A gyülekezés sátorának bejáratából ki ne menjetek, hogy meg ne haljatok, mert az Örökkévaló kenetolaja van rajtatok. (3Mózes 10:7)
A szentély elkészültét egyhetes avatási szertartás követte, melynek során Áron és fiai a szentély bejáratában (héberül petách ohel moed) tartózkodtak, és ezt a helyszínt még Nádáv és Ávihu halálakor sem hagyhatták el, ahogy a Smini szakaszban olvassuk. A kapu, a küszöb építészetileg is fontos elem, két világot köt össze és biztosítja köztük az átmenetet. A Cáv szakaszban olvassuk, hogy Isten megparancsolta Áronnak és fiainak:
A gyülekezés sátorának bejáratából pedig ne menjetek ki hét napig, amely napig betelnek fölavatástok napjai, mert hét nap alatt avatnak föl benneteket… És a gyülekezés sátorának bejáratánál maradjatok nappal és éjjel, hét napig és őrizzétek az Örökkévaló őrizetét, hogy meg ne haljatok… (3Mózes 8:33, 35)
E hétnapos transzformációhoz tettek és szertartások kellettek, valamint meghatározott időtartam és helyszín is, hogy a lévi törzs tagjaiból a Szentélyben szolgáló kohénekké, papokká váljanak. Ehhez az átalakuláshoz a sátorszentély bejárata, a két világ közti átmenet szolgáltatta a lehető legmegfelelőbb helyszínt.
A midrás (Berésit rábá 18:1) ezt Ávráhám sátrához hasonlítja, mivel az ősapa körülmetélése után a sátor bejáratában (petách háohel) ülve várta vendégeit:
És megjelent neki az Örökkévaló Mámré tölgyeinél, ő pedig ült a sátor bejáratában, a nap hevében. És fölvetette szemeit és látta, hogy íme, három férfiú áll előtte; midőn látta, elébük futott a sátor bejáratából és meghajolt a földig. (1Mózes 18:1-2)
A midrás hozzáteszi:
„Kényelmetlenül ültél a sátor bejáratában, olajjal felkent papokat eredeztetek majd tőled, akik a sátor bejáratában ülnek, ahogy írva van [3Mózes 8:35]: És a gyülekezés sátorának bejáratánál üljetek.”
A midrás elmondja, hogy Ávráhámnak fájdalmai voltak a saját magán végrehajtott körülmetélésből kifolyólag és bár nem volt kötelessége, mégse tudott a sátrában maradni. A segítés vágya felülírta önnön kényelmét, így éppen itt, a bejáratnál közölte vele és feleségével, Szárával Isten, hogy fiuk születik.
Mose Gwertzman rabbi, a XIX. század elejének egy haszid rebbéje szerint a „sátor bejáratában” magában foglalja a jámbor és istenfélő ember legfontosabb jellemzőit:
„A valóban jámbor ember még egy Isten szolgálatában eltöltött élet után is úgy tekint magára, mint aki csak a szentség sátrán kívül élhet, aki éppen csak megkezdte az istenszolgálatot. Ez a gondolkodásmód, a periférián maradás jellemzi a cádikot”.
A Tóra által leírt papság exkluzív, kizárólagos. Csak Áron és fiai (leszármazottai) lehetnek papok és még a családon belül is csak azok, akiknek teljesen ép a testük. Ugyanakkor a kohénok annak a zsidó népnek a javára szolgálnak a Szentélyben, melyet a Tóra „mámlechet kohánim”, vagyis papok nemzetsége címmel illet. Áronnak és fiainak nem kellett elzárkózniuk a Szentély mások által meg nem közelíthető részébe a felavatáshoz, hanem éppen ellenkezőleg: olyan helyen kellett lenniük, ahol mindenki láthatta őket és mindenkit láthattak, akárcsak Ávráhám esetében történt. Elérhetőnek kellett lenniük a nép számára, találkozniuk kellett másokkal, ezért tartózkodtak azon a kicsi, átmenetet jelképező területen.
A kapu beengedhet vagy kizárhat. Bölcseink éppen ezért a bejárattal kapcsolatban úgy döntöttek, hogy az a háláchá szempontjából lehet akár magán-, akár közterület: „… a körülményektől függően a küszöb két területet szolgál: ha az ajtó nyitva van, a küszöb a házon belülre kerül és ugyanolyan magánterület, mint a ház többi része. Amikor pedig zárva van az ajtó, a küszöb nincs házon belül és ugyanolyan közterület, mint minden más, [ami a házon kívül esik]”. (Sábát 9a)
Áron és fiai a sátorszentély bejáratában álltak, látták a népet és a belső teret is. Ez jelképezte majdani feladataikat: képesnek lenni arra, hogy nyitva tartsák az ajtót, hogy a nép és a szentély szentsége találkozhasson.
Írásunk a Sefaria elemzése alapján készült.
Fotó: Wikimedia
