Mose [Mózes] legeltette juhait az ő apjának, Jitrónak, Midján papjának; és elvezette a juhokat a puszta mögé és elérkezett Isten hegyéhez, Horevhez. És megjelent neki az Örökkévaló angyala tűzlángban a csipkebokor közepéből… Midőn látta az Örökkévaló, hogy odatér megnézni, szólította őt Isten a csipkebokor közepéből és mondta: … Ne közeledj ide, vesd le saruidat lábaidról, mert a hely, amelyen te állsz, szent föld az. (2Mózes 1-5)
A Tóra második könyvének első szakasza a Smot – „nevek”. A szakasz az Egyiptomba levonuló családfők nevét sorolja fel elsőként, innen a neve, majd zsidók rabszolgasorba döntéséről, illetve Mose gyermekkoráról esik szó. A fenti idézet abból az időszakból való, amikor az Egyiptomból elmenekült Mose apósa, a midjáni Jitró nyáját őrzi.
A Horev-hegynek több nevét is felsorolja a hagyomány, ezek közé tartozik például: hár HáElokim – Isten hegye, hár Szináj – Szináj-hegy. A Horev név szerepel néhány fejezettel az első említés után, amikor Mose vizet fakaszt a sziklából, valamint az aranyborjú története után, amikor a nép levette ékszereit.
Íme, én [az Örökkévaló] állok majd előtted ott a sziklán, a Horeven, üss a sziklára és kijön abból víz és majd iszik a nép. (2Mózes 17:6)
És levetették magukról Izrael fiai ékességüket Horev hegyétől. (2Mózes 33:6)
Legközelebb az összefoglaló jellegű ötödik könyvben találkozhatunk ezzel a névvel, amikor a nép megindul Kánaán földje felé:
Az Örökkévaló, a mi Istenünk szólt hozzánk a Hóreven… (5Mózes 1:6)
Néhány fejezettel később következik a tízparancsolat megismétlése, illetve az arra való visszautalás. Itt egyértelművé válik, hogy a Horev-hegy azonos a Szináj-heggyel, ahol a tóraadás történt, hiszen míg a tízparancsolat első leírásánál, a Smot könyvében a Szináj-hegy szerepel helyszínként, addig itt a Horev:
Legyenek készen a harmadik napra, mert a harmadik napon leszáll az Örökkévaló az egész nép szeme láttára a Szináj hegyére. (2Mózes 19:11)
De őrizkedjetek nagyon lelketek miatt, mert nem láttatok semmi alakot, amely napon szólt az Örökkévaló hozzátok a Horeven, a tűz közül… (5Mózes 4:15)
A későbbi könyvek (Zsoltárok, Királyok) is említik a Hár Horevet, többek között olyan helyként, ahol Élijáhu (Illés) próféta is megfordult. Arról azonban, hogy pontosan hol lehetett a hegy, semmit nem mondanak azon túl, hogy a Szináj sivatagában volt. Ennek megfelelően a Szináj-félszigeten több hegyet is azonosítanak vele. Többet szeretne tudni? Olvassa el sorizatunk Szináj-heggyel foglalkozó fejezetét.
zsido.com