A hét évig tartó építkezés
1. A maga házát pedig építette Salamon tizenhárom évig, és bevégezte egész házát.
2. És építette a Libánon erdőházat: száz könyök a hossza, ötven könyök a szélessége és harminc könyök a magassága; négy sor cédrus-oszlopon és cédrusgerendák az oszlopokon.
3. És bepadlózva cédrussal felülről azon termek fölött, melyek az oszlopokon voltak: negyvenöt volt, tizenöt egy-egy sor;
4. meg gerendák három sorban, és nyílás szemben nyílással háromszor.
5. És mind az ajtók és ajtófélfák négyszögletesen gerendázva; nyílás pedig nyílásnak átellenében háromszor.
6. Az oszlopos csarnokot pedig készítette: ötven könyök a hossza és harminc könyök a szélessége, meg egy csarnokot előtte, oszlopokat és dobogót előtte.
7. A trón csarnokát is, ahol ítélt, az ítélet csarnokát készítette; bepadlózva volt cédrussal padlótól padlóig.
8. Háza pedig, melyben lakott, a másik udvarban a csarnokon belül, ugyane művű volt; meg házat készített Fáraó leánya számára, kit Salamon elvett, e csarnok módjára.
9. Mindezeket faragott kő méretei szerint való értékes kövekből, metszve fűrésszel belül és kívül, mégpedig az alapzattól a csúcskövekig, kívülről is egészen a nagy udvarig;
10. és alapozva értékes kövekkel, nagy kövekkel, tíz könyöknyi kövekkel és nyolc könyöknyi kövekkel;
11. felülről is faragott kő méretei szerint való értékes kövekkel és cédrussal.
12. A nagy udvart pedig köröskörül három sor faragott kőből és egy sor cédrus-gerendákból; így az Örökkévaló házának belső udvarát és a ház csarnokát is.
13. És küldött Salamon király, és elhozatta Chírámot Córból;
14. egy özvegyasszony fia az a Naftáli törzséből, atyja pedig Córbeli rézműves; tele volt azzal a bölcsséggel, értelemmel és tudással, hogy készíthessen minden művet rézből. Eljött Salamon királyhoz és elkészítette minden munkáját.
15. Alakította a két oszlopot rézből; tizennyolc könyök az egyik oszlop magassága és tizenkét könyöknyi fonal futja körül a második oszlopot.
16. S két oszlopfőt készített, hogy rátegye az oszlopok tetejére, rézből öntve, öt könyök az egyik oszlopfő magassága és öt könyök a másik oszlopfő magassága.
17. Hálómunkájú hálókat, láncmunkájú zsinórokat az oszlopok tetején levő oszlopfők számára hetet az egyik oszlopfőnek és hetet a másik oszlopfőnek.
18. És készítette a gránátalmákat, mégpedig két sort köröskörül az egyik hálóra, hogy betakarják az oszlopok tetején levő oszlopfőket, és ilyet készített a másik oszlopfő számára is.
19. Az oszlopok tetején levő oszlopfők – a csarnokban -liliom munkájúak, négy könyöknyiek.
20. Oszlopfők voltak a két oszlopon fölülről is közel a háló oldalán levő dudorodáshoz; a gránátalma pedig kétszáz volt sorokban köröskörül a második oszlopfőn.
21. És fölállította az oszlopokat a templom csarnokánál; fölállította a jobbról való oszlopot és elnevezte Jákhínnak és fölállította a balról való oszlopot és elnevezte Bóáznak.
22. Az oszlopok tetején pedig liliom munka volt. Vége volt az oszlopok munkájának.
23. És készítette a tengert öntött rézből; tíz könyöknyi volt egyik szélétől másik széléig köröskörül kerek, öt könyöknyi a magassága és harminc könyöknyi fonal futja azt körül.
24. Szélén alul köröskörül vadugorkák veszik körül, tíz könyöknyire kerítik be a tengert köröskörül; két sorban voltak a vadugorkák öntve annak az öntésével.
25. Állott tizenkét ökrön: három fordul északnak, három fordul nyugatnak, három fordul délnek és három fordul keletnek, a tenger pedig rajtuk volt felülről; valamennyinek hátulja befelé.
26. Vastagsága egy tenyérnyi, széle pedig olyan mint serleg szélének a munkája, mint a liliom virága; kétezer bátot fogad be.
27. És készítette a tíz talapzatot rézből; négy könyöknyi az egyik talapzat hossza, négy könyöknyi szélessége és három könyöknyi a magassága.
28. S ez a talapzat munkája: keretjeik voltak, mégpedig keretek az eresztékek között.
29. Az eresztékek között levő kereteken pedig oroszlánok, ökrök és kérubok, és így az eresztékeken is felülről; az oroszlánokon és ökrökön alul pedig csüggő munkájú füzérek.
30. Négy rézkereke volt az egyik talapzatnak, meg réztengelyei, a négy lábának pedig váll-lapjaik voltak; a medence aljára voltak öntve a váll-lapok, mindegyiknek oldalán füzérek.
31. Nyílása pedig a kördíszen belül fölfelé egy könyöknyi, nyílása kerek volt, talapzat munkájú, egy és fél könyöknyi; a nyílásán is faragványok voltak, kereteik pedig négyszögűek, nem kerekek.
32. És a négy kerék a keretek alján volt, a kerekek csapjai pedig a talapzatban; mindegyik keréknek magassága egy és fél könyök.
33. S a kerekek munkája olyan, mint a kocsikerék munkája, csapjaik, talpaik, küllőik és ágyaik mind öntött rézből.
34. És négy váll-lap volt mindegyik talapzatnak négy sarkán; magából a talapzatból voltak a váll-lapjai.
35. A talapzat tetejeképpen pedig egy fél könyök magasságú kerekség volt köröskörül; és a talapzat tetején a csapjai és keretei belőle magából voltak.
36. És bevésett a csapok síklapjaira és kereteire kérubokat, oroszlánokat és pálmákat mindegyiken levő térhez képest, meg füzérek köröskörül.
37. Ily módon készítette a tíz talapzatot: egy öntése, egy mérete, egy szabása volt mindannyinak.
38. És készített tíz rézmedencét; negyven bátot fogad be mindegyik medence, négy könyöknyi mindegyik medence, egy-egy medence egy-egy talapzaton, a tíz talapzat szerint.
39. És elhelyezte a talapzatokat: ötöt a háznak oldalára jobbról és ötöt a háznak oldalára balról; a tengert pedig elhelyezte a háznak jobb oldalára keletnek dél felé.
40. És készítette Chíróm az üstöket, a lapátokat és a tálakat; és végzett Chírám azzal, hogy elkészítse mind a munkát, melyet készített Salamon király számára az Örökkévaló házának.
41. Oszlopot kettőt; az oszlopok tetején levő oszlopfőgombot kettőt, hálót kettőt, hogy befödjék az oszlopok tetején levő két oszlopfőgombot;
42. gránátalmát négyszázat a két háló számára, két sor gránátalmát mindegyik hálóra, hogy befödjék az oszlopokon levő két oszlopfőgombot;
43. talapzatot tizet; medencét tizet a talapzatokra;
44. az egy tengert, meg a tenger alatt levő tizenkét ökröt.
45. A fazekakat, a lapátokat, a tálakat és mind az edényeket, melyeket készített Chírám Salamon király számára az Örökkévaló házának, csiszolt rézből.
46. A Jordán kerületében öntötte azokat a király, agyagos földben, Szukkót és Cáretán közt.
47. És úgy hagyta Salamon mind az edényeket felette nagy sokaságuk miatt: nem vizsgáltatott meg a réznek súlya.
48. És készítette Salamon mind az Örökkévaló házában levő edényeket: az arany oltárt, az asztalt, melyen rajta volt a színkenyér, aranyból;
49. a lámpásokat, ötöt jobbról és ötöt balról, a debír előtt, finomított aranyból; a bimbót, a mécseseket és a hamvvevőket aranyból;
50. a csészéket, késeket, tálakat, kanalakat és serpenyőket finomított aranyból; a sarkokat a belső háznak, a szentek szentjének ajtói számára, a háznak – a templomnak – ajtói számára aranyból.
51. És befejeződött mind a munka, melyet készített Salamon király az Örökkévaló házának; erre bevitte Salamon atyjának Dávidnak szentségeit: az ezüstöt, az aranyat és az edényeket, elhelyezte az Örökkévaló házának kincstárában.