1c. ? Tánjá, a Közepesek könyve

Lehetnek nagyon jó rásák is

 

1. fejezet
 Bevezetés

 

A bénoni a talmudi forrásokban

Tanultuk (a Nidá traktátus harmadik fejezete végén[1]): Megesketik őt az újszülöttet, világrajötte előtt: „Légy jó ember, és ne légy rossz; még ha mindenki azt mondja is, hogy igaz ember (cádik) vagy, akkor is légy a magad szemében olyan, mintha rossz (rásá) lennél!”
Felmerül a kérdés, hogyan lehetséges ez, hiszen (az Ávot traktátus második fejezetében[2]) azt tanultuk: „Ne tartsd magadat rossz embernek!” Ezenkívül, ha az ember rossz véleménnyel van magáról, akkor fájni fog a szíve, búskomor lesz, és nem lesz képes Istent örömmel és vidám szívvel szolgálni. Ha pedig nem veszi a szívére, akkor – Isten ments! – a könnyelműség vétkébe eshet.
Ennek magyarázata azonban az, hogy a Talmud szerint ötféle embertípus, illetve állapot létezik[3]:
1. Cádik vötov lo: igaz ember, akinek jól megy a sora.
2. Cádik vörá lo: igaz ember, akinek rossz dolga van.
3. Rásá vötov lo: rossz ember, akinek jól megy a sora.
4. Rásá vörá lo: rossz ember, akinek rossz dolga van.
5. Bénoni: úgynevezett közepes embertípus[4].
A Talmud ezt a megállapítást a következő módon értelmezi:
Az „igaz ember, akinek jól megy a sora”, a tökéletes igaz ember.
Az „igaz ember, akinek rossz dolga van”, csak félig-meddig igaz ember.
A Rájá Möhémáná[5] Mispátim szakaszában ezt úgy magyarázza, hogy ennél a nem tökéletesen és egyértelműen igaz embernél a benne meglévő rosszaság alá van rendelve a jónak.
A Talmudban (Bráchot 9. fejezet vége[6]) azt találjuk, hogy az igaz embereket jó ösztönük, a rossz embereket rossz ösztönük uralja, míg a „közepeseket” mind a kettő. Rábá[7]önmagát állítja példának, mondván: „Én például közepes vagyok.” Mondta neki Ábájé[8]: Mester, ezzel a megállapítással mindenkit kirekesztesz a jók sorából!” Mert ha ő, aki közismerten igaz ember volt, azt mondja magáról, hogy ő „közepes”, mit mondjanak a valóban közepesek, vagy akik még ennél is kevesebbek?
* * *
Ahhoz, hogy a fentieket világosan megértsük, egyrészt magyarázatra van szükség, másrészt meg kell értenünk Jób mondását (Bává Bátrá 1. fejezet[9]): „Világ ura! Teremtettél igaz embereket és rossz embereket…”[10]Másutt viszont azt tanultuk (Nidá 16b.): „Mielőtt egy asszony másállapotba kerül, a szolgálattévő angyal megkérdezi Istent, milyen legyen a születendő gyerek: erős vagy gyenge, okos vagy buta, gazdag vagy szegény…”, de azt, hogy jó vagy rossz ember lesz-e, nem említi, mert a szabad választás az ember kezében van[11].
Azt is meg kell értenünk, mit jelent az, hogy „közepes”. Azt semmi esetre sem jelentheti, hogy fele-fele alapon vannak érdemei és vétkei, hiszen ha ez így lenne, hogyan tévedhetett Rábá annyira, hogy azt mondja magáról, hogy ő közepes, mikor pedig köztudottan egy pillanatra sem hagyott fel a Tóra tanulásával, olyannyira, hogy amikor eljött az ideje, a halál angyala nem volt képes hozzá férkőzni[12]. Hogyan tévedhetett abban, hogy félig vétkes?
Továbbá: gondoljuk el, hogyan lehetséges egy ilyen embert, akinek fele-fele arányban vannak vétkei és érdemei, „közepesnek” nevezni, hiszen amikor vétkezik, akkor teljesen és egyértelműen rossz embernek számít (amikor pedig megtér, akkor újra igaz embernek kell nevezni), sőt még aki áthágja a Bölcsek egyik könnyű rendelkezését, az is „rossznak” számít, ahogy azt a TalmudJövámot traktátusa 2. és Nidá traktátusa 1. fejezetében találjuk. Mi több, még az is rossz embernek számít, akinek módjában áll tiltakozni és ezzel valaki mást a vétkezéstől visszatartani, és ezt nem teszi meg (Sávuot traktátus 6. fejezet[13]).
Hát még és sokkal inkább, ha valakinek módjában áll betartani egy cselekvő parancsolatot, és nem teszi, például ha valakinek lehetősége van, hogy a Tórával foglalkozzon – tanuljon –, és ezt nem teszi; reá vonat­koztatták Bölcseink[14] az Írásnak azt a versét, hogy „…az Örökkévaló igéjét vetette meg… ki kell irtani az ilyen embert…”[15]. Világos, hogy az ilyen ember sokkal in­kább számít „rossznak”, mint az, aki csak egy könnyű rendelkezést szeg meg.
Az elmondottak alapján arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a „közepes” (bénoni)olyan ember, aki még a Tóra-tanulás elhanyagolásában sem található vét­kesnek. Csak így tévedhetett Rábá, amikor magát „közepesnek” mondta.
 
Megjegyzés:
A Zohárban ugyan az van írva (3. rész 231. oldal), hogy akinek kevés vétke van, az az „igaz ember, akinek rossz dolga van” (cádik vörá lo) ami ellenkezik az itt kifejtett felfogással a „közepes” feddhetetlen voltáról, de a Zohár ott rabbi Hámnu­nának azt a kérdését tolmácsolja, amelyet Élijáhu prófétának tett fel. Élijáhu válasza azonban megegyezik azzal, amit a fent említett Rájá Möhémáná Mispátim szakaszából vett idézetben láttunk. És „a Tórának hetven arca (értelmezése) van”.  (megjegyzés vége)
 
Amit pedig általánosságban mondanak[16], hogy az, akinek a jó cselekedetei és a vétkei fele-fele arányban oszlanak meg, az a „közepes”, és akinek az érdemei túlsúlyban vannak, az már „igaz ember”, csak képletes kifejezés, már ami a jutalmat, illetve a büntetést illeti; mert az ember a cselekedetei többsége alapján ítéltetik meg, és az ítélet ártatlannak mondja ki őt, mivel felmentették.
Azonban ami a fogalom valódi jelentését és az „igaz emberek”, illetve „közepesek” fokozatait illeti: erre mondták Bölcseink[17] azt, hogy „az igazakat jó ösztönük uralja”kizárólagosan, hiszen írva van, hogy „a szívem üres bensőmben”[18], ami azt jelenti, hogy egyáltalán nem létezik nála a rossz ösztön, hiszen Dávid királyunk, aki ezt a zsoltárt írta rossz ösztönét elpusztította az általa tartott sok böjttel,. Aki azonban nem jutott el erre a magas szintre – még ha érdemei sokkalta felülmúlják is vétkeit –, egyáltalán nem számít „igaz embernek” (cádiknak). Ezért mondják Bölcseink a Mid­rásban: „Látta az Örökkévaló, milyen kevés igaz ember van a világban – ezért tehát elültette őket minden nemzedékben…”[19], és ahogy írva van: „Az igaz ember a világ alapja”[20].
 
 

A zsidó két lelke

 A fent felvetett kérdésekre a magyarázatot annak alapján találjuk meg, amit Chájim Vitál rabbiSáár Hákdusá című művében (valamint az Éc Chájim 50. rész 2. fejezetében) leírt. Eszerint minden zsidó embernek – legyen az „igaz ember” vagy „rossz ember” – két lelke van, ahogy írva van: „és Én alkottam a lelkeket”[21]. „Lelkek” többes számban, ami azt sugallja, hogy minden zsidónak két lelke van: az egyik külsődleges, ez a klipából eredő, negatív előjelű burok. Ez a vérben jut kifejezésre, ami a testet élteti, ahogy írva van: „Mert a test lelke a vérben van”[22].
Ebből származik az ember összes rossz tulajdonsága, amelyek ennek a léleknek a négy negatív elemében találhatók[23]: a düh és a büszkeség, amelyek a tűzből erednek, amelynek a tulajdonsága, hogy felfelé törekszik; az élvezetek hajhászása a vízből ered, mert minden élvezeti cikk a víz által nő és terem; a kicsapongás, a gúny, a dicsekvés és a locsogáslevegő hozta tulajdonságok, míg a lustaság és a búskomorság a por terméke. A zsidóknál azonban bizonyos velük született jó tulajdonságok – mint például a könyörületesség és a szívélyesség – szintén ebből a külső, burokszerű lélekből származnak; mivel a zsidóknál ez a lélek a nogá burokból ered, amelyben van jó is, és ennek a titka a Tudás fájában keresendő, melyben jó és rossz is volt egyszerre.

Ezzel szemben a bálványimádó, pogány népek lelke abból a három tisztátalan „burokból” származik, amelyekben semmi jó sincs, ahogy ezt az Éc Chájim című kabbaliszikus mű kifejti (49:3.): mindazt a jót, amit a pogány népek tesznek, a saját önös érdekükben teszik. Ahogy azt a Talmudban találjuk arra az írás-versre írt kommentárban, ami úgy szól, hogy „a népek jótéteménye vétek”[24], mondván, hogy „mindaz a jótétemény és szívélyesség, amit a pogány népek gyakorolnak, csupán arra szolgál, hogy eldicsekedhessenek vele…”[25].

 

[1] Nidá 30b.
[2] Atyák bölcs tanításai 2:3.
[3] Bráchot 7a. és Ros Hásáná 16b.
[4] A Tánjá másik neve „A közepesek könyve”, Széfer sel bénonim. A fogalom innen ered.

[5] Rájá Möhémáná – A hű pásztor – a Zohár egyik részének elnevezése: 2. rész, 117b.
[6] Bráchot 61b.
[7] Neves amorita.
[8] Rábá kortársa és vitapartnere a Talmudban.
[9] Bává Bátrá 16a.
[10] Párbeszéd, ennek a bibliai versnek az alapján: „…tudod, hogy nem vagyok bűnös, de senki nem ment meg kezedből” (Jób 10:7.). Jób perlekedik Istennel, és felrója Neki, hogy Ő teremtette az embert olyannak, amilyen; rossz ösztönnel.
[11] Az itt felmerülő ellentétet RSZ a 14. fejezetben válaszolja meg.
[12] Bává Meciá 86b.
[13] Sávuot 39b.
[14] Szánhedrin 99a.
[15] 4Mózes 15:31.
[16] Lásd Maimonidész: A megtérés törvényei 3:1. és Rási: Ros Hásáná 16b.
[17] Bráchot 61b.
[18] Zsoltárok 109:22. Ezt a zsoltárverset, a szövegkörnyezettől függetlenítve úgy értelmezi RSZ, hogy a szív – vagyis a rossz ösztön helye a szívben – „üres” (chálul). Ellentétben a másik értelmezéssel, mely szerint maga a chálál szó jelent halottat, mivel Dávid király böjtöléssel „megölte a rossz ösztönt”. A fentiek alapján fordítottuk úgy, hogy „a szívem üres bennem”, míg a szokványos fordítások „sebesült”, illetve „sajgó” szívről beszélnek. Mindkét értelmezést idézi Ibn Ezra a fenti zsoltárhoz fűzött kommentárjában (a lubavicsi rebbe).
[19] Jomá 38b.
[20] Példabeszédek 10:25.
[21] Jesájá 57:16.
[22] 3Mózes 17:11.
[23] Ahogyan minden materiális dolog négy alapelemből – tűz, víz, levegő és föld – tevődik össze, úgyszintén a szellemi dolgok ugyanezeknek az elemeknek a szellemi vetületéből állnak (Wineberg).
[24] Példabeszédek 14:34.
[25] Bává Bátrá 10b.
 
  • Küldés emailben

Fejezetek