23b. ? Tánjá, a Közepesek könyve

Hogyan legyünk Isten szekere?

 
Huszonharmadik fejezet

Egyesülni Istennel a micvák és a tóratanulás által

Az előző fejezetben az Alter Rebbe elmagyarázta, hogy az Örökkévaló felől tekintve, valójában soha semmi sem különül el igazán Őtőle. Az isteni „szó” ugyanis, ami mindeneket teremt, nem egészen olyan, mint az emberi lény által szólott szó. Az utóbbi elkülönül a beszélőtől, az előbbi viszont mindig megmarad a forrásán – az Örökkévalón – belül. Csakis a teremtett lények szubjektív nézőpontjából szemlélve lehet őket elkülönült létezőnek tekinteni, mert ők maguk képesek önmagukra ilyenként tekinteni, éspedig azért, mert az isteni életerőből, ami megeleveníti őket, számos cimcum révén, közvetítve részesülnek csak, az isteni „ábrázat”, azaz az isteni akarat legbelső lényegének elrejtőzése után.
Az előbbiekből logikus a következtetés, hogy ha valamiben az isteni akarat kinyilvánítva van jelen, az  mindenestül egy vele. A most következő fejezetben az Alter Rebbe ezt a gondolatot a Tórára és a micvákra fogja alkalmazni, melyekben az isteni akarat megnyilvánul. Kifejti, hogyan képes az ember egyesülni az isteni akarattal és bölcsességgel, és ezáltal magával az Örökkévalóval, mégpedig a Tóra tanulmányozása és a parancsolatok megtartása által.
 

 

A micvák teljesítője – Isten szekere

A fentebb mondottak fényében jobban megérthetjük, és teljesebben, világosabban kifejthetjük a Zóhárnak[1] azon állítását, miszerint: „A Tóra és az Örökkévaló mindenestül egyek”. A Tikuné Zóhárban[2] pedig azt magyarázza: „A 248 parancsolat az [isteni] Felség 248 ťszerveŤ.”
Mert a micvák alkotják az Örökkévaló akaratának lényegét és az Ő igazi kívánságát, amely minden magasabb és alsóbb rendű világot magára ölt, hogy ezáltal életet adjon nekik.
Hiszen minden világnak a fennmaradása, a puszta léte is az alacsonyabb világokat benépesítő teremtmények micvateljesítésétől függ, amint az közismert [ti. hogy a micvák teljesítése hozza az Örökkévaló éltető energiáját a világokba].
Ebből következik, hogy a micvák cselekvése és megtartása, a legbelső öltözéke az Örökkévaló akarata legbenső aspektusának. Hiszen ebből a cselekvésből ereszkedik alá a Legfelső isteni Akarat fénye és éltető energiája, hogy beárassza a világokat. Azaz mivel az Örökkévaló csakis azért kívánja a világok létezését, hogy azok eszközei legyenek a micvák teljesítésének, amint fentebb elmagyaráztatott, csakis ebből az okból eleveníti meg a világokat. Ezért szólnak a micvákról hasonlatképpen, mint „a király szervei”-ről. Mert amint az emberi test szervei öltözékéül szolgálnak a léleknek, és az utóbbinak teljességgel alá vannak rendelve, amint az nyilvánvaló abból a tényből, hogy amint az ember ki óhajtja nyújtani kezét vagy lábát, azok nyomban engedelmeskednek neki, anélkül, hogy parancsot vagy utasítást adott volna előbb, éspedig késlekedés nélkül teszik, azonnal, amint az [illető kívánság] megjelent az [ember]akaratában.
Ahogyan a test szervei tökéletesen egyek az ember lelkével, és alá vannak vetve neki, – a hasonlattal élve – így van azzal az életerővel, ami átjárja a parancsolatok megtartását és beteljesítését, amely teljességgel alá van rendelve az isteni akaratnak, amely pedig belé öltözött, és ez az életerő olyan viszonyban áll az isteni akarattal, mint test a lélekkel.
Hasonlóképpen van a micvát cselekvő és megtartó ember isteni lelkének külső öltözékével, azaz a cselekvésre való képességével. [Amely külsőnek mondható az olyan készségekhez képest, amilyen a beszéd és a gondolkodás, minthogy az ember lényén kívül nyilvánul meg.]Annak, aki a törvényeket megtartja, megcselekszi, beöltözteti magát a micvák teljesítésének eleven életébe, és így ő maga is olyanná lesz, mint test a léleknek, mármint az Isteni Akarathoz képest. [Azaz a lélek cselekvő képessége egy lesz az isteni akarattal, olyan módon, ahogyan az ember teste egy a lélekkel.] És teljességgel alárendeltetik az Isteni Akaratnak.
Így az emberi testnek ezek a szervei, melyek a micvát teljesítik –amelyekbe az isteni lélek cselekvő képessége és szintje öltözik a micvák beteljesítésekor és cselekvésekor – maguk is valódi hordozójává [szó szerint: merkává, „szekér” áll itt] lesznek az Isteni Akaratnak. Az a kéz például, amely adományt ad a szegénynek, vagy más parancsolatot teljesít, a micva teljesítése által „hordozójává” lesz az Isteni Akaratnak. Hasonlóképpen van az a láb, amely siet a micva teljesítésére, és hasonlóan az a száj és nyelv, amely a Tóra szavait szólja, és az az elme, amely a Tórára reflektál vagy az istenfélelemről gondolkodik, vagy az Örökkévaló nagyságáról, áldott legyen.
Így gondolták bölcseink, amikor azt mondták:[3] „A pátriárkák valóban szekerei [az Örökkévalónak]”, mert nekik minden testrészük valóban szent volt és teljesen elkülönített a világi dolgoktól, és egész életükben semmi másnak nem szolgáltak eszközeként, csak az Isteni Akaratnak[4].
 
 

A Tóra maga az Isteni Akarat

Az Alter Rebbe az isteni akarattal való egységnek tehát kétféle szintjét tárgyalta eddig, az egyik a szekér és annak vezetője közti kapcsolat analógiájára képzelhető el, a másik viszont a test és lélek egységének analógiájára. Az egységnek mindkét szintje a micvák teljesítésének gyümölcse. Most egy harmadik, még magasabb szintjéről fog szólni az egységnek, amely szint a Tóra tanulmányozása által érhető el.
Azonban a Tóra szavai fölötti meditáció és gondolat, amely az ember elméjét veszi igénybe, illetve a beszédkészség, ami a Tóra szavaiban nyilvánul meg, melyeket az ember a szájára vesz – ezek a belső öltözékei az isteni léleknek, és így közelebb vannak a lélekhez magához, mint a cselekvés képessége, ami „külső” öltözék. És bizonyosan az isteni lélek maga, amely beléjüköltözik [azaz a Tóra tanulmányozásakor megnyilvánuló gondolkodási és beszédkészségbe]. Mindezekteljes egységben vannak az Örökkévaló Akaratával, és nem csupán „szekerei”[5] – hordozói annak.
Az Alter Rebbe most elmagyarázza, hogyan képes a Tóra tanulmányozása az egységnek ezt a szintjét megteremni.
Hiszen az Isteni Akarat az nem más, mint maga az adott háláchikus döntvény, amelyről éppengondolkodik vagy beszél. Hiszen az összes háláchá tulajdonképpen magának az Isteni Akarat legbelsőbb lényegének egyenkénti kifejeződései; mert az Örökkévaló akarta így – hogy ez meg az nyerjen engedelmet, vagy számítson kósernek, ez vagy az az ember legyen mentes valamitől, a másik meg számíttassék ártatlannak, vagy éppen ellenkezőleg.
Minthogy minden halácha az isteni akaratot fejezi ki, az az egység, amit a halácha tanulmányozása hoz létre a lélek és az isteni akarat között, felülmúlja a lélek és a test egységének szintjét is.
Hasonlóképpen: a Tóra, a Próféták és a Szent iratok minden betűegyüttese az Örökkévaló akaratának, bölcsességének kifejeződései, melyek teljes egységet alkotnak  az áldott Éjn Szoffal, – minthogy Ő az, aki tud, aki a tudás, és aki a megismerés tárgya maga stb.
Tehát ha valaki a Tórát, a prófétákat és a szent iratokat tanulmányozza, eggyé lesz az isteni akarattal és bölcsességgel, melyek abszolúte egyek magával az Örökkévalóval.[6]
 
Erre utal tehát a fenti kijelentés is: „a Tóra és az Örökkévaló teljességgel egyek” – azaz nem csak „szervei” a Királynak [a Tóra szavai], mint ahogyan a micvákkal áll a dolog.
Mert amint fentebb az kifejtést nyert, a micvák egysége az Örökkévalóval olyan, mint a testé a lélekkel, két független entitás kapcsolódik össze, a Tóra viszont teljesen egy az Örökkévalóval.
És minthogy az Isteni Akarat, amely tökéletes egységben van magával az Örökkévalóval, teljességgel kinyilatkoztatja magát az isteni lélekben és annak belső öltözékeiben – azaz a gondolatban és a beszédben –, amikor az ember a Tóra szavaival foglalja el magát, és nincs semmi, ami olyankor elhomályosítaná az isteni akaratot, [mert amikor az ember a Tórát tanulmányozza, az isteni akarat és bölcsesség, ami abban rejlik, teljes kifejeződésre jut az illető lelkében és annak gondolkodási illetve beszédkészségében]. Ebből az következik, hogy olyankor a lélek és ezek az öltözékek [a beszéd és a gondolkodás] is valóban egyek az Örökkévalóval, olyan egységben, amely hasonlítható ahhoz, ahogyan az Örökkévaló szava és gondolata van egységben az Ő lényegével, amint fentebb kifejtettük.[7] Mert semmi sem rejtett és elkülönült az Örökkévaló előtt, kivéve amennyiben az Ő ábrázata rejtőzködik [előttük].
 
 

A tóratanulás egysége magasabb, mint a spirituális világoké

Sőt mi több, az ő egységük [azaz az isteni lélek egysége az Örökkévaló fentebb említett készségeivel, melyekhez kapcsolódhatunk a Tóra tanulmányozása által] még inkább felmagasztaltatik, és még inkább erőteljessé lesz, erősebb, mint az az egység, amelyben az Örökkévaló véghetetlen fényessége van a felső (spirituális) világokkal. Mert az Isteni Akarat valóban megnyilatkozik a lélekben és annak öltözékeiben, amennyiben az a Tóra tanulmányozásával van elfoglalva. Hiszen Ő maga (az Isteni Akarat) maga a Tóra. Ezek a természetfeletti világok viszont az életerőt csak a Tórából származó fényből és életből nyerik, amely pedig az Örökkévaló akarata és bölcsessége; ahogyan meg van írva:[8] „Mindnyáját bölcsességgel teremtetted.”
Az Örökkévaló bölcsessége tehát a közvetlen forrása az életerőnek minden világban.
Ebből következik, hogy az Örökkévaló bölcsessége, tehát a Tóra, az összes [világot]felülmúlja.
A világok felett kell állnia, minthogy a forrásukként szolgál.
Róla, azaz a Tóráról, azaz az Örökkévaló akaratáról mondják, hogy „körül veszi” az összes világot,ami azt jelenti: olyan szinten van, amely nem képes a világokba öltözni, hanem megeleveníti és bevilágítja őket felülről, transzcendens és mindent felölelő módon.[9] És ez a szint [ti. amely átjárja az összes világot] öltözik valóságos megnyilvánulás által az ember lelkébe és lelkéneköltözékeibe, amikor a Tórát tanulmányozza, még ha az illető nem látja is a szemével.[10][Azaz mikor az ember a Tórát tanulmányozza, nem tudatosan éli meg a lelke és az Örökkévaló egységét, ami általa elérhető, a lelke azonban érzékeli.] (Éppenséggel ezért képes elviselni egyáltalán egy ilyen eggyéválást az Örökkévalóval, mert nem érzékeli [fizikailag] – nem úgy, mint a felsőbbrendű világokban [melyekben az isteniség nincs elhomályosítva, mint ebben a világban, és ezért a felsőbbrendű világok nem is képesek hasonló eggyéválást megélni az Örökkévalóval, anélkül, hogy teljesen semmivé lennének előtte, és mindenestül elveszítenék az önidentitásukat.)[11]
 
 

Az istenfélelem magasabb formája

Ez [ti. a fenti fejtegetés arról, hogy milyen magasrendű dolog az az egység az Örökkévalóval, ami a Tóra tanulmányozásaával érhető el, magasabb rendű annál is, amelyhez a micvák teljesítésével férhetünk hozzá] magyarázza, hogy miért annyival magasabb rendű dolog a Tóra tanulmányozása, mint minden más parancsolat, még az imásdágra vonatkozó is, amely pedig az egység létrehozója a felső világokban.
(Bár a törvény megkívánja, hogy akinek a Tóra tanulmányozása nem a legfőbb elfoglaltsága, szakítsa azt meg az ima kedvéért,[12][amiből ugyebár a látszat szerint az következnék, hogy az ima a Tóra tanulmányozása felett áll,] ez csak azért van, mert amúgy is megszakítaná később a tanulmányait, és szünetet tartana.)[13]
Ebből a magyarázatból [ami világossá tette a Tóra tanulmányozásának magasrendű voltát] a bölcs ember képes magára venni a Tóra tanulmányozásakor a kellő istenfélelmet,[14] ha fontolóra veszi, hogy a lelkét és annak „öltözékeit” [beszéde és gondolkodása], melyek az elme és az ajkak révén nyilvánulnak meg, valóban átjárja az Isteni Akarattal való tökéletes egyesülés és az Éjn Szof [végtelen] fénye, amely azokban manifesztálódik [ti. a lélekben és annak öltözékeiben a Tóra tanulmányozásakor].
[Ez a végtelen fényesség nyilvánul meg akkor, amikor az ember a Tórát tanulmányozza, éspedig olyan magas szinten,] hogy ahhoz képest az összes magasabb és alsóbb rendű világok mind semmik, valóban semmik, olyannyira, hogy egyáltalán nem is öltözik beléjük ez a fény, hanem csak körbeveszi az összes világokat, mintegy felülről éltetve őket. Ilyen az ő életerejük fő forrása. Csak egy kis „fényfoszlány” öltözik beléjük, amit még el tudnak viselni, hogy ne semmisüljenek meg teljesen.
Ezt jelenti ez a vers is:[15] „És megparancsolta nekünk az Örökkévaló, hogy [teljesítsük] mind e törvényeket, hogy féljük az Örökkévalót…”  
E szerint a vers szerint a micvák megtartása tűnik az első lépésnek, ez vezet az Örökkévaló félelméhez. Logikus mindazáltal, hogy az örökkévaló parancsainak teljesítése tűnjék az istenfélelem következményének, nem pedig fordítva! Az Alter Rebbe tehát elmagyarázza, hogy a fenti vers az istenfélelem egy magasabb szintjéről szól, nagyobbról annál, ami a parancsolatok teljesítésének nyilván előfeltétele. Ez az előbbi szint csakis annak eredményeként érhető el, ha valaki megtartja a parancsolatokat.
Mármost ha a parancsolatok vezetnek el az Örökkévaló félelmének egy magasabb szintjére, a Tóra tanulmányozása nyilvánvalóan egy még magasabb szintre vezet el. Erről fog most az Alter Rebbe szólni.
(Erre a nagyobb félelemre való tekintettel mondják bölcseink: „Ahol nincs bölcsesség, nincsen félelem sem.” [Ebben az összefüggésben a „bölcsesség” a Tóra tanulmányozása, a „félelem” pedig az Örökkévaló félelmének egy magasabb szintje, ami csak a Tóra révén érhető el. Ezzel szemben a fordítottja: „Ahol nincs félelem, ott nincs bölcsesség”, arról az alacsonyabb rendű istenfélelemről szól, ami előfeltétele a Tóra tanulmányozásának, amint fentebb mondva volt.] Az istenfélelemnek ezzel a szintjével összefüggésben mondják a Tóráról,[16] hogy az „kapuja a lakozásnak” [azaz az egyetlen módja annak, hogy az ember belépjen a „házba”, azaz az istenfélelem magasabb szintjére], amint azt másutt más elmagyaráztuk.)[17]
Csak hogy nem minden elme képes elbírni az ilyen istenfélelem terhét.
 De még aki nem képes is rá, hogy elhordozzon egy ilyen félelmet, sőt akár annak csak töredékét is, mert a lelke gyökere, forrása alacsonyabb rendű szintről ered – az ászijá világának tíz szefirája közül az alsóbb szintekről –, még az se rettenjen vissza attól, hogy valóban beteljesítse a Tórát és a parancsolatokat már az ilyen istenfélelem utáni puszta vágyakozásból is, ahogyan a továbbiakban majd elmagyarázzuk.[18]


   [1].  Vö. I:24a; II:60a; Tikuné Zóhár 21b.
   [2].  Tikkun 30.
   [3].  Brésit Rábá 47:6.
[4] Bölcseink azért mondják éppen a pártiárkákról, hogy ők az Örökkévaló „szekerei”, mert bár minden zsidó teste „szekérré” lesz, amikor a micvát teljesíti, az atyák önalárendelése az isteni akaratnak kivételes volt, ami erejét, mértékét és az állhatatosságukat illeti. Minden részük teljesen alávettetett az isteni akaratnak egész életükben – más zsidók esetében viszont csak azt mondhatjuk „szekérnek”, amivel a micvákat végzik, és csakis akkor, amikor végzik. Bizony az a szervünk, ami ma „szekere” volt az Örökkévaló akaratának, holnap talán épp az ellenkező célt fogja szolgálni.
   [5].   Amikor azt mondja: „és nem csupán…szekerei annak”, az Alter Rebbe szembeállítja a gondolkodást és a beszédkészséget, amely a Tórában nyilvánul meg, az elménkkel és az ajkunkkal, melyek a gondolkodást és a beszédet [mint cselekvést] elvégzik. Az utóbbi csak „szekere” az Örökkévaló akaratának, az előbbieket viszont „átjárja a teljes egység” vele. Ha szembe kellene állítanunk a Tóra tanulmányozásakor szerepet játszó beszédkészséget ugyanezzel a képességgel, midőn egy micvát teljesít (mondjuk az áldást mondja étkezés után), azt mondanánk, hogy a Tóra tanulmányozásakor a beszédkészséget átjárja az isteni akarattal való teljes-tökéletes egység, nem pedig olyan a kapcsolata az akarattal, mint a test egy szerve a lélekével, ahogyan az Alter Rebbe igen röviden utal erre. (A Rebbe kommentárja alapján.)
[6] A különbség az egység kétféle szintje között, amit az Örökkévalóval elérhetünk a Tóra által vagy a micvák teljesítés által, a következő analógia révén világítható meg:
Egy király elrendeli, hogy szolgái építsenek neki palotát, részletes tervrajzot adva át nekik. Mikor azok teljesítik a parancsát, eggyé válnak a kívánságával, amely kifejezést nyer a palotában. Ugyanakkor a palota falai maguk nem reprezentálják a király akaratát és bölcsességét. Az alaprajz igen, és az építész, aki tanulmányozza azt, az bizony e tanulmányozás során az uralkodó akaratával és bölcsességével kerül kapcsolatba.
Így van ez a mi esetünkben is. A micvák teljesítése – noha az Örökkévaló akarata által diktálva történik – nem azonos az Ő akaratával. Nem úgy van ez viszont a Tóra bölcsességével, amely az Örökkévaló bölcsességével azonos, és így, ha valaki a Tóra szavait gondolja vagy szólja, az Örökkévalóval lehetséges legmagasabb fokú egységet érheti el, mert Ő egy az Ő akaratával és bölcsességével.
   [7].  A 21. fejezetben.
   [8].  Zsoltárok 104:24.
   [9].  Lásd alább: 41., 46., 48. és 51. fejezetek.
[10].  Vö. Megilá 3a.
[11].  A zárójel az eredeti kéziratban is szerepel.
[12].  A zárójel az eredeti kéziratban is szerepel.
[13].  Sábbát 11a; Rámbám, Hilchot Töfilá 6:8; Snéur Zálmán rabbi, Sulchán áruch 106:4.
[14].  A Tóra tanulmányozása során a tanulmányozójában megszülető istenfélelemről itt következő fejtegetés lényegét és itteni jelentőségét a következőképpen magyarázta a néhai Rebbe:
Az Alter Rebbe itt arra mutat rá, hogy az Örökkévaló akaratával a Tóra tanulmányozásakor létesülő egység szintje nagyobb, mint az az egyesülés, ami az egyéb micvák révén érhető el. Most arról fog szólni, hogy ennek a magasabb rendű kvalitásnak a gyümölcseképpen a Tóra tanulmányozása még egy vonatkozásban számít magasabb rendűnek, tudniillik hogy a tanulmányozójában nagyobb istenfélelmet szül, mint amit a micvák teljesítése szül azokban, akik végrehajtják őket.
Voltaképpen ez az utóbbi kvalitás fontosabb, mint az előbbi. Minthogy minden micvának az a célja (illetve az isteni akaratnak a bennük jelenlévő célja), hogy elvezessen minket az istenfélelemre (amint az Alter Rebbe idézni is fogja röviden [az erről szóló szentírási szakaszt]), a Tóra magasabb rendű volta minden micvához képest e cél elérésében még fontosabb, mint a lényegéhez tartozó magasabb rendűség – ami az Örökkévaló akaratával megvalósuló egységet illeti.
Ennek a témának a jelentősége ezen a helyen abban a körülményben rejlik, hogy az egész fejtegetés a Tóra és a micvák kvalitásairól voltaképpen annak megmutatását célozza, hogy „nagyon közel van hozzád az ige, szájadban és szívedben van…” (lásd a 18. fejezethez írott bevezetőnket). Világos, hogy minél nagyobb bennünk az istenfélelem, annál inkább igaz, hogy „nagyon közel van hozzánk”.
[15].  5Móz. 6:24.
[16].  Sábbát 31b; Jomá 72b.
[17].  A zárójel az eredeti kéziratban is szerepel.
[18].  A 41. fejezetben.
 
  • Küldés emailben

Fejezetek