Joszéf Albo rabbi: A hittételek könyve: A boldogsághoz vezető három hittétel

Don Jichák Abárbánel rabbi‎: Ros ámáná: A hit feje‎: Szemben a Maimonidészi hittételekkel

Zsidó imakönyv: Költemény: Jigdál – Nagy az élő Isten

Joszéf Albo rabbi:

Háikárim: A hittételek könyve

A boldogsághoz vezető három hittétel

könyv 2. fejezet

A nem szándékos hittagadás

Minden izraelitának kötelessége, hogy amit a Tórában találunk, azt mind abszolút igazságnak fogadja el, és aki tagad bármit, ami a Tórában kijelentve található, tudván, hogy az a Tóra tanítása, az hitetlen; ahogy a rabbik mondják a Chélek fejezetben:[1] aki azt mondja, hogy ugyan az egész Tóra az Istentől származik, de egy bizonyos vers nem, mert azt történetesen Mózes mondta saját kútfejéből, annak az a vétek tulajdonítható, mely a Szentírásban így van kifejezve: „Mert megvetette az Örökkévaló szavát…”[2], és azok közé számíttatik, akik tagadják a Tóra isteni ihletettségét. De aki megtartja a mózesi törvényt, és hiszi annak alapelveit, és mikor közelebbről megvizsgál valamely témát az értelmével, és a szövegeket boncolgatja, félrevezetik a spekulációi, és valamelyik alapelvet másképpen értelmezi, mint ahogy annak elsődleges jelentése szól; vagy tagad valamely alapelvet azért, mert azt gondolja, hogy nem józan tanítás az, nem olyasmi, amire a Tóra kötelezne bennünket, hogy elhiggyük; vagy tévedésből tagadná, hogy valamely tanítás alapvető hitelvnek minősül, de azért hisz benne, mint a Tóra bármely más tanításában, melyek nem számítanak alapvető hitelvnek; vagy olyasmit tanít a Tóra valamelyik csodájával kapcsolatban, amiről hiszi, hogy nem mond ellent azoknak a tanításoknak, melyekre nézve a Tóra tekintélye kötelez bennünket, hogy elhiggyük – nos, az ilyen ember nem hitetlen. Az Izrael bölcsei és istenfélő igazai közé tartozik, bár téves nézeteket vall. Tévedése a bűne, mely engesztelést kíván.

Vita a létezésről a teremtés előtt

Efféle nézeteket találhatunk ám az Izrael régi bölcseinél is. Így például azt a kijelentést, hogy a teremtés előtt is létezett valamiféle időbeliség.[3] Ennek a vélekedésnek a hirdetője voltaképpen azt akarja mondani, hogy a Tóra nem jelenti ki kötelező erővel, hogy az idő maga is a teremtett dolgok közé tartozna. Hasonlóképpen, a nagy rabbi Eliézer, fejtegetésének harmadik fejezetében[4] azon igyekszik, hogy meghatározza az anyagot, melyből az ég és föld teremtetett. És bár szavait szó szerint kell értenünk, azaz mintha azt mondaná, hogy a világ nem a semmiből teremtetett, hanem valamiből, éspedig valamiféle primitív anyagból, semmi okunk rá, hogy ezt vádként hozzuk fel ellene. Mert ő úgy hiszi, hogy a Tóra nem jelenti ki kötelező erővel a semmiből (ex nihilo) való teremtés tanát. Dehogy is állt neki szándékában tagadni bármit, ami a Tórában van, Isten mentsen attól!

Maimonidész is – a Tévelygők útmutatója szerzője – azt írja műve második részének huszonötödik fejezetében, hogy az ő hite az ex nihilo teremtésben nem a szentírási szövegek tekintélyén alapszik elsősorban – a szövegeket különféleképpen lehet interpretálni –, hanem azon a tényen, hogy a tanítás igaz, és ezért szükséges úgy értenünk a szövegeket, hogy harmóniában legyenek az igaz tanítással. Azt akarja ezzel mondani, hogy ha valami egyenesen ellentmond a szent szövegeknek, abban egyáltalán nem kell hinnünk, kivéve, ha magukban a szövegekben van valami – látszólag – abszurd mondandó, amit nem szülhetett józan értelem. Mert a Tóra sem kötelez bennünket arra, hogy abszurd dolgokat higgyünk el, melyek ellentmondanak az elsőrendű tanításoknak, vagy olyan fantáziadús fejtegetéseket, melyeket józan értelem nem eszelhetett ki. De ami elfogadható az értelem számára, azt kötelesek vagyunk elhinni, legyen bár a természet ellen való, mint amilyen a holtak feltámadása például, vagy a csodák a Tórában. Az abszurd eszméket azonban, melyeket nem szülhetett józan elme, nem kell elhinnünk akkor sem, ha látszólag maga a Tóra mondja ki őket. Tehát például azt a mondatot: „Messétek azért le szívetek burkolatát”,[5] világos, hogy nem vehetjük szó szerint, hanem az igazságnak megfelelően kell magyarázni.

Isten „testi tulajdonságai”

Ezt a módszert követi Onkelosz, a prozelita is, Jonátán ben Uzziél, és Izrael más bölcsei is. Úgy magyarázzák a Tóra és a próféták azon szakaszait is, melyekben az istenségnek mintegy testi vonások vannak tulajdonítva, hogy az igazsággal összhangban legyen. Ezek esetében elutasítják a szó szerinti jelentést, mert abszurdumhoz vezetne. Az ezzel kapcsolatos alapelvük az: „a Tóra az ember nyelvén szól” és „azért, hogy az ember fülét megnyugtassa”.

Ez a módszer voltaképpen hajszálra azonos azzal, amit napjaink tudós elméi alkalmaznak, amikor Bilám szamarának szózatát másként értelmezik, mint a Talmud rabbijai tették.[6] Szerintük a Tóra nem kívánja tőlünk, hogy e csoda felől másképpen higgyünk, mint ahogy ők gondolják. Azt mondjuk tehát, hogy akiben nincs elegendő spekulatív tehetség arra, hogy a szentírási szövegek igazi értelméig elhatoljon, s ezért szó szerint érti azt, [amit nem úgy kellene,] és abszurd eszméket vall, mert azt gondolja, hogy az a Tóra álláspontja, nos, az ilyet nem szabad kirekeszteni ezért azok közösségéből, akik hiszik a Tórát, Isten mentsen! Nem is szabad az ilyenről tiszteletlenül beszélni, és azzal vádolni, hogy megrontotta a Tóra tanítását, s a hitetlenek és hitehagyók közé sorolni.

Rabbi Ábrahám ben Dávid még ennél is tovább megy. Azt mondja, hogy még ha valaki tévesen értelmezi is a Tóra valamelyik alapelvét gondolkodásbéli tévesztés folytán, az olyat sem szabad eretneknek nevezni. Megtaláljuk ezt a nézetét a Maimonidész tanításaihoz[7] írott kritikai okfejtésében. Az utóbbinak ahhoz a nézetéhez, miszerint aki az Isten testi létezését vallja, eretnek, rabbi Ábrahám ben Dávid a következőket mondja: „Igaz, hogy az Isten nem testi létező, de azért ha valaki abban hisz, hogy Ő testi létező, mert szó szerint vesz bizonyos bibliai és midrási megfogalmazásokat, az olyat sem szabad eretneknek nevezni.”

Úgy tűnik, ez a korrekt álláspont ilyen ügyekben a Talmud rabbijai szerint is. Mert rabbi Elisa ben Abujáról szólva idézik a szentírási szakaszt: „Térjetek meg, elpártolt fiaim!”[8], majd kommentárképpen hozzáteszik: „kivéve Elisát, az Áhert, aki ismervén a Teremtőjét, szánt szándékkal lázadt fel ellene.”[9] Ezzel tehát világosan jelzik, hogy csak az sorolható a gonoszok közé, kiknek a megbánása is el van utasítva már, aki ismeri az igazságot, és tudatosan tagadja meg. De akinek nem az a szándéka, hogy lázadjon, sem pedig az, hogy elszakadjon az igazságtól, sem az, hogy tagadja, ami a Tórában van, vagy megvesse a hagyományt, hanem egyetlen szándéka az, hogy a szövegeket saját meggyőződése szerint értelmezze, bár az értelmezései tévedések, nem eretnek az ilyen, és nem hitetlen.

Ezek szerint tehát az, aki hiszi, hogy a feltámadottak nem élnek majd örökké a feltámadott testben és lélekkel, hanem visszatérnek végül a porba, ahogy Maimonidész véli levelében, amit A holtak feltámadásáról írt, nos, az ilyen nem tekinthető úgy, mintha tagadná a feltámadás tantételét, bár Nahmanidész szerint így hinni nem az igazi hit. Hasonlóképpen, ha valaki úgy hiszi, hogy az eljövendő világban az igazi jutalomban a testnek és a léleknek együtt lesz része, és hogy a lélek nem részesül külön jutalomban a testétől elválasztva – márpedig ez a véleménye Nahmanidésznek és a kabbala egyéb bölcseinek –, nos, az ilyen nem tagadja a jutalmazás és büntetés tantételét, bár Maimonidész szerint nem helyesen hisz.

Azért írtam le ezeket, mert láttam már nem egy jöttment akárki fiát, aki bölcsnek gondolta magát, hatalmasra tátotta a száját, és hosszadalmas, butácska fejtegetésekbe bocsátkozott a nagyok véleménye ellenében. Világos, hogy minden értelmes embernek joga kutatni a vallás alapvető hitelveinek igazságát és a bibliai szövegeket úgy értelmezni az igazságnak megfelelően, ahogy előtte jónak tűnik. És higgye bár azt, hogy egyes tanítások, melyeket a régiek alapvető hitelvnek ítéltek, mint amilyen a Messiás várásáról vagy a teremtésről szóló tanítás, hogy azok nem alapvető hitelvek, csak egyszerűen igaz tantételek, melyeket a Tórában hívőknek hinniük kell éppen úgy, ahogy azt is, hogy a föld megnyitotta az ő száját Korách lázadásakor, vagy hogy tűz szállt le az égből és más efféle csodákat és a Tórában említett ígéreteket, melyek igazak, bár nem tartoznak az alapvető hitelvek közé – nos, az ilyen nem tagadója a Tórának vagy az alapvető hitelveknek. Mert ha az volna, az következnék abból, hogy annyi az alapvető hitelvek száma, ahány a csodáké meg az ígéreteké a Tórában, márpedig ilyen sajátságos elképzeléssel még eddig senki sem állott elő…

könyv, 4. fejezet

A három hittétel

Úgy tűnik nekem, hogy az isteni törvénynek három igazán alapvető és egyetemes hitelve van: az Isten létezése, a jutalmazásban és büntetésben megnyilvánuló gondviselés és az isteni kinyilatkoztatás. Ez a három felöleli az isteni törvény minden más alapelvét, amilyen az Ádám törvénye, a Noé törvénye, az Ábrahám törvénye, a Mózes törvénye és bármi más isteni rendelkezés, ha van még ilyen, akár egyazon időben hangzott el, akár később. Voltaképpen mindegyikük levezethető a három valamelyikéből, ahogyan az ágak kiágaznak a törzsből. Az Isten létezésének tételéből például következik az Isten örökkévaló volta, a létezésének folytonossága és így tovább. A kinyilatkoztatásban benne foglaltatik az Isten ismerete, próféciái és így tovább. A gondviselésből következik az evilági jutalmazás és büntetés tana, a jövendő világban pedig a spirituális jutalmazásé és büntetésé.

E három alapvető hitelvből származik minden speciális tantétel, mely a különféle isteni rendelkezésekkel foglalkozik, az igaz és a téves tételek is, például: az Isten létezéséből vezethető le az Ő fizikai test nélkül való létezése, mely a Mózes törvényének egyik tanítása, és hasonlóképpen vezethető le az Ő egy volta. A kinyilatkoztatásból következik Mózes küldetése és prófétasága. A jutalmazás és büntetés tanából következik a Messiás eljövetelének hite, mely a Mózes törvényének egy külön tétele Maimonidész vélekedése szerint. De a mi véleményünk szerint a Messiás eljövetelébe vetett hit nem tartozik az alapvető hitelvek közé. És ha így van, nem alkotóeleme a Mózes törvényének sem, mert a keresztények is alapvető hitelvüknek tekintik, és szerintük éppenséggel a Mózes törvényének eltörlése következik belőle. Tehát ez a hitelv az ő alapvető hitelvük, mert az ő törvényük elképzelhetetlen nélküle. Ezek és más hasonló tantételek, melyeket egyik-másik vallás a magáénak vall, mind a fent említett három legalapvetőbb hitelvből származnak. Azt a kérdést, hogy vajon létezhet-e egynél több isteni törvény egyszerre vagy más-más időben, az Isten segedelmével később fogom tárgyalni.

Az újévi liturgia három áldása és a három hittétel

Annak, hogy e három legalapvetőbb hitelvre alapozva lehet az ember boldog, az is a bizonysága, hogy a Nagy Szánhedrin bölcsei három áldást illesztettek az újévi liturgiához, melyeknek neve: „királyságok áldása”, „emlékezetek áldása” és „a sófárok”. Ez a három áldás a három legalapvetőbb hitelvvel áll kapcsolatban, s arra hivatott, hogy felhívja a figyelmünket: ha megfelelően hiszünk e három alapvető tételben és a belőlük következő tanításokban, kedvező ítéletre számíthatunk az isteni ítéletmondás idején.

A „királyságok áldása” néven ismert áldás az Isten létezésének tanára felel. Ez nyilvánvaló az áldás szavaiból: „Ezért hát sóvárogva várjuk, Urunk, Istenünk, hogy hamar megláthassuk a Te dicsőséged erejét, mikor minden bálvány a földről kivágatik, mikor az egész föld a Mindenható királyságának részévé lesz…, mikor a föld lakói mind belátják majd, hogy Teelőtted minden térdnek meg kell hajolnia, és Terád kell esküdnie minden nyelvnek… és mikor minden ember magára veszi majd a Te királyságod igáját.”

Az „emlékezetek áldása” néven ismert áldás a jutalmazásról és büntetésről való gondviseléssel foglalkozik, amint azt a szövege mutatja: „Te emlékezetedben tartod a világ minden ügyét, szemed előtt van annak minden teremtménye a kezdetek óta; előtted minden rejtett dolog nyilvánvaló…”

A „sófárok áldása” néven ismert áldás a harmadik legalapvetőbb hitelv, a kinyilatkoztatásról szóló jegyében született. Ezért kezdődik így: „Te fedted fel magad a Te dicsőséged felhőjében szent embereidnek, és szóltál velük. Az egekből hallattad velük a Te hangodat…” Ez az áldás azért viseli a „sófárok áldása” nevet, mert a törvényadás idején olyan hangos trombitaszó hallatszott, amilyen soha azelőtt a világon. Villámlások és mennydörgések, melyek a Sínai-hegyet körülvették akkor, voltak már azelőtt, és lettek azután is, de trombita hangját látható trombita nélkül nem tapasztalták azelőtt, és nem is fogják a megváltás idejéig. Akkor majd az igaz törvény ismert lesz az egész világ előtt. Erre az időre utalnak a próféta szavai: „Az Úristen kürtöt fuvall…”[10] – legalábbis egyes tekintélyek véleménye szerint.

Találkoztam már olyan vélekedéssel is, mely szerint a „sófárok áldása” Izsák feláldozására is utal. De ez nem korrekt álláspont, mert ha így volna, azt várnánk, hogy az Izsák feláldozása meg legyen említve az áldásban, ahogyan például az „emlékezetek áldásában” meg van említve. E vélekedés eredetét a rabbik egy kijelentésében kell keresnünk,[11] mely szerint újévkor az Izsákot az áldozatban helyettesítő kos emlékezetére kell a kosszarvakat megfújni. De ez még nem igazolja a fenti vélekedést, amit ugyanis a rabbik a kosszarvból készült kürtről mondanak, csak azt jelenti, hogy a kos emlékezetére van a kürt kosszarvból, nem pedig azt, hogy a kürtök megfújására vonatkozó parancsolatnak is ez lenne az értelme, még kevésbé, hogy a „sófárok áldása” erre az eseményre utalna.

A három hittétel és a boldogság

Jesájá próféta úgy szól ezekről a legalapvetőbb hitelvekről, mint amelyek a boldogságunk oka, egyetlen mondatba foglalva: „Mert az Úr a mi bíránk, az Úr a mi törvényadónk, az Úr a mi királyunk, Ő tart meg minket.”[12] „Az Úr a mi bíránk” – ez a gondviselés tanára utal, ugyanazt fejezi ki, mint ez a szakasz: „Közel van, aki engem megigazít, ki perel énvelem? Álljunk együtt elő…”,[13] azaz hogy kedvező ítéletre számíthatunk. „Az Úr a mi törvényadónk” (mechokék) – a kinyilatkoztatás tantételére utal, mely a második legalapvetőbb hitelv. A mechokék a törvényadót jelenti, amint azt láthatjuk Mózes 5. könyvében:[14] „mert ott van elrejtve a törvényhozó örökrésze”, és ez Mózesre utal, aki által a törvény adatott. Hasonló a jelentése a próféta ezen szavainak is: „Hallgassatok rám, kik tudjátok az igazságot, te nép, kinek szívében van törvényem! Ne féljetek az emberek gyalázatától…”,[15] azaz hogy az ítélet annyiban nem kedvező ugyan a számunkra, hogy Ő a bíránk, és egy bíró nem ítélhet a más által lefektetett törvény ellenében, de mégis kedvező ránk nézve, mert Ő a törvényhozó is, aki a törvényt írta. „Az Úr a mi királyunk” – ez a harmadik alapelvre utal, az Isten létezéséről szóló tanításra, mert ő az univerzum királya, és azon belül is az „Izrael királya és Megmentője” nevet viseli. Az a gondolat rejlik emögött, hogy bár Ő mint törvényadó nem hágja át saját törvényét, de minthogy királyunk is, meg kell mentenie minket, mert a királynak adatott hatalom, hogy a törvény ellenében tegyen, és hogy megtegye, amit csak akar, hogy a népét megmenthesse. Ezért zárul a fent idézett mondat azzal: „Ő tart meg minket.” A jelentése ennek az, hogy bár az egész világgal szemben előnyt élvez az, aki vallja e három legalapvetőbb hitelv igazságát, melyeken az ember igazi boldogsága alapszik, mégis úgy méltó, hogy az Isten tartson meg minket minden más fölött.

A három hitétel Maimonidesz tizenhárom hitelve között

Nem lehetetlen, hogy Maimonidész is egyetértett volna velünk a legalapvetőbb hitelvek e hármas számában, ahogy fentebb kifejtettük, az ő listájában ugyanis benne van ez a három, amiről szóltunk, és mellettük még más tantételek is, melyek az előbbiekből következnek, és ezeket így együtt nevezi ő alapvető hitelveknek. Tehát először leszögezi az Isten létezésének tételét, mely alapvető doktrína, ez az első nála. Azután előszámlálja az ebből következő másik négy tételt, tehát az egység, a testetlen létezés, az örökkévalóság és a kizárólagos istentisztelet tételét. Azután listázza a kinyilatkoztatással kapcsolatos alapelveket, mely egy másik fundamentális tétel, együtt a belőle következő három másik tannal, azaz a próféciák, Mózes elsőbbsége és a törvény változhatatlansága tanával. Ezek után következik az isteni mindentudás és a jutalmazásról-büntetésről való gondviselés, mely a harmadik alapvető doktrína, és vele együtt másik három belőle következő tantétel, a spirituális jutalomé, a Messiás eljöveteléé és a feltámadásé.

E szerint a magyarázat szerint rögtön világossá válik, miért nem iktatta be a listájába a teremtés tanát, mert az ugye nem a három, általunk említett legalapvetőbb tételből következik. Nem iktatta be a szabad akarat tanát sem, mert bár alapvető fontosságú az isteni törvény szempontjából, lényegét tekintve mégsem isteni intézmény, amint könyvünkben később majd kitűnik. A kérdés mindazáltal kérdés marad, hogy miért nem vette fel az Isten létezésének tárgyalásába az életéről és hatalmáról és más tulajdonságairól szóló tanításokat, ha felvette az örökkévalóságról és egyebekről szólókat. Hasonló kritikával illethetnénk a legalapvetőbb hitelvekből következő egyéb tanítások előszámlálását is nála. Ahogy haladunk majd [könyvünkben], ezek világosabbakká lesznek. Most vissza kell térnünk az alapvető hitelvek tárgyalásához, melyek véleményünk szerint összesen három fundamentális tételen alapszanak. Mindazáltal először a hagyomány törvényeinek elveit kell taglalnunk, és csak azután fogunk az Isten segítségével majd az isteni törvény alapelveinek tárgyalásába.

könyv, 23. fejezet

A három hitelvből következő hat tétel

Hat olyan dogma van, amiben mindenki, aki a Mózes törvényét vallja, hinni köteles. Ezek összeköttetésben állnak a három legalapvetőbb hitelvvel, melyeket korábban ismertettünk, de nem azokból vannak levezetve.

Teremtés a semmiből

A világ teremtése a semmiből. A tantétel természetéből nyilvánvaló, hogy ez úgy általában az isteni törvény, és különösen a mózesi törvény szempontjából fontos tétel, de nem alapvető hitelv, és nem is levezethető azokból, minthogy elképzelhetjük úgy az isteni törvényt általában és a mózesi törvényt különösen, hogy nem szerepel benne az ex nihilo (a semmiből) való teremtés ideája, amint ennek a könyvnek a tizenkettedik fejezetében már elmagyaráztuk. De úgy tűnhet, hogy ez az elképzelés az Isten létezéséről szóló tételből ágazik ki, mely az első számú legalapvetőbb hitelv. Korábban már kijelentettük, hogy az Istenben semmiféle fogyatkozás nincs. Ha tehát nem volna képes a semmiből teremteni, az egy fogyatkozás volna a természetében. Nem mondhatjuk az ex nihilo teremtésre, hogy az ipso facto (magából a tényből következő) lehetetlenség, azaz hogy a teremtésnek muszáj valamiből teremtésnek lennie. Mert az elme számára felfogható [a semmiből teremtés], tehát hinni is lehet benne, és a Mindenható hatalmában benne foglaltatik. Még azok is, akik a világ örökkévaló voltában hisznek, elismerik, hogy az Isten, bár [szerintük] Ő részek nélkül való, egyszerű értelem, az oka minden másnak. Tehát az anyag létezésének oka is az Isten, de egy „elkülönült értelem” által, melynek szintén Ő maga az oka. Na de hogyan lehet az oka egy „elkülönült értelem” az anyagnak, ha a semmiből való teremtés nem lehetséges? Ennél nagyobb ex nihilo teremtést el se tudunk képzelni [mint amilyen az anyag teremtése]. Ha valaki azt mondja, hogy azért ragaszkodik a világ örökkévaló létezésének gondolatához, mert nem tudja elképzelni, hogy az Isten az egyik időpillanatban inkább teremtett volna mint a másikban, a válaszunk erre az, hogy ez a nehézség csak egy olyan cselekvő esetében áll fenn, aki szükség nyomására cselekszik, de nem olyan cselekvő esetében, aki akarata szerint cselekszik, mert az akarat természete éppen az, hogy egyik időpillanatban cselekszik, és egy másikban nem, ahogy Maimonidész kifejti a Tévelygők útmutatójában (II. könyv, 18. fejezet). Mármost, minthogy az Isten a legjobb cselekvő minden cselekvők között, nyilván tetszése szerint cselekszik, és nem a szükség nyomására, ahogy el fogjuk magyarázni majd [e mű] második könyv[é]ben, ebből az következik, hogy a világot bizony valamely konkrét időpillanatban teremtette, mert ez szükségszerűen következik az akarat természetéből.

Mózes próféciája

A második dogma Mózesnek mint prófétának az elsőbbsége minden más azóta élt vagy ezután eljövendő prófétákhoz képest. Bár ez a tantétel nem elsőrendű fontosságú az isteni törvény szempontjából úgy általában, sem a mózesi törvényben különösen, a Tóra mégis kimondja: „És nem támadt próféta többé Izraelben olyan, mint Mózes”[16] (és ez azt jelenti, hogy nem volt ilyen, és nem is lesz ilyen, jelezve, milyen fontos a törvény, ami általa adatott, ahogy [e mű] harmadik könyv[é]ben ki fogjuk majd fejteni), és mindenki, aki vallja a Mózes törvényét, köteles hinni ebben is, mint amely tétel a kijelentés alapelvéből ágazik el, belőle származik.

A mózesi törvény örökérvényű

A harmadik dogma kimondja, hogy Mózes törvénye nem vonatik vissza és nem változik meg, és nem váltja fel más próféta által adatott semmi törvény. Ez a tétel, bár szintén nem lényegi tan az isteni törvény szempontjából úgy általában, sem pedig Mózes törvénye szempontjából különösen, mint fentebb kifejtettük, azért mégis mintha elágazása lenne az üzenetközvetítő hitelességéről szóló tanításnak, és ezért köteles mindenki, aki Mózes törvényét vallja, hinni benne, ahogy el fogjuk majd magyarázni [e mű] harmadik könyv[é]ben.

Egyetlen jó cselekedet értéke

A negyedik dogma azt mondja ki, hogy az ember tökéletessé lehet azáltal is, ha pusztán egyetlen parancsolatot beteljesít a Mózes törvényéből. Ha nem így volna, az következne belőle, hogy a mózesi törvény akadályozza az embert abban, hogy elérje a tökéletességet, amiről a rabbik azt mondják, hogy az „az eljövendő világon való élet”. Mert az emberiség a Nóénak adatott törvény szerint is elérte már az eljövendő életnek valamilyen szintjét, ahogy a rabbik mondják: „Mert az istenfélő pogányoknak bizony részük van az eljövendő világban.” Ez azt jelenti, hogy aki a Noénak adatott parancsolatokat megtartja, része van az eljövendő világban. Na mármost, ha mindenki, aki a Mózes törvényét vallja, köteles betölteni az abban foglalt összes parancsolatot, mielőtt az eljövendő életből részesedhetne, akkor a Mózes törvénye éppen arra volna, hogy visszatartsa az embert a tökéletesség elérésétől, nem pedig arra, hogy segítse. De ez nem lehetett a Törvény célja, ahogy a rabbik tanítják: „Az Isten kívánsága az volt, hogy kedvezzen az Izraellel, ezért adta a sok törvényt és a parancsolatokat.”[17] Tehát úgy tűnik, ez a tantétel fontos a Mózes törvénye szempontjából, amint majd kifejtjük e munkánk harmadik könyvének huszonkilencedik fejezetében.

A feltámadás

Az ötödik dogma a holtak feltámadásával kapcsolatos. Némelyek a mi rabbijaink közül azt vallják, hogy csak azoké lesz ez a jutalom, akik tökéletesek. E vélekedés szerint, minthogy nincs olyan jutalom, ami az egész emberiségnek volna megígérve, és minthogy nem az egész emberiség tökéletes, aki nem hisz e tantételben, az olyan, mintha az igazak érdekében történt valamelyik nagy csodában nem hinne, mely pedig a logikus lehetőségek határain belül van. Tehát ez a tantétel az első számú legalapvetőbb hitelv alá tartozna. De ha a feltámadás minden emberé, ahogy más tekintélyek vélik, akkor az, aki nem hisz benne, olyan, mint az, aki a jutalmazás és büntetés valamely részében nem hisz, mely pedig meg van ígérve az egész emberiségnek, vagy egy egész nemzetnek. Ebben az esetben ez a tétel a hármas számú legalapvetőbb hitelv alá tartozna. De maga a tétel nem alapvető hitelv, sem nem származik azokból az isteni törvényre tekintettel úgy általában, sem pedig a mózesi törvényre különösen, mert el lehet képzelni mindkettőt nélküle. Amíg hisz valaki a jutalmazásban és büntetésben úgy általában, akár testi legyen az, tehát evilági, akár spirituális, azaz az eljövendő világban, addig nem számít valamely alapvető hitelv tagadójának, ha a feltámadásban nem hisz. Ugyanakkor ez a tantétel elfogadottnak minősül a mi népünk körében, és aki vallja a Mózes törvényét, annak hinnie kell benne, amint el fogom majd magyarázni a negyedik könyvben.

A Messiás eljövetele

A Messiás eljövetelének dogmája ugyanolyan természetű tantétel, mint az előző. A hármas számú legalapvetőbb hitelv alá tartozik, azaz a jutalmazás-büntetés elve alá, és elfogadott tantételnek számít, amit a Mózes törvényének minden vallója köteles hinni, ahogy el fogom majd magyarázni a negyedik könyvben. De nem alapvető hitelve a mózesi törvénynek, sem nem származik azokból, mert elképzelhető minden elvével, tételével és az azokból származó tanokkal együtt nélküle is.

Nem soroltuk e dogmák közé az olyan hitelveket, melyek valamelyik külön parancsolathoz kapcsolódnak, például a bűnbánattal, az imával foglalkozó hitelveket, vagy azt a tételt, mely szerint az Isten hallja azok imáját, akik hozzá könyörögnek, vagy hogy befogadja azokat, akik bűnbánattal fordulnak hozzá, és más efféléket, melyek konkrét parancsolatokon nyugszanak, mert egyik parancsolat se számítson inkább dogmának, mint egy másik. Nem iktattam be az olyanokat sem, mint hogy a Söchiná az Izraelben lakozott, vagy hogy tűz szállt alá az égből az égőáldozati oltárra, és hogy a papok az Istentől kaptak választ az Urim és a Tumim segítségével, minthogy ezek a bibliai csodákkal kapcsolatos általános hitünk része, és nincs okunk egyenként megnevezni egyiket inkább mint a másikat, mint például a Vörös-tenger kettéválasztását, a föld szájának megnyitását, hogy elnyelje Koráchot és családját, és hogy a Seolba élve hullottak alá, és azt a még ennél is csodálatosabb történést, hogy miután aláhullottak, a föld szája összecsukódott fölöttük, ahogy olvassuk: „és befödte őket a föld”,[18] ami a földrengések esetén támadt hasadékokkal nem így van, mert azok nyitva is maradnak ezek mind része a Tórával és a benne foglalt csodákkal kapcsolatos hitünknek. Azért éppen ezt a hat hitelvet soroltuk fel, ami fentebb szerepel, mert ezek a mi népünk körében olyan tantételként vannak elfogadva, melyek szükségesek a Tóra alapvető hitelveinek és a belőlük származó alapvető hitelveknek a megtartásához. A Tóra megtartása függ tőlük, bár nem számítanak lényegi, alapvető hitelvnek, minthogy a Törvény nélkülük is léteznék, ahogy fentebb elmagyaráztuk. Aki ezeket tagadja, eretnek, bár nem a Tórát tagadja, és az ilyennek nincs része az eljövendő világban.

könyv, 26. fejezet

Hogyan származik minden a három alapvető hitelvből?

Az e könyvben ismertetett fejtegetéseink eredményeként arra jutottunk, hogy az isteni törvény legalapvetőbb hitelveinek száma három: 1. az Isten létezése, 2. a kinyilatkoztatás és 3. a jutalmazás és büntetés tétele. Ezek nélkül nem képzelhető el az isteni törvény.

E háromnak van alárendelve három másik alapelv, mely belőlük származtatható, hozzájuk kapcsolódik, mint a fajok a nemhez, tehát ha valamelyik származékos alapelvet eltávolítjuk, azzal a legalapvetőbbek nem sérülnek, de ha eltávolítjuk valamelyiket a legalapvetőbbek közül, vele együtt vész el a belőle származtatott többi alapelv is, ahogy kifejtettük.

Az Isten létezéséből következő származékos alapelvek, melyeket a józanság és Mózes törvénye alapján megállapíthatunk, ezek: az Isten egy volta, testetlen létezése, az időtől való függetlensége és minden fogyatkozástól való mentessége. A kinyilatkoztatásból következő származékos alapelvek a prófétaság és az üzenetközvetítő hitelességét kimondó elvek. A jutalmazás és büntetés alá tartozik az Isten ismerete, a jutalmazásról és büntetésről való gondviselés e világban és az eljövendőben, spirituálisan és fizikailag.

A Mózes törvényében nincs szükség ezeknél az ismertetett legalapvetőbb és származékos hitelveknél egyéb elvek lefektetésére. Már kifejtettük, hogy az Isten kizárólagos imádata parancsolat, és hogy a parancsolat nem hitelv, sem alapvető, sem származékos. A Tóra visszavonhatatlansága és Mózes elsősége a próféták között az üzenet közvetítőjének hitelét kimondó alapelvből származik, ahogy el fogjuk magyarázni e mű harmadik könyvében. A Messiás eljövetele és a holtak feltámadása a jutalmazás és büntetés elvében voltaképpen benne foglaltatik, ahogyan azt Mózes törvénye minden vallójának hinnie kell.

A lényeg és a származékok

Ez volt a véleménye tanítómnak, Chászdáj Crescasnak is, hogy ezek és a teremtésről szóló tanok is igaz tanítások, melyekben mindenkinek, aki a Mózes törvényét vallja, hinnie kell, de nem hitelvei ennek a törvénynek, sem alapvetőek (elsődlegesek), sem származékosak (másodlagosak vagy speciálisak). Az egyik speciális elve a Mózes törvényének, hogy egyetlen parancsolat betöltése elég az embernek ahhoz, hogy tökéletességre tegyen szert, és valami részre az eljövendő életben, ahogy elmagyaráztuk ennek a könyvnek a huszonharmadik fejezetében.

Más törvények, melyeket szintén isteninek neveznek, más származékos elveket vallanak az alapvetőekre építve, melyek közül egyet is ha eltávolítunk, az egész törvény sem állhat meg. A keresztények például az Isten létezése alá rendelve vallják a szentháromságot és az Isten valamiféle testi létezését. De világos, hogy ezek így ellentmondanak más származékos elveknek, melyek a közös alapvető hitelvből, az Isten létezéséből következnek. A jutalmazás és büntetés alapelve alá rendelve vallják ők a Messiás eljövetelét és a holtak feltámadását. Ezek nélkül az ő hitük nem állhatna meg. Hasonlóképpen, a mohamedánok a gondviselés alapelve alá rendelve vallják a sors és a végzet elvét, amit az arab kádá és al-kádr névvel illet. De nyilvánvaló, hogy ha ezek igazak volnának, nem volna helye többé a szabad akaratnak, sem a jutalmazásnak és büntetésnek. A szabad akarat, szabad választás elvét azért nem iktattuk be a legalapvetőbb hitelvek közé, mert az isteni törvénynek ez nem „isteni” alapelve mint olyan, hanem minden törvénynek nélkülözhetetlen része, legyen akár isteni, akár emberi.

E szerint tehát az összes alapvető hitelv, a legalapvetőbbek és származékosak száma összesen tizenegy: 1. az Isten létezése, 2. az Isten egy volta, 3. testetlen létezése, 4. az időtől való függetlensége, 5. minden fogyatkozástól való mentessége, 6. a prófétaság elve, 7. az üzenetközvetítő hitelességének elve, 8. a kinyilatkoztatás, 9. az Isten ismerete, 10. a gondviselés, 11. a jutalmazás és büntetés elve. Ha az Isten ismeretét és a gondviselést egynek tekintjük, ahogy Maimonidész teszi, akkor az alapelvek száma tíz. És ha a szabad akaratot az isteni törvény alapelvei közé iktatjuk, mert szükségképpen feltételezi utóbbi az előbbit, bár az előbbi lényegét tekintve nem isteni, az alapelvek száma megint vagy tizenkettő vagy tizenegy. Az isteni tervet nem iktattuk úgy általában az isteni törvény alapelvei közé, mert bár minden törvény feltételez ilyesmit, akár isteni, akár emberi, mint ahogy a szabad akaratot is, az isteni törvény közelebbi célja a jutalom, ami meg van ígérve, és az már szerepel külön is az alapvető hitelvek közt.