Jákob, Ráchel és Lea története nem csupán családi dráma, hanem mély emberi és spirituális tanítás a féltékenység helyes kezeléséről.

Most szombaton a Tóra Vájécé szakasza került felolvasásra, amiben Jákob két feleségének féltékenységéről is olvashatunk. A Lubavicsi Rebbe tanítása pedig a szakasz következő mondatán alapul: „Midőn Ráchel látta, hogy ő nem szült Jákobnak, irigykedett Ráchel az ő nővérére.” (1Mózes 30:1.)

Jákob érkezése Páddán-Áromba

Páddán-Áromba érkezve Jákob a város szélén, egy kútnál találkozott Ráchellel, Lábán fiatalabb lányával. A lány apja juhait terelgette, és első pillanattól nyilvánvalóvá vált a kölcsönös vonzalom. Ráchel hazavezette Jákobot, bemutatta apjának, Lábán pedig hamar rábízta az állatait, megelégedve szorgalmával és jellemével.

Szerelem 7 év szolgálatért

Jákob Ráchel kezét kérte Lábántól, cserébe 7 év szolgálatot ajánlva. A Tóra tanúsága szerint számára „ezek a napok olyanok voltak, mint néhány év, hiszen szerette őt”.

Ám Lábán csalárd módon az utolsó pillanatban Leát, a nővért adta hozzá feleségül. Csak ezután engedte meg, hogy Ráchelt is elvegye, további 7 év munkáért.

Családi dinamika: a féltékenység két arca

Lea egymás után négy fiúnak adott életet, miközben Ráchel hosszú ideig nem foganhatott meg. Ez a helyzet mély érzelmi feszültséget szült a testvérek között, és a Tóra különös hangsúlyt fektet arra, hogyan élte meg mindezt Ráchel.

„Midőn Ráchel látta, hogy ő nem szült Jákobnak, irigykedett Ráchel az ő nővérére…”

Romboló féltékenység, amikor a másik sikere fáj

A hétköznapi féltékenység gyakran abból fakad, hogy valaki más eredményeit saját értékünk csökkenéseként éljük meg. Ez a fajta irigység önpusztító, mert félelemből és bizonytalanságból táplálkozik.

A konstruktív féltékenység viszont felemel

Ráchel féltékenysége azonban egészen más természetű volt. Nem nővére gyermekei bántották, hanem az a felismerés, hogy Lea érdemei nagyobbak lehetnek az Örökkévaló szemében. Ez a fajta féltékenység nem lerombol, hanem felemel: arra ösztönöz, hogy mi magunk is fejlődjünk, jobbá váljunk.

A Bölcsek szerint a tóratudósok közötti féltékenység is ilyen pozitív erő, olyan versengés, amely a bölcsesség gyarapítására sarkall.

A történet arra emlékeztet, hogy a féltékenység nem minden esetben káros. Ha nem másokkal akarunk versenyezni, hanem a saját jobb verziónkkal, akkor ez az érzelem valódi spirituális növekedéshez vezethet.

Kívánunk békés szombatot, gut sábesz!

A Lubavicsi Rebbe Napi bölcseletek című munkája alapján. (Likuté Szichot 20. kötet 114. old.)

A Rebbe előző heti tanításainak sorozatát az alábbi hetiszakasz címeire kattintva is elolvashatja:

KoráchSláchBeháálotcháNászóBámidbár Böhár CávChukátBálák Mátot-Mászé Dvárim Váetchánán ÉkevRöéSoftimKi técéKi távóNicávimVájélech HáázinuVözot hábrácháBrésitNoach Lech löcháVájéráChájé SzáráToldot

A borítókép illusztráció, amit Yitzchok Schmukler készített.

Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.