És elment Jáákov Beér-Sevából és ment Cháránba. (1Mózes 28:10)
Ezzel a felütéssel kezdpdik a Vájécé hetiszakasz: Jáákov ősapa elindul Beer Sevából, ő is megteszi a Kánaán, vagyis Izrael Földje és a Chárán, másként Pádán-Árám közti utat, ahogyan elődei is megtették.
És fölkelt Jákob kora reggel, vette a követ, melyet feje alá tett és tette azt oszlopnak és öntött olajat a tetejére. És elnevezte azt a helyet Bét-Élnek; azonban Lúz volt a város neve azelőtt. (1Mózes 28:18-19)
A hagyományos magyarázat szerint a létrán, melyet Jáákov álmában látott, az ősapát Erec Jiszráelben őrző angyalok mentek fel, és a chuc lááreci, vagyis Izraelen kívüli őrangyalok jöttek le. Az eredetileg Luznak nevezett káaáni város a határ szerepét töltötte be. Jáákov álma után Bét-Élnek, vagyis Isten házának nevezte el a települést. A helyet már korábban is említi a Tóra, hiszen Ávráhám is itt állított oltárt az Örökkévalónak:
Onnan pedig tovament [Ávráhám] a hegyre, Bét-Éltől keletre és felütötte sátorát; Bét-Él volt nyugatról, Áj meg keletről. És épített ott oltárt az Örökkévalónak és hívta az Örökkévaló nevét. (1Mózes 12:8)
A Tánách, vagyis a zsidó Biblia ezek után is számos helyen említi a több szempontból is stratégiai helyen fekvő, valamint gazdag rituális hagyománnyal rendelkező Bét-Élt, mivel a próféták, Smuél (Sámuel), Élijáhu (Illés) és Elisa rendszeresen megfordultak ott. Ezen a helyen emelt Jeroveám király bálványt, és jóval később e környéken játszódott a makabeus szabadságharc számos epizódja, ami, a közelgő chanuka ünnepe miatt, igencsak időszerű számunkra.
A mai Bét-Él település nem messze fekszik attól a helytől, ahol a bibliai Bét-Él volt egykor. A Júdeai-hegyekben fekvő kisvárost 1977-ben alapították, lakói vallásos zsidók, akik a szomszédos Rámállá lakóitól gyakran szenvednek el támadásokat.
Kanyarodjunk vissza Jáákov ősapánkhoz, aki csak egy kis időre hagyta el Erec Jiszráelt, amíg feleséget talált magának. És ahogy az Országból kifelé menet csodálatos látomásban volt része a létrán fel- és lemenő angyalokkal, úgy a mostani, a Vájislách hetiszakaszban is angyallal találkozott a környéken:
Fölkelt azon éjjel [Jáákov], vette két feleségét, két szolgálóját és tizenegy gyermekét és átkelt a Jábók átkelőjén… És hátramaradt Jáákov egyedül; és tusakodott vele valaki a hajnal feljöttéig. Midőn ez látta, hogy nem bír vele, megérintette csípőjének forgócsontját; és kificamodott Jáákov csípőjének forgócsontja, amint tusakodott vele. És mondta: Bocsáss el engem, mert feljött a hajnal; de ő mondta: Nem bocsátlak el, hanem ha megáldottál engem. És az mondta neki: Mi a neved? És ő mondta? Jáákov. És az mondta: Ne Jáákovnak mondassék többé a te neved, hanem Jiszráélnek, mert küzdöttél Istennel, meg emberekkel és győztél… És elnevezte Jáákov a helyet Peniélnek: mert láttam Istent színről-színre és megmenekült lelkem. És fölsütött rá a nap, midőn elvonult Penuélnél… (1Mózes 32:23-32)
Ebben a néhány mondatban két névadással is találkozunk. Először Jáákov ősapa új nevet kap: Jiszráel, mely név később az egész, tőle származó zsidó népet, illetve az ő országukat is jelenti majd. A második név: Peniél, ahogy a 31. mondatban, vagy Penuél, ahogy az azt követő mondatban, és a többi forrásban is szerepel.
Ez a helység nem messze van Szukottól, a Jordán-folyó keleti partján, a Jábok-folyótól délre. A név egyik lehetséges jelenése: Isten arca – mivel Jáákov szemtől szembe látta ott az Örökkévalót. A bibliai Jábok-folyó valószínűleg azonos a Jordán második legnagyobb mellékfolyójával, melyet ma Náhr áz-Zárká, vagyis Kék-folyó néven neveznek Jordániában. A Jábokot később is említi a Tóra, illetve a Bírák-könyve (11:13) határfolyóként. Ezt keresztezve ért Jáákov feleségeivel, gyermekeivel, szolgáival és nyájaival együtt Szukotba, mely valószínűleg a ma Jordániában található Tel Deir Alla lelőhely közelében feküdt, egészen közel az izraeli határhoz. Itt könnyen kelhettek át a Jordánon, hogy végül Sechem városába érjenek, melyről egy későbbi alkalommal ejtünk majd szót.
Penuélből a Bírák és a Királyok korára város lett, és amikor Izrael északi királysága függetlenedett a polgári időszámítás előtti X. század harmadik harmadában, első királya, Jeroveám először Sechemben, majd Penuélben rendezte be udvarát:
Fölépítette Jeroveám Sechemet Efrájim hegységében és lakott benne; kiment onnan és fölépítette Penuélt. (I. Kir. 12:25)
Ekkor, Jeroveám királysága alatt ér össze Jáákov két történetének helyszíne, Bét-Él és Penuél:
Tanácsot tartott tehát a király és készített két arany borjút. Így szólt hozzájuk: Elég volt nektek Jeruzsálembe fölmenni; itt az istened, Izraél, a ki fölhozott téged Egyiptom országából! És elhelyezte az egyiket Bét-Élben, a másikat pedig Dánba adta… És készítette a magaslatok házát és papokká tett a nép minden részéből olyanokat, kik nem voltak Lévi fiai közül. Erre tartott Jeroveám ünnepet a nyolcadik hónapban, a hónap tizenötödik napján, azon ünnep szerint, mely Jehúdában volt, és fölment az oltárra; így tett Bét-Élben, áldozván a borjúknak, melyeket készített; ki is rendelte Bét-Élben a magaslatok papjait, kiket azokká tett. Fölment az oltárra, melyet Bét-Élben készített… hogy füstölögtessen; (I. Kir. 12:28-33)
Penuél pontos helye ma ismeretlen, csupán nagyjából, a többi, hozzávetőlegesen azonosítható helyszín alapján tudjuk meghatározni, hol lehetett.
zsido.com
