Maimonidész: A tévelygők útmutatója: A prófécia

Náchmanidész‎: Valódi vagy álombeli angyalok?‎

Maimonidész: A Tóra alapjainak szabályai: A prófécia

Maimonidész, Mose ben Máimon, a Rámbám:

More növochim: A tévelygők útmutatója

A prófécia

rész 32. fejezet

A próféciára vonatkozó nézeteivel az embereknek úgy állunk, mint a világ ősidőktől valósága vagy teremtése dolgában, evvel azt akarom mondani, hogy valamint azoknál is, akiknél Isten léte bebizonyult valami, háromféle nézettel találkozunk, a világ ősidőktől valósága vagy teremtésére nézve – amint kifejtettük – úgy a próféciára vonatkozó nézetek is háromfélék. Nem veszem figyelembe Epicur nézetét, mert ő Isten létét nem hiszi, annál kevésbé hiszi a próféciát, de célom felemlíteni az Istent hívők nézeteit.

Az első nézet, s ez a műveletlenek sokasága által vallott nézet, mely a prófétáiban hisz, és a mi hittörvényünket valló emberek egy része is hiszi azt, t. i. hogy Isten kiválaszt tetszése szerint az emberek közül valakit, ráárasztja a próféciát, és küldetéssel bízta meg őt, tekintet nélkül szerintük arra, hogy az a férfiú akár bölcs-e, akár tudatlan, akár éltes, akár fiatalember, csakhogy feltételeznek benne, valami jót és erkölcsi föléuyt, mert ember fia mind eddig legalább nem állította, hogy e nézet szerint Isten szellemét gonosz emberre árasztja, hacsak elébb jóra nem térítette.
A második nézet a filozófusok nézete s az, hogy a prófécia egy tökéletesség az ember természetében, s e tökéletesség el nem érhető valaki által, hanem csak tanulmány útján, amely azt, ami a nemben mint lehetőség meg van, valósággá teszi, hacsak abban nem gátolja vagy valamely a vérmérsékletből eredő akadály, vagy valamely kívülről jövő ok, amint az minden tökéletességnél szokott lenni, melynek léte valamely nemben lehetséges. Mert ama tökéletességnek a végletig való jelenléte az emberi nem minden egyedében föl sem is tehető, de igen is egy egyedben, és e kívül pedig szükségképen nem. S ha ama tökéletesség olyan volna, hogy annak elérésére szükséges volna egy létesítő, lehetetlen volna egy létesítő nélkül. S e nézet szerint lehetetlen, hogy tudatlan próféta legyen, vagy hogy valaki, mint nem próféta éjjel lefeküdjék, és reggelre, mint próféta fölébredjen, mint az, aki valamit véletlenül talál. Hanem a dolog úgy áll, hogy a kiváló ember, aki értelmi és erkölcsi tulajdonságaival tökélyre vitte, hogyha a lehető legtökéletesebb képzelhető tehetséggel bír, s előkészül oly módon, amint erről hallani fogsz, az olyan próféta lesz szükségképen, mert ez a tökéletesség nekünk természetünkben van, s nem járja e nézet szerint. hogy egy, prófécia dolgában arra való, és a ki arra elkészült ne legye próféta, valamint hogy lehetetlen, hogy egy egészséges vérmérsékletű emberben, aki jó táplálékkal táplálkozik, abból a táplálékból ne váljék jó vér, s ami ehhez hasonló.
A harmadik nézet, s az hittörvényünk nézete, és tanunk alapja teljesen ugyanaz mint eme philosophiai nézet egynek kivételével. Még pedig, mi azt hisszük, hogy a prófécia tekintetében arra való, aki erre elkészült, lehet, hogy nem próféta, még pedig Isten akarata következtében, hanem már ez nekem úgy tetszik, mint egyike, a csudálatos dolgoknak, s azok módjára megy végbe, mert a természet rendje az, hogy mindenki, aki testalkata következtében arra való, s nevelése és tanulmánya folytán arra képeztette magát – próféta legyen. Az pedig, ki abban akadályozva lett, olyan, mint aki abból akadályozva lett, hogy kezét megmozgassa, mint Jerobeam, vagy ki a látásban megakadályozva lett, mint Áram királyának tábora, mely Elizaeust keresni ment.[1] Hogy pedig alapelv az értelmi és erkölcsi dolgokban való előkészület és tökéletesség, mutatja ama mondás: „A prófécia nem nyugszik, hanem csak is bölcsen, hiszen és gazdagon”. Már mi ezt, magyaráztuk a Mischnához írt értekezésünkben, s a nagy munkában, s arról szóltunk, hogy a prófétatanítványok mindég foglalkoztak az elkészüléssel. Hanem, hogy maga az elkészült is akadályozva lehet, s prófétává nem lesz, ezt megtudhatod Baruch Neriah fiának esetében, mert Jeremiás után indult, aki vele gyakorol, előkészítette őt, és tanította, amaz pedig remélte, hogy próféta lesz, de akadályozva lett, amint meg van írva:[2] „Kifáradtam sóhajomban, nyugalmat pedig nem találtam”, mondva lett pedig neki Jeremiás által:[3] „Így szól az Örökkévaló: Akképen szólj hozzá: Te keresesz magadnak nagyságot, ne keresd”. Szabadságunkban áll azt mondani, hogy ez magyarázata annak, miszerint a prófétia Baruchra való tekintettel – nagyság, hasonlóképpen mondani lehet, hogy ama mondás: Még prófétái sem találtak látományt az Örökkévalótól onnan ered, mert számüzetésben voltak, amint azt fejtegetni fogjuk. Hanem találunk több helyeket, részint szentírási helyeket, részintbölcsészek szavait, melyek mind emez alapból t.i. hogy Isten prófétiára indítsa azt, akit akar, és akkor, amikor akarja, föltéve, hogy az rendkívül tökéletes és kimagasló ember, ellenben a köznép tudatlan embereinél ez – szerintünk – lehetetlen, azaz, hogy közülük valaki próféta legyen épp oly lehetetlen, mint hogy szamár vagy béka legyen próféta. Ez a mi álláspontunk, hogy t.i. elengedhetetlen az öngyakorlat vagy tökéletesedés, s csak így lehetséges aztán, hogy Isten határozata illetőn valósuljon…

Ami a Sinai hegyen való jelenetet illeti, jóllehet valamennyien látták a nagy tüzet, s hallották a félemletes s ijesztő hangokat – csoda útján – nem érte el prófétia rangját, hanem csak is az, aki arra való volt, s ez is csak fokonként. Hiszen látod, az mondatik:[4] „Menj fel az Örökkévalóhoz te Áron, Nadab és Abihu és hetven Izráel vénei közül”. Ő a legmagasabb fokon volt, amint mondva van:[5] „És Mózes magában közeledett az Örökkévalóhoz, de ők nem léptek közel”. Nálanál alantabban voltak Nadab és Abihunál, a többi emberek meg alantabban ezeknél, tökéletességük foka szerint. A bölcsek azt írják: „Mózesnek külön korláta volt, Áronnak ismét külön korláta volt”.

S miután úgy esett, hogy a Sinai hegyen való jelenetet fölemlítettük, figyelmet keltünk arra nézve, ami a szentírási helyek és a bölcsek szavaiból megfelelő elmélkedés útján kiviláglik – külön fejezetben.

rész 36. fejezet

A prófécia valós jelentése

Tudd meg, hogy a próféta valójában s az ő misége kifolyás, mely Istentől eredvén van a cselekvő intellektus közvetítésével elébb az elmebeli tehetségre hat, s aztán a képzelő tehetségre. S ez a legmagasabb foka az embernek s a tökéletesség netovábbja, mely az ő számára elérhető, s ez az állapot a képzelő tehetség tökéletességének netovábbja. S ez oly valami, mely semmiképp nem lehetséges minden embernél, sem olyas valami, melyet elérhetni a spekulatív tudományok s az erkölcsök javulása által, s legyenek azok mind a lehető legjobbak és legszebbek – hacsak nem csatlakozik hozzá a képzelő tehetségnek az eredeti alakzat dolgában lehető legnagyobb tökéletessége. Ismeretes előtted, hogy ezen testi tehetségek tökéletessége, melyek közzé a képzelő tehetség is tartozik, az azon tehetséget hordozó szerv vegyülékeinek legjobbikától, valamint az arányok legjobbikától, nem különben az anyagok legtisztábbjától függ, mellyel bír, s ez oly tárgy, melynek veszteségét helyre ütni vagy hiányát pótolni kormányzás által semmiképp nem lehetséges. Mert a szervre nézve, melynek vegyüléke rossz volt alakulása kezdetén, az azt jóvá tevő kormányzás célja, hogy az egészség némi fokán tartsa fenn azt, nem pedig, hogy azt állapotainak legjobbjára visszahelyezze, de ha erőtlensége, aránytalansága, helyzete vagy önmagától, illetőleg anyagának lényegéből ered, melyből keletkezett, erre nézve nincs semmiféle okoskodás. Te mind ezt tudod, s nincs is haszon annak bővebb magyarázatából. Ismered továbbá eme képzelőtehetség működését, amennyiben az érzéki tárgyakat az emlékezetben megtartja, hogy összetételeket hozzon létre, s hogy ami természetében van, képleteket alkothasson. Működésének legfontosabb és legbecsesebb része akkor nyilvánul amidőn az érzékek nyugosznak s működésükben szünetelnek, ilyenkor aztán reá hat valamely befolyás – készültsége arányában, s ez az oka az igaz álmoknak s ugyancsak a próféciáié is. Csakhogy különbözik ez a több és kevesebb, de nem a nem tekintetében. Ismered a bölcsek mondásának vonatkozását: „Az álom egy hatvanad részi a prófétiának”. Már pedig két neme tekintetében különböző tárgyra nézve nem lehet szó arányról, nem való, hogy azt mondja valaki, az ember tökéletessége annyival meg annyival kétszer olyan, mint a ló tökéletessége, s már a Brésit rábában ismételték ezt az eszmét, mondván: „Az álom a prófécia éretlen gyümölcse” s ez találó hasonlatosság. Mert az éretlen gyümölcs maga a gyümölcs és egyede, csakhogy lehullott mielőtt tökéletesen megérett volna; szintúgy a képzelő tehetségnek álom közben való működése ugyan olyan, mint a prófécia közben, csakhogy amaz röviden tart s nem jut el a végére. De minek is értesítselek én erről az ő szavaik útján, s hagyjam figyelmen kívül a Tóra mondásait, péld.:[6] „Ha egy próféta közületek való, látományban ismertetem meg magam vele, álomban szólok hozzá. Íme tehát közölte velünk Isten a prófécia valóját és miségét, s tudtunkra adá, hogy az tökéletesség, mely álomban vagy látományban létre jő. A szó látomány (máre) „lát” (röé)-ból ered, az pedig annyit jelent, hogy a képzelő tehetség eljutott a működés olyan tökéletességéhez, hogy a dolgot úgy látja, mintha kívül léteznék, s a dolog melyet lát, olyan lesz, mintha külső érzés útján jutott volna hozzá. S e két rész, t. i. a látomány és az álomban, állanak a prófécia fokai valamennyien, s mint még meg fog magyaráztatni. Tudva levő dolog, hogy a tárgy, mellyel az ember ébersége idejében, érzékeinek felhasználásával serényen foglalkozik, mely körül buzgólkodik, s mely óhaja tárgyát képezi, ugyanaz, mellyel a képzelő tehetség alvás közben, mely alatt az intellektus rája kifoly, készültsége arányában foglalkozik. Ezt példákkal igazolni és e felett szavakat szaporítni fölösleges, mert ez ismeretes dolog, melyet minden ember tud, s ez hasonló az érzékek felfogásához, mely felett nem vitatkozik ember, aki józan ésszel bír.

Ezen előzetek után tudni való, hogy szó van oly egyénről az emberek közlik, kinek agyvelőbeli állaga, eredeti teremtésénél fogva lehető legjobban van arányosítva úgy anyagának tisztasága, mint minden egyes részének sajátos vegyüléke, továbbá mennyisége és helyzete tekintetében, és akit bármely tag részéré nem akadályoz semminemű vegyüléki akadály. Ugyancsak ezen egyén tanulmányoz és elmélkedik, míg a lehetőségből átmegy a valóságba, mire aztán emberi ésszel a maga tökéletességében és teljességében és tiszta és egyenlő emberi erkölcsökkel bírni fog, aztán minden óhajtása oda fog irányulni, hogy ezen mindenség titkait és okait megtudja, az ő gondolkozása mindég csak magasztos tárgyakra lesz fordítva, törekvése tárgyait pedig Isten megismerése és műveinek megfigyelése, valamint mind az fogja képezni, melyet e tekintetben hinni kell. Kell továbbá, hogy állati dolgok tekintetében megszűnt legyen nála minden gondolkozás és áhítozás, értem az étel, ital és közösülés utáni hajhászatot, általában véve a tapintás érzékét, melyre nézve Aristoteles Ethicájában fejtegeti, hogy az szégyenünkre válik. És milyen helyes az, amit mond! Mert igazán szégyen az, mivel mi azzal csak azért bírunk, mert állatok vagyunk és semmi egyéb mint a többi barom, s nincs benne semmi emberi. Ami pedig a többi érzéki gyönyöröket illeti, mint például a szaglást, a hallást, a látást, habár azok testiek is, mégis akad idő, melyben az embernek gyönyöréül szolgálnak, amennyiben ember, amint azt Aristoteles fejtegeti. Már kiterjedt az értekezés oly dologra is, amely nem tartozik a tárgyhoz, hanem hát szükség volt rá, mert kiváló bölcsességű emberek gondolatai igénybe vétetnek gyakran ezen érzék gyönyöre által s áhítoznak utána, s mégis csodálkoznak rajta, hogy ők hát miért nem próféták, lévén a prófécia valami, ami a természetben van. Hasonlóképpen illő, hogy azon egyénnél megszűnt legyen a gondolkozás és áhítozás nem igazi tisztségek után, értem az uralkodási vágyat, a nép által való dicsőíttetést, a reá halmozandó kitűntetéseket, a neki teendő szolgálatot csak is önmagáért. Mert az embereket viszonyaik szerint kell tekinteni, amennyiben ama viszonyaikhoz képest kétség kivűl olyanok ők, mint a barom vagy állat, melyekkel a magának élő tökéletes ember más tekintetben nem gondol, ha ugyan gondol velük, minthogy közütük az erőstől, mely árthat, ha véletlenül találkozik vele, megmeneküljön, vagy hogy hasznot húzzon belőle, amennyiben belölük hasznot huzhat, ha bármiképpen szüksége van rá. S az az egyén, mely ily tulajdonságokkal bír, kétségkívűl, hogy képzelő tehetsége a lehető legtökéletesebb módon működik, s az intellektusból rája elmebeli tökéletessége szerint kifolyik – csakis nagyon csodálatos isteni dolgokat fog felfogni, s nem fog más egyebet látni, mint Istent s az Ő angyalait, s nem fog képzelhetni mást s nem lesz neki tudomása másról, mint oly dolgokról, melyek igazságon alapuló nézetek s az embereknek egymás közti viszonyait szabályozó módszerek.

Tudva levő, hogy ama három tárgy, melyet együvé foglaltunk, ugyanis az észbeli tehetség tökéletessége a tanulmányozás segélyével, a képzelő tehetség tökéletessége teremtésénél fogva, aztán az erkölcsök tökéletessége a testi gyönyörökre való gondolás megszüntével, s az esztelen és rossz nagyságra áhítozás abbahagyásával. Ezekre nézve a tökéletesek között nagy fölénye van az egyiknek a másik felett. És ezen a három tárgy mindegyikére vonatkozó fölénynek megfelel mind a prófétáknak egymás feletti fölénye rangfokozat tekintetében.

Tudod, hogy minden testi erő gyöngül, lankad és rosszabbodik bizonyos időben, más időben meg fölépül. Ez a képzelő tehetség kétségkívül testi erő. Ezért találod, hogy a próféták prófétiája megszűnik a gyász vagy a harag s ehhez hasonló időben. Hiszen ismered abbeli mondásukat: „A prófécia nem jelentkezik sem szomorúság sem tétlenség közben s hogy Jakob ősatyánk nem részesült prófétiában, gyásza összes napjai alatt, el lévén foglalva képzelő tehetsége József veszteségével, továbbá hogy Mózes tanítónk nem részesült prófétiában, amint az előtt részesült, a kémek szerencsétlen ügye után, míg csak ki nem veszett volt az egész pusztai nemzedék, mert hát ellankadt azoknak elviselésében nagy zúgolódásuk következtében, jóllehet hogy ő nála nem volt a képzelő tehetségnek befolyáa a prófétiára, hanem az intellektus kifolyt reá közvetítő nélkül, amint többször említetük, hogy ő nem prófétizált képletben miként a többi próféták, amint ez még meg fog fejtetni, s mi e fejezethez nem tartozik. Ugyancsak úgy találod, hogy a próféták egy rétsze egy bizonyos időtartamban prófétizált, aztán megszűnt náluk a prófétia, s nem folytatódott náluk egy véletlen következtében, mely beállott. S ez volt kétségkívül a legközelebbi lényeges oka a prófécia megszüntének a számüzetés idejében, már pedig lehet-e az emberre nézve nagyobb szomorúság vagy tétlenség bármely tárgy tekintetében, mint mikor vásárlott szolgaként balgatagoknak és erkölcsteleneknek van alárendelve, akik az igazi józan ész hiányához hozzá toldják az állati gyönyörök elhatalmasodását, s nem tehet ellene semmit. Ez az, amivel fenyegetve lettünk s ezt akarták mondani avval, hogy:[7] „Elszélednek hogy keressék Isten szavát, s nem fogják találni”. Továbbá:[8] „Királya és fejedelmei a népek között vannak, Tóra hiányával még prófétái sem találnak látományt Isten részéről”. S ez igaz, s annak oka nyilvánvaló. Mert az eszköz megszűnt. S ez lesz az oka szjntén, ha visszatér a prófétia nekünk szokott módjára a Messiás idejében, bárcsak megjelennék már! amint az nekünk kilátásba helyeztetett.

rész 37. fejezet

Prófécia személyes és közösségi szinten

Szükséges, hogy figyelmedet keltsük fel ezen hozzánk eljutó Isteni kifolyás létének természete iránt, mely által gondolkodunk, s mely által elmebeli tehetség dolgában egymás fölött fölényünk lehet. Ugyanis lehetséges, hogy valakihez eljut abból valami kevés, s e tárgy mennyisége, mely hozzá eljut, elegendő lesz arra, hogy őt tökéletesítse, többre nem; lehetséges továbbá, hogy az ami eljut az egyénhez oly mennyiségű lesz, hogy a saját tökéletesedésén túl kijut másnak a tökéletesedésére is. Így van ez mind a többi lényekre nézve is, melyek közlül némelyeknek kijutott annyi a tökéletességből, hogy másokat is kormányozhat, némelyeknek meg csak annyi jut ki a tökéletességből, hogy önmagukat kormányoztathatják mások által, amint azt magyaráztuk.

Így állván a dolog, tudni való, hogy ha intellektus eme kifolyása kiterjed csupán az észbeli tehetségre, nem foly ki belőle mi sem a képzelő tehetségre, vagy azért, mert a kifolyás csekély, vagy azért, mert a képzelő tehetség fogyatékos eredeti teremtésétől fogva, s nem képes az intellektus kifolyás elfogadására, ez a bölcsek osztálya, kik a gondolkodásra adják magukat. De ha ama kifolyás kiterjed mindkét erőre együttesen, értem a gondolkodóra és képzelőre, (amint kifejtettük s kifejtették azt mások is a filozófusok közül és ha a gondolkodó erő már teremtésénél fogva tökéletessége teljében áll, ez aztán a próféták osztálya. S ha a kifolyás itt képzelő tehetségre szorítkozik, a gondolkodó pedig hátrányban van, vagy az eredeti teremtésnél fogva, vagy pedig a gyakorlat kevés volta miatt, ez az osztály az országok kormányzói, törvényhozók, a varázslók, a bűvölök s az igaz álmak tulajdonosai, továbbá a csodatevők rendkívüli furfangosságok és titokzatos mesterségek segélyével, habár nem bölcsek, ezek mind a harmadik osztályhoz tartoznak.

S aminek igazságáról kell, hogy meggyőződve légy, az, hogy egynémelyeknek ez osztályból csodálatos képzelődések, álmok és indulatok támadnak ébrenlétük alatt a próféciai látomány alakjában, míg nem azt gondolják magukban, hogy ők próféták, és elcsodálkoznak nagyban azon, hogy ama képzelődéseket észlelik, s azt gondolják magukban, hogy tudományokat sajátítottak el tanulmányozás nélklül, ebből aztán nagy zűrzavarok támadnak felette fontos elmebeli dolgokban, s összekeverednek aztán igazi dolgok képzeletbeli dolgokkal csodálatos vegylülékben, s mind ez a képzelő tehetség ereje és a gondolkodó tehetség gyöngeségénél fogva, melynek nem jutott semmi, értem, hogy nem ment át a valóságba.

Tudva levő dolog, hogy ezen osztályok mindegyikében nagy száma van a fokozatoknak. Az első két osztály mindegyike két részre oszlik mint magyaráztuk. Még pedig, a kifolyás, mely ama két osztály mindegyikéhez eljut, vagy oly mennyiségű lesz, hogy az egyént tökéletesíthesse, s nem több, vagy pedig oly mennyiségű, hogy több lesz a tökéletesítésére annyival, amennyivel mást is tökéletesíthet. Az első osztályra nézve pedig, ez a bölcseké, lehetséges, hogy az, ami az egyén gondolkodó tehetségére kifoly, oly mennyiségű, hogy a buvárkodás és értelmiség emberévé teszi, ki tudománnyal és ismerettel bír, de nem érzi magát indittatva mást tanítaní, sem műveket szerkeszteni nem bírván erre kedvvel és képességgel. Lehetséges továbbá, hogy a kifolyás oly mennyiségű lesz, hogy arra inditja őt, miszerint szerkesszen szükségképpen műveket és tanítson. Szintúgy áll a dolog a második osztályra nézve is. Olykor részesül annyiban a próféciából, amennyivel a próféta tökéletesbül, több ennél nem, olykor meg annyival részesül abból, hogy az emberekhez szózatot intézni, őket tanítani, s rájuk tökéletességéből kifolyást eszközölni kényszerül. Már volt szó róla, hogy ezen hatványozott tökéletesség hiányában a tudományok nem lettek volna könyvekbe foglalva, a próféták nem nyerték volna meg a embereket az igazság megismerésére. Mert tudós nem foglal könyvbe valamit önmagának, hogy önmagát tanítson arra, amit már tud, hanem ezen intellektus természete olyan, hogy örökösen kifolyást eszközöljön, s e kifolyást folytatólagosan terjessze attól, aki azt elfogadta, másikra aki azt követi, mígnem akad oly egyénre, akin túl ama kifolyás nem terjedhet ki, hanem csak tökéletesíti, amint ez értekezés fejezeteinek egynémelyikében egy hasonlatossággal kifejtettem. E tárgy természete magával hozza, hogy a ki a kifolyás ama hatványozott mértékéhez vitte, hogy szózatot intézzen az emberekhez minden áron, akár elfogadtatik az tőle, akár nem, sőt még akkor is, ha önmagának kárt is okoz, elannyira, hogy találunk prófétákat, akik szózatot intéztek az emberekhez, míg meg nem ölettek. Az a kifolyás indítá őket és nem engedte őket nyugodtan élni és veszteg maradni semmi szín alatt, s bár nagy szerencsétlenség érte őket. Ezért találod, hogy Jerémiás, miután az idejében élő istentagadó törvényszegők részéről kijutott neki a gyalázatból, mellyel prófetiájának véget vetni törekedtek, hogy ne szólítsa őket az igazságra, melyet megvetettek, ő pedig ezt el nem viselhette, – oda nyilatkozott:[9] „Mert Isten szava szégyenemre lett és gyalázatomra egész nap. Már azt gondoltam, nem fogom többé említeni, s nem szólok többé az ő nevében, hanem hát szívemben olyan volt, mint az égő tűz, csontjaimban elzárva, kifáradtam azt elviselni, tovább nem bírom”. Ugyanily értelemben szól az utolsó próféta:[10] „Az Örökkévaló Isten szól, ki ne prófétizálna?” Ezt jegyezd meg.

rész 38. fejezet

A próféta gyanakvása és bátorsága

Tudd meg, hogy minden emberben meg van a tehetség a vakmerőségre. Ha ez nem volna nem indíttatnék gondolata által arra, hogy félre tolja azt, ami kárára van. S ez a tehetség a lelki tehetségek között, szerintem, olynemű, mint a visszataszító tehetség a természeti erők között, s a vakmerőség e tehetsége változik erőre és gyöngeségre nézve, miként a többi tehetségek, úgy hogy találsz férfiakat, aki túl tesz az oroszlánon, s olyant, aki fut az egér elől, s találsz olyant, aki fölveszi a táborral és megküzd vele, s találsz olyant is, aki, ha egy asszony rá kiált, fél és retteg. Lehetetlen e szerint, hogy az embernek ne legyen egy vérmérsékletében rejlő hajlama eredeti teremtésétől fogva, mely egy bizonyos gondolkozásmód szerint növekedik, s kihozza azt, ami a lehetőségben van, az erre fordított erély segélyével, valamint egy más gondolkozásmód szerint csökken a kevés gyakorlat következtében. És már az ifjúság éveitől fogva felismerhető a gyermekekben eme tehetség erőteljessége vagy gyöngesége.

Hasonlóképen a gyanító erő is meg van minden emberben és változik a többre és kevesebbre nézve, annál inkább meg van az oly dolgokra nézve, melyekre az ember nagy gondot fordít, s mikkel gondolatai sűrűn foglalkoznak, úgy hogy magadtól kitalálod, hogy az az ember ott, így vagy úgy szólott vagy cselekedett egy bizonyos ügyben, és a dolog csakugyan úgy lesz. Találsz az emberek között, akinek képzelő és gyanító tehetsége oly nagy és helyes, hogy csaknem minden, amit képzel, hogy így van, úgy van, amint képzeli, vagy legalább részben van így. Ennek okai számosak, melyek előzetes, később következő és a jelenben történő körülményekből folynak, hanem e gyanító tehetség erejénél fogva áthalad az intellektus valamennyi amaz előzményeken, és következtetéseket von le belölük kevés idő alatt, úgy hogy azt hinné valaki, hogy az nem is időben történik, s e tehetségnél fogva mondjanak előre némely emberek hatalmas dolgokat, melyek a jövőben fognak történni.

Lehetetlen, hogy ama két tehetség a prófétákban ne legyen nagyon erős, értem a vakmerőség és a gyanítás tehetsége. S a midőn az intellektus kifoly rájuk, erősebb lesz e két tehetség, míg odáig jut, mint tudod, hogy, t. i; egyes ember vakmerően viselkedik botjával egy hatalmas királlyal szemben, hogy megszabadítsa a nemzetet szolgasága alól nem félve, sem rettegve, amint meg lett neki mondva:[11] „Mert én veled leszek”. S ez a helyzet változik náluk szintén, csakhogy anélkül nem lehetnek, amint Jerémiásnak mondva lett:[12] „Ne félj tőlük. Ne rettegj előttük. Íme megtettelek ma erős várossá”. Ezékielnek pedig mondatott:[13] „Ne félj tőluk és beszédjüktől”. Így találod, hogy valamennyiben (béke velük!) nagy vakmerőség s a gyanító tehetség nagy mértéke szintén meg volt, ezek segélyével mondották elsőre gyorsan a jövőt. Hanem e tekintetben is van különbség, amint tudod.

Tudd meg, hogy az igazi próféták oly elmebeli észleletek birtokába jutnak kétségkívlül, melyekre nézve ember fia elmélkedés útján nem foghatja fel az okokat, melyek ama tudást eredményezik. Hasonló ehhez, amidőn oly dolgokat mondanak előre, miket az ember puszta elmélkedés és gyanítás útján nem mondhat elsőre. S valóban ugyanaz a kifolyás, amely kifoly a képzelő tehetségre, hogy annyira tökéletesíte, miszerint behatása következtében elsőre mondjon jövendőbelit, s úgy észlelje azt, mintha oly tárgyakról volna szó, miket az érzékek már éreztek s az érzékek útján eljutottak volna a képzelő tehetséghez, az a kifolyás szintén tökéletesíti az elmebeli tehetség működését, úgy hogy működéséből az ereményezik, hogy a valódi lét tárgyait ismerje, s hogy ezt az észleletet oly módon érje el, mintha azt elmélkedési előzmények útján fogta volna fel. Ez az igazság, melyet el kell hinnie annak, aki az igazságot vallani szereti, mert a dolgok valamennyien tanúskodnak közösen egymásról, s utalnak közösen egymásra. Ugyanez még inkább kell, hogy álljon az elmélkedés tehetségéről. Mert valójában az intellektus kifolyása ő rá hat s az hozza őt a valóságba, s az elmélkedés tehetségétől eljut a kifolyás a képzelő tehetséghez; hogyan eredményezhetik tehát a képzelő tehetség tökéletességéből az a mérték, t. i. az észlelete annak, ami el nem jut hozzá az érzékek útján, s nem eredményezik az az elmélkedés tehetségének, hogy t. i. felfogjon valamit, amit gondolkozás, előzmények és következtetés útján fel nem fog? Ez pedig a prófécia igaz volta! s ezek a nézetek, melyekkel a próféciai oktatás jellemezhető. Hogy pedig feltétel gyanánt állítottam oda, hogy igaz próféták azok, a kikől szólok, onnan van, hogy mentségül szolgáljon nekem a harmadik osztálybeli emberekkel szemben, akiknek nincs elmélkedési tehetségük, sem tudományuk, hanem csupán képzelődések és hóbortok. Talán azon tárgyak, melyeket azon emberek észlelnek, oly gondolatok, melyekkel valaha bírtak, s miknek nyomai megmaradtak képzelő tehetségükben, mind avval együtt, ami a képzelő tehetségükben meg van, s miután sok képzelődést megszüntettek s elenyésztettek, visszamaradtak csupán nyomai ama nézeteknek, s úgy tüntek fel nekik, hogy azt vélték, miszerint azok egészen új dolgok, s oly valami, ami kivülről jött. A rájuk illő hasonlatosság; – szerintem – mintha az ember, akivel a házában jelen van ezer darab állat, aztán kiment mindegyik ki a házban volt, kivéve azt az egyetlen egyént, aki a házban levők számához tartozott; s mikor aztán magában maradt avval az egy egyénnel, azt gondolná, hogy íme most jött az be hozzá a házba, holott az nem úgy van, hanem az éppen az, mely ki nem ment. És ez egyike azon helyeknek, melyek tévedésbe ejtenek, s vesztet idéznek elő. S hány veszett el olyan, aki tisztába jönni törekedett. Ennélfogva akadsz emberekre, akik nézeteiket álmak által igazolják, melyeket álmodoztak, s azt tartják, hogy az, amit alvás közben láttak, más valami, mint azon nézet, melyet igaznak észleltek vagy hallottak ébren létök alatt. Azért nem kell az embernek ügyet vetni arra, akinek az elmélkedési tehetsége nem tökéletes, s nem jutott el az elmebeli tökéletesség végcéljához, mert az, aki eljutott az elmebeli tökéletességig, annak lehetséges, hogy eljusson más ismeretekhez, mikor az isteni intellektus kifolyás reá. S ez az, aki igazi prófétá, ami már meg lett fejtve a[14] „a próféta az, kinek bölcsességgel telt szíve van”-féle mondattal, amellyel az van mondva, hogy az igazi próféta bölcs szivű”. Ezt is szükséges tudni.

rész 41. fejezet

Nem szükséges magyarázni mi az álom. Ellenben a látomány (máre) – mint péld. midőn az van mondva:[15] „Látományban ismertetem meg magamat előtte” – amit úgy neveznek, hogy máre hánövuá (prófétiai látomány), mely úgy is neveztetik, mint jád Hásém (Isten keze), s a mácháze nevet is viseli, ez félelmetes és ijesztő állapotot jelez, mely megragadja a prófétát ébren létekor, amint Dánielben kifejtetett, ahol az mondatik:[16] „És én láttam ezt a nagy látományt, s nem maradt meg bennem erő, és szépségem átváltozott rajtam torzképpé, s nem tartottam fenn erőt”, továbbá azt mondja: „Én alva feküdtem arcomon, arcom föld felé fordulva”. Hanem mikor az angyal felszólal és feltámasztja, mint ez prófétiai látományban történik. S az ehhez hasonló állapotban megszűnnek működni az érzékek szintén, s aztán eljut ama kifolyás a beszélő tehetséghez, onnan meg kifoly a képzelő tehetségre és ez tökélesedve végzi működését. Néha a prófétia prófétiai látománnyal kezdődik, akkor aztán növekszik az az ijedtség s az az erős meghatottság, mely a képzelő tehetség tökéletes működéséből következik, s akkor beáll a prófétia, amint az Ábrahámnál beállt, amint a prófétia kezdetében mondva van:[17] „Isten szava volt Ábrahámhoz látományban”, végén pedig:[18] „Szender esett Ábrahámra”; aztán:[19] „azt mondotta Ábrahámnak”.

Tudd meg, hogy a próféták közül, kik azt állítják, hogy a prófétia rájuk jött, egynémelyek ezt angyalnak, mások meg Istennek tulajdonítják, jóllehet hogy ez angyal közvetítésével történt kétségkívül. Már erre vonatkozólag a következőket írták tanítóink:[20] „Az Örökkévaló szólott hozzá” angyal közvetitésével. Tudd meg, hogy akiről meg van írva, hogy angyal szólott hozzá, vagy hogy szó jutott el hozzá Istentől, az semmi szín alatt másképp nem történt mint álomban vagy prófétiai látományban. A prófétiákhoz eljutott „szó”-ra vonatkozólag, amint az a próféták könyveiben fejtegetés tárgyát: képezi, négyféle kifejezésmód van használatban: az első mód, midőn nyíltan mondja a próféta, hogy az a szó angyaltól volt álomban vagy látományban; a második mód, amidőn fölemlíti a próféta szavait, s nem mondja világosan, hogy az álomban vagy látományban történt, miután arra támaszkodik, ami már köztudomású, hogy t. i. nincs prófétia mint a két mód szerint:[21] „Látományban ismertetem meg magam általa, álomban szólok hozzá”. A harmadik mód az, midőn egyáltalán nem említ angyalt, hanem a szót Istennek tulajdonítja, aki azt vele közölte, csakhogy ő kinyilatkoztatja, hogy a szó látományban vagy álomban jutott el hozzá. A negyedik mód, hogy a próféta egyszerűen azt mondja, hogy Isten szólott hozzá, vagy azt mondá neki:” Tedd, vagy mondd ezt”, anélkül, hogy világosan említene akár angyalt, akár álmot, miután arra támaszkodik, ami már köztudomású alapelv, hogy t. i. prófétia vagy nyilatkoztatás nem történik, mint vagy álomban, vagy látományban, vagy angyal által.

Az első mód szerint így fejezik ki magukat:[22] „És szólott hozzám az Isten angyala álomban”; „Szólott pedig Isten Izráelhez az éjjeli látományban”[23]. „És jöve Isten Bileámhoz”; „Szólott pedig Isten Bileámhoz”[24]. A második módra vonatkozólag felhozandó:[25] „Isten szólott Jakobhoz, fel! menj fel Bét-Élbe”. „szólott hozzá Isten, neved Jákob”[26]. „És az Örökkévaló egy angyala kiálta felé az égről”. „S az Örökkévaló angyala hozzá kiálta másod ízben az égről”[27]. „És szólott Isten Noéhez”[28]. A harmadik mód szerint a mondat:[29] „Az Örökkévaló szava lett Ábrahámnak látományban”. A negyedik módra vonatkozólag pedig a mondat:[30] ,,És az Örökkévaló szólott Ábrahámhoz”. „És az Örökkévaló szólott Jákobhoz, térj vissza őseid országába”[31]. „És szólott az Örökkévaló Jozsuához”[32]. „És az Örökkévaló szólott Gideonhoz”[33]. Ily módon fejezik ki magukat nagyobb részt, péld.:[34] ,,És szólott az Örökkévaló hozzám”. „És az Örökkévalónak szava volt hozzám”[35]. „És az Örökkévaló szava volt”[36];[37]==. „Íme az Örökkévalónak szava volt hozzá”[38]. „Az Örökkévalónak. szava menesztetett”[39]. „Kezdetbeni szólása az Örökkévalónak Hoseához”[40]. „Rajtam volt az Örökkévaló keze”[41]. Aztán az ilynemű példák igen számosak. S mind az, ami e négy mód bármelyike szerint előfordul, az prófétia, s azt próféta mondta. Hanem ahol az mondatik: „Isten eljött ehhez vagy ahhoz éjjeli álomban”, az egyáltalában nem prófétia, s az illető férfiú nem próféta, mert értelme az, hogy Isten által lett az a férfiú indíttatva. Aztán megmagyaráztatik nekünk, hogy az a megindítás álomban történt. Mert valamint Isten okozza, hogy indíttatva érezze magát valaki, hogy más valakit megmentsen, vagy öljön, éppúgy okozza oly tárgyak létrejöttét, melyeket létesíteni akar, éjjeli álom közepett. Mert hiszen mi nem kétkedünk abban, hogy Laban az aramäus tökéletes bűnös és bálványimádó volt; szintúgy Abimelech, jóllehet hogy népével szemben jó ember volt, mégis azt mondá Ábrahám ősatyánk országáról és királyságáról:[42] „Bizony! nincs istenfélelem e helyütt”; mégis a kettőnek mindegyikéről, már t. i. Labanról és Abimelechről felhozatik:[43] „És eljöve Isten Abimelechhez éjjeli álomban”; szintugy Labanról:[44] „És eljöve Isten Labanhoz éjjeli álomban”. S ezt tudd meg, aztán figyelj csak a különbségre, midőn az mondatik: „Isten jöve” és „Isten szóla”, és midőn az mondatik: „Éjjeli álomban” és „éjjeli látományban”. Jákobnál ugyanis előfordul: „És szóla Isten Izráelhez éjjeli látományban”. Labannál és Abimelechnél pedig: „Isten jöve” s. a t. éjjeli álomban; s azért Onkelos így fordít: „És szó jutott az Örökkévalótól”, s mind kettőnél nem mondja: „És az Örökkévaló kinyilatkoztatta magát”.

Tudd meg, hogy olykor az mondatik: „És szólott az Örökkévaló ehhez vagy ahhoz”, anélkül, hogy csakugyan az lett volna, vagy hogy látományban részesült volna, hanem az a dolog csak próféta közvetítésével lett vele közölve, amint az írásban előfordul:[45] „És elmenne, hogy megkérdezze az Örökkévalót”. S magyarázatképpen hozzá teszik: „Schem és Éber iskolájába”, íme ő válaszolt neki s az ő nevében lett mondva:[46] „És szólott hozzá az Örökkévaló”; jóllehet hogy az is mondatott, hogy: „Az Örökkévaló szólott hozzá angyal közvetítésével „, ez úgy értelmezendő, hogy Éber az angyal, mert néha a próféta málách (angyal)-nak mondatik, amint magyarázni fogjuk. Vagy pedig célzás akar lenni az angyalra, aki Eberhez jött e prófétiában, vagy pedig evvel azt akarták jelezni, hogy valahányszor találunk valamit Istennek tulajdonítva, az angyal által történik. Így a többi prófétáknál is, amint kifejtettük.

rész 42. fejezet

Már kifejtettük, hogy ahol említés tétetik angyal megjelenéséről vagy általa történt megszólításról, prófétai látományban vagy álomban történtnek tekintendő, legyen az világosan kimondva, vagy nem, mindegy, amint előzőleg meg volt mondva. Ezt tudd meg, s jól jegyezd meg. És nincs különbség benne, akár van elébb megmondva, hogy valaki látta az angyalt, akár kivehető az illető mondatból, hogy eleinte ember fiának tartotta, s csak azután végre nyilvánvalóvá lett előtte, hogy az angyal volt, mihelyt végre úgy találod, hogy az, aki láttatott és szólt, angyal volt, megtudod és bizonyos leszesz benne, hogy mindaz kezdetben prófétai látomány vagy prófétai álom volt. És valóban a prófétai látományban vagy prófétai álomban néha a próféta látja Istent, ki hozzá szól, amint ki fogjuk fejteni, néha meg az angyalt látja, ki vele beszél, néha meg hallja azt, aki vele beszél, a nélkül, hogy a szólót látná, néha meg lát egy embert, aki vele beszél, s csak aztán lesz nyilvánvalóvá előtte, hogy a hozzá szóló angyal volt. S az ilynemű prófétiában fölemlíti, hogy látott valakit, aki cselekedett vagy beszélt, s aztán tudta meg, hogy az angyal volt. S e fontos alapelvet vallotta a bölcsek egyike, sőt nagyjaik egyik kiválója, t. i. a nagy R. Chayya a Tóra eme kifejezésével szemben:[47] „És megjelent neki az Örökkévaló Mamre berkében”; mert miután általánosságban előzetesen mondja, hogy Isten megjelent neki, kezdi magyarázni, mily mód szerint történt a megjelenés, mondván, hogy eleinte látott három férfiút, aztán futott és hogy beszéltek, és szó intéztetett hozzájuk. S az, aki ezt a magyarázatot adja, azt mondja, hogy Ábrahám ama mondása:[48] „Uram! Ha kegyet találtam szemedben, ne haladj el szolgád mellett”. szintén elbeszélése annak, amit éjjeli látományban mondott egyiküknek: „Az” – úgymond – „közülük a legnagyobb volt, akihez szólott”. Jól jegyezd meg, ezt a dolgot, mert ez fölötte mélységes titok. Sőt még azt is mondom, hogy Jákob életében, a midőn az mondatik:[49] „És megbirkózott vele egy férfiú” is prófétiai látományról van szó, miután későbben ki van tüntetve, hogy angyal volt az. Teljesen úgy van az, mint Ábrahám esetében, ahol egész általánosan kezdődik az elbeszélés: „És megjelent neki az Örökkévaló” s. a. t. aztán kezdődik a magyarázata annak, hogy hogyan történt ez. Ugyancsak Jákobról az van mondva:[50] „És találkoztak vele Isten angyalai”, aztán kezdődik a magyarázat, hogyan esett míg találkoztak vele, s az mondatik, hogy követeket küldött, s csak miután tett-vett „maradt meg egyedül”[51] s. a. t. s ezek „Isten angyalai”, kikről eleinte mondatik: „És találkoztak vele Isten angyalai”. Ez a birkózás és párbeszéd pedig mind prófétiai látományban történt. Ugyanígy vagyunk Bileám egész esetével az úton és szamara megszólalásával, mind ez prófétai látományban történt, miután az esemény végén kitűnt, hogy Isten angyala szólott hozzá, úgy vagyunk Jozsua látományával is:[52] „És fölemelé szemeit és látta, hogy férfi állott vele szemközt”, ez is prófétai látományban történt, miután az esemény végén kitűnt, hogy Isten hadseregének vezére volt az. S a mi ama mondást illeti, „És felment az Örökkévaló angyala Gilgalból” s. a. t. És megtörtént, hogy midőn az Örökkévaló angyala elmondotta volt eme szavakat Izráel összes fiai előtt,[53] már erre vonatkozólag azt mondták a bölcsek, hogy Isten angyala, akiről itt szó van, az Pinchas, mondván: „Ez a Pinchas, midőn Isten szelleme nyugszik rajta, hasonló az Örökkévaló angyalához”. Már kifejtettük, hogy a málách szó közös értelmű szó, s hogy a „próféta” is „málách„-nak neveztetik, amint meg van írva:[54] „És küldött angyalt és kivezettetett bennünket Mizraimból”, aztán mondva van:[55] „És szólott Chaggai az Örökkévaló angyala az Örökkévaló küldetésében”, „És megsértetté Isten küldötteit (málácháj)”[56]. Hasonlóképpen szól Dániel:[57] „És a férfiú Gábriel, akit látományban láttam, kezdetben gyors repüléssel eljutott hozzám az esti áldozat idején”. Mind ez prófétiai látományban történt. Eszedbe se jusson, hogy angyal látásának vagy angyal szavai hallásának helye van, hanem csak prófétiai látományban, vagy prófétjai álomban, amint elvképpen mondatott: „Látományban ismertetem meg magam előtte”, „Álomban szólok vele”[58]. S abból, amit felhoztam, bizonyítékot vonhatsz le arra, ami még visszamaradt, s amit fel nem hoztam.

Amit felhoztunk a prófétiára való előkészülés szükségéről, s amit említettünk a „málách” szó közös értelméről, abból megtudod, hogy az egyiptomi Hagar nem prófétanő, sem Menoach és neje nem voltak próféták, mert a szózat, melyet hallottak vagy hallani véltek, az csak hasonmása volt ama visszhangnak, melyről mindég említést tesznek a bölcsek s ez oly helyzet, melyben valaki létezik, aki nincs elkészülve. Hanem tévútra terel e tekintetben a név közös értelme, s ez az elv, mely a thórában felmerülő sok kételyt eloszlat. Figyelj jól ama mondásra:[59] „És találá őt az Örökkévaló angyala a víz forrásánál”, hasonló ahhoz, mely Józsefnél előfordul: „És találta őt egy férfiú, s íme tévelygett a mezőn”, s valamennyi Midrasch azt állítja, hogy, az angyal volt.

rész 44. fejezet

Isten szavának felismerése a próféta által

A prófécia végbe megy látomásban vagy álomban, amint már több ízben fejtegettük és nem kell azt mindig ismételni. Most azt mondjuk, hogy mikor a próféta prófétizál, lehet, hogy képletet lát, amint azt többször fejtegettük, lehet, hogy az Istent látja, próféciai látomásban, ki vele szól, amint Jesájá mondja:[60] „Hallottam Isten szavát, szólván kit küldjek s ki fog menni nekünk?; lehet továbbá s ez gyakori valami, hogy angyalt hall, aki vele beszél, s akit lát, amint mondatik:[61] „És Isten angyala szólt hozzám”; „És szóla hozzám, nem tudod mik ezek? Az angyal pedig, ki hozzám szólt, válaszola”;[62] „Es hallottam egy szentet szólani”;[63] s ilyen igen sok van, amiket előszámlálni nem is lehet. Néha meg lát a próféta az emberek közül egy egyéniséget, amely hozzá szól, amint Ezékielben mondatik:[64] „Íme egy férfi, kinek kinézése olyan, mint a rézé”; „És ez egyéniség szóla hozzám”[65] miután elébb az mondatott:[66] „Az Örökkévaló keze volt rajtam”. Néha meg a próféta semmiféle alakot nem lát, hanem csak szózatot hall a prófétiai látomás közben, mely hozzá intéztetik, amint Dániel mondja:[67] „És hallottam emberihangot Ulai folyójából”; amint Elifaz is mondja:[68] „Csend volt és hallottam egy hangot”; s amint Ezékiel is mondja:[69] „És hallottam a hangot, mely hozzám szólt”; mert a tárgy, melyet a prófécia látomásban észlelt, nem volt az, mely vele szólott, hanem szabályosan jelezvén azon csodálatos és rendkívüli tárgyat, melyrő állítja. hogy észlelte, belekezd a kinyilatkoztatás tárgyába és formájába, mondván: „És hallottam a hangot, mely hozzám szóla”.

Miután emez osztályról, melyre a szentírási helyek ráutalnak, megelőzőleg azt állítottuk, azt mondom, hogy az a szózat, melyet a próféta hallott a prófétai látomásban, lehet hogy úgy is tetszett neki, mintha az végtelen erős lett volna, amint az ember álmodja, hogy nagy menydörgést hall, vagy földrengést és égi tűzet lát; mert sokszor az ember ilyesmit is álmod. Olykor meg a szózatot, melyet prófétai látomás közben hall, akként hallja, mint közönséges szózatot, mely ismeretes, úgy hogy nem talál benne semmi különöst. Ez kitűnik Sámuel préféta esetéből, mert midőn Isten őt a prófétia tárgyában megszólítá, azt vélte, hogy Éli áldozár szólította őt háromszor egymás után, aztán csak jelezte az írás ennek okát, mondván, hogy ami azt okozta neki, hogy azt gondolja, miszerint Éli az, az volt, hogy akkor nem tudta, hogy Isten szól a prófétához ilyformán, s nem volt még vele közölve eme titok. Ennek okául az mondatik:[70] „És Sámuel azelőtt nem ismerte az Örökkéval6t, azelőtt nem volt közölve vele az Örökkévaló szózata”; azaz, hogy ő nem tudta, s nem volt vele közölve, hogy ekként intézte az Örökkévaló a szót. A mikor az mondatik: „Miellőtt megismerte az Örökkévalót”, ez annyit jelent, hogy azelőtt nem részesült még prófétiában, mert aki prófétizál, arról az van mondva: Látomásban ismertetem meg magam vele”, álomban szólok vele. A szentírási hely fordítása tartalma szerint lesz tehát: „Sámuel azelőtt nem prófétizált, s nem is tudta, hogy ilyen a prófétia formája. Tudnod kell azt.

rész 45. fejezet

Miután megelőzőleg megmagyaráztuk a prófétia valóját, aszerint, amint azt az elmélkedés kapcsolatban a thóra magyarázatával magával hozza, szükséges, hogy felsoroljam neked a prófétia fokait eme két alapelv szerint. Ha ezeket a prófétia fokainak nevezem, nem olyba veendő, mintha mindaz, aki azok egyikével bír, már egyszersmind próféta is volna, hanem az első és második fok lépcsők a prófétiához, s az, aki eljutott ama lépcsők egyikére nem számíttatik a próféták közzé, kikről azelőtt szó volt. S ha olykor mégis prófétának neveztetik, az csak némi általánosságban mondatik, lévén az nagyon közel álló a prófétákhoz. S ne vezessen az tévútra e fokokra nézve, ha a prófétiai könyvekben akadsz prófétára, aki a prófétiában eme fokok valamely formája alatt részesült, aztán ugyancsak eme prófétáról az állítatik, hogy a prófétiában részesült egy más fok formája alatt. Mert eme fokokra nézve, melyet elősorolok, lehetséges, hogy egy s ugyanazon próféta részesül valamely prófétiában azoknak valamely formája alatt, aztán meg más időben a prófétiának az előbbeninél alantabb foka szerint részesül abban. Mert valamint a próféta nem prófétizál egész életén át szakadatlanul, hanem egy bizonyos időben prófétizál, máskor meg elválik tőle a prófétia, hasonlóképpen prófétizál egy időben a felső fok formája alatt, aztán még más időben egy alantabb fok formája alatt prófétizál, vagy talán nem is jut el többé ama felső fokra, hanem egyszer egész életében, aztán pedig meg van fosztva attól. Vagy talán megmarad az amannál alantabb fokon azon időpontig, melyben prófétiája megszűnik, mert a prófétia okvetlen kell, hogy megszűnjék valamennyi prófétánál haláluk előtt kevéssel vagy többel, a mint világosan kitűnik Jeremiásnál, ahol mondatik:[71] „Miután megszűnt az Örökkévaló szava Jerémiás szájából” s amint Dávidnál is világosan kitűnik, akiről mondatik:[72] „Ezek Dávid utolsó szavai”. Ebből következtetni a többire.

Miután eme előzetes észrevételt előrebocsátottam, hozzá látok a kérdéses fokok elősorolásához.

Első fok. A prófétia fokainak kezdete, hogy valakinek Isten segélye kedvezzen, mely őt mozgatja, buzdítja jó s nagy fontosságú cselekedetre, mint például egy tekintélyes népségnek egy gonosz népség elől való megmentése, vagy pedig egy tiszteletreméltó nagy ember megmentése, vagy sok emberre jót árasztani, s önmagában találja azt arra, amely őt mozgatja, s rá indítja, hogy azt tegye. S ez neveztetik az Örökkévaló szellemének, s az egyéniségről, amely az ilyen állapotban van, az mondatik: „hogy megszállta őt az Örökkévaló szelleme”, vagy pedig „felruházta őt az Örökkévaló szellem”, vagy „nyugodt rajta az Örökkévaló szelleme”, vagy pedig: Vele volt az Örökkévaló szelleme”, s több ezekhez hasonló kifejezéseket. S ez Izráel valamennyi bírának a foka, kikről általánosan az mondatik: „Ha az Örökkévaló számukra bírákat állított fel, s az Örökkévaló a bírákkal volt, segített nekik” ugyancsak ez Izráel valamennyi tekintélyes fejedelmeinek a foka. Kitűnik ez némely bírák és királyoknál:[73] „És Jephtah-on volt az Örökkévaló szelleme”; s mondatott továbbá Sámsonról: „És nyugodott rajta az Örökkévaló szelleme”[74]; továbbá:[75] „És nyugodott Isten szelleme Saulon”, „Midőn hallotta volt eme szavakat”. Hasonlóképpen mondatott Amosáról, miután a szent szellem indította őt volt arra, hogy Dávid segítségére legyen:[76] „És a szellem szállta meg Amosait, a kapitányok fejét”, „Neked szólok Dávid! Veled, Isai fia a béke!”. Tudni való, hogy Mózestől, nem vált el az ehhez hasonló erő az időtől fogva, hogy férfi korát érte el, minek folytán indíttatva érezte magát, hogy az Egyptaeust megölje, s hogy megakadályoztassa a gonoszt a két civakodó közül. S ez az erő oly mértékben volt meg benne, hogy még mikor félelem szállta meg őt, s futásnak indulva Midjanba érkezett midőn, mint félénk idegen észrevett valami igaztalanságot, nem tudott magán uralkodni, hogy azt meg ne szüntesse, nem tudta azt tűrni, amint az írás róla mondja:[77] „És Mózes felkelt s segített nekik”. Ugyanily erő birtokában volt Dávid, miután a felkenés olajával lett fölkenve, amint az írás mondja róla:[78] „S Dávidra az Örökkévaló szelleme szállott az naptól fogva”; s ez okból viselkedett oly hősiesen a medvével, az oroszlánnal, s a philisztaeussal szemben. S az efféle Isten szellem nem töltötte el közülük sem prófétai nyilatkozatok alkalmával, hanem ezen erő célja nem volt más, mint mozgatni az erő birtokában levőt valamely cselekedetre, de nem bármilyen cselekedetre, hanem csak arra, hogy az elnyomottat segélyezze, legyen az bár egyes kiváló, vagy népség, vagy pedig arra, ami erre rávezet. S valamint nem mindenki, aki álmot lát, próféta, úgy nem mindenkire, aki segítségben részesül bármilyen dolog tekintetében, mint például vagyonszerzésben, vagy hogy bizonyos helyzetbe jutott, az mondható, hogy hozzácsatlakozott az Örökkévaló szelleme, vagy „Isten volt vele”, s hogy amit tett, szent szellemmel tette. De igenis mondatik az olyanról, aki valami nagyszerű jó tettet vitt végbe, vagy ami erre rávezet, mint József szerencséje az Egyptaeus házában, ami oka volt nagy eseményeknek, melyek azután következtek be, amint ez világosan ki lett tüntetve.

A második fok. Amidőn valaki úgy találja, mintha valami őt megszállotta volna, s valami új erő keletkezett volna benne, amely őt szólásra bírja, úgy hogy bölcs dolgokat, vagy dicsbeszédeket és üdvös intéseket vagy politikai és metaphysicai dolgokat beszél, s mind ezt éber állapotban s az érzékek rendes működése mellett. Az ilyenről aztán mondatik, hogy szentszellemben beszél. S a szent szellem e nemében szerzette Dávid a zsoltárt és szerzette Salomo a példabeszédeket és koheletet, továbbá az énekek énekét. Ugyancsak a szent szellem e nemében szerzettek Dániel, Jób, a Chrónikák és a többi szent iratok. S ez oknál fogva neveztetnek szent iratoknak, azaz szent szellemben írottaknak. Világosan mondták, hogy Eszter tekercse szent szellemben mondatott. S e szent szellemhez hasonlóra mondta Dávid:[79] „Az Örökkévaló szelleme szólott velem, s az Ő szava nyelvemen van”; azaz, hogy ez indította rá ezen szavakra. Ez osztályból való hetven vén, kikről az van mondva:[80] „S midőn a szellem rájuk szállt prófétizáltak, de nem folytatták”; hasonlóképpen Eldad és Médad, nem különben minden főpap, aki által az Urim és Tumimhez kérdés intéztetett ez osztálvból való, azaz, amint – említik – az isteni szellem nyugszik rajta és beszél. a szent szellemben. Éppúgy Ezékiel ez osztályból való. Ugyancsak ő az, kiről a Chronikában mondatik: „Rajta volt az Örökkévaló szelleme a népgyülekezet közepett. És azt mondá:[81] „Figyeljetek egész Jehuda és Jeruzsálem lakosai és te Jesophat király! Így szól az Örökkévaló hozzátok” s. a. t. Szintúgy Zecharjah Jehujada áldozár fia ez osztályból való. Mert róla az mondatott:[82] „És az Örökkévaló szelleme felruházta Zecharjah Jehuda áldozár fiát és felülemelkedett a népen, s szóla hozzájuk: Így szól Isten”. Épp úgy Azarjahu Oded fia, kiről az mondatott:[83] „És Azarjahu Oded fián volt Isten szelleme és elindult Asa előtt”. Ugyanaz áll mind azokról, akikről ekképpen nyilatkoznak. Tudni való, hogy Bileam szintén ez osztályból való volt, mikor jámbor volt. S erre céloz a mondás:[84] „Az Örökkévaló szót tett Bileám szájába”, mintha az mondatnék, hogy Isten szellemében szólt ugyanily értelemben mondja ő magáról[85] „Hallja Isten szavait”. Amire figyelmeztetnünk kell, az, hogy Dávid, Salamon és Dániel is ez osztályból valók, de nem Jezsáiás, Jerémiás, Siloni, Achia és társaik osztályából valók. Mert hát ezek, t. i. Dávid, Salamon és Dániel nem szóltak és nem beszéltek másképp, mint a szent szellemben. Ami pedig Dávid azon mondását illeti:[86] „Izráel Istene beszélt, hozzám szólt Izráel Sziklája” ennek értelme: hogy ő ígéreteket tett neki a próféta által, lett legyen az akár Náthán, akár más valaki. Evvel úgy vagyunk, mint a következővel[87] „Az Örökkévaló szólt hozzá; vagy evvel[88] „Az Örökkévaló szólott Salamonhoz, mivelhogy azon voltál, és nem őrizted meg szövetségemet” mi kétségkívül fenyegetés Silóni Achia által vagy más valaki részéről. Szintúgy van ez, amidőn az mondatik Salamonra vonatkozólag:[89] „Gibeonban jelent meg az Örökkévaló Salamonnak az éj álmában és szóla Isten”; ez nem tökéletes prófétia. Nem úgy, mint mikor az mondatik:[90] „Az Örökkévaló szava volt Ábrahámnak a látományban” sem mint ez:[91] „És szóla Isten Izraelhez az éj látományai közben”, sem mint Jezsaiás és Jerémiás prófétiája, mert azok mindegyike, jóllehet hogy prófétiában részesült álomban, ama prófétia tudatá vele, hogy ez prófétia, s hogy prófétiában részesült. Ellenben Salamon emez esetében, a végén az van mondva: „Salamon fölébred, s íme álom volt”. Éppúgy a másik esetben, rá vonatkozólag az mondatik:[92] „És megjelent az Örökkévaló Salamonnak másod ízben, amiatt megjelent neki Gibeonban”, ahol világosan meg van mondva, hogy az álom volt. S ez alantabb fok amannál, melyre való tekintettel az mondatik:[93] „Álomban szólok hozzá”; mert akik álomban prófétizálnak, semmi szín alatt nem nevezik azt álomnak, amelyben részesültek a prófétiában, hanem feltétlenül azt állítják, hogy az prótétia, így mondja Jakob ősatyánk, miután a prófétia álmából fölébred; nem mondja ugyanis: „Ez álom”, hanem határozottan állítja, mondván:[94] „Bizony! e helyütt az Örökkévaló vagyon”; továbbá:[95] „Isten a leghatalmasabb jelent meg nekem Luzban, Kanaan országában”; határozottan állítja e szerint, hogy az próféta; ellenben Salamonnál az mondatik: ,,S fölébrede Salamon, s íme álom volt”. Úgyanígy találod, hogy Dániel megengedi amaz állítást, hogy azok álmok, jóllehet, hogy azok közben angyalt látott s szavát hallotta, álmoknak nevezi azokat, még miután már megtudta volt belőlük, ami tudomására adatott. „Aztán” – úgymond – „a titok közölve lett Dániellel az éj látományában”[96]; továbbá mondja: Erre az álmot leírja s. a. t. Láttam látományom közben éjnek idején s. a. t.[97]; „És fejem látományai megijesztettek”[98]; továbbá azt mondja:[99] „És elbámultam a látományon, amelyet senki sem értett”; kétségkívül hogy; ez a fok alantabb, mint az, amelyről az mondatik: „Álomban szólok hozzá”. Ennek okáért beleegyezett a felekezet abba, hogy Dániel könyvét a szent iratok közzé sorozzák, nem pedig a próféták közzé. S ez okból figyelmeztettelek rá, hogy a próféta azon neme, melyben Dániel és Salamon részesültek, jóllehet, hogy álomban angyalt láttak, nem taláták azt maguk sem tökéletes prófétiának, hanem csak álomnak, amely bizonyos dolgok valóját tudomására hozza, s ez abba a nembe helyez, melyben valaki szent szellemben szól, s ez a második fok. S így van ez, hogy a szent iratok osztályozásában nem tettek különbséget a példabeszédek, Kohelet, Dániel a Zsoltár és a Ruth és Eszter-féle tekercs közt, valamennyi szent szellemben iratott, s mind ezek szintén prófétáknak neveztetnek általánosságban.

A harmadik fok, s ez az első fok azokra nézve, kik azt mondják: „S az Örökkévalónak szava volt hozzám”, vagy akik ehhez hasonló kifejezésekkel élnek – az, midőn a próféta képletet lát álomban, mindazon feltételek alatt, melyekről ezt megelőzőleg szó volt a prófétia valójára nézve, s ama prófétiai álomban magában lészen nyilvánvalóvá ama képlet értelme, mellyel valami céloztatik, mint milyen Zacharja képleteinek nagy része.”

A negyedik fok, midőn valamit hall prófétiai álomban, világosan és kifejezetten, de nem látja annak közlőjét, amint Sámuellel megesett a prófétia kezdetén, melyben részesült, amint azt tartalmából magyaráztuk.

Az ötödik fok, midőn vele angyal álomban beszél, amint mondva van Ezékiel prófétiáinak egyikében:[100] „És szólott hozzám egy férfiú, ember fia”.

A hatodik fok, amidőn valaki vele beszél álomban, s ez a Próféták nagyobb részének esete, amint mondva van:[101] „És szólott hozzám az Örökkévaló angyala álomban”.

A hetedik fok, midőn a pr6fétai álomban úgy lászik, mintha Isten szólana hozzá, mint Jezsaiás mondása:[102] „Láttam az Örökkévalót, és szóla: kit küldjek?” s. a. t.; s amint Michajahu, Jimla fia mondja: „Láttam az Örökkévalót”.

A nyolcadik fok, midőn látományban részesül a prófétia látomány közben, s képleteket lát, mint Ábrahám az állatdarabok közötti látományban, mert ama képletek nappali látományban voltak, amint világosan ki van fejezve.

A kilencedik fok, midőn szavakat hall a látomány közben, amint Ábrahámmal történt:[103] „Íme Isten szava volt hozzá intézve: Ez nem fog téged örökölni”.

A tizedik fok, midőn valakit lát, aki vele a látomány közben beszél, mint Ábrahámról mondatott a Mamre ligetében, és mint Jozsuáról Jerichóban.

A tizenegyedik fok, midőn úgy látszik, hogy egy angyal szól hozzá a látomány közben, mint Ábrahám az áldozatul hozatal percében, s ez szerintem a legmagasabb foka a prófétáknak, kiknek viszonyairól azok könyvei tanúskodnak, miután megállapodás történt az illető egyéniség elmebeli tökéletessége tekintetében, amint azt magával hozza az a fölötti elmélkedés, s miután kivételt tettek e tekintetben Mózes tanítónkra nézve. Hanem, hogy lehetséges-e, miszerint prófétának úgy tessék prófétai látományban, mintha Isten beszélne vele, ez, szerintem valószínűtlen. Már idáig el nem jut a képzelő tehetség működésének ereje. S ezt azt állapotot nem találjuk a többi prófétáknál. S ez okbó1 magyarázza a Tóra, mondván:[104] „Látományban ismertetem meg magam vele, álomban szólok hozzá”; a beszédet az álomba helyezi, az intellectus összeköttetését és kifolyását pedig a látományba, s ez az, amit a etvádá („megismertetem magamat”) szóval jelez, mely visszaható ige jádá-ból (tudni, ismerni). De nem mondta azt világosan, hogy a látomány közben szó hallható Istentől.

Miután feltaláltam a szentirási helyeket, melyek amellett tanúskodnak, hogy a próféta szavakat hallott s kitűnt, hogy az látomány közben történt, mint puszta vélekedést azt mondtam, talán lehetséges, hogy a szót, mely álomban hallatott, s melyhez hasonlónak nincs helye látományban, mint Istentől hozzá intézettnek képzeli! S mindezt mivel a szószerinti értelemhez tartottam magamat. Lehetséges egyébiránt, hogy valaki azt mondja, hogy minden látomány, amelynél azt találjuk, hogy szó hallatott, valójában, első gondolatra, látomány volt, aztán pedig álmossággá változott át, s lett belőle álom, amint ezt ama mondásra vonatkozólag magyaráztuk:[105] „És mély álom vett erőt Ábrahámon”, amelyről azt mondták, hogy ez a prófétia mély álma. Tehát valahányszor szót hallottak, bármily módon halották legyen azt, álomban történt az, amint az írás mondja:[106] „Álomban szólok hozzá”. Ellenben prófétai látományban nem fognak fel egyebet képleteknél vagy elmebeli észleleteknél, melyek közvetítésével bölcseleti dolgok birtokába jutnak, olyanokhoz amelyek az elmélkedés útján elérhetők, amint fejtegettük, s ez az, amit mondottak:[107] „Látományban ismertetem meg magamat”. Ez utóbbi értelmezés nyomán a prófétia fokai számra nézve nyolcan lesznek, mik közül a legmagasabb és a legtökéletesebb az lesz, általán véve, mikor a próféta látományban prófétizál, s hozzá intézi a szót akár egy ember is, amint említettük.

Te azt az ellenvetést tehetnéd, mondván: „Te a prófécia fokai közzé számítottad azt is, midőn a próféta a szót Istentől hallja, ki vele beszél, mint Jezsaiás és Michájáhu. Már most, hogy lehet az, holott nálunk elv, hogy minden próféta a szót angyal közvetítésével hallja; csupán Mózes tanítónk az, kiről az mondatott:[108] „szájról szájra beszélek vele”? Tudd meg, hogy a dolog így áll, hogy a közvetítő itt a képzelő tehetség, mert midőn hallja, hogy Isten beszél vele, ez csak prófétai álom közben történik, míg Mózes tanítónk a födél alól, a két Cherub közül halotta, anélkül, hogy a képzelő tehetséget igénybe vette volna. Már kiemeltük a Mischne Thora című munkánkban ama prófécia különbségeit, valamint magyarázatot adtunk a „szájról szájra” szavakról[109], valamint ezekről, „amint valaki felebarátjával beszél”[110] s több ilyenről. Végy tudomást erről onnan, nem szükséges ismételni, ami már egyszer mondva volt.

rész 46. fejezet

Az álom és a látomás a próféciában

Egy embernél következtethetni a nem valamennyi egyedeire, s tudva lesz aztán, hogy annak minden egyes tagja ilyen formával bír. S amit e fejezetben célul tűztem ki, az, hogy megállapítsam, miszerint a próféták elbeszéléseinek valamely formájából következtetést vonhatsz valamennyi e nemhez tartozó elbeszélésekre. S ez előzetes megjegyzés után tudni fogod, hogy valamint mikor az embernek álomban úgy tetszik, hogy valamely országba ment, legott megnősült, egy bizonyos időn át ott maradt, ahol fia született. Itt kinek ilyen vagy olyan nevet adott, s helyzete s viszonyai így vagy úgy voltak: hasonlóképpen a próféták képletei, úgy azok, amelyek látszanak, mint azok, melyek a prófétai látomásban tettben nyernek kifejezést (amennyiben a képlet t. i. szükségessé teszi a tettet) nem különben a dolgok, melyeket a próféta véghez visz, és az időszakok, melyek képletileg fölemlíttetnek az egyes cselekedetek és az egyik helyről a másikra való rándulások között, mind a prófétai látomásban megy végbe, de nem az érzékek által észlelt valódi tények. Egy némelyekről közülük határozottan tétetik említés a prófétai könyvekben. Mert miután tudva van, hogy mindaz prófétai látomás, nem szükséges ismételve említeni a képlet egyes részeinél, hogy ez prófétai látomásban ment végbe; így mikor a próféta mondja: „És az Örökkévaló szóla hozzám” nem szükséges magyarázni, hogy ez álomban történt, a köznép ugyan azt gondolja, hogy azon cselekedetek, helyváltozások, kérdések és feleletek, mind érzéki észleletek, nem pedig prófétai látomás közben mentek végbe. Példát hozok fel, melyhez senki részéről kétség nem fér, s hozzátoldok még valamit, ami e nemből való, s e kevésből következtetést vonhatsz arra, amit nem hozok fel. Ami világos és kétségkívül való, az Ezékiel eme mondása:[111] „Én a házamban ültem, és Jehuda vénei előttem ültek vala s. a. t. És felemele engem szélvész föld és ég közzé és elvive engem Jeruzsálembe isteni látomásokban”. Éppúgy mikor mondja:[112] „Felállottam, és kimentem a völgybe”, ez is isteni látomások közben volt, amint Ábrahámról mondva van:[113] „És kihozta őt az utcára”, ami látomás közben történt[114]…

Ez úgy van, mint midőn az mondatik Ábrahám esetében:[115] „És az Örökkévalónak szava volt Ábrahámhoz a látomásban, mondván”, s ugyanazon prófétai látomásban mondatik:[116] „És kivitte őt az utcára, és szóla tekints az ég felé, és számláld meg a csillagokat”; világos, hogy ez prófétai látomásban volt. Úgy tetszett neki, mintha ki lett volna vezetve a helyből, ahol volt, úgy hogy az eget látta, mire aztán mondva lett neki: „Számláld meg a csillagokat”. Ilyen az elbeszélés, amint látod… s ez oly valami, melyhez kétség nem fér, s mely szem elől nem tévesztetik, csupán olyan által, aki a lehetségest a lehetetlennel összezavarja.

S amit felhoztam, abból következtetést vonhatsz arra, amit fel nem hoztam. Mind egy nemből való, egy módszer alá tartozó, mind prófétai látomás. S valahányszor az mondatik ama látomásban, hogy ő úgy tett vagy halott, vagy kiment vagy bement, vagy szólott, vagy hozzá intéztetett a szó, vagy állt, vagy ült, vagy fölment vagy lement vagy útra kelt, vagy kérdezett vagy megkérdeztetett, mind a prófétai látomásban történt, habár soká tartottak is az elbeszélt cselekedetek, és időszakokkal és egyéniségekkel, melyekre rá volt utalva, úgy szintén bizonyos helyekkel kapcsolatba hozattak; s mihelyt kitűnik, hogy ama cselekedet képlet, tudni fogod, elvitázhatatlan bizonyossággal, hogy az prófétai látomásban történt.

[1] 2Királyok 6:18.

[2] Jeremiás 43:3.

[3] Uo. 4:5.

[4] 2Mózes 24:1.

[5] Uo. 2.

[6] 4Mózes 12:6.

[7] Ámosz 8:12.

[8] Siralmak 2:9.

[9] Jeremiás 20:8-9.

[10] Ámosz 3:8.

[11] 2Mózes 3:12.

[12] Jeremiás 1:8., 17-18.