A Tóra e heti szakaszában többek között megtudjuk, hogy az áldozatokat csak a Sátorban (vagy utódjában, a jeruzsálemi Templomban) lehet bemutatni.
Most szombaton a Tóra két szakasza, az Ácháré mot és a Kedosim szakasza került felolvasásra, melyben az áldozatok bemutatása is részletezésre kerül. A Lubavicsi Rebbe tanítása pedig a szakasz következő mondatán alapul: „Izrael fiai vigyék vágóáldozataikat el az Örökkévalónak.” (3Mózes 17:5.)
Más tényleg nem tetszik az Örökkévalónak?
A Tóra tiszteletet tanúsít az állatok élete iránt, míg az állatáldozatok felajánlása Neki ezzel ellentétesnek tűnik. Még ha nem is állatáldozatról beszélünk, miért kérne bennünket Isten arra, hogy bármilyen értékes vagyontárgyunkat elégessük és minden kézzelfoghatót haszon nélkül? Továbbá, miért csak az áldozatokra utal úgy a Tóra, mint Istennek „tetsző” dolgokra? Hiszen bármely parancsolat teljesítése bizonyára tetszik Neki!
A válasz az, hogy az áldozatok éppen azért tetszenek Istennek ennyire, mert az egyetlen lehetséges ok, amiért felajánljuk őket, az az Ő akaratának teljesítése.
Más parancsolatok esetében szerepet játszhat valamiféle „hátsó szándék” is. Mivel az áldozás aktusa egyenesen szembemegy a logikával, az önös érdekek ki vannak zárva. Ez nyilvánvalóan az önös érdek sokkal magasabb szintű kizárása, mint azt bármely más parancsolat elvárná tőlünk.
Az áldozatok logikátlannak tűnnek
Megszokott napi imáink a Sátorban felajánlott áldozatok megfelelői. Az áldozatokhoz hasonlóan logikátlannak tűnhet, hogy értékes időnket imádkozásra „pazaroljuk”, amikor valójában „tehetnénk” is valamit, akár szent cselekedeteket, például a Tóra tanulmányozását vagy valamilyen „gyakorlati” parancsolat teljesítését.
Pedig éppen azáltal, hogy értékes időnket és koncentrációnkat semmi másra nem fordítjuk, mint hogy közelebb kerüljünk Istenhez, a legmélyebb, legbensőségesebb módon tudunk kapcsolódni Hozzá.
Kívánunk békés szombatot, gut sábesz!
A Lubavicsi Rebbe Napi bölcseletek című munkája alapján. (Likuté Szichot, 32. kötet, 1–5. o.)
A Rebbe előző heti tanításainak sorozatát az alábbi hetiszakasz címeire kattintva is elolvashatja:
Korách ∇ Slách ∇ Beháálotchá ∇ Nászó ∇ Bámidbár ∇ Böhár ∇ Cáv ∇ Chukát ∇ Bálák ∇ Mátot-Mászé ∇ Dvárim ∇ Váetchánán ∇ Ékev ∇ Röé ∇ Softim ∇ Ki técé ∇ Ki távó ∇ Nicávim ∇ Vájélech ∇ Háázinu ∇ Vözot hábráchá ∇ Brésit ∇ Noach ∇ Lech löchá ∇ Vájérá ∇ Chájé Szárá ∇ Toldot ∇ Vájécé ∇ Vájislách ∇ Vájésev ∇ Mikéc ∇ Vájigás ∇ Vájchi ∇ Smot ∇ Váérá ∇ Bo ∇ Bösálách ∇ Jitró ∇ Mispátim ∇ Trumá ∇ Tecáve ∇ Ki tiszá ∇ Vájákhél–Pekudé ∇ Vájikrá ∇ Cáv ∇ Smini ∇ Tázriá–Mecorá
A borítókép illusztráció.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.