Jehudá Hálévi rabbi:
Kuzári: A kazár király értekezései – Érvek és bizonyítékok a megvetett vallás védelmében
A Tóra isteni eredetű
- értékezés
Isten jelzői
- A rabbi ezt mondta: ha valaki azt mondja neked, hogy India uralkodója kiváló ember, őt magát tisztelned, nevét magasztalnod kell és le kell írnod tetteit annak alapján, amilyen igazságosságot, jellembeli nemességet és tisztességet találsz országa lakosainál, akkor vállalnád ezt?
- A Kazár ezt válaszolta: hogy vonhatnám le ezt a következtetést? Hiszen bennem lenne a kétség, nem India lakosainak természetéből fakad-e igazságosságuk, talán nincs is királyuk, vagy csakugyan királyuktól származik igazságosságuk, vagy mindkét forrásból egyszerre.
- A rabbi így folytatta: ha azonban küldöttje eljön hozzád indiai ajándékokkal, amelyekről tudod, hogy csakis az indiai királyi palotában találhatók, és hozna magával egy arról tanúskodó levelet, hogy minden tőle származik, és mindezt olyan gyógyszerek egészítenék ki, amelyek kigyógyítanak téged betegségedből és megőrzik egészségedet, de ugyanakkor mérgek ellenségeid és az ellened hadba szállók számára, így velük készületlenül szembeszállhatsz és számolatlanul pusztíthatod őket, ebben az esetben vállalnád a neki való engedelmeskedést?
- A Kazár ezt válaszolta: Igen! Sőt még a régi kételyem is megszűnne afelől, hogy vajon az indiaiaknak van-e királyuk vagy sincs, és azon a véleményen lennék, hogy királysága és tevékenysége velem kapcsolatba került.
- A rabbi azt kérdezte: És ha valaki ezek után azt kérdezné tőled, hogy milyen jelzőkkel lenne helyes illetni ezt a királyt. Akkor mit válaszolnál neki?
- A Kazár azt válaszolta: Először olyan jelzőkkel amelyekkel közvetlenül megismertem, majd pedig azokkal amelyekkel kapcsolatban eredetileg kétségeim voltak, de most hogy megyőződtem az utóbbiakban már ezekben is inkább hiszek.
- A rabbi így folytatta: Ehhez hasonlóan válaszoltam én is neked, amikor eredetileg kérdeztél: Pontosan így kezdte beszédét Mózes is a fáraóval, amikor ezt mondta: „A zsidók istene küldött engem hozzád”, azaz Ábrahám, Izsák és Jákob istene. Ők híresek voltak a népek előtt, hisz köztudott volt, hogy velük lépett kapcsolatban az istenség, figyelte lépteiket, gondjukat viselte és csodákat tett érdekükben; mégsem mondta neki [Mózes] azt, hogy ‘az ég és a föld ura’ vagy ‘az én teremtőm és a te teremtőd küldött engem’. Hasonlóképp kezdte az Isten is beszédét az izraeliták gyülekezetéhez: „Én vagyok az Örékkévaló, aki kivezetett Egyiptom földjéről.” Nem azt mondta, hogy ‘én vagyok a világ teremtője és a ti teremtőtök’. Ugyanígy kezdtem beszédemet veled, kazárok ura, amikor hitemről kérdeztél. Azzal válaszoltam, ami a kötelességem nekem és minden izraelitának: ami evidensen igaz számunkra, majd pedig avval, ami a hagyomány és olyan, mint az evidens igazság.
- értékezés
A Tóra hitelessége és a Szóbeli Tan szükségessége
- A rabbi mondta: …Milyen módját látod annak, hogy apáinkhoz hasonlókká váljunk, hogy utánozni tudjuk őket és ne elmélkedjünk a törvényről?
- A Kazár mondta: Nincs ennek más módja, mint továbbadni a Tóra szavait és a parancsolatok cselekedeteit. Azzal a feltétellel, hogy akad valaki, aki át tudja ezeket hitelesen adni közösségének és a következő nemzedéknek, olyan hagyományt, amiben fel sem merül a csalás vagy a ferdítés gyanúja.
- A rabbi mondta: Valóban ezen az úton lett áthagyományozva a Tóra minden részletével és értelmezésével együtt, mind az írott, mind a szóbeli tan. Teljességében Mózes atyánktól kezdve.
- A Kazár kérdezte: hogyan vélekedsz arról, ha ellentét van egy, két vagy három kézirat között?
- A rabbi mondta: össze kell vetni az egyes példányokat, és a többséget kell követni, mert a sokaságban nem lehet hazugság. Az egyeseket figyelmen kívül kell hagyni. Ugyanígy kell eljárni a hagyományozókkal: ha a kisebbségnél ellentét van, a többséget kell figyelembe venni.
Eltérések a szövegben
- A Kazár kérdezte: mit mondanál az olyan betűkről, amelyek a kéziratokban megtalálhatók, de ellentétben állnak a józan ésszel? Például a cádu ceádenu („lépteinket is vigyázták”) vajon nem lenne-e cáru („lépteinket is megrontották”)[1] formában helyesebb, vagy az áser lo nászá lösáv náfsi („ki hamisságra nem adta rá lelkét”)[2] esetében nem náfso (lelké)-nak kellene lennie? Ugyanígy számos más megszámlálhatatlan és meghatározhatatlan esetben.
- A rabbi válaszolta: ha előnyben részesítenéd a következtetést ebben az esetben is és a hasonlókban is, akkor megváltoztatnád az összes írást, először betűiben, aztán szavaiban, aztán pedig kapcsolataiban, pontozásában, hangsúlyaiban, ami [mind] az értelmet is megváltoztatná. Hány versnek tudja az ember az értelmét így az ellentétére változtatni, ha e [fölsorolt dolgoknak] csak egyikét, és hánynak, ha mindegyikét megváltoztatja!
A Tóra folytonossága
- A Kazár kérdezte: és mit gondolsz, hogyan hagyta hátra Mózes a könyvét Izrael gyermekeinél?
- A rabbi válaszolta: föltétlenül mint valami tiszta könyvet, pontozás és hangsúlyok nélkül, mint amilyeneknek ma is látjuk a könyveket. Nem volt lehetséges, hogy a nép ezekben megegyezzen, mint ahogyan nem lehetett megegyezni a pesách kovásztalan kenyerében sem és a többi törvényes előírásban sem, melyek az Egyiptomból való kivonulásról való megemlékezést szolgálják. Ezek az előírt folytatólagos cselekedetek révén megszilárdítják az izraeliták lelkében az Egyiptomból való kivonulás valóságát. Mindezekben nem lehetett megegyezni valamelyik évben úgy, hogy valaki ne legyen ellenvéleményen.
Tehát szükségszerűen az emberek lelkében kellett megőrződnie az a-val, u-val, i-vel és a svá-val, a hangsúllyal együtt, mégpedig a papok lelkében, mert szükségük volt erre a templomi szolgálat és az izraeliták tanítása során; a királyok lelkében, mert nekik elő volt írva, hogy legyen vele és élete minden napján olvassa; a bírák lelkében, hogy ítélni tudjanak; a tanács [szánhedrin] lelkében, mert szükségük volt erre annak értelmében, ami írva van: meg kell tartanotok és gyakorolnotok kell, mert az [a törvény] a ti bölcsességetek és belátásotok az istenfélők lelkében, hogy elnyerjék jutalmukat; illetve a képmutatók lelkében, hogy keressék a dicsőséget.
Idővel megegyeztek a hét magánhangzóban és a hangsúlyokban, amelyek azoknak a formáinak a jelei. Mindezeket Mózestól hagyományozottan vették át. Mit gondolsz azokról, akik szabályozták az olvasást először a versekkel, aztán a pontozással, aztán a hangsúlyokkal, majd a mászorákkal, megállapítva a teljes és a redukált [magánhangzókat]. Sőt, még a betűket is megszámlálták és megállapították, hogy a גיחון (Gichon) szó ו (váv)-ja osztja a Tórát [két egyenlő] részre, összegyűjtötték az összes rendhagyó kámecot, pátáchot, cérét és szegolt. Véleményed szerint munkájuk hasznos avagy haszontalan, vagy netalán éppen az ezzel való foglalkozás kötelesség?
A karaiták
- A Kazár mondta: ez valóban kötelező foglalatosság, mert ez a törvény védelme, nehogy meg lehessen azt változtatni. Másrészt ez a Teremtőről szóló tudomány. A pontozásban és a hangsúlyok elhelyezésében rend nyilvánul meg és csakis [Istentől származó] segítséggel jöhetett létre, a mi tudásunkkal semmiféle kapcsolatban sem áll. Nem lenne lehetséges, hogy tömegesen elfogadják, hacsak nem az [Istennek] tetszők egy csoportjától vagy egy [Istennek] tetsző embertől. Egy embertől a tömeg csak akkor fogadhatja el, ha az próféta, vagy ha azt az isteni rend támogatja. Egy [ilyen erőtől] nem támogatott tudóst fölszólíthat egy másik, hozzá közel álló [tudós] arra, hogy őhozzá hasonlóan járjon el.
- A rabbi mondta: a hagyomány tehát kötelező ránk és a karaitákra nézve is egyaránt, de mindenki másra nézve is, aki elismeri, hogy ez a Tóra, ahogyan előttünk fekszik és amilyen formában olvassák, Mózes Tórája.
- A Kazár mondta: ugyanígy beszélnek a karaiták. Mivel azonban a Tóra teljes egészében készen áll, nélkülözhetőnek tartják a hagyományt.
- A rabbi mondta: Isten mentsen bennünket az ilyen elgondolásoktól. Hiszen ha szavainak szükségük van a kiejtés miatt a hagyományra, a pontozásra, a hangsúlyozásra, a versbeosztásra, a maszoréták különféle iskoláira. Mennyire szüksége van minderre a [szavak] jelentésének, mivel a jelentések bővebbek a szavaknál. Észrevetted-e, hogy amikor például azt mondja nekik [Isten]: ez legyen számotokra a hónapok közül az első, akkor az emberek nem kételkedtek abban, hogy vajon a koptok, azaz az Egyiptomiak hónapjait kell ezen érteni, akik között éltek, vagy a szíriaiak, azaz a Kaldeusok hónapjai, mivel ők Ábrahámmal együtt éltek Ur-Kasdimban; avagy a Nap-hónapokra vagy a Hold-hónapokra vagy a Hold-évekre kell vonatkoztatni, hogy aztán azokat összhangba hozzák a Nap-évekkel, mint ahogyan ez történik a szökőévekben.
Szeretném, ha minderről meggyőznének engem a karaiták, válaszolva erre és a hasonló kérdésekre. Ebben az esetben csatlakoznék irányzatukhoz. Én is híve vagyok a micvák megtartásának, és szeretném, ha kérdéseimre meggyőző választ tudnának adni: mely állatok vannak megengedve; mi az értelme a levágásuknak; ez [levágásuk] leszúrásból vagy leölésből áll-e; hogyan kell azt helyesen csinálni; miért tilos az izraeliták számára az, amit nem zsidók vágtak le. Mi történik a levágás és a lenyúzás között; és így tovább a többi cselekményen át. Szeretném, ha fölvilágosítanának a megtiltott zsírról, mivel az a gyomorban és a belsőségekben érintkezik azzal, ami meg van engedve, és így tovább a hús megtisztításával kapcsolatban. Adja meg nekem a megengedett és a meg nem engedett zsír határát úgy, hogy ebben ne legyen különbség köztem és a társam között. A számukra megengedett és tiltott [zsírnak] van-e határa? Egyikük esetleg csak a farok végét különíti el, a másik esetleg a [farok] teljes hátsó részét. Szeretném, ha fölvilágosítással szolgálnának a megengedett és a tilos madárról, kivéve az ismerteket, azaz a galambot és a gerlét. Ki tudja, hogy a kakast, a libát, kacsát és a foglyot nem a tisztátalanok közé kell-e számítani?
Szeretném, ha meghatározná: senki se hagyja el helyét [szombaton]: vajon szobáját, vagy házát, vagy tulajdonát jelenti-e, ha abban több ház van, avagy utcáját, lakónegyedét, esetleg városát, városa határát kell rajta érteni, mivel a szó „helyét” minderre vonatkozhat, sőt még ennél is többet jelenthet.
Szeretném, hogyha megadnák nekem annak a meghatározását, hogy milyen munka tilos szombaton, milyen toll és tintatartó tilos a Tóra [szövegének] javításakor, mi teszi megengedhetővé egy nehéz könyv vagy asztal megemelését, a vendégek egyéb tekintetben való ellátását mindavval, ami általában a vendéglátó kötelessége, ha vendégül látja őket. Mindezt a pihenőnapon, amikor ő maga kiszolgálásuk terhét és még annál is többet [kénytelen] magára vállalni [a házban lévő] nőkkel együtt, akikről írva van: pihenjen szolgád és szolgálólányod úgy, mint te. Ezért van megtiltva a gójok lován való lovaglás szombaton, ezért van megtiltva a kereskedés.
Szeretném, ha az „ezek pedig azok a rendeletek”[3] és a mikor hadba mész ellenségeid ellen [versekben] szereplő gondolatok alapján két ellenfél között igazságot tenne, hiszen ami a legvilágosabb a Tórában, az problematikus, nem szólva arról a nehézségről, hogy a magyarázat mindig a szájbeli hagyományon nyugodott. Szeretném látni, hogy miként dönt és ítél minden öröklési ügyben a Celáfchád lányai történetének az alapján,[4] hogyan [dönt] a körülmetélés, a cicit és a lombsátor ügyében. Magyarázza meg nekem, honnan származik Isten imádásának kötelessége, honnan veszi, hogy a halál után van boldogság és kín, jutalom és büntetés, hogyan ítélnek az ellentmondó törvények esetében, mint például a szombaton történő körülmetélés, a pesah-áldozat szombaton, melyik törvény engedjen a másiknak stb. Mindezeket hosszú lenne összességükben előszámlálni, hát még részleteikben. Hallottál-e, kazárok királya, a karaitáknak akár egy könyvéről is, amelyik az említett problémák valamelyikét kellően megalapozott, elfogadott hagyománnyal tárgyalja, és amelyben nincs közöttük nézeteltérés a maszorával, a pontozással, a hangsúlyozással, a megengedéssel és a tiltással és az ítéletekkel kapcsolatban…
- A rabbi mondta: A törvény arra ösztönöz, hogy egy törvény, egy előírás legyen. Az ő következtetéseik alapján azonban több törvény lesz, mégpedig mindegyikük következtetésének megfelelően. Bizony, még az egyes ember sem marad meg egy törvénynél, mivel minden nap új vélemény születik meg benne és növekszik tudása. Olyan emberrel találkozik, aki ellenérveivel megcáfolja, és ezért meg kell változtatnia véleményét. Ha úgy találjuk, hogy nézetük megegyezik, akkor tudjuk, hogy egy korábban élt embernek vagy csoportnak a [nézetét] hagyományozzák. Ebben az esetben föl kell rónunk nekik azonos nézeteiket és meg kell kérdeznünk tőlük, hogyan lehetséges, hogy ebben a törvényben így megegyeztek, miközben a gondolkodás Isten szavát valószínűleg sokféle módon értelmezi.
Ha azt mondják: így gondolta Ánán, vagy Benjámin, vagy Sául, vagy valaki más, akkor inkább olyanoknak a hagyományát kellett volna elfogadniuk, akik régebbiek és méltóbbak a hagyományozásra, gondolok itt a bölcsekre. Azok ugyanis egy csoportot képeznek, ezek pedig egyes személyek. A bölcsek következtetése a próféták hagyományára támaszkodik, ezeké pedig csakis következtetés. A bölcsek [nézetei] megegyeznek, ezekéi pedig eltérőek, a bölcsek mondásai arról a helyről valók, amelyet az Örökkévaló választ. Még ha csak következtetéseiken nyugodnának is nézeteik, akkor is el kellene azokat fogadni, ezekkel azonban nem így áll…
[1] Siralmak 4:18.
[2] Zsoltárok 24:4.
