6. A zsidó vallás tizenhárom hitelve

Jehudá Hálévi rabbi:

Kuzári: A kazár király értekezései – Érvek és bizonyitékok a megvetett vallás védelmében

 

Isten nevei és a neki tulajdonított jelzők

2. értékezés

Az isteni tulajdonságok a mi nézőpontunk szüleményei

1. …Amikor a király tanulmányozta a Tórát és a próféták könyveit, megtette azt a rabbit tanárává és mindenféle, a zsidóságra vonatkozó kérdésekkel ostromolta. Először is megkérdezte az Istenre vonatkozó nevekről és tulajdonságokról, továbbá arról, hogy némelyük mintha fizikalitást tulajdonítana Istennek, jóllehet az értelem ez ellen tiltakozik, és maga a Törvény is világos szavakkal elutasítja ezt.
2. A rabbi mondta: Isten összes neve, kivéve a négy betűből állót, olyan melléknév és tulajdonság, amelyet teremtményei attribútumaiból tulajdonítanak neki, határozatai és döntései alapján. Irgalmasnak nevezzük, ha segít valakinek abban az állapotában, amikor az emberek sajnálatot éreznek iránta rossz állapota miatt. Istennek tulajdonítjuk az irgalmat és a sajnálatot, holott az valójában a lélek gyöngesége és a természet erőtlensége, márpedig ő lényegében nem ilyen. Ő inkább igazságos bíró, aki az egyiket szegénységre, a másikat gazdagságra ítéli, és eközben az ő lényege nem változik. Nem sajnálja az egyiket és nem haragszik a másikra. Ugyanezt tapasztaljuk a földi bírák közt is. Eléjük tárják az ügyeket, ők pedig a törvény szerint ítélnek, boldoggá téve egyeseket, elszomorítva másokat.

 

Isten jelzőinek három csoportja

Számunkra [tevékenysége] hatására egyszer „könyörületes és irgalmas Isten”-nek nevezzük,[1] máskor „féltékeny és bosszúálló Isten”-nek.[2] Ő eközben nem változtatja egyik tulajdonságát másikra. Általában véve tulajdonságait – kivéve a négy betűből álló nevét – három csoportra lehet osztani: vagy tevékenységet, vagy viszonyt, vagy valamilyen negatívumot jelölnek.

A tevékenységét jelölők az őtőle természetes közvetítő okokon keresztül származó befolyásokból vétetnek, például: szegénnyé tevő, gazdaggá tevő, lealázó, fölemelő, irgalmas, könyörületes, féltékeny és bosszúálló, erős és mindenható, és így tovább.

Ami a viszonyt jelölőket illeti, azok, például: áldott és dicsőített, dicsőített és szent, magas és dicső,[3] mind az emberek iránta megnyilvánuló magasztalásából származnak. Ezek, ha mégoly nagy is a számuk, nem szüntetik meg egységét.

Ami pedig a negatívumokat illeti (például: élő, egy, első, utolsó)[4], ezekkel azért jellemzik, hogy megvonják tőle a velük ellentétes tulajdonságokat, nem pedig azért, hogy ezeket tulajdonítsák neki, mégpedig úgy, ahogyan mi érjük azokat.

Mi ugyanis az életet csak érzékeléssel és mozgással tudjuk elképzelni, ő azonban ezek fölött áll. Azzal jellemezzük, hogy élő, de azért, hogy tagadjuk élettelen és halott voltát. Ennek oka az az elképzelés, hogy ami nem élő, az holt. Ez azonban az értelem szerint nem következik. Így például az időtől megvonják az életet, ez azonban nem azért van így, mert az halott lenne, hanem azért, mert nem tartozik hozzá az élet vagy halál befogadása. Ugyanígy nem következik szavaidból, miszerint a kő nem rendelkezik tudással, hogy tudatlannak mondanád. Amiként a kő kevesebb annál, hogy befogadja a tudást vagy a tudatlanságot, ugyanígy az isteni lényeg fenségesebb annál, semhogy befogadja az életet vagy a halált. Ugyanígy nem fogadja be sem a fényt, sem a sötétséget. Ha valaki megkérdezné, fényes-e vagy sötét ez a létező, akkor metaforikusan azt mondanánk: fényes – félve attól az elképzeléstől, amely szerint ami nem fényes, az sötét. Valójában azt kell mondanunk, hogy csakis a testek fogadják be a fényt és a sötétséget, az isteni lény pedig nem test. Nem is jellemezhető sem a fénnyel, sem a sötétséggel, legföljebb hasonlat keretében, vagy egy [tökéletlenséget jelentő] priváció tagadása érdekében.

Az életet és a halált is csak a természetes testek fogadják be. Az isteni lény mentes tőlük és fölöttük áll. Ha azt mondjuk élet, akkor ezen nem valami olyasmit értünk, mint a mi életünk. Ezt szándékunkban áll tisztázni, mivel e szón sohasem azt az életet értettük, hanem a mienket. Ez azt jelenti, nem tudjuk tisztán, mi az, mivel az élő Isten (Él cháj; Elohim chájim)[5] viszonyt jelent, szemben a pogányok tiszteletének tárgyaival, mert azok a halott istenek (elohim métim),[6] ugyanis nem származik tőlük cselekedet.

Ugyanígy értendő az egy, célunk vele a sokaság tagadása, nem pedig a mi fogalmaink szerinti egység állítása. Az egy ugyanis számunkra azt jelenti, aminek a részei összefüggnek és hasonlítanak. Így egynek mondjuk a csontot, az ideget, a vizet, a levegőt, továbbá az időről beszélve is a kontinuus testhez való hasonlítás révén mondhatjuk, hogy ‘egy nap’, ‘egy év’. Az isteni lény fölötte áll a kontinuitásnak és a diszkontinuitásnak. Azért mondjuk egynek, hogy tagadjuk sokaságát.

Hasonló értelemben nevezzük elsőnek. Azt akarjuk evvel tagadni, hogy későbbi időben keletkezett, mármint hogy senki ne próbálja a kezdetét meghatározni. Ugyanígy utolsó. Nem a véget akarjuk vele hangsúlyozni, hanem a pusztulás fogalmát akarjuk tagadni vele kapcsolatban. Mindezek a tulajdonságok nem a lényeghez tartoznak és az nem is lesz ezektől sok. A négy betűs névvel összefüggő tulajdonságok mind a természetes közvetítő okok nélküli teremtésre vonatkoznak, mint a formaadó, teremtő, aki egyedül nagy csodákat tesz,[7] azaz pusztán akaratával és szándékával, más ok közbejötte nélkül. Talán épp ezt akarta mondani a szavaival: „megjelentem Ábrahámnak, stb. mint mindenható Isten,” azaz a hatalom és a győzelem jegyében. Ugyancsak ő mondta: senkinek sem engedte meg nyomorgatni őket és miattuk királyokat büntetett meg.[8] Nem vitt végbe előttük csodákat, mint ahogyan ezt Mózessel megtette. Ő mondta: az én nevem Örökkévaló, de nem tudattam velük. Az én nevem Örökkévaló fordulatra céloz evvel, mivel a böÉl Sádájból a b [prepozició] oda is vonatkozik.

Amit Mózessel és Izraellel tett, az nem hagyott a lelkekben kételyt afelől, hogy a világ teremtője szándékosan és elsődlegesen hozta létre mindezeket a dolgokat, mint például az egyiptomi csapásokat, a tenger szétválasztását, a mannát, a felhőoszlopot és másokat. Mindezt nem azért, mert ők magasabban állnának Ábrahámnál, Izsáknál és Jákobnál, hanem azért, mert ők egy lelkében kételkedő tömeget képeztek, szemben a legmélyebben hívő és tiszta lelkű atyákkal, akiknek a hite még akkor sem ingott volna meg, ha életükben csak rossz érte volna őket. Nem volt szükségük ilyen [csodákra]. „Bölcs szívűnek” nevezzük őt[9] értelme miatt. Ő volt maga az értelem, nem pedig az értelem az ő jelzője. Az erős[10] a tevékenységet jelölő jelzők közé tartozik.

 

A legfizikálisabb jelzők

3. A Kazár mondta: És mit teszel azokkal a jelzőkkel, amelyek ezeknél sokkal inkább testiek, mint például a látó, halló, beszélő, táblákat író, aki leszáll a Sínai-hegyre, örül annak, amit csinál vagy szívében bánkódik?[11]
4. Mondta a rabbi: Hát nem hasonlítottam őt az igazságos bíróhoz, akinek jellemében nincs hiba, aki népén segít és boldoggá teszi, akiről ezért azt mondják, hogy [népét] szereti és örömét leli benne? Másokról úgy ítél, hogy lerombolja házukat, töröljék el nyomaikat, és a föntiekkel ellentétben ezek úgy jellemzik, hogy gyűlöli őket és haragszik rájuk. Nem marad rejtve előtte, amit tesznek vagy beszélnek, ezért ő látó és halló. A levegő és a többi test az ő parancsára és akaratának megfelelően alakul és formálódik, amint az ég és a föld is így jött létre. Nevezik még beszélőnek és írónak is. A finom, szellemi testből, amit szent szellemnek neveznek, formálódnak az intelligibilis formák. Ezeket nevezik Isten dicsőségének. Metaforikusan mondják róla, hogy örök, és hogy leszállt a Sínai-hegyre.[12] Ezt majd hosszabban elmagyarázzuk, ha a tudományokról beszélünk.

 

Az akarat

5. A Kazár mondta: Tegyük föl, hogy ezzel valóban választ adtál az összes tulajdonságra, mégpedig abban a tekintetben, hogy azok nem vonják maguk után a sokaságot. Hogyan tudsz azonban válaszolni az akarat tulajdonságával, amit te neki [Istennek] tulajdonítasz, a filozófusok azonban tagadják.
6. A rabbi válaszolta: Ezt sem lesz nehéz megválaszolnunk, ha csak a filozófus nem emel más vádat ellenünk. Azt mondjuk ugyanis neki: „Filozófus! Véleményed szerint milyen dolog mozgatja örökké az eget körbe, együtt azzal a mindenséget hordozó külső szférával, amelynek nincs helye és mozgásának nincs elhajlása, együtt a földgolyóval, amely szilárdan áll a középpontban elhajlás és támaszték nélkül? [Milyen dolog] hozta létre a mindenség kialakult rendjét mennyiség és minőség valamint a formák szerint? Nem tudod ezt a dolgot tagadni, hiszen ezek nem teremthetik sem önmagukat, sem egymást. Az a dolog alakította úgy a levegőt, hogy meg lehetett benne hallani a tízparancsolatot, és az hozta létre a kőtáblákba bevésett vonalat. Ezt nevezheted akaratnak, igének, vagy aminek akarod.”

 

Isten dicsfénye

7. A Kazár mondta: Világos lett a tulajdonságok titka és megértettem az Örökkévaló dicsősége, az Örökkévaló angyalai és a Söchiná (dicsfény) kifejezéseket.
8. A rabbi mondta: Ezek a nevek a prófétáknál látható dolgokat jelölnek, mint például a ‘felhőoszlop’, ’emésztő tűz’, ‘felhő’, ‘köd’, ‘tűz’, ‘fény’, ahogyan fényről beszélnek reggelente és esténként még a felhős napokon is, s hogy a fény az a napból kijövő sugár, bár ilyenkor rejtve marad. Azt mondják, hogy a fény és a sugarak a nap lényegéhez tartoznak, de ez nincs így. A velük való találkozáskor a testek szenvedik el a hatást és tőlük nyerik fényüket.

A ‘dicsőség’ az isteni fénysugárhoz hasonlóan hat [Isten] népére az Ő földjén.

[1] 2Mózes 34:6.

[2] Náchum 1:2.

[3]

[4]

[5]

[6]

[7]

[8]

[9]

[10]

[11]

[12]