13. 📖 XXVI. – Rabbik, bírák, próféták

Zsidó jog és etika – „Zsidó vagy?”

Zsidó jog és etika

„Zsidó vagy?”

Szabad-e tagadni a zsidóságot vészhelyzetben?

Oberlander Báruch rabbi

A címben feltett kérdés évszázadokon át életet vagy halált jelent- hetett: akár spanyol inkvizítor, akár lengyel paraszt, akár náci tiszt tette fel. A háláchá, a zsidó jog sok mindent engedélyez, ha az éle- tünket menthetjük vele: szabad szombatot szegni vagy akár tréflit enni, ha az életünk múlik rajta. A bálványimádás egyike annak a három bűnnek, amit az életünk védelmében sem követhetünk el, olyan bűn, amit akkor is el kell kerülnünk, ha halállal fizetünk az ellenszegülésért.

Oberlander Báruch rabbi sávuoti előadásában arra a kérdésre kereste a választ, milyen háláchikusan engedélyezett lehetőségek voltak a hamis papírok használatára a holokauszt idején. Inter- júnkban a nagysikerű előadás témájáról kérdeztük a rabbit.

Gut Sábesz: A holokauszt idején zsidók tízezrei bujkáltak álnéven, ha- mis keresztlevelek vagy anyakönyvi kivonatok védelmében. Felmerül a kér- dés, megtagadhatjuk-e zsidó voltunkat úgy, hogy hamis papírokkal mentjük az életünket vészhelyzet esetén?

Oberlander Báruch rabbi: A Sulchán Áruch237 egyértelműen fogal- maz: nem szabad az életünk védelmében sem letagadni zsidó voltunkat, vagy bálványimádónak vallani magunkat. Ezzel a kijelentéssel ugyanis el- ismernénk a másik vallást és megtagadnánk a zsidók Istenét. Ugyancsak itt találjuk viszont azt, hogy szabad kétértelmű kijelentést tenni különösen nagy vészhelyzetben. Ez azt jelenti, hogy szabad olyat mondani, hogy én mást értek alatta, mint az, akinek mondom.

G.S.: Mi az ez alapján, amit megtehet az ember, és mi az, amit egyér- telműen tilos mondani életveszély esetén?

O.B.r.: Tudni kell, hogy régen a nemzet és a vallás fogalma nem vált szét egymástól, így az, ha valaki azt mondta, ő mondjuk valamilyen európai nemzetiségű, az egyértelműen azt is jelentette, hogy keresztény, nem volt átmenet, nem volt a kettő között semmi. Ma azonban ez már nincs így. Ha valaki huligán rátámad az emberre, és megkérdezi: „Zsidó vagy?”, akkor a Sulchán Áruch által engedélyezett kétértelmű módon lehet azt felelni, hogy

„Magyar vagyok!”. A kérdező ezt értelmezheti úgy, hogy „nem vagyok zsidó, hanem magyar vagyok”, míg a megkérdezett értheti úgy, hogy „ugyan zsidó vagyok, de magyar is, vagy magyar zsidó” – hiszen a magyarság ma már nem jelent kereszténységet is egyben.

G.S.: Van erre konkrét példa, hogy hogyan lehetett a Holokauszt ide- jén kétértelmű választ adni?

O.B.r.: Sávuot előtti este történt, hogy a későbbi lubavicsi rebbének, Menachem Mendel Schneersonnak és a feleségének menekülnie kellett Pá- rizsból a nácik megszállása elől. Vichyben szálltak meg. Egy alkalommal, amikor a Rebbe nem tartózkodott otthon, rendőrök érkeztek, hogy az ott lakók vallásáról tudakozódjanak. Chaya Mushka rebbecen azt – a háláchikusan teljesen elfogadható – választ adta, hogy ők ortodoxok. Ez megint egy kétértelmű kijelentés, és teljesen rendben van hálá-chikusan. Azonban a Rebbe, amikor tudomást szerzett erről, elment a rendőrségre, és kijavíttatta a listát: ők ortodox zsidók. Nem kívánt élni a Sulchán Áruch által biztosított könnyítéssel, ami megengedi, hogy kétértelmű válasszal feleljünk vészhelyzetben.

G.S.: Milyen lehetőségek voltak akkor a Holokauszt idején?

O.B.r.: Beszéltem nemrégen Dávid Gurral (Grosz), aki akkor a Sómérnál (Hasomer Hatzair, cionista ifjúsági mozgalom – A szerk.) annak a csoportnak volt az egyik vezetője, akik a hamis papírokat készítettek itt Budapesten. Azt mondta, leginkább három féle papírt hamisítottak: kereszt- leveleket, anyakönyvi kivonatokat és lakcímbejelentőket. Ez a lakcímbeje- lentő volt a legegyszerűbb, mert fillérekért lehetett kapni bármelyik trafik- ban – nem kellett magát a papírt hamisítani. Kitöltötték hamis névre – ezzel nem volt semmi probléma – és hamis pecsétekkel lepecsételtették. A baj az volt, hogy ez nem volt száz százalékos védelem: igazoltatásnál nem volt biztos, hogy csak ez elegendő lesz. De ha nem volt semmi gyanús, akkor nem kértek más papírt. David Gur azt mondta, 60-80 ezer ilyen papírt állí- tottak ki. Ez persze nem ennyi embert jelent, volt, akinek háromszor, négy- szer újat kellett csinálni. Ez tehát háláchikusan rendben volt, hiszen nem szerepelt benne a vallás. A keresztlevélben mindenki megegyezik, hogy tilos, hiszen arról szól, hogy elismerem az áttérést. A születési anyakönyvi kivonat, vagy más papír, ahol meg kellett jelölni a vallást már más elbírálás alá esik, itt volt lehetőség a korábban már említett kétértelmű válaszadásra. A vallás rovatban rövidítve jelölték, hogy milyen hitű az illető, így a római katolikus helyett csak azt kellett írni, hogy r.k.

A nagybátyám, aki a háború idején bár micva korú volt – azt mesélte nekem, hogy volt erre egy elfogadott megoldás akkoriban: a kitöltéskor ar- ra kellett gondolni, hogy az r.k azt jelenti, „rendesen körülmetélve” Má- soktól azt hallottam, az r.k-t „rossz kimondani”-ként oldották fel – így erre érvényes volt a Sulchán Áruch könnyítése a kétértelmű kijelentésekre vo- natkozóan.

Ezt a megoldást nem akkoriban találták ki, az alapja az a négyszáz éves történet, amikor egy embert megkérdeztek a német katonák, hogy van-e az adott településen zsidó. Ő erre azt felelte, hogy „Kein Jude”, ami németül azt jelenti, nincs zsidó, viszont héberül jelentheti azt, hogy „igen, zsidó”. A háború alatt apám is hamis papirokkal bujkált itt Pesten, de sajnos soha nem kérdeztem rá, hogy pontosan milyen papirok voltak azok.

G.S.: Milyen esetben merülhet fel ez napjainkban? Van erre konkrét példa?

O.B.r.: Három példát is tudok erre mondani. Elsőként a néhány éve a Dohány utcában megvert fiatalember esete. Egy fiúval huligánok kötekedni kezdtek, hogy zsidó-e. Ő mondhatta volna nekik, hogy magyar vagyok, nem volt köteles egyértelműen zsidónak vallani magát, és ezzel veszélybe sodorni az életét. Másodszor a Vasvári Pál utcai zsinagógába jár egy fiú, aki az orvosi egyetemen tanult. Egy vizsgán azzal kezdte a tanár, hogy megkérdezte, milyen vallású. A fiú ismerte a tanárt, és érezte a támadást a kérdésben, ezért nem válaszolt. Utána kérdezte tőlem, hogy helyesen tett-e, nem tagadta-e ezzel meg a zsidóságot. Ez nem volt életveszély, egy iskolai bukás kellemetlen, de nem minősül vészhelyzetnek. De azzal, hogy nem mondott semmit, jól oldotta meg a helyzetet, nem lett istentagadó. A har- madik példa a népszámlálás ügye: itt hálá-chikusan tilos más vallást megje- lölni. Viszont volt egy rubrika, hogy nem kíván nyilatkozni: ezt szabad volt bejelölni minden gond nélkül, annak ellenére, hogy nagyon fontos dolog az, hogy az ember a saját identitását ne tagadja, ha nem muszáj.

  • Küldés emailben

Fejezetek