Nehéz körülmények közé születtem. Vilniusban jöttem a világra 1941-ben, a második világháború közepén, mindössze két héttel azelőtt, hogy megkezdődtek volna a német bombázások. A veszély miatt nehéz volt összegyűjteni a minjent a körülmetélésemre, mert az emberek féltek az utcára lépni. A szüleim kénytelenek voltak egy időre árvaházba vinni, mert menekülniük kellett a nácik elől. Apám… Tovább Nincs félmegoldás

A legtöbb Jeruzsálembe látoga­tó turista megismerkedik a családunk nevével, mert megtekintik az a helyet, ahol egykor a Mandelbaumok háza állt. Az épületet 1948-ban, a függetlenségi háború alatt rombolták le és határállomást hoztak létre a hely­színen. 1967-ben, a város egye­sítését követően a kaput meg­szüntették, de a mai napig fontos történelmi és turisztikai hely­szín maradt. Egykor mi… Tovább Az Izrael-ellenes zsidó professzor

Az alábbi események 1958-ban zajlottak, amikor huszonnégy éves voltam. A Yeshiva University-n tanultam rabbinak, Joseph Ber Soloveitchik rabbi ve­zetése alatt, aki nagyon fontosnak tartotta, hogy a hallgatói katonai szolgálatot teljesítsenek. Úgy vélte, hogy a haza védelmével kell viszonoznunk mindama jót, amit a zsidó nép az Egyesült Államoktól kap. Ő vezette be azt a szabályt, hogy… Tovább Le tudja tenni a repülőgépet?

 1926-ban születtem az oroszországi Kurszkban. Bár ekkor már a bolsevikok irányították az országot, a szüleim minden nehézség ellenére képesek voltak zsidó nevelést biztosítani a számomra. Tízéves koromban a szüleim kivándorlóvízumhoz jutottak, és az akkor még brit fennhatóság alatt álló Palesztinába költöztünk, így a Szentföldön folytattam a tóratanulást. 22 éves voltam, amikor kikiáltották a független… Tovább A lottónyeremény

A szüleim holokauszttúlélők voltak Fehéroroszországból. Én egy hontalanok táborban születtem, nem sokkal a háború után. Vallásos szellemben nevelkedtem és a jiddis volt az anyanyelvem. 1950-ben az Egyesült Államokban telepedtünk le. Jesivában tanultam és tfilinben imádkoztam. A hatvanas évek közepére felhagytam a vallásos életvitellel. Először a színészettel próbálkoztam, majd jogot kezdtem tanulni a New York-i Állami… Tovább A Rolling Stonestól a tfilinig

A hatvanas években radikális bal­oldali aktivista voltam és egy há­borúellenes forradalomért küz­döttem. Azonban, miután találkoztam a Rebbével, egészen más irányt vett az életem. Gyerekként sokszor inzultáltak, és hamar rájöttem, hogy ennek lehet valami köze ahhoz, hogy zsidó vagyok. Akkor döntöttem el, hogy minden erőmmel a diszkrimináció ellen fogok küzdeni. Amikor beiratkoz­tam a Rochesteri Egyetemre, beléptem… Tovább Éljen a forradalom!

Apám, Chaim Gutnick rabbi a második világháború elől menekült Ausztráliába, így én már ott születtem. Rabbinikus munkája során apám elsősorban a Rebbe útmutatásaira támaszkodott. Alább az általa elmesélt történetekből idézek fel néhányat. 1965-ben apám ellátogatott a Rebbéhez. Elpanaszolta neki, hogy bár tehetséges szónoknak tartják, nagyon sok meghívást kap és beszédeivel egyaránt képes megnevettetni vagy könnyekre… Tovább Egyetlen tett többet ér ezer szónál

1970-ben, amikor a Buffalo Egyetem hallgatója voltam, eljártam Noson Gurary rabbi zsi­dó misztikáról szóló előadásai­ra. Gurary rabbi elintézte, hogy néhány társammal együtt Crown Heightsban töltsünk egy hosszú hétvégét. Akkoriban tipikus asszimilált amerikai zsidó fiatal voltam, vállig érő hajjal. Így nem csoda, hogy igencsak kilógtam a Rebbét hallgató tömegből, amikor ellátogattam egy fárbrengenre. Mindenki más fekete… Tovább Egyetemi kreditek jesivatanulmányért

1986-ban mentem férjhez. Minden vágyunk egy gyermek volt, de öt éven keresztül nem sikerült teherbe esnem. Természetesen orvoshoz fordultunk, de a vizsgálatok során nem találtak semmilyen rendellenességet. Nem tudták megmondani, hogy miért nem leszek állapotos. Ekkor az egyik barátunk, Judah Wernick, azt ajánlotta, hogy menjünk el a Lubavicsi Rebbéhez, és kérjük az áldását. Nem tetszett… Tovább Egy csodálatos ájulás

Üzletember vagyok és gyártulajdonos. Az alábbi történetből kiderül, hogy a családom miért hozta meg azt a minden logikát nélkülöző és látszólag hibás döntést, hogy az izraeli textiliparba fektessünk. Egyértelmű volt, hogy csak veszteségre számíthatunk. Miért döntöttünk így? Azért, mert a Rebbe ezt kérte tőlünk, mi pedig az ő követői voltunk. Az üzlet pedig, minden előzetes… Tovább Egy kudarcra ítélt vállalkozás sikere

1990-ben Torontóba hívtak, hogy egy női konferencián tartsak beszédet. Útban hazafelé átutaztam New Yorkon, és úgy döntöttem, hogy ellátogatok a Rebbéhez, aki éppen egydollárosokat osztogatott, hogy jótékonyságra buzdítsa az embereket. Hatalmas sor fogadott, de beálltam, mert egy bizonyos ember számára mindenképpen áldást akartam kérni. Amikor rám került a sor, elmondtam, kinek szeretnék áldást kérni. A… Tovább Három dollár három megmenekülésért

Lubavicsi családban nőttem fel. A családom már nemzedékek óta a Chábád közösséghez tartozik, így igen közeli kapcsolat­ban álltunk a Rebbével. A Rebbe mindenről tudott, ami a családunkban történt, így igazi apafigura volt a számunkra. Miután 1960-ban a New York-i Chábád jesivában rabbivégzettséget szereztem, eljegyeztem áldott emlékű feleségemet, Esthert. 1961-ben Brazíliába költöztünk. Először két éven keresztül… Tovább A hosszútávú áldás

A New Jersey állambeli New­ark­ban születtem, itt szolgáltak a szüleim az előző Rebbe küldöttjeiként. Ez a küldetés töltötte ki az egész életüket, így olyan légkörben nőttem fel, melynek középpontjában mások szolgálata és a Rebbével ápolt közeli kapcsolat állt. Tudatában voltam annak, hogy a Rebbe áldásai, tanácsai és útmutatása határozza meg a mindennapjainkat. Emlékszem, gyerekkoromban a… Tovább A tasmán angyal

1989-ben egy barátom, Marvin Ashendorf megkérdezte, hogy hallottam-e már a Shamir Amerikai Barátai nevű szervezetről, mely zsidó könyveket adott ki, majd csempészett a Szovjetunió­ba, ahol tilos volt a zsidó vallással kapcsolatos kiadványok publikálása. A szervezet éppen egy adománygyűjtő gálára készült, és a barátom azt kérte, hogy legyek én a díszvendégük, hogy a kapcsolataimnak köszönhetően újabb… Tovább A tfilin, amit a Rebbe vásárolt

1947-ben születtem Magyarországon, holokauszttúlélő családban. A szüleim minden hozzátartozójukat elvesztették. A háború után házasodtak össze, és a Bonyhád melletti Zombán telepedtek le, ahol vegyesboltot üzemeltettek, de az antiszemitizmus és a kommunista hatalomátvétel miatt hamar a költözés mellett döntöttek. Apám ezt követően Újpesten kapott rabbiállást. 1956-ban, a forradalom alatt sikerült elhagynunk az országot. Először Ausztriába, majd… Tovább A kiégés ellenszere

1947-ben születtem Kisvárdán. A kommunista rendszer miatt nem volt könnyű az élet, különösen nem a vallásos zsidók számára. 1965-ben azonban, amikor 17 éves voltam és gimnáziumba jártam, egy New Yorkban élő ismerős segítségével sikerült elhagynom az országot. Küldött egy meghívólevelet, melyben hamisan azt állította, hogy ő a nagybeteg nagybátyám, akinek mindenképpen az én segítségemre van… Tovább Kisvárdáról Miami Beachre

Négyéves voltam, amikor a szü­lőfalum, a romániai Gura Humorului zsidó közösségét Transzisztriába deportálták. A legtöbbjüket meggyilkolták, a nagymamám is ott halt meg. A család többi része azonban megmenekült, majd 1950-ben, nem sokkal a bár micvám előtt, sikerült elmenekülnünk Romániából, és Izraelben telepedtünk le. Izraelbe érkezésünk után a szüleim, akik vizsnici hászidok voltak, azonnal jesivát kezdtek… Tovább „A döntés a te kezedben van”

Brooklynban, egy igazi amerikai családban nőttem fel. Tudtuk persze, hogy zsidók vagyunk, de teljes mértékben átvettük az amerikai életstílust. Számomra ez elsősorban a sok baseballozást jelentette. Főiskolás koromban olyan neves csapatokban játszottam, mint a Boston Red Sox és a Pittsburgh Pirates. Karriert azonban nem építettem, mert ez éppen az amerikai történelem egyik legviharosabb időszakában történt,… Tovább Nagy Isten egy kis szobában