A zsidó élet egyik legfontosabb területe a kóserság, a Tóra törvényei által meghatározott étkezési előírások megtartása. Az alábbiakban 20 alapvető fogalmat ismerhetnek meg a témában.

A kóser szó jelentése

A héber כשר kifejezés, amelyet a modern héber szabályai szerint kásernek ejtenek és a hangsúlyt a második szótagra helyezik, annyit tesz: megfelelő. Jelen esetben azt jelenti, hogy egy ételféleség megfelel a zsidó étkezési előírásoknak, alkalmas a fogyasztásra. Tágabb értelemben használják a vallási élethez szükséges tárgyak (pl. tóratekercs, tfilin, mezuza) esetében is, illetve a közbeszédben bármire, amelynek alkalmas, helyes voltáról (vagy annak ellenkezőjéről) nyilatkoznak.

Innen ered a kóserság

A kóserság alapvető törvényeit a Tórában találjuk. A 613 parancsolat közül mintegy harminc foglalkozik e témával. A szóbeli tan (Misna, Talmud), illetve a későbbi zsidó vallási irodalom művei további szabályokat, kiegészítéseket és szigorításokat tartalmaznak.

Nem minden hús kóser, de honnan lehet tudni, hogy melyek ezek?

A szárazföldi állatok közül csak azok fogyaszthatók, amelyek kérődznek és páros ujjú, hasított patájúak. Ide tartozik a szarvasmarha, a bárány, a kecske és az őzfélék. A halaknál a pikkelyek és az úszók megléte a kóserság feltétele.

Kóser hal például a ponty, a lazac vagy a szardínia, de nem kóser a harcsa vagy az angolna. A tenger gyümölcsei (rákok, kagylók, polipok, stb.) mind tiltottak.

A Tóra 24 olyan madárfajt sorol fel, amelyek fogyasztása tilos. Azok a madarak, amelyek nem szerepelnek ezen a listán, kóserek. A Misna három általános szabályt állapított meg a fogyasztható madarakkal kapcsolatban: legyen begye, könnyen eltávolítható zúzája és egy hátrafelé álló ujja. Ezen felül a ragadozó madarak fogyasztása is tilos.

Mivel nehéz megállapítani, hogy mely madárfajok azok, amelyek sohasem viselkednek ragadozóként, ezért a zsidó hagyományban nem ragadozónak tekintett fajokat fogadjuk el kósernek.

Ide tartozik a csirke, a kacsa, a liba, galamb és a pulyka, bár ez utóbbi esetében felmerültek kételyek.

 

Kóser-e a pulyka?

És, ha nem, akkor miért igen. Az Amerikai Egyesült Államokban minden évben november negyedik csütörtökén tartják a hálaadás ünnepét annak emlékére, hogy a katolikusok üldözése elől az újvilágba érkezett telepesek túlélték az első megpróbáltatásokat, és megvetették lábukat Amerikában. Ilyenkor minden amerikai pulykát eszik és sok zsidó is követi ezt a hagyományt. Ezzel kapcsolatban merül fel … Olvass tovább

 

Ízletes kóser sáska vacsorára

A válasz nem olyan egyszerű. A rovarok és bogarak nem kóserek, ám a Tóra (3Mózes 11:21-22) engedélyt ad bizonyos sáskafajták fogyasztására. A kóser fajták meghatározásának hagyománya azonban a legtöbb zsidó közösségben elveszett, ezért csak a jemeni zsidók, illetve a marokkói és tunéziai zsidók egy része fogyasztja, vagyis jobbára csak fogyasztotta az őseik által hosszú nemzedékek óta kósernek elfogadott fajtákat. 

 

Kóser gasztro: ropogós sáska-falatok (Bo)

Egy kis bibliai különlegesség a kísérletező kedvűek számára. A Bo hetiszakasz az Egyiptomot sújtó utolsó három csapással indul: sáskák, sötétség és elsőszülöttek halála. A sáska nemcsak az egyetlen kóser rovarfaj, de az egyetlen kóser állat, melyen keresztül csapás érkezett Egyiptomra. A többi, állatok által hozott csapásban (békák, tetvek, vadállatok) nem kóser élőlények szerepeltek. A Tóra … Olvass tovább

 

A kivétel, amely erősíti a szabályt

Alapvetően minden olyan élelmiszer, amely nem kóser állatból származik, nem kóser. A méz azonban kivételt képez ez alól. A méh nem tartozik a tiszta állatok közé, az általa termelt méz azonban fogyasztható. A méz ugyanis nem a méhekből származik, a méhek teste csupán átmeneti készítő- és tárolóhelyként szolgál a nektár számára. A méz a virágból származó kóser nektár, amely a méhek úgynevezett mézgyomrában válik mézzé. A tiszta, minden adalékanyagtól mentes méz tehát kóser.

 

Legyen édes évünk: méz a kóser konyhában

Ha mézről beszélünk, akkor a ros hásánái asztal mézbe mártott almája és mézbe mártott, kerek mazsolával gazdagított bárchesze jut azonnal eszünkbe. Ennél azonban többet is mond róla a zsidó hagyomány. A közelgő Ros hásáná alkalmából ezt az édes, aranyszínű táplálékot járjuk körül.   A DATOLYAMÉZZEL FOLYÓ ORSZÁG A „tejjel-mézzel folyó Kánaán” kifejezés ismerős lehet olvasóinknak. … Olvass tovább

 

A vágás jelentősége

A Tóra (5Mózes 12:21) a következőt mondja a kóser vágásról: „Vághatsz marhádból és juhaidból, melyeket az Örökkévaló neked ad, úgy, amint én neked parancsoltam”. A további részleteket Mózes szóban kapta meg az Örökkévalótól. Ezek lényege, hogy egy rendkívül éles késsel, gyors mozdulattal metsszék át az állat légcsövét és nyelőcsövét. A kóser vágás sok tanulást és gyakorlást igényel, ezért csak szakember, a sochet (sakter) végezheti. A halak nem igényelnek kóser vágást.

 

Lehet-e sakterságból diplomázni?

  Tisztelt Krisztián! A kóser élelmiszergyártás főszereplői a mesgiách, a kósersági felügyelő és a sakter, a kóser metsző. Ezeket – a sokszor fizikailag is megterhelő – feladatokat csak és kizárólag vallásos zsidó láthatja el, mert félő, hogy ha ő maga nem eszik kósert, akkor nem lesz elég körültekintő (Sulchán áruch, Jore déá 119. fejezet, Bömáre … Olvass tovább

 

Nem minden állatot kell kivéreztetni

„Semmi vért se egyetek minden lakóhelyeiteken, sem madárét, sem baromét” – áll a Tórában (3Mózes 7:26). Nem elég tehát a megfelelő módon elvenni az állat életét, ezt követően el kell távolítani a vérét. A vér legnagyobb része a vágás során távozik, ám nem az összes. Emiatt a vágást követő 72 órán belül áztatással és sózással szabadulnak meg a húsban maradt vértől. Egykor ez a háziasszonyok feladata volt, manapság azonban már kikóserolt húsok kerülnek az üzletek pultjaiba.

A vérképzésért felelős májra más szabály vonatkozik: nem elég a sózás és áztatás, kiégetéssel kell eltávolítani a vért.

A halak vére fogyasztható.

Mitől kóser a só?

A só mint ásvány természetesen kóser. A kóser só kifejezést arra a durva szemű sófajtára használják, amellyel az előbb említett kóserozást végzik. Ehhez először alaposan lemossák a húst, majd vízben áztatják legalább fél órán keresztül. Ezután leöblítik, majd minden oldalát besózzák és legalább egy órán át állni hagyják, majd háromszor alaposan lemossák. A kóser hús emiatt alapvetően már egy kissé sósan kerül a konyhába, tehát főzés közben kevesebb sót kell használni. 

 

A só szerepe a zsidó hagyományban: omlós csirke sóágyon

A só több helyen fontos szerepet tölt be a zsidó hagyományban, ennek a receptnek meg az alappillére.

 

Tejes-húsos

A kóserság további alapszabálya, hogy tejes és húsos ételek nem keveredhetnek egymással, sem a konyhában, sem a tányérunkon. A kóser ételeket ezért három csoportra oszthatjuk: tejes, húsos és párve. Ez utóbbi azt jelenti, hogy se tejes, se húsos összetevőket nem tartalmaz. A zöldségek és gyümölcsök mellett ide tartoznak a halak és a tojás is. Húsos és tejes étkezés között hat órát várunk, tejes és húsos étkezés között pedig általában fél órát.

Mutatjuk a párve körözött receptjét

A magyaros ízek kedvelőinek ez egy szuper recept, hiszen érzésre és ízre is pontosan olyan, mint az eredeti.

A hal valóban párve?

Valóban, ám mégsem szabad hússal együtt fogyasztani, mert a Talmud (Pszáchim 76/b) szerint ez káros az egészségre. Éppen ezért hal után új tányérokat és evőeszközöket veszünk elő, ha hússal folytatjuk az étkezést. A szfárádi zsidók gyakran tejes élelmiszerekkel sem keverik a halat, mert a hal és a hús kinézete meglehetősen hasonló lehet, és attól tartanak, hogy véletlenül húshoz adnak tejes összetevőt.

Zöldfűszerekkel sült omlós lazac

Nem egy macerás étel, viszont annál finomabb és még egészséges is.

A kóser konyha

A fentiek miatt egy kóser konyhában szigorúan elkülönítik a húsos és tejes élelmiszereket, melyeknek külön edényekben és külön sütőben kell készülniük, továbbá a mosogatás során sem keveredhetnek az edények. Emiatt egy kóser konyhának van egy tejes és egy húsos oldala. Ha mégis megtörténik a baj, az adott evőeszközt vagy edényt forró vízzel vagy kiégetéssel kóserolni lehet, ám nem minden alapanyag teszi ezt lehetővé. A közhiedelemmel ellentétben azonban külön hűtőszekrényre nincs szükség, elég a különböző élelmiszereket egymástól némileg elkülönítve tárolni.

A kósersági pecsétek

A kóser élelmiszerek csomagolásán ott találjuk a kósersági pecsétet, amelyet az adott üzemet felügyelő rabbi vagy szervezet állít ki. A világon több mint 1500 féle kósersági igazolás létezik. Bizonyos közösségek ragaszkodnak a saját rabbijuk vagy szervezetük által felügyelt termékekhez, mások megbíznak bármilyen jól ismert és megbecsült pecsétben.

Kóser edények, kóser konyhák – mire kell pecsét?

A Sulchán áruch (JD 122:9.) egyértelműen lefekteti, hogy a húshoz hasonlóan nem szabad kóser edényeket sem nem kóser helyen tartani, mert attól lehet tartani, hogy nem kóser étel főzésére fogják használni, vagy nem kóser edényekkel együtt forró vízben fogják elmosogatni (uo. 10.). Új edények vásárlása esetében nem áll fenn ez a probléma, meg lehet őket … Olvass tovább

Az ellenőr

A kóserságot felügyelő rabbik és szervezetek felügyelőt, héberül másgiáchot küldenek az élelmiszeripari üzemekbe, hogy személyesen ellenőrizzék a gyártási folyamatot és a felhasznált alapanyagokat. Bizonyos termékek állandó felügyeletet követelnek, más esetben pedig elég, ha a másgiách időnként megjelenik és ellenőrzi a termelést. A kóser éttermeket szintén másgiách felügyeli.

Kóser, kóserebb, legkóserebb

A kóserságnak több szintje létezik. Vannak rabbik és szervezetek, akik és amelyek nem követelnek meg különböző szigorításokat, mások pedig annál inkább. A glatt vagy mehádrin jelzőt feltüntető pecsétek azt jelzik, hogy a termék kósersága felé magasabb elvárásokat támasztanak, mind az alapanyagok, mind az ellenőrzés terén.

A jiddis glatt szó és héber megfelelője, a chálák annyit tesz, hogy sima. Alapvetően azon állatok húsára alkalmazzák, amelyek tüdeje teljesen simának bizonyult a vágás után, azaz nem találtak rajta betegségre utaló heget. Ha mégis találtak heget, akkor hozzáértő rabbival vizsgáltatják meg, aki eldönti, hogy a hús megengedett-e vagy sem. Ha a válasz igen, a hús megkapja a kósersági pecsétet, azonban már nem lehet glatt. Vannak, akik ezzel is megelégszenek, mások ragaszkodnak a glatt húshoz.

Magyar siker: elsőként kapott glatt kóser pecsétet a csengelei libamáj

A magyar kóser vágóhíd termékét az Izraeli Főrabbinátus látta el pecsétjével, így mostantól exportálni is lehet a kiváló minőségű, ízletes terméket Izraelbe. Most először kapott glatt kóser pecsétet a libamáj — írta a Jewish News Syndicate. Maga Szimcha Weiss, a főrabbinátus tagja látogatott el tavaly Magyarországra két libaügyi szakértő, Roei Ginon és Ari Z. Zivotofszky professzor … Olvass tovább

Mi az a zsidó tej?

A kóserságot nemcsak a húsnál lehet fokozni, hanem a tejnél is. Ideális esetben a tejtermékek előállítását már a fejéstől kezdve felügyelik. A másgiách jelenlétében fejt tejet cháláv jiszráelnek, zsidó tejnek nevezik. A nyugati világban megkövetelt élelmiszeripari előírások miatt gyakorlatilag nem lehetséges, hogy nem kóser állat tejét keverjék a tehén/bárány/kecske tejéhez, ezért több ortodox rabbi engedélyezte a kósersági felügyelet nélkül fejt tej fogyasztását és felhasználását, de abban egyetértenek, hogy amennyiben lehetőség van rá, mindenki igyekezzen cháláv jiszráelt beszerezni. A hászid közösségekben – kabalista személetük miatt – különösen ügyelnek arra, hogy csak cháláv jiszráelt fogyasszanak. A cháláv jiszráel jelentőségéről itt írtunk részletesen:

Kóser gasztro: hamis túrógombóc

A kóser étkezés törvényei megkövetelik, hogy csakis olyan tejet használjunk, melyet kóser állattól – tehéntől, báránytól, vagy kecskétől – fejtek. A tejtermékek előállítását másgiáchnak, vagyis szombattartó kósersági felügyelőnek kell ellenőriznie. Amennyiben az állat megfejését is ellenőrzi megfelelő ismeretekkel rendelkező, szombattartó zsidó, akkor azt a tejet, illetve a belőle készült tejterméket cháláv jiszráelnek, vagyis zsidó tejnek … Olvass tovább

Kinek fontos mindez?

A statisztikák szerint az EU-ban és az Egyesült Királyságban élő zsidók 34 százaléka tartja be valamilyen szinten a kóserság törvényeit. Ebből következik, hogy a kóser termékek piaca meglehetősen kicsi. Az Egyesült Államokban azonban sok nem zsidó is szívesen vásárol kóser termékeket, ezért rengeteg élelmiszeren találunk kósersági igazolást. A teljes népesség 21%-a nyilatkozott úgy, hogy rendszeresen vásárol kóser termékeket. A miértre 55% felelt úgy, hogy egészségesebb és biztonságosabb kóser élelmiszert fogyasztani. 38% azt mondta, hogy a párve termékeket keresi, mert azokban egészen biztosan nincs állati összetevő és így beilleszthető a vegán táplálkozásba. 16% pedig muszlim vallási meggyőződésére hivatkozott, amelynek étkezési előírásai sokban hasonlítanak a kóserságra.

A konyha lelke: fűszerek a zsidóságban I. rész – Fűszerek, amikkel nem főztek

Akármilyen nép konyháját tekintjük is, a fűszerek meghatározó szerepet játszanak az ízvilág kialakításában. A fűszerek lehetnek gyökerek, szárak, levelek, magok, kérgek, termések, származhatnak növényekből, gombákból vagy ásványi anyagokból, a lényeg, hogy illatuk, ízük, színük vagy egyéb tulajdonságuk (például tartósítás) révén kis mennyiségben az ételeinkhez adva jelentős változást érhetünk el általuk az elkészült fogásokban. A fűszereket … Olvass tovább

Peszách – egy másik dimezió

A kivonulás ünnepén felfordul a kóser konyha és egészen új szabályok lépnek életbe. Az ünnep nyolc (Izraelben hét) napja során tilos bármilyen kovászos élelmiszer fogyasztása és birtoklása. Még a legkisebb kovászos összetevő is tilalmassá tehet egy élelmiszert, ezért peszách előtt kikóserolják a konyhákat és a szokásos edényeket peszáchira cserélik. A megszokott kóser termékek nagy része eltűnik a polcokról, és megjelennek a káser lepeszách (peszáchra kóser) feliratok a csomagolásokon.

Új liszt, régi liszt – mikor melyiket használhatjuk?

Lisztből készült termékeken sokszor feltűnik egy szó: jásán. Elmondjuk mit jelent. Peszách előtt eltakarítottuk, vagy eladtuk a chámecet. Hét (vagy nyolc) napon át maceszt ettünk kenyér helyett, és különböző egyéb ételektől is tartózkodtunk. Az ünnep elmúltával még arra is odafigyelünk, hogy csak olyan helyen vásároljunk kovászos-készleteink feltöltésére, melyről biztosan tudható, hogy ha zsidó tulajdonosa van, … Olvass tovább

Mitől kóser a bor?

A borhoz – jó esetben – nem keverhetnek semmilyen más összetevőt, azonban mégis kósersági felügyeletet igényel. Az alapvető tilalom a bálványimádó rítusokhoz használt borokra vonatkozik, amelyet kiterjesztettek minden olyan borra, amelyet nem zsidók készítettek. A kóser bor készítésének minden folyamatát vallásos zsidóknak kell végezniük a préseléstől egészen a palackozásig. Mivel a bor készítése zárt rendszerben történik, gyakorlatilag minden kóser bor peszáchra is kóser egész évben. 

BOR: Áldás vagy átok?

A zsidó kultúra legfontosabb itala a bor. Nincs olyan ünnep vagy fontos életesemény, legyen szó kidusról vagy hávdáláról, esküvőről vagy körülmetélésről, melynek során ne hangozna fel a jól ismert „bojré pri hágofen” áldás: Áldott az Örökkévaló, aki megteremtette a szőlőtő gyümölcsét. Dávid király zsoltárában (104:15) így áll: „A bor felvidítja az ember szívét”. Egy másik … Olvass tovább

Kóser zöldségek?

Zöldségeket és gyümölcsöket vásárolhatunk kósersági felügyelet nélkül, csak a feldolgozásuk során kell odafigyelni a rajtuk élősködő bogarak eltávolítására, ami egyes fajtáknál (pl. saláta, karfiol, eper) nagy odafigyelést igénylő, aprólékos munka. Izrael földje azonban tartogat meglepetés e téren is, mert a Tóra számos parancsolatot adott a földműveléssel kapcsolatban is. Erre jó példa az idei smita, azaz szombat év, amikor szünetel a mezőgazdasági munka Izraelben. Erről és a többi ide tartozó micváról ezen a linken olvashat. Ha egy zsidó művel földet a diaszpórában, egyes előírásokra neki is oda kell figyelnie, melyek felsorolását ezen a linken találja.

A lélek eledele

Amit megeszünk, az beépül a szervezetünkbe. Amikor egy zsidó kóser ételt fogyaszt és a benne rejlő energiát pozitív cselekedetekre használja fel, akkor az élelmiszer materiális alapanyagait spirituális magasságokba emeli. A kóser étkezés tehát legalább annyira táplálja a lelket, mind a testet.

 

 

 

Nyitókép: Chabad.org

Megszakítás