1950-ben születtem Brownsville-ben, a Chábád köz­pont­já­nak otthont adó Crown Heights negyed tőszomszédságában. A szü­leim, akik mindketten holokauszttúlélők voltak, nehezen tudták előteremteni a megélhe­té­sünkre valót, ezért már egészen fiatalon én is munkát vál­laltam az iskola után, hogy le­gyen pénzem játékokra, édességre, biciklire vagy mondjuk egy öltönyre. Az egyik ilyen munka az árukihordás volt. Egy babakocsiba pakoltam… Tovább Dupla borravaló a Rebbétől

Apám, Shlomo Perrin szűcs volt. Családja már nemzedékek óta közeli kapcsolatban állt a lubavicsi közösséggel. Egy alkalommal, amikor az Egyesült Államokba látogatott, találkozott a Rebbével, és azonnal a követőjévé vált, ahogy később én is. Az alábbi történetekben a Rebbétől kapott bölcs tanácsokról szeretnék írni, melyeket apám kapott tőle az üzleti ügyeivel kapcsolatban. 1956-ban apám tudomására… Tovább Tőzsdei tanácsok a Rebbétől

A Londoni Egyetemen tanultam társadalmi antropológia szakon, és ennek keretében a világ számos távoli sarkába jutottam el. Voltam Thaiföldön, Szingapúrban, Malajziában, Szumátrán, Jáván és Balin, ahol a helyi kultúrákat és vallásokat tanulmányoztam. Mindeközben lassan arra a megállapításra jutottam, hogy bizonyára létezik valamilyen egyetemes igazság, és talán a zsidóságnak is köze lehet ehhez. 1971-ben, miután visszatértem… Tovább Mi egy zsidó munkája?

1987-ben, három évvel azután, hogy az izraeli Áriel város polgármesterének választottak, New Yorkba utaztam, ahol alkalmam volt találkozni a Rebbével. Élénken él bennem az a vasárnap. A Rebbe dollárokat osztogatott, hogy az embereket jótékonyságra buzdítsa, és hosszú sor kígyózott előtte. Mégis, amikor sorra kerültem, szakított rám né­hány percet. Nagyon barátságos volt. Amikor elmosolyodott, az egész… Tovább A Szentföld építése

Brooklynban, egy főleg zsidók lakta városrészben születtem, de 1967-ben, amikor 11 éves voltam, a Vermont államban fek­vő South Royaltonba költöztünk. Mi voltunk ott az egyetlen zsidó család, és az iskolakezdés után nem sokkal kiderült, hogy elég erős az antiszemitizmus a helyiek között. Gyakran váltam a gyerekek céltáblájává, és az is­kola vezetése semmit sem tudott tenni,… Tovább Fekete öv és fekete kalap

Mintegy tíz évvel ezelőtt találkoztam Bernard Cytrynnel, a holokauszttúlélővel, aki végig­har­colta a koreai háborút. Reb Ba­ruch, ahogy a családban hívtuk, a városunkban él és korábban masszázsterápiával foglalkozott. A belőle áradó energia és életöröm miatt remek dolog a közelében lenni, s mára egyfajta nagypapa szerepet tölt be nálunk. Amikor először találkoztam vele, éppen lubavicsi küldött-karrierem nehéz… Tovább A megtalált rokonság

A szüleim guri hászidok voltak, akik Lengyelországból ván­doroltak ki, és Brooklyn Wil­liamsburg negyedében tele­ped­tek le. Apám, Chanoch He­nech Rosenfled rabbi összebarát­kozott a szomszédunkkal, Mor­de­chai Groner rabbival, aki lu­bavicsi hászid volt. Az ő hatá­sá­ra lettünk mi is lubavicsiak. Az 1940-es évek végén a Chábád-mozgalom oktatási alapítványánál kezdtem dolgozni, melynek igazgatója, J. J. Hecht rabbi úgy gondolta,… Tovább Vigyázzon magára!

1987-ben Dél-Afrikából az Egye­sült Államokba költöztünk, ahol nagy szerencsénkre összeismerkedtünk a kaliforniai Tar­za­nában élő lubavicsi küldöttel, Mordy Einbinder rabbival, és csatlakoztunk a zsinagógájához. Egy évvel később felfigyeltünk arra, hogy Ryan, a két és fél éves fiunk, elkezdett furcsán viselkedni. Zúzódások borították a testét és hólyagok a nyelvét. Elvittük egy gyerekorvoshoz, aki azonnal vérvizsgálatok és röntgenfelvételek… Tovább „Jó hírekről fognak beszámolni”

Crown Heightsban nőttem fel, ahol apám, Morris Milstein ve­zette a jól ismert Milstein Gyógy­szertárat, a Troy és Lef­ferts utca sarkán. Bár apám minden napját a zsinagógában kezdte, nem volt vallásos. Nem hordott kipát, és az üzlet a hét minden napján nyitva tartott. Akkoriban, az ötvenes-hatva­nas években a gyógyszertárak más­képpen működtek, mint manapság. A gyógyszerek nem… Tovább A gyógyszerész fia

Először 1969-ben találkoztam a Rebbével, amikor 14 éves voltam. Akkoriban egy kis lubavicsi iskolában tanultam Londonban, de az volt a vágyam, hogy egy igazi jesivába iratkozhassak be. A Rebbe engedélyét kértem ehhez, aki jóvá is hagyta, így hamarosan a Párizshoz közeli Brunoyban kezdtem meg a tanulmányaimat, majd a központi Chábád jesivába mentem New Yorkba, és… Tovább … hogy hászid otthonra leljenek nálunk és a példaképekké váljunk

A Tennessee állambeli Nashville-ben nőttem fel a nagy gazdasági világválság idején, reform zsidó környezetben. 1943-ban, nem sokkal a bár micvám után azonban elhunyt az apám, és egy ortodox zsinagógába kezdtem járni, hogy kádist mondhassak utána. A gyászév letelte után továbbra is ott imádkoztam. Elkezdtem szombatot is tartani, ami komoly lemondással járt, mert nem tudtam részt… Tovább A vonakodó filozófus

1941-ben születtem New York-ban, egy lubavicsi családban. Kilenc-tíz éves voltam, ami­kor az előző rebbe, Joszef Ji­cchák Schneersohn rabbi elhunyt, és Me­náchem Mendel Schneer­sohn rabbi átvette a Chábád-moz­galom irányítását. Abból az időszakból az az emlék maradt meg bennem a legélesebben, hogy a Rebbe mindig nagyon elfoglalt volt. Nem egy olyan embert kell elképzelni, aki csak úgy… Tovább Régi bölcsességek egy fiatalember számára

Gyermekkoromban imádtam olvasni. Még saját könyvtárat is nyitottam hétéves koromban. Egyik reggel azonban arra ébredtem, hogy nem tudom kinyitni a szemem. Kirohantam a fürdőszobába, hogy megmossam az arcomat, de ez sem segített. Mintha ragasztó zárta volna össze a szemhéjamat. Apám, aki a Hádászá Egészségügyi Központ orvosa volt, azonnal az ügyeletre vitt, ahol hosszas vizsgálódás után… Tovább Vakság helyett rendezői karrier

A történetem 1972-ben kezdődik. Akkoriban elszánt, bár kissé zavarodott egyetemista voltam. Még le is tartóztattak és rövid ideig fogva tartottak, amiért apartheid-ellenes megmozdulásokon vettem részt. Emellett spirituális tanítóként is működtem és egy indiai meditációt népszerűsítettem, de érdeklődtem a zsidóság színesebb irányzatai iránt is, melyek jobban felcsigáztak, mint a bár micvám előtt kapott unalmas hittanórák. Éppen… Tovább Az indiai meditációtól a zsidó otthonig

Indiában születtem egy perzsa zsidó családban. Kétéves koromban Angliába költöztünk, majd 18 évesen férjhez mentem, és Olaszországban telepedtem le. Ott ismertem meg a Chábád moz­galmat. A Rebbével 1977-ben találkoztam, amikor a férjem, Benyamin megbetegedett. Benyamin a Távol-Keletre utazott üzleti ügyben, és amikor visszatért Milánóba, láttam, hogy valami nincs rendben vele. Azt mondta, jól érzi magát,… Tovább A Rebbe és a távgyógyítás

Rabbidinasztiából származom, így természetes volt számomra, hogy én is a rabbipályát vá­lasztom. Először az angliai Gateshead jesivában tanul­tam, majd az izraeli Kfár Chá­szi­dimban és a Mir jesivában. Ezt követően hazatértem Dél-Afrikába, és édesapám nyomdokaiba lépve én is rabbiként helyezkedtem el. Fontos volt azonban a számomra, hogy megőrizzem ideológiai függetlenségemet, eh­hez azonban anyagilag is füg­get­lenné kellett… Tovább Nukleáris reakció

Bár gyermekként vallásos nevelést kaptam, később csak világi tanulmányokat végeztem és csupán az esküvőm után kezdtem el komolyabban érdeklődni a zsidóság iránt. Egy idő után Stamford Hillbe, London egyik hászid negyedébe költöztünk a feleségemmel. A feleségem pszichológiát oktatott, én pedig zsidó történelemből és irodalomból doktoráltam. A Rebbével 1973-ban találkoztam először, amikor egy hónapot New Yorkban… Tovább A zsidóság nem nehéz!

A Massachusetts állambeli Wor­ces­terben nőttem fel. Chá­bád ál­talános iskolába jártam, így már korán megismerkedtem a hászid tanításokkal. A bár mic­vám alkalmával az egyik ta­ná­rom, Velvel Konikov rabbi el­vitt magával a Rebbéhez. Azt a ta­lálkozót sohasem fogom elfelejteni. Miután visszatértem Worcesterbe, elhatároztam, hogy a Reb­be hászidja leszek. Ez 1967-ben történt, a hatnapos háború idején, amikor a… Tovább Miért kell mindig imakönyvből imádkozni?