Jichák ben Séset rabbi, a RIVÁS:
Responsa 157. fejezet
Ima Istenhez vagy a szférákhoz?
Tiszteletre méltó testvérem, az Ő igazainak őrangyala oltalmazzon téged! Leveledet megkaptam, az elsőt a sevillai zsidótól. Azután megkaptam a másodikat is, ben Bitás kezéből. Mindkettő kapcsán úgy járt el a közösség, amint megfelelő. Ben Bitás oklevelét a te jótállásodra való tekintettel lepecsételtem, minthogy továbbutazott Bougie-ba és Konstantinápolyba. Azután ért utol engem a harmadik levél Szukkót idején, drága sógorom kezéből. Ezekre a levelekre sajnos nem volt időm és módom válaszolni, kivéve az elsőt, melyre küldtem választ azzal a zsidóval; és értesítettelek benne, hogy levelemet Honein városának érintésével küldtem hozzád egy megbízható tlemceni kereskedővel, aki a tiszteletre méltó rabbi Avraham ben Sasportas ismerőse, és vele küldöttem el a Malagába írott responsumom másolatát is… Nincs kétségem afelől, hogy már eljutott hozzád, vagy hamarosan el fog jutni; de ha mégsem, értesíts, és leírom neked újra.
Arról is írtam neked, hogy az én tanítóm, az áldott emlékezetű Perec háKohén rabbi nem ismert el ilyen szefirákat (isteni kiáradásokat). Azt is hallottam tőle, hogy a chinoni rabbi Sámson, aki nagyobb mester volt, mint az ő korában bárki, és akiről nekem is vannak emlékeim, bár nem találkoztam vele személyesen, azt szokta mondogatni: „Egy gyermek tudásával imádkozom”, hogy megkülönböztesse magát a kabbalistáktól, akik olykor az egyik, máskor a másik szefirához imádkoznak az ima témája szerint. Úgy tartják ugyanis, ezt kell értenünk az áldott emlékezetű rabbik kijelentésén:[1] „Aki bölcs akar lenni, [forduljon] délre; aki gazdag, [forduljon] északra.” Azaz hogy a jobb felől lévő isteni tulajdonsághoz vagy a bal felől lévő isteni tulajdonsághoz. Az Ámidá imában is minden egyes áldást más szefirának tulajdonítanak. Ez bizony rendkívül bizarrnak tűnik azok szemében, akik nem kabbalisták, mint ők. Hallottam az egyik filozófust, amint a kabbalistákat becsmérelte, mondván, hogy a keresztények szentháromságban hisznek, a kabbalisták pedig a „szent tízességben” (tíz szefirában). Mikor Zaragozában éltem, történt, hogy a városba jött a tiszteletre méltó tudós, az áldott emlékezetű Don Joszéf ibn Susán, akivel Valenciában már találkoztam azelőtt. Nagyon jól ismerte a Talmudot és a bölcseleti munkákat; kabbalista volt és igen szent életű ember, gondosan megőrizte a parancsolatokat. Igen megkedveltük egymást. Azt kérdeztem tőle egyszer: „ Hogy van hát, hogy ti, kabbalisták az egyik áldást az egyik szefirának, a másikat meg egy másik szefirának tulajdonítjátok? Azután tényleg úgy volna, hogy a szefirák oly mértékben hordozzák az istenséget, hogy nekünk hozzájuk kellene imádkoznunk?” Azt felelte nekem: „Távol legyen, hogy az imákat máshoz, mint az Istenhez intézzük, áldassék a neve, minthogy Ő az oka mindennek. Ezt a dolgot ahhoz hasonlíthatnánk, mint mikor az ember vitába keveredik felebarátjával, és ítéletet kér, arra kéri [a királyt], jelöljön ki bírát, hogy megítélje az ügyet. Nem azt kéri [a királytól], hogy a főkincstárnokot jelölje ki [az ügy megítélésére], mert az egy ostoba kérés volna. Hasonlóképpen, ha adományt kér a királytól, nem azt kéri tőle, hogy a bírának adjon utasítást, hanem a kincstárnoknak. Hasonlóképpen, ha bort kér [a királytól], a borpincék felügyelőjének kér utasítást, és ha kenyeret kér, [a király] a pékmesternek fog utasítást adni, nem pedig fordítva. Így áll a helyzet az imákkal kapcsolatban is – melyeket mindig az okok Okozójához intézünk. De a gondolataink… a körül a szefira körül forognak, amelyik a kérés tárgyához kapcsolódik. Például, ha az igazakra váró áldásról van szó (Ál hácádikim), a cheszed névvel illetett szefirára kell gondolnunk, mely az isteni irgalom attribútuma, és ha az eretnekek (ál háminim) ellen imádkozunk, a gövurá névvel illetett szefirára kell gondolnunk, mely az isteni igazságosság attribútuma.”
Így magyarázta nekem a korábban említett istenfélő tudós a kabbalisták elképzeléseit, és ez egy igen jó [magyarázat]. No de kell-e nekünk egyáltalán belebonyolódnunk ezekbe? Jobb, ha csak az Istenre figyelve imádkozunk, és Ő tudni fogja a módját, hogy betöltse a kérésünket, amint a vers mondja:[2] „Hagyjad az Úrra a te utadat, és bízzál benne, majd Ő teljesíti”. Ezt mondta erről nagy rabbink, a chinoni rabbi Sámson, mint korábban már említettem.
Arról is írtam neked, hogy tanítóm, rabbi Nisszim azt mondta nekem négyszemközt,[3] hogy Nachmanidész a szükségesnél jobban belebonyolódott a Kabbala tanaiba. Magam nem foglalkozom ezzel a területtel, minthogy nincs megfelelő kabbalista, akitől tanulhatnék. Olvastam a Nahmanidész-féle titkok magyarázatait, de azok sem fedik fel igazán ennek a területnek a gyökereit. Felfednek egy kis részt, és homályban hagynak sok másikat; igen könnyű tévelyegni egy ilyen területen. Tehát én inkább nem foglalkoznék a rejtett titkokkal.
Arra a kérdésre [nézve], amit hozzám intéztél, hogy [tudniillik] a szefirák az angyalokat rangban megelőzik-e vagy csak követik, kétségkívül megelőzik, és korábban áradtak ki az istenségből. Mert a tíz [szefirából] váltak ki utóbb az angyalok is. Ezt határozottan leszögezte rabbi Sém Tov ben Gaón a Nachmanidész-féle titkokhoz írott kommentárja bevezetőjében. Jehuda Hálévi rabbi írta az egyik jom kipurra szerzett költeményében, melyet Barcelonában recitáltak az ünnep idején, hogy Dávid, amikor azt mondja:[4] „Áldjátok az Urat, ő angyalai…”, azzal az angyalok világára utal; és amikor azt mondja:[5] „Áldjátok az Urat, minden serege…”, azzal a közbülső világra utal; és amikor azt mondja:[6] „Áldjátok az Urat, minden teremtményei…”, akkor a legalsó világról szól…
[1] Talmud, Bává Bátrá 25b.
[2] Zsoltárok 37:5
[3] Egy lehetséges, bár kevésbé valószínű fordítása az itt használt kifejezésnek (bejichud) ebben a szövegkörnyezetben: „egyértelműen”, „tisztán”.
[4] Zsoltárok 103:20.
[5] Uo. 21.
[6] Uo. 22.
