését; Maimonidész, A király szabályai 11:4. (csak a Róma, 1475 és a cenzúrázatlan kiadásokban). Egy harmadik rendszer, a marxizmus – amely a másik kettővel egyetemben uralja a világot –, szintén egy zsidótól származott. Vö. Rabbi Elchánán Wasserman, Kovéc Máámárim, 108. oldaltól.
[126] Smot Rábá 36:1.; Jálkut Simoni 2:289.
[127] Pszáchim 87b.; Máhársá uo. Lo címszó alatt; Hóséá 2:25-től.
[128] Uo. a Bírák 5:11-től, lásd Kli Jákár (47c.); Lév Áron (21.): uo.; Rabbi Jehudá Árje de Modena, Midbár Jehudá (Velence, 1602), Drus Leniszuin. Lásd még Drásot HáRán 1. (Jerzsálem, 1974), 7. old.
[129] Ámosz 3:2.
[130] Ávodá Zárá 4a.; Táná Döbé Élijáhu Rábá 15. (75b.); Zohár 2:17b.; Chovot HáLevávot, Ávodát Elohim 6., Jichud Hámáásze 5.; Kuzári 2:44. (53b.).
[131] 5Mózes 8:5.
[132] Möchiltá a 2 Mózes 20:20-ról.
[133] Jesájá 54:10.
[134] Lásd 707. jegyzet.
[135] Jesájá 54:17.
[136] Uo. 59:21.
[137] Uo. 60:15.
[138] Uo. 42:4.
[139] Vö. Mönáchot 53b. Rási szerint (a Jesájá 42:1-ről szólva) ez az egész zsidó népre vonatkozik. Mások mindazonáltal azt állítják, hogy ez egyedül a Messiásra vonatkozik; Tárgum Jonátán; Rádák uo. Lásd fent, 756. jegyz.
[140] Vö. Sábát 88a.; Ávodá Zárá 3a., 5a.; Tánchumá, Brésit 1.; Jeremiás 33:25-től; Rási az 1Mózes 1:1-ről és 1:31-ről.
[141] Jesájá 51:16.
[142] Zohár 1:5a.; Tikuné Zohár 69. (104a., 118a.); Nefes Háchájim 1:12. Vö. Szánhedrin 99a.; Jeruzsálemi Talmud, Táánit 4:2. (21a.), Mögilá 3:6. (26a.); Psziktá 19. (140b.); Tánchumá, Jitró 14., Röé 1.; Ávot 1:2.; Sábát 10a.
[143] Zohár 3:73a., 3:93a.; Nefes Háchájim 1:16., az Áf Ál Pi címszóhoz tartozó jegyzet.
[144] Tikuné Zohár 21. (60a.).