A Tóra e heti szakasza többek között az aranyborjú rettenetes bűnéről szól.
Most szombaton a Tóra Ki tiszá szakasza került felolvasásra, melyben leírásra kerül az aranyborjú bűne is. A Lubavicsi Rebbe tanítása pedig a szakasz következő mondatán alapul: „Hoztak égőáldozatokat és odavittek békeáldozatokat [az aranyborjúnak].” (2Mózes 42:6.)
Az aranyborjú bűne bár rettenetes, mégis lehetőség rejlik benne
Hogyan lehetséges az, hogy az emberek, akik tanúi voltak Isten csodáinak és megtapasztalták kinyilatkoztatását a Szináj-hegyen, ilyen hamar égbekiáltó vétket követtek el? Igaz, hogy csak néhányuk volt bűnrészes, de a bűn súlyossága összehasonlíthatatlanul nagy ahhoz képest, hogy nem sokkal korábban milyen spirituális magasságokba tudtak emelkedni.
A Talmud bölcsei ezért azt tanítják nekünk, hogy a zsidók ekkor valóban képtelenek voltak vétkezni. Azért, hogy olyan spirituális magasságokba tudjanak felemelkedni, melyeket csak a megtérés útján lehet elérni, Isten „kényszerítette” rájuk az egész eseményt. A megtérés útját nem mi választjuk, hiszen senki sem vétkezhet akaratlagosan. A megtérés csak azután lehetséges, ha letértünk az Isten-i tudatosság útjáról, ami lehetővé teszi, hogy a rossz felé tereljenek bennünket.
Ennek fényében mindannyian úgy tekinthetünk múltbeli vétkeinkre, mint lehetőségekre, amelyek révén olyan spirituális magasságokba juthatunk, ahová másképp nem tudnánk felemelkedni.
Kívánunk békés szombatot, gut sábesz!
A Lubavicsi Rebbe Napi bölcseletek című munkája alapján. (Likuté Szichot, 16. kötet, 412–413. o.)
A Rebbe előző heti tanításainak sorozatát az alábbi hetiszakasz címeire kattintva is elolvashatja:
Korách ∇ Slách ∇ Beháálotchá ∇ Nászó ∇ Bámidbár ∇ Böhár ∇ Cáv ∇ Chukát ∇ Bálák ∇ Mátot-Mászé ∇ Dvárim ∇ Váetchánán ∇ Ékev ∇ Röé ∇ Softim ∇ Ki técé ∇ Ki távó ∇ Nicávim ∇ Vájélech ∇ Háázinu ∇ Vözot hábráchá ∇ Brésit ∇ Noach ∇ Lech löchá ∇ Vájérá ∇ Chájé Szárá ∇ Toldot ∇ Vájécé ∇ Vájislách ∇ Vájésev ∇ Mikéc ∇ Vájigás ∇ Vájchi ∇ Smot ∇ Váérá ∇ Bo ∇ Bösálách ∇ Jitró ∇ Mispátim ∇ Trumá ∇ Tecáve
A borítókép illusztráció. AI kép.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.