11. fejezet

A rásá – akin erőt vett a rossz

 
 „Ezt[1] is, azt is Isten csinálta”[2]; a rossz ember (rásá) „akinek jó”, szemben az igaz emberrel (cádikkal) „akinek rossz”. Ez a rásá esetében azt jelenti, hogy a jó, ami agyában és szíve jobboldali kamrájában fészkelő isteni lelkében van jelen, alá van rendelve a rossznak, és semmis a klipából eredő rosszal szemben, ami a bal kamrában tanyázik[3]. Ez is akárcsak az, hogy a cádikban is fellelhető bizonyos fokú rossz sok-sok tízezernyi fokozatra oszlik, annak megfelelően, hogy milyen mennyiségben és minőségben[4] van alárendelve a jó a rossznak, Isten őrizz. Van akinél a jó alárendeltsége a rossznak és semmissége azzal szemben nagyon csekély, és nem is állandó, sőt nem is gyakori, hanem csak időről időre történik meg, hogy felülkerekedik a rossz a jón, elfoglalván a „kis várost”[5], ami a testet szimbolizálja, és még ekkor sem foglalja el a testet teljesen, hanem csak részben, hogy az elfoglalt rész fogadjon szót neki akárcsak egy szekér[6], vagy öltözet, amibe majd beöltözik a rossz ösztön három „öltözetének” (kifejezési formájának) egyikeként. Azaz vagy csupán cselekedetben erősödik a rossz ösztön, kisebb vétkek elkövetésében, de nem súlyosakéban, Isten őrizz; vagy csupán beszédben: olyasmit mond az ember, ami megközelíti a pletyka fogalmát[7], a gúnyolódást vagy ehhez hasonlót; vagy pedig csupán gondolatban vétkezik, ami Bölcseink szerint súlyosabban esik a latba mint maga a tevőlegesen elkövetett vétek[8]. S mégha nem is úgy gondol bele a vétekbe, hogy a gyakorlatban el is kövesse, hanem csupán szexuális fantáziák foglalkoztatják – amivel ugyancsak megszegi a Tóra figyelmeztetését „Őrizkedj minden rossz dologtól”[9], amit Bölcseink úgy értelmeznek, hogy „ne gondoljon az ember nappal olyan dolgokra, amiktől éjjel tisztátalanná válhat”[10]. Vagy pedig alkalma volna Tórát tanulni, de ehelyett hiábavalóságokkal foglalkozik, ahogy erre felhívja a figyelmet az Atyák bölcs tanításai:[11] „aki sokat éjszakázik… és a szívét hívságos dolgokra irányítja az az életével játszik”.
 
Bármelyik a fent említett, vagy az azokhoz hasonló dolgok közül elég ahhoz, hogy rásának neveztessen az ember; a lelkében lévő rossz erőt vesz rajta, be­öl­tözik testébe, és azt bűnre csábítva tisztátalanná te­szi. Utána viszont felerősödik benne az a jó, ami az isteni lelkében lakozik, szánja-bánja tettét és bocsánatot kér Istentől, aki meg is bocsát neki, ha valóban megtért, annak rendje és módja szerint, ahogy azt áldott emlékű Bölcseink tanácsolják, Jismáél rabbi „három­fé­le bűn­bocsánat” tétele alapján[12], ahogy ezt másutt el­magyarázzuk[13].
Van aztán olyan ember is ugyanebben a „rossz, akinek jó” kategóriában, akiben a rossz nagyobb méretet ölt, és áthatja mindhárom kifejezési formáját (a gondolatot, a beszédet és a cselekedetet)[14], és vétkezésre bírja; súlyosabb vétkek[15] elkövetésére, és gyakrabban mint a fent em­lített esetben, de közben két vétek között megbánja tettét, és a megtérésre kezd gondolni a lelkében meglévő jóból eredően, ami időközben megerősödik; de ez nem elég ahhoz, hogy a jó legyőzze a rosszat, és az illető teljesen elhagyja a vétkezés útját azáltal, hogy „bevallja a bűnt és elhagyja a bűn útját”[16]. Erre a kategóriára mondták Bölcseink, hogy „a rosszak bűnbánattal vannak tele”[17]; azok alkotják a rosszak (rásá) többségét, akiknek a lelkében még található jó.

Ezzel szemben azt, aki soha nem bánja meg cselekedeteit, és soha nem gondol megtérésre (tsuvá) – azt nevezik így: „rossz, akinek rossz”, vagyis akinek lelkében csak a rossz maradt egyes-egyedül, mivel az olyannyira legyőzte a jót, hogy a jó teljesen eltűnt belőle, és csupán kívülről lebeg felette[18]. Ezért tanították Bölcseink, hogy „minden tíz zsidó ember között ott van az isteni dicsfény”[19]még akkor is, ha a tíz ember nem kimondottan cádik[20].


[1] Eddig az általában véve két szintre sorolt cádikokról – igaz emberekről – beszélt RSZ. Az olyan cádikokról, akik már teljesen kiűzték magukból a rosszat, és az olyanokról, akikben ugyan maradt még egy kis rossz hajlam, de az teljesen alá van rendelve a jónak. Most következik a másik, az ellentétes oldal, a rossz ember (rásá) tulajdonságainak felsorolása. A szerző bonckés alá veszi a fogalmat és arra a következtetésre jut, hogy általában véve itt is két kategória van: a rossz, akiben még található egy kis jó, és az fel-felébred benne, és az olyan rásá, aki már teljesen kiűzte magából a jót, és ez csak „kívülről lebeg fölötte”.
[2] Lásd a 6. fejezet 1. lábjegyzetét.
[3] Vagyis van benne még jó, de annak hatását elnyomja a rossz.
[4] A minőség itt arra vonatkozik, hogy miféle (komolyabb, vagy enyhébb) rossz maradt még, a mennyiség pedig arra, hogy ez a bizonyos rossz mennyire nyilvánul meg.
[5] Kohelet 9:14. alapján (lásd még a 9. fejezet 9. lábjegyzetét). A moralizáló Chovát Hálövávot gyakran használja ezt a kifejezést az emberi testtel kapcsolatban.
[6] Lásd a 9. fejezetben illetve annak 10. lábjegyzetében.
[7] RSZ itt a talmudi kifejezést használja: „ávák láson hárá”, ami szó szerint annyit tesz, hogy a pletyka, a kibeszélés „pora”, vagyis látszata.
[8] Jomá 29a . Az első látásra illogikusnak tűnő megállapításnak több magyarázatát adják a kommentátorok, köztük Rabbi Smuél Eidelis (Máhársá) uo.; valamint a Nötivot olám (a prágai Lőw rabbi ismert műve) Sáár háprisut 2. fejezet., stb. Maimonidész A tévelygők útmutatójában (3. rész 8. fej.) rámutat, hogy azért esik súlyosabb elbírálás alá a gondolatban való vétkezés, mivel ezt a fej követi el, míg a cselekvő vétket „csak” a test. Hasonló a chászid értelmezés is (Mindel), mely szerint a gondolatban vétkezőnél a lélek három „öltözete” közül a legfontosabb és a lélekhez legközelebb álló öltözet – a gondolat – vesz részt. Egyébként a Talmudban a nem részletezett „vétek” (ávérá) alatt mindig a nemi életben elkövetett bűn értendő (Steinsaltz Talmudhoz fűzött kommentárja).
[9] 5Mózes 23:10.
[10] Ktubot 46a.
[11] Atyák bölcs tanításai 3:4.
[12] Jomá 86a: 1. Ha megszegett valaki egy cselekvő parancsolatot (micvát ászé), vagyis nem tette azt, amit tennie kellett volna, és megtér – akkor azonnali bűnbocsánatot nyer (szó szerint, „mielőtt megmoccant volna”). 2. Ha megszegett valaki egy tiltó parancsolatot (lo táásze), és megtér – akkor megtérése feltételes („függőben van”), és a következő Jom Kipurkor nyer csak bűnbocsánatot. 3. Ha szegett meg valaki olyan tilalmat, amiért halálbün­tetés jár az égből, vagy földi bíróságtól (kárét vagy mitát bét din) – akkor mind a megtérés, mind a jom kipuri bűnbocsánat feltételes, függőben van, amíg a rámért szenvedés el nem törli a súlyos vétket.
[13] Igeret hátsuvá (a Tánjá 3. része) 1. fejezet.
[14] Eddig olyan rossz emberről volt szó, akiben a rossznak csupán egyik kifejezési formája jelentkezik a három közül. Most súlyosabb esetről van szó: ez is olyan „rossz, akinek jó”, vagyis akiben van jó is, de itt a rossznak mindhárom „öltözete” jelen van. Azért súlyosabb ez az eset, mert itt nem egyszeri, alkalmi botlásról van szó, hanem előre kigondolt és kitervelt cselekedetről, amelynek előkészítésében a beszédnek is szerepe volt, hogy aztán a cselekvés tegye rá a koronát (Steinsaltz).
[15] A vétkek két fő csoportra oszthatók: 1. tórai eredetű, 2. Bölcseink által elrendelt szabályok megszegésére. A tórai eredetű általában súlyosabbnak számít, de még ezeken belül is léteznek fokozatok (lásd 10. lábjegyzetet és a Fogalmakban: Vétkek – érdemek).
[16] Kifejezés, ami fogalommá vált – lásd Példabeszédek 28:13.
[17] A Talmudban ez csupán utalás formájában jelenik meg (Nödárim 9b.; lásd uo. a Rosmagyarázatát), míg a szó szerinti szöveg rabbi Élijáhu De-Widás Résit Chochmá című könyvében (Sáár hájirá 3. fejezet) és rabbi Élijáhu Hákohen Sévet Muszár című moralisztikai gyűjteményében (25. fe­je­zet) található, mint „Bölcseink mondása”.
[18] Vagyis a jó, ami a lelkében van olyan, mintha meg lenne bénítva; van is, meg nincs is, mivel a gyakorlatban teljesen semlegesített.
Ez alatt az értendő, hogy még a legrosszabb rossz, a „tökéletesen rossz” (rásá gámur) is, akiről itt szó van, képes óriási szellemi erőfeszítések árán feléleszteni a lelke mélyén meglévő, „befagyasztott” jót, és megtérni, mivel „a megtérés kapui soha nem záródnak be” (Mindel).
[19] Szánhedrin 39a.
[20] Steinsaltz kapcsolatba hozza a tíz ember felett lebegő Sechinát azzal, amit itt mond RSZ a „tökéletes rossz” fölött lebegő Dicsfényről. Ha az ilyen zsidó felett van Sechiná, akkor tíz felett még inkább van, még ha mind a tíz ebbe a negatív kategóriába tartozik is.
Megszakítás