4. ZSTSZ

A Talmud szövege

Chulin 95. lap első oldal közepétől
a 96. lap első oldalának közepéig.

Ráv azt mondta: Ha egyszer akár egy rövid időre is egy darab hús felügyelet nélkül maradt, eltűnt a szem elől és nem volt látható, akkor a fogyasztása tilossá válik, mert elképzelhető, hogy valaki vagy valami, például egy állat kicserélte nem-kóserre. Habár ennek az esélye igen kicsi, de mivel a kóserság törvényei nagyon fontosak, ezért az elővigyázatosság még idáig és kiterjed.

A fenti szabályt egy brájtá alapján kétségbe vonták:

Rabbi Jehudá, a fejedelem, azt mondja: Olyan városban, ahol a húspiacot zsidó mészárosok látják el, az a hús, amit egy bálványimádó árusnál találnak, megengedett. Tehát annak ellenére, hogy a hús nyilvánvalóan nem volt zsidó felügyelet alatt, vitatjuk Ráv állítását, és nem aggódunk amiatt, hogy esetleg kicserélték nem kóser húsra.?

[A Gömárá válaszol:]

A bálványimádó kezében talált hús más megítélés alá esik mint a felügyelet nélkül maradt hús, mivel amikor a hús őrizetlen marad, fennáll a lehetősége, hogy például egy holló kicserélte egy másik városból származó húsra. Itt azonban a bálványimádó nyilvánvalóan megvédte a hollóktól és más állatoktól, és mivel ez a bálványimádó nem maga vágja le az állatokat, amelyeknek a húsát árulja, hanem zsidó mészárosoktól kapja, akik pedig nem adnak neki tréflit, hogy azt zsidó vevőknek adja[1], ezért ezt a húst el szabad fogyasztani[2].

[A Gömárá egy másik brájtá alapján kétségbe vonja a Ráv-féle szabályozást:]

Jöjj és halld a Ráv-féle rendelkezés elutasítását egy másik brájtából:

Ha kilenc bolt van egy városban, és mindegyik kóserül levágott állatokat árul, és van egy másik bolt, amelyik tréfli húst árul, ha valakihúst vásárolt ezekből a boltokból, de nem tudja, melyikből vásárolta, akkor a hús a bizonytalanság miatt tilosnak minősül, és nem szabad megenni.

Noha a szabály úgy szól, hogy kétség esetén a többség az irányadó, e szabály alól ez az eset egy nevezetes kivétel[3]: ugyanis ha számos megengedett és tiltott tárgy „rögzítve van” (kávuá), úgy tekintendő, hogy – a valós számoktól függetlenül a kisebbség egyenlő mennyiségű a többséggel. Ha tehát a tárgyak közt kétség merül fel egy adott tárgy státusát illetően, arra a többségi elv nem vonatkozik, hanem azt mondjuk, hogy annak a valószínűsége, hogy a kérdéses tárgy a kisebbséghez tartozzon, a törvény szerint ugyanakkora, mint annak a valószínűsége, hogy a többséghez tartozik. Ez a szabály az úgynevezett כל קבוע כמחצה על מחצה דמי(kol kávuá kömechecá ál mechecá dámé) szabály, azaz ami [a helyéhez] van rögzítve, az fele-fele kezelendő.

A mi esetünkben tehát ha valaki húst vásárol az említett tíz bolt valamelyikében, és később elbizonytalanodik, hogy kóser vagy nemkóser húst árusító boltban vette-e, akkor az a kérdés, hogy hol vásárolta a húst, kávuá kérdésként, azaz egy helyéhez rögzített valamire vonatkozó kérdésként kezelendő, mivel a hús, amit vett, a bolt belsejéből származik. Így tehát az egyetlen nemkóser bolt számban egyenlőnek tekintendő a kóser boltokkal, és mivel a bibliai törvényekkel kapcsolatos megoldatlan kérdések esetén a szigorúbb megoldást kell választani, a húst nem szabad elfogyasztani.

Abban az esetben azonban, ha a húst a boltokon kívül találták, és nem lehet megbizonyosodni afelől, hogy melyikből származik, a többséghez igazodunk: mivel ebben az esetben a húst már kihozták a boltból, amelyikben tartották, és már nincs a helyéhez rögzítve. Így tehát, mikor azt próbáljuk eldönteni, hogy a hús kóser-e vagy sem, már nem helyéhez rögzített tárgyként kezeljük, ennélfogva az az általános szabály vonatkozik rá, miszerintכל דפריש מרובא פריש (kol döpáris mérubá páris), azaz ami elválik, az a többségtől vált el, és mivel a boltok többsége kóser húst árul, a talált hús elfogyasztható.

Mindenesetre a brájtá második esetéből azt látjuk, hogy jóllehet a hús felügyelet nélkül maradt az utcán, feltételezzük, hogy a város valamelyik boltjából származik, és Ráv állításával ellentétben – nem foglalkozunk azzal, hogy esetleg hollók hozták ezt egy másik városból, ahol a hús többsége nem kóser. ?

[A Gömárá válaszol:]

Mikor a Brájtá azt mondja, hogy „…ha a húst a boltokon kívül találták…”, akkor itt is egy olyan esetre céloz, amikor a húst egy bálványimádó kezében találták,és ebben az esetben nem maradt felügyelet nélkül. Nem pedig az utcán heverve találjuk a húst, mivel akkor valóban fölmerülne, hogy esetleg hollók hozták egy másik városból[4].

[A Gömárá egy Misna alapján kétségbe vonja a Ráv-féle szabályozást:]

Jöjjetek és tanuljátok meg a Ráv-féle rendelkezés elutasítását a következő Misnából:[5]

HA VALAKI HÚST TALÁL egy zsidók és bálványimádók által lakott városban, akkor [HA NYERS], IGAZODJON a város MÉSZÁROSAINAK TÖBBSÉGÉHEZ. Mivel a hús nyers, nekünk csupán azt a kérdést kell föltennünk, hogy az állatot zsidó vágta-e le, s így az kóser. Ennélfogva tehát ha a város mészárosainak többsége zsidó, akkor feltételezzük, hogy zsidó vágta le, s mint ilyen fogyasztható; ha a városbeli mészárosok többsége bálványimádó, akkor feltételezzük, hogy egy bálványimádó vágta le, s ez esetben a hús tréfli.

DE HA FŐTT, AKKOR IGAZODJON AZOKNAK TÖBBSÉGÉHEZ, AKIK HÚST ESZNEK. Ennélfogva ha a lakosság többsége zsidó, a hús noha felügyelet nélkül maradt az utcán elfogyasztható.

Még ha a város mészárosainak többsége zsidó is, és nem merül fel az a lehetőség, hogy a hús tréfli, ha a húsevők többsége bálványimádó, a húst nem fogyasztható, mert azok főzték meg, akik megvásárolták (akiknek a többsége bálványimádó)[6], és nem a mészárosok (akiknek a többsége zsidó).

Látjuk tehát, hogy a Misna szerzője nem foglalkozik azzal, hogy a húst esetleg hollók hozták egy másik városból, mert ha aggasztaná ez a lehetőség, akkor még ha a város mészárosainak és húsevőinek többsége zsidó volna is, a hús tilalmas lenne (nyersen is, főve is).?

[Van egy lehetséges megoldása ennek a problémának, amit a Gömárá kizár:]

És ha erre is azt mondanád, hogy a Misna nem olyan esetre vonatkozik amelyikben a húst az utcán találják, hanem olyan esetre, amikor egy bálványimádó kezében találják, akkor miért állítja a Misna ez utóbbi rendelkezésben, hogy „…HA FŐTT, AKKOR IGAZODJON AZOKNAK TÖBBSÉGÉHEZ, AKIK HÚST ESZNEK”?

Nézzük meg, hogy a hús bálványimádónál van-e,amely esetben feltételezhető, hogy ő főzte meg és így még akkor sem szabad elfogyasztani, ha a lakosság többsége zsidó, vagy zsidónál,amely esetben akkor is el szabad fogyasztani, ha a lakosság többsége bálványimádó.

Mivel a Misna nem annak alapján határozza meg a hús státusát, hogy ki tartja a kezében, ezért nyilvánvalóan olyan esetre vonatkozik, amikor a húst felügyelet nélkül, az utcán heverve találják. Ennek ellenére Rávval ellentétben, ha a város mészárosainak és lakosságának többsége zsidó, engedélyezi a hús elfogyasztását, és nem tart a hollóktól, akik esetleg kicserélhették azt!?

[A Gömárá elutasítja ezt a kérdést:]

Miről van itt szó? Egy olyan esetről, amikor a zsidó távol áll, és amíg föl nem veszi, szemmel tartja a húst,amelyet egy meg nem határozható ember ejtett el. Amíg a hús a tulajdonosa kezében volt, nem kellett attól tartani, hogy egy holló kicserélte . Ilyen esetben tehát Ráv rendelkezése nem alkalmazható. Mivel a hús elejtése óta felügyelet alatt volt, ezért nem kell aggódni amiatt, hogy hollók esetleg kicserélték; ugyanakkor azonban, mivel nem tudjuk, hogy a húst eredetileg egy zsidó vagy egy bálványimádó ejtette-e el, ezért a többségi elvhez kell igazodnunk.

[A Gömárá egy másik Misna alapján kétségbe vonja a Ráv-féle szabályozást:]

Jöjjetek és tanuljátok meg a Ráv-féle rendelkezés elutasítását a következő Misnából:[7]

AZ OLYAN húst, AMIT VIDÉKEN (azaz nem Jeruzsálemben) TALÁLNAK az utcán egy olyan városban akár, amelyikben a mészárosok többsége zsidó: ha csak FEL VAN DARABOLVA, TRÉFLINEK TEKINTENDŐ, mivel fogyasztása tilos, ezért az ember nem fárad azzal, hogy fölszeletelje, hanem csak feldarabolja, és úgy dobja a szemétre. Ha viszont SZELETEKRE VAN VÁGVA, akkor ENGEDÉLYEZETT,mivel a mészárosok többsége zsidó és a húst szeletekre vágva és evéshez előkészítve találták, nyilvánvaló, hogy az kóser.

Mindenestre azt látjuk, hogy az utcán őrizetlenül heverő szeletelt hús fogyasztható, és nem kell amiatt aggódni, hogy esetleg egy holló kicserélte egy másik városból származó húsra, ahol a mészárosok többsége bálványimádó!?

[A Gömárá kizárja az egyik válaszlehetőséget:]

És ha most is azt mondanád, hogy a Misna egy olyan esetre vonatkozik, amikor a zsidó távol áll, és szemmel tartja a tulajdonos által elejtett húst (így a hús állandóan szem előtt volt, és Ráv tilalma nem alkalmazható), akkor miért rendelkezik úgy a Misna, hogy ha az állat csak darabokra volt vágva, akkor tréflinek tekintjük? Hiszen ha a zsidó látta, hogy nem szándékosan hajították ki az utcára, akkor feltételeznünk kéne, hogy a hús még akkor is a város többségben kóser húsából való (és a tulajdonos még az előtt ejtette el, mielőtt fölszeletelhette volna)!

A Misna, amelyik abból a feltételezésből kiindulva tiltja a feldarabolt húst, hogy azt eldobták, nyilván egy olyan esetről beszél, amikor a zsidó az utcán találja a húst. Mivel ez így van, ebből következik, hogy az első rendelkezés, amelyik engedélyezi az ilyen hús fogyasztását, ha az szeletekre van vágva, még olyankor is, amikor a húsra senki sem vigyázott, s így elveti Ráv állítását, miszerint a felügyelet nélkül maradt hús nem fogyasztható.?

[A Gömárá megválaszolja ezt a kétségbevonást is:]

Kinek szólt ez a Misna-szabályból levezetett kérdés, miszerint az utcán talált felszeletelt hús fogyasztható? Nem másnak mint Rávnak! Ráv szerint viszont ennek a kérdésnek, semmi alapja. Hisz azt mondották, hogy ezzel a Misna-szabállyal kapcsolatban Ráv azt mondotta: a Misna nem a talált hús fogyasztásáról vagy annak tilalmáról szól, hanem amikor a Misna azt állítja, hogy ha valaki húsdarabokat talál az utcán, azok tréflinek tekintendők, akkor ez alatt az értendő, hogy a húsdarabok nem csak tréflik, hanem azok tumá, azaz tisztátlanság forrásai is[8]. Mármost mikor a Misna később azt mondja, hogy „ha viszont szeletekre van vágva, akkor engedélyezett”, akkor az nem azt jelenti, hogy az elfogyasztásuk engedélyezett, hanem csak azt, hogy a hússzeletek (a húsdarabokkal ellentétben) nem hordozói a növélá tisztátlansági tilalmának. Ennek ellenére ezeket a hússzeleteket nem szabad megenni, mert felügyelet nélkül maradtak.

Lévi azonban vitatja a Ráv-féle rendelkezést, és azt mondja, hogy a hús attól, hogy felügyelet nélkül maradt, még nem lesz tiltottá. Következésképp ő az egyszerű olvasat szerint értelmezi a Misnát, miszerint a hússzeleteketmég megenni is szabad.

Ennek a Misnának az alapján tehát nem lehet kérdést szegezni Rávnak, mivel ő azt állítja, hogy a Misna tiltja a hús fogyasztását, és ez a tiltás csak a tisztátlanság törvényére vonatkozik.

[A Gömárá megjegyzi:]

Ez a Ráv-féle szabály, miszerint ha a húst egy időre szem elől tévesztették, nem fogyasztható, nem volt fehéren-feketén kimondva, hanem következtetés útján, egy Rávval történt esetből vezették le.

Ráv ugyanis egyszer az Istátit folyón járó kompnál ülve látott valakit, aki egy kóser állat fejét tisztította a rajta lévő vértől a folyóban. Ez a komp pedig egy olyan város kikötőjében működött, ahol a mészárosok többsége zsidó volt, és az ottani húst kósernek tekintették. A fej kicsúszott a kezéből, és a folyóba esett. Az illető hozott egy kosarat, azt a vízbe merítette, és két fejet húzott föl vele! Ráv azt mondta: „Így van ez rendjén, hogy valaki elveszít valamit, és kettőt talál helyette? Nyilván már más fejek is voltak előtte a folyóban, amelyeket esetleg egy holló hozott oda egy olyan városból, ahol a húsok többsége nem kóser! Mindkét fejet megtiltotta az illetőnek.[9]

Ráv Káháná és Ráv Ászi csodálkozva azt kérdezte Rávtól: „Azért tiltottad meg ezt a húst, mert a tilalmas hús gyakori, és az engedélyezett ritka? Hisz épp ellenkezőleg: mivel a komphoz közeli városban a húsok többsége kóser, ezért a fogyasztható húsok vannak többségben! Így, még ha mindkét fej ott volt is már, még mindig feltételezhetjük, hogy mindkettő kóser?

Ráv erre azt felelte: „Igen! A tilalmas hús gyakoribb.”

Ebből a történetből következtetünk arra, hogy Ráv szerint az a hús, amely egy időre eltűnt szem elől, az tilalmas. Mivel tartanunk kell attól a lehetőségtől, hogy a fejeket hollók hozták egy távoli városból, ahol a nemkóser hús gyakoribb, mint a kóser, ezért összességében valóban a nemkóser hús a gyakoribb. Mert különben mit értett volna az alatt, hogy „a tilalmas hús gyakoribb”, hiszen ezen a helyen az engedélyezett hús volt a gyakoribb!

[A Gömárá megvizsgálja a történetből való következtetést:]

Mivel a Gömárának rá kellett mutatnia, hogy Ráv álláspontja (miszerint a szem elől veszett hús tilalmas) nem volt fehéren-feketén leszögezve, hanem egy esetből vezették le, ezért nyilvánvalóan van némi fenntartásunk ezzel a következtetéssel kapcsolatban. A Gömárá tehát megkérdezi:

És mi van, ha ezt a szabályt csak egy levezetésen keresztül ismerjük? Miféle gyöngeség van ebben a levezetésben?

[A Gömárá válaszol:]

Ez bálványimádók kikötője volt,és noha a város mészárosainak többsége zsidó, ennek ellenére, mivel a kikötőt sok bálványimádó látogatja, fel kell tételeznünk, hogy a hús a kikötőben többségben lévőből való, s így nem kóser. Tehát mondhatjuk, hogy Ráv nem amiatti aggodalmában tiltotta a fejeket, hogy azokat esetleg egy holló hozta máshonnan, hanem azért, mert a kikötőben a húsok többsége nem volt kóser. Logikusnak is tűnik, hogy valóban ez lehetett Ráv elgondolása, mert azt mondotta nekik: „A tilalmas hús gyakoribb”,ami feltételezhetően azt jelenti, hogy ténylegesen úgy tudták, hogy ezen a helyen a nemkóser hús a gyakoribb. De ha Ráv arra gondolt volna, hogy a húst esetleg hollók hozták oda egy másik városból, ahol a nemkóser hús a gyakoribb, akkor konkrétan ezt mondta volna ki.

[A Gömárá fölteszi a kérdést:]

De ha Ráv gyakorlatilag tilosnak nyilvánította a szem elől tévesztett húst, akkor egyáltalán hogyan evett húst?

[A Gömárá válaszol:]

Az állat levágásának pillanatában,azaz rögtön a levágását követően vette át, amikor egy pillanatra sem vette le a szemét a húsról, és így az nem maradt őrizetlen.

Vagy ha úgy jobban tetszik, mondd azt: amikor a húst egy zsákba bekötözték és lepecsételték, ilyen esetben nem kell attól tartani, hogy a húst esetleg kicserélik. Ennélfogva a hús még akkor is fogyasztható, ha őrizetlenül maradt.

Vagy úgy is ehetett húst, hogy ismertetőjelet tett magára a húsra (ami bizonyítja, hogy az ugyanaz a darab kóser hús, amit felügyelet nélkül hagyott), mint azt Rábá bár Ráv Huná szokta volt tenni, aki háromszög formára vágta fel.

[A Gömárá egy idevágó esetet idéz:]

Ráv elindult egyszer a veje, Ráv Chánán házába. A folyópartra érve látta, hogy éppen közeledik a komp. Azt mondta Ráv: „Komp közeledik felém, ez jó jel: azt jósolja, hogy ünnep lesz vejeméknél! Miután a komppal átkelt a folyón, elment a veje házához, megállt a kapunál, és belesett az ajtó résén, és odabent levágott és felfüggesztett állatokat látott, melyek az esti lakomához voltak előkészítve. Kopogtatott, mire mindenki kijött, hogy üdvözölje. A húst előkészítő mészárosok is kijöttek,hogy üdvözöljék, és őrizetlenül hagyták a húst. Ráv azonban nem vette le a szemét a húsról. Azt mondta a mészárosoknak: „Ha most a ti elővigyázatosságokra hagyatkoztunk volna, tiltott húst etettetek volna a lányom fiaival, mivel felügyelet nélkül hagytátok a húst.

Ráv végül nem evett abból a húsból.

[A Gömárá megkérdezi:]

Mi az oka, hogy nem evett a húsból? Talán amiatt, hogy kikerült a látótérből, azaz felügyelet nélkül hagyták, s így mint „szem elől tévesztett hús” tilalmassá vált? De hiszen a történetből kiderül, hogy Ráv nem vette le róla a szemét, és így a hús állandó felügyelet alatt volt!?

[A Gömárá egy értelmezéssel próbálkozik:]

Inkább az a valószínű, hogy amiatt tartózkodott a hús elfogyasztásától, mert előzőleg azzal, hogy a közeledő kompot annak jeleként értelmezte, hogy aznap este a veje házában ünnep lesz, jövőbe látást gyakorolt, és ezzel vétett a Tóra ellen, amely tiltja a jövendölés gyakorlatát[10]. Mivel tehát e lakomát illetően jövendölést gyakorolt, nem kívánt részesülni a húsból.

[A Gömárá elveti ezt az értelmezést:]

Ezt a történetet nem magyarázhatjuk így, mivel Ráv másutt azt mondta: „Semmilyen olyan jövendölés nem tiltott jövendölés, amely nem teljesen olyan, mint amilyet Eliezer, Ábrahám szolgája gyakorolt[11], vagy amilyet Jonátán, Sául fia gyakorolt[12], melyekben a jövendölő a jövendölés kimeneteléhez köti cselekedetét![13]Így tehát Ráv, aki az épp kapóra jövő kompot csupán annak jeleként értelmezte, hogy este lakomát rendeznek, de nem ennek alapján döntötte el, hogy utazzon-e vagy sem, nem hágta át a Tóra tilalmát, és nem gyakorolt jövendölést!

[A Gömárá válasza:]

Ráv inkább azért tartóztatta meg magát a lakomától, mert az egy „nem kötelező lakoma” volt,és nem „micva lakoma” [14]. Ráv pedig soha nem vett részt egy „nem kötelező lakomán”, mivel egy Tóra-tudósnak nem szabad hasznot húznia semmilyen olyan lakomából, amely nem kötődik valamelyik micvához[15].

Ráv kompból jövendölt, azaz ha várt rá komp a kikötőben, akkor útra kelt, mert azt szerencsés jelnek vette, de ha sokat kellett várni a kompra, akkor nem[16]; Smuél tekercsből jövendölt, azaz kinyitott egy irománytekercset, és a szeme elé kerülő versből következtette ki, hogyan tovább; rabbi Jochánán egy gyermek által idézett versből jövendölt, azaz ha nem volt biztos a dolgában, akkor megkért egy gyermeket, hogy idézze az általa éppen tanult Biblia idézetet, és az alapján döntött[17].

[A Gömárá elmesél egy esetet, amikor rabbi Jochánán egy versre hagyatkozott, amelyet egy gyermek idézett neki:]

Ráv életének minden évei alatt, rabbi Jochánán a neki címzett leveleiben mindig azt írta: „Babilóniai tanítónknak”. Amikor Ráv meghalt, és Smuél lett Babilónia legnagyobb Tóra-tudósa, rabbi Jochánán Smuélnek címzett leveleiben mindig azt írta: „Bibilóniai tudóstársunknak”, mivel rabbi Jochánán a Tóra-tudományok terén egyenlőnek tekintette magát Smuéllel.

Smuél, amikor ezt észrevette azt gondolta magában: „Hát nem tudok én semmi olyasmit, amiben járatosabb lennék nála, és tanítójának lehetne engem tekinteni?”[18] Ezért kiválasztotta a Tóra-tudományok egy olyan területét, ahol meg tudja mutatni rabbi Jochánánnak, hogy őt is megilleti a „Babilóniai tanítónk” címe.

Tehát, Smuél hatvan évre előre megírta neki a naptárhoz szükséges kiigazításokat[19]. Rabbi Jochánánranem hatott a dolog. Azt mondta: „Ebből csak azt látom, hogy csupán a számoláshoz ért.”

Smuélezután írt tizenhárom tevehátnyi[20] állatok kóserságát illető kérdéseket, melyekben felmerült a kétely, hogy esetleg tréflik, és elküldte rabbi Jochánánnak. Ez már tetszett rabbi Jochánánnak, és azt mondta: „Van egy tanítóm Babilóniában, megyek és meglátogatom.”

Mielőtt útnak indult, azt mondta egy gyermeknek: „Olvasd föl nekem azt a versedet, amelyet épp tanulmányozol.” A gyermek felolvasta neki: „És Sámuel [Smuél] meghalt”[21]. Rabbi Jochánán azt mondta: „Smuél nyilván meghalt”. Nem is utazott el.

[A Gömárá megjegyzi:]

Valójában azonban nem így történt. Smuél nem halt meg, hanem az Ég avatkozott közbe, hogy rabbi Jochánán ne fárassza magát.

[A Gömárá egy Brájtát idéz az előjelekkel kapcsolatban:]

Egy Brájtá azt tanította: Rabbi simon ben elázár azt mondja: A Tóra tiltja ugyan a jövendölést és a jövendölésre való hagyatkozást, de az eljövendő dolgoknak vannak előjeleik. Így ha valakinek házépítés, gyermek születése vagy nő feleségül vétele után sikeres az első üzleti vállalkozása, noha tilos a jövendölésre hagyatkozva üzleti ügyeit kizárólag erre alapozni, mégis jó jel ez, mutatva hogy továbbra is jól megy majd neki az üzlet, és ezt a jelet a többi meghatározó tényezővel együtt szintén számításba lehet venni.

[A Gömárá ezt így kommentálja:]

Rabbi Elázár azt mondta: Mindez csak akkor alkalmazható, ha az előjel háromszori ismétlődés formájában megerősíttetik, azaz ha ezek után a történések után háromszor sikerrel jár vagy kudarcot vall. Ahogyan látjuk, hogy a bibliai történetben mikor Jákob fiai arra kérték atyjukat, hogy engedje el velük Benjámint Egyiptomba, Jákob szintén hármas jellel felelt mondván, hogy két fiát már elvesztette, és ha elviszik Benjámint, „mindez engem terhel”, azaz nem menekül meg a további tragédiáktól, ahogy írva van[22]: „És szólt hozzájuk atyjuk, Jákób: Megfosztottatok gyermekeimtől, József nincsen, Simon nincsen, és el akarjátok vinni Benjámint, mindez engem terhel.”

[A Gömárá visszatér a „szem elől tévesztett húsra” vonatkozó Ráv-féle tilalom tárgyalásához:]

Ráv Huná megkérdezte Rávtól: Ha a húsdarabok egy zsinórra vannakfelfűzve, és felügyelet nélkül maradnak, arra mit mond a törvény? Kell-e amiatt aggódnunk, hogy a húst esetleg kicserélték, avagy nem?

Ráv így válaszolt neki: Ne légy olyan ostoba, hogy zsinórra fűzötthúsok dolgában tudakozódsz, mert az nyilvánvalóan ismertetőjel,és mutatja, hogy nem cserélték ki a húst. A hús tehát elfogyasztható.

[A Ráv-féle rendelkezés egy másik változata:]

Vannak, akik úgy tartják, hogy Ráv Huná mondotta Ráv nevében: A zsinórra fűzötthúsnak a zsinór ismertetőjele,amely egyértelműen mutatja, hogy a húst nem cserélték ki, és akkor is el szabad fogyasztani, ha őrizetlenül maradt.

A Nöhárdöá-i Ráv Náchmán a Jom Kipur előtti napon meglátogatta Pum Náhárában Ráv Kahanát. Hollók jöttek, és májakat és veséket dobáltak az utcákra. Ráv Káháná azt mondta: „Fogd és edd. Ma a megengedett hús a gyakoribb.” Ugyanis ezen a napon zsidók vágják le a legtöbb állatot, és mivel ezeknek az állatoknak a zöme nem tréfli, a hús kósernek tekintendő.

Ráv Káháná tehát vitatja Ráv rendelkezését, miszerint a szem elől tévesztett hús fogyasztása tilos.

Ráv Chijá bár Ávin egyszer egy borospince hordói közt elvesztette egy kóser állat végbelét, és később megtalálta. Eljött Ráv Huná elé, és megkérdezte: feltételezheti-e, hogy ez ugyanaz a kóser hús volt, amit elvesztett, vagy sem. Ráv Huná azt felelte: „Van rajta valamilyen ismertetőjel,amiről felismered?” Mert ha nincs, akkor bizony tartanunk kell attól, amit Ráv mondott[23], hogy ez nem ugyanaz a hús, mert esetleg egy holló időközben kicserélte. Ráv Chijá így válaszolt: „Nincs.” Ráv Huná ekkor azt kérdezte: „Az emlékezetedben megmaradt a kinézete, felismered-e?” Ráv Chijá azt felelte: „Igen”, amire Ráv Huná azt mondta: „Ha így áll a helyzet, akkor eredj érte,és edd meg. Ha ugyanis valaki felismeri, hogy a talált hús azonos azzal, amit elvesztett, akkor ez elegendő bizonyság arra, hogy ez valóban ugyanaz a hús.”

[Egy hasonló eset:]

Ráv Chániná Chozáá elvesztett egy darab kóser hátszint,és később megtalálta. Eljött Ráv Náchmán elé, és megkérdezte: feltételezheti-e, hogy ez ugyanaz a kóser hús volt, amit elvesztett, vagy sem. Ráv Náchmán azt felelte: „Van rajta valamilyen ismertetőjel,amiről felismered?” Mert ha nincs, akkor bizony tartanunk kell attól, amit Ráv mondott, hogy ez nem ugyanaz a hús. Ráv Chániná így válaszolt: „Nincs.” Ráv Náchmán ekkor azt kérdezte: „Az emlékezetedben megmaradt a kinézete,felismered-e?” Ráv Chániná azt felelte: „Igen”, amire Ráv Náchmán azt mondta: „Ha így áll a helyzet, akkor eredj ér­te, és edd meg. Ha ugyanis valaki felismeri, hogy a talált hús azonos azzal, amit elvesztett, akkor ez elegendő bizonyság arra, hogy ez valóban ugyanaz a hús.”

[A Gömárá még egy hasonló esetet idéz:]

Ráv Nátán bár Ábájé egyszer elvesztett egy orsónyi töchélettel festett fonalat[24],és később megtalálta. Eljött Ráv Chiszdá elé,és megkérdezte: feltételezheti-e, hogy ez ugyanaz a töchélettel festett fonal volt, amit elvesztett, vagy esetleg hamisított festékkel van megfestve. Ráv Chiszdá azt felelte: „Van rajta valamilyen ismertetőjel,amiről felismered?” Ráv Nátán bar Ábájé így válaszolt: „Nincs.” Ráv Chiszdá ekkor azt kérdezte: „Az emlékezetedben megmaradt a kinézete, felismered-e?” Ráv Nátán bár Ábájé azt felelte: „Igen”, mire Ráv Chiszdá azt mondta: „Ha így áll a helyzet, akkor eredj érte, és készíts belőle cicitet.”

[A Gömárá összeveti az ismertető jelek és a felismerés megbízhatóságát:]

Rává azt mondta: Régebben azt mondtam, hogy az ismertetőjel jobb, mint az emlékezetből való felismerés, hiszen a törvény azt írja elő, hogy visszaadjuk az elvesztett tárgyat annak, aki megmutatja nekünk az ismertetőjelét, de nem adjuk vissza annak, aki azt állítja, hogy emlékezetből felismeri[25]. Most viszont, hogy hallottam ezeket a tanításokat, amelyekben a Bölcsek kósersági ügyek tekintetében megbíztak a szemmel történő felismerésben, azt mondom, hogy a szemmel történő felismerés jobb, mint az ismertetőjel.

[A Gömárá további érveket sorol a felismerés érvényessége mellett:]

Mert ha nem ezt mondod (mármint hogy a szemmel történő felismerés elegendő), akkor hogyan élhet egy vak férfi házaséletet az ő feleségével, és hogyan élhet bárki házaséletet a feleségével éjszaka? A férjet mindkét esetben sötétség veszi körül, és lehetséges, hogy véletlenül (de a törvény által tiltottan) egy másik nővel hál. Csakhogy azt a következtetést vonjuk le, hogy a sötétben elég ha a férj a hangjáról felismeri a feleségét. Ha pedig ez így van akkor itt is és minden más esetben is elfogadható a szemmel történő felismerés.

Rási megjegyzi: Ellenben még mindig nem adunk vissza talált tárgyat olyan embernek, aki nem tud ismertetőjelet leírni. Nem azért nem adjuk vissza, mert a vizuális felismerés nem megbízható, hanem azért, mert gyanítjuk, hogy mivel az ember természetétől fogva hajlamos lopásra és erkölcstelenségre[26], ezért szándé­kosan vagy a tényeket eltúlzásával mert azt hiszi, hogy a tárgy az övé hazudik[27].

[A Gömárá egy további bizonyítékot említ:]

Ráv Jichák, Ráv Mösársijá fia, azt mondta: Tudd, hogy a szemmel történő felismerés megbízhatóbb, mint az ismertetőjel, hiszen a törvény kimondja, hogy ha két tanú jön a bíróság elé, és azt mondják: „Egy ember, akinek ilyen meg olyan ismertetőjele van, megölt egy másik embert”, de személyesen nem ismerik a tettest, ezért nem tudják megmondani, hogy ki volt az,akkor azt az embert nem végezzük ki gyilkosságért, hiszen ilyenkor nem az egész személyt, hanem csak egy rajtalevő ismertető jelet ismernek fel, ha viszont azt mondják: „Látás alapján felismerjük a gyilkost”, és azonosítják, akkor ez alapján kivégezzük őt, mivel amikor látás alapján felismerik, akkor azon nyomban már egész személyét be tudják azonosítani, hogy ez nem más, mint ő.[28]

[A Gömárá egy gyakorlati bizonyítékot mutat arra az esetre, amikor a szemmel történő felismerés jobb, mint az ismertetőjel:]

Ráv Ási azt mondta: Tudd, hogy a szemmel történő felismerés megbízhatóbb, mint az ismertetőjelek, mert ha egy ember azt mondja a küldöncének: „Hívd ide ezt és ezt az embert, akinek ilyen meg ilyen ismertetőjele van”, akkor nem biztos, hogy a küldönc ezek alapján felismeri. Ha viszont ismeri az illetőt, akkor biztos, hogy amikor meglátja, tudni fogja, hogy érte küldték.

---