Jehudá Hálévi rabbi:
Kuzári: A kazár király értekezései – Érvek és bizonyitékok a megvetett vallás védelmében
A jámbor ember
- értékezés
- A Kazár mondta: akkor most azt mondd el, hogy mik a jámbor ember cselekedetei nálatok.
- A rabbi mondta: a jó ember városára vigyáz; kiosztja és kiméri lakosainak élelmüket és mindazt, amire szükségük van. Igazságos hozzájuk úgy, hogy egyiküket sem részesíti előnyben, senkinek sem ad az őt megilletőnél többet. Így amikor szüksége van rájuk, készségesnek fogja találni őket, akik gyorsan válaszolnak kérésére. Ha parancsol nekik, azok követik parancsát, ha tilt nekik, azok megfogadják tiltását.
- A Kazár mondta: a jó emberről kérdeztelek, nem a vezetőről.
- Mondta a rabbi: a jó ember nem más, mint egy olyan vezető, akinek érzékei, lelki és testi potenciái engedelmeskednek. Ezeket úgy vezeti, mint egy várost, ahogyan írva van: aki lelkét uralja, az olyan, mint egy város meghódítója.[1] Az ilyen ember alkalmas a vezetésre, mivel ő, ha egy várost vezetne, ugyan olyan igazságosan járna el ott is, mint saját testével és lelkével. Elnyomja a vágyódó potenciákat, meggátolja őket a túlzásban, de igazságosan megadja nekik a szükségleteiknek megfelelő részt bőséges élelemmel és bőséges itallal, tisztasággal és mindezek bőséges okaival együtt.
Elnyomja a haragvó lélek potenciáit is, melyek uralomra vágynak, de megadja neki igazságosan a hatalomnak az őt megillető részét. Ez hasznos lehet a tudományos vitákban, egyéb nézeteltérések során, a rosszakkal való küzdelemben. Megadja az érzékeknek is azt, ami megilleti őket, mivel ezek az ő számára is hasznosak. Szükség esetén és a jobb megoldás érdekében ugyanis használja a kezet, a lábat, a nyelvet. Ugyanez érvényes a hallásra, a látásra, a közös érzékelésre, amely ezeket követi, aztán a potentia imaginativára, aestmativára, cogitativára és a memoriára; tovább az akaratra, amely mindezeket mozgatja. Ez utóbbi az értelem választását szolgálja. Nem engedi meg, hogy e tagok és potenciák közül akár egy is átlépje a neki kiszabott határt és korlátozza a többit. Ha megszabta mindegyiknek a szükségletét és megadta nekik [a vegetativ potenciáknak] természetük szerint azt, ami elegendő a nyugalomból és az alvásból, az állati [potenciáknak] azt, ami a világi tevékenységben az ébrenlétből, mozgásból táplálja őket, akkor, mint ahogyan egy respektált hadvezér szólítja föl engedelmes katonáit segítségre, fölhívja őket arra, hogy kapcsolódjanak a fölöttük levő fokhoz, azaz az isteni logoshoz, amely az intellektuális fok fölött áll. Fölsorakoztatja és elrendezi közösségét, utánozva Mózes urunk közösségének rendjét, amelyik a Sínai-hegy körül várt. Megparancsolja az akaraterőnek, hogy engedelmesen fogadja mindazokat a parancsokat, amelyek tőle származnak, és azonnal teljesítse őket. A testrészek erőit ellenkezés nélkül, parancsa szerint működteti, arra utasítja, hogy ne hallgasson a potentia imaginativa és aestirnativa ördögeire, ne hallgasson rájuk, ne higgyen nekik, míg nem konzultált az értelemmel. Ha jónak találja, amit azok akarnak, akkor engedjen, ha nem, akkor álljon ellen. Az akaraterő tehát így hallgatva rá föl van készülve az engedelmességre. Irányítja a gondolkodás eszközeit és megtisztítja mindattól, ami a világi gondolatokból rárakódott, megbízza a potentia imaginativát, hogy a memória segítségével idézze fel a benne levő legpompásabb képeket, így utánozva a keresett isteni rendet, mint ahogyan a Sínai-hegyen történt, vagy amint Ábrahámmal és Izsákkal a Moria hegyén történt, vagy mint Mózes sátra, az áldozat, az isteni dicsőség jelenléte a templomban és még sok más. Megparancsolja a memóriának, hogy raktározza el ezeket és ne felejtse el őket, elűzi a potentia aestimativát és ördögeit, hogy ne tudják az igazságot összekuszálni és kétséget ébreszteni iránta. Visszatartja a haragvó és vágyakozó lelket attól, hogy haragjával és vágyakozásával az akaratot eltérítse, megmásítsa és lekösse.
E bevezető után az akaraterő az összes testrészt ösztönzi, hogy igyekezettel, kitartással és örömmel engedelmeskedjenek neki; ha állniuk kell, ne lustán álljanak; ha pedig megparancsolja nekik, hogy hajoljanak meg, akkor hajoljanak meg, üljenek, amikor ülni kell. A szemek úgy nézzenek, ahogyan a szolga néz az urára, a kéz hagyja abba játékát és ne fonódjon keresztbe. A lábak egyenesen álljanak, az összes testrész úgy álljon, mintha meg lenne rémülve és félne, engedelmeskedve parancsolójának, nem törődve fájdalommal és bajjal. A nyelv legyen összhangban a gondolattal, ne mondjon többet. Imánál ne szokásból és gyakorlatból szóljon, mint valami seregély vagy papagáj. Minden szó mögött legyen gondolat és áhítat. Ez az idő [földi] idejének lényege és gyümölcse, a többi idő olyan, mint az ehhez vezető út. Ennek a közelségére vágyik, mert ekkor hasonlít a szellemi lényekre, ekkor távolodik el az állati lényektől.
Éjjelének és nappalának gyümölcsévé a három ima időpontja válik, a hét gyümölcse pedig a szombat, mert ennek a célja az isteni renddel való kapcsolat megteremtése, annak örömteli, és nem alávetett imádata, ahogyan ezt már kifejtettük. Mindennek viszonya a lélekhez olyan, mint az étel viszonya a testhez. Az ember a lelkéért imádkozik és a testéért táplálkozik. Az ima áldása rajta marad a legközelebbi imáig, mint ahogyan az ebéd ereje megmarad a vacsoráig. A lélek, minél inkább eltávolodik az ima idejétől, annál inkább elszomorodik a világi foglalatosságok miatt, főleg akkor, ha a szükség úgy hozza, hogy gonosz gyermekek, nők vagy férfiak társaságában kell lennie. Itt ugyanis olyan szégyentelen szavakat hall, amelyek megrontják lelke tisztaságát, olyan dalokat, amelyek lelke nyugalmát fölborítják és nem marad annak ura többé.
Ima közben azonban minden korábbitól megtisztul a lelke és fölkészül az új kezdetre. Nem múlik el egy hét sem e rend nélkül, melyben a lélek és a test elfárad. A hét során sok zavaró dolog gyűlik össze, ezektől a lelket csak úgy lehet megszabadítani és megtisztítani, ha az istentisztelet napját összekötjük a test pihenésévei. A test kipiheni szombaton a hat nap fáradalmát és fölkészül az elkövetkezőkre. A lélek is visszaemlékezik arra, hogy mit mulasztott el a testtel való munka során, mintha azon a napon gyógyulna és épülne föl megelőző betegségéből és készülne föl arra, hogy legyőzze a betegséget a következő héten. Ez hasonlít arra, amit Jób tett gyermekeivel minden héten, ahogy írva van: talán vétkeztek fiaim. Aztán a havi gyógyítás felé fordul, ami minden teremtménye bűnbánatának az ideje, azaz a hónapok teremtménye és a napokéi, ahogyan írva van: mert nem tudod, hogy mit hoz létre a nap. Aztán következik a három ünnep, majd pedig a nagy böjtnap. Ezen tisztul meg a korábbi bűnöktől és megpróbálja jóvátenni mindazt, ami a napok, hetek, hónapok alatt történt. Megszabadul a lélek minden kísértéstől, imaginációtól, haragtól és vágytól. Tökéletesen megbánja, hogy azokat segítette gondolatban és cselekedetben. Ha a bánat a gondolatot illetően nem lehetséges, mert legyőzi azt az értelem, melyben megőrződik mindaz az elbeszélés, vers és egyéb, amit az ember ifjúkora óta hallott, akkor megtisztul a cselekedetektől és bocsánatot kér gondolataiért. Megígéri, hogy nyelvével azokat többé nem említi, azok elkövetéséről nem is szólva. Írva van: ha tán gondoltam is, nem jött ki a számon! Az e napon megtartott böjt olyan böjt, amely az embert az angyalokhoz való hasonlóság közelébe hozza, mert az ember alázattal, szerénységgel, állással, leborulással, dicsérettel és zsoltárral tartja meg. Minden testi képessége megtartóztatja magát természetes szükségleteitől és csakis a vallással foglalkozik, mintha nem is lenne benne állati természet. Ilyen a jámbor ember böjtje. Amikor böjtöl, akkor böjtöl benne a látás, a hallás, a nyelv, nem foglalják le mással, csakis olyasmivel, ami közelebb hozza őt a magasságos Istenhez. Ugyanígy van ez a belső érzékeivel is, a fantáziával, a gondolkodással és a többivel, amelyekhez még a jámbor cselekedetek is társulnak.
