Gersonidész, Lévi ben Gerson, a Rálbág:
Milchámot Hásém: Isten háborúi
Különbség az álom, a jövendölés
és a prófécia között
- rész, 6. fejezet
…Miután kifejtettük ezeket a különbségeket [egyfelől] a prófécia, [másfelől] a jövendölés és az álmok között, nyilvánvaló, hogy az általuk reprezentált kommunikációs folyamatok nem azonosak. Mert ha úgy volna, akkor a köztük lévő különbség pusztán a fokozatok különbsége volna, aszerint, hogy a befogadó mennyire van felkészülve [a fogadásukra], mert e feltételezés szerint voltaképpen mindhármat ugyanaz a létesítő ok hozná létre, és ugyanolyan befogadót igényelnének. Inkább azt kell gondolnunk, hogy e három [kommunikációs folyamat] nyilvánvalóan nem azonos, minthogy a profetikus kommunikáció befogadója [szemben a másik kettővel] az emberi értelem. Amint fentebb kifejtettük, ha az emberi értelem ki van fejlesztve a felfogható tudás [feldolgozása] által, szükségképpen következik belőle, hogy az efféle kommunikáció szintje összefüggésben áll az értelem tökéletesedésének szintjével, és hogy az az értelem, melyben semmiféle tökéletesség sincsen, nem részesülhet az ilyenfajta emanációból. Márpedig ez tökéletesen ellentmond a tapasztalatainknak [tudniillik az álom és a jövendölés tekintetében], mert azt találjuk, hogy az efféle kommunikáció gyermekeknél és egyszerű embereknél is előfordul, sőt mi több, még gyakrabban, mint azoknál, akik bölcsebbek náluk.[1]
Továbbá, a prófécia, a jövendölés és az álomlátás közti elképesztően nagy különbségek is arra utalnak, hogy nem lehet e három azonos fajtájú jelenség, mert ha azok volnának, nem létezhetnék köztük ilyen megdöbbentő sokféleség. Inkább csak mennyiségi különbség lehetne köztük, mint mondtuk, magasabb vagy alacsonyabb szintű megnyilvánulás. De minthogy így van [tehát hogy lényegi különbség van e három között, nem pedig pusztán mennyiségi], a nagy eltérések nem jelentenek elméleti problémát.
A látomást és álmot befogadó személy képessége
De azt még ki kell kutatnunk a rendelkezésünkre álló előfeltevések alapján, és összhangban azzal, amit tapasztalunk e tárgyban, hogy mi a természete e háromféle közlésnek, mi a létesítő okuk, és mi a befogadójuk. Mert bár e vállalkozásunkban nagy nehézségek rejlenek, minthogy kevés előzetes tudásnak vagyunk csak a birtokában, mégis szükségszerű, hogy kifejtsük e témát a megértésünk szintjének megfelelően, minthogy a létező dolgok természetének megértése – aszerint, ahogy azok megismerhetőek – az emberi boldogság lényegét alkotja.
Fenntartjuk, hogy ha e háromféle közlésben a befogadó nem ugyanaz az egy szubsztancia (létező), akkor a létesítő okuk is szükségképpen többféle. Tegyük fel, hogy a befogadó nem azonos a három esetben, hanem az egyik esetében a képzelet az, márpedig akkor a létesítő okuk sem lehet azonos, minthogy a képzelet nem részesülhet közlésben egyenesen az [isteni] értelemtől, csak az emberi értelmen keresztül, ez ugyanis a léleknek mint valóságos egységnek a működési elve. Ha ezt elfogadjuk igaznak, akkor ezen a feltételezésre épülő szillogizmuson keresztül beláthatjuk, hogy a befogadó nem lehet azonos e három különféle közlés esetén. A prófécia esetében a befogadó nyilvánvalóan az emberi értelem, ennélfogva a prófécia megnyilvánulásai összefüggnek az értelem tökéletesedésével. A jövendölés és az álomlátás esetében viszont nem lehet az értelem a befogadó, mert ha az volna, akkor az értelmi fejlettség szintje meghatározná a közlések megnyilvánulásának szintjét is, olyannyira, hogy a minél tökéletesebb értelem egyre magasabb szintű emanációban részesülne. Tehát az efféle közlést gyakrabban tapasztalnának a bölcsek, mint a gyerekek és a tudatlanok közt, márpedig azok között tapasztaljuk gyakrabban… Ez tehát ellentmond a tapasztalatunknak, hogy tudniillik az efféle közlés gyakrabban tapasztalható gyermekek és tudatlanok körében, mint a náluk bölcsebbeknél.
Senki se álljon elő azzal az ellenvetéssel, hogy a gyerekek és tudatlanok körében azért fordul elő gyakrabban az efféle közlés, mert ezek nincsenek annyira elfoglalva az érzékelés-megismerés tárgyaival és ezért [könnyebben] szállnak át a gondolataik ezekről az elterelő [elfoglaltságokról] más tárgyakra. Ennek eredményeként volna az ő értelmük-gondolkodásuk könnyebben izolálható lenne az egyéb mentális képességeiktől, mint másoké, és ezért volnának nyitottabbak az ilyenfajta emanáció befogadására. Az ilyen ellenvetésre azt mondjuk, hogy éppenséggel lehetetlen azoknak, akiknek az értelme nincs kifejlődve, hogy izolálják a gondolkodásukat a lelkük más részeitől, mert egy ilyen elkülönülésnek a létesítő oka nincs meg bennük. Azok viszont, akiknek az értelme ki van fejlődve, képesek elkülöníteni az értelmük működését, ha a megismerés tárgyaival vannak elfoglalva, mert így lehet a lélek részeit elkülöníteni. Ez a könyvem érdeklődő olvasója számára nyilvánvaló.
Az álom s a jövendölés – képzelet, a prófécia – értelem
Annak a helyzetéhez, aki a tanulmányaiba merülve el van foglalva [a megismerés] cselekedeteivel, és ezzel elkülöníti magát egyéb mentális képességeitől, és [átmenetileg] erőtlenebbé teszi a [testi] érzékelést is, azt az analógiát hozhatnánk fel, ahogyan az emésztőszervek működnek, amikor a legnagyobb erővel dolgoznak az emésztésen, elkülönülve az egyéb érzékeléstől, és a test melegét [erőit] el is vonják más szervektől a saját feladatuk ellátására, és ezért elálmosodunk. Ez a lélek egysége miatt van így, mert amikor a lélek valamelyik működési területén el van foglalva, aktivizálódik, a többi olyankor gyümölcstelen, minthogy egyszerre két helyen [teljes] aktivitásra nem képes. Márpedig ha ez így van, világos, hogy az álomlátások és jövendőmondások befogadója a lélekben a képzelet, míg a prófécia esetében az emberi értelem.
Az, hogy az álomlátások befogadója a képzelet, az [arisztotelészi] De sensu et sensibili értekezésre vetett felületes pillantással is tisztázható, minthogy ott világosan ki van fejtve, hogy az álmok úgy általában a képzelettel állnak összefüggésben. A jövendölés ugyancsak azonos kategóriába tartozik az álomlátásokkal; e kettő között a különbség csak a szintjükben nyilvánul meg, a kétféle közlés esetén a kommunikáció módja azonos. És minthogy ez így van, szükségképpen következik, hogy a létesítő okuk és a befogadójuk is megegyezik. És mivel a képzelet ezt a közlést nem közvetlenül az [isteni] Aktív Értelemtől veszi, szükséges, hogy legyen egy másik létesítő ok is. Márpedig a megelőző fejezetekben világossá tettük, hogy általános érvényű következtetés az, hogy a létesítő ok e három közlésfajta esetében mindig az Aktív Értelem, és most mégis elismerjük a lehetőségét annak, hogy egy másik létesítő ok is közreműködik – nehéz lenne megértenünk, mi légyen ez a másik ok.
A prófécia feltétlenül a boldogsághoz vezet, a látomás nem feltétlenül
A következőképpen kell értenünk ezt: a mostani feltevésünkből szükségképpen következik, hogy nem lehet az Aktív Értelem a létesítő oka a jövendölések és az álomlátások esetén, míg a korábbi megállapításunkból az következik szükségszerűen, hogy mindhárom közlésfajta esetén az Aktív Értelem az [igazi] létesítő ok, tehát ebből az következik, hogy az Aktív Értelem egyrészt létesítő ok ebben az esetben, másrészt meg hogy nem az. Minthogy ez így áll, nyilvánvaló, hogy az Aktív Értelem úgy létesítő oka a jövendölésnek és az álomlátásnak, hogy közvetítő segítségével az – nem pedig saját szubsztanciájából közvetlenül –; és abból, hogy szükségesnek mondja ki a korábbi állításunk, miszerint általánosságban az efféle közléseknek az Aktív Értelem kell legyen a létesítő oka, még nem következik, hogy feltétlenül a közvetlen oka kell legyen. Az változatlanul szükségszerű, hogy Ő legyen a létesítő ok – akár közvetítő útján, akár közvetlenül –, ez nyilvánvaló az itt adott magyarázatunkból. A második állításunk, mely kimondja, hogy nem lehet az Aktív Értelem a létesítő ok [a jövendölés és az álomlátás esetén], csak a közvetlen cselekvést zárja ki az Aktív Értelem részéről, de a közvetett cselekvést nem.
Minthogy ez így van, szükséges megmagyaráznunk, mi lesz a közvetítő. És mivel számos esetben az égitestek szolgálnak közvetítőként az Aktív Értelem munkáiban, úgy tűnik, e közlések esetében is ők szolgálnak közvetítőként. Továbbá, amint korábban kifejtettük, hogy ezeknek a közléseknek a szerkezeti-működési mintáit is az égitestek határozzák meg, és az égitesteknek maguknak is van értelmük, nyilván értik és átlátják azokat a struktúrákat, melyek belőlük [azaz az ő mozgásukból] erednek. Ezt részletesebben ennek a könyvnek az ötödik részében fogjuk megtárgyalni. Most csak mintegy előszóként fejtjük ki a később következő [részletesebb] tárgyalás előtt. Nevezetes azt, hogy bármi származik is strukturálisan az egyik vagy másik égitesttől, arra egy másik égitest nem lehet hatással, és hogy az égitesteket mozgatók értelme csak azt fogja fel, ami a hozzájuk tartozó égitest mozgásából ered, azt nem, amit más mozgatók művelnek. Amint ezt leszögeztük, fenntarthatjuk azt a véleményünket is, hogy amiként a fantáziaképekre és gondolatokra közvetlen hatással van minden emberben az éppen aktuális csillagállás (az aszcendens és a domináns), úgy ha a képzelet elkülönül [átmenetileg] a lélek egyéb területeitől, könnyebben befogad olyan mintázatokat, melyek más emberekre vonatkoznak, már ha éppen olyan emanáció éri el az embert. És minthogy a kommunikációnak ebben a fajtájában nem vesz részt egyszerre minden égitest, amint az nyilvánvaló azok előtt, akik az asztrológia [tudományában] jártasak, viszont a [mozgási] mintázatot az összes égitest összjátéka határozza meg, az így szerezhető tudás is szükségképpen tökéletlen, ennek köszönhető az a sok tévedés, amit az [asztrológiai] előjelzésekben tapasztalhatunk.
De minthogy a próféciában az Aktív Értelem, mely az égitestek mozgatóit is átjárja, [közvetlenül] nyilvánul meg, az így szerezhető [tudás] maga is tökéletes. És mivel a prófécia egyenesen az Aktív Értelemtől származik, márpedig Ő az embernek csak javát akarja, és hogy boldog legyen – a különféle tökéletesedések révén, melyekkel felruházta őt –, mert az Aktív Értelem jelenlétének és munkáinak végső célja [mindig] ez, a prófécia az embert a boldogsága felé tereli.
A jövendölések és álomlátások viszont, minthogy az égitestekből származó erőknek tulajdoníthatóak, ahogy az imént magyaráztuk, az ember gondolkodására és képzeletére hatva nem feltétlenül a boldogság felé vezetik, hanem olykor éppenséggel az ellenkező irányba, bizony, megtörténik, ezért ez a fajta közlés [a jövendölés és az álomlátás] nem a boldogság eszköze.
És mivel a prófécia befogadója az emberi értelem, a próféciának szoros köze van az értelem fejlettségi szintjéhez, és gyakorlatozással gyarapítható; viszont az álmok és jövendölések befogadója a képzelet, melyben nincs szerepe az értelem tökéletesedésének, tehát gyakorlatozás útján nem is fejleszthető az ilyesmi; a képzelet pedig könnyebben szakad el az érzéki világ tárgyaitól gyermekekben és tudatlanokban, mint másokban, némelyiküknél tehát gyakrabban fordul elő [az ilyen közlés], mint a náluk bölcsebbek közt – mert az efféle közlés felfogására egyedül a képzelet szolgál –, szükséges a képzeletnek is elkülönítenie magát [ilyenkor] a többi érzékeléstől, hogy a működését semmi se gátolja. És minthogy az, amit ebben a részben kifejtettünk, egybevág az ilyen közlésekről szerzett tapasztalatainkkal, kimondhatjuk, hogy konklúzióinkkal az előbbiek e területen teljes összhangban vannak. Ezzel meg is válaszoltuk az összes ellenvetést, amit sorra vettünk ebben a fejezetben.
[1] Az okfejtés egy kicsit elliptikus: Gersonidész azt mondja, hogy a prófécia befogadó eleme más, mint a jövendölésé és az álomlátásé, mert ha nem így volna, az következnék belőle, hogy ha az elme tökéletesedése szükséges az ilyenfajta emanáció befogadására, akkor a tökéletesedés híján az ember nem volna képes részesülni belőle, márpedig azt tapasztaljuk, hogy gyermekek és tudatlanok is részesednek belőle. A konklúziót itt még nem mondja ki: ebből egyértelmű, hogy e háromféle kommunikáció nem lehet azonos fajtájú, nem azonos a létesítő oka és nem azonos a befogadó. Ezután tovább folytatja a különbségek taglalását.
