Ádár hónap újholdja egynapos, kivéve szökőévben, amikor két ádár hónap szerepel a naptárban, ekkor kétnapos újholdról van szó, az első ádár hónap 30. napján és a második ádár hónap első napján ünnepeljük. Különleges újholdi betoldások szerepelnek az imarendben, valamint tóraolvasás és muszáf ima is. Ádár purim hónapja, azé az ünnepé, mely arra tanít, hogy meglássuk a világ csodálatos szépségét a káosz és a szörnyűségek közepette is, írja az aish.com cikke ádár hónap újholdjával kapcsolatban.
A zsidó év ősszel, tisré hónapban kezdődik
Az egyik számítás szerint, melyet az idősebb Hilél vezetett be a talmudi korban és a hónapokat a babilóniai nevükön említi: tisré, chesván, kiszlév, stb. A zsidó naptár a mai napig ezeket a hónapokat használja, ám egy másik számítás is érvényben van. Ez pedig nem más, mint a tórai módszer, a tórai időszámítás.
A Tóra nem használ hónapneveket, első, második, hetedik hónapként utal az egyes időszakokra. A tórai számítás szerint az első hónap niszán, peszách hónapja, az egyiptomi kivonulás hónapja.
Az évek számításához használt naptárban azonban niszán a hetedik hónap.
Ha a dolgok mélyére nézünk, megérthetjük, miért van szükség mindkét számításra
Tisré hónap elseje az ember teremtésének évfordulója
Nekünk, halandó lényeknek, ez egy olyan központi történelmi esemény, ami kellőképpen fontos ahhoz, hogy az év első hónapja legyen tisré hónap. Az Örökkévaló azonban egészen más szemszögből látja a világot. Az Ő szempontjából a zsidók Egyiptomból való kiszabadulása és néppé válása jelenti az igazán jelentőségteljes történelem kezdetét, ezért megfelelő, hogy niszán legyen számára az első hónap. Ez a gondolat visz el ádárhoz, ahhoz a hónaphoz, mely közvetlenül megelőzi niszánt. A Tóra szemszögéből ádár az év utolsó hónapja. Sokszor a sötétség hónapjának is nevezik, mert ez az az időszak, melyben a zsidó nép Hámán idejében egészen közel került a teljes megsemmisüléshez. Ha Hámán gonosz terve sikerült volna, akkor niszán fénye is kihunyt volna. Purim csodája által azonban a sötétség fénnyé vált.
Ádár a jó szerencse hónapja. Purim az év legvidámabb időszaka:
„amikor ádár hónap megérkezik, sokasodnak az örömök”
– tartja a mondás.
Ádár hónap csillagjegye a Halak. A halak igen szaporák, ezért az áldást és a bőséget jelképezik. A héber „bráchá” – áldás szó három gyökbetűből áll: bét – rés – káf. Ezek számértéke sorban 2, 200 és 20, vagyis az első „többesszám” a saját egységén belül. Bölcseink ebből azt a következtetést vonják le, hogy az áldás mindig együtt jár a termékenységgel, melyet pedig ádár hónap hala jelképez. Ha egyszer valami jóval találkozunk, miért ne hagynánk, hogy egyre több legyen belőle?
Az áldás ellentéte e magyarázat szerint a limitálás, a keretek közé szorítás, a visszatartás. Ádár hónapban Hámán azzal fenyegetett, hogy nemcsak csökkenti az életterünket, hanem teljesen el is törli azt. Ám Istennek más tervei voltak.
Az első jeruzsálemi Szentély pusztulása után a zsidók Babilóniába kényszerültek száműzetésbe, ahol később a Perzsa Birodalom vette át az uralmat. Perzsia hatalmas kiterjedésű volt, így a zsidók közül mindannyian perzsa uralom alá kerültek, akárhol éltek is. Hámán, a gonosz főminiszter, aki dühös volt a zsidó Mordechájra, amiért nem borult le előtte, úgy határozott, hogy az egész óriási birodalomból kiirtja a zsidókat. Sorsot vetett, és ádár hónap 13. napjára esett a választása szörnyű tervének végrehajtására. Ennek igencsak örült, mert azt tudta, hogy Mózes ádár hónap hetedikén, zájin ádárkor halt meg, és úgy vélte, hogy ádár hónap bizonyosan alkalmas lesz a terv megvalósítására: minden, amit Mózes felépített, romba dől majd a halálának hónapjában. Azt azonban nem tudta, hogy Mózes nemcsak ezen a napon halt meg, hanem ezen a napon is született 120 évvel korábban. Amit Hámán a zsidó nép nemzeti halálának gondolt, az valójában a születése, a nemzeti újjászületés évfordulója volt.
Így aztán a gyászból öröm lett, a szomorúságból boldog ünneplés, hiszen a zsidók megmenekültek. Ádár a zsidó év leginkább jókedvű hónapjává vált, amikor szerencsénk a legfényesebben ragyog. Imádkozzunk, hogy mindenki békében ünnepelhesse ádárt és purimot az idei évben is.
Az ádár 14-i purimot megelőzi Eszter böjtje és szorosan követi susán purim. Ádár hónapban néhány fontos szombatot is ünneplünk:
Az ádár hónap újholdját megelőző szombaton a rendes hetiszakaszon kívül felolvassák a Ki tiszá hetiszakaszból a félsékelre vonatkozó részt. A purimot megelőző szombaton a rendes heti tóraolvasás után egy második tóratekercsből olvassák fel a zsinagógákban a Mózes ötödik könyvének híres részletét, a párását záchort, az emlékezés szakaszát. A niszán hónap újholdját megelőző szombat a hónap szombatja, sábát háchodes nevet viseli és szintén különleges tóraolvasás tartozik hozzá.