26a. ? Tánjá, a Közepesek könyve

Az öröm jelentősége

26. fejezet

Hogyan kell a rossz hangulatot legyőzni?

  Az előző fejezetekben az Álter Rebbe megmagyarázta, miképpen van „nagyon közel” hozzánk, ti. hogy miképpen lehet igen könnyű és hozzáférhető mindenki számára az Örökkévaló szeretettel és istenfélelemmel teljes szolgálata. Kijelentette, hogy úgy lehetséges ez, ha vagy megteremtjük magunkban az Örökkévaló félelmét és szeretetét az Ő nagyságán való meditáció által, vagy felgerjesztjük azt a „rejtett szeretetet”, amely mindenkiben megvan (és amely magába foglalja az istenfélelmet is). A most következő fejezetben az Álter Rebbe arról értekezik majd, milyen eszközökkel lehet az istenszolgálat útján esetleg mutatkozó akadályokat leküzdeni. Az első példában arról szól majd, hogyan lehet felülkerekedni a szomorúságon, a szív lankadtságán, amely érzéketlenné teszi azt az Örökkévaló szeretetének és félelmének átélése iránt.

 

 

A rossz ösztönt csakis örömmel és fürgeséggel lehet legyőzni

De azt fontos alapelvként le kell szögeznünk, hogy [az Örökkévaló szolgálatában éppen úgy van,] miként a fizikai ellenfél felett aratandó győzelemmel, mondjuk például, ha ketten birkóznak egymással, mindketten azon igyekeznek, hogy a másikat a földre terítsék: ha az egyikük lomha, lassú, könnyedén legyőzik, könnyedén földre kerül, még ha erősebb is a másiknál [, minthogy lomhasága, restsége megakadályozza az ereje kifejtésében]. Hasonló a helyzet a magunk gonosz ösztönével folytatott harcban, lehetetlen a gonosz ösztönt legyőzni lustán, restül, mely állapot a szív szomorúságának és kőhöz hasonlatos eltompulásának következménye, hanem fürgeséggel [kell azt legyőzni], amely pedig az öröm és a nyitott [azaz válaszolni kész] szív gyümölcse, amely tiszta minden aggodalomtól és félelemtől a világon.

 

 

A szomorúság csak akkor jó, ha igaz örömhöz vezet

Ami pedig ezt a verset illeti:[1] „Minden szomorúságból nyereség származik”, ami azt jelenti, hogy valamelyes nyereség és előny származik belőle, ez a megfogalmazás [„nyereség származik”] azt rejti, hogy éppen ellenkezőleg, a szomorúságban magában semmi jó nincsen, kivéve, hogy végül valamelyes nyereség származhat belőle. Ez [a nyereség] pedig az az igazi öröm az Örökkévalóban, ami a magunk vétkei fölött – adott, erre alkalmas időszakokban – érzett igaz [azaz jogos] szomorúságot követi a lélek keservével és a megtört szívvel. A szomorúság „nyeresége” tehát az az öröm, ami követi. [Miért is vezet a hívőnek ez a szomorúsága örömhöz?] Mert ezáltal [a szomorúság által]  a szitrá áchrátisztátalan szellem megtörik, és így az a „vasfüggöny” is, mely elválasztotta az embert az ő mennyei Atyjától, ahogy a Zohár mondja[2] erről a versről:[3] „megtört, zúzott szívet, [ó, Isten, nem vetsz meg].”[4] És ezáltal [a szükséges szomorúság által]  teljesedhetnek be számára a Zsoltár elején szóló mondatok:[5] „Hallass velem vígságot és örömet”, [és][6] „Add vissza nekem üdvöd vígságát, és készséges szellemmel [támassz meg engem].” Ez az öröm az a „nyeresége” a szomorúságnak, maga a szomorúság ugyanakkor sem nem „nyereséges”, sem nem hasznos. Ez az egyszerű oka [ti. a mélyebb, misztikus okokon kívül] annak a gyakorlatnak, amit az AriZál (Jichák Lurjá rabbi) vezetett be, hogy ezt a zsoltárt [melyben az idézett versek is szerepelnek] recitálják a tikun hácot [az éjféli gyászima] után, mielőtt [elkezdenék] a Tóra tanulmányozását – hogy a tanulmányozás az Örökkévalóban igaz örömmel folyjék, amely öröm a [tikun hácot] bűnbánatát követi. Az efféle öröm értékesebb, [mint az az öröm, amit nem előz meg szomorúság], hasonlóan ahhoz a fényességhez, ami a sötétséget követi. Ahogy a Zohár[7] kommentálja a verset:[8] „Láttam én, hogy van elsőbbsége a bölcsességnek a balgaság fölött, amilyen a világosság elsőbbsége a sötétség fölött.” Lásd ott, s ennyi elég is a megértésre hajlandó embernek.[9] Tovább e vers világosan kijelenti:[10] „Mert nem szolgáltad az Örökkévalót, a te Istenedet örömmel… [emiatt szolgálsz majd ellenségednek]” – és hát mindenki ismeri, milyen magyarázatát adja az AriZál ennek a versnek.[11] A vers ezt mondja: „Mert nem szolgáltad az Örökkévalót, a te Istenedet örömmel és vidám szívvel, minden [jónak] bőségében” Az egyszerű jelentése ez: „Mikor bőségben volt mindened, nem szolgáltad az Örökkévalót örömmel” Az AriZál azonban így magyarázza: „Nem szolgáltad az Örökkévalót nagyobb örömmel, mint amit a minden jónak bősége szerez

 

 

A materiális fájdalom valójában álcázott áldás

 Az Álter Rebbe most annak kifejtésébe kezd, hogyan kell ezzel a szomorúsággal megküzdeni, hogy mindig örömben lehessünk. Íme a józan tanács arra nézve, miként kell a szívet a szomorúságtól megtisztítani, s a földi dolgok keltette aggodalmak minden nyomát eltakarítani belőle, még [ha azt a szomorúságot vagy aggodalmat az élet olyan fontos dimenziói keltik is bennünk, mint] a gyermekeink sorsa, az egészség, a megélhetés. A tanács a Bölcsek jól ismert mondásában van:[12] „Ahogy az ember áldást mond [Istennek] a jószerencséért [úgy kell áldást mondania a balszerencséért is].” A Gemára[13] ezt úgy magyarázza, hogy az embernek meg kell tanulnia a szerencsétlenséget örömmel fogadni, éppen mint ahogy örülni tud a látható és nyilvánvaló jónak. Mert az előbbi is jóra szolgál, csak az nem olyan nyilvánvaló a halandó szem számára, mert a „rejtett [spirituális] világból ered”, ami magsabbrendű a „megnyilvánult [spirituális] világnál”[, ahonnét származik minden látható és megnyilvánult jó]. Az utóbbi a tetragrammaton [a négybetűs isteni név: jod, hé, váv, hé] négy betűje közül a vávból és a héből árad ki, az előbbi viszont a jodból és a héből.[14] Így értendő ez a vers is:[15] „Boldog a férfi, kit megfenyítesz, Já [betűzve: jod, hé].” [A vers az ember szenvedéséről szól, ezért csak a jodról és a héről történik említés.] Az ember a szerencsétlenséget látja csak, mert nem képes felfogni azt, ami a magasabbrendű, rejtett szintjeiről ered az isteniségnek. Valójában pedig a „szerencsétlenség” álcázott áldás. Éppen ellenkezőleg van: még magasabb rendű jót reprezentál, mint az a jó, ami már megnyilvánult, mert magasabb rendű világból ered. Ez okból mondják[16] Bölcseink, áldassék emlékük, hogy ez a vers:[17] „Akik őt szeretik, legyenek olyanok, mint a nap, midőn fölkel fönséges hatalmában”, arra a [jutalomra] utal, ami azoké lesz, akik a fájdalmaknak is örülnek.   Mert az ember [igazi] öröme  az Örökkévaló közelségéből ered. [És ez bizony], nagyobb [öröm] mint az evilági életben bármi, amint meg van írva:[18] „Mert jobb a szereteted az életnél…” Mármost az Örökkévalóhoz közel lenni, az végtelenül sokkal nagyobb és fenségesebb a „rejtett világban”, mert[19]„ott [lakik] hatalmának rejteke”, és [meg van írva az is]:[20] „A Legfelső a rejtekben lakik.” Mindkét vers arra enged következtetni, hogy a „rejtett világban” magasabb rendű aspektusa tapasztalható meg az isteniségnek, mint a „megnyilvánult világban”. És minthogy a „rejtett világ” a forrása a látszólagos csapásoknak, az, aki szereti az Örökkévalót, örül neki, mert közelebb kerülhet általa Őhozzá, mint a megnyilvánult jó révén, ami a „megnyilvánult világból” ered. Ezért találtatik az ilyen méltónak arra, hogy megláthassa a „napot, midőn fölkel fönséges hatalmában” az eljövendő világban, amikor a „nap” mintegy előbújik a „burokból”, melyben e világban rejtőzik, és megnyilvánul. Ez pedig azt jelenti, hogy [ami most a „rejtett világ”,] az akkor megnyilvánul, és előragyog, hatalmas, intenzív kinyilatkoztatással fényeskedik majd mindazoknak, akik menedéket keresnek Őbenne e világban, akik az Ő „árnyékában” bújnak meg, a „bölcsesség árnyékában”, mert az [jelenleg] mintegy „árnyékban” van, szemben a megnyilatkozott fénnyel és jósággal. [Azazhogy menedéket, rejteket találnak még abban is, ami külső burokként mintegy „árnyékba” és sötétségbe öltözik, a benne rejlő jó és fényesség viszont el van takarva.] Ennyi elegendő a magyarázathoz. Visszatérünk eredeti témánkhoz: ha valaki azt, ami látszatra szenvedésnek tűnik, képes a jó magasabb rendű formájának tekinteni, nem lesz többé szomorú miatta, és nem aggodalmaskodik.

* * *

 

Rossz a spontán lelkiismeret furdalás

  Az Álter Rebbe most a szomorúság egy másik fajtájának tárgyalásába fog, ezt pedig az okozza, ha lelki dolgokban vall valaki kudarcot. Ami mármost a mennyei dolgokkal kapcsolatos szomorúságot illeti, meg kell keresnünk annak a módját, miképpen lehet megszabadulni tőle. Hogy ez mindenképpen áll az istenszolgálat idejére, az magától értetődik, hiszen az Örökkévalót örömmel és a jó szívvel kell szolgálnunk. De még ha valaki világi ember is, és akkor lepi meg szomorúság vagy nyugtalanság a mennyei dolgokkal kapcsolatban, míg földi ügyeivel foglalatoskodik, [akkor is biztosan] tudhatja, hogy az csak a gonosz ösztön trükkje [mármint ez a szomorúság, aminek láthatóan spirituális oka van], hogy önző vágyainak kiélésére csábítsa, Isten mentsen, amint az jól ismert dolog. Az ember természetében rejlik, hogy ilyenkor gyönyört keres, mert nem akar megmaradni a nyomott kedélyállapotában. Ha a spirituális kudarcérzet lehangolja, fizikai kielégülésben keres majd gyönyört. A gonosz ösztön tehát azt akarja, hogy az ember depresszióssá legyen, még ha spirituális okokból is, hogy aztán utat engedjen a kísértésnek. Mert ha nem így volna [ti. hogy a jécer hárá munkája az ilyen nyomott kedély], miért is lepné meg őszinte szomorúság, ami az Örökkévaló félelméből és szeretetéből ered, éppen földi feladatainak intézése közepette?

 

 

Lelkiismereti ügyekben is csak meghatározott időszakokban szabad engedni a szomorúságnak

Akár az istenszolgálat, a Tóra tanulmányozása vagy ima közben lepi meg a depresszió, akár ha éppen nem ilyesmivel foglalatoskodik[, hanem földi dolgokkal], gondoljon a következőre: „Nem most van az ideje az igaz szomorúságnak, sem pedig a súlyos bűnök miatti aggodalmaskodásnak, Isten mentsen tőlük.” Mert az ilyesmit akkorra kell tartogatni, mikor az idő megfelel, mikor a lélek nyugodt, hogy felfogja Isten nagyságát, aki ellen vétett, és így a szívét mintegy belakhassa az igaz keserűség [azaz a bűnbánat mint olyan keserv, ami szemben áll a depresszióval, az előbbi eleven és aktív állapot, azutóbbi rezignált és „halott”]. Hogy mikor van erre megfelelő idő, azt másutt már kifejtettük.[21] Ott tárgyaltuk azt is, hogy miután az ember szíve megtört ezekben a megfelelő időkben, el kell távolítani magától teljesen a szívnek ezt a bánatát, és teljes hittel hinnie kell, hogy az Örökkévaló eltörölte az ő bűnét, és hogy „bocsánata túláradó”. Tehát még ha többször vétkezett is Őellene, az Örökkévaló kész megbocsátani, mintha csak első alkalommal vétett volna, nem úgy, mint az ember, aki könnyen megbocsát előszörre, de ha újra meg újra elkövetik ellene a dolgot, már nehezebben teszi. Ez [a tudat, ti. hogy az Örökkévaló bizonyosan megtisztította őt bűneitől] az az igazi öröm az Örökkévalóban, mely a szomorúságot követi, mint mondtuk fentebb [azaz hogy a szomorúság „nyeresége” abban az örömben találtatik, ami a nyomában fakad].



 [1]. Példabeszédek 14:23 (a szöveghez igazított fordításban).
 [2].   17. fejezet.
 [3]. Zsoltárok 51:19.
[4] A Zohár interpretációja a versről a következőképpen hangzik: „A szitrá áchrá lelke a megtört szív által töretik meg…” Minthogy az a szomorúság, amit a magunk vétke fölött érzünk át, megtöri a szitrá áchrát, és a „vasból való fal” lerontatik, öröm születik belőle – amint az Álter Rebbe most kifejti.
 [5]. Uo. 51:10.
 [6]. Uo., 51:14.
 [7].   III, 47b.
 [8]. Prédikátor 2:13.
[9] A Zohár megkérdezi: vajon Salamonnak kell-e lenni ahhoz, hogy valaki ezt lássa? És felel: a versből kihallatszik, hogy amint a sötétség hozzátesz az utána következő fényhez, mert nem tudjuk igazán értékelni a fényességet, ha nem tapasztaltuk meg a sötétséget, úgy a balgaság hozzájárul a bölcsesség értékeléséhez. A mi esetünk is hasonló: az ember korábbi szomorúsága megerősíti az örömöt, ami azt követi, és ez a „nyeresége” a szomorúságnak. A szomorúság maga ugyanakkor hátráltatója az ember istenszolgálatának.
[10]. 5Mózes 28:47.
[11].   Idézi a Selá, Ászárá máámárot, máámár 3:4.
[12]. Bráchot 9:5.
[13]. Uo. 60a.
[14].   Lásd: Igeret hátesuvá, 4. fej. – hosszan kifejti a különféle világok és a tetragrammaton betűinek egymáshoz való viszonyát.
[15]. Zsoltárok 94:12.
[16]. Jömá 23a.
[17]. SoftimBírák 5:31.
[18]. Zsoltárok 63:4.
[19]. Chávákuk 3:4.
[20]. Zsoltárok 91:1.
[21].   Lásd: Igeret hátesuvá, 7. és 11. fej.
  • Küldés emailben

Fejezetek