Jehudá Hálévi rabbi:
Kuzári: A kazár király értekezései – Érvek és bizonyitékok a megvetett vallás védelmében
A nemzedékek láncolata
- értékezés
- A rabbi mondta: Várj egy percet! Hadd bizonyítsam számodra a nép nemes voltát. Tanúságnak elég, hogy Isten őket választotta ki híveiül és népéül a világ nemzetei közül. Ők lettek az isteni rend letéteményesei elannyira, hogy mindannyian elértek addig a határig, ahol [Isten] szól hozzájuk. Asszonyaikat is elérte ez a rend, és prófétanők támadtak közöttük,[1] miután a prófétálás korábban, Ádámtól kezdődően, csak egyes emberekben jelent meg. Ádám tökéletes volt minden tekintetben, mivel nincs kivetnivaló egy olyan alkotás tökéletességében, amit egy bölcs és mindenható alkotó hoz létre, általa választott anyagból, akarata szerinti formára. Nem volt útjában akadály sem az apa magja, sem az anya vére, sem a táplálék, sem a fölkészítés, a nevelés és a gyermekkor idején, sem a levegő, a vizek vagy a föld hatása. Ifjúsága virágában levőnek teremtette meg őt,[2] aki tökéletes alkatnak és tökéletes jellemnek örvend. A lelket a maga tökéletességében fogadta be, az értelmet is mind az emberi természet, mind az isteni potencia legjobb képessége szerint.
Ez utóbbin az értelmet értem, azt a fokozatot, amin az Istennel és a szellemi [intelligibilis] létezőkkel érintkezik, mégpedig tanítás nélkül, a legcsekélyebb gondolkodással ismeri meg a dolgok valóságát. Ezért mondjuk mi őt Isten gyermekének és Isten gyermekeinek vele együtt mindazokat, akik rá hasonlítanak. Sok gyermeket nemzett, de Hevelen [Ábelon] kívül egyikük sem volt alkalmas arra, hogy Ádám utódja legyen, mert csak ez hasonlított hozzá. Megölte őt testvére, Káin, mivel irigyelte tőle ezt a rangját. Eztán Sét foglalta el a helyét, aki hasonlított Ádámhoz, választottja és legjava, a többiek ezzel szemben csak héjak voltak és gyenge datolyák. Sét választottja Enos volt, és így folytatódott az isteni rend Noéig egyes egyedeken keresztül, akik a legjobbak voltak és hasonlítottak Ádámhoz. Isten gyermekeinek nevezték őket, mert tökéletesek voltak jellemükben és testi fölépítésükben, élethosszukban, tudásukban és képességükben. Az ő életükből áll össze a történelem Ádámtól Noéig, Noétól Ábrahámig. Megeshet, hogy volt közöttük olyan, mint Terách, akivel nem kapcsolódott össze az isteni rend, de Ábrahám, a fia, nagyapjának, Ébernek volt a tanítványa, és bizony ő maga egészen Noéig ér vissza.
Az isteni rend így nagyapától az unokáig összefüggő láncolatot alkotott. Ábrahám Ébernek volt választottja és tanítványa, ezért hébernek is nevezik. Éber Sém választottja volt, Sém pedig Noé választottja. Ezért örökölte ő a mérsékelt klímákat, közepükön és középpontjukban Kánaánnal, a próféták földjével. Jáfet Észak felé vonult, Chám pedig Dél felé. Összes fiai közül Ábrahám választottja Izsák volt. Ő eltávolította minden fiát erről a földről, hogy ez csakis Izsáké legyen. Izsák választottja Jákob volt. Testvérét, Ézsaut eltávolították, mert ez a föld csakis Jákobot illette meg. Jákob fiai mind kiválasztottak voltak, méltóak az isteni rendre. Övék lett az a hely, amit az isteni rend jellemzett. Ez a kezdete annak, hogy az isteni rend a közösségbe költözött, miután addig csakis egyedekben lakozott.
Eztán kezdte Isten megőrizni, növelni és nevelni őket Egyiptomban, amint egy jó gyökerű fát, amely addig növekszik, míg tökéletes gyümölcsöt nem hoz, hasonlót az első gyümölcshöz, amelyből ültették. Ezen itt Ábrahámot, Izsákot, Jákobot, Józsefet és testvéreit értem. A gyümölcs később Mózest, Áront, Mirjamot hozta, hasonlóképp Besalelt, Ahaliabot, a törzsek főnökeit, hasonlóképp a hetven öreget, akik méltók voltak a prófétaságra, folytatva Josuával, Kálebbel, Churral és sok mással. Akkoriban megérdemelték az isteni gondviselést és azt, hogy megjelenjen nekik a fény. Még ha voltak is köztük gyűlöletes megátalkodottak, akkor is föltétlenül kiválasztottak voltak abban az értelemben, hogy ők velük született természetük szerint voltak kiválasztottak és kiválasztottakat nemzettek. A megátalkodott apát is megőrizte az, hogy keveredett a kiválasztottakkal, akik megjelenhettek fiában vagy unokájában, bárhogyan is tisztult meg a magja. Ezt már mondtuk Teráchal és másokkal kapcsolatban, akik nem álltak ugyan az isteni rend befolyása alatt, de természetükben volt, hogy kiválasztottakat hozzanak létre. Ez nem volt meg a Chámtól vagy Jáfettől leszármazottak egyikének a természetében sem. Ugyanezt látjuk a természeti lények esetében is. Hány ember nem hasonlít egyáltalán szüleire, de hasonlít a nagyapjára! Kétség sincs afelől, hogy ugyanaz a természet és hasonlóság megvan elrejtve az apában, még ha érzékeink számára nem is jelenik meg! Ébernek a természete is így rejtőzött gyermekeiben, míg meg nem jelent Ábrahámban.
A betérés
- A rabbi mondta: …Mi nem teszünk magunkkal egyenlővé mindenkit, aki puszta szavával fölveszi hitünket. Mindenki, aki elénk jön, hogy betérjen, először ismertetjük vele a parancsolatokat, amelyeket meg meg kell tartania, beleértve azokat is, amelyek nagy fáradsággal járnak. Mint például a tisztaságot, a tudást és a körülmetélkedést illetően, [elvárjuk] a tetteket a törvény betartását illetően, azaz röviden: úgy éljen, mint mi. A körülmetélkedés föltételei és okai közé tartozik az, hogy mindig emlékezzen: az isteni jel, amit Isten írt elő a legnagyobb vágy szervévei kapcsolatban, hogy az legyőzessék és ne kénye-kedve szerint viselkedjen, hanem ahogyan kell: azaz ott adjon magot, ahol kell és amikor kell. Így lehet csak az, aminek lennie kell: nemes, isteni rendet befogadó mag. Aki ezt az utat követi, az maga is és utódja is megkapja az őt megillető részt Isten közelségéből…
- értékezés
A Szentföld
- A Kazár mondta: Amit mondtál: ‘Isten népéről’, az érthető számomra, de azt nehéz fölfognom, hogy mit jelent ‘Isten földje’.
- A rabbi mondta: Nem nehéz fölfogni, hogy két föld közül az egyik kitüntetett. Magad is megfigyelheted, hogy egyik helyen az egyik növény tenyészik, de nem él meg a másik, vagy megvan ott az egyik fém, de nincs meg a másik, megél ott az egyik állat, de nem él meg a másik. Az ott lakókat egy speciális testalkat és karakter jellemzi, szemben másokkal, a [testnedvek] keveredési arányának következtében. Ennek következménye ugyanis a lelkek tökéletessége vagy tökéletlensége.
- A Kazár mondta: Nem hallottam arról, hogy Kánaán lakói kiválóbbak lennének a többi embernél.
- A rabbi mondta: A hegyetekről azt állítjátok, hogy sok a szőlő rajta. Ha nem ültettétek volna el a tökéket és nem művelnétek meg a földet kellő módon, akkor nem hozna termést. A legelső, sajátos pozíció megilleti azt a népet, amelyik kiválasztatott és amelyik a mag, ahogy említettem. Maga a föld is segítséget jelent a vele kapcsolatos cselekményeknek és törvényeknek, a föld megműveléséhez hasonlíthatóan a szőlő esetében. Ennek a sajátos pozíciónak a kapcsolata az isteni logosszal nem sikeres azonban egy másik helyen, mint ahogyan a szőlő sem szaporodik ugyanilyen sikeresen egy másik hegyen.
- A Kazár mondta: Hogyan lehetséges ez? Ádámtól Mózesig [és Mózestől a próféták végéig] más helyen is felléptek próféták, például Ábrahám Ur-Kászdimban, Ezékiel és Dániel Babilónban, Jeremiás Egyiptomban.
- A rabbi mondta: Mindenki, aki prófétált, az vagy azon [a földön] vagy azért [a földért] szólt prófétaként. Ábrahám azért vált prófétává, hogy oda jussanak. Ezékiel és Dániel miatta szóltak. Mindketten voltak az első templomban, és a Sechiná jelenléte révén emelkedett a próféta rangjára a kiválasztottak közül mindaz, aki arra készen állt…
Ami az első embert illeti, ez annak a földje volt, itt halt meg a hagyomány szerint. A Machpéla barlangban négy pár nyugszik: Ádám és Éva. Ábrahám és Sára, Izsák és Rebekka, Jákob és Lea.
Ezt a földet ‘Isten előtt’-nek nevezik és azt mondják, hogy az Örökkévaló szemei rajta függenek. Miatta tört ki a féltékenykedés és irigység Ábel és Káin között először, amikor meg akarták tudni, hogy kettőjük közül ki Ádám utódja, ki a kiválasztott és a mag, az isteni rendhez kapcsolódva ki örökli a földet, hogy a másik csak üres héj legyen. Eztán következett be Ábel megölése és lett a királyság gyermektelen. Mondták: elment Káin az Örökkévaló színe elől azaz arról a földről, ahol együtt voltak és földönfutó bujdosó lett. Azt mondta: íme, elűztél ma engem a föld színéről és elrejtőzöm előled. Ugyanígy mondták: fölkelt Jóna, hogy Tarsísba meneküljön az Örökkévaló színe elől.[3] Ő a próféták földjéről futott el, majd oda vezette vissza Isten a cethal gyomrából és ott tette öt prófétává. Amikor megszületett az Ádámhoz hasonló Sét, (ahogyan meg van írva: képére és hasonlóságára nemzette), akkor ő elfoglalta Ábel helyét. Ahogyan meg van írva: mivel adott nekem az én Istenem más magot Ábel helyett, mivel megölte őt Káin. Megérdemelte, hogy Ádámhoz hasonlóan ‘lsten fiának’ nevezzék és megérdemelte azt a földet, amelyik csak egy fokkal áll az Édenkertnél alacsonyabban…
E föld miatt tört ki a viszálykodás Izsák és Ismáél között, aminek következtében Ismáélt mint üres héjat elvetették. Róla mondták: íme megáldom őt, megszaporítom őt és megsokasítom őt nagyon. Ez a világi boldogságra vonatkozik. Ezek után a következő áll írva: megerősítem szövetségemet Izsákkal, ami közvetve az isteni renddel való kapcsolatára és a túlvilági boldogságára utal. Ismáéllel nem kötött szövetséget, sem Ézsauval, még ha boldogok is lettek. E föld miatt volt ellenségeskedés Jákob és Ézsau között az elsőszülöttséget és áldást illetően, míg el nem lett vetve Ézsau, ereje ellenére is, Jákobbal szemben, bár ő gyönge volt…
Vajon látod-e, hogy Ábrahámot, amikor tekintélyes lett és kapcsolatban kellett lennie az isteni renddel, mert a választottak magja lett, hogyan hozták országából erre a helyre, hogy itt érje el a tökéletesség teljességét? A földműves is így találja meg a jó gyümölcsű fa gyökerét a pusztaság földjében és szállítja át a jó földbe, melynek feladata, hogy ilyen gyökereket teremjen és növeljen nagyra, de már nem pusztai, hanem kerti növényként, hogy immár bőven termő legyen, miután keveset termő volt, az is az időtől és a helytől függően. Ekként maradt meg a prófétaság is [Ábrahám] utódai közt Erec Jiszráélben, számosak lévén, mindaddig, ami Erec Jiszráélban maradtak és amíg a segítő körülmények is megvoltak: a tisztaság, az istentiszteleti cselekmények, az áldozatok, és főként a Sechina.
- értékezés
A zsidó jámbor nem aszkéta
- Mondta a rabbi: Isten kiválasztott szolgája nálunk nem vonul el a világtól, nehogy a világ és maga számára teher legyen. Nem gyűlöli saját életét, amit pedig Isten jóságában adott neki, hogy megerősítse ígéretét: napjaid számát teljessé teszem és sokáig fogsz élni. Ő tehát szereti a világot és a hosszú életet, mert ez teszi lehetővé, hogy elnyerje a túlvilági [életet]. Minél több jót tesz, a túlvilági javaknak annál magasabb fokát nyeri el. Vágya persze az, hogy elérje Chánoch rangját – róla mondatott: Chánoch Istennel járt[4] – vagy Illés rangját, aki mindentől megszabadult, hogy elkülönülhessen az angyalok társaságával. Nem érzi magát elhagyottnak egyedüllétében és magányában, hanem inkább a tömegben szorong és elhagyatott, mert nélkülözi az őt az evéstől és ivástól megszabadító égi királyság látványát. A hozzá hasonlóknak való a tökéletes magány, de ők talán még a halált is kívánják, ha elérték azt a végső fokot, ami után már nincs további szint, amire még vágyni lehetne.
A tudósok és a filozófusok is szeretik az egyedüllétet, hogy gondolataik tiszták lehessenek, következtetéseikkel helyes konklúziókra jussanak és világos tudásra tegyenek szert ott is, ahol még kételyeik maradtak. Ennek ellenére találkoznak tanítványaikkal, akik ösztönzik őket a további kutatásra és a tanulásra, mint ahogyan azok is, akik a vagyont gyűjtik, nem szeretnek másokkal foglalkozni, mint akik velük kereskednek és velük együtt gazdagodnak.
Ezt a fokot érte el Szókratész és a hozzá hasonlók. Ezek olyan személyek, akiknek a rangjára ma senki sem vágyhat. De bizony amikor az Istenség a szent földön, a prófétaság fölvételére kész nép között lakozott, akkor voltak olyan természetű emberek, akik nem teljesen magányosan, hanem a hozzájuk hasonlókkal összejőve elvonultak a pusztába és egymást segítették a Törvény megismerésében, valamint olyan cselekedetek végrehajtásában, amelyek közelebb vitték őket a szentség és a tisztaság rangjához. Ők voltak a próféta-ifjak.
Ma és itt, ilyen természetű emberekkel nincs nyilvánvaló látomás,[5] az új ismeret oly kevés és nincs olyan természetes tudás sem, amilyet az ember maga szerez meg remetei magányában. Ilyet csak gyötrődve, testi lelki betegségében tesz. Látszik rajta a betegség nyomorúsága, bár azt hihetnők, hogy az a szerénység és kicsiség alázata. Az ilyen ember olyan lesz, mint aki börtönben van, börtöne miatt nyugtalankodva gondol az életre és magánya miatt nem az öröm jele mutatkozik rajta. Miért is ne? Nem került kapcsolatba az isteni fénnyel, hogy gyönyörködjön abban, mint a próféták, nem szerzett ismereteket, hogy az azokkal való foglalkozásnak, azok élvezetének szentelje hátra levő életét, mint a filozófusok. Tegyük föl, hogy istenfélő, jó, szeret magányában urával beszélgetni, állni, szerénynek lenni, imádkozni mindazokat az imákat és kéréseket, amelyeket megtanult betéve. Mindezek a tevékenységek néhány napig jelentenek neki élvezetet, amíg újdonságnak számítanak. Valahányszor azonban mindez ismétlődik a nyelvén, egyre kevésbé hat lelkére, nem talál sem megnyugvást, sem megilletődést, majd éjjel és nappal követeli lelke természetes potenciáinak megfelelően a látást, a hallást, a beszédet, a tevékenységet, az evést, az ivást, a másik nemet, a gazdagodást. a család kormányzását, a szegények támogatását, a vallás anyagi támogatását, ha valahol mindennek szükségét érzi. Nem fog-e ragaszkodni ahhoz és bánkódni amiatt, amihez lelkileg kötődik? Nem fog-e szomorúsága egyre növekedni? Nem fogja-e ez csak mégjobban eltávolítani van az isteni rendtől, amelynek pedig a közelébe akart kerülni?
