7. 📖 XXI. – A transzcendens világ

Mi a reinkarnáció jelentése

Gilgulim – Reinkarnáció

 Mi a reinkarnáció jelentése

Nissan Dovid Dubov

Hittel teli válasz a nehéz „Miért?”-ekre

Életünk egyik legkomolyabb problémája a „miértek” keresése.

Ha krízissel, traumával, veszteséggel szembesülünk, ösztönösen az értelmét, a célját keressük. Ha higgadtan tudomásul vesszük, hogy talán sosem leszünk képesek megérteni a körülményeinket, az bénítólag hat ránk.

Az egyik mód, ami által a kabbala felfrissítheti hitünket, a reinkarnáció, a lélekvándorlás képzetének felvázolása. A Szentírásban nyílt utalással nem találkozunk e témában, bár a legnagyobb kabbalisták – az Árizál (Sáár hágilgulim, azaz „A renikarnáció kapuja” című művben) például – világosan kifejti a tanítás alapjait.

 

Visszatérés a földre a mulasztások jóvátételéért

A lélek örök, az isteni élet szikrája, ahogy Jób próféta mondja: „része az Örökkévalónak, onnan fentről”. A lélek már azelőtt létezik, hogy a testbe belépett volna, és él azután is, hogy a test nyugovóra tér. Minthogy a lélek eredetét a magasabb világokban kell keresnünk, van olyasmi, amit a lélek a testben el tud végezni, a mennyei világokban azonban nem. Már másutt bőven kifejtést nyert, hogy a teremtés célja az Örökkévaló lakóhelyévé tenni ezt a világot. A magasabb rendű világok ugyan dicsőségesebbek, ami a kinyilatkoztatás szintjét illeti, és a legjobb jutalmat kínálják a léleknek, miután az betöltötte földi célját, mégsem a mennyei világok a teremtés célja. Az Örökkévaló kívánsága az volt, hogy olyan világot teremtsen, amelyben az Ő jelenléte rejtőzködik, s a sötétség és a gonoszság diadalmaskodni látszik. Gyermekeit bízta meg azzal a feladattal, hogy otthont teremtsenek ebből a világból, s a lélek ezt a küldetést azáltal végzi el, hogy ragaszkodik a Tórához és a parancsolatokhoz.

A kabbalai magyarázat szerint a léleknek 613 csatornája van, melyek megfelelnek a test 248 testrésze és 365 véredénye összegének. E 613 csatorna révén érhető el az örök felmagasztosulás, ha mind a 613 parancsolatot betölti a lélek földi alászállásakor.

A léleknek rendszerint nem sikerül minden parancsolatot betölteni egyetlen alászállás alkalmával, s az Arizál szerint minden léleknek többször is újra testbe kell születnie, amíg mind a 613 micvát beteljesíti gondolattal, szóval és cselekedettel. Az előző fejezetben már érintőlegesen szó volt a Gehinnom révén elérhető megtisztulásról.

A lélek ott megtisztul, hogy felemeltethessék az Éden kertjébe. Miképpen lehet ezt a koncepciót kibékíteni a reinkarnáció, azaz a világunkba való visszatérés eszméjével? Kabbalista magyarázatok szerint mikor a lélek visszatér ebbe a világba, az a lélekrész, amit a Tóra-tanulás és a micvák felmagasztosítottak, nem reinkarnálódik, csak az a lélekrész tér vissza, amit az első inkarnáció nem érintett. Annak lehetségességét, hogy a lélek kettéválik, és egy része reinkarnálódik, hosszasan fejtegeti a kabbala. Az eredeti gondolat abból a tényből származtatható, hogy Ádám lelkében benne foglaltatott az összes jövendő lélek, és hogy Jákób lelkének 70 része volt, s azok tovább osztódtak az Izrael gyermekeinek 600 000 lelkévé. Ez az utóbbi 600 000 osztódott aztán tovább újabb 600 000-ré. Különféle reinkarnációk révén a léleknek azután minden része felmagasztosul, és amint a teljes lélek felmagasztosult, többé nem reinkarnálódik. Ez magyarázza azt a különös jelenséget, hogy egyesek bizonyos micvákban rendkívülien kitűnnek. Könnyen lehet, hogy az illető lelke éppen annak a micvának a kedvéért szállt alá újra.

A lélek reinkarnálódhat valamely konkrét feladat elvégzésére, adóssága megfizetésére, vétke jóvátételére. A reinkarnáció és a bűnök jóvátétele koncepcióját a kabbalisták igen jól dokumentálták.

 

A spanyol zsidók, az ókori bálványimádó
zsidók lelkeinek reinkarnációi

A leginkább izgalmas talán a lélekvándorlás tanulmányozása – korábbi generációk lelkei ezen a módon öltenek újra testet egy későbbi generációban, speciális körülmények közepette, melyek arra szolgálnak, hogy korábbi vétkeiket jóvátehessék. A példák százaiból vegyünk egyet, amit a Sááré tsuvá című műben ír le a szerző, Dovbér rabbi, a masodik lubavicsi Rebbe. Ha szemügyre vesszük a történelem egy szakaszát, a zsidók Spanyolországból való kiűzésének idejét (1492), elképedve állunk a kérdés előtt, hogy vajon miért jutott annak a generációnak az a rémisztő lehetőség, hogy döntsön a hitehagyás és a máglyán való elégettetés közt. Miért kellett a zsidó történelem e sajátos pontján zsidóknak ilyen rettenetes gyötrelmeket kiállniuk, vagy elmenekülniük az inkvizíció elől?

Dovbér rabbi a következőket írja erről: „Az első Szentély idején az Örökkévalót szolgálta a zsidóság, és nem vetette le magáról az ég igáját, kivéve néhány bálványimádó praktikát, ami után vágy emésztette őket, olyannyira, hogy alig 7000-en maradtak azok, akik nem hajtottak térdet a Baál-imádatnak Acháb király napjaiban. A bálványokat szolgáló királyok mindegyike nagy ember volt, mégis bemocskolta őket a bálványimádásnak ez az utálatos vétke. Mindezen generációk – emelkedett lelkek – nem jutottak el a jóvátételre és a lelkük felemeltetésére, csak az olyan bölcsek idejétől kezdve, mint Rási és Maimonidész, az olyanok idejéig, mint az Árizál: azaz a 4856. évtől (1096, Rási napjai) az 5333. esztendeig (1492, az Árizál ideje). Az Árizál határozottan kijelenti, hogy az ő idejében ért véget a pusztulásnak az az ötszáz esztendeje, ami a zsidó világot sújtotta addig. Azok a lelkek, akik ezrével és tízezrével áldozták fel magukat az Örökkévaló nevének megszentelésére minden generációban, mind az első Szentély idejének lelkei voltak. Az ő vétkük az volt, hogy bálványokat szolgáltak, a klipákat táplálták, s a jóvátétel az volt számukra, hogy az életüket adták az Örökkévaló nevének megszentelésére, egyszerű hittel, ami túllép minden logikán és filozófián.

Képzeljünk el egy olyan lelket, aki belépett a mennyei világok valóságába az első Szentély idején, és be volt szennyezve a bálványimádás súlyos vétkével. Az ilyen lélek nyilván nagyon is értékelte azt a lehetőséget, hogy alászállhat újra, és jóváteheti a hibáját. Bármiféle időleges szenvedés, még az élve elégettetés rémsége is megérte, hogy örök fölemeltetést nyerjenek. Így hát a lélek testbe szállt alá egy későbbi generációban, jóvátételre.

És bár a spanyol zsidók teste nyilván nem értette, miért éri őt ilyen tortúra, ami történt, az valójában ajándék volt, mert lehetővé tette az örök felemeltetést. A kabbalisták szokták felhozni, hogy a „reinkarnáció” (gilgul) szó számértéke azonos a cheszed (kedvesség) számértékével.

 

Reinkarnáció és kollektív, illetve személyes tragédiák

Mindazáltal az ilyen magyarázatoknak megvannak a maguk határai. Meg lehet-e magyarázni a holokauszt eseményeit? A lubavicsi Rebbe azon a véleményen volt, hogy bár a reinkarnáció eszméje segíthet megmagyarázni a holokauszt eseményeit, aligha tételezhetünk fel olyan rettenetes vétket, ami ilyen atrocitásokat hozott volna. Arrogancia volna az ilyen irgalom nélküli pusztításra és brutalitásra magyarázatot adni. Inkább foglaljuk el azt az alázatos álláspontot, hogy az ilyen tragédia túl van a megértésünk határain. A próféta szavaival:[1] „Mert az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és a ti útjaitok nem az én útjaim, úgymond az Örökkévaló.”

Bár nem magyarázható minden szenvedés a reinkarnáció tanával, szolgálhat azért segítséggel bizonyos tragédiák megértéséhez, amilyen például a hirtelen halál, balesetben, betegségben, háborúban. Lehetséges, hogy az illető lelkének erre a világra határozott időre kellett visszatérnie, hogy valami célt betöltsön, és mikor azt betöltötte, a lélek visszatérhetett örök lakóhelyére. Vigasztalást nyújthat olyan pároknak is, akiket lesújt a terméketlenség. Lehet, hogy az illető pár már beteljesítette a nemzés micváját, egy korábbi inkarnáció alkalmával, s ennélfogva nem szükséges, hogy újabb gyermekeik szülessenek a micva beteljesítésére. Ugyanakkor meg kell jegyeznünk, hogy a reinkarnáció körüli számítgatások senkit se tántorítsanak el családalapítási és gyarapítási kötelezettségeitől.

 

Az elrejtett dolgok az Örökkévalóé,
a kinyilatkoztatott dolgok a mieink

„Az elrejtett dolgok az Örökkévalóé, a mi Istenünké, de a kinyilatkoztatott dolgok a mieink és gyermekeinké mindörökké.”[2] Egyszerű hittel kell járnunk az Örökkévaló előtt, halandó tekintetünk határain messze túl van, hogy tudjuk, ki kinek a reinkarnációja lehet. Ugyanakkor nehéz időkben, különösen ha úgy érezzük, kicsúsztak a dolgok a kezünk közül, jó tudni, hogy minden részletesen kiterveltetett és elvégeztetett az isteni kaleidoszkópban.

Egy végső vigasztaló szó:

Sámuel könyvének egyik verse így szól:[3] „Mert meg kell halnunk, s úgy vagyunk, mint a földre omlott víz, amit össze nem szed senki. Isten sem vesz el lelket, hanem gondolatokat gondol arra, hogy el ne taszítsa magától az eltaszítottat.” Ezt a szakaszt idézi bátorításul Snéur Zálmán rabbi, hogy senki, akit a vétke elzár az Örökkévalótól, nem lesz örökre eltaszítva, s azt írja, hogy minden zsidó lélek visszatér végül az Örökkévalóhoz, akár ebben az inkarnációban, akár egy másikban.

 

[1] Jesájá 55:8.

[2] 5Mózes 29:28.

[3] 2Sámuel 14:14.

  • Küldés emailben

Fejezetek