5. ? Tánjá, a Közepesek könyve

A tóratanulás felsőbbsége

5. fejezet

Reuvén és Simon vitája

 További magyarázat következik, hogy miképp kell érteni a „felfogás” kifejezést Élijáhu szavaiban:[1] „az ész által felfoghatatlan vagy…”, hogyan fogjuk fel a végtelen isteni akaratot a Tóra tanulása révén?
A válasz: Ha valaki belegondol egy dologba, azt felfogja és megérti, akkor a felfogóképesség „megragad­ja” a témát, míg az ész magáévá teszi azt. Ezáltal a megértett dolog mintegy „meg lesz fogva”, „körülvé­ve” és beolvad az értelembe, ami megértette és magáévá tette azt. Ugyanakkor a dolog logikája[2] maga is beívódik és eggyé válik azzal, ami azt megértette és felfogta[3].
Például, ha az ember megért és felfog egy Háláchát a Misnában, vagy a Talmudban, tökéletesen és egyértelműen, akkor esze „megfogta” és „körülvette” azt úgy, hogy saját maga is benne foglaltatik. Ez a Hálá­chá pedig nem egyéb, mint Isten bölcsessége és akarata, mivel Isten úgy akarta és rendelte, hogy Reuvén és Simon vitájában, amikor az első így és így érvel, és amaz így és így válaszol, akkor a döntés (a Háláchá) így és így legyen. S még ha ez soha nem is fordult elő a gyakorlatban, és soha nem is lesz az életben, hogy valaki ezekkel az érvekkel forduljon a bírósághoz, elég az, hogy az volt az Örökkévaló bölcs akarata, hogy ha valaki így érvel, és társa amúgy ellenérvel, akkor az ítélet ez és ez legyen. Tehát ha valaki ezt a Háláchát felfogja eszével, és tudja, hogy így szerepel a Misnában, a Gemárában, vagy a kodifikátoroknál, akkor ezzel megértette, felfogta és „eszével körülvette” az Örökkévaló bölcsességét és akaratát, amely csak akkor nem felfoghatatlan, ha „beöltözik”vagyis egyesül és beolvad az előttünk lévő törvényekbe, Háláchákba, és ezzel teljesen egyidejűlegaz illető értő felfogása is eggyé válik ezzel. Ez olyan csodálatos egyesülés, amihez fogható nincs még egy, és a gyakorlati életben egyáltalán nem létezik ehhez hasonló „egybeolvadás”, amelynek során két dolog eggyé és ugyanazzá válik minden szempontból[4].
Innen ered a Tóra tanulásának és megértésének felsőbbsége a gyakorlati parancsolatokkal szemben[5]. Ez vonatkozik a beszéddel összefüggő micvákra, sőt, még a Tóra-tanulásmicvájának verbális részére is[6]: az elmélyülés a Tóra megértésében és elsajátításában mindenképpen magasabb rendű, mivel a gyakorlati és beszéddel összefüggő parancsolatok esetében az Örökkévaló „felöltözteti” a lelket és körülfogja az Isteni Fénnyel, úgymond „tetőtől talpig”[7]. Ezzel szemben a Tóra elsajátításakor amellett, hogy az ész „be­öl­tö­zik” az isteni bölcsességbe, az isteni bölcsesség is bennefoglaltatik abban, amit az ész felfog[8]; már amit képes felfogni és megérteni a Tóra bölcsességéből, a PáRDéSZ négy részéből, kiki a maga esze és felfogóképessége szerint.
Mivel tehát a Tóra tudásának[9] esetében, a Tóra maga úgymond „beöltözik” (mondhatni „beköltözik”) az ember lelkébe és azzal eggyé válik, ezért nevezik a Tórát a lélek „kenyerének” és „ételének”. Akárcsak a fizikai értelemben vett kenyér, táplálja a testet, amint belé került és eggyé vált vele, hússá vérré vált benne, mert csak ettől él és marad fenn a test. Ugyanígy a Tóra értésével és az emberi lélek által történő elsajátításával, – amikor az ember alaposan tanulmányozza a Tórát esze teljes figyelmével, mígcsak esze teljesen fel nem fogja, magáévá nem teszi azt és nem egyesül vele úgy, hogy teljesen eggyé válik azzala Tóra a lélek eledele lesz, benne életté válik, ami az életet adó végtelen Istentől (áldott Ő) ered, aki az isteni bölcsességbe és a Tórába öltözve jelenik meg[10].
Ezt jelentheti a Zsoltárvers (40:9.): „A Tanod (Tórád) a bensőmben van”[11]. Ehhez hasonlóan írja az Éc Chá­­jim (44:3.), hogy a parancsolatok, amiket ezen a vilá­gon teljesítettek – a lelkek „öltöze­te” az Édenkertben, míg a Tóra – a lelkek „kenyere”, azon lelkeké, amelyek ezen a világon önzetlenül vagyis önmagáért foglalkoz­tak a Tórával. Ugyanezt a gondolatot aZohárban (Vájákhél 210. old.) is megtaláljuk. A Tórával önmagáért való foglalkozás[12]pedig azt jelenti, hogy a Tóra elsajátítása összeköti a lelket az Örökkévalóval, az illető képességei szerint – ezt a Pri Éc Chájim[13]is írja.

(Ami pedig a lélek „élelmét” illeti, ez egyfajta „Belső Fény”, míg az „öltözetek” egyfajta „Külső Fény”[14]ami körülfogja a dolgot, de nem hatol belé. Ennélfogva mondták Bölcseink, hogy „a Tóra-tanulás egyenértékű az összes parancsolattal”[15] mivel a parancsolatok csupán „öltözetek”, míg a Tóra egyidejűleg „élelem” is és „öltözet” is az intelligens, értő, a Tórában elmélyülő lélek számára[16]. Méginkább így van ez, amikor az ember kiejti ajkán, vagyis szóban is kifejezi a Tóra gondolatait, mivel maga a lehelet, ami a beszédet kíséri, az is egyfajta „Külső Fénnyé” válik, ahogy ezt a Pri Éc Chájim tanusítja[17]).



[1] „Éljiáhu” – a próféta – Tikuné Zohár 12b. Magát a fogalmat említi a 4. fejezet.
[2] RSZ ezt egyszerűen észnek hívja.
[3] A „körülvevő” és a „körülvett”, vagyis a befogadó és befogadott logika, egyazon érme két oldala. Steinsaltz helyesen állapítja meg, hogy ezek képletes fogalmak (mivel nem a fizikai tér és idő síkján beszélünk róluk, hanem mint absztrakt, elvont fogalmakról). Hogy az ész felfog, illetve „megfog” egy bizonyos logikát – ez azt jelenti, hogy az ész kapcsolatba kerül a felfogandó, értelmezendő tézissel. A kölcsönhatást („körülvevő” és „körülvett” között), misem bizonyítja jobban, mint az, hogy ha az észt elfoglalja valamilyen gondolatmenet, akkor nem képes egyidejűleg másik gondolatsort is befogadni és magáévá tenni (Mindel).
[4] Olyan ez, mint amikor valaminek a logikája olyannyira megkapó, hogy az azt felfogó és elfogadó ember észjárása teljesen a magáévá teszi azt, és nem is tud többé gondolkozni másként.
[5] A gyakorlati, tevőleges micvák során is létesül kapcsolat a parancsteljesítő zsidó és az Örökkévaló között, de a Tóra elsajátítása elméleti síkon az említett „csodálatos egyesüléssel” jár és ebben rejlik elsőbbsége (Steinsaltz).
[6] A Tóra-tanulás micvája két részre osztható: maguknak a szavaknak a kiejtése, (pl. a zsoltárok elmondása), akkor is, ha azokat nem értjük, illetve a magasabb szint, melynél a Tórát már felfogjuk és ésszel megértjük.
[7] A legfelsőbb fogalomkörtől egészen a legalacsonyabbig (Wineberg).
[8] Vagyis kölcsönhatás áll fenn az emberi ész és az isteni értelem között.
[9] Steinsaltz hangsúlyozza, hogy itt éppenséggel a Tóra ismeretét, értését domborítja ki RSZ és nem gyakorlati betartását.
[10] A Chájé Háchájim kabbalisztikus fogalom, ami itt megújult értelmet kap RSZ szöveghasználatában. Jelentése: az Örökkévaló Isten minden élet alapja, forrása.
[11] Vagyis nem egy különálló valami, hanem beívódott testembe-lelkembe és eggyé vált velük.
[12] Lásd még Tánjá 39–41. fejezetek. Itt RSZ eltér az „önmagáért” szokásos, bevett értelmétől (lismá és lo lismá), és ennek egyedülálló, kabba­lisz­ti­kus értelmezést ad. Az „önmagáért” nem azt jelenti, „öncélúan”, hanem: a Tóra-tanulás célja az, hogy az ember ezzel „összekösse, lelkét az Örökkévalóval” (Steinsaltz). Miért nem öncélú ez? Azért mert az illető tudja (érzi), hogy ez az Örökkévaló akarata (lásd még a Fogalmakban).
[13] Chájim Vitál rabbi kabbalisztikus könyve, amely – az Éc Chájimmal együtt – a lurjai kabbala egyik klasszikus forrásműve.
[14] Míg az öltözet kívülről fogja körül az embert, de nem melegíti belülről, addig a Tóra, akárcsak az éltető élelem, behatol az emberbe és szerves részévé válik. A Fény két változatáról – lásd a Fogalmakban: Or Mákif, Or Pnimi.
[15] Misná Péá 1:1.
[16] A fejezet utolsó bekezdése mintegy toldalék, „utóirat”, és az eredeti szövegben zárójelben szerepel. RSZ idéz itt az Éc Chájim című könyvből, amely megállapítja, hogy a Tóra – a lélek élelme, míg a parancsolatok – az öltözete. De ha ez így van, akkor a Tóra előnyős tulajdonsága, hogy élelem gyanánt szolgál a léleknek, míg a micvák előnyős tulajdonsága, hogy ők az „öltözet. De mi adja akkor a Tóra elsőbbségét a parancsolatokkal szemben? Hiszen már tanultuk, hogy a szellemi „öltözet” lehet magasabbrendű annál, aminek ruhaként szolgál!
Erre a kérdésre válaszol RSZ az utolsó, zárójelbe tett bekezdéssel, amely pontosan megvilágítja az „élelem” és az „öltözet” szerepét szellemi síkon, és kinyilvánítja, hogy a Tórának két előnye van: egyszerre „élelem” is és „öltözet” is az „értelmes léleknek”, amely Tórát tanul (Wineberg).
[17] Lásd a 11. lábjegyzetet.
  • Küldés emailben

Fejezetek