Szombaton sokan a korábban elkészített és melegen tartott sóletet szoktak fogyasztani. Most eláruljuk, mik azok a tények, melyeket mindenképpen érdemes tudni az ételről. 

A zsidó hagyományoknak megfelelően, sokan semmiféle tüzet nem használnak szombaton. Ám a meleg étel ezen a napon is jól esik, erre pedig nagyszerű alternatíva a már szombat előtt elkészített és folyamatosan melegen tartott sólet

Mit kell tudni a sólet elkészítéséről?

Micva szombaton a nap tiszteletére meleg ételt fogyasztani. Ezt a parancsolatot sok helyen a szombat előtt elkészített és folyamatosan melegen tartott sólettel szokás teljesíteni. A sólet azonban nemcsak szívet-lelket melengető étel, hanem a Szóbeli Tan fontosságának megtestesítője is.

Hisszük, hogy Mózes „két” Tórát kapott a Szináj-hegyen: az Írott Tanként ismert öt könyvet, illetve azt a szóbeli hagyományt, melyet rögzítéséig szájhagyomány útján adták egymásnak tovább nemzedékről nemzedékre.

A karaita zsidók a mainstream zsidósággal szemben elutasítják a Szóbeli Tant (Misna), és kizárólag a leírt szöveget, az Írott Tant (Tóra) tekintik követendőnek. Ennek megfelelően semmiféle tüzet nem használnak szombaton, sötétben ülnek és hideg ételt esznek, holott a Szóbeli Tanból kiderül, hogy a hetedik nap bejövetele előtt meggyújtott tüzet használhatjuk világításra és melegítésre is. Így válik a sólet annak bizonyítékává, hogy elfogadjuk és követjük a Szóbeli Tant, mely a Tóra szerves része, és ugyanúgy a Szináj-hegyről származik, mint maga Mózes öt könyve.

Ezeket a szabályokat érdemes betartani az étel főzése közben 

Az askenázi zsidók sóletje babot, árpát, húst, tojást, krumplit tartalmaz, míg a szfárádi dafina vagy chámin a hús és a tojás mellett rizst és számunkra egzotikus fűszereket sorakoztat fel. Bár a hozzávalók változhatnak, a lényeg ugyanaz: a szombat előtt megfőzött ételt egészen másnap délig, a második szombati étkezésig melegítik és akkor tálalják fel forrón. Hogy hogyan? Ezt mutatja be a chabad.org írása:

Először is, nem hagyhatjuk a nem teljesen megfőtt ételt nyílt tűzön, csakis olyan helyen, ahol nem áll fenn annak a veszélye, hogy véletlenül állítani próbálunk a hőmérsékleten. Ezt manapság többnyire elektromos melegítőlappal érjük el, régebben elkotorták a kemencében a szenet vagy hamuval takarták le. Ez a tilalom eredendően csak nem teljesen (egyharmadig vagy félig) főtt ételre vonatkozik. De a biztonság kedvéért minden esetben így járunk el.

Fontos, hogy mindaddig, amíg a sólet a tűzön (melegítőlapon) van, nem keverhetjük meg az ételt, mert az már főzésnek minősülne (vannak, akik a fedőt sem veszik le a lábosról, amíg a tűzön van). Ha szeretnénk szedni a lábosból, akkor először le kell vennünk azt a tűzről. Bölcseink azt is kiemelik, hogy ha egyszer már levettük az ételt a tűzről, akkor csak abban az esetben tehetjük oda vissza, ha eredetileg is az volt a célunk, hogy visszategyük, az étel teljesen meg van főve és még nem hűlt ki, nem tettük át másik lábosba és folyamatosan kézben volt az edény vagy legalább a fülét fogtuk.

Így fogyasszuk 

Felmerülhet azonban a kérdés, hogy mit tegyünk, ha érzékeljük, hogy leég a sólet alja. Ebben az esetben adhatunk hozzá egy kevés vizet, amennyiben a sólet teljesen meg van főve és a vizet a szombat bejövetele előtt felforrósítottuk és azóta folyamatosan forró volt, a vizet közvetlenül a tartályból öntjük a tűzről levett edénybe és a sóletes lábos nem nyílt tűzön van. Érdemes figyelni arra is, hogy a húsos sóletből felszálló forró gőz ne érintkezzen a forró vizet tartalmazó forralóval, nehogy húsossá váljon a párve vízmelegítő. Egy másik megoldás lehet, ha a melegítőlap kevésbé forró részére húzzuk a sóletet, vagy még egy réteggel (például egy ráccsal) eltávolítjuk a lábost a hőforrástól.

További szabály, hogy nem sózhatjuk meg a lábosban a forró ételt, de ha már átszedtük egy tányérba, akkor megsózhatjuk. Mivel a fűszerek többnyire nem mennek át olyasfajta folyamaton, mint az asztali só, azokat csak kli slisiben, harmadik edényben adhatjuk az ételhez, vagyis egy második tálba is át kell szedni a sóletet ahhoz, hogy fűszereket adhassunk hozzá.

További magyarázatokat a sólettel kapcsolatban itt talál.

Érdemes a receptjeink közül is válogatni. Kattintgasson bátran:

Marokkói szchená

Hagyományos magyarországi sólet

Sólet helyett: sütőben sült töltött paprika

Pulykahúsos sólet kolbásszal 1.

Pulykahúsos sólet kolbásszal 2.

Sólet helyett: töltött paprika

Tbeet és dafina (marokkói és iraki sólet)

Etióp sólet

Vegán sólet

Sólet helyett: vörösboros marhaszelet

Sólet helyett: chilli con carne

A sólettel foglalkozó sorozatunkban további érdekességek és receptek várják. Részletekért kattintson ide.

Megszakítás