Talmud

Bává Möciá 1. fejezet:

Árbá ámot – kinján chácér:
A talált tárgy megszerzési módjai

A Talmud szövege

Bává Möciá, 9. lap második oldalától

a 11. lap első oldalának közepéig

Misná:

מִשְׁנָה. הָיָה רוֹכֵב עַל גַּבֵּי בְהֵמָה וְרָאָה אֶת הַמְּצִיאָה, וְאָמַר לַחֲבֵירוֹ: “תְּנָהּ לִי“, נְטָלָהּ וְאָמַר: “אֲנִי זָכִיתִי בָּהּ” – זָכָה בָּהּ.

(a) Ha valaki éppen lovagol, és észrevesz egy földön fekvő, gazdátlan tárgyat, és odaszól egy közelben álló személynek: „Add ide azt a tárgyat!”, ha az utóbbi fölveszi a gazdátlan tárgyat, és azt mondja: „Magamnak szereztem meg”, akkor, noha nem ő vette észre először, a fölvevésével megszerezte azt, és a lovagló nem tarthat számot rá.

אִם מִשֶׁנְּתָנָה לוֹ אָמַר: “אֲנִי זָכִיתִי בָּהּ תְּחִלָּה” – לֹא אָמַר כְּלוּם.

(b) Ha azonban a fölvevő már átadta a tárgyat a lovasnak, és csak azután mondja, hogy „Én szereztem meg előbb!”, akkor valójában semmit sem mondott. Szavainak nincs következményük, és a lovagló megtarthatja a tárgyat. Mivel a gyalogos a tárgy fölvételekor nem mutatta ki szerzési szándékát, már nem kell neki elhinni, mikor azt állítja, hogy ő szerezte meg előbb. Sőt, még ha kijelentjük is, hogy mikor valaki egy másik ember nevében fölvesz egy gazdátlan holmit, a másik nem tarthat rá számot magától értetődően, ez esetben, azáltal, hogy fölvevő a holmit odaadja a lovaglónak, ajándékot ad neki.

* * *
Gömárá:

גְמָרָא. תְּנַן הָתָם: מִי שֶׁלִּיקֵּט אֶת הַפֵּאָה, וְאָמַר הֲרֵי זוֹ לִפְלוֹנִי עָנִי“, רַבִּי אֱלִיעֶזֶר אוֹמֵר: זָכָה לוֹ, וַחֲכָמִים אוֹמְרִים: יִתְּנֶנָּהּ לְעָנִי הַנִּמְצָא רִאשׁוֹן.

Máshol, a Péá című traktátus egyik Misnájában1 tanultuk: „Valaki, aki összeszedte a péát2 (ez az a termény, amit a Tóra törvénye szerint3 a gazdának a földje egyik sarkában learatatlanul kell hagynia, hogy a szegények gyűjtsék be), és azt mondotta: – Ím ezt a péát, amit begyűjtöttem, ennek és ennek a szegény embernek szánom. – Rabbi Eliezer azt mondja: az az ember, aki begyűjtötte a péát, a szegény embernek szerezte meg. Bölcseink azonban azt mondják, hogy a szegény nem szerezte meg a terményt, és az, aki begyűjtötte, köteles odaadni az első arra járó szegénynek.” Bármelyik szegény, aki először hozzájut a péához, megszerzi azt magának.

אָמַר עוּלָּא אֲמַר רַבִּי יְהוֹשֻעַ בֶּן לֵוִי: מַחֲלוֹקֶת מֵעָשִׁיר לְעָנִי,

E Misnát értelmezve, Jehosuá ben Lévi rabbi nevében mondotta Ulá: Ez a Rabbi Eliezer és a Bölcsek közti véleménykülönbség olyan esetre vonatkozik, amikor egy tehetős, a péá megtartására nem jogosult ember szedte össze a péát egy szegény ember képviseletében.

דְּרַבִּי אֱלִיעֶזֶר סָבַר: מִגּוֹ דְּאִי בָּעֵי מַפְקַר נִכְסֵיהּ וְהָוֵי עָנִי, וַחֲזֵי לֵיהּ – הָשְׁתָּא נַמִי חֲזֵי לֵיהּ, וּמִגּוֹ דְּזָכִי לְנַפְשֵׁיהּ – זָכֵי נַמִי לְחַבְרֵיהּ.

Rabbi Eliezer ugyanis azt állítja, hogy (1) mivel a tehetős ember, ha kívánja, kijelentheti, hogy minden tulajdonáról önként lemond, így aztán már szegénynek számít és akkor majd igényt tarthat rá a péára, mivel így ugyanolyan jogosult rá, mint bárki, és bizonyos értelemben most már jogosult a péára, noha egyelőre tehetős ember, és nincs joga megtartani. (2) És mivel ha kívánta volna, megszerezhette volna magának a péát, ezért más részére is megszerezheti.

וְרַבָּנַן סָבְרִי: חַד מִגּוֹ – אָמְרִינַן, תְּרֵי מִגּוֹ – לָא אָמְרִינַן.

Bölcseink azonban azt mondják: Egyetlen mivel-érvelést alkalmazhatunk, de kettőt már nem. Rabbi Eliezerrel ellentétben a Bölcsek azt állítják, hogy ez a migo („mivel…”) elve, azaz csak egyszer folyamodhatunk olyan fajta érveléshez, hogy mivel valami elméletileg megtörténhetett, azért tekintsük úgy, mintha meg is történt volna.

אֲבָל מֵעָנִי לְעָנִי – דִּבְרֵי הַכֹּל זָכָה לוֹ, דְּמִגּוֹ דְּזָכֵי לְנַפְשֵׁיהּ זָכֵי נַמִי לְחַבְרֵיהּ.

Ha azonban a péát egy szűkölködő gyűjtötte be egy másik szűkölködő részére, az esetben mindenki egyetért – Rabbi Eliezer és a Bölcsek is –, hogy az a szűkölködő, aki begyűjtötte a péát, megszerezte azt a másik szűkölködő részére, ugyanis ez esetben a „mivel” elvet csak egyszer alkalmazták: hiszen mivel megszerezheti magának a péát, megszerezheti azt másnak is.

[A Gömárá itt Rabbi Eliezer és a Bölcsek nézetkülönbségének értelmezése kapcsán más álláspontra helyezkedik:]

אֲמַר לֵיהּ רַב נַחְמָן לְעוּלָּא: וְלֵימָא מַר מֵעָנִי לְעָנִי מַחֲלוֹקֶת,

Ráv Náchmán mondotta Ulának: a Misnában szereplő nézetkülönbséget miért csak arra az esetre korlátozod, amikor a gazdag ember gyűjti a péát a szegény ember részére, miért nem mondja a tisztelt úr, inkább azt, hogy a nézetkülönbség még arra az esetre is vonatkozik, mikor a péát egy szegény gyűjti be egy másik szegény részére?

דְּהָא מְצִיאָה הַכֹּל עֲנִיִּים אֶצְלָהּ,

Ezt az ellenvetést, egy a Misnánkban felhozott másik eset elemzése által is alá lehet támasztani: Egy talált tárgy tekintetében nyilvánvalóan mindenki – akár gazdag, akár szegény –, úgy tekintendő, mint egy nélkülöző a péá tekintetében: tehát bárki megszerezheti, és senki sem formálhat külön jogot rá.

וּתְנַן: הָיָה רוֹכֵב עַל גַּבֵּי בְהֵמָה וְרָאָה אֶת הַמְּצִיאָה, וְאָמַר לַחֲבֵירוֹ: “תְּנָּהּ לִּי“, נְטָלָה וְאָמַר: “אֲנִי זָכִיתִי בָּהּ” – זָכָה בָּהּ.

És Misnánkban azt tanultuk: Ha valaki éppen lovagol, és észrevesz egy földön fekvő, gazdátlan tárgyat, és odaszól egy közelben álló személynek: »Add ide azt a tárgyat!«, ha az utóbbi fölveszi a gazdátlan tárgyat, és azt mondja: »Magamnak szereztem meg«, akkor, noha nem ő vette észre először, a fölvevésével megszerezte azt.”

1 4:9.

2 Háláchá: Aki valaki más részére gyűjtött péát. „Ha egy szegény ember, aki jogosult a péá begyűjtésére, a péát egy másik ember részére gyűjti be, és így szól: – Ez a péá ezé és ezé a szűkölködőé –, akkor a megnevezett szegény részére szerzi meg a péát. Ha azonban a péát begyűjtő ember gazdag, nem szerez jogot a péára a szegény képviseletében, hanem köteles odaadni az első arra járó szegénynek.” Bölcseink véleményére támaszkodva, rabbi Jehosuá ben Lévi magyaráztának megfelelően. (Maimonidész, A szegények járandóságainak törvényei 2:19.)

3 3Mózes 23:22.