19b. ? Tánjá, a Közepesek könyve

Istent szeretni trauma nélkül

 
Tizenkilencedik fejezet

Az ember lelke az Örökkévaló mécsese 

Vágyakozás Istenhez a racionalitáson túl

Az előző fejezetben az Alter Rebbe megkezdte az „Örökkévaló rejtett szeretete” témájának tárgyalását. Ez a szeretet minden zsidóban öröklötten megvan, és e szeretet révén valóban „nagyon közel” van hozzánk az összes parancsolatok beteljesítése az Örökkévaló szeretete és félelme által. Kijelentette, hogy ez a szeretet a léleknek az isteni eredetű chochmá-képességéből ered, amelybe az Éjn Szof fénye öltözik, és hogy ez a szeretet indít arra minden zsidót, hogy inkább válassza a halált, mint hogy megtagadja az Örökkévalóba vetett hitét. Kifejtette továbbá, hogy az isteni lélek, s azzal együtt az Örökkévaló elválaszthatatlan szeretete, öröksége minden zsidónak az atyáktól, akik megérdemelték, hogy utódaikra örökíthessék azt mindörökké.
Így tehát az előző fejezetben e „rejtett szeretettel” kapcsolatban felmerült négy kérdésből kettő választ nyert: (1) Mi ennek a szeretetnek a gyökere? (2) Hogyan jutottunk ehhez az örökséghez?
Két kérdés marad: (1) Milyen ennek a szeretetnek a természete (azaz hogy mi után epekedik)? (2) Hogyan foglaltatik benne az istenfélelem?
Ezekkel foglalkozik ez a fejezet.
E „rejtett szeretet” természetének további megvilágítása céljából szükséges, hogy jól megmagyarázzuk a következő vers értelmét:[1] „Mécsese az Örökkévalónak az ember lelkenesámá.” Ez azt jelenti, hogy Izrael fiai – akikre a vers itt az „ember” kifejezéssel utal – lelke egy hasonlattal élve a gyertya lángjához fogható, melynek az a tulajdonsága, hogy mindig felfelé lobog; mert a tűz lángja természeténél fogva törekszik arra, hogy elváljon a kanóctólami fogva tartja, és hogy egyesüljön felülről való forrásával – az egyetemes tűz elemmel, ami a szublunáris szférában[2] honol, ahogyan az el van magyarázva az Éc Chájimban.
És bár ezáltal ti. azáltal, hogy elválik a kanóctól és összeolvad a forrásával ki is oltatnék, és nem adna több fényt idelenn; sőt odafenn, a forrásában is elveszítené független létét a forrása létébe olvadva. A láng törekvése tehát, hogy egyesüljön forrásával, nem tekinthető egy magasabb létforma keresésének. Mégis erre „törekszik” természeténél fogva azaz szüntelenül felfelé „igyekszik”, mintha csak valamiféle tudatos „vágya” volna ez.
Bizony így van ez a zsidó nesámájával, de ugyanígy a ruách és a nefes szintjével is[3].Ugyanis a lélek természettől fogva törekszik, vágyik elválni a testtől és egyesülni eredeti forrásával az Örökkévalóban, aki áldott legyen, minden élet forrása. És bár ezáltalmegsemmisülne, semmivé lenne, és önálló léte ott a forrásában teljességgel feloldódnék, s egyáltalában semmi sem maradna meg eredeti lényegéből és önmagából, mégis ez a vágya és erre törekszik természeténél fogva.
A „természet” fogalmát többnyire leértékelő jelleggel használjuk, azaz mint ami az irracionalitás világához tartozik (az olyan jelenségeket, melyeknek nincs racionális bázisuk, szoktuk általában a „természet” hatókörébe utalni). A mi esetünkben azonban a fogalom felértékelő jelleggel használtatik, vagyis. a lélek „ráció feletti” vágyakozására utal.
A „természet” mint fogalom bármi olyat jelölhet, ami a ráció és intellektuális megértés birodalmán kívül esik.
A „természet” szó itteni használata azaz a léleknek azon vágyával kapcsolatban, hogy egyesülni igyekszik forrásával is úgy értendő, hogy a lélek vágya és akarata nem a ráción, tudáson és intellektuson alapszik, melyek értelemmel felfoghatóak, hanem a racionális értelem és megértés hatókörén túlmutat, mert ez a természet a lélek chochmá-képessége és ahogyan azt az előző fejezet tárgyalja, a chochmá az a képesség, mely túllép a megértésen – olyan képesség,amelyben az áldott Éjn Szof fénye lakozik; és ennek eredményeként vonzódik a lélek a forrásához, az Éjn Szofhoz olyan vágyakozással, ami az értelmen túl mutat.
 
 

Mitől „rejtett” a szeretett?

Láthatjuk tehát, hogy a „rejtett szeretet” „természete”, azaz a törekvése, vágya az, hogy egyesüljön a lélek önnön forrásával. Az Alter Rebbe most kifejti, miért nevezik „rejtettnek” ezt a szeretetet.
A szentség oldalának világában egy általános alapelv, hogy az csak olyasmi lehet, ami achochmából ered, melynek neve „legfelső szentség”. A chochmá ugyanis teljes létében alárendeltetik az áldott Éjn Szof fényének, amely benne leplezve van, és semmilyen módon nem különálló entitásként létezik – ahogyan korábban elmagyaráztuk.[4] Ezért e képesség neve chochmá,e két szóból tevődik össze: כח מה (az alázat ereje).[5] 
Vele teljes ellentétben áll a klipá és a szitrá áchrá, melyekből a pogányok lelke származik,[6]akik a maguk érdekében tevékenykednek, és azt mondják: „Adj! Adj!” és ahogy Ézsau mondta[7]: „Adj ennem!” – hogy független létezőkké lehessenek elkülönülve az Örökkévalótól, amint korábban mondtuk, hogy a klipá elkülönült, független létező, messze az Örökkévalótól, egyenes ellentétben a chochmával, melynek természete az alázat és az önmegtagadás.
Tehát ezek a klipá birodalmához tartozók neveztetnek[8] „holtnak”, mert[9] „a bölcsességchochmá ad életet” ami pedig szemben áll a chochmával, abban nincs élet, és meg van írva:[10]„Meghalnak, de nem bölcsességben!” Azaz a „halál” egyenes következménye a bölcsesség(chochmá) hiányának, tehát azok, melyek az életerőt a klipából merítik, „halottnak” tekinthetők.
Hasonló módon Izrael népének gonoszai és vétkesei is a klipából merítik éltetőerejüket és az Örökkévalótól független létre törnek, egészen addig, amíg az Örökkévaló neve megdicsőítésének próbája elé nem állítatnak. Mert az ilyen próbával szembesülve feltámad bennük a chochmá, míg csak el nem árasztja az egész lelket az Örökkévaló előtti önfeladás lelkületével. Ilyenkor megint „elevenné” lesznek.
Ugyanakkor, amíg nem kívánnak szembesülni ezzel a próbával, a chochmá alszik bennük, mert az isteni lélek chochmá-képessége, benne az isteniség szikrájával, amit az áldott Éjn Szof fényéből merít, mely benne rejlik, mintegy a száműzetés állapotában van a testükben, a klipá állati lelkébe öltözve, mely a szív bal felében lakik, s amely uralkodik fölöttük, és uralja az ő testüket. Hasonlóan ahhoz, ahogy a titkos tanok szerint a Sechiná is száműzetésben van, ahogyan azt korábban mondtuk.[11]
Ez okból neveztetik ez a szeretet, ami az isteni lélekben lakik, mely vágyja és sóvárogja az Örökkévalóval, a „minden élet forrásával” való egyesülést, „rejtett szeretetnek”. Mert rejtett és eltakart az, a klipá zsákruhája által Izrael törvényszegőinek szívében. A klipából pedig beléjük megy a „bolondság szelleme”, ami bűnre viszi őket, ahogy bölcseink mondják:[12]„Senki sem vétkezik, amíg a bolondság szellem belé nem költözik.”
 
 

Ahol a szeretet előjön: Önfeláldozás az istentagadással szemben

Amint azt az Alter Rebbe majd kifejti, a bolondság abban az önáltatásban rejlik, hogy az ember megmaradhat „jó zsidónak” a bűnei ellenére – azaz hogy nem érzékeli, milyen súlyos törést hoztak a vétkei közte és az Örökkévaló között. Ha egy zsidó átérezte valóban, milyen nagyon elszakítja őt az Örökkévalótól minden egyes vétke, akkor nem követett el bűnt! Végtére is az ember szeretete az Örökkévaló iránt olyan erős, hogy el van készülve az élete feláldozására is az Örökkévalóért (amint azt az előző fejezetben kifejtve látjuk). A „bolondság lelke” csupán elkábítja az érzékeit, hogy ne érezze, micsoda sérüléssel jár minden egyes vétek.
Ha viszont az érzékei el vannak kábítva, ugyan miért is adja önként az életét az Örökkévalóért a leginkább megrögzött bűnöző is, mikor a hite tétetik próbára? Válaszában az Alter Rebbe elmagyarázza, hogy a klipá csak azokban a dolgokban tudja akadályozni az embert, melyek nem érintik közvetlenül az isteni eredetű lélek chochmá-képességét. A hitnek ezekben a dolgaiban azonban – melyek a chochmától függenek – a klipá sem beavatkozni, sem akadályozni nem képes. Tehát az ilyen dolgokban a zsidó tudatában van annak, hogy ha enged a bűnnek, elszakad az Örökkévalótól, s így inkább teszi le önként az életét, mint hogy vétkezzen. Az Alter Rebbe most ennek kifejtésébe fog:
De a chochmá képességének ez a „száműzetése” csak az olyan dimenzióit érinti, melyek átjárják a nefest, és életet adnak annak isteni életerővel. Vagyis ebben az állapotban a chochmá nem képes átjárni az egész lelket – és annak a révén az egész testet – az Örökkévaló előtti önfeladás lelkületével, ami a chochmá sajátja; tehát a száműzetésében nem képes megakadályozni, hogy az ember vétkezzék.
De az isteni lélek chochmá-képességének gyökere, lényege az agyban van, és nem ölti magára a szív bal felében lakozó klipá zsákruháját, hogy teljesen száműzetésben legyen, azaz hogy ne legyen képes megakadályozni az emberi bűnelkövetést. Csupán alszik a gonoszokban, nem érvényesíti befolyását bennük, azaz nem szüli meg bennük az Örökkévaló előtti önfeladás lelkületét, amit pedig meg kellene szülnie, amíg tudásuk és értelmük földi örömökkel van elfoglalva. De mikor ezek a gonoszok szembesülnek a hit próbájával, amely túllép a tudáson, és megérinti a lélek legmélyét és az abban rejlő chochmát, a hit forrását, akkor a chochmá„felriad álmából”. Azaz megnyilatkozik, és hatást gyakorol annak az isteni erőnek a révén, ami benne rejlik ez a hatása az Örökkévalóért való önfeláldozás lelkületét teremti meg az emberben, amint azt az Alter Rebbe a továbbiakban kijelenti.  Ahogyan meg van írva:[13] „Ekkor felébredt, mint alvó, az Úr.”  
A chochmá megnyilatkozása a bűnöst is arra indítja, hogy megállja az Örökkévalóba vetett hite próbáját, noha semmiféle érve vagy tudása nincs, ami őt arra indítaná, hogy az életét áldozza, és hogy felülkerekedjen a klipákon és az őt a megengedett és tilalmas földi dolgokhoz húzó vágyain, melyeknek engedni szokott, és hogy most még meg is vesse ezeket, és hogy az Örökkévalót válassza mint osztályrészét és sorsát,[14]hogy el legyen készülve felajánlani lelkét az Örökkévalónak mártíromságra, az Ő nevének megszentelésére.
És bár a klipák uralkodtak rajta egész életében, és tehetetlen volt ellenükben, ahogyan a rabbik mondják:[15] „A gonosz ember ki van téve szíve uralmának” azaz az állati lélekrésznek, a klipának, ami a szív bal felében lakik, amikor az egyedüli Istenbe vetett hitét illető kihívás próbájával szembesül, amely hitnek a forrása az isteni lélek „szentség legteteje”, azaz a chochmá képessége, mely az Isteni Lélekben rejlik, és melyben az Éjn Szof, áldott legyen, fénye rejtőzik, akkor minden klipá semmivé lesz, és tovatűnik, mintha sosem lett volna, az Örökkévaló előtt.
Ezért van megírva:[16] „Mind a nemzetek tehát a klipot is olyanok előtte, mint a semmi”, és[17] „mert íme ellenségeid, ó Örökkévaló tehát a klipot is, akik az Örökkévaló ellenségei, mert íme ellenségeid elvesznek, elszélednek…”, és[18] megint: „mint elolvad a viasz a tűz elől, vesszenek el a gonoszok…”, és[19] „hegyek a klipotra utalva, amiket arroganciájuk miatt hasonlít a hegyekhez, mint a viasz, elolvadtak…”[20]
 
 

Nem csak szeretet, hanem félelem-tisztelet is…

Az Alter Rebbe most elmagyarázza, hogy ez a „rejtett szeretet” miképpen foglalja magába az istenfélelmet is, ami szükséges a tevőleges parancsolatok megtartásához.
Az Éjn Szof isteni fényének ereje, ami a lélek chochmá-képességébe van elrejtve, olyan intenzív, hogy képes elűzni, elkergetni a szitrá áchrát és a klipotot, s ezek érinteni se képesek a chochmá öltözékét, azaz a gondolatokat, a beszédet és a cselekedeteket, melyek kifejezik az embernek egy egyedüli Istenbe vetett hitét.
Ez azt jelenti, hogy az isteni világosság, ami a chochmába öltözik, képessé teszi az embert, hogy megállja az önfeláldozás próbáját, és életét áldozza, egészen odáig, hogy ne legyen hajlandó még akár üres jelképes cselekedekre sem, ha azok ellentétesek az egyedüli Istenbe vetett hitével. Például meghajolni bálványszobor előtt, még úgy sem, hogy a szívében nem ismeri azt el istennek; vagy hogy ne kelljen hamisan szólnia – Isten ments! – az Örökkévaló egyedüli Isten voltáról, úgy sem, ha a szavai nem fejezik ki igaz érzéseit, mert a szíve tökéletes az Istenben való hitében.
Ezt nevezzük a „szeretetbe foglalt félelemnek”[21], ami azt a természetes szeretetet jelöli, ami Izrael egészében megtalálható, mely lélek legbelső vágya és akarata, hogy eredetéhez és forrásához kapcsolódjon – az áldott Éjn Szof világosságához.
Mert e szeretettől és vágyakozástól ösztönözve visszariad, visszaretten attól, hogy Isten ments és őrizzen! a bálványimádás tisztátalanságát akár csak szélről is érintse, mert azzal megtagadná az egyedüli Istent, akkor is, ha a szóban forgó cselekmény csak annak külső öltözékét érintené, azaz a bálványimádó beszédet és cselekvést, a bálvány imádását illetőbármiféle szívbéli hit nélkül.


 [1]. Példabeszédek 20:27.
 [2]. A fogalom az arisztotelészi természetfilozófiából merít, amely szerint a világmindenség két régióra oszlik 1) a hold alatti (szublunáris) és 2) a Hold feletti világra. Az előbbit a négy őselem alkotja (föld, víz, tűz, levegő), ez a világ van kitéve változásnak; az utóbbit az „ötödik elem”, az éter, a változatlan örökkévalóság hazája.
[3] A „nesámá” szó ugyanis itt egy szélesebb, „lélek” értelemben használatos, mely értelemben benne foglaltatik a ruách és a nefes szintje is;
 
 [4]. A 6. fejezetben.
[5] A מה szó (szó szerinti jelentése: „Mi?”) a fontosság, jelentőség nélküli dolgokat jelöli, mint mikor azt mondja valaki önmagát kicsinyelve: „Hát mi vagyok én?” Ez a „szentség” tehát bármi lehet, ami a chochmához hasonlóan megalázza magát az Örökkévaló előtt, és semmivé lesz az Ő jelenlétében.
 [6]. Példabeszédek 30:15.
 [7]. 1Mózes 25:30.
 [8]. Bráchot 18b.
 [9]. Prédikátor 7:12.
[10]. Jób 4:21.
[11]. A 17. fejezetben.
[12]. Szotá 3a.
[13]. Zsoltárok 78:65.
[14]. Utalás a Zsoltárok 16:5-re.
[15]. Brésit Rábá 34:11.
[16]. Jesájá 40:17.
[17]. Zsoltárok 92:10.
[18]. Uo. 68:3.
[19]. Uo. 97:5.
[20] Ezek a szentírási versek illusztrálják, hogyan lesz semmivé a klipot, mikor az Örökkévaló világossága, ami az isteni lélek chochmá-képességében rejlik, felfedi magát. Tehát – annak ellenére, hogy a klipot mindig győzedelmeskedett a vétkes ember fölött, az mégis képes ellene állni, amikor a hitét éri kihívás. Láthatjuk tehát, hogy minden zsidó örökségként bírja a képességet, hogy felülkerekedjen a kísértésen a lelkében meglévő, az Örökkévaló iránti „rejtett szeretete” révén, melynek eredetét a chochmá-képességben találjuk. Csak fel kell gerjesztenie.
[21] Ezekben az esetekben ugyanis az önfeláldozásra való készség, nem az Örökkévaló iránti rejtett szeretetnek a kifejeződése, mert ezt a szeretetet nem érintik az üres tettek és szavak. Ez a készség tehát inkább az istenfélelem kifejeződése, ami benne rejlik ebben a „rejtett szeretetben”, azé a félelemé, hogy elszakad az Örökkévalótól.
 
  • Küldés emailben

Fejezetek