34. ? Tánjá, a Közepesek könyve

Tóratanulás a kinyilatkoztatás állandósulása

34.fejezet

A Tóratanulás meditációja

 Isten „szekere” a tóratanulás

Íme köztudott dolog, hogy az ősatyák maguk az [isteni] „szekér”.[1] Mert ők egész életükben egyetlen percre sem szűntek meg elméjüket és lelküket az univerzum Urához kötni, az Örökkévaló áldott egységének való, korábban már említett, teljes alárendelődéssel. És ugyanígy tettek az őket követő próféták – mindegyikük, lelke állapotának megfelelően és megértése szintjéhez mérten. Tanítónk, Mózes, rangban mindegyiküket felülhaladta, mert róla mondatott: „A Sechiná szólt Mózes torkából”.[2]Ehhez az egységhez hasonlót éltek meg Izrael fiai a Sinai hegy kinyilatkoztatásánál, de nem voltak képesek sokáig elviselni, ahogy Bölcseink tanították:[3] „Az [isteni] kinyilatkoztatás minden hangjára lelkük elszállt belőlük…” – ez a teljes önmegsemmisülés jelzése, melyről fentebb már szóltunk.[4] Ezért aztán az Örökkévaló rögtön azt parancsolta, hogy Szentély építtessék neki, benne a szentek szentjével az Ő sechinája jelenléte számára, mely az Ő áldott egységének megnyilatkozása, amint azt később majd kifejtjük.[5] De minthogy a Szentély leromboltatott, a szent Istennek, áldassék, nincsen más szentélye, sem lakozásának, azaz áldott egységének konkrét helye, mint „a háláchá négy könyöknyi tere”, azaz az Ő áldott akarata és bölcsessége, bennefoglalva az előttünk rendezett törvényekben. Ezért hát, miután az ember elmélyült az önfeladás meditációjának mélységeiben, amint arról fentebb szóltunk, lelke képességeinek megfelelően elmélkedjen szívében a következőképpen: „Lévén, hogy az én értelmem, s a lelkem gyökere túlságosan korlátolt képességű ahhoz, hogy „szekérré” legyen és lakóhelye legyen az Ő áldott egységének tökéletes igazságban, minthogy az elmém egyáltalán nem képes Őt felfogni és megérteni, még csak kicsinykét sem, a pátriárkák és próféták megértésének egyetlen iótája erejéig sem – márpedig ha így van, úgy legyek szentéllyé és lakóhellyé, hogy a Tóra tanulmányozásában mélyülök el, ahogy időm engedi, nappal és éjszaka megszabott időkben, azon szabályoknak megfelelően, melyek a »Tóra tanulmányozásának törvényei« között adattak minden embernek, ahogyan Bölcseink mondották:[6] »Akár csak egyetlen fejezetet reggel…«”

 

Tóratanulás és jótékonyság

Ezen az úton a szíve örömmel telik meg, és örvendezni fog, hálát ad és köszönetet mond osztályrészéért vidám és boldog szívvel, mert kiérdemelte, hogy „a Mindenható Isten vendéglátója”[7] lehessen naponta kétszer, korlátok közé szorított idejének megfelelően, és aszerint, amilyen képességek-lehetőségek neki az Örökkévaló jóvoltából jutottak. És ha az Örökkévaló még bőkezűbben ad neki, akkor aki[8] „tiszta kezű, az ragaszkodik útjához, és gyarapodik szilárdságban”, s a „jó szándékot [az Örökkévaló cselekvésnek ismeri el]”. S a nap hátralevő részében is, amikor mással van elfoglalva, lakóhelyet biztosít az Örökkévalónak, midőn jótékonykodik munkája gyümölcséből, mely tulajdonság egyike az isteni tulajdonságoknak, hiszen „Ő könyörületes…”,[9] illetve meg van írva a Tikuné Zohárban: „Jóság az Ő jobbkeze”.[10] És ha az ember nem osztja szét [munkája gyümölcsét egészben], csak az ötödét, ez az ötöd is magával emeli a többi négy részt az Örökkévalóhoz, s lakóhelyet biztosít neki, áldassék, amint az tudott dolog a rabbik mondásából, miszerint a jótékonyság egymaga felér minden más áldozattal.[11] És az áldozatok által minden élőlény az Örökkévalóhoz emeltetett, miközben csak egyetlen állatot ajánlottak fel, és minden növény is, noha csak egytizedüket ajánlották fel, „ételáldozatként”, olajjal elegyítve, és így tovább. S ettől függetlenül is, a tanulás és az ima idején minden felemelkedik az Örökkévalóhoz, minden, amit az ember valaha magába vett ételben és italban, és amit teste egészségére költött abból a négyötödből [amit nem adott jótékony célra], ahogyan azt később majd kifejtjük. A fentebb említett különféle örömök egyike sem zárja ki, hogy az ember szégyent éljen meg és önmaga szemében megvetésre méltóvá legyen, vagy a szíve összetöressék és megaláztassék, még akár öröme idején is. Mert a szégyenérzet abból fakad, hogy az ember tudatára ébred teste és állati lelke alacsonyrendű voltának, míg az öröm az isteni lélekrészből származik, és az isteniség szikrájából, mely abba öltözködik, és azt általjárja, ahogyan azt fentebb kifejtettük.[12] Ezért van megírva a Zohárban:[13] „A sírás a szívem egyik felében lakik, a nevetés a másikban.”



 [1]. Lásd fentebb, a 23. fejezetben.
 [2]. Vö. Zohár III, 232a; Dávid Lurjá rabbi kommentárja a Sömot Rábbához, 3. fej. vége.
 [3]. Sábbát 88b.
 [4]. Lásd alább, a 36. fejezet végén.
 [5]. Az 53. fejezetben.
 [6]. Mönáchot 99b.
 [7]. Jömá 12a.
 [8]. Jób 17:9.
 [9]. Sábbát 133b.
 [10]. Bevezetés 17a.
 [11]. Szukká 49b.
 [12]. A 31. fejezetben.
 [13]. II, 255a; III, 75a.
  • Küldés emailben

Fejezetek