4. ZSTSZ

Mózes harmadik könyvének 11. fejezete és Mózes ötödik könyvének 14:2–21. szakaszai felsorolják azokat az állatokat, halakat és szárnyasokat, amelyeket szabad enni, és azokat, amelyeket tilos.

* Csak azokat az állatokat szabad enni, amelyeknek 1. hasított patájuk van, és amelyek 2. kérődznek. Az összes többit tilos.

Nem elég, ha az állat csak az egyik kritériumnak felel meg. A csak hasított patájúak és a csak kérődzők mint tiltottak név szerint fel vannak sorolva. Ezek között szerepel a teve, a disznó, a nyúl és a szirti borz. Azok az állatok, amelyek megfelelnek a „tisztaság” jellemzőinek, a következők: a birka, a marha, a kecske és a szarvas.

* Csak azokat a halfajtákat szabad enni, amelyeknek uszonyuk és pikkelyük van. Az összes többit tilos. A tengeri állatok többsége a tiltottak közé tartozik, például a homár, az osztriga, a garnélarák, a kagylók és a rákok. Vannak olyan ál­la­tok, amelyeknek besorolása vitatható: nem egyértelműen pikkelyesek például a tokhal és a kardhal, ezért a legutóbbi idők szaktekintélyeinek állásfoglalása ellenük szól.

* A szárnyasok közül, miután nincsenek közös jellemzők, amelyek alapján megengedett vagy tiltott kategóriába lehetne sorolni őket, a Tóra megadja a tiltottakat, helyesebben név és fajta szerint felsorol összesen huszonnégyet. Ebből a felsorolásból állította össze a Talmud a tiltott szárnyasok jellemzőit. Ezek többnyire ragadozók, vagy ragadozók módjára táplálkoznak: keselyű-, holló-, sólyom-, bagoly-, strucc-, pelikán-, gólya-, gémfajták stb. Megengedett szárnyasok a hagyomány szerint a tyúk-, pulyka-, liba-, kacsa- és galambfélék.

* A kétéltűek és a rovarok tiltottak, mint olyan élőlények, amelyek „ha­su­kon” csúsznak-másznak (a kígyó kategóriájába tartoznak), „szárnyas rovarok” vagy a rágcsálók és a gyíkfélék közé sorolhatók. „…utálatosak… ne tegyétek magatokat tisztátalanná velük…”[1]. Az olyan „ínyencfalatokat”, mint az angolna, csiga, csörgőkígyó, hangya és a különböző bogarak, a Tóra tiltja.

* Minden élőlényt szabad enni, ami a Tóra szerint táhor, vagyis tiszta. Ezek kóserok, ami azt jelenti, hogy a törvénynek megfelelően fogyasztásra alkalmasak. A tiltott élőlények támé-tisztátalan, szennyes – dolgok; sékecként, utálatosságként és toéváként is szerepelnek. Ezek nem kóserok. A köznyelvben a tréfá („tréfli”) kifejezést használják rájuk, és minden olyan ételre, amely nem felel meg a zsidó törvények rituális étkezési szabályainak. Nem lehet őket kóserítani sem.

* A nem kóser élőlények termékei sem kóserok. Tilos a nem kóser szárnyasok tojását enni, a nem kóser állatok tejét inni, nem kóser halból származó olajat használni. Az egyetlen kivétel a méz, amelynek fogyasztását a Tóra megengedi, talán azért, mert a méhek a virágok nektárjából állítják elő.

* A zsidó vallási törvények tartalmaznak egyértelműen higiéniai szabályokat is. Az egészségre ártalmas ételek fogyasztása akkor is tilos, ha megfelelnek a kó­serság feltételeinek. Ezeket az ételeket a rabbik azon az alapon tiltják, hogy az egészséget veszélyeztető dolgok – szákáná – kategóriájába tartoznak, amiről a Biblia így ír[2]: „Nagyon vigyázzatok azért magatokra!”

* A Tóra tiltja minden „tiszta” élőlény (állat) fogyasztását, amely természetes módon elpusztult, vagy nem rituális vágás – schitá – útján ölték meg. „Nem szabad megennetek semmiféle döglött állatot…”[3]. Az ilyen tetemeket növélának vagy tréfának hívják. „…levághatsz marhádból és aprójószágodból… úgy, amint parancsoltam néked, és egyél…”[4]. Amit ezeknek a rendelkezéseknek megfelelően vágtak le, az ehető; amit nem, az tiltott.

* A vágás jóváhagyott módjait, a sechitát a Szóbeli Tóra részletezi. Csak az eszerint vágott állatok nem veszítik el kóserságukat.

* A rituális vágás szabályai csak a négylábúakra és a szárnyasokra vonatkoznak, a halakra nem. A Tóra kifejezetten különbséget tesz, amikor így ír[5]: „…juhot és szarvasmarhát vágni nekik … gyűjteni a tenger minden halát…”.

* A rituális vágásnak az a célja, hogy minél kevesebb szenvedést okozzanak az állatnak, és minél több vért távolítsanak el belőle. A nyak gyors oda-vissza mozdulattal történő átmetszéséhez megfelelő hosszúságú, tökéletesen éles, hibátlan pengéjű kést használnak. A kés a másodperc törtrésze alatt elmetszi a légcsövet, nyelőcsövet, a bolygóidegeket, a nyaki verőeret és vénát. Az eszméletvesztés majdnem azonnal, két másodpercen belül fájdalommentesen bekövetkezik, így a vágás már nem okoz szenvedést: gondoljunk csak arra, hogy ha borotválkozás közben megvágjuk magunkat, nem abban a pillanatban érezzük a fájdalmat, és a vér is csak később serken ki. A világ legjobb fiziológusai, patológusai és egyéb tudósai abszolút humánusnak ismerik el ezt a módszert.

Az elkábítás, amit az állatvédők javasolnak a szenvedés csökkentésére, tréflivé teszi az állatot. A nem kóser vágás kegyetlen és fájdalmas módszereivel mindegy, hogy kapott-e bódítószert az állat, de a kóser metszés maga is egyfajta elkábítás, mert azonnali érzéketlenséget okoz.

A sechitá, azonkívül hogy humánus, még valamiben különbözik minden más módszertől: lehetővé teszi a vér teljes és azonnali eltávolítását, amely így nem tud a húsba beszívódni. Ezzel eleget tesz a vérevés tilalmának, és a higiéniai követelményeknek is.

A sochét („sajhet”) nem egyszerűen egy zsidó böllér. Istenfélő, hívő embernek kell lennie, ismernie kell a Sulchán Áruchnak a sechitára vonatkozó szabályait és az állat fiziológiáját; szigorú vizsgán kell keresztülmennie, és megfelelő rabbinátusi bizonyítvánnyal kell rendelkeznie. Jámborsága és nagy tudása miatt – különösen a kisebb közösségekben – gyakran tölt be egyéb hitközségi funkciót is. Mindezek a szabályozások a bibliai hagyomány alapján állnak[6].

* A Tóra tiltja a vér fogyasztását, még a kóser állatok véréét is. Ez nem vonatkozik a hal vérére. „Semmi vért ne egyetek a ti lakhelyeiteken, sem madárét, sem baromét. Az a személy, aki vért eszik, irtassék ki népe közül.”[7]

* E tilalom betartása érdekében a vért el kell távolítani a húsból, az alábbi két módszer valamelyikével:

– a „kisózás” – áztatás és sózás – módszerével, amelyet általában „kóserí­tás­nak” neveznek,

– nyílt lángon, elektromos sütőben vagy roston való kisütéssel: ezzel a módszerrel a láng vagy az elektromos tűz hatására a vér kicsöpög.

* A kisütés vagy a kisózás mindenképpen szükséges. A megfelelően vágott állatokat is kóserítani kell.

* Ha a húst – még a kóser módon vágott kóser húst is – a vér eltávolítása nélkül készítjük el, tréflivé, nem kóserrá válik. Főzés közben a húsban maradt vér kiszivárog, ezáltal a hús az annyira tiltott vérben puhul meg, s így minden, ami az edényben van, tréfá lesz.

* A kisütést nem szabad edényben végezni, csak rostélyon, hogy a vér elfolyhasson.

* A rostélyt vagy a nyársat, amelyen a nem kóser húst kisütjük, nem szabad már kóserított húshoz használni.

* A nyers húst alaposan meg kell mosni, és a tűz fölött kicsit meg kell sózni.

* Ha a hús már majdnem elkészült, hideg vízben le kell mosni róla a külsején összegyűlt vért. Ezzel eleget tettünk a kóserítás követelményeinek. Ezután meg lehet főzni, vagy tovább lehet sütni, természetesen másik rostélyon vagy nyárson, amelyet csak kóserított húshoz használunk.

* A májat, amely rengeteg vért tartalmaz, csakis kisütéssel lehet kóserítani. A kisózás nem alkalmas a máj megtisztítására.

* A húst mindenekelőtt alaposan meg kell mosni hideg folyó víz alatt, azután fél órára beáztatni annyi hideg vízbe, amennyi ellepi. Ez a hús felpuhítására szolgál.

* A mélyhűtött húst csak akkor szabad besózni, ha fölengedett.

* A félórás áztatás után a hús egész felületét – a szárnyasokat belül is – be kell szórni közepes finomságú sóval. Amerikában „kóser só” néven lehet kapni ilyent. A rendes asztali só túl finom erre a célra, mert könnyen feloldódik, és beszívódik a húsba, ahelyett hogy kiszívná belőle a vért.

* A megsózott húst lejtős felületű vagy lejtősre kitámasztott, sima táblára kell fektetni, amelyről a vér lecsoroghat. Ha perforált vagy rácsos szárítótálcára tesszük, nem kell lejtenie.

* A húsnak egy órán át kell a sóban állnia. Rendkívüli állapot esetén is legalább tizennyolc percig legyen benne.

* Az óra elteltével a sót folyó víz alatt gondosan le kell mosni a húsról. A húst ezután el lehet készíteni, persze csak a kóserított húshoz való edényben, rostélyon vagy nyárson.

* Azt a tálat vagy edényt, amelyben a húst áztatjuk, nem szabad másra használni.

* A kisózást a hús megvásárlása után, amint lehet, el kell végezni. Semmiképpen nem szabad a vágástól vagy az utolsó öblítéstől (l. alább) számított hetvenkét óránál tovább kisózatlanul hagyni. Ha ez elkerülhetetlen, a hetvenkét óra lejárta előtt alaposan meg kell mosni hideg vízben, hogy a benne lévő vér meg ne alvadjon, mert különben a kisózás hatástalan.

* Ha valami okból hetvenkét órán belül nem kóserítottuk vagy legalább mostuk meg a húst, már csak kisütéssel kóseríthatjuk, kisózással nem.

* A tyúk belsejében talált tojáskezdeményt is ki kell sózni. Megsózás után külön kell a csöpögtetőtálca felső végére tenni. Ennek ellenére az ilyen tojás nem számít párvénak, és nem lehet tejeshez enni.

* A kisütés vagy kisózás után nincs többé fölösleges vér a húsban. (Ami kevés benne maradt, azt a hús levének lehet tekinteni.) Meg lehet főzni, ki lehet rántani, nyársra lehet húzni, hirtelensültet vagy pecsenyét lehet készíteni belőle.

* Az utóbbi években Amerikában, Izraelban és még több országban új szolgáltatást vezettek be: a vásárló kívánságára a hentesüzletben kóserítják – kisózzák – a húst. Ez nagy könnyebbséget jelent a háziasszonynak, amiért néhány helyen fizetni kell, de általában ingyenes szolgáltatásnak tekintik. A húst azonban mindenképpen kóserítani kell: ha az üzletben nincs ilyen szolgáltatás, akkor otthon kell elvégezni ezt a teendőt.

* A kóser csomagolású mélyhűtött húsok már ki vannak sózva, és a csomagolásra írt utasítás szerint kell elkészíteni őket.

* Tanácsos a húst kisózni, mielőtt későbbi felhasználásra a mélyhűtőbe tesszük. Amikor el akarjuk készíteni, csak addig kell várnunk, míg fölenged. Ha kóserítás nélkül tettük a mélyhűtőbe, a fölengedés után kisütéssel kell kóserítani.

* A darált húst darálás előtt kóserítani kell. Ha kisózás előtt daráljuk meg, nem számít kósernak, és az edény, amelyben elkészítettük, szintén tréflivé válik.

* Tilos olyan tojást használni, amelyben vércsepp van, ezért a nyers tojást felhasználás előtt gondosan meg kell vizsgálni.

* Nemcsak a vágásnak kell kóser módon történnie, hanem más mozzanatokat is figyelembe kell venni, hogy a tőkehús megfeleljen az előírásoknak. Ezért kell a sochetnak és az őt felügyelő rabbinak alaposan tisztában lennie a törvényekkel.

* A sochétnak vágás után gondosan meg kell vizsgálnia az állat tüdejét és belső szerveit, különösen, ha gyanakszik, hogy valamiért nem felelnek meg a zsidó törvények előírásainak. A fakóság, beteges szín, belső sérülések, törött végtagok általában azt jelentik, hogy az állat a zsidó törvények szerint tréfli.

Bár minden államban vannak élelmiszerszabványok és előírások, amelyeknek a kóserul vágott húsnak is meg kell felelnie, előfordulhat, hogy az állami szabvány kritériumait kielégítő hús zsidó szempontból nem kóser.

* A kóser mészárosnak is alapos szakismeretekkel kell rendelkeznie, és tudnia kell, hogy milyen előírásoknak kell megfelelnie a kóser húsnak.

A friss húst például, amelyet a vágástól számított hetvenkét órán belül nem sóztak ki, a hetvenkét óra leteltével meg kell mosni, és ezt minden további hetvenkét órában meg kell ismételni. Erre azért van szükség, hogy a vér meg ne alvadjon, különben nem lehet kisózással kóserítani.

Ha a hús ezen az időn belül került a hentesüzletbe, a mészárosnak kell erről gondoskodnia. Szakmájához tartozik a szennyeződések eltávolítása a húsról, tudnia kell, mit lehet megtisztítani, és mit kell kidobni: mindezt a kóserítás előtt kell elvégeznie. Nemcsak ügyesnek, hanem tisztességesnek is kell lennie.

Fontos, hogy a vásárló biztos legyen abban, hogy a mészárszék megbízható rabbisági felügyelet alatt áll, ezért érdemes kifüggeszteni az ezt tanúsító okiratot.

* A mélyhűtött vagy más módon előkészített kóser húst olyan üzletekben árulják, amelyek nem állnak rabbisági felügyelet alatt. Ezért ilyent csak akkor vásároljunk, ha csomagolása teljesen ép, és a kóserság igazolására jogosult rabbi tanúsítványa rajta van.

* Az Írásban három helyen szereplő parancsolatból – „…ne főzd a gödölyét anyjának tejében…”[8] vezeti le a Szóbeli Tóra a hús és tej vegyítésének és az ilyen ételek fogyasztásának tilalmát. [Onkelosz, aki rendszerint igen hűségesen adja vissza a héber szöveget, ezt így fordítja: „Ne egyél húst és tejet!”]

(Még a kóser állattól származó tejet is tilos akár kóser marha, birka vagy kecske húsával vegyíteni. A rabbinikus rendeletek gyakorlati útmutatói az ilyen és hasonló esetek ellen szolgálnak „védőfalként”).

* Bár a szárnyasokat nem említi a bibliai tilalom, a rabbinikus rendelet kiterjeszti a hús és tej vegyítésének tilalmát rájuk is. Tehát a „húsos” fogalmába a szárnyasok húsa is beletartozik.

* A húsos (jiddisül flejsig, héberül bszári) és tejes (jiddisül milchig, héberül chálávi) a vallási törvények szóhasználatában nemcsak kifejezetten a „húst”, illetve a „tejet” – vagy húst, illetve tejet tartalmazó ételt – jelent, hanem a húsból, illetve tejből származó zsiradékot és az ezekből készült élelmiszereket is.

Az az étel, amelyik sem a húst, sem a tejet, sem ezek származékait nem tartalmazza, páros. A jiddis páreve (párve) és a héber sztámi szót használják erre a harmadik ételfajtára. A „páros” kategóriájába tartozik 1. minden, ami a földből terem: a zöldségek, gyümölcsök, magvak, a kávé, a fűszerek, a cukor és a só; 2. minden kóser hal; 3. a tojás; 4. a vegyi úton előállított élelmiszerek. A párve ételeket mind a húsos, mind a tejes ételekkel lehet együtt készíteni vagy enni.

* A húsos és a tejes ételeket nem szabad ugyanabban az edényben készíteni, illetve tálalni, még különböző időpontokban sem.

* Azok az eszközök, amelyeket húsos és tejes ételhez is használtunk, ha csak pillanatokig is – és még ha nem egy időben használtuk is őket –, nem kóserokká váltak. Ezért kell elkülöníteni a húsos és tejes főzéséhez és elfogyasztásához használt edényeket és eszközöket (tányérokat, evőeszközöket). Meg kell jelölni őket, vagy más-más színűeket, formájúakat, mintájúakat, méretűeket kell használni.

* A kóser – húsos, tejes vagy párve – étel készítésére csak külön edényt szabad használni, mert amelyikben egyszer húsost, máskor tejest készítenek, nem kóser, és a benne készült ételt tilos elfogyasztani.

* A húsos étel után bizonyos ideig nem szabad tejest enni. A különböző törvények különbözőképpen határozzák meg ezt az időtartamot, a háromórás várakozási időtől a hatórásig. (Azért kell szünetet tartani, mert a gyomorfalra zsírmaradványok tapadnak, amelyek csak lassan szívódnak fel, és a fogak között is maradhatnak húsfoszlányok.)

* Tejes után rögtön lehet húsost enni, ha vízzel szájat öblítünk, és eszünk egy falat párvét, például kenyeret. (Ennek az az oka, hogy a tejes ételek maradványai nem rakódnak le a gyomorfalon, illetve a fogak között. Ha olyan tejes ételt ettünk, amelynél ez megtörténhet, például kemény sajtot, akkor ugyanannyi időt kell várni, mint a húsos után.)

* A betegek és a nagyon kis gyerekek rövidebb – de legalább egyórás – szünetet tarthatnak. Gondosan ki kell öblíteni szájukat, és ha a húsos ételt ették előbb, el kell mondaniuk az asztali áldást, hogy a második szakasz ne tűnjék az első folytatásának.

* A húsos edényben készült párve ételt húsosként kell tálalni (húsos tányéron és evőeszközökkel), és nem szabad tejessel együtt enni. Ettől persze nem válik húsossá, és rögtön utána lehet tejest fogyasztani.

* A mosogató – hacsak nincs kettő – azonnal tréfli lesz, ha akár húsos, akár tejes ételmaradék kerül bele. A tányérokat ezért ne a mosogatóban öblítsük le, vagy legalábbis ne ugyanabban a medencéjében, mert tréflik lesznek, még akkor is, ha nem egyszerre mossuk el őket. Használjunk kiemelhető öblítőtálat. Hasonló módon a szárítórácsot is különböztessük meg: például legyen más színű műanyagból.

* A mosogatógépet mind húsos, mind tejes edények elmosására szabad használni, ha külön-külön rácsot használunk hozzájuk, és a két mosogatás között üresen járatjuk. Nem kell az egész programot végigfuttatni, elég a tisztító- és az öblítőprogram. (Más szaktekintélyek ez ellen foglalnak állást, és még a fenti előírások betartása mellett sem engedélyezik ugyanannak a mosogatógépnek a használatát.)

* Elterjedt gyakorlat, hogy más-más színű vagy mintájú törlőrongyot használnak a húsos és tejes edényekhez. Ezt csak ajánlani lehet, mert így nem fordulhat elő, hogy a húsos tányérhoz használt ruhával véletlenül tejest törölgetünk, vagy fordítva.

* Ha ketten esznek egy asztalnál, és az egyik húsost eszik, a másik tejest, pontosan el kell különíteni ételeiket egymástól, például úgy, hogy külön abrosz vagy tányéralátét fölött esznek.

* A növényi eredeti, „színre-szagra” tejtermékhez (vajhoz, tejszínhez, fagylalthoz stb.) hasonlító ételeket változatos módon lehet a kóser főzésben felhasználni. Használatuk ellen nem lehet halachikus alapon kifogást emelni. De miután könnyen összetéveszthetőek azzal az étellel, amelyet utánoznak, célszerű őket jól elkülönített edényben vagy dobozban tartani, miután a bölcsek szerint „a törvényszegés látszatát” is kerülni kell.

* Nem minden, „nem tejes” felirattal árusított kávétejpor felel meg a kásrut szerinti nem tejesnek. A tejből kivont nátrium-kazeinátot tartalmazó tejporokat nem szabad húsos ételhez használni.

* A nem áteresztő anyagú üvegedények többnyire használhatók akár húsos, akár tejes ételekhez. De nem elég egy üvegszerviz, mert nem szabad ugyanazt az edényt használni húsoshoz és tejeshez.

* Vizet ihatunk ugyanabból a pohárból húsos és tejes ételhez is.

* A pyrex- és más hőállóüveg edények közül ne használjuk ugyanazt a tejeshez, mint a húsoshoz. (Az intenzív hő megváltoztatja kémiai tulajdonságaikat, és anyaguk áteresztővé válhat.)

* Vásárláskor és főzéskor ügyelni kell arra, hogy kóser terméket vegyünk, akár húsos, akár tejes vagy párve ételt akarunk készíteni. Az élelmiszerek gyártásában használatos eljárások gyakran ismeretlenek a kóser vásárló előtt. Például a mono- és digliceridek vagy az emulgálószerek növényi és állati zsírból egyaránt előállíthatók, tehát lehetnek kóserok vagy tréflik. A laktóz tejből is és melaszból is készülhet, eszerint lehet tejes vagy párve. A „zsiradék” szó majdnem mindig sertészsírt vagy más állati eredetű zsírt jelent. Ezért olyan fontos, hogy megnézzük a kósersági tanúsítványt.

* A Tóra szerint tilos az ülőideget – héberül gid hánásét – elfogyasztani, amely a négylábúak hátsó fertályán fut keresztül. Ha ezt az ínt és a közvetlenül mellette futó vérereket eltávolítjuk, felhasználhatjuk a hátsórész húsát. Ennek az ínnak a kimetszése a zsidóság egész története folyamán kötelező volt, és ma is az. Amerikában, ahol drága a munkaerő, a húsipar nem hajlandó különösebb figyelmet fordítani erre az előírásra, és a mészárosok sem mind értenek hozzá, hogyan kell végrehajtani. Ezért a kóserul levágott állatok egész hátsó fertályát elkülönítik, és nem kóser húsként adják el[9]. Zsidónak nem szabad hátsórészből készült ételt ennie, ha az ülőideget nem vágták ki.

* A Tóra ugyancsak tiltja a chélev nevű zsiradék használatát. Ezt a kóser mészáros el szokta távolítani. „…a marhának, a báránynak és a kecskének a kövérjéből semmit se egyenek meg…”[10]. Ez a zsír a belső szervek és a máj körül rakódik le, és különbözik az izmok körül és a bőr alatt lerakódott zsiradéktól, amelyet sumánnak neveznek. Bár a Tóra nem magyarázza meg, miért tesz különbséget a zsiradékok között, figyelemre méltó, hogy a legutóbbi biokémiai kutatások is felismerték ezt a különbséget.

* A Tóra törvényei tiltják az olyan bor ivását, amelyet bálványimádással kapcsolatban használtak. Az ilyen bor neve jájin neszech. Elég, ha a bálványimádó csak hozzáért a borhoz, már tilos elfogyasztani. Azonkívül, hogy minden, amit bálványimádó ceremóniákhoz használtak, tiltott a zsidók számára, ez az előírás a nem zsidókkal való cimborálás, együtt mulatozás tilalmát is tartalmazza.

A háláchá törvényei nem tekintik jájin neszechnek azt a bort, amely kapcsolatba került nem zsidóval, de a rabbinikus rendeletek kiterjesztették a tilalom hatályát minden, nem zsidó borra, amelyet sztám jénámnak hívnak. Ez a korlátozás nem vonatkozik a forralt borra. A nem szőlőből készült borokra és azokra az italokra, amelyek gyümölcs vagy gabona lepárlásával készültek, sem bibliai, sem rabbinikus megszorítások nincsenek.

* Minden főtt, sült, roston vagy nyárson puhított, rántott, pirított, párolt kóser élelmiszer, amelyhez tréfli edényt használnak – olyant, amiben előzőleg nem kóser húst, szárnyast, halat készítettek, vagy ami tejeshez is és húsoshoz is szolgált –, tréflivé válik, és fogyasztása tilos.

* Minden kóser étel, amelyet kóser edényben készítettek el, de nem kóser – előzőleg nem kóser húshoz, halhoz, szárnyashoz használt vagy tejeshez is és húsoshoz is használatos – tányérra melegen tettek, tréflivé válik, és fogyasztása tilos.

Ennek a tilalomnak az az alapja, hogy a meleg hatására a kóser étel magába szívja a tiltott étel nyomait, még akkor is, ha a tányér tisztára volt mosva. A Talmud bölcsei ugyan sok idővel azelőtt éltek, hogy a kémia egyáltalán tudománnyá vált volna, az általuk hozott szabályok mégis megfelelnek a kémia ismereteinek, amelyek szerint bizonyos reakciók, így a különböző testek molekulái közötti kölcsönhatások csak hő jelenlétében lépnek fel.

* A fenti elv az alapja annak a szabálynak, hogy ha hideg kóser étel kerül kapcsolatba hideg és tiszta nem kóser eszközzel, az étel nem szennyeződik be: kóser marad, és meg szabad enni. (Ez alól csak akkor kell kivételt tenni, ha a kóser étel „tüzes” fűszereket – erős mustárt stb. – tartalmaz.)

* Ez az enyhítés lehetővé teszi, hogy az előírásokat betartó zsidóknak akkor se kelljen koplalniuk, ha nincsenek otthon, és nincs a közelben kóser étterem, vagy nem kóser házban vendégeskednek. Ehetnek hideg ételt – nyers kóser élelmiszert vagy konzervet – nem kóser étkészlettel is.

(Ehetnek például hideg gyümölcsöt, friss zöldséget, konzervzöldséget, konzervhalat, például tonhalat vagy lazacot, tejtermékeket – tejet, tejszínt, vajat – vagy zabpelyhet, cornflakes-et, amit a világon mindenütt lehet kapni.)

* A kávé, tea, kakaó fogyasztását a szaktekintélyek általában megengedik, feltéve, hogy az elkészítésükhöz használt edény csak ezt a célt szolgálja.

* Ugyanez vonatkozik a főtt tojásra is. A tréfli edényben főzött tojás ugyanis tulajdonképpen tréflinek számít, mert a tojáshéj porózus, és átengedi a nyomelemeket.

* Vigyázni kell a kenyérvásárlásnál. Európa egyes országaiban a kenyérfajták többnyire nem tartalmaznak tréfli adalékokat, csak lisztet és vizet, így szükség esetén fogyaszthatók. Amerikában azonban gyakran tesznek a tésztába disznózsírt, amitől a kenyér tréfli lesz. Még ha a kenyérbe nem tesznek is disznózsírt, a sütőlap vagy a tepsi kizsírozásához azt használnak, vagy olyan lapon sütik a kenyeret, amin előzőleg disznózsíros tészta volt. (A fehér kenyér tésztáját gyakran „gazdagítják” tejjel, amitől tejessé válik, így nem ehető mindenhez: ez újabb problémát jelent, még ha a disznózsír kérdése megoldódott is.) A torták, piskóták és egyéb sütemények tésztájában is gyakran van disznózsír vagy más állati eredetű zsiradék.

* Ha nem kóser helyen gyümölcs- vagy zöldségsalátát rendelünk, kössük ki, hogy ne tegyenek rá nem kóser lét, öntetet vagy nem kóser halból származó olajat!

* Jusson eszünkbe, hogy ezek a „szélső határok”, amelyekig elmehetünk, ha nem kóser helyen eszünk! A vallásos zsidók, ha csak lehet, nem esznek nem kóser helyen: utazáskor például magukkal viszik az ennivalót. De szerencsére a világ legtöbb nagyvárosában van kóser étterem. A belföldi és nemzetközi repülő- és vízjáratokon is lehet előzetes rendelés alapján kóser ellátást kapni.

* Az engedmények csak rendkívüli helyzetekre: utazásra, nem kóser házban – akár zsidóknál, akár nem zsidóknál – tett látogatásra vonatkoznak, vagy ha valaki olyan közfunkciót tölt be, amellyel együtt jár a nem zsidó támogatókkal való gyakori együttlét. Ilyen alkalmakkor a zsidó például azzal bizonyíthatja zsidóságát, hogy a fentiek szerint étkezik. Ezzel különbözteti meg magát azoktól, akikre nem vonatkoznak a Szerződés feltételei.

Nem élhetünk az engedményekkel, ha zsidó szervezet által rendezett, nem kóser vacsorameghívásnak teszünk eleget. Akkor sem, ha a meghívó szervezet nem zsidó, de tagsága csak zsidókból áll, s akkor sem, ha zsidó család ad vacsorát valamilyen alkalomból. Ilyenkor előfordulhat, hogy a hívő zsidó, aki mindössze egy gyümölcssalátát fogyaszt, mialatt vallástalan hitsorsosai eszik a tréfli húst, tréfli szárnyasokat, tréfli halat – „másodrendű polgárnak” érzi magát saját hittestvérei között. A zsidók között nem szükséges tüntetnie azzal, hogy megtartja a zsidóság előírásait, hiszen a többiek is tagjai a Szövetségnek – de szégyenkeznie sem kell, amiért társai a zsidóságban a szeme láttára sértik meg a szent parancsolatokat. Azok a zsidó szervezetek és családok, amelyek ennyire figyelmetlenek hívő vendégeikkel szemben, és nem fordítanak rá gondot, hogy a meghívott ne kívülállónak érezze magát, hanem a többi vendéggel egyenrangúnak – akkor is, ha eleget akar tenni a vallási előírásoknak –, megérdemlik, hogy visszautasítsák meghívásukat.

* Ha tévedés történt, és egy húsos edényt vagy konyhaeszközt véletlenül tejeshez használtunk – vagy fordítva –, előfordulhat, hogy az illető edény vagy eszköz tréfli lett. Ez a körülményektől függ: hő jelenlétében mindig bekövetkezik ez a sajnálatos eredmény, és akkor is, ha mindkét dolog hideg volt ugyan, de huszonnégy órán át érintkeztek egymással. Ugyanez a helyzet, ha tréfli ételt készítettünk kóser edényben vagy eszközzel.

Ilyenkor néha lehetséges a kóserolás (kóserolás), vagyis az edény vagy az eszköz újbóli kóserrá tétele.

* A kóserolás műveletei változatosak. Történhet úgy, hogy az edényt forró vízbe merítjük – vagy fölötte gőzöljük –, úgy, hogy láng fölött vörösre izzítjuk, földbe ássuk stb. A módszer attól függ, hogy mire használjuk az illető eszközt, és hogyan szennyeződött be. Azokat, amelyeket meleg folyadékokhoz használunk, forró vízben tisztíthatjuk meg; azokat, amelyeket tűzre szoktunk rakni – tepsit, sütőlapot, sütőcsövet, nyársat, rostélyt –, „izzítással”, vagyis úgy, hogy az eszközt kitesszük a tűz melegének.

* A legtöbb fém- és faeszközt – sőt az izraeli rabbinikus szaktekintélyek szerint a műanyagokat is – lehet kóserolni. A cserép-, zománc- és porcelánholmit nem lehet; azokat a holmikat sem, amelyeken rovátkák, mélyedések, kis lyukak, ragasztás utáni hajszálrepedések vannak, mert ezek nem tisztíthatók meg elég alaposan.

* A forralással történő kóserolás alapvető műveletei a következők:

– A kóserolandó tárgyat először alaposan meg kell tisztítani, le kell sikálni.

– Ezután legalább huszonnégy órán át nem szabad használni a tárgyat, sem az edényt, amelyben kóserolni fogjuk.

– A huszonnégy óra elteltével a tárgyat forró vízbe merítjük.

– Kivesszük a forró vízből, és hideg vízben leöblítjük.

* Ha a kóserolandó tárgy például egy akkora fazék, amelyet nem tudunk még nagyobb edénybe meríteni, megtehetjük, hogy magát a fazekat töltjük meg csordultig vízzel, és addig forraljuk, míg a víz ki nem csordul belőle.

* Az izzítással történő kóserolást ugyanígy végezzük, csak nem vízbe merítjük a tárgyat, hanem láng fölött tartjuk, míg vörösen nem izzik.

* A sütőt és tűzhelyet, amelyet előzőleg nem kóser főzésre használtunk, szintén lehet kóserolni. Minden hozzáférhető részét alaposan meg kell tisztítani, azután fel kell fűteni a legmagasabb fokozatra, és fél órán át úgy hagyni. (Ugyanezt kell végigcsinálni Peszáchkor, amikor kikóseroljuk a tűzhelyből és a sütőből a chámécot, hogy peszáchdig – Peszáchra megfelelő – legyen.

* Összegezve: hogy az edényt vagy eszközt lehet-e kóserolni, és milyen eljárással, az attól függ, milyen edényről van szó, és milyen módon vált tréflivé. Érdemes szakavatott rabbi tanácsát kikérni.