Sávuot alkalmából sok helyen virággal díszítik az otthonokat, illetve a zsinagógákat. Nem volt ez másként a régi Pesten sem, ahogyan arról már korábban beszámoltunk:
Apuka, meg Anyuka lementek a piacra, és összevásároltak egy csomó virágot és olajágat, de rengeteget. Azokat felhozták, és a festmények mögé dugdosták. A csillárt is körülvették virágokkal. Főleg az olajágakat hoztak, meg a pünkösdi rózsát. Emlékszem, tele volt velük a csillár. Az asztalt is feldíszítettük: az unokatestvéremmel kis csokrokat csináltunk, és mindenkinek a tányérja mellé tettünk egy kis csokrot, az asztalra pedig egy nagy csokrot. Ezeket a kis csokrokat megőriztük másnapra is, addig vízben tartottuk. Ezekre a kis csokrokra nagyon jól emlékszem, kis koszorúkat fontunk a virágokból.
Bár természetesen a tóraadásra való emlékezés az ünnep legfontosabb momentuma, és a Rebbe arra ösztönzött minden zsidót, férfit és nőt, felnőttet és gyereket egyaránt, hogy hallgassák meg a tízparancsolat felolvasását sávuot, a tóraadás ünnepén, érdemes e szokással is megismerkednünk.
A zsinagógák virággal és zöld ágakkal való díszítésének hagyományát legkorábban a Maharil (Jáákov ben Mose háLévi, 1365–1427) németországi rabbi említi, ő azt írja, hogy szokás volt füvet és illatos virágokat szórni a zsinagóga padlójára, hogy „megtiszteljék sávuot ünnepének örömét”. A hagyomány azonban ennél jóval régebbre, a babilóniai száműzetés korára is visszamehet, ugyanis a Chida (Chájim Joszef Dávid Azuláj rabbi, 1724–1806) egy ősi midrást idéz, mely szerint már a purimi történet idejében szokás volt a zsinagógákat virággal díszíteni a tóraadás alkalmából.
Az első említések nem adnak magyarázatot e hagyományra, ám a későbbi tóratudósok számos okkal hozakodtak elő, melyek e szokást életre hívhatták. A legismertebb ezek közül az, hogy az Örökkévaló figyelmeztette Mózest, hogy:
De senki ne menjen fel veled és senki ne mutatkozzék az egész hegyen; még juh és marha se legeljen ama heggyel szemben. (2Mózes 34:3)
A tóraadásra a sivatagban került sor, és az évnek ebben az időszakában már olyan szárazság van, hogy nemigen akad lelegelhető fű az állatok számára. Innen tudjuk, hogy csoda történt, és a Szináj-hegy és környéke virágba borult, és zöld növények takarták. E csoda emlékére ünnepeljük sávuotot zöld növényekkel.
A Talmud (Sábát 88b) az Énekek énekének következő mondatát értelmezi:
Orcái mint fűszeres virágágyak, illatszereket termők; ajkai liliomok, csepegve folyó mirhától… (5:13)
A szöveg ezt úgy magyarázza, hogy ahányszor az Örökkévaló kiejtett egyet a tízparancsolatból, az egész földet mennyei illat töltötte be. Vannak, akik ezzel magyarázzák, hogy illatos virágokat és növényeket használunk dísznek sávuotkor.
Mások szerint egy másik csodás eseményre emlékezünk akkor, amikor a zsinagógákat és az otthonokat fűvel és nádbugákkal díszítjük. Mózes ádár hónap hetedikén született. Amikor anyja három hónappal később már nem tudta tovább rejtegetni őt az egyiptomiak elől, egy kis kosárban elrejtette a Nílust szegélyező nád között. Ott talált rá Bátjá, Fáraó lánya. Ez a nap sziván hónap hetedike volt. Sávuot másnapja (a diaszpórában a második ünnepnap). Erre a csodára is emlékezünk tehát ezen a napon.
A Misnából (Ros hásáná 1:2) azt is megtudjuk, hogy az Örökkévaló sávuot ünnepén megítéli a földet, és eldönti, hogy mennyi gyümölcstermés lesz az adott évben. A sávuotkor a zsinagógát díszítő zöldellő faágak emlékeztetőül is szolgálnak, hogy imádkozzunk a fákért és a termésükért. Sávuotot az aratás ünnepének is nevezik (2Mózes 23:16), és emellett ez volt az az időpont, amitől fogva az első terméseket (bikurim) fel lehetett vinni a Szentélybe bemutatni az Örökkévalónak. Annak az emlékére is díszítjük virággal az ünnepet, hogy őseink virágokkal és zöld növényekkel díszítették a bikurimot tartalmazó kosarakat és a menetet vezető bikát is, amikor a Szentélybe igyekeztek, hogy bemutassák ezt az áldozatot.
Chág száméách – boldog ünnepet kívánunk!
zsido.com
Forrás: chabad.org
